Magyar Nemzet, 1943. március (6. évfolyam, 49-72. szám)
1943-03-02 / 49. szám
Mint mindig, úgy most is a legérdekesebbek azok a hírek, amelyeket berlini tudósítók közölnek az illetékes katonai magyarázók tájékoztatása alapjárt. Legutóbb is kiemelik a letagadhatatlan német sikereket, de amellett a még mindig tartó keleti csatinák fő jellemvonásét, az erős támadó szovjet nyomásuján látják. A legveszedelmesebb szakasznak a felső Donce és a Dnyeper közötti térséget tekintik. E tudósítók szerint a berlini sajtó a legkomolyabb színekkel emeli ki a küzdelem súlyosságát. —■ Különösen nagy erőt fejt ki a szovjet haderő Charkovtól és Kurszktól nyugatra, valamint Orel ellen. Az Uren- és a Ladoga-tó vidéke is kifejezetten „a tömeghadműveletek jegyében áll“. Ezt a képet kiegészíthetjük az Interinf. ama vasárnapi közlésével, hogy a szovjet napok óta erősítéseket szállított a kubáni hídfőhöz, valamint a Mius folyó szakaszához és hétfői közlése szerint az Ilmentótól északra, Novgorod terébe, amiből ez a hírforrás e pontokon nagy szovjet tömegtámadásokkal számol. Az utóbbi időben a szovjet erőfeszítéseit siker nem koronázta. Ami eredményt a szovjet mégis világgá kürtöl, azt Berlin cáfolja, így legutóbb is Interinf. így nyilatkozik: „A szovjet és angol hírszolgálatra bízzuk hogy olyan helységek elfoglalását és birtoklását állítsák, amelyek a harcok megindulása óta szilárdan német csapatok birtokában vannak vagy amelyeket visszafoglaltak“. A szovjet részéről őszintébbnek látszik Alexa Muszov propaganda vezetőnek rádióbeszéde, amelyben óva intette orosz és külföldi hallgatóit a túlzott derűlátástól, mert mint mondta: Németország nincs leverve, még sok kemény harcot kell vívnunk és a küzdelem most döntő szakaszába lépett. (Bad, Tml.) Még komorabbnak mondja az NST londoni közlésében azt moszkvai külöpijelentést, amely beismeri, hogy a németek a Donce medencében több helyen áttörték szovjet arcvonalat, a helyzet áttekinthetetlen és német erősítések szakadatlanul áradnak a Dnyeperkönyökből a Donec-medencébe. A háború A német arcvonal kedvezővé válását most már a vasárnapi német hadijelentés is Kramatorszk és Lozovaja városok elfoglalásával alátámasztotta. Eddig még csak az Interinf. jelentette Kramatorszk és az attól délre fekvő Krasznoarmejszk elestét. Lozovája elfoglalása a nyugati szovjetek letörését jelzi. és Észak-Afrikában az algíri főhadiszálláson megcáfolták azt a korábbi hírt, hogy Montgomery nagy támadása a Karesi-vonal ellen már megindult volna. Egyelőre még csak a 8. brit sereg előcsapatai tapogatóznak előre a Mareth-állást is magába foglaló Ksour (Matmaia) hegység elleni, ,s Közép-Tunézia esbn az amerikai—hrit sereg csak óvatosan követi az egyes szorosokból visszavont német erőket, miközben különösen az elaknásítás miatt súlyos veszteségeket szenvedett. Észak-Tunéziában a tengely rohamcsapatai törtek sikeresen előre Medjéz el Bab és Beja vidékén. Abból, hogy Bemmel nem követte a középtunéziai szorosokon át Tebessa felé ellenfeleit, arra kell következtetnünk, hogy Arnim seregétől nyert megerősítéssel együtt előbb Montgomery csapataival akar végezni. * A Távol-Kelet m változatosan alakul ki a helyzet. Kínában a japánok Jünan nyugati tartományban keleti irányban támadnak, a Kvantung tartományban — Kanton körül — pedig visszavonták csapataikat. Waved Indiából Burma északi részein át — Myitkina irányában — szeretne előretörni, hogy ily módon nyissa meg a burmai utat Csangkifig felé. Kisebb méretű harcok folynak Új-Guinea keleti részében Vao és Mubo városok körül. Másrészt a japánok az Ausztráliától északra fekvő szigeteken erős hajóhadat és csapatokat vontak össze. Azt még nem tudhatjuk, várjon a védelem vagy a támadás céljaira-e. Tor Jes repülései alkalmával, amelyek során elszórtan bombákat dobott néhány nyugatnémetországi helységre, az ellenség hat repülőgépet veszített. Német gyorsnaszádok egy kötelék a február 27-ére virradó éjjel az angol part közvetlen közelében meglmadolt egy erősen biztosított elyenséges hajókaravánt és elsüllyesztett belőle két gőzöst és egy tartályhajót összesen 6500 tonna tartalommal, vlamint két őrhajót. A csata folyamán azonkívül megtorpedóztak „T 301“ jelzésr felfegyverzett brit szállítóhajót. Minthogy a hajó nem süllyedt el azonnal, egy német gyorsnaszád megcsáklyázta és 11 foglyot ejtett. A „T SfiF"-et azután torpedó kegyelemlövéssel elsüllyesztették, német gyorsnaszád-kötelék sértetlenül és veszteség nélkül érkezett vissza támaszpontjára. Február 28-án a reggeli órákban brit gyorsnaszádok a holland tengerpart elött megtámadtak egy német hajókíséretet. Három ellenséges gyornaszádot elsüllyesztenünk, a többi naszádot a biztosító erők tüzérségi tüzével elűztük. A hajókíséret valamennyi tagja sértetlenül elérte rendeltetési kikötőjét. Tengeralattjáróink az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren elsüllyesztettek három hajót, összesen 19.000 tonnányi hajóteret, valamint egy rombolót. Egy negyedik hajót torpedótalálat ért. (MTI.) Március 1-én: Azok a támadások, amelyeket a ellenség vasárnap is a kuhovi hídfő arcvonalai ellen intézett, a bolsevikák súlyos és véres veszteségei mellett összeomlottak. Novorosszijszk előtt a hadsereg tüzérsége találatokkal felgyújtott egy páncélosokkal megrakott hajót. A minsi arcvonalon az ellenség heves tüzérségi előkészítés után széles arcvonalon támadásra indult. A szovjet csapatokat már a főharcvonalak előtt elhárító tűzzel szétvertük. Saját támadásunk Szluin térségébe a vasárnapi nap folyamán továbbra is tért nyert. A támadó hadosztályok a Donecig, majd a Donecen túlra vetették vissza a szívósan védekező ellenséget. Szétugrasztott és elvágott ,szovjet erőket leeimorzsoltunk, 23 páncélost szétlőttünk és sok foglyot, valamint zsákmányt ejtettünk. Harci és közelharci repülőgépek nagy kötelékei támadásaikkal súlyos csapásokat mértek a visszavonuló ellenséges hadoszlopokra és zsúfolt szovjet erőket támadtak Charkov, Kurszk és Kirol harci térségében, valamint az Ilmen-tótól délre súlyos harcokban meghiúsult az ellenség sok támadása. Egy helyütt a szovjet gépesített csapatait bekerítettük és megsemmisítettük. A Ladoga-tótól délre az ellenség vasárnap egy keskeny előretolt könyökállás ellen egymásután tíz támadást intézett. Valamennyit visszavertük, súlyos veszteséget okozva az ellenségnek. Február 21-e és 28-a között a hadsereg kötelékei 1060 szovjet páncélost elpusztítottak, zsákmányoltak vagy telitalálatokkal mozdulatképtelenné lettek. A Német tengeri haderők ismételt harcbavetése során Novorosszijszk előtt elpusztítottak egy torpedónaszádot, összesen 6500 tonnányi négy kereskedelmihajót, valamint két parti hajót. A légi haderő elpusztította az ellenség két további szállítóhajóját. Az északtuniszi arcvonalon a német és olasz csapatok támadása további előrehaladást ért el. A hétfőre virradó éjszakán, az eddigi jelentések szerint, az algíri partok előtt légi torpedóval eltaláltunk három nagy ellenséges szállítóhajót. Az egyik 7000 tonnás hajó megsemmisülése biztosra vehető. A Földközi-tengeren a haditengerészet búvárnaszád-vadász repülőgépei elsüllyesztettek egy ellenséges tengeralattjárót. Angol repülőgépek katonailag hatástalan támadásokat intéztek a megszállt nyugati terület néhány helysége és az Atlanti-óceán partján fekvő églük támaszpont ellen. E támadásoknál, valamint a hétfőre virradó éjszakán Nyugat- Németországban szórványosan ledobott bombák következtében a lakosság körében veszteségek voltak. Öt ellenséges bombázót lelőttünk. A Nagy-Britannia, valamint az északamerikai Egyesült Államok hajóterei elleni harcban búvárnaszádaink februárban összesen 55.800 tonnányi 82 ellenséges kereskedelmi hajót süllyesztettek el, további 14 hajót pedig megtorpedóztak. Valószínűnek kell tekinteni, hogy ezeknek egy része is elsülllyedt. Gyorsnaszádok elsüllyesztettek 0500 tonnányi három kereskedelmi hajót. A légi haderő ugyanez idő alatt elsüllyesztett 2500 tonnányi öt kereskedelmi hajót, 14 kereskedelmi hajót pedig részben súlyosan megrongált. Összesen tehát február havában 570.000 tonnányi ellenséges kereskedelmi hajóteret pusztítottunk el. Azonkívül bujvárnaszádaink elsüllyesztettek egy cirkálót, egy rombolót és három kísérőjárművet. A haditengerészet más egy Német hadijelentések Február 28-án: A Führer főhadiszállásáról jelentik Német Távirati Prozídnak. A véderő főparancsnoksága közli: Az ellenség szombaton hiába kísérelte meg, hogy benyomja a kubáni hídfő északi arcvonalát. Az Izlum térségében indított német ellentámadás jól halad. Kramatorszkaját és Lozovaját rohammal elfogalták. Az ellenség kétségbeesett ellenállást fejtett ki és különösen nagy veszteségeket szenvedett emberben és anyagban. A hiábavaló átkarolási kísérletre bevetett és végül is körülzárt ellenséges hadseregek maradványai a német arcvonal mögött kiszelő utat keresnek és fokozatosan megsemmisítik őket. Február 20-ától 26-áig az eddig beérkezett és még nem teljes jelentések szerint többezer foglyot ejtettünk, 464 páncélost és páncélos felderítőkocsit, 606 löveget, 189 gránátvetőt és sok más könnyű és nehéz fegyvert, valamint 739 gépjárművet megsemmisítettünk vagy zsákmányul ejtettünk. csatatéren több mint 14.000 holttestet számoltunk össze. A Kurszktól délnugatra levő térségben véresen visszavertük a heves ámadásait tovább ffolytató ellenséget. A szovjet erőknek az ozeli harcszakaszon újra és újra megismételt erős páncélos és gyalogos támadásai sem jártak sikerrel. Az Ilmen-tótól délre a német csapatok véres harcokban visszaverték bolsevisták páncélosokkal és csatarepülőgépekkel támogatott újabb támadásait. Az ellenség itt is súlyos ember- és anyagveszteségeket szeveden. A légi haderő az arcvonal több szakaszán támogatta a hadseeg csapatait ellenséges állások, tenetoszlopok és csapatszállások ellen intézett támadásokkal. A Halász-félszigetnél harci repülők megsemmisítettek egy ellenséges tengeralattjárót, a Kola-öbölben bombatilálatokkal megrongáltak egy nagy fehérhajót. Német és olasz csapatoknak az északtunéziai arcvonalon indított támadása értékes területnyereséget eredményezett és különösen a légierő eredményes tevékenysége következtében nagy veszteségeket okozott az ellenségnek emberben, fegyverekben és járművekben. A Földközi-tenger térségében légi harcokban és a légvédelmi tüzérség tevékenysége következtében 12 ellenséges repülőgép elpusztult. A brit légierő a megszállt nyugati területek fölé történt nappali berepülései, valamint éjszakai zavaró Magyar Nemzet KEDD, 494? MÁRCIUS ségei elpusztítottak három gyorsnaszádot, két előörsnaszádot, egy ellátásszállító hajót és egy búvárnaszádot Továbbá a légi haderő elsüllyesztett egy búvárnaszádot, továbbá megrongált egy korvettet és egy kisebb hadihajót (MTI.) Olasz hadijelentések Február 128-án: A tuniszi arcvonaton a tengely gyalogos és páncélos csapatai sikeres támadó hadmozdulatokat veztek. A légierő menetelő ellenséget, hadoszlopokat és gépkocsi-táborhelyeket bombázott. Német vadászgépek a légi harcban hal, a légvédelmi ütegek,tíz ellenséges repülőgépet lőttek le. Két saját vadászgépünk ellenséges légvédelmi ütegek találata következtében lezuhant. Ellenséges repülőgépek bombákat dobtak le Szirakattára. A polgári lakosság köréből 30 halottat és 71 sebesültet jelentettek. A bombák lakóházakban súlyos károkat oloztak. Olasz és német vadászgépek két bombavetőt és egy Spitfire-gépet elpusztítottak, egyet Cagliari, egyet Trapini és egyet Szirakuza közelében. Egy amerikai bombavető kilencfőnyi segélységét Szardínia magasságában a nyílt tengeren kimentettük és foglyul ejtettük. (MIT.) Március 1-én, Tuniszban az északi szakaszon helyi jellegű harcok folytak, amelyek a tengelycsapatok elöl ivére végződtek; a déli szakaszon mlgkísérelt ellenséges támadást tüzérségi tűzzel megtörtük A tengely vadászgépei MTISW angél repülőgépet pusztítottak el. Gabriele Casini parancsnok (Are*)* Giulio Cesare Graziani kapitni (Róma), Giuseppe flucconi kapufaji (Pola), Mario Spezzaferro kapitifeji (Torre Annunziata)Ia* Michele hadnagy (Cuneot vezetésével című torpedóvető repülőgépek kötelék* Al'* gírtól északkeletre erős kísérettel h*-' ladó nagyobb hajókaravánt támadó ér meg. Egy „Jervis,'-mintájú torp «(()-■ »romboló két torpedótalálat következetében azonnal elsüllyedt, elsüllyedt továbbá két, összesen 17.000 termét kitevő gőzös, egy további torpedót romboló és egy 7(XM) tonnás kereskedelmi hajó pedig súlyosan megrongásolódott. Olasz repülőgépek bombáztak Algírt kikötőjében horgonyzó hajókat és heves robbanásokat fokoztak. Ellenséges légi kötelékek vasárnapi bombákat dobtak le Cagliari és Palermo felett és törölt középületet, valamint polgári lakóházat találtak el Cagliariból eddig 200 halottat és többszáz sebesültet. Palermóból három hatottat és nyolc sebesültet jelentettek. Hat ellenséges repülőgépet sikerült lelőni, hármat olasz-német légvédelmi Ütegek találtak el Palermo közelében, kettőt a Sparliventrn-fok magasságában olasz vadászgépek lőttek le légi harcban, egyet pedignémet vadászgépek Szardíniától délre. A severnoi SantaMaria Ca,stellabal© közelében egy tengerbe zuhant angol repülőgép legénységének három tagját mentették ki. I Moszkvai jelentés német sikerekről Londonból jelenti az NST. Moszkvai kiegészítő jelentés szerint a németek a Dance-medencében több helyen áttörték a szovjet állásait és visszavonulásra kényszerítették a bolsevistákat. A helyzet a jelentés szerint áttekinthetetlen. Szovjet részről nagyobb veszteségről kell beszámolni. Szaporojénál állandóan özönlenek a friss német tartalékok a Porec-meden-1 célre. A moszkvai jelentés azzal magyarázza a szovjet csapatok nehéz helyzetét, hogy az olvadás miatt nem működik az utánpótlás. A Rosztovtól nyugatra lezajló harcokról a moszkvai jelentés közli, hogy a németek igen égős védőrendszert építettek ki. Egymás mögött helyenként tizenkétszeres drótakadály gátolja az előhaladást. A némjetek még a jeget aláaknázták. Göring napiparancsa a légi erőkhöz Berlinből jelenti a Német Távirati Iroda. Göring Hermann, a Nagynémet Birodalom birodalmi tábornagya és a légi fegyvernem főparancsnoka, „A légi fegyvernem napja“ alkalmából március 1-én a következő napiparancsot adta ki: A légi fegyvernem katonái! Fiatal, merész fegyvernemünk napján gondolata int még inkább, mint bármikor, veletek vannak. Ismerem az összes arcvonalakon lannsított hősiességteket és vas kötelességigjesítésteket minden helyen. A légi fegyvernem hatalmas győzelmek útjának volt előkészítője. Megedződött a legnehezebb téli csatákban. Ami pedig nemiel öntött fel bennünket, az raéjj erősebbé tesz minket, így a helyes áfában új erővel fogunk odacsapni és az ellenséget megsemmisítjük, ahol talál-juk. Bajtársaim! A győzelem minket illet és a miénk lesz. E biztos reménytől eltöltve büszkén a meghatódott lélekkel köszöntjük hatott hajtásainkat. Ők életüket adtál Németországért és népünk szabadságáért. Áldozatkészségük szelleme legyőzhetetlenné tesz minket. Éljen a Fikhrer! Éljen a légi fegyvernemi Göring Hermann, A „Pravda“ súlyos harcokat vár Stockholmból jelenti a Német Távirati Iroda. A szovjet hírszolgálat által ismertetett Pravda-cikk ismét megállapítja, hogy a vörös hadsereg a második európai arcvonal hiányában is a háború egész terhét egymaga kénytelen elviselni. Még súlyos és minden erőnket igénybevevő véres harcok állanak előttünk — állapítja meg végül a Pravda cikke. (MTI.) Az izjumi harcok hadászati jelentősége Berlinből jelenti az NST. Itteni katonai szakértők fejtegetései szerint a keleti hadszíntér déli szakaszán, a Donee és Dnyeper közötti vidéken folyó harcok, különösen az izjumi allalkozások a német ellenlökések jegyében állanak és ezeknek hatása korábban járt eredménnyel, mint ahogyan azt a külföldön várták. Vasárnap már jelentett Kramatorszkaja Lozovaja megrohanti itt jellemzi a helyi jelentőségű harcok fontosságán túlmenő német ellentámadások fontosságát. A német előnyomulás azt bizonyítja, hogy ezen a térségen a kezdeményezés ismét teljesen a német hadvezetőség kezében van és ez különösen a német páncélos haderő hatásos tevékenységében jut kifejezésre. A német hadvezetőség tervei lehetővé tették, hogy a páncélos kötelékek szárnytámadással éket verjenek a szovjet vonalakba. Ez a körülmény hozzájárul ahhoz, hogy a német hadsereg az elmúlt héten megsemmisítő vereséget mérhetett az ellenségre. Ezeknek a hadműveleteknek a során a német hadvezetőség elsősorban is gépesített egységeket vetett harcba, amelyeknek rugalmassága nagy veszteségeket okozott az ellenségnek. Az olasz sajtó a keleti hadszíntér eseményeiről Rómából jelenti az NST. A vasárnap reggeli olasz lapok térképekkel ellátott áttekinthető eskeket közölnek a keleti hadszíntér katonai fejleményeiről. ■ A februári eseményekkel kapcsolatban a lapok hangjából kiviláglik a bizakodás. Appoly di Roma áttekintő cikkében at írja, hogy a szovjet haderő az ekövetkezendő négy hét alatt minden bizonnyal kísérletit tesz egyedvező fordulat kialakítása érdekében. Valószínűnek látszik azonban, hogy a szovjet támadás már túlnőtt tetőpontján és -s a jelenlegi isalános helyzet lényeges mértékben áttörött ... A szovaszon a januári helyiéthez képest illanatnyi körülmények között a jet hadvezetőség ma már csak skalmi előnyomulásra számíthat, de még ez is csak a legnagyobb áldozatok árán vívható ki. Hadászati jelentőségű események ezzel szemben már nem várhatók a szovjetóniára. A továbbiak során a lap azt írja, hogy a..német hadvezetőség tevékenysége az arcvonal megrövidítésére és a régebben előkészített utánpótlási vonalakra való visszavonulásra irányul. A mozgó háború teljes sikerét kénytelen volt a szovjet is beismerni, ami abból is kiderül, hogy a közel három hónapos offenzíva alatt a szovjet hadsereg általában csak igen csekélyszámú német hadifoglyot volt képes ejteni. A lap kiemeli, hogy a szovjet hadsereg sem a Miss-árlásnál, semi pedig Izjumnál nem Volk képes átkaroló hadmozdulatait megvalósítani. A Messaggero hangsúlyozza, hogy ezeken az arcvonali Rákászokon a német erősítés gyorsan és hatásosan lépett működésbe. I