Magyar Nemzet, 1942. november (5. évfolyam, 249-272. szám)
1942-11-25 / 268. szám
Szerda, 1942 november 25. IV. évfolyam, 298. szám Magyar Nemzeti ELŐFIZETÉSI ÁRADÉVRE 37 20 P. FÉLÉVRE 18.60 P. Alapította SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST. VI. ARADI UTCA 18. NEGYEDÉVRE 9 80 P. 1 HÓNAPRA 3.20 P. EGYES ITT IS A C IV . A D TELEFON: 128 428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, SZÁM HÉTKÖZNAP 12 FILL., VASÁRNAP 24 FILL. ILI HUNA KUK VI, VILMOS CSASZAROT 66. TELEFON: 126 726* Az Ilmen-tónál heves szovjet támadások összeomlottak A vezér főhadiszállás jelenti: Sztálingrádtól délnyugatra és a Don-kanyarulatban a szovjet betört a védelmi vonalba, ellenintézkedések folyamatban vannak — Kirenaikában Rommel serege az El-Agheila melletti főállásba vonult — Tuniszban Mazeurnél felderítő harcok folynak — Francia Nyugat-Afrika csatlakozott Darlanhoz Most már világos, hogy régtől tervezett tempírozás alapján akarták megindítani az úgynevezett egyesült nemzetek három akciójukat, az egyiptomi offenzívát, a franciaafrikai partraszállást és a keleteurópai támadást. Lehet, hogy épp azért halmozta el oly tüntető szemrehányásokkal a szovjet a szövetségeseit, hogy ennek az egyenetlenségnek láttán Németország ne számítson semilyen partraszállásra, aminthogy kétségtelen, Willkie és vele együtt sokan mások azért sürgették a nyugateurópai második front felállítását, hogy a német hadvezetőség az Atlanti-óceán és ne a Földközi-tenger felől várjon angolszász lépést. Fölösleges hozzátenni, hogy a német hadvezetőséget ezekkel a propagandamanőverekkel egyáltalában nem tudták meglepni s ha már a tempírozásról van szó, azt is meg lehet állapítani, hogy a három (egyiptomi, franciaafrikai és keleteurópai) támadást nem sikerült pontosan egy és ugyanarra a napra koncentrálni. Berlinben különben rámutatnak, hogy a keleti és a déli akció között olyan párhuzamosság is felfedezhető, hogy mind Líbiában, mind pedig a Don-kanyarnál egy-egy harapófogót terveztek az angolok és a szovjetek, ez azonban (amint azt a Német Távirati Iroda jelentései nyomatékosan kiemelik) nem sikerült. Észak-Afrikát illetően érdekes a világsajtónak az a megállapítása, hogy Alexandria és Bizerta között három olyan összeszűkülő kulcspont fekszik, amelyeknek megszállásával el lehet választani az ezektől a helyektől keletre és nyugatra fekvő területeket. Az egyik ilyen kulcspont Egyiptomban El Alameinnél található, idáig nyomult előre legutóbb Rommel és itt kezdődött meg október 20-án a brit offenzíva. A második kulcspont Líbiában van, nevezetesen El Ageilánál, kétszer is idáig nyomultak már előre Egyiptom felől az angolok, most harmadízben jutottak El Ageilához. A harmadik ilyen tengerparti sztratégiai hely Tuniziában fekszik és pedig Gabes-nél. Itt szeretnék megvetni a lábukat az angol—amerikai csapatok, hogy beékelhessék magukat Tripolisz és Tunisz, illetőleg Bizerta közé. A Földközi-tengerért folyó csata kapcsán meg kell még említeni, hogy az NST szerint Madridban úgy látják, a Gibraltárban folyó újabb hajóösszevonásból küszöbön álló új eseményekre kell felkészülni. Ebből a szempontból a világsajtó figyelme a spanyol területekre terelődik. Az elmúlt héten még inkább arról beszéltek, nem kísérelnek-e meg az angolszászok esetleg a spanyol anyaországban partraszállást, most azonban a föltevések inkább a Baleárokról és Spanyol-Marokkóról szólnak. Garda is a Giornale d Italiában annak a gyanújának ad kifejezést, hogy az angolok Spanyol- Marokkóra s főleg a hozzá tartozó Tangerre vetettek talán szemet. A földközitengeri csata kérdéséhez egy érdekes német hozzászólás is elhangzott. Helmut Sandermann a Nazionalsozialistische Korrespondenzben a többi között a következőket írja: — Az angolszász propaganda azt állítja, hogy Észak-Afrika megrohanása és a tengely részéről bekövetkezett katonai ellenintézkedések „új helyzetet“ teremtettek, sőt „fordulatot jelentenek a háborúban“ és közelebb hozzák a tengelyhatalmak ellenségeit a győzelemhez. Ezzel szemben Sündermann azt mondja, hogy a háború súlypontja változatlanul Kelet- Európában maradt. Az antikomintern paktum November 25-e is érdekes dátum az antikomintern egyezmény történetében. Ezen a napon tartották meg ugyanis tavaly az emlékezetes nagyszabású ünnepélyes összejövetelt Berlinben az antikomintern egyezmény meghosszabbítása alkalmából. Ennek kapcsán is ki kell emelni, hogy milyen nagy a jelentősége az antikomintern paktumnak, mert hiszen az egyezmény világnézeti jelentőségén túl az is megállapítható, hogy ebből a szerződésből nőtt ki a háromhatalmi szövetség, tehát annak a három nagyhatalomnak katonai egyesülése, amely a jelenlegi háború fő terhét viseli a velük szövetkezett kisebb államokkal együtt. Magyarország szempontjából annál nagyobb a jelentősége az antikomintern paktumnak, hogy Magyarország volt az első, amely ahhoz csatlakozott, ebből az alkalomból is érdemes emlékeztetni arra, hogy ezt a fontos lépést a magyar kormány nevében az akkori külügyminiszter, gróf Csáky István tette meg. A tavaly november 25-i ünnepségen emlékezetes nyilatkozatok hangzottak el, közöttük az első helyen Ribbentrop birodalmi külügyminiszter beszéde állott, aki minden államközi kérdésen túl az antikomintern paktum világnézeti, tehát antibolsevista jellegéről és fontosságáról is oly határozott szavakkal emlékezett meg. Laval és Doriol Avichyi miniszterelnök kétségkívül igyekszik a francia népet minél inkább beleágyazni a tengellyel való együttműködésbe most már nemcsak gazdasági, hanem lehetőleg katonai téren is, ezért határozta el Laval, hogy önkénteseket toboroznak a gyarmati légió számára, hogy ezek a csapatok Tunéziában szembeszállhassanak az angolszász erőkkel. Doriot azonban messzebb és gyorsabb tempóban akar menni, mint Lávai. Amint az NST párizsi táviratából kiderül, Doriot most már a nagy nyilvánosság előtt is kevesli a vichyi kormány politikáját. Párizsban Doriot pártja gyűlést tartott, amelyenígy jelenti az NST) több mint ötezerötszázan vettek részt. Előbb Doriot barátja, Méchin szólalt fel, aki megbélyegezte Weygand és Darlan magatartását, majd követelte, a francia hajóhad és a légi haderő azonnali harcba vetését — Hitler Adolf — mondotta Méchin — felajánlotta a német hadsereg közreműködését. Ajánlatára azonban még mindig nem válaszoltunk. Ez után a Vichyhez címzett szemrehányás után Doriot így aposztrofálta Vichyt: -- Végre le kell számolni a rendszerré vált árulással. Még minden megmenthető, ha a francia nép élére erőskezű férfiak kerülnek, akik számolni tudnak a pillanat szükségeivel. Mi — mondotta Doriot a néppárt nevében — inkább meghalunk, semhogy bűnrészességet vállaljunk valamilyen újabb árulásban. Doriot be is jelentette, hogy hajlandó belépni a kormányba. Az erről szóló NST-jelentés így végződik: „Doriot fejtegetéseit a több, mint ötezerötszáz főnyi tömeg többször szakította félbe hangos tetszésnyilvánításokkal és számosan követelték, hogy Franciaország azonnal üzenjen hadat az Egyesült Államoknak és Angliának.“ Berlinben egyelőre tartózkodóan nézik Laval és Doriot vetélkedését, a Wilhelmstrassen (így jelenti a Bad. Tud. Berlinből) megállapítják, hogy Laval borzasztóan nehéz feladat előtt áll s hozzáteszik, hogy bizonyos időnek kell még eltelnie, amíg kiderül, lesz-e esetleges sikere Laval politikájának. Crippa Az angol kormányrekonstrukció első hírére megállapították, hogy a Churchill által keresztülvitt személyi változás az angol belpolitikában gyöngíteni igyekszik a baloldali irányzatot, illetőleg a baloldalnak a kormányra gyakorolt befolyását. Ezt a nézetet alátámasztják az újabb hírek is. Amíg azonban a Magyar Nemzet kommentárja csupán arra mutatott rá, hogy az angol kormány a belpolitikában mérséklődik, a külpolitikában pedig radikalizálódik, addig az angol lapok hozzászólásai kiemelik a londoni kormányátalakításnak egy harmadik irányban való kihatását is. Nevezetesen szét, hogy a Churchill-kormány miközben belpolitikailag távolodik a baloldaltól, nemcsak külpolitikájában erősödik a szélsőségek iránt, hanem birodalmi politikájában is. Ez a három kérdés meglehetősen összefügg egymással, mert (bár az ilyen általánosításokban mindig van bizonyos szimplifikálás) az angol baloldalt és a jobboldalt úgy is lehet jellemezni, hogy a baloldal messzemenő és gyors társadalmi reformokat kíván s a külpolitikában gyakran emlegeti a humanizmust és a mérsékletet és a brit birodalmat legszívesebben mindjárt szervesnek induló együttműködésbe hozná az Egyesült Államokkal, addig a jobboldal nem zárkózik el ugyan a szociális reformoktól, de a „megfontolva haladás“ híve, a külpolitikában viszont annál „erélyesebb“ akar lenni s a brit birodalmat nem óhajtja belevinni semilyen szerves nemzetközi alakulatba, hanem legalább is formailag fenn akarja tartani a birodalom jelenlegi különállását. A pikáns a dologban pedig az, hogy az Egyesült Államokban általában sokkal inkább rokonszenveznek az angol baloldali felfogással. Bonyolulttá pedig az a körülmény teszi ezt a kérdést, hogy az amerikaiak sem fogadják el mind a három pontban az angol baloldali politikát, mert amennyire egyetértenek az angol baloldallal a szociális radikalizmus és az egészen messzemenő nemzetközi együttműködés, sőt majdnem összeolvadás dolgában, annyira elutasítják maguktól az angol baloldal külpolitikai erélytelenségét. Az Egyesült Államok politikája ugyanis arra irányul, hogy Angliát belpolitikailag minél gyorsabb társadalmi haladásra bírják, hogy minél szervesebb együttműködés jöjjön létre minden angolul beszélő nép és minden velük rokonszenvező nemzet között ■ hogy ez a közösség minél szenvedélyesebben képviselje a nemzetközi életben is a maga világnézetét Különösen a mostani londoni kormányátalakítás visszhangja mutatja meg a lényegbe vágó különbséget az angol és az amerikai imperializmus között, az Egyesült Államok imperializmusa ugyanis sokkal erősebben ideológiai jellegű, mint az angol. Berlinben Cripps visszaszorításának főleg belpolitikai motívumait keresik. A Berliner Börsenzeitung az NST szerint a következőket írja: — Churchill valószínűleg már februárban sem szerette jobban Clippset mint ahogy most szereti, amikor kibuktatta eddigi méltóságaiból. Akkor azonban kényszerhelyzetben volt a brit miniszterelnök, mert egyik súlyos vereséget a másik után szenvedte el és a brit birodalom tekintélye kockán forgott. Szingapore elvesztése után a német hadihajók átsétáltak a La Manche-csatornán és az angol közvélemény tombolva követelt bűnbakot. A kazán túl volt fűtve és a szelepeket meg kellett nyitni. Ezért határozta el akkoriban Churchill, hogy az utca követelésének enged és Crippset beveszi a háborús kabinetbe. Vájjon elmúltak-e már a nehéz idők Churchill feje felől, kérdezi a Berliner Börsenzeitung, hogy most Crippset kitehette összes méltóságaiból? Az északafrikai események fölötti farsangi örömmámor — teszi hozzá a német lap — már erősen mólóban van Londonban, az angol miniszterelnök mégis megkísérelte ezt a pillanatnyi hangulatváltozást kihasználni arra, hogy megszabaduljon Crippstől. Nem vitás, hogy a nagy reformokról zengő szólamok mind csak propagandisztikus jellegűek voltak, Angliában semmi sem változik. Minden marad a régiben. Egy másik berlini NST-jelentés pedig úgy ismerteti a német fővárosban uralkodó véleményt, hogy Crippsnek a szűkebb hadikabinetből való eltávolítása tudatos tüntetés az angol imperialisták részéről. Clippset azért ejtették el, mert hajlandó volt kiegyezésre az indiai kérdésben, viszont Anglia továbbra sem hajlandó India irányában semmiféle engedményre. Churchill, Eden és Morrison, mond- Ára 12 fillér