Magyar Nemzet, 1941. október (4. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-21 / 240. szám

KEDD, 1941 OKTÓBER 21. Magyar Nemzet Kassán leplezik le gróf Teleki Pál első emlékművét Kassáról jelentik: Kassa város törvényhatósági bizottsága elhatá­rozta, hogy maradandó emlékmű­vel fejezi ki háláját Magyarország mártírsorsú miniszterelnöke, gróf Teleki Pál iránt, azért, mert tudo­mányos és politikai munkásságával nagyrészben hozzájárult, hogy Rá­kóczi városa ismét visszakerülhe­tett Magyarországhoz. A város megbízta Verbots Gábort, a kitűnő nevű és tehetségű fiatal kassai szobrászművészt, hogy készítsen bronz emléktáblát gróf Teleki Pál­ról. Ugyanakkor a régi Posta-utcát elnevezték Gróf Teleki Pál-utcá­­nak. Ennek az utcának az egyik házfalára helyezik el november 11-én, kegyeletes ünnepség kereté­ben, gróf Teleki Pál emléktáblá­ját, amely az első az országban. Felveszik a szerb anya­nyelvű diákokat a magyar egyetemekre Értesülésünk szerint a bácskai szerb anyanyelvű diákokat minden akadály nélkül felveszik a magyar egyetemekre. Az illetékes hatóságok­nak ez az intézkedése a magyar­­országi szerbség körében igen jó be­nyomást keltett. Dr. Matolay György , az I. számú sebészeti tanszék professzora a Magyar Távirati Iroda jelenti. A kormányzó dr. Matolay György egyetemi rendkívüli tanárt, klinikai főorvost a budapesti királyi magyar Pázmány Péter tudományegyetem orvostudományi karán üresedésben lévő I. számú sebészeti tanszékre egyetemi nyilvános rendes tanárrá, dr. Ziásonyi László, az angarai török tudományegyetem magyar tanszéké­nek tanárát a kolozsvári magyar ki­rályi Ferenc József tudományegye­temi bölcsészet-, nyelv- és történet­­tudományi kari török nyelvészeti és történeti tanszékre egyetemi nyilvá­nos rendes tanárrá és végül dr. Sályi Gyula magyar királyi József Nádor műegyetemi magántanárt, az Orszá­gos Állategészségügyi Intézethez be­osztott magyar királyi főállatorvost a magyar királyi József Nádor Mű­szaki és Gazdaságtudományi Egyetem állatorvosi osztályán üresedésben lévő kórbonctani és kórszövettani tan­székre egyetemi nyilvános rendkívüli tanárrá kinevezte. Matolay György 1891-ben született Budapesten és Berlinben végezte egyetemi tanulmányait és 1914-ben lépett a budapesti Pázmány Péter­­egyetem szolgálatába. 1916-tól 1918-ig katonai szolgálatot teljesített, ettől eltekintve, az első időtől fogva a Verebély-klinikán működött. 1926 óta egyetemi magántanár, a klinika ad­junktusa, 1932-ben az egyetemi rend­kívüli tanári címet kapta, 1936-ban pedig a Verebély-klinika keretein be­lül felállított külön osztály klinikai főorvosa. 1938 óta tagja az Igazság­ügyi Orovosi Tanácsnak.­­ A Képzőművészeti Főiskola tan­évnyitó ünnepe hétfőn délben volt. A városligeti Jáki-kápolnában tartott Vem sanele után az ünnepélyes ülé­sen Sidló Ferenc lelépő rektor szá­molt be a múlt tanév eseményeiről és a tanulmányi eredményekről, majd Pilch, az ezévi és jövő tanévi rektor tartott tanévnyitó és székfoglaló be­szédek Végül a főiskola két ús ren­des tanára, F­lekfy Jenő (vízfestés) és Boldizsár István (alakrajz és festés) tartott székfoglalót, majd kiosztották a múltévi kitüntető emlékérmeket és az­ I. éves, valamint a visszatért országrészekről most jött hallgatók ünnepélyes fogadalomtétele után az ünnepség véget ért. A megnyitó ülé­sen vitéz dr. Haász Aladár min. osztályfőnök és Tasnády Nagy And­rás, a képviselőház elnöke is meg­jelent. Családi Értesítő­­­bben a rovatban m­egjelenő közlem­ények díjszabása 3 sorit 7.20 pengő, szin­ten további sor 2.40 pengő. Kerlay Ferenc keresk. tanácsos­nak, a Magyar Bőripari Nyers­­anyagbeszerző Rt. vezérigazgató­jának leánya, Irma és Pálházi Sándor műszaki tisztviselő l­éce­­len házasságot kötöttek. Tanúk voltak: Meyay Károly ország­gyűlési képviselő és Vass Zoltán miniszteri osztálytanácsos. Weber (Leinwetten) Ilona és dr. Tirpák Endre október 18-án tar­totta esküvőjét az erzsébetvárosi plébániatemplomban. Hautler Marianne és Sachs László János október 20-án házas­ságot kötöttek. Klein Margit és Schwarcz Zoltán október 19-én Miskolcon házas­ságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Grüszgotl Etuskát Ungvárról el­jegyezte Schirmer József, Mező­­csát. Johan Béla államtitkár Ungvárott Ungvárról jelentik: Johan Béla belügyi államtitkár Kozma Miklós kormányzói biztos meglátogatására hétfőn reggel Ungvárra érkezett. Az államtitkár megtekintette az Orszá­gos Közegészségügyi Intézet ungvári állomását, a maláriakutató intézetet, az állami kórházat és a bábaképző intézetet. Déli 1 órakor Johan Béla államtitkár részt vett a kormányzói biztosi palota tanácstermében a máramarosi közigazgatási kirendelt­ség tisztiorvosainak értekezletén. Meghalt a szegedi „Hamlet“ rendezője Szombaton délután találták meg a Carlton-szállóban ifj. Horváth István­nak és Tóth Katalinnak a holttestét. A rendőrség — mint megírtuk —­­megállapította, hogy a fiatal pár ciánoldattal lett öngyilkos. Az éjjeli­­szekrényen két levelet találtak, az egyik a fiú apjának, id. Horváth Istvánnak, az OVIKE főtitkárának címezve. A másik a leány apjának, Szeged egyik köztiszteletb­en álló órásmesterének szólt. Mind a két fiatal szegedi egyetemi hallgató volt; amikor a gyászhír Sze­gedre megérkezett, az egyetemi épü­letekre kitűzték a fekete zászlót. Nagyra hivatott, tehetséges fiatalok választották az önkéntes halált, aki­ket Szegeden jól ismertek és szeret­tek. Ifjabb Horváth Istvánt különben számontartották az egész ország szín­házi körei, olyan rendezői tehetség volt, amilyen csak ritkán jelentkezik. Élete, álma volt a színpad, mindig színpadi problémákkal foglalkozott, 18 éves korában úgy ismerte és ér­tette Shakespeare­, mint kevesen az országban. A nyilvánosság akkor figyelt föl rá először, amikor másfél évvel ezelőtt Sárospatakon a refor­mátus kollégiumban Shakespeare­ mintára „III. Richárd‘‘-ot rendezte. Az előadásnak csupa fiúszereplője volt, a primitív színpadon meghökkentően eredeti előadást produkált a 18 éves diákgyerek, aki aztán később a sze­gedi egyetemre került és lelke lett a szegedi egyetemi színjátszótársaság­nak. A szegedi fiataloknak ez a szín­­padtudománnyal foglalkozó­ közössége ifjabb Horváth Istvánnak és Szász Károlynak köszönhette létrejöttét Most áprilisban tartották meg első „Ham­et“-előadásukat, melyet a fiatal Horváth rendezett. Gertrud királynét, Hamlet édesanyját, Tóth Kata ját­szotta, nagy sikere volt. A két fiatal megszerette egymást. Az idén az új egyetemi tanévben ifjabb Horváth István a Színjátszó Társaságnak már csak rendezője le­­hetett, még így is rászívott a Színját­szó Társaság munkájában, azt azon­ban tudomásul kellett vennie, hogy származása miatt Tóth Katát a tör­vény értelmében nem veheti felesé­gül. Nem bírt megbirkózni a valóság­gal — az út a halálba vezetett. A tehetséges fiatal rendező korai halálával az új utakat kereső magyar színpadtudomány legfőbb ígéretét vesztette el. Ezt üzeni a szerkesztő Házassági törvény. Közölje pontos címét, ismételje meg kérését, hogy levélben válaszolhassunk. — Tanúsít­vány. A törvény szerint nincs aka­dálya, de egyes ipari és kereskedelmi ágazatokra nézve bizonyos korlátozá­sok állanak fenn. — Tűz a lipótvárosi pályaudvaron. Hétfőn nyolc óra tájban a lipót­városi pályaudvaron, a Hazai Likőr­­gyár egy szesszel telt hordója fel­robbant, majd tűz támadt. A XIII. kerületi tüzérség vonult ki. Félő volt, hogy a közelben lévő tizenkét hordó és a szesszel telt két tartálykocsi fel­robban, szerencsére azonban még idejében sikerült eloltani a tüzet. Oltás közben Hoch­berger Sándor 31 éves munkás égési sebeket szenve­dett. A mentők az U­zsoki-kórházba vitték. Az is felfogása bizonyos irá­nyoknak, hogy gyűjti azokat, akik­nek vaj van a fején; sőt, akinek nincs, annak fejére vajat kennek. Mert ezek vak eszközei annak az iránynak. Ezek marokban tartha­tók. Bariba Miklós Mi van a hivatalos lapban A hivatalos lap vasárnapi számában a kö­vetkezőket találjuk. Rendeletek: a magyar állam területén tartózkodó, illetőleg átvo­nuló idegen katona­ csapatok (alakulatok) okozta károk megtérítéséről — az előbbi ren­delet végrehajtásáról — a nyers szesz bevál­tási árának újabb megállapításáról — a bel­­f­öblön előállított szikvíz gyári, viszonteladói és fogyasztói­­árának szabályozásáról — a bor legmagasabb kereskedői áráról, valamint a kereskedők által felszámítható legmagasabb költségek újabb megállapításáról — a kész cipők és egyéb lábbelik közvetlen fogyasztók részére történő eladásánál a kereskedők ál­tal felszámítható bruttó haszonkulcs megálla­pításáról kiadott rendelet és ennek a keleti és erdélyi országrészekre való kiterjesztésé­ről szóló rendelet és végül a délvidéki Terü­letre való kiterjesztése tárgyában kiadott ren­delet módosításáról. — Pályázatok: az OTI nagybányai kórháza osztályvezető főorvosi állásokra — továbbá belgyógyászati és sebé­szeti alorvosi állásokra — a belügyminiszté­rium több alorvosi állásra — a Nógrád vár­megyei közkórház két segédorvosi és két kisegítőorvosi állásra — a kalocsai közkórház egy segédorvosi állásra — Kassa város egy előosztályú aljegyzői és két közigazgatási gyakornoki, valamint egyéb állásokra — Szilágysomlyó város egy másodosztályú al­jegyzői, tiszti ügyészi, irattárosi, adótiszti és kezelői állásokra — Baja város három keze­lői és hat díjnoki állásra — az iszliméri körjegyzőség írnoki állásra — Pestszentlőrinc város egy másodosztályú altiszti, három tűz­­oltói" és egyéb állásokra hirdet pályázatot 664 jelentkezőből 432 orvost vettek fel a kolozsvári orvosi kamarába A kolozsvári orvosi kamara vasár­nap tartotta alakuló közgyűlését. Dr. Gyergyay Árpád egyetemi tanár bejelentene, hogy 664 orvos adott be felvételi kérelmet, akiknek 35 száza­léka zsidó volt A felvételi kérvények megvizsgálása után 398 keresztény és 31 zsidó orvost vettek fel. A közgyű­lésen a kamara elnökévé dr. vitéz Kovát Ernőt választották. — ítéletek a zsidótörvény megsze­gése miatt. A zsidótörvény meg­szegése miatt az elsőfokú, büntető­bíróságok a következő ítéleteket hozták. V. kerület: Horváth Miklós és Vargha Imre 1000—1000 pengő. Fejér Lajos 5000 pengő, Rózsa Pál 1006 pengő. Barloy Alajos 200 pengő. VI. kerület• Politzer Ferenc 4000 pengő, Ehren­feld Sándor 1500 pengő, Herczka Pál 1000 pengő, Löch Ru­dolf és Ungar Annin 800—800 pengő, Lénárd Endre 400 pengő, Wochel Jenő 2000 pengő, dr. Mailáth Ferenc 506 pengő, Földes Ferenc 6000 pengő pénzbüntetés és 30 napi elzárás, Ziegler Sarolta 1000 pengő. VII ke­rület: Weisz Ede és Jeczkel Albert 1000—1000 pengő, azonkívül Brüll Kálmán 2500 pengő. Hajdú Géza 12.000 pengő és dr. Köröndi Károly 15.000 pengő pénzbüntetés. — Életfogytiglani­­egyház után fel­mentés. A pozsonyi cseh-szlovák csklldtbíróság nyolc esztendővel ez­előtt Poftit­ József gazdálkodót gyil­kosság büntette miatt életfogytiglani fegyházra ítélte. A Felvidék vissza­térése után a magyar bíróságok fog­lalkoztak az üggyel és kót hét felmen­tették. A gazdálkodó, aki már hét esztendőt leült büntetéséből, kártala­nítási perre­ fordult a bírósághoz, ezt azonban a Kúria elutasította. — Áthelyezések az erdőtanácsosi karban. A földművelésügyi miniszter Blickhardt József m­. kir. főerdőtaná­­csost áthelyezte Bustyaházáról Buda­pestre és a földművelésügyi miniszté­rium I/A. főosztálya 4. ügyosztályá­nak vezetésével bízta meg. Ezzel egyidejűleg a bástyaházi m. kir. erdőigazgatóság főnöki teendőinek el­látásával Pártos Gyula m­. kir föerdő­­tanácsosi címmel felruházott m. kir. erdőtanácsost bízta meg. — A pestm­egyei alispán jelentése: Vitéz Endre László, Pest vármegye al­ispánja most tette közzé múlt havi jelentését. Eszerint a múlt hónapban a bűncselekmények száma 1412, a kihágások száma 2212 volt Az el­múlt héten több mint háromszáz in­ternálási eljárás indult Pest megyében. A megbízhatatlan egyének rádióját az alispán elkoboztatja. Súlyosbította a Kúria egy nemzetgyalázó nyilas kereskedő büntetését A győri törvényszék ötöstanácsa egyhavi fogházbüntetéssel sújtotta Baricz Ferenc marosvásárhelyi nyilas­­érzelmű kereskedőt, aki Győrben fel­tűnően durva szavakkal szidalmazta a Teleki-kormányt, a hadsereget és mindenkit, aki a törvényes végre­hajtó hatalmat gyakorolja. Az egész magyar közéletet zsidóbérencnek tün­tette fel és Szálasit dicsőítette. Most foglalkozott a kereskedő ügyével a Kúria. Dr Moldoványi Géza korona­­ügyész-helyettes a büntetés súlyosbí­tását kérte, tekintettel a többszörös halmazaira és a kifejezések durvasá­gára. A Kúria elfogadta az érvelést és a nyilas kereskedő büntetését négyhavi fogházra súlyosbította. — Bals l­ökés a szegedi Csillag­­börtönből. A szegedi Csillagbörtön nagy fai gazdaságából Péter Szabó La­jos egyéves börtönbüntetését töltő fe­­gyenc vasárnap megszökött. Kézre­­kerítésére erélyes nyomozás indult. A Lenthérb­­ rouge 24 órát tart. 7 Gondatlanságból okozott ember­­öléssel vádolnak két OTI-orvost A büntetőtörvényszék hétfőn kezdte meg dr. Mészöly Pál és dr. Szathmáry László OTI röntgenorvosok gondat­lanságból okozott emberölési bűn­ügyének főtárgyalását. A vád szerint gondatlanul jártak el és ennek kö­vetkeztében az egyik OTI-beteg, Molnár Jánosné meghalt. Az elsőnek kihallgatott dr. Mészöly ártatlanságát hangoztatta, elmondotta, hogy Molnár Jánosné, aki egy cson­tot nyelt le, a gyomrában érzett fáj­dalmakat. Átvilágították a gyomrot, de a csontot nem találták meg. A csont a nyelőcsőben akadt meg és néhány nap múlva az asszony halá­lát okozta. Hasonlóan védekezett a másik vádlott orvos is, aki előadta, hogy az illetékes osztálytól gyomor­­röntgent kértek. A kihallgatott orvosszakértő szerint a nyelőcsövet kellett volna tükörrel megvizsgálni. Egyébként az orvost nem lehet semmire sem utasítani, minden vizsgálatot saját lelkiismereti szerint, a legkörültekintőbben kell elvégeznie. Az ellenőrző orvosszakértő szerint a vádlottakat nem terheli felelősség. A törvényszék végül úgy határozott, hogy az eltérő vélemé­nyekre való tekintettel, kikéri az Igazságügyi Orvosi Tanács vélemé­nyét, majd a tárgyalást elnapolta. HALÁLOZÁS Pest vármegye közéletének, az ügy­védi karnak és tisztelőinek részvéte kísérte utolsó útjára a farkasréti te­metőben dr. Ilódy Gyulát, Pest vár­megye árvaszéki tiszti ügyészét, aki több éven át volt tagja a Kúria ügy­védi tanácsának s utolsó tiszti fő­ügyésze volt Temesvárnak. A teme­tési szertartást Haypál Béla reformá­tus lelkész végezte, s az ő búcsúz­tatója után Pest vármegye nevében dr. Várday István árvaszéki elnök mél­tatta az elhunyt hivatali érdemeit, majd a délvidéki egyesületek és a temesváriak­­nevében dr. Kleitsch­ Imre királyi ügyész mondott meg­ható búcsúbeszédet. Szentháromság! Magyarig Mihály, Az Ellenzék című lap néhai tulajdo­nosa és főszerkesztője, Bartha Mik­lós egykori jóbarátja és küzdőtársa Budapesten, 86 éves korában el­hunyt. A neves publicista ismert és harcos tagja volt a magyar újságíró­rendnek és halála őszinte részvétet váltott ki különösen újságíró körök­ben. Temetése október 21-én, kedden délután fél 5 órakor lesz a farkas­réti temető halottasházából az unitá­rius egyház szertartása szerint. Hamburger Mátyás, a 86. közös gyalogezred többszörösen kitüntetett tart, hadnagya október 20-án hirtelen elhalálozott. Temetéséről még nem történt intézkedés. Zámbó Béla Géza római katolikus kántor 44 éves korában Jánoshalmán meghalt. Nagy részvét mellett he­lyezték örök nyugalomra a Kálvária­­temetőben lévő családi sírboltban Dr. Fogh József, a szegedi Horthy Miklós Tudományegyetem magyar történelmi nyilvános rendes tanára, a Magyar Tudományos Akadémia ren­des tagja, a szegedi Horthy Miklós­­kollégiu­m igazgatója vasárnapra vir­radóra Szegeden 57 éves korában tra­gikus hirtelenséggel elhunyt. Luszt Antal, az Athenaeum iro­dalmi és nyomdai r.­t. ny. cégveze­tője elhunyt. Temetése október 21-én délután fél 2-kor l­esz a rákoskeresz­túri temetőben. Mészáros Sándor tü­zelőanyagkeres­kedő felesége, született Schwarz Ilona Szombathelyen, október 17-én, tragikus körülmények között­­ el­hunyt. Magasházy Mihály csónakháztula­j­­donos 55 éves korában meghalt. Az elhúnyt egyike volt a Római Duna­itart legrégibb sportvállalkozóinak, a dunai „vadevezősök“ érdekeinek több mint két évtizeden át lelkes istápo­lója volt. Kedden délután négy óra­kor temetik az óbudai köztemetőben. — A honvédség kenyérszükségle­tének biztosítása. A budapesti I. honvédhadtest az 1942. évi kenyér, zsemlye és kifli biztosítására ver­senytárgyalást írt ki. Részletes fel­világosítást ad a honvédhadtest had­biztossága. Asszonyom­ ön csodálkozni fog, mert még egy próba meggyőzi önt, hogy a CARNEOL hajfesték a termé­szetes hajszínen felül mily jóté­kony hatású. A leromlott hajat táplálja, rugalmassá és selyme­sen lággyá teszi. 18 színben kapható a modern nő hajfestéke Magyarországon készül ­ A berlini nemzetközi asszony­­kongresszus beszámolóját tartották hétfőn az Egyesült Női Tábor el­nöki tanácsülésén vitéz Bodorné Czeke Vilma ügyv. elnök és Nagy Klára tanár, míg vitéz Keresztes-Fischer Ferencné elnök a Magyarországon megszervezett 1100 gyermekotthon működéséről számolt be. Három rablógyilkosság Bukarestben Bukarestből jelentik. Az ottani rendőrség nyolc-tíz nappal ezelőtt elkövetett kegyetlen rablógyilkosságot fedezett fel, amelynek áldozata Roda­­novics Minit balettáncosnő és a szobalánya volt. Ugyancsak rablógyil­­kosságnak esett áldozatul fradolcsen­ Ella dúsgazdag bukaresti lány. Ü­­nnepélyesen megnyitották a nagyváradi hadapród­iskolát Nagyváradról jelentik. Vasárnap délelőtt gyönyörű ünnepség keretében megnyitották a Gábor Áron honvéd­tüzér hadapródiskolát. Az intézet jogelődje, az 1897-ben épült had­apródiskola a román uralom alatt na­gyon megrongálódott és a berende­zés teljesen elpusztult. Nagyvárad visszatérése után az iskolát újjáépí­tették, kibővítették és sporttelepet, valamint gyakorlóteret leleszeltek mellette. Az ünnepségen a hadsereg képvise­letében Schweitzer István altábor­­nagy, Stirling László altábornagy, vitéz Góthay Béla vezérőrnagy, az egyházak részéről Schriffer Béla ró­mai katolikus püspöki helynök és Sulyok István református püspök, a vármegye és város képviseletében pedig Cziffra Kálmán és Illatky Endre főispánok, valamint Soó­s Ist­ván polgármester jelentek meg Tá­­bori istentisztelet és mise után Pa­letta Géza alezredes beszédet intézett a növendékekhez, rámutatva köteles­ségeikre és jövendőbeli feladataikra. — Községi orvosi kinevezések: A belügyminiszter dr. Oddenbücher Fe­renc salánki orvost Salánk község­hez községi orvossá, dr. Kovács Zol­­tán csurgói orvost a porrogi köz­egészségügyi körbe körorvossá, dr. Burányi Barna biharugrai orvost a biharugrai közegészségügyi körbe körorvossá, dr. Légrády László dej­­tári körorvost Érsekvadkert község­hez községi orvossá, dr. Somfai Ist­ván egereseni orvost az egereseni közegészségügyi körbe körorvossá és dr. Tamás Gyula pápai orvost Ko­­csola községhez községi orvossá ki­nevezte. Tévedni emberi dolog! De nem téved, aki állítja, hogy idő­­fájdalmak, fejfájás, gyengélkedés, stb. ^^»A Si­Ba.idején kitűnő gyógyszer 1, 3 és 8 ostyás do­­bozokban minden gyógy­szertárban kapható ALGOCARTINE

Next