Magyar Nemzet, 1943. február (6. évfolyam, 26-48. szám)

1943-02-07 / 30. szám

VASÁRNAP, 1945 FEBRUÁR 7. Magyar Nemzet 5 Gogolár­ Lajos: Az igazi Petőfi és igazi Kossuth Európa küzdelmei közepette min­n­él jobban kutatjuk a magyar tör­ténet értelmét és jelentőségét, annál többet emlegetjük Petőfi és Kossuth nevét. Nevüket összekap­csolja a nép emlékezete: a szabad­ságot, az emberi emelkedést, a ha­ladás és fejlődés nagy gondolatait személyesíti meg Petőfi és Kossuth neve. Európához szól igazolásként életük tartalma, ahogy nem tettek különbséget általános emberi érte­lem és magyar dolgok között. Nyilvánvaló, h­a­­1849 sikerül és pedig úgy sikerül, ahogy a szabad­ság és emberiség nagy lelke­­sültségében Petőfi és Kossuth gon­dolták, Magyarország társadalmi fejlődése egészen más utakra tér. A konzervatív történelmi és társa­dalmi kritika sokat hibáztatja az 1849-es politikát s az abszolutiz­musért, az általa reánk hozott húsz éves visszamaradásért. Ahogy az ak­kori polgári Európa túllépett raj­tunk, 1849 túlfeszített igényeit okolta. Ugyanekkor azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy 1848— 1849 óriási erőtartalékot hozott annak a 67-es kornak, mely mér­sékelt formában való megvalósí­totta 1848 igényeit. Miközben azon­ban társadalmi fejlődésünk meg­rekedt az 1847-es színvonalon. 1867-et ugy­anis az­ egyetlen akkor . Nézzük, ily körülmények között mint élt tovább Kossuth és Petőfi nev­e, mely éppen azáltal vált ak­kora nemzeti energiává, hogy a nép legszélesebb rétegeinek hozta el a társadalmi felszabadulást, az em­beri és jogi egyenlőséget. Itt jegyez­zük meg, hogy Petőfi sokkal mesz­­szibb ható politikai erőt jelentett, mint Kossuth Lajos. Petőfi a nép legszélesebb rétegeinek aktív em­beri, társadalmi és politikai igé­nyeit hangoztatta. Míg Kossuth soká nem vetkőzhette le egyénisége vármegyei eredetét. Miközben a leg­nagyobb haladást, az európai és emberi követelmények teljesítését, a nép felemelését hangoztatta, még mindig volt benne jó adag ,,kon­zerváló" elem. A meglévő társa­dalmi rétegek iránt Kossuth min­denkor nagy érzékkel viseltetett; radikalizmusa fü­ggetlenségi és po­litikai értelmű volt s csak később sodorta 1849 roppant árama mind mágasabb és népiesebb tájékok felé De Kossuth egész politikájában, a függetlenségi és nemzetállami igé­nyek hangoztatásában, a magyar nemzetállamnak és a magyarosítás­nak a legnagyobb szabadsággal és a legteljesebb emberséggel való azonosításában óriási nivelláló, e­gyenlősítő erő rejlett és hatott, így vezetett­­volna siker esetén, amint ezt 1849 is megmutatta. Kossuth szélső politikája a társadalmi re­form és haladás kiteljesítéséhez — bár azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Kossuth mindenkor elkülöní­tette magát a szocializmustól, mint ezt angliai és amerikai nyilatkoza­tai mutatják. Petőfi ellenben sok­kal lángolóbb lélek volt és tekinte­tét nem fékezték oly állami és tár­sadalmi szempontok, mint Kossuth géniuszának szemléletét. Hogyan élt 1867 után e két nagy szellem a nemzet, az akkori nem­zet köztudatában? Tudjuk, 1849 esz­méi egészen visszaszorultak és a társadalmi reform helyett itt ma­radt a merev közjogi ellenzékiség. 1848 nagy gondolata pedig mérsé­kelt konformizmusnak adott he­lyet, mely mögött ott volt az 1847-es gondolat, a reform előtti társadalmi állapotok és birtokviszo­nyok fenntartásának­­ágya, hiszen az egyetlen politikai réteg az a ne­messég volt és birtokállományát 1848 nem érintette. A középnemes­ség, ez a politizáló réteg azonban teljesen lefoglalta magának a be­lőle kiemelkedett Kossuth Lajost, Szemere Bertalant, ezt a nyugtalan radikális szellemet már alig emle­gették, hiszen nemzetiségpolitikai és társadalmi tekintetben jóval messzibb hatolt, mint Kossuth. Az 1867-es politikai közvélemény Kos­­suthból a megyei embert, a közép­nemesség leszármazottját, a függet­len magyar nemzetállam képviselő­jét szerette és ünnepelte, de nem a társadalmi reformert és nem 1849 ősét. Ugyanez a sorsa Petőfinek is: élő és lehető társadalmi réteg, a birtokos nemesség valósította meg. 1897 ekként lett elsősorban politi­kai és közjogi értelmű, míg a tár­sadalmi reform gondolata termé­szetszerűleg nem szerepelhetett an­nak a birtokos nemesi rétegnek nemzeti öntudatában, mely úgy okoskodott a társadalmi tények ak­kori valóságai nyomán, hogy léte egyenlő a nemzettel és a nemzeti gondolattal. Hiszen a birtokos ne­messég passzív rezisztenciája kép­viselte a Bach­-Seh­rwarzenberg-féle polgáriasító nagy-osztrák abszolu­tizmussal szemben a nemzet létét és igényeit. Die a klasszikus Deák Ferenci magatartás utóbb megvál­tozott,és pedig más értelemben. 1867 a nemesség műve­s öntudatának lé­nyeges részét tette ki. A birtokos nemesség pedig soha nem is volt hajlandó annak vitatásába bocsát­kozni, hogy más réteg is lehet „nemzeti" rajta kívül. Hiszen 1867-beli nem volt önálló s erős pol­gárságunk és Bécs felől a polgári gondolat az­ abszolutizmus és a gazdasági centralizáció igényeivel közelített felénk. A politikai gondo­lat mellett tehát visszaszorult a tár­sadalmi reform nagy gondolata, mely 1848—49-et úgy lelkesítette s me­ly siker esetén a nyugati haladás útjára ragadhatta volna a nemzetet. Kossuthban is, Petőfiben is csodál­ták lángoló hazaszeretetüket és magyar nacionalizmusukat; a nem­zeti önbizalom és a mindenen túl­lépő büszkeség szószólói voltak ők e nemzedék szemében, Petőfi és Kossuth életművének társadalmi jelentősége visszaszorult, hiszen az 1867-es nemzedék elzárkózott min­den újító társadalmi szemlélettől, szívesen űzte minél messzebbre 1849 eszményeit s a nemzeti lét mi­­nemüségét a birtokviszonyok szi­lárdságában találta meg. Petőfi ismnodon alaposan devalvá­lódott. Versei emberi és társadalmi Kossuth eszméi és a 1867 óta Petőfit is besorozták a maga ..népi- szabad átadásával valósággal „állami" intézménynek, amint ezt a 67-es kor egész frazeo­lógiája világosan bizonyítja. Kos­suth is így járt. Alaposabb vizsgá­­lat után egyszerre nyilvánvalóvá lesz, hogy az egész 67 -es kor állami szemléletét Kossuth gondolatai ha­tározták meg. A magyar államiság kiépítésében, Béccsel való viszonyá­ban, a nemzeti igények hangoztatá­sában mindenki Kossuth — igaz, egy mérsékeltebb és régibb Kossuth — nyomán haladt. Kossuthbók te­hát csak egy részt tettek magukévá, akárcssk Petőfiből, a többiről tuda­­tosan elfelejtkeztek. Kossuthban csodálták a magyar nemzetállam egységének, a gáttalan magyarosí­tásnak nagy héroszát, a középnemes­­ség magáénak tartotta s a kor küz­­szellem­e nem engedett más szemlé­letet. Az uralkodói láz és a bécsi po­litika jól érezte, mint hatja át az egész magyar társadalmat és politi­kát a kossuthizmus s utóbb Ferenc­­József szinte már alig is védekezett ellene; annál jobban látta ennek veszedelmeit Ferenc F Ferdinánd, aki a Monarchia állagának egységét fél­tette a külön tudatosodó magyar nemzetállam gondolatától. Az 1848 előtti Kossuth írásaiban, beszédei­ben, közéleti működésében már tel­jesen ott van a magyar nemzetállam politikai struktúrájának gondolata, igazgatási építménye, társadalmi magatartása, melyet a mérsékelt al­kotmányosság szelleme, a haladó polgáriasodás szelíd ihlete hatott át. Kossut­hnál a pátosz és a lelke­sedés ugyanis jóval nagyobb volt, mint az a reális állampolitikai tar­talom, mely mindenben megfelelt a kor nyugateurópai nemzetállami és polgáriasultsági színvonalának. Ez a mértéktartó nemzetállami tarta­lom szabályozta a nemzetiségi kér­désben tanúsított magyar magatar­tást is. Természetesen Kossuth egyetemes emberiessége, mely azt tartotta, hogy a magyarrá létei az emberi emelkedéssel és a szabad­sággal egyenrangú, utóbb helyet adott a közigazgatási realitásoknak s a nemzetiségi kérdés kezelésében semmi különbség sem volt kormány­tartalmra elszínetelenedett; népies­sége egyre jobban valami álnépies­­séggé fakott, mely beérte az­ Alföld csodálatával, etnográfiai kuriozitás­sal, de nem érthette meg a nép­re­form és a társadalmi változás lénye­gét. Petőfi tehát film maradhatott igazi erő és társadalmi­ tényező a 167-es korban Kossuthból is egyre jobban kidesztrflálták a lángoló nép­i vezért és nagy szónokot, kinek ne­vére még az 1900-as években­­ megindult az Alföld népe — várjon tudta-e még, miért? Az 1867-es kor függetlenségi politikája bőven élt közjogi ellenzékiségében Kossuth lánynevével. 1867 politikájának pa­radox jellege pedig éppen az, hogy éppen a legmagyarabb területek voltak ellenzékiek, kossuthisták. De mindez nem jelenthetett társa­dalmi reformot és változást. A füg­getlenségi párt programjában nem is szerepelt semmiféle társadalmi változtatás, hiszen e párt vezetői is a középnemesség, birtokosság, majd még felsőbb középosztály tagjaiból kerültek ki. Kétségtelen, hogy a függetlenségi párt sokkal inkább volt e korban „polgári" párt, mint a többiek, hiszen programja mögött él égett a reménykedés a függet­lenségi tervek megvalósítása, majd feljebb emeli a nemzeti hadsereg, a külön vámterület, a nemzeti bank, a magyar ipar által az ország la­kosságának polgári színvonalát. De a társadalmi reform lényegéig még­sem hálatt el ez a gondolkozás, minden „polgári" és nemzetállami szándéka mellett sem. Nem vették ugyanis észre, hogy Magyarország nem volt „nyugati" és „polgári" ország —■ itt a reformnak más mér­tékére lett volna szükség, mint egyéb polgári országokban. A föld­kérdésben például a függetlenségi párt éppen olyan szigorú magatar­tást tanúsított, mint 1807 egész köz­­szelleme —mivel pedig Magyar­­ország népe földműves nép volt, az ország meg agrárország, hát termé­szetesen nem juthatott el a reform lényegéhez, magyar nemzetállam párt és függetlenségi ellenzék kö­zött. Hogy Kossuth Lajos szelleme a nemzetiségi kérdésben az egységes és centralizált magyar nemzetállam irányában hatolt, annak Kossuth személyes varázsán kívül van egy igen lényeges társadalmi oka is. 1867-től 1918-ig a középnemesség vitte tovább Magyarország sorsát, túl minden külsőleges változáson. A középnemesség súlypontja pedig nem nyugodott egyedül a magyar n­épiségű területeken, hanem a tör­ténelmi Magyarország nemzetiségi tájain is. Midőn Magyarország 1848ban megszűnt rendi állam lenni, a nemzetiségi vidékeken a középnemesség tartott fenn továbbra is modern körülmé­nyek között az állami és megyei igazgatás által Magyarország egysé­gét és szupremáciáját. Maga Kos­suth is ily vidékről származott, sa­ját személyében is beszédes példája a középnemesség azon típusának, mely osztályérdekei elh­anyatlása után önmagát a magyar nyelvvel, a magyarosítással s ezen keresztül az osztatlan, egységes magyar nemzet­állammal azonosította. A nemzeti­ségi vidékek középnemessége, majd még középosztálya így fedezte fel a nagv nemzetállami és uralmi lehe­tőséget Kossuth politikai eszmé­nyeiben. Kossuth La­jos a nemzeti­ségi vidékeken a magyar állam 1867 társadalma egységét és oszthatatlanságát repre­zentálta. Nem hiába élt állandóan a panasz a nemzetiségi vezetőkben: a magyarok átvették a francia cent­ralizmus rendszerét a reformkor­ban s a régi rendi állam helyére azonnal magyar nemzeti államot álítottak individualista alapon, mi­közben a nemzetiségek 1848-ban hasztalan­ kísérleteztek vele, hogy az uralkodóház segítségével érvénye­sítsék a maguk „demokratikus" igényeit és ,,kollektív" nemezű­-te­­rü­leti személyiségét. február 7-én csak a A társadalmi és nemzeti eszme szövetsége íme, a nemzetiségi kérdésnek­ és a kossuthi eszméknek kapcsolata és sok társadalmi vonatkozása igy hatott közre, hogy a kossuthi ha­gyatéknak csupán egy­ részét hasz­nálja fel 1867 nemzedéke. A dolgok valódi állását csak igen kevesen látták. Kossuth és Petőfi eszmé­nyeinél korántsem az a baj, hogy ezek a gondolatok túlságosan me­rész haladást erőltettek a nemzetre és az ország 1847 előtti intézményei­vel és társadalmi valóságával szembeállították az általános euró­pai polgáriasultságot. 1867 után — ezt nem lehet eléggé hangoztatni — már megvolt a magyar nemzet­állam, szabadon bonthatta ki szár­nyait a társadalom, országunkat európai mértékre szervezték, azon­ban az 1847 előtti hagyományok még mindig nem engedték, hogy a haladás tökéletes útjára léphes­sünk. Az 1847-es társadalmi állapo­tok tovább éltek és a 67-es kor igazi baja nem az, hogy elszakadt a hagyományokból, hanem az, hogy nem modernizálhatta és racionali­zálhatta eléggé a polgári és haladási igények szerint ezt az országot. Eb­ben pedig a társadalmi valóságok­nak, a birtokos rétegeknek van leg­nagyobb részük. Kevesen gondolták csak végig tisztán és világosan ezt a folyamatot. Kevesen idézték csak vissza a társadalmi haladás szelle­mét, ami 1848-nak legalább oly elemi része, mint például a közjogi program. Említsük közöttük el­késett hódolattal a meg nem értett nagy Mocsár's Lajos emlékét, aki világosan látta a társadalmi és nem­zetiségi kérdés problémáit: az 1867-es korból kiveszett a haladás szelleme, a nemzeti eszme és a kö­zépnemesi osztálygondolat helyte­len szövetségre léptek, a haladás és a társadalmi reform ügye elakadt. Holott Kossuth és Petőfi eszméinek, 1848—49 dicsőségének egyik leg­nagyobb dicsősége éppen az, hogy elültették a hatékony társadalmi haladás és emberiesség ügyét erre a földre és azt a nemzeti üggyel azonosították. Magyarország késői tragédiáinak egyik oka, hogy 1848­-49 e lényeges tényezői el­váltak egymástól. Holott ha Petőfit és Kossuthot ismerni és értetni akarjuk, lehetetlen nem gondolnunk reá, egyéniségük és eszméik mennyire azonosak a fejlődés magyar lehetőségeivel, így talán sokkal jobban megközelíthet­jük Kossuth későbbi dunai és euró­pai koncepcióinak lényegét, mintha mondjuk 1867-es alapról tekintjük azokat. S itt 1867-es alapon nem 1848 realizálását, tehát a politikai és közjogi koncepciót értjük, ha­nem azt a társadalmi realitást me­lyet 1867 jelentett. De az ország, a nemzet ügyével azonos lehet-e va­lamely réteg, köz­­társaság uralmi gondolata,­ kormányzási korszaka.’ Kossuth Lajos 1849 utáni közép­európai koncepciói világosan mu­tatják — beleértve e folyamatba má­r Szemere Bertalan szegedi nemzeti­ségi törvényjavaslatát is — amennyire következetes és azonos lehet a vonal az állami, nemzeti, európai s egyetemes emberi követel­mények és fejlemények között. Magyarország bíboros hercegprímása szózatot intézett papjaihoz A Magyar Kurír jelenti: Serédi Jusztinián bíbornok, Magyarország hercegprímása, az új esztendő al­kalmából latin nyelvű körlevélben­­ fordult a f­őegyházmegye papságá­hoz és ebben a következőket írja: — Midőn a hazugság atyjának nagyszámú szolgái mindenütt több­nyire beszennyezik szóval és tettel az igazságot és igazságosságot, mely az égből tekint le (84. zsoltár) s az embereknek és nemzeteknek egy­más iránt való bizalmát szinte gyö­kerestől irtják ki, mi, akik Krisz­tus papságára vagyunk hivatottak és akik a minap az Ő szent születése évfordulójának ünnepsége alkalmá­ból a gondjainkra bízott hívekkel együtt az Igaz Istentől való Igaz Istent, vagyis magát az Igazságot és az igazságosság Fejedelmét meghaj­tott* térddel imádtuk, most az új e­sztendővel is gyengeségünkhöz ké­pest igyekszünk híveink, nemze­tünk, az egész emberi nem elé tárni az igazságot és igazságosságát, mielőtt Krisztus igen szigorú ítéle­tének határozóin megállapítaná a halandók megválto­hatatlan sorsát. — Az igazságnak és igazságos­ságnak csalárd elnyomásában soha­sem szűnünk meg Istennek, az Anyaszentegyháznak és a Hazának legfelsőbb tekintélyét, továbbá test­véreink és kivétel nélkül minden polgártársunk méltóságát, a termé­szetes és Isten pozitív törvényei ál­tal megerősített jogaikkal együtt úgy magán, mint közcselekedeteik­­ben oltalmazni és védelmezni. Bár a hatások valamiképpen kevéssé fe­lelnek a cselekedetnek, mégis a nagyobb és komolyabb bajokat eddig legtöbbnyire tőlük elhárítani igyekszünk. Midőn pedig azok, akik az ellenkező oldalon vannak, már elavult és meghamisított tanokat új köntösbe takarva teregetnek ki és elkoptatott, már régebben meg­cáfolt érveket újabb formákban­­ szegeznek szembe velünk és a mi katolikus tanunkkal, sohasem hagy­­­­jon el bennünket a józan ész ité­­■­lete s ne fogjon el az aggodalom, ellenkezőleg mindig bátorodjunk fel, mert Krisztus világosságával és erejével a kinyilatkoztatás forrásai­ban levő szilárd érvekkel azokat könnyen meg bírjuk cáfolni. — Mikor pedig a ‘ mindenfelé elárult igazság és igazságosság­­ miatt dühöngő rettenetes háború­ban az egész földkerekséggel együtt Magyarországon is sóhajtozunk, ennél az évfordulónál igyekezzünk az áldozat és d­igesztelés szellem­i előmozdítani a halhatatlan példa nyomán, amelyet hétszáz esztendő­vel ezelőtt Boldog Margit, az ár­pádok törzsének legszebb virága adott nekünk, akit mikor a tatárok hazánkat szerencsétlenül elpusztí­tották. kegyes szülei áldozatul ajánlották fel Istennek és akinek szenttéavatását a Szentatya hatal­mas jóságától közös könyörgések­kel kérjük és áhitatosan reméljük. — Addig is Istenben bízva, aki­nek gondviselése kormányoz ben­nünket, buzgó imáinkban éjjel és nappal emlékezzünk meg azokról a testvéreinkről,­ akik mint modern hősök­ életükkel védelmezik a közös hazát és készek nagylelkűen magát a halált is elszenvedni, hogy mi élhessünk. Serédi Jus­tinián s. k. Megnyitották a közigazga­tási idegenforgalmi szak­tanfolyam előadássorozatát Az idegenforgalmi közigazgatási szak­­tanfolyam negyedik előadássorozatá­nak megnyitó ünnepsége pénteken dél­előtt volt a Műegyetem épületében, szá­mos politikai és közéleti előkelőség jelenlétében. Márffiy Ede egyetemi tanár, a szaktanfolyam vezetője, üdvö­zölte a megjelenteket, ismertette a szaktanfolyam célját, majd Varga Jó­zsef kereskedelemügyi és közlekedés­­ügyi miniszter tartott előadást az ide­genforgalom jelentőségéről, azt fejte­getvén, hogy a tanfolyam olyan szak­férfiakat nevel az ország számára, akik meg tudják majd mutatni az idegenek­nek is, hogy ez a nép megérdemli helyzetét és sorsát a nap alatt. Utána Szendy Károly polgármester a székes­­főváros szempontjából értékelte az idegenforgalom nemzetgazdasági és nemzeti propaganda jelentőségét. Mar­kos Béla, az idegenforgalmi hivatal igazgatója a tanfolyam anyagát ismer­tette, végül Karafiáth Jenő tartotta meg előadását az idegenforgalom nem­zeti jelentőségéről és tervszerű fejlődé­sének munkájáról. ÁRUHITEL esport-, importüzletek lebonyolítására gyor­san folyósi­­talnak. Ajánlatok „Rembours* 1043“ jeligére a kiadóhivatalba.

Next