Magyar Nemzet, 1942. március (5. évfolyam, 49-73. szám)

1942-03-06 / 53. szám

Baranyay Jusztin serlegbeszéde gróf Apponyi Albertról A Gróf Apponyi Albert Társaság március 4-én, szerdán este a Szent Gellért-szálló különtermében tartotta hagyományos Apponyi Albert-emlékünnepélyét. A vacsora keretében megrendezett ünnepélyen a magyar közélet számos kiváló tagja jelent meg. Az emlékbeszédet Baranyait Jusztin egyetemi tanár tartotta, aki beszédében a többi között a következőket mondotta: — Ma itt az évezredes európai magyarság egyik klasszikus szellemének, egyik tündöklő jellemének egész lelki szerkezetében, egész egyéniségének felépítésében a monumentális gróf Apponyi Albert emlékének hódolunk. Az Úr 1942. esztendejében ez annyit jelent, hogy vagyunk itt még, akik a 19. század gyermekeinek érezzük, tudjuk, valljuk magunkat és vannak, akiknek ez a század már csak történelem. Ezt a két generációt, amely kétségtelenül mind abban különbözik egymástól, ami ez az ominózus, három betűből álló szócska, kor, magában foglalt mégis egyek Apponyi Albert szellemi, lelkivilága, magyarsága és európaisága előtt való egységes, osztatlan, teljes és egész hódolatban. Korunk egyik főbűne, hogy a nemzedékek között meglévő természetet differenciákat természetellenesen semélyítette, úgyhogy partjai között nincs még közlekedési lehetőség sem. Ita ez megtörténik, megszűnik a nemzeti élet kontinuitása. Ez ellen örök nagy tiltakozás Apponyi Albert bámulatraméltó egyénisége. — Az ő lelkében az örökölt értétek a koreszmékkel és a fejlődés menetében felvetődő újabb és újabb hatóerőkkel tökéletes szintézist alkottak. Apponyi magyar volt, még pedig olyan magyar, aki a divatos jelzőket, hogy ősmagyar, fajmagyar, törzsökös magyar, nemcsak, hogy mind elbírja, hanem valamennyit veri is. És ez az ősmagyar mégis európai volt. Az ő magyarsága nem volt nagy intenzív lelki élmény, mint Kossuth Lajosé vagy Petőfi Sándoré és nem jelentett lelki megrázkódtatást, mint Ady Endre lelkében ment végbe. Apponyi Albert istenáldott hosszú életének nem volt egy pillanata sem, amikor az ő igaz magyarsága és igaz európaisága konfliktusba került volna. Vörösmarty Mihály és Széchenyi István mellett a magyar zsenik világában ő a harmadik, aki számára minden problémától mentes abszolút lelki adottság volt a magyarság és az európaiság. Apponyi Albert a demokratikus polgári Európa világában született, pedig a ház, amelyben a napvilágot meglátta, őrizte a letűnt idők szellemét, a főúri világnak egész légkörét. Apponyi, a híres kancellár, konzervatív volt és a fiuk, a 19. század szellemének kiváló megtestesítője nem került konfliktusba a szülői ház atmoszférájával. Mégis alig van magyar, aki a 19. század vezérlő eszméi közül a demokráciáról és a polgári gondolatról többször is elbűvölőbb ékesszólással szólott volna, mint ő. Itt tűnik ki legjobban, hogy Apponyi Albert igazában az eszmék világában élt. Az eszmék világában két világ, a régi és az új Európa rendje között akkoriban tényleg nem volt ellentmondás. Ez a két világ két külön értékmérővel dolgozott, de mindkettő valódi értékeket akart A 19. század művelt emberi lelkének a legnagyobb krízise talán a vallási krízis volt. A tudomány, amely abban az időben kisarjadt, a bölcsészeti gondolatot egyszerűen elérhetetlennek tartotta. Apponyi Albert még megérte a radikális fordulatot is, életét azonban igazán a másik világban élte le. A 19. század egész kultúráját, amenynyire csak emberileg lehetséges, magába felvette. — Apponyi kétségtelenül liberális volt a szónak abban az értelmében, hogy az államnak és társadalomnak emberhez méltó felépítését csak a szabadság eszméjének alapján tudta elképzelni. Lelkében a politikai liberalizmus élt, de ez is teljes összhangba hozva a régi értékek megbecsülésével és a katolikus hitrendszer minden tételének elfogadásával. Apponyi Albertet liberalizmusában nem ingatták meg azok a gáncsok, amelyek szatolikus és konzervatív oldalról érték és éppen úgy érintetlenül hagyták őt azok a kis tűszúrások és piszkálódások, amelyekkel egy útszéli liberalizmus alattomosan támadta. Lelkének szintéziséhez tatozott a magyar nemzeti állam és a történelmi Magyarország, másrészt ugyancsak a magyar nemzeti állam és a Habsburgmonarchia szintézise. Ha itt vagy amott kétség merülhetne fel, ennek a legkisebb árnyékát is eloszlatnák egyrészt azok a halhatatlan apológiák, amelyeket Trianontól Génfig az ékesszólás legnagyobb művészetével mondott el, a másik iránytan pedig emlékiratai. A XIX. század ideáljáról tisztultabb fogalma volt, mint a XX. század politikájánál, a maga szubstrátusáról, a népről és a fajról. Politikai zászlaján a nemzeti élet teljessége csillogott, nem tagadta meg a történelmi Magyarország lelkét, szellemét, világát.. A Gondviselés nagy kegye volt, hogy a trianoni szörnyű perben a védő szerepét vállalhatta. A Habsburgmonarchia kereteit nem akarta szétrobbantani, Királyhűségét pillanatra sem lehet kétségbe vonni. Magyar Nemzet — Apponyi ma és az elkövetkezendő legközelebbi időkben a legaktuálisabb. Emelem ezt a serleget, mely Nagyapponyi gróf Apponyi Albert nagy emléke megölésének eszközéül rendeltetett, arra, hogy az isteni Gondviselés tegye ezt a nemzedéket, amely úgy lehet, végleg dönteni fog a magyar sorsról, Apponyi páratlan lelki és szellemi hagyatékához méltóvá. Ezután gróf Sigray Antal meleg szavakkal köszönte meg Baranyay Jusztin tartalmas, szárnyaló előadását. A magánalkalmazottak adózása A magánalkalmazottak tudvalevőleg jövedelemadót csak akkor küldések fizetni, ha jövedelmük évi 3600 pengőnél több. Ebből 300 pengő esik egy hónapra. Ez a 300 pengős értékhatár volt a minimum a hábom előtti időkben, amelyet méltányosságból adómentes jövedelemnek nyilvánítanak. Abban az időben, amikor ezt a törvényes intézkedést kiadták, a megélhetési viszonyok mérlegelésével csakugyan el lehetett fogadni az adóhatár ilyen megállapítását. Ez az összeg a szerény megélhetést biztosította. Állampénzügyi szempontból tehát helyesnek látszott, hogy a háromszáz pengőnél nagyobb jövedelmeket fokozatosan emelkedő kulcs szerint megadóztassák. A háború kezdete óta azonban a megélhetési körülményeket mérlegelve, a magánalkalmazottak keresetét 30 százalékkal kiegészítették. Adózás szempontjából tehát bizonyos eltolódások állottak elő. Ennek a visszás adóügyi helyzetnek a súlyát érzik most a magánalkalmazottak. Sőt nemcsak a tisztviselőnek számító értelmiségi alkalmazásban állók, hanem a jobban kereső munkások is. Az általános gazdasági és ipari fellendülés lehetővé tette, hogy a vállalatok egy része az alkalmazottak járandóságait s a munkabéreket 30 százaléknál nagyobb mértékben is emeljék. Ilyen helyen a szakmunkások szintén túllépték már az adómentes g00 pengőt és most ők is jövedelmi adóalanyokká váltak. Pedig a törvényhozásnak, amely az adótörvényeket meghozta, bizonyára nem volt az a szándéka és akarata, hogy az egyszerű munkás megélhetéséhez szükséges átlagkeresetet jövedelmi silóval megterhelje az állam. Az OTI és MABI, éppen ilyen szociális szempontoktól vezettetve, már fölemelték értékhatárukat. A jövedelmi adó kiindulási összegét is összhangba lehetne hozni a hivatalos értékszínvonallal. Legegyszerűbb lenne az a mód, ha az adóhatárt fölemelnék ,fél százalékkal, amely értékkülönbözettel a kormány a keresetek növelését megengedte. Ki kellene mondani, hogy a havi190, illetve évi 180 pengőnél kisebb kereset mentes a jövedelmi adó alól. Az ilyen harmincszázalékos minimumemelkedés átmenetileg megoldaná ezt a problémát. 1921 A limes hasábjain az angol tudomány és irodalom vezetői szózatot intéztek Anglia szellemi vezérkarához. A felhívás azzal foglalkozik, hogy az orosz forradalom óta semilyen európai könyv nem kerül az orosz tudósok kezébe. A Limes felhívásának aláírói gyűjtést indítottak, hogy a könyvek vásárlásához szükséges pénzt előteremtsék. Az összegyűjtött könyveket Oroszországba küldik. 1923 A földművelésügyi miniszter megengedte, hogy az 1922-ben termett főzelékek közül a hagyma és fokhagyma, a friss főzelék és étkezésre való más növény, továbbá minden főzelék és étkezésre való növény elkészítve, aszalva, sajtolva, szárítva, összevagdalva, porrátörve ezentúl külön engedély nélkül szállítható külföldre. 1921 Konstantinápolyból jelentik: Izmod pasa az ankarai nemzetgyűlés ülésén kijelentette, hogy ha a kalifátust meg is szüntetik, a török vallásban nem történik változás. A kormány a kalifátus megszüntetésére vonatkozó elhatározását keresztül szándékozik hajtani és minden szükséges óvóintézkedést megtett. 1925 Knaoka Csuicsito japán tanár A hanyatló Európa japán szemmel című cikkéből. Az európaiak a japánoknál lélektanilag is erősebb ingereket szeretnek. Az európai újdonságra, szenzációra, excentrikus élményekre éhes. A trágárságot, a zajt, az izgató dalokat, a vidám mulatozást kívánják mindig. A világtörténelem azt mutatja, hogy a népek hajlama az élvezetekre akkor lett a legnagyobb, amikor a nemzet fejlődése és gazdasági ereje elérte a kulmináció* Döntettel! — A Nemzeti Színház egyhetes műsora: Az új rokon, Te csak pipálj, Ladányi, Vízkereszt, A makrancos hölgy, Szeget-szeggel, A velencei kalmár. —* A Fővárosi Operettszínház egész héten „A második nászéjszaka'' című darabot játssza. --- A Bogat Apollo hirdetése: A kinematográfia leghatalmasabb alkotása! Prolongálva! Ben-Hur, Lewis Wallace regénye két részben, 12 fejezetben. Rendezte Fred Niblo. Főszereplő Ramon Novarro. Mindkét rész egyszerre! A darabot a Palestrina-kórus válogatott énekkara kíséri. Az énekszámokat Teles Ottó operaházi karnagy tanította be. Az orgonaszólót Weigert Aladár orgonaművész játssza. Kisérőműsor nincs. Kérjük a tisztelt közönség pontos megjelenését. — A Kamara hirdetése: Honfoglalás, 9 fejezet Amerika hőskorából. Universalvilágattrakció. Jégáradat, filmregény 8 felvonásban. Főszereplő: Viola Dana. 1929 A tavaszra forduló téli időjárás az idén igen szerencsés. A legnagyobb probléma, az olvadás csak Ausztriában és a Duna felső folyásánál fenyeget. Magyarországon ezidőszerint semmiféle árvízveszedelem nincsen. A murakeresztúri vasúti híd környékén megkezdték a Mura jegének robbantását, mintegy másfél kilométer hosszúságban. ★ A közlekedési rendőrség ezúttal először próbálja alkalmazni Budapesten az úgynevezett villanófényt, amely nem állandó, hanem percenként körülbelül 30 villanással adja a jelzést. Az első villanófény-készüléket a Cálvin-tér környékén most próbálják ki 1930 A statisztikai hivatal adatai szerint 1911-ben és 1912-ben félezernél több lakóház épült Budapesten évenként. A háború első éveiben a házépítési kedv csökkent. 1915- ben csak 144 házat építettek. 1916- tól 1919-ig 155 új lakóház épült. 1920-tól 1929-ig 3771 új lakóház és 091 egyéb új épület keletkezett. 1929 november 1-én 195 lakás üresen állott. Ezeknek 40 százaléka egyszobás, 22 százaléka kétszobás, a többi három-, négy- és ötszobás. Régi világ Mi történt március 6-án? 1927 Színházak és mozik műsorából: Rudolf Valentino életének utolsó filmje: A sejk fia, Bánky Vilmával. Kamara—Ufa—Omnia. Jegyelővé PÉNTEK, 1942 MÁRCIUS . Könyvkiadók és írók figyelmébe Tekintetes Szerkesztőség!Akik könyveket olvasnak, azokat rendszerint érdekli, hogy mikor írták, ha idegen nyelvből fordították, milyen nyelven írták s ki fordította, hol és mikor adták ki, stb. Ezzel kapcsolatban az az észrevételem, hogy újabban is jelennek meg könyvek, amelyeknél ezen adatok hiányoznak. Bizonyságul a többek között: Egmont Colerus könyvének magyar fordítása Az egyszeregytől az integrálig" címmel nem régen jelent meg; úgy külső, mint belső címlapjáról hiányzik, milyen nyelvből kifordítottat! Csak a bevezetésből — ennél is hiányzik a keltezés, ebben a kiadó azonban aligha hibás — lehet következtetni — nem is teljes bizonyossággal, hogy német a szerző: hiányzik a könyv megjelenésének éve is, pedig ez fontosabb kellék, mint a belső címlapon jelzett „12—15 ezer" — a könyv egyik legkiválóbb könyvkiadó vállalatnál jelent meg. Hogy ezzel szemben egyes kiadók mily gondosan járnak el, megemlítem, hogy a Természettudományi Társulat kiadványaiban még annak a neve is olvasható, aki a fordítást átnézte. Az utolsó könyvnapon árusították! Ballagi Géza „Széchenyi küldetése“* című könyvét. Ennél még a törvény által előírt ama kellék is hiányzik, hogy hol és mikor nyomták, pedig ez — bár a „Magyar nemzet történetei* című mű IX. kötete — mint önálló, külső címlappal is bíró külön kötet van könyvárus-forgalomban. Ballagi előszavánál is hiányzik a keltezés, pedig egy könyv megírásának időpontja gyakran fontos adat a könyv szellemének és irányának megítéléséhez. Nem hagyhatom ezekkel szemben megemlítés nélkül, hogy Kossuth ..Irataim az emigrációból“ örökszép, minden igaz magyar szívét megdobogtató előszavának keltezése enynyíre teljes: Collegno (al Baraccone), Olaszország, 1879 november 5. így írtak ők. 11 módon véltem felhívni írók és könyvkiadók figyelmét az említett hiányokra. Aláírás' A „nemzetiségi“ és nyelvprobléma éledése Franciaországban Vichy, március hó. (A Magyar Nemzet tudósítójától.) Az új francia rend tudvalevőleg a megyerendszer helyett a tartományi szisztémát lépteti életbe Franciaországban. A megyék kizárólag közigazgatási egységeket képeztek s távolról sem volt afféle történelmi és nemzeti szerepük, mint a magyar megyéknek. Tradícióik is gyengécskék, mert csak a nagy forradalomtól datálódik a létük, megalkotásuk alapfeltételéül az a területi elgondolás szolgálván, hogy a főispán a megye központjából lóháton egy nap leforgása alatt vidékének bármelyik részét elérhesse, így azután a megyerendszer dekonizálása nem ütközik különösebb akadályba, annál inkább nem, mert a tartományi beosztás megfelel a sokszázados francia hagyományoknak. A közigazgatási reformterv már készen áll, de egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Mint az alkotmány kihirdetésére és sok más újításra, ennek a megvalósítására is csak akkor kerül majd sor, ha az okkupáció véget ér és a kormány visszatérhet Párizsba, így pillanatnyilag csak annyi tudható, hogy az új adminisztrációban az ország területe az eddigi 90 megye helyett körülbelül 19—20 tartományra fog osztani s e tartományok körülbelül megfelelnek majd az ősi provinciáknak. Ettől a beosztástól sok jót várnak az illetékesek. Az ország kormányzása mindenesetre egységesebb és erőteljesebb lesz. Elvégre könnyebb 20 elsőrendű gubernátort, mint 90 kifogástalan főispánt találni. Azonban a reformnak, mint minden nagy újításnak, megvannak a maga nagy árnyoldalai is. Ezek közül nem a legjelentéktelenebb, hogy az új közigazgatási elképzelések során feléledt a „nemzetiségi“ és nyelvprobléma Franciaországban. A francia nemzeti egység már hosszú idők óta oly tökéletes, hogy az európai köztudat Franciaországot, kissé egyszerű képzettársítással, egynyelvű és egy fajú közösségnek képzeli el. A valóságban a különbözőség mindkét vonatkozásban igen erős és az ország egyes vidékein, mint például a provencáli, bretagnei, baszk és más részeken, a köznyelv merőben elütő a franciától és ezek a regionális nyelvek a franciák részére úgy beszédben, mint írásban érthetetlenek. Ezek a vidékek lingvisztikailag sosem adták fel recepciós törekvéseiket. A régi rendszer azonban oktatási nyelvként csakis a franciát ismerte el. A tartományi idiómák még melléktantárgyként sem voltak taníthatók. Az új tartományi beosztás, amely az ország különböző részeinek sokkal nagyobb kulturális, gazdasági és közigazgatási önállóságot engedélyez majd, mint amennyivel a megyék rendelkeztek, önkéntelenül is ösztönzést adott a régi, regionális álmoknak. A kormány e téren is az egyezség útját akarja taposni: egy minapi rendelet engedélyezte, hogy a tartományi nyelvek külön tárgyként legyenek oktathatók az iskolákban. Ez az intézkedés némi nyugtalanságra szolgáltatott okot. A Figaro például attól fél, hogy a franciától elütő nyelvek reneszánsza éket ver majd a nemzeti egységbe. A lap úgy véli, hogy a szeparatista irányzatok, amelyeknek Bretagneban például mindig volt némi talajuk, ki fogják használni a helyzetet. Ezért a Figaro a dekrétum szerény engedményezését nagyon veszélyesnek ítéli. Amint e hozzászólásból is látható, a nemzetiségi probléma körvonalai kezdenek kibontakozni a láthatáron. A Figaro aggodalmait azonban általában nem osztja a francia közvélemény, hanem a kérdést a francia szellemiségnek megfelelőleg, a legmesszebbmenő eszményiesség síkján mérlegeli, hangsúlyozván — mint az Action Francraise is hogy a helyi nyelv, helyi szabadságkor,lokális kultúra érvényesülése kedvezőbb a nemzeti egységre, mint az erőszakolt franciásítás. Az idegennyelvű területek gyermekeit a kizárólagos francia iskola valósággal gyökértelenítette: az iskola után nem voltak otthon többé se a földjükön, se a városokban. Ebből azután az következett, hogy minden lelkiismereti vívódás nélkül hagyták el születéshelyüket s ez nagyban hozzájárult a francia vidék oly drámai elnéptelenedéséhez. Az új tartományok tehát akkor lesznek igazán életerősek, ha érvényesülhet minden partikularizmusuk, beleértve sajátlagos nyelvüket is Pierre Bernus, a Journal des Débats főszerkesztője, egy finom politikai gondolkodó, szintén a „nemzetiségi" törekvések elismerése mellett tör lándzsát. Bernus rámutat arra, hogy Franciaország már a monarchia idején is nagyon liberális volt a más-más nyelvet beszélő népcsoportokkal szemben. Franciaország tehát most csak a tradíciókhoz tér vissza. Természetesen a szabadszelleműség nem jelentheti a francia nyelv primátusának veszélyeztetését. A kormány engedékeny politikája nem céloz mást, mint hogy a kis francia hazák mind és egyformán otthon érezzék magukat a nagy francia hazában. Csakis ez a magatartás felel meg a francia espritnek, amely a kényszer útján való asszimilációt mindig elvetette.