Magyar Nemzet, 1942. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-20 / 15. szám

• gpp, 101 JAMMI It ­ — A kormányzó arcképe a Színész­kamarában. Az Országos Színművé­szeti és Filmkamarában vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek közt lep­lezték le a kormányzó arcképét. Az ünnepségen megjelent Hóman Bálint kultuszminiszter, Jalsoniczky Károly, Tag István államtitkár, báró Wlas­­zics Gyula h. államtitkár, vitéz Haász Aladár miniszteri osztályfőnök és a kulturális élet sok vezető egyénisége. A leleplezésen Kiss Ferenc, a Ka­mara elnöke mondott beszédet, hang­súlyozva, hogy a kormányzó gyengéd szeretettel ápolja nemzete művésze­tét. A ítéletek a zsidótörvény meg­szegése miatt Az V. kerületi rendőr­­bíróság a zsidótörvény megszegése miatt a következő ítéleteket hozta: Zimmermann László 500 pengő, Friedmann Lajos 1000 pengő, Laufer Simon 500 pengő, Schwarcz László 1000 pengő, Messer Jenő 600 pengő és Bernstein Leó 1000 pengő pénz­­büntetés. — Fodor Ármin nyolcvan éves. Dr. Fodor Ármin ny. kúriai tanácselnök most lett nyolcvan éves. Nyugalomba­­vonulásáig tagja volt az igazságügy­­minisztérium törvényelőkészítő osztá­lyának, néhány évig vezetője is. Te­vékeny szerepe vo­l­t, magánjogi ko­­­difikációban és ő szerkesztette a ké­szülő magánjogi kódex n ne­mzetközi magánjogi részét is. Kiváló működést fejtett ki a magán- és perjog irodal­mában és az ő nevéhez fűződik a ma­gyar magánjog első gyűjteményes ki­adása. Hosszú időn át alelnöke volt a Magyar Jogászegyletnek, elnökhe­lyettese a bírói és ügyvédi vizsgáló­­bizottságnak. Nyolcvanadik születés­napja alkalmából számosan üdvözöl­ték a kiváló jogászt . Adjunk könyvet honvédeinknek. A Magyar Vöröskereszt felkéri az ország közönségét, hogy az Ukrajná­ban szolgálatot teljesítő honvédeink részére nemes szórakozást nyújtó könyveket ajánljanak fel. A felaján­lott könyveket kéri a Magyar Vörös­­kereszt Budapest, I. Fortuna­ utca 21. szám címre küldeni. — Jó-e lakásában a világítás? Ez a kérdés mindenkit érdekel, aki sze­reti otthonát. Felhívjuk ezért a nagy­közönség figyelmét az Elektromos Művek közérdekű világítási előadá­saira. Előadást az Eskü­ út 5. sz. alatti körzeti iroda előadótermében kedden d. e. 11 órakor, a Baross­ tér 2. sz. alatti előadóteremben pedig pénteken d. u. 6 órakor tartanak. Belépődíj nincs, ruhatár díjtalan. — Fontos könyv! A prostatameg­­nagyobbodás lényege, jelei és gyógyí­tása. 3.40 pengő. — Baudouin: Az ön­­fegyelmezés művészete. 3 pengő. Szigorúan ellenőrzik a rémhírterjesztést A Margit Távirati Iroda jelenti. A rémhírterjesztéssel és fecsegéssel kapcsolatosan kiadott szigorú ható­sági rendszabályok ellenére még min­dig előfordul, hogy egyesek, kifeje­zetten nyugtalanító és zavart keltő szándékkal, mások pedig meggondo­latlanságból és könnyelműségből kü­lönböző ártalmas híreszteléseket ter­jesztenek. A rendőrség és csendőrség szervei utasítást kaptak arra, hogy ezeket a jelenségeket az eddiginél is nagyobb figyelemmel kísérjék s a rendelkezés ellen vétőket nyomban állítsák elő. A tegnapi napon a rendőrség a következő tetten ért rém­hírterjesztőket vette őrizetbe az elle­nük való hatósági eljárás egyidejű megindítása mellett: Kitin Sándor, Bernáth Győző, Steiner Imre, Holstein László, Balla (Berger) Gyula és Róth Aladár. Tűzvész pusztította el az uzsoki sportszállót Ungvárról jelentik: A közvetlenül az uzsoki országhatárnál álló két­emeletes sportszállóban tűz támadt A fából készült épületben a tűz gyor­san elharapódzott, úgyhogy teljesen leégett. A szállóban tartózkodók még idejében kimenekültek. A szálló be­rendezését is sikerült megmenteni. A vizsgálat megállapította, hogy az épület pusztulását kéménytűz okozta. ún.) Családi Értesítő Eliten a rovatban megjelenő közlemények díjszabása­­ sor­­a 7.18 pengő, minden további sor­t-48 rengi Gáspár Jenő, az Országos Ma­gyar Sajtókamara igazgató-főtit­kárának leánya. Gáspár Éva hét­főn délután 6 órakor tartotta es­küvőjét Pach Gábor m. kir. tüzér­­főhadnaggyal a városligeti téki kápolnában. Tanuk voltak: a menyaszony részéről vitéz Réczeg István tüzérőrnagy, a vőlegény részéről dr. Paál Sándor tüzér­­szertári százados. Az esketési szertartást P. Bögözy Vilmos má­­riabesnyői kapucinus házfőnök végezte. Néhai dr. Fehérhegyi Zaffirg Zénó és dr. Kemecsi Kemecsey Fejér Ilona leánya, Fehérhegyi Zaffirg Zenobia és dr. Okolicsnói Okolicsányi Pál, dr. Okolicsnói Okolicsányi László és néhai Vi­­szocsányi Lithvay Sári fia, házas­ságot kötöttek. Színházi hírek Paródia-parádé a Kamara Varietében Pénteken, 23-án mutatja be a Ka­mara Varieté két hónap óta készülő új revüjét, amelynek fő érdekessége egy harminc év előtti híres filmnek a paródiája. A revü főszereplői: Szombathelyi Blanka, Dolly Hopkins, Orosz Vilma, Halmay Imre, Körösi Zoltán. A műsor egyik attrakciója Hegedűs Tamásnak, a kiváló , fiatal zeneszerzőnek legújabb slágerdala, a „Hamvadó cigarettavég“, amelyet Orosz Vilma ad elő. A varietérész kiugró számai Norman Ward, Mar­ien ám Alex Howard, Lowaty, a világ­hírű magyar zsonglőr. Ahogy a pró­bákból ítélni lehet, az új revünek igen nagy sikere lesz. * A Madách Színház szerda esti előadása Felkap Ferenc: Nero című darabjának előkészületei miatt el­marad. * A „Szép az élet“, Vaszary János új vígjátéka hétfőn este került színre ötvenedszer a Magyar Színházban. A nagysikerű darabot péntekig játssza a színház. * A Pódium Irodalmi Kabaré szer­dán este mutatja be új műsorát, Nincs út a nap alatt címmel. A mű­sor érdekessége Rózsahegyi Kálmán fellépése. Partnerei: Kővári­ Gyula, Kiss Manyi, Kovács Kató és a Pécsi öregdiákok.­­ Az Andrássy Színház most kezdte meg próbáit a kö­vetkező újdonságá­ból Mario Devellis. Viharos szerelem című zenés bohózatából. A főszere­peket Muráti Lili, Vaszary Piri, Lata­­bár Kálmán és Hajmássy Miklós játsszák. A bemutató január 31-én lesz. *^A nagyváradi színház társulata Putnik Bálint színigazgató vezetésé­­­vel január­ 24-én­ nyolcnapos vendég­­szereplésre Ungvárra utazik. Első bemutatója az Ilyenek a férfiak című zenés vígjáték lesz. * Noirel Irén a külföldön élő hí­res magyar énekesnő február végén hangversenyt ad a budapesti Vigadó­ban. * Nádor József új operettjét, a Szerelmes, csókos ifjúság-ot a pécsi ősbemutató után, pénteken mutatja be a Józsefvárosi Színház. Rádióm­űsor BUDAPEST I. (Kedd.) «.«: Ébresztő. Torna — 7: Hírek. Hanglemezek. — 10: Hírek. — IMS: Szórakoztató zene. — 11.11: Vízjelző­­szolgálat. — 11.29: Debussy: Gyermekkuckó — szvit. — 11.41: Divettudósítás. — 11: Harangszó. Fohász. Himnusz. — 12.11: Légi erők fúvószenekara. — 12.49: Hírek. — 13.29: Időjelzés, vízállásjelentés. — 13* *31: Honvé­deink üzennek. — 13.43: Rádiózenekar. — 14.39: Hírek. — 14.45: Műsorismertetés. — 15: Árfolyamhírek. — 19.29: Szomolányi Já­nos, sőz Operaház tagja énekel zongorakísé­­rettel. — 15.49: Hongkong, a britek utolsó bástyája Kínában. (Dr. Ka­rl Geh­mich.) — 15.59: Szirányi János zongorázik. — 19.15: Gyermekdélután. — 19.45: Időjelzés, hírek. — 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. — 17.15: Kapi-Klárik Jenő orgonái. — 17.49: A ,»Bremen« óceánjárón. (Dr. Kishady Gábor.) — 18.16: Melles Béla-zenekar. — 19. lírek. — 19.29: Magyar hattyúdalok. (Kiss Tamás előadása. A verseket elmondja Tímár József.) — 19.55: Uray Margit magyar nótákat zorgo­rázik. — 29.19: Régi jó disznótorok- Tersán­­szky Józsi Jenő és ifj. Babrik János vidám előadása gitárkisérettel. — 29.29: Wagner „Tamzhäuser“ című dalművének II. felvonása. Az Operaház január 1. előadásának közve­títése. — 21.49: Hírek. — 22.19: Lovinsz­ky László szalonzenekara játszik, Giuseppe Mo­­retti énekel. — 22.35: A Magyar Revü Tánc­zenekar játszik. — fj: Hírek. — 23.25: Rácz József cigányzenekara muzsikál. — 24: Hírek. — 9.15: Üzen az otthon. A Vörös Kereszt baj­társi rádiószolgálata. f Ezt üzeni a szerkesztő „Magda bácsi.“ Nem rossz írás, de­ a téma mégsem elég érdekes ahhoz, hogy közöljük. — 398. sz. előfizető. A bonyolult ügyben levelet küldtünk önnek, de pontos címét nem adta meg. Amennyiben levelünket néhány napon belül nem kézbesítik, kérjük, hogy a címet beküldeni szíveskedjék.» A Kormány főtanácsosi clmadomá­nyozás. A kormányzó dr. Homon­­nay Andor budapesti ügyvédnek a közélet terén szerzett érdemei elis­­­meréséül a kormányfőtanácsosi címet­­ adományozta. Magyar Nemzet Ha a föld Isten kalapja, Magyar­­ország bokréta rajta Nincs is soha hiba sem a kalappal, sem a bokrétával, csak azokkal, akik néhanapján rosszul illesztik a bok­rétát a kalapra. Mikszáth Kálmán Eltemették Hanauer A. István püspököt Hétfőn délelőtt országos részvéttel temették el Hanauer A. Istvánt. A te­metésen a rokonságon kívül­­meg­jelent a felsőház képviseletében dr. Czettler­­Jenő m. kir. titkos tanácsos, a kultuszminiszter képviseletében dr. Stolpa József államtitkár, Angelo Rotta pápai nuncius, valamint egy­házi és világi előkelőségek. Az el­­­húnyt püspök lelki üdvéért Serédi Jusztinián hercegprímás mondott fé­nyes papi segédlettel gyászmisét. A gyászmise után a libera szertartás következett. Az ünnepélyes absolutió­­kat Glattfelder Gyula, Shvoy Lajos és Grósz József megyéspüspökök, Ko­vács Vince váci segédpüspök, majd a záró absolutiót maga a bíboros hercegprímás végezte. Ezután a ko­porsót a piarista diákok levitték a székesegyház kriptájába, ahol a végső beszentelés után nyugalomra helyezték. Hanauer A. István váci püspök el­­hunyta alkalmából részvéttáviratot intézett a káptalanhoz XII. Pius pápa, a felsőház, a képviselőház, vi­téz Horthy István államtitkár és szá­mos egyházi és világi hatóság. Betegek többnyire székrekedésben is szoktak szenvedni. Vigyázzunk ilyenkor a rendes emésztésre. Betegségben , szükséges — Kormányzói elismerések és cím­adományozások. A kormányzó meg­engedte, hogy dr. Liber Béla fő­igazgatónak nyugalombavonulása al­kalmából, továbbá Hodászi Istvánná Veszprémi­ Ilonának, a Debreceni Zenekedvelők Köre ügyvezetőjének és Szegedy-Maszák Aladárnénak, a Ka­tolikus Háziasszonyok Országos Szö­vetsége elnöknőjének elismerését tud­­tul adják, ugyanakkor dr. Zsedényi Béla egyetemi magántanárnak és dr. Papp Lajos egészségügyi főtanácsos, egyetemi magántanárnak az egyetemi rendkívüli tanári címet adományozta. — Ügyvédi hír: Dr. Berecz Sándor ügyvéd Budapesten, VII., Erzsébet­­körút 4. szám alatt megnyitotta ügy­védi irodáját. Akloláskám elveszett fontos iratokkal, megtalálót kérem, hogy 9 részére értéktelen okmányokat Pukiitzky József. IV., Veres Pálné­ utca 30 crmére le­adni szíveskedjen. Telefon 189-204. HALÁLOZÁS Halász Zsigmond ny. kir. ítélő­táblás bíró január 18-án elhúnyt. Temetése január 20-án, kedden dél­után fél négy órakor lesz a farkasréti temető halottasházából. Martin Jánosné szül. Jerry Erzsé­bet január 18-án, 54 éves korában Budapesten elhúnyt. Temetése január 21-én, szerdán délután négy órakor lesz a kerepesi úti temetőben, az evangélikus egyház szertartása sze­rint Mezőcsáthy és Egregyi Kürthy Endre nyug. m. kir. csendőr­ ezredes, a m. kir. miskolci VII. csendőrkerü­let volt parancsnoka, január 18-án meghalt. Temetése 20-án, kedden dél­után fél négy órakor lesz a farkasréti temető halottasházából, a református egyház szertartása szerint. VESZEK 3A* ÉKSZERT KLEINBERGER ékszerész Budapest, 1V. Váci utca 10. 0 éve teaailM ecf. Ment ■ ifatt b. Filmhírek A magyar honvéd dicsőségét hirdető film öt moziban• Honvédek előre! A Felvidék visszacsatolását és az erdélyi bevonulás emlékezetes nap­jait megörökítő filmriportázs után, néhány nap múlva, közönség elé kerül egy újabb nagyszabású film­riport, amely az élethűség drámai­­ságával idézi a moziközönség elé a magyar honvéd harcait a délvidéki területek visszaszerzésével kapcso­latosan, valamint azt a fergeteges tempójú előnyomulást a keleti had­színtéren, amellyel katonáink a szövetségesek legnagyobb elismeré­sét vívták ki. „Honvédek előzei címmel kerül a közönség elé ezeket a diadalmas napokat visszaidéző film, amelynek minden egyes jelenete, képe a ma­gyar honvéd dicsőségét hirdeti. A film első része a Délvidék visszahódítását mutatja be izgal­mas és eredeti felvételekben, ame­lyeket a Magyar Film Iroda ripor­terei, a honvéd haditudósító film­raj tagjai: Horváth József, Kiss Ernő és Zsabka Gyula készítettek. Ugyancsak ők jártak az első vo­nalban a gyorsan mozgó dandár páncélkocsijaiban Galíciában, Uk­rajnában, a Dnyeszter és a Dnye­per mentén és életük kockáztatá­sával vették filmszalagra azokat a hadi eseményeket, amelyek újabb dicsőséget szereztek a magyar fegy­vereknek. Gyalogsági és tankcsaták peregnek le a néző szeme előtt, a légi haderő bravúros teljesítményeit látjuk — más jelenetekben az utászok emberfeleti erőfeszítéseit vetíti a film. Külön érdekessége a háborús ma­gyar filmriportnak, hogy beiktatta az orosz filmeket, amelyeket hon­védeink az előnyomulásuk során zsákmányoltak. A filmhez magya­rázó szöveget vitéz Somogyváry Gyula írt, a kísérőzenét Pongrácz Géza főkarmester állította össze és ugyancsak ő vezényli a Mária Te­rézia honvédgyalogezred zene­­karát. Különleges fontosságára és je­lentőségére való tekintettel a ma­gyar honvéd dicsőségét hirdető filmalkotást néhány nap múlva őt bemutató mozi tűzi műsorára. Zenei hírek * Két vendég a „Tannhauter“-ben. A külföldi vendégszereplések létjogo­sultságát csak akkor tartjuk indokolt­nak, ha olyan kimagasló egyéniség lép közönségünk elé, mint Müller Mária, akinek minden egyes szerep­lése nemcsak kiemelkedő élmény, ha­nem értékes tanulság is. Vasárnap mint Erzsébet mesteri kifejezője, is­mét gyarapította sikereinek számát. A címszerepet Grahl János kamara­énekes alakította. Jól tudjuk, hogy Tannheuser-t nem szabad az első fel­vonás után megítélni, de a követke­zőkben sem hasonlíthatjuk össze tel­jesítményét a mi Závodszkynk kül­földi viszonylatban is kiemelkedő muzikalitásával. Az indiszpozícióval is küzdő és szerepét túlmozgó Grahl viszonylag legjobb teljesítménye a római elbeszélés volt. Jolntkor szépen fejlődő Wolfram. A magasságai miatt is kényes őrgróf szerepében Koréh igen dicséretesen nem annyira a hang tömegével, mint inkább az előadás nemességével akar hatást kelteni. Mél­tányolva értékes törekvéseit, fel kell hívnunk figyelmét arra, hogy a ket­tős ékesítésnél nem szabad minden hangot külön venni, hanem a díszítés összefüggő vonalát kell kifejezésre juttatni. A vezénylő Berg Ottó sok olyan meglepő zenekari finomságot hozott ki, amiért dicséretet és további buzdítást érdemel. (G. E.) * Veress Sándor főiskolai tanár. Az ifjú zeneszerző-nemzedék kiemel­kedő értékét. Veress Sándort a kul­tuszminiszter főiskolai tanárrá ne­vezte ki. Veress Sándor neve nem­csak a japán császári ház jubileuma alkalmából kiküldött szimfóniája ré­vén ismert, hiszen kamarazenemű­veit, nagyzenekari szvitjét, hegedű­koncertjét a nyugati metropolisokban is bemutatták s a római Teatro delle Arti színpadán Millos Aurél koreo­gráfiájával bemutatott Csodafurulya című balettjét Londonban is nagy si­kerrel adták elő. A Tokióba kiküldött szimfónia a bemutató után rövidesen hétízben is műsorra került, hangle­mezre vették s a partitúráját dísz­­kiadásban jelentették meg a japánok A kritika szerint pedig Veress műve került a „legközelebb az európai új­donságok között a japán közönség szívéhez". Nagyon értékes megállapí­tás ez, különösen ha figyelembe vesz­­szük, hogy a francia és olasz szerze­mények mellett a németeket egy Strauss Richárd-mű képviselte. Az új főiskolai tanár a Magyar Tudomá­nyos Akadémián mint Kodály Zoltán munkatársa folytatja tovább a ma­gyar népdal korpuszának összeállí­tásánál kifejtett tevékenységét. A tana-levél titka Mióta az emberiség létezik, állan­dóan foglalkoztatta a halandókat az a kérdés, hogyan lehetn e az ifjúságot örökre megőrizni, hogyan lehet az örök élet titkát megoldani... Az Ősi Egyiptomban legendák keringtek a tana cserje csodálatos­­hatású levelei­ről, amelyekből megfelelő eljárás után az egyiptomi varázslók bűvös italt tudtak készíteni, amely legyőzte az öregedést és a halált.­­ Ezt a legendát dolgozták fel a „Múmia bosszúja" című­ filmben, amely izgalmasan pergeti egy expe­díció kalandos vállalkozását a Nílus partján, ahol a fáraósírok rejtelmeibe igyekeztek behatolni. Itt támad életre a fáraók­örök nyugalmát és békéjét védő , háromezer éves múmia Itt a földalatti sírok sötét sikátoraiban játszó­dnak le azok a jelenetek, ame­lyek hamisítatlan rémfilmmé vará­zsolják a „Múmia bosszújá“-t. 7 Carole Lombard utolsó filmje Budapesten A tragikus körülmények között szerencsétlenül járt Carole Lom­bard „Csak névleg" című filmjét a közeljövőben Budapesten is bemu­tatják, mert ez a film az egyik magyar kölcsönző tulajdonában van és erre a filmre nem vonat­kozik a tiltó rendelkezés. • „A magyar népzene ismertetése“ címen a Magyar Énekoktatók Egyesü­lete három egymás után következő keddi napon előadássorozatot rendez esti 7 órai kezdettel a Zeneművészeti Főiskola XVIII termében. Előadó Veress Sándor s a sorozatot hang­­lemezbemutatók is színezik. Első elő­adás ma, január 20-án lesz. Érdeklő­dőket szívesen lát a rendezőség. CsajkovSiky V. színi, ma Chopin zongoraverseny (Heimlich) stb. Hang. Zenekari vez.: Országh. Vigadó 8. (Koncert). Szemere Judith dalest ma Z. 8. Színházak monora Operabál. Kedd 047): Csárda jelenet. Orfeo (A. 14.) — Szerda (MI): Lohengrin. Csü­törtök: Cseresznyevirág. Magyar ábrándok. Pozsonyi majális (B. 14.) — Péntek (Hi): Don Carlos (C­­i.) — Szombat: A láng (D. 13.) — Vasárnap d. n.: Magyar ábrándok. A sá­lból fa­ragott királyfi. Csárda Jelenc. Este: Nitics előadás. (3. 7.) Nemzeti Színház. Kedd (III.), szerda (XI.), csütörtök (IV.): Cseresnyés. — Péntek: Nem élhetek mozaikoszó nélkül (II. 2.) — Szom­bat: Niskavuori kenyér (Bem. bérlet). — Va­sárnap d. u.: Néra. Este: Niskavuori kenyér ti.) 044. p.48.) Nemzeti Kamaraszínház- Minden «»te­tt V»­sárnap d. u.: Koncert. 044, 948.) Magyar Művelődés Háza, íróid, szerda» csütörtök, péntek délután (3): Makrancos hölgy (Ifj. előad.) — Szombat 046): Kacagó est. — Vasárnap este 048): Denevér (V. III. 4.) 11 Magyar Színház. Csütörtökig minden este: Szép az élet. — Péntek (Bem bérlet), szombat, vasárnap d. n. és este (A.): Boronkay­­lányok. (4. S.) Vígszínház. Kedd: Cecilia. — Szerda: Bolond szerelmesek (C.) — Csütörtök: Cecilia. — Péntek (B.) szombat: Bolond szerelmesek. — Vasárnap a u.: Cecilia. Este: Bolond sze­­relmesek (T.) (944. 8.) Madách Színház. Kedd: IV. Henrik. — Szerda: Körlánc. — Csütörtök: Főpróba. — Péntek, szombat: Nero. — Vasárnap d. IV. Henrik. Este: Nero 044. 8.) Pesti Színház Minden este szombat vasár­és ünnepnap d . • Tűzvész 0 4­8 . Andrássy Színház. Minden este, vasár- és ünnepnap d. u.: Boldoggá teszlek. (14. 8.) Fővárosi Operettszínház. Minden este es va­sárnap d. u.: Száz piros rózsa. (144. 8.) Pódium Irodalmi Kabaré. Kedden «in» előadás. — Szerdától minden este, vasárnap­i ünnepnap d. u.: Nincs ül a nap alatt. (Új zenés revü.) (5. 449.) Royal Revfiazsndás. Minden este. csütörtök. szombat vasár és ünnepnap d­r.: Souvenir. *45 V49.X Komédia Orteum. Minden este. vasár , ünnepnap d­r: Kabale­­tól V49­­ Kamara Varieté. Csütörtökig minden étim A légió Vénusza. — Péntektől: Paródia­parádé. 619. szombat 8. 9, vas.: 147, 9.) Nemzeti Bábjáték Hétfő és Péntek kivé­telével minden este: Istvánka _ Hétfő és péntek: Toldi. — Minden délután: Ezfisz­­turulva (4. 8.) Erzsébet­városi Színház. Péntekig: Sárga-­­Pitykés közlegény. 046. 149 vas.: 1*4, (4*. )4­.) Józsefvárosi­­Színébe. Péntekig: Alvinizi hu­szárok. 046. 49, vas.: 144, 848, 149.­ Kisfaludy Színház. Péntekig: Rige issed! . hegedűje, 046, 149, vas.: &c­hu.

Next