Magyar Nemzet, 1942. november (5. évfolyam, 249-272. szám)

1942-11-25 / 268. szám

4 Napjaink, a... H. Gy. dolgozata Fiatalember keresett fel a urinai lektori minőségemben. Hamarosan ki­derült, hogy mindössze tizenkilenc éves, Ilid szerénységgel nyújtotta át 85 gépírásos oldalra terjedő életbölcse­­leti művét, amely így élünk. Miért élünk, és Hogyan éljünk alcímek alatt elmondja: hogyan látja a szerző a világot, az élet értelmét és a boldog élet útját. Végigröppen azokon a kér­déseken amelyek a filozófusokat Tha- Lestől Bergsonig foglalkoztatták; fog­­lalkozik vallással, civilizációval és kul­túrával, a szerzett és öröklött jogok kérdésével, az embervédelem és ember­­nemesítés problémájával, a munka ér­tékelésével, a felelősség és bűn kér­désével és még sok mindennel. Célja az, hogy igazi emberi életre, még­pedig boldog életre nevelje olvasóit Nem volt nehéz belátnom, hogy az emberiség, amely — minden józan föl­tevést megcsúfolva — évezredek óta kézzel-lábbal küzd saját boldogsága «Ben nem fogja elfogadni ifjú bará­tom érvelt Nem fogadná el még akkor sem, ha a fiatalos könnyedséggel meg­érintett nagy kérdéseket nem 85 ha- IM 850. tudományos jegyzetekkel alá­támasztott oldalon fejtenék­­ neki. Nyilvánvaló volt, hogy az egyébként ügyesen és kellemesen megírt kis könyvet nem adathatom­­. Már­dik­tátni akartani a szokásos sajnálkozó levelet, amikor ráesett a szemem a könyv függelékére. Ez a függelék egy kis szójegyzék, amelyben a fiatal szerző ábécé-rendbe foglalja a művében előforduló fonto­sabb fogalmakat és mindegyikhez hozzáfűzi a néha egy-két szóra, néha egy-két mondatra terjedő meghatáro­zást, ekként világítván meg az olvasó előtt, hogy milyen értelmet tulajdonít­­ ennek vagy annak a szónak. Íme a szójegyzék címszavai: Anyag, boldogság, bűn, civilizáció, determináció, élet, életszemlélet, előjog, ember, emberiség, emberi szellem, em­­bernemesítés, embervédelem, energia értékmérő, értelmiség, esztétika, etika, fatalizmus, fejlődés, felelősség, fikció filozófia, fogalom, folyamat, frázis gazdaság, gondviselés, hit, ideológia. Idő, igazság, imperializmus, interven­­cionizmus, ipar. Isten, jog, kapitaliz­mus, képesség, korszellem, kötelesség, kultúra, látókör, lélektan, létezés, libe­ralizmus, mesterség, metafizika, munka, műalkotás, művészet, nacionalizmus, nemzet­nevelés, osztály, öntudat, ön­zés, örökölt jog, ösztön, pénz, poli­tika, propaganda, protekció, speciali­zálódás, szabad akarat, szabadgondol­kodás, személyiségtudat, szerzett jog, szocializmus, születési nemesség, tár­sadalmi helyzet, tendencia, tér, termé­szet, törvény, tudat, tudatalatti világ tudatosság, tudomány, vallás, vétség, világnézet. Ez a néhány oldalas, igen értelmes kis lexikon persze nem tette kiad­­hatóbbá a könyvet, de igen rokon­szenvessé tette a szerzőjét és gondol­kodóba ejtett engem. Első gondolatom természetesen az volt: mennyi üres, nagyképű és fele­lőtlen fecsegéstől szabadulna meg a világ, ha valami tudományos és iro­dalmi illem kötelezővé tenné, hogy minden író legalább egyszer pálya­futása folyamán ábécé­ rendben, vilá­gosan és röviden közölje olvasóival: milyen értelemben használ ő bizonyos szavakat. (Ha ennek technikai lehető­ségét meg lehetne találni, a publicis­tákra még inkább ki kellene terjesz­teni ezt a kötelezettséget.) A következő gondolatom gyakorla­tibb természetű. A 85 oldalas életböl­cseleti művet nem könyvnek néztem most már, hanem egy tizenkilenc éves ifjú dolgozatának, amelynek célja, hogy iskola, olvasmány és (annyi amennyi) élettapasztalat útján eddig megszerzett világképét rendszeresen összefoglalja. Nem tudom, milyen pá­n minap­á­lyára készül H. Gy. és milyen ered­­*■’ ménnyel fogja letenni egyetemi vizs­gáit. De ha mint fölöttes hatósága abban a helyzetben lennék, hogy őt joggyakornoknak, körorvosnak vagy tanárnak nevezzem ki, megnyugtatna ennek a dolgozatnak az ismerete. Mit tud ez a fölöttes hatóság arról az emberről, aki diplomáját (egyéb okmányokról most ne beszéljünk) nyújtja be pályázati kérelmének mel­lékletéül? Csak azt, hogy szorosan vett szakmájában milyen eredménnyel (mi­lyen szerencsével) vizsgázott. Arról a sok egyébről, ami a szellemi pályán működő ember igazi értékét jelenti, fogalmat sem adhat a diploma. Még az úgynevezett általános műveltségről sem. Hiszen ezt — úgy-ahogy — az érettséginek kellett megadnia. Tudjuk, mit jelent az érettségivel megszerzett általános műveltség s mi marad ebből szaktanulmányok öt-hat esztendejé­nek elmúltával. Rászabadítunk a világra ezer meg ezer diplomást, hogy tanítson, gyógyít­son, ítélkezzék, közigazgasson, embe­rek sorsát intézze és nem tudjuk, milyen fogalmai vannak az alapvető kérdésekről, fáradt-e egyáltalán fogal­mak tisztázásával, meghatározásával, vagy élete végéig azon üresen fogja elkapkodni a levegőben feléje úszó fogalom­hólyagokat, ahogy mások foglalkozásszerűen­­ felröppentik? Kutyámat sem bíznám szívesen olyan emberre, akiről mindezt nem tudom — már­pedig nap-nap után rá kell bíznom gyermekem szellemi fej­lődését, családom egészségét, pörös ügyem vitelét vagy megítélését. S ha — quo Deuz »vertat — valaha komoly f­ladatokra, sorsok intézésére kellene kijelölnöm a megfelelő embereket, te­hetetlenül állnék a szakmai diplomák és a­­ protekciós­ levelek halmai közt. Vájjon lehetetlenség-e megvalósítani ezt a gondolatot, amelyet H. Gy. dol­gozata ébresztett bennem? A gondolat röviden ennyi: az egyetemek minden fakultásán tartozzék hozzá a diploma megszerzéséhez egy szakmától függet­len dolgozat, a jelölt általános világ­képének vázlata s a végén a dolgozat­ban előforduló lényeges fogalmak meg­határozása. Ez a függelék szinte fon­tosabb magánál a dolgozatnál. Való­színű, hogy a nagy többség dolgozata nem lenne egyéb a mindenkori hiva­talos világszemlélet és „Gesinnung“ óvatos és egyébként többé-kevésbbé sikerült összefoglalásánál; a jelölt szel­lemi képességei, gondolkozásának ön­állósága, de még jelleme és embersége is inkább­­a fogalommeghatározások­ból derülnének ki. Ennek a dolgozat­nak értékelése, úgy gondolom, külön szerepelhetne a diploma mellett, eset­leg — mint az angol iskolákban szo­kás — nem „osztályzat“, hanem tö­mör jellemzés alakjában. Valamennyire ellensúlyozná ez az egyetem tömeg­munkáját, hiszen ami kevés alkalma a tanárnak egyáltalán akad, hogy tanítványát megismerje, az is csak a szakmai tudással kapcso­latos. A jogi fakultás még ilyen alkal­mat sem ad. Amit pedig a tanár meg­tudott tanítványának emberi mivoltá­ról, általános műveltségéről és egyéb szellemi tulajdonságairól, azt nem ad­hatja tudtára az illetékeseknek, hiszen ő a diplomáiban csak a szakmai tudást osztályozhatja. ...És mily szép lenne már az is, ha az emberek megszoknék, hogy a legnagyobb és legszentebb szavakkal nem szabad értelmetlenül, felelőtlenul' handabandázni! Benedek Marcell VOC­ET, till IV. Károly karai 2S (Városházák Vili, Mária Teréziá­nér ) T­V Aranyéremmel kitüntetett terv a Nemzeti Stadion és a vásár-pavillonok felépítésére A nemzetközi vásár megnyitása idején minden évben ismételten fel­merül az új kiállítási terület léte­sítésének kérdése. Néhány év óta egybekapcsolódott a kiállítási csar­nok és a nemzeti stadion terve és megerősödött az a gondolat, hogy a két országos érdekű telepet egymás mellé kell elhelyezni. Hamarosan meg is találták a­­legalkalmasabb és legmegfelelőbb helyet s ez: a Lágy­mányos. A nemzeti díszhelynek ki­jelölt terület egy részén azonban még ma is ott van a lágymányosi tó. Ennek a vízterületnek jórészét már feltöltötték, de a háború miatt a munkálatok megakadtak s még egy-két évi földhordási munkára van szükség, hogy itt épületeket le­hessen emelni és a nemzeti liget fáit el lehessen ültetni. Az építőművész nem törődik a földterület mai egye­netlenségével, hanem a művész elő­relátásával már most megálmodja, megrajzolja a jövő színpompás ké­pét, amely majd itt fog szemünk elé tárulni, a vizenyős, homokos, ka­­tángkórós mai Lágymányoson. K. Császár Ferenc építész-tanár nagyon érdekes tervet készített a vásár és a stadion elhelyezésére. Az elgondolás igen célszerűen oldja meg a nehéz tervezési problémát. A gyakorlati és művészi szemponto­kat figyelembe vevő terv megnyerte a Közmunkatanács tetszését is. K. Császár Ferenc munkáját a Köz­munkatanács aranyéremmel tün­tette ki. A legilletékesebb fórum által is elismert, jónak és helyesnek tartott tervezet szerint a Lágymányoson 200 holdnyi terület rendezésére ke­rül majd sor. A kiállítási pavillonok és a sportcsarnokok a Horthy Mik­­lós-híd budai hídfőjénél kezdődően a Szentkorona-út, Budafoki-út, az Elektromos Művek és a Duna által határolt földrészen létesülnének. A Szentkorona-út és a kelenföldi vasúti vonal közé jutna az új épü­leteknek és rendezett területeknek jelentősebb része. A Dunától kiin­dulva 80 méter széles, 750 méter hosszú díszútvonalat jelölt ki a ter­vező tanár. Az út végén, a Buda­­foki­ út környékén épül fel a Nem­zeti Stadion. Az út két oldalán úgy­nevezett tornadísztér húzódik. Ez az út- és térterület 200.000 ember fel­vonulására lesz alkalmas. A díszút másik végén a Dunapartot úgy ren­dezik, hogy a személyhajók ott ki­köthessenek A dísztér mellett jobb­ról és balról építik fel a kiállítási pavillonokat. Külön helyet kap a kézművesipar, a nehézipar, a textil- és építőipar, a főváros vállalatai, a mezőgazdaság, a népművészet. A rakpartot száz méterre szélesítik Itt 2000 aut­ó számára készítenek várakozó­helyet A Szentkoroná­nkál, kiemelkedő 8—10 emeletes szállodát építenek. A Szentkorona-út és a Verpeléti út elágazásánál már most úgy épül­ttek a bérpaloták, hogy körford­uló körönd létesül. Itt a­­körönd egyik épületében helyezik el a központi adminisztrációs hivatalokat. A sport számára különböző méretű csarno­kokat és pályákat építenek az épí­­tésztanár elgondolásai szerint. Lesz két versenypálya, 12­­ teniszpálya 12.000 néző befogadására alkalmas hokipálya. A Dunaparton nyitott és fedett medencékkel 20.000 nézőt be­fogadó úszóstadion kerül. Lesz még 40.000 nézős motorpálya, amfiteát­­rális tribünnel épülő kézilabda­­pálya, két atlétikai sporttelep. A vasúttól kifelé tervezik az olimpiai falut 50 villával. A 20.000 négyzet­méter alapterületű nagycsarnokban télen futballversenyeket rendeznek tavasszal és nyáron kiállítás céljára szolgál. K. Császár Ferenc az állandó ki­állítási és sporttelep megtervezésé­nél figyelembe vette a közlekedési szempontokat is. A Lágymányos­nak ezen a részén közlekedési góc­pontot lehet kialakítani. Itt megy a 06-os villamos, a 10-es autóbusz, s másik oldalon a HÉV és ide terve­zik a lágymányosi MÁV-pályaud­­vart. Sőt, a földalatti gyorsvasút egyik szárnya is innen ágazik el a belső városrészek felé. Most már csak az van hátra, hogy K. Császár Ferenc nagyszerű terveit minél előbb megvalósítsuk. . Magyar Nemzet SZERDA, 1945 NOVEMBER 53. FŐVÁROSI RUHAGYÁRI ÜZEM aau­­­tialra alkalmaz ős-keresztény, hosszabb iro­dai gyakorlattal bíró, szép írású tisztviselőt (net) Sajátkezűség írt ajánlatok eddig! műkö­dés megjelölésére! ..Kifogástalan munka pr.fi“ jeligére Bolckner h­irdetőirodájába, IY„ Városház-utca 1® táti ezü­sihez forduljak? Tisztelt Szerkesztőség A Magyar Nemzet­nek van egy rend­kívül érdekes rovata. Címe: „Ezt írja az Olvasó“. Mondhatom, nem cse­kély érdeklődéssel olvasom el min­dig az itt közölt panaszos leveleket, melyeknek legtöbbjére, azt hiszem, valamennyiünk sóhajtva bólint, ami azt jelenti, bizt ez így van, sajnos. Olykor nyugtalan hozzászólások is követik e sorokat, azután csend lesz megint, sűrű temetői csend, a sirán­­kozók elhallgatnak, bizonyára olyas­mire gondolva, hogy a közléssel el­ért eredmény ugyan vajmi kevés, de legalább jól kipanaszkodják magu­kat — és ez is valami. E rovatnak szerintem akkor volna értelme, ha az abban nyilvánosságra hozott dolgokat az igen lisztért Szer­kesztőség azok elé volna szíves jut­tatni, azoknak az íróasztalára tenné le, akik az illető kérdésben valóban segíteni tudnának. Remélve, hogy ez az egyszerű ötletem valamennyi olasótársam tetszését meg fogja nyerni, magam is panasszal jövök, amely bizonyára nemcsak az én fel­­jajdulásom. Ahol lakom, gőzfűtés van. A lakásom azonban csak igen enyhén meleg­­­ek, kimondom: hideg. Nemcsak én vagyok állandóan meg­hűlve és a hozzám tartozók, de a be­tegeim is (mert orvos vagyok) egyre arról panaszkodnak, hogy a váró­szobában megfagynak. Kérés, leve­lek, ügyvédi felszólítás mit sem ér­nek. Hol, merre, kitől tudhatnám­ meg, hogy van-e erre az állapot, segítség? Mit kell tennem, hová kell fordulnom, milyen adatokat, kell fel­sorakoztatnom, hogy a Lakásomat, (nota bene: a pénzemért!) tűrhetően, fűtsék? Tűrhetően, mondom, mert én nem dúskálkodni akarok a meleg­ben, hanem olyan fűtést akarok, amely mellett nem leszünk betegek. Azzal, hogy — szokás szerint — má­sok is helyeslőleg hozzá fognak a levelemhez szólni, nem sokat érek. Én — ismétlem — a sablontól elté­rően, precíz, pontos választ akarok a komoly, értékes útbaigazítást, hogy mi módon segítsek magamon, mert így nemcsak én és a családom be­tegszik meg, de a prakszisom is tönkremegy és a betegegnek igazuk is van, ha elmaradnak. E házban, ahol lakom, a lépcső­ház még napfényes időben is olyan sötét, hogy pácienseim állandóan pa­naszkodnak miatta, emiatt is. Tessék elképzelni már most, mi van itt télen és különösen most, mikor a® égőket egész nap még fekete papír is borítja, amelyen a fény csak egy ujjnyi nyíláson pislákol­t lefelé. Minap levélben kértem a háziúrtól ennek a tarthatatlan és tűrhetetlen állapotnak is a megszüntetését. Az eredmény itt is: nulla a köbön. A kérdésem ismét: hova, kihez fordul­jak, hol, honnan várható eredmé­nyes segítség az ilyesmi ellen? Dr. J. J. B. Mégegyszer az „is" Tisztelt Szerkesztőségi Nem kenyerem ugyan a nyelvész­kedés, de mindig arra törekedtem, hogy szakirányú írásaimat helyesen fogalmazzam, így hát nagy érdeklő­­déssel figyeltem az „is“ szócska kö­rül indult vitát. Szeretnék csatla­kozni a vitázókhoz, mert úgy az első cikk íróija, mint pedig a hozzá­szólók, kik túlnyomó számban a színigazgatónak adtak igazat, figyel­men kívül hagytak egy fontos kö­rülményt, amelynek megvilágítása után nem érdektelen. A sokat vitatott mondat (helye­sebben a mondattöredék, mert csak a gondolat első feléről van szó) nem egyöntetű szerkezetű, ezért helyes­sége vagy helytelensége felett nem is lehet egyetlen érv vagy szabály alapján ítélkezni. „Ha rossz is vol­tál“ tulajdonságot fejez ki a „rossz“ melléknév és a „lenni“ segédige útján, „ha meg is kínoztál“ viszont cselekedetet jelent igekötős igével kifejezve. A kétféle szerkezetű mon­dattöredékekre más és más szabá­lyokat kell alkalmazni. Ezt legjob­ban úgy világíthatjuk meg, hogy egyforma szerkezetűre alakítjuk a mondattöredékeket. Az, akinek a kínzást szemére vésik, nyilván ke­gyetlen termé­zetű, mondhatjuk ehát (anélkül, hogy az értelmen ér­demi változtatást tennénk): „Ha rossz is voltál, ha kegyetlen is vol­­tál — én szerettelek.“ Nyilvánvaló hogy a mondat így hibás, mert két előfeltétel (rossz és kegyetlen) tel­­jesü­léséhez köti egy ténynek (szeret­telek) bekövetkezését. Az írónak nem lehetett célja e fajta kijelentés, ha­csak lelkileg erősen rendellenes egyént nem akart jellemezni. Biz­tosra vehetjük, hogy nem ez volt a szándéka, hanem a szeretet oly mér­tékét akarta szemléltetni, mely túl­­teszi magát rosszaságon és kegyet­lenségen. Ha ez így van, akkor a színigazgató jogosan és helyesen változtatta meg a szórendet, mond­ván, hogy „Ha rossz voltál is, ha­­ egyetlen voltál is — én szerettelek“ Valószínű, hogy az első töredék tru­kás szórendjének bántó disszonan­ciája a közbeszólás hevében elfedte a magában helyes második töredé­ket és így került sor arra, hogy a szórendet abban is megfordítják Itt azonban figyelembe kell venni a magyar nyelvnek azt a sajátossá­gát, hogy az igekötőt az állító ki­jelentések kivételével el­hasítja az igétől. Hiszen azt mondjuk, hogy ..rossz­­voltál és megkínoztál“, de ..nem voltál rossz és nem kínoztál meg“, továbbá „ha rossz sem voltál, meg sem kínoztál — mégsem sze­rettelek“ vagy „a csomagot el is készítettem, meg is címeztem, fel is adtam, ki is fizettem“, sőt „ha a csomagot el is készítettem, meg is címeztem, fel is adtam, ki is fizet­tem — nem biztos, hogy holnap megkapja“. Úgy vélem tehát, hogy a sokat vitatott mondat helyesen így hangzanék: „Ha rossz voltál is, ha meg is kínoztál — én szerettelek“. Mint elöljáróban említettem, nem vagyok sem író, sem nyelvész; nem­ is tudnám fenti véleményemet sza­batosan indokolni és helyességét bi­zon­yítani. Ha mégis hozzászólok a kérdéshez, nem az vezet elsősorban, hogy az „is“ szócska körüli vitában véleményt mondjak, hanem annak a nyelvi sajátságnak kidomborítását tartom fontosnak, amely a magyar­ban egyedülálló (nem tudom, meg­van-e a rokon nyelvekben) és amely nyelvünket színessé, változatossá teszi. Ez a sajátság az igekötő sáv hasadása: nem lehet vele eléggé fog­lalkozni, helyes gyakorlását, szabá­lyait vagy szokásait eléggé ismer­tetni, tanítani. Sajnos, nagyon sok­szor alkalmazzák helytelenül a ha­sadást — nem kell rögtön az egy­szeri baka esetére gondolni a „ver­standen? — ver“ kérdés-felelet kap­csán —, sokkal közelebbi példákat lehetne naponta gyűjteni. Vigyáz­zunk tehát nyelvünknek erre a kü­­l­ön­leges kincsére, ne engedjük sem feledésbe menni, sem pedig hely­te­sen használat folytán elértéktele­­níelni, elkopni. Befejezésképpen még egyszer visz­­szatérek az „is“ szócskával kapcso­latos véleményemre. E szóc­ka rendszerint lehasítja az igekötőt az igéről. „Meg is látná magát benne, ha az éj nem közelegne“ ” Petőfi­­példa könnyen módosítható ilyen­képpen: „ha meg is látná magát benne, ekkora tükör öltözködé­s­hez nem elegendő“. Ha össze is szed­hetnék és közölhetnék is­ sok további példát, a rövidség érdekében cak egy kétes értékű és gyenge ellen­példára szorítkozom. Ismeretes az apacslegénnyel kapcsolatban „Ha megversz is, imádlak én“, mely min­den bizonnyal az idegen nyelvből való fordítás és az adott d­al­am meg­­ritmus kényszere alatt láthatott napvilágot. Érdi Róbert ,­oki, gépészmérnök.

Next