Magyar Nemzet, 1943. március (6. évfolyam, 49-72. szám)
1943-03-06 / 53. szám
SZOMBAT, 1943 MÁRCIUS 6. mset Magyar Nwnzef9 K G. Wodehouse: Azon év őszén, mikor Plum Pudding megnyerte a Manchesteri Handicapet, öreg barátom, Richard Little, baráti néven Bingó, látszólag a legtökéletesebb boldogságot élvezte Meghívott egypár napra, hogy menjek le hozzájuk és mikor elváltunk, megígértem, hogy ismét lemegyek, mihelyt szabadulni tudok. — Mindenesetre a nagydíjas autóverseny elött gyere — mondta Bingó búcsúvacsoránkon, miközben másodszor is jól megrakta tányérját töltöttkáposztával, tekintve, hogy mindig jóétvágyú fiú volt és a falusi levegő még csak fokozta ezt a tulajdonságát. Éppen felelni akartam, midőn Mrs. Bingó, aki leveleket olvasott kávézás közben, vidáman felkiáltott. — Ohl Drága báránykám, Mrs. B., házassága előtt a híres Rosie M. Banks volt és mint ilyen, számos könyvet írt. Egész raktárt felhalmozott az ilyen kifejezésekből, miközben az érzelmes történeteket termelte. Bingót azonban nem nagyon zavarta az ilyesmi. Azt kell hinnem, hogy feleségét ismerve, már sokkal rosszabbakra is felkészült. — Ohl Kis cukornyulam! Úgy örülök! — Miért? — Laura Simpson meglátogat minket ! — Ki az? — Biztosan hallottál már Laura Simpsonróll .Legjobb barátnőm volt az intézetben. Imádtam. Olyan fennkölt szellemi Egy vagy két hétre kér szállást nálunk. — Rendben van, s mondd neki, hogy jöhet. — Angyali — mondta Mrs. Bingó és csókot dobott. — Szerelmem! — mondta Bingó és egy újabb kolbászt bekebelezett Ez valóban bájos volt. Az ilyen családi jelenetet meg kell érteni. Ezt mondtam Tóbiásnak is, az inasomnak az ajtóban, hazafelé menet. — A mai világban, Tóbiás, amikor a feleségek a saját életüket akarják élni és a férjek elbújnak, hogy azt csinálják, amit nem szabadna, felüdítő látvány a házastársi összetartás. — Valóban, uram, nagyon felüdítő. Pedig, ha tudtam volná. A viharfelhők már megjelentek a láthatáron és a Sors a háttérben előkészítette ólmosbotját. George bácsimathamarosan faképnél hagytam és megtáviratoztam Bingónak jöttömet. Elég későn érkeztem meg délután s azonnal felmentem a szobámba, hogy a vacsorához átöltözzem. Kinyílt az ajtó, Bingó megjelent Hangja furcsán csengett Nem volt rezonanciája. Éppen a tükör előtt kötöttem a nyakkendőmet s tekintetem találkozott Tóbiáséval: ugyanaz a benyomása volt, mint nekem. Fiatal vendéglátónk levertnek látszott. Szemöldökeit összevonta, szeme fénytelen volt és általában azt a benyomást keltette, mintha kétheti vízbenüdülés után most halászták volna ki a folyóból. — Mi baj van, öreg fiú? — kérdeztem aggódva. — Be vagy savanyodva. Csak nem csapott be a ménkű? — Dehogy nem! — Hogyan?! — Éppen lent van — mondta és ▼érfagyasztóan nevetett. Nem értettem. — Rejtvényekben beszélsz, öregem. — Laura Simpsonról beszélek — mondta Ringó. — A feleséged intézeti barátnőjéről? Még itt van? — Itt van és nem látom, hogy el szándékozna menni. Rosie nem tud meglenni nélküle. — Még tart a régi együttérzés? — Igen és ez az, ami rejtély előttem. Ezek a gyermekkori barátságok valószínűtlenek. Tiszta bebeszélés. A fiúk nem ilyenek. Mi együtt jártunk iskolába, Bertie, de én nem emlegetem minden percben, lelkesedve az okosságodat. — Miért? — És nem veszem minden szavadat aranyigazságnak. — Miért nem? — Pedig a nő ezt a hatást gyakorolja Rosie-ra. Olyan, mint az agyag az urai között. Ha látni akarod a Földi Paradicsomot a kígyó jötte után, nézz körül nálunk. — Magyarázd már meg, miről van szó? — Lalra Simpson — mondta Ringó keserűen — az egyszerű étrend híve. Azt állítja, hogy rendkívül sokat és gyorsan eszünk és csak répával, kabarékéval s más ilyen piszkos dolgokkal szabadna táplálkoznunk. Rosie pedig, ahelyett, hogy megmondaná neki a véleményét, csodálattal hallgatja. A következmény: nincs főzés itthon és lassan kezdek éhenhalni. Ha elmondom, hogy már egy hete nem láttam rostbeat-et, megértheted érzéseimet! Ebben a pillanatban hangzott el a vacsorát jelző gongütés. Bingó vállat vont. — Nem tudom, minek ez a lárma. Teljesen fölösleges. Apropost Bertie, nem imnál egy jó cocktailt? — Dehogynem! — Akkor sürgősem mondj le róla! A cocktailoknak nálunk befellegzett. Eme borzalmas nőstény szerint irritálják a gyomor nyálkahártyáját! A vacsora nem volt teljesen húsnélküli, de ez az egyetlen jó, amit mondani lehet rá. Meg sem közelítette a régi jó lakomákat, gyomromnak pedig, amely ilyen hosszú autózás után erélyesen reklamálta a magáét — határozottan kevés volt. A tetejébe még Simpson mellettem foglalt helyet. Kevésbbé kellemetlen helyzetben s ha nem értesültem volna már előre gonoszságáról, a nő nem tett volna rám rossz benyomást. Elég szép leány volt, kissé túl határozott, de azért vonzó arccal. De ha százszor szebb lett volna, Bertram Woosterrel akkor sem tudott volna kijönni. S szép Heléna hasonló beszédkészsége mellett a trójai háborút nem is vívták volna meg. Egész étkezés alatt beszélt s állandóan Bingóval volt baja. Hibáztatta, hogy sokat eszik, kellő megrágás nélkül nyeli az ételt s ezzel tönkreteszi a gyomrát. Az én gyomrom teljesen közömbös volt számára, azt sem bánta volna, ha ott mellette kipukkad. Szegény barátomra koncentrálta egész erejét. Fenséges papnő módján tekintett le Bingóra, mint aki egy szegény bűnös elismerését kapja s közben megmondja neki, mi történik a belsejében a zsíros anyagot feloldó vitaminhiány következtében. Gátlás nélkül beszélt szénhidrátokról, emésztő nedvekről s az emberi fiziológiai szükségleteiről. Olyan nő volt, aki nevén nevezte a gyereket és egy pikáns anekdota következményeképpen, amit egy emberről mesélt, aki nem akart aszaltszilvát enni, az utolsó két fogást kénytelen voltam otthagyni, azért az étvágyam cserbenhagyott. — Tóbiás — mondtam akkor este lefekvés előtt —, nyugtalan vagyok. — Valóban, uram? — Határozottan. A helyzet felettébb nyugtalanít. Súlyosabb, mint gondoltam. Maga bizonyára azt hitte, Little úr közlései után, hogy ez a Simpson a diétás, egyszerű étrend híve s ezt mindenkinek elmondja. No, ez nincs egészen így. Ő csak Bingóra ismeri el ennek kötelező voltát s az kapja, szegény a dicstelen megjegyzéseket. — Valóban, uram? — Igen. Mindent kifogásol s az a borzasztó, hogy Mrs. Bingó helyesen neki. Gyakori tünet ez, Tóbiás? Akarom mondani, hogy a feleség hagyja, hogy kritizálják urát, parancsolóját? — A feleségek igen gyakran szívesen hallják mások kritikáit férjükkel kapcsolatban. — Talán ezért van, hogy a nős emberek legtöbbször rosszul néznek ki? — Igen, uram. Felhozattam magamnak egy tányér süteményt, abból majszoltam. — Tudja, mire gondolok, Tóbiás? — Nem, uram. — Arra, hogy Mr. Little nem látja a veszélyt, mely családi boldogságát fenyegeti. Már kezdem érteni, hogy mi a házasság. Két fiatal találkozik, összeházasodnak. Bizonyos ideig minden remekül megy. A nőstény csodálattal tekint fel az urára. A boldogság zavartalan. Nemde? — Telesen így van, uram. — S akkor észrevételenül jön a kiábrándulás. A férj makarónit eszik: a glória már halványul feje körül. Háromszor vesz a puddingból, további halványulás. És így tovább, ha ugyan érti, hogy mit akarok mondani? — Tökéletesen, uram. — Szóval így tovább... de — jól figyeljen, Tóbiás, ez nagyon fontos — fokozatosan. A nőstény szerelmének van ideje hozzáigazodni. A jelen esetben azonban hirtelen jött minden. Laura Simpson miatt. Ez úgy tünteti fel Bingót, mint egy óriáskígyót amely mindent elsüllyeszt, mit eléje tesznek, belső szerveinek nagy kárára. Hogyan akarja, hogy a feleség szerelme ép maradjon, ilyen beállítás mellett? — Nagyságos úrnak talán igaza van. — Tenni kéne valamit, Tóbiás. Ha nem tudja rövid időn belülkiirtani innen ezt a veszedelmes férget, a Ringó-házaspárnak befellegzett. — Szóval azt akarja mondani, uram, hogy Miss Simpson kritikáinak eredményeképpen a kimondatlan tudatalatti elégedetlenségek átplántálódtak a tudatba. — Mondja csak még egyszer, Tóbiás, nem egészen jól hallottam. Másodszor is, elfújta mondatát. — Valószínűleg igaza van — mondtam —, mindenesetre a nőnek el kell tűnni. Hogy akarja ezt véghezvinni? — Sajnos, uram, e pillanatban semmit sem tudok proponálni . . Talán, ha látnám a szóbanforgó személyt ... — Csütörtökön végignézzük az autóversenyt a lakenhami fennsíkról A füvön ebédelünk, akkor majd megfigyelheti, miközben szervírozza a szendvicseket. • A verseny napja elérkezett. Gyönyörű őszi idő volt, lehet, hogy ezért érdeklődtem olyan behatóan a lunch iránt, kevéssel a reggeli után. Tudtam, ha Simpson beleszól a szendvicses kosarak öszeállításába, nem a legszebb jövő elé nézek. — A legrosszabbtól tartok — jelentettem ki Tóbiásnak —, a tegnapi varcsoránál Miss Simpson többször is hangsúlyozta a sárgarépa fontosságát az étkezésben, vértisztító hatása miatt. Azért ajánlom, hogy a saját szendvicsei közé tegyen valamit, fiatal házigazdánk részére is. — Örömmel, uram. E végszóra nyitott be Bingó. Rég láttam már ilyen vidámnak. *■* Ott voltam az elemózsiás kosár összerakásánál — mondta —, minden rendben van. — Igen? — mondtam megnyugodva. — Nincs sárgarépa? — Nincs sárgarépa. Van sonkás, rostbeates, libamájas szendvics, hideg majonires rák, egy sültcsirke, keménytojás, szardínia, sajt, torta; végül két^ Üveg Bollinger és finom likőr. —■ Csak egy óra múlva kezdődik a verseny — mondta Ringó. — Akár aionnal ehetünk. Vegye ki a kosarat a kocsiból, Tóbiás, legyen szives! — A kosár nincs Mr. Wooster autójában, uram.. . — Tessék? — Azt hittem, uram, az ön aitójában van. Sohasem láttam vidám mosolyt oly gyorsan lefagyni valakinek az arcáról, mint abban a pillanatban Bingóéról. Rekedt kiáltást hallatott. — Rögiel — Igen, báránykám? — Az ebéd ... a kosár... — Mit mondasz? — Az elemózsiás kosár! — Nos? — Otthon hagytuk! — Csakugyan? — mondta közönyösen. Mrs. Bingó iránti megbecsülésem azt hiszem, sohasem szállt olyan alacsony fokra, amint akkor. Nem tudtam, hogy Laura Simpson tanai már ennyire megmérgezték lelkületét — Annál jobb —szólt közbe ez utóbi. — A lunch olyan étkezés, amit már rég be kellett volna szüntetni. Egy-két répa s pár szem mazsola éppen elég délre . Ekkor észrevettem Tóbiást, aki félrevonult. Feltűnés nélkül követtem Nem csalódtam: két, sőt három személy részére elegendő élelmet hozott. Füttyentettem Bingónak, aki pléhpofával csatlakozott hozzánk s mindhárman letelepedtünk a sövény mögé. Amikor végeztünk s Bingó visszatért a hölgyéhez, Tóbiás diszkréten köhögött. Rosszul nyelt valamit. Tóbiás? — kérdeztem. — Nem, uram, köszönöm. Csak reményemet, szeretném, kifejezni, hogy nem fog neheztelni rém önkényes cselekedetem miatt. — Mi volt az önkényes cselekedet? — Hogy a kosarat kitettem a kocsiból elindulás előtt Mintha a villám csapott volna le a derült égből. Meg voltam rökönyödve. — Maga volt. Tóbiás! kiáltottam s azt hiszem, hangom csengése boldogult . Cézáréhoz hasonlított, amikor észrevette, hogy Brutus egy hegyes szerszámot akar a mellébe döfni. Azt akarja mondani, hogy . . .• Igen, uram. Ez látszott a legjobbnak. Vigyázatlanság „ lett volna Little urat szabadjára engedni, a felsorolt ételekkel Mrs. Little jelenlétét, nem . Elfogadtam az álláspontját... — Valóban — mondtam elgondolkozva —, a fiatal Bingó kissé vehemens, amikor evésről van szó. Már egyszer voltam vele pikniken, de amikor nekitámadt c sonkás szendvicseknek, fiatal oroszlánra emlékeztet, amint az antilopot fölfalja ... De mégis, Tóbiás ... — És még valami van, uram . . — Ugyan mi? — Egy etlen,szomjan eltöltő, délután a friss levegőn olyan vélemény előidézője lehet'' Mrs. 'Little-nél, amely nem egyezik teljesen Miss Simpsonéval az étkezéseket" illetően. Fejemet ráztam. Fájt, hogy le kellett hűtenem a drága ember lelkesedését, de nem tehettem mást. — Hát erről mondjon le, Tóbiás Maga nem tanulmányozta a szépnemet olyan behatóan, mint én. A nő fütyül egy kihagyott étkezésre. Maga pedig összekeveri a lunch-ot a teával. Az angol nő szó nélkül elhagyja, a lunch-ot, de nem úgy az ötórai teáját. Ezt maga is tudhatná, Tóbiás. Talán igaza van, uram. — Ha meg tudja oldani, hogy tea nélkül maradjon ... de sajnos, az lehetetlen. Az est ráhúzta köpenyét a kietlen sziklákra, amikor mozgolódni kezdtünk. — Ideje lesz hazamenni — mondta Mrs. Bingó. — Jót fog tenni egy egésze forró tea. Laura meg én önnel tartunk, Bingó és Tóbiás a másik kocsival követnek. — Rendelkezésükre állok. — Ismeri az utat? — Hogyne. Az országutat követjük a tóig, ott balra letérünk. •*- Ügy van. Különben is szólok a kérdéses helynél. iadtam a parancsot Tóbiásnak a tkra vonatkozólag s rövidesen útnak indultunk jó iramban. A levegő nyirkos lett és hideg s egy jó grog előttem lebegő képe a gyorsaság fokozására késztetett. A hat mérföld jó utat egy-kettőre megtettük. Amikor a tónál letértem, lassítanom kellett az út rosszasága miatt. Valami szikes, lakatlan pusztaságon haladtunk keresztül. Mind hidegebb lett s álombéli grog om egyre jobban sürgetett. A sebességmutató azonban egyre kevesebbet mutatott, a motor pedig néhány gargalizáló hang után váratlanul megállt. Utitársnőim azonnal reagáltak. — Mi jut eszébe, Bertie, megállni? Az vagyunk fázva. Gyerünk további — Nem én álltam meg, hanem a motor! — Miért állt meg a motor? — Ja! — mondtam azzal a férfias őszinteséggel, mely mindig jól állt nekem —, arról fogalmam sincs. — Mingyárt megnézem, mi a baj — mondta Laura Simpson. Én értek a ifia sorokhoz. Kiszállt és eltűnt a motorház fedele alatt. Meg akartam kérdezni, hogy talán a vitaminhiány ártott meg a gyomornedv-szolgáltatásnak, de aztán úgy döntöttem, hogy nem lenne helyénvan az ilyen megjegyzés ebben a pillanatban. Pedig nem is mondtam volna nagy hülyeséget, mert zseniális ötlete támadt. Megnézte a benzinszintet. Egy csepp sem volt a tartályban! Nem maradt más hátra, miint hazatolná az öreg határt. — Bingó pedig azt mondta reggel, hogy tele teszi a tartályt — Biztosan elfelejtette — mondta a drága barátnő. — Nem is csodálom az ő részéről! — Mit akarsz mondani ezzel? — kérdezte Mrs. Bingo. Hangja csípős lett. — Azt, hogy a férfiaknak ama kategóriájába tartozik, akik elfelejtenek benzint fölvenni — Megkérnélek, drágám, hogy nem kritizáld a férjemet!— Pfff — És hogy ne „Pff“-t ilyen hangon! — Azt mondom, ami nekem tetszik! — Csak nyugalom, hölgyeim — szóltam közbe —, csak nyugalom! Közbeszólásomnak egyetlen eredménye ,az volt, hogy Laura felém fordult egy leopárd arckifejezésével, akinek véletlenül a farkára léptek. -ír- Nos, Mr. Wooster? Mit szándékozik tenni? — Ami azt illeti... — Látok ott egy házat. Túlhaladna képességei odamenni és egy kanna benzint kérni? — Remek ötlet, mondtam kedvesen. Először tülkölni fogok, hogy jelezzem ittlétünket, azután pedig előre! Erélyesen megnyomtam egy pár szót a dudát s az eredmény nem váratolt magára. Az ablakban megjelent egy árnyék s karjaival olyan mozdulatokat tett, melyekben a jó öreg angol vendéglátó hivogatását véltem felfedezni, így felbátorítva, jó! kiléptem s pár pillanat múlva megrántottam a kapu csengőzsinórját. Ez az első fáradozás sikertelen maradt. Éppen meg akartam ismételni amikor zörrént a zár, s megjelent egy ember. Kinézése elszomorított. Vonásai nagy fáradtságról tanúskodtak s szeme zavarosan csillogott a Szemüveg mögött. Lehetett látni, hogy valamilyen titkos bánat gyötri — Nem volna véletlenül... — kezdtem. Csak e pillanatban vettem észre az indulatot pillantásában. Két kezével fogta a hajzatát, amely pedig már elég zavarosan festett. — Maga csinálta ezt a borzalma® zajt? — kérdezte. — Azaz... tülköltem, igen... — Nos, cask tülköljön még egyszer, egyetlen egyszer —, mondta a pofa furcsa,, lefojtott hangon — és ezer darabra tépem magát! Feleségem távol van ma este és amikor hosszú órák múltán, emberfeletti erőlködések árán végre lefektettem a gyereket, jön maga és elkezd dudálni, hogy az ember dobhártyája megreped. Mi jut eszébe, maga útonálló? — Mingyárt megmondom... — Elég volt! Még egyszer figyelmeztetem: egy tülkölés és Istennek ajánl® hatja lelkét. — Én benzint szeretnék.» — És egy kék foltot fog kapni a szeme alá! Ezzel óvatosan betette az ajtót és eltűnt szemem elől. A női nem általában kevés megértést tanúsít a vert harcos iránt. Amikor visszaértem az autóhoz, nem a legjobb fogadtatásban részesedtem. Sőt, a helyzet rövidesen olyan feszültté vált, hogy néhány szót mormogva, segítséghozás címén elsétáltam. Még ötszáz métert sem tettem, amikor csodák csodája, autót pillantottam meg. Felém tartott és megállít nem messze tőlem. Egy hang megszólalt. — Te vagy az Bertie? — Bingó, öreg fiú. Kifogyott a benzinünk, nem tudunk megmozdulni. Bingó kiugrott a kocsiból. — Várjon öt percig, Tóbiás, aztán lassan menjen előre. —* Igen, uram. Rövidesen mellettem vett. — Csak nem gyalog megyünk? — kérdeztem. — De bizony, öreg cserkész s vigyázunk, hogy ne üssünk zajt. Meg akarok győződni valamiről. Mondd csak, Bertie, még mindig jó a kapcsolat közöttük? — Azt hiszem, hogy a délutánihoz képest valami egészen keveset romlott. Még sosem asszisztáltam két úrvaft veszekedésénél. Nos, lehet, hogy nem olyan színes, mint két halaskofa vitája Marseille-ban, a Vieuz Portnál, de mindenesetre — ha más szavakkal is —, éppen olyan változatos. Távozásom óta a felek már odajutottak, hogy a múltat hánytorgatják. Mrs. Bingó kijelentette, hogy Laura Simpsont sosem tették volna be az iskola hokki-csapatába, ha a kapitánynál, nem hízelgett volna olyan arcátlanul, hogy még most is émelyeg tőle a gyomra. Erre a másik azzal válaszolt: ha Mrs. Bingó azt hiszi, hogy ő nem tudja, hogy Mrs. Bingó azért kapta meg az első díjat hittanból, mert a manzsettájáról olvasta le a Kirlyokat, nos, akkor Mrs. Bangó eláshatja magát. És akkor még jobban téved — folytatta —, ha azt hiszi, hogy még egy éjszakát eltölt a házában. Pillanatnyi gyengeségében látogatta meg úgyis, mert úgy gondolta, hiányzik neki a megfelelő szellemi társ Most pedig, ha kikerülnek ebből a sivatagból, azonnali összecsomagol és megy az első vonatra. Amikor Laura kijelentette, hogy soha életében nem nevetett annyit, mint amikor Mrs. Bingó legutolsó regényében a hősnő kisfia szamárköhögésben meghal akkor léptünk közbe, a vérontás megakadályozásáért. Tóbiás utolért bennünket az autóval. Bingó az árokba rejtett egy kamra benzint. Ezek után bevonultunk a színhelyre. Amikor előlhalászta a kannát az árokból és tele töltötte a tartályt, elégedett sóhajt hallatott. — Tudod, Bertie — mondta —, megtörtént velem, hogy néha kételkedni kezdtem Tóbiásban. — Szegény barátom — mondtam részvéttel. — Igen, igen, Bertie, beválton!. Néha azt hittem, elvesztette régi ítélő képességét. De kijelentem, hogy mától kezdve vakon követem tanácsaik , találta ki, hogy két angol nő összeveszik, ha tea nélkül hagyják őket. És igaza volt. — De hiszen Tóbiás nem tudhatta, hogy elakadunk! — Sőt A benzin egy részét kieresztette, amikora kocsiért ment. Épp annyit hagyott benne, amennyi a „sivatagiig elég volt. Hidd el, Bertie, Tóbiás, valóságos mentőangyal — Varázslói — Egy van. És most gyerünk, Bertie, mert a tea már nekünk is jólesnel— Én inkább a forró grog mellettszavazok! — Tudod mit? Igazad van! De Tóbiás is kap belőle, mert igazán megérdemli. Fordította: Iíj- Hegedűs Tibet Tóbiás, a mentőangyal (Elbeszélés)