Magyar Nemzet, 1943. augusztus (6. évfolyam, 172-196. szám)

1943-08-01 / 172. szám

4 Zürichi tudósítónk telefonjelentése a külpolitikáról Zürich, július 31. (A „Magyar Nemzet“ zürichi tudósítójának telefonjelentése.) A svájci lapok olaszországi tudósításai szerint az olasz sajtó egyre világosabban hangsúlyozza, hogy az olasz kormánynak súlyos feladatokkal kell megküzdenie, hogy végső célját, a tisztességes békét elérje. A Popolo di Roma vezércikkében utal arra, hogy az olasz közvéleménynek tisztában kell lennie, a jelenlegi rendszer nem fejezheti be a háborút könnyelműen, biztosítania kell Olaszország jövő sorsát. A magasabb polgári hivatalnokok felváltása tovább folyik. A washingtoni és londoni jelentések kerülik a határozott választ arra a kérdésre, várjon a szövetségesek a Badoglio-kormányt nemcsak a fegyverszüneti, de a béketárgyalásokban is tárgyaló félnek ismerik-e el. A Fehér Házban pénteken este tartott sajtókonferencián megkérdezték Rooseveltet, kész-e tárgyalni Badoglio tábornaggyal. „Nem fontos, hogy kivel tárgyalunk — válaszolta Roosevelt —, ha az illető nem tagja a fasiszta pártnak.“ Arra a kérdésre, hogy Badogliót fasisztának tekinti-e vagy nem, Roosevelt kijelentette: „Nem kívánok egyes személyekről disputálni.“ Roosevelt hangoztatta ezután, hogy az első cél Olaszország fegyveres ellenállásának befejezése, valamint annak megakadályozása, hogy Olaszországban anarchia támadjon. Arra a megjegyzésre, hogy hírek vannak Mussolini és eaves hívei semleges országokban való letelepedéséről. Roosevelt hivatkozott régebbi ismert kijelentéseire, melyek szerint a háborús bűnösök felelősségrevonásáról gondoskodni fognak és a szövetségesek békefeltételei magukban foglalják majd a háborús bűnösök kiszolgáltatásának követelését. Nem hiszi, hogy a semleges országok ezt ne tudnák. ★ A Neue Zürcher Zeitung szombat déli kiadása olaszországi tudósítójának jelentését közli. A tudósító szerint mindazok a hírek, amelyeket pénteken este a londoni rádió az északolaszországi vasúti forgalom leállításáról, valamint egyes állítólagos istriai, fiumei és trieszti eseményekről terjesztett, vagy teljesen alaptalanok vagy, ellenőrizhetetlenek. A vonatok a milánói pályaudvarra menetrendszerűen beérkeznek. Az olaszországi exportőrök, különösen a milánói textilipar, bizonyos tartózkodást mutat külföldi szállítások tekintetében. A Gibraltári jelentés szerint ott egy spanyol munkást gyújtogatás miatt letartóztattak. A munkást hadbíróság elé állítják. A „Messaggero“ a titkos választójog nehézségeiről it Rómából jelenti a Magyar Távirati Iroda. Egyre több olyan változás történik Olaszországban, ami kétségtelenül bebizonyítja, hogy július 25-én valóban nem egyszerű őrségváltás, hanem egy egész rendszer leváltása történt meg. Ezzel le kell számolnia mindenkinek úgy Olaszországban, mint a külföldön. A háború, az alkotmányos életre való áttérés, a mostani Badoglio-kormány két legfontosabb feladata. Ami ma Olaszországban történik, az minden e körül a két feladat körül mozog. De talán kettő közül a háború folytatása a legfontosabb kérdés, ami az olaszokat legfőképpen érdekli. A háború jelenlegi szakasza azonban más, mint a fasiszta rendszer alatt volt. A háborúnak ebben a szakaszában bizonyára szóhoz jut a diplomácia is, legalább erre vall a külügyminiszternek az a kijelentése, hogy Olaszország külpolitikája ezentúl nem elméletben, hanem valóságban is létezik. Hogy ezzel a külpolitikai tevékenységgel együtt a diplomáciai testületben személyi változások lesznek-e, azt előre nem lehet tudni. Mértékadó olasz politikai körökben erre vonatkozólag nem nyilatkoznak, mert ez természetszerűleg belső kérdés és ezt csak akkor lehet megtudni, amikor a változást csakugyan végrehajtják. Badoglio tábornagy a legvitézebb olasz katonák egyike s vitéz elődei nyomán haladva féltékenyen őrzi Olaszország katonai becsületét és Churchill vagy Roosevelt feltétel nélküli megadásra való felhívása semmiképpen sem fogja Olaszországot megadásra bírni. Ilyen simán végrehajtott nemzeti forradalom után nincs értelme megadásra való felhívásoknak. Mindenki láthatja, hogy az olaszok idáig a helyükön maradtak. Ami a katonai helyzetet illeti, a háború tovább folyik és ennél többet a jelen pillanatban nem lehet mondani, mert minden más kijelentés csak lelkiismeretlen jóslás lenne. A háború tartama alatt nem létesülhetnek pártok Olaszországban és semmiféle jelvényt nem lehet viselni, ami valamilyen pártra emlékeztet. Azt, hogy később milyen pártok vesznek részt a parlamenti életben, még most nem lehet tudni. Mindenesetre a Badoglio-kormánynak az a rendelkezése, hogy a pártok alakítását és a személyek politikai tevékenységét nem engedélyezi meg, nagyon jótékony hatású. Ezzel eljut Olaszország odáig, hogy elejét veheti annak, hogy a kiszabadított politikai foglyok közül, még ha esetleg volna is ilyen, a személyes bosszút ne érvényesíthesse valaki. Ez nem történhet meg. Az olaszok egyre jobban látják, hogy első és legfontosabb teendőjük a háborúval kapcsolatos kérdések megoldása. Minden más csak ennek a folyománya. Ez természetes, mert Olaszországot ez emeli fel és ez teszi kitartóvá. Azt akarják elérni elsősorban, hogy Olaszország ne járjon úgy, mint a középkor folyamán, amikor idegen erők harcterévé válva, ezek az idegen erők itt vívták meg döntő harcukat. Belpolitikai téren a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a fasizmus húszéves uralma alatt az emberi élet minden területén szerves reformokat hajtott végre, amiket nem lehet egycsapásra eltüntetni. Ez annál is inkább nem lehetséges, mert az új intézmény az életrevaló újításokat átveszi és azok saját feladataivá lesznek. Újabb sérelem esne ugyanis az alkotmányon, ha a reformokat a mostani kormány és nem a parlamenti törvénykezés hajtaná végre. Ami a fasizmus által létesített intézményeket illeti, a korporációk, úgy látszik, el fognak tűnni, ellenben megmaradnak a szindikátusok, mint a munkások érdekképviseleti intézményei. Az olasz sajtót a fenti kérdéseken túl még egy másik hír is érdekli, pontosabban egy kérdés, amelynek megoldása meg fogja előzni a belpolitikai kérdések megoldását. Ez a kérdés a választójogi kérdés. A Messaggero péntek reggeli száma foglalkozott ezzel, rámutatva arra a nehézségre, amit a titkos választójog bevezetése támaszt, amely szintén nem old meg mindent és a végrehajtó hatalom sűrű váltakozását hozza magával. Ezeknek a kérdéseknek azonban még nem jelentek meg a megoldásai kiírt formában, mert egyéb fontos problémák, elsősorban a háború megoldása, vár elintézésre , s a lapok csak rámutatnak ezekre, mint olyan kérdésekre, amelyek eldöntése az új kormány feladata. Bulgária és a háború Szófiából jelenti a Magyar Távirati Iroda. A pénteki Szlovo „Mi és a háború“ cílen vezércikket közöl, amelyben újabb buzdító szavakat intéz a bolgár néphez. Bulgária ugyan — írja a lap — kívül áll a háborús fejleményeken, de mégis háborús állapotban van. Ez olyan tény, amelynek valamennyi következményét vállalnunk kell. Nem szabad időt és energiát pazarolnunk arról való elmélkedésekre, hogy egyes dolgok miért történnek, hogy miért történnek úgy, amint történnek, hanem mindig csak a célt szabad látnunk, amely nemzeti egyesülésünk biztosításában áll. E cél érdekében minden bolgár férfinak és nőnek készen kell állania minden áldozatra. A háború szükségszerűen magával hoz bizonyos hullámzásokat. A még ránk váró meglepetéseket, fordulatokat és megpróbáztatásokat hősiesen és sztoikusan el kell viselnünk. Csak ha a végső célt tartjuk mindig szem előtt, akkor fogjuk bebizonyítani, hogy valóban egységes és politikailag érett nép vagyunk — fejezi be cikkét a Szlovo. CIHÁIT csillárgyárnél vásároljon ! József-körút 44. Magyar Nemzet VASARNAP, 1943 AUGUSZTUS 1. Gallicus: Az Isten és a Császár Franciaországban Vichy, július. A nemzeti életnek olyan avatott kommentátorai, mint Charles Maurras, Philippe Henriot, Havard de la Montague, Marcel Déat s mások, kinyitották szenvedélyeiknek Pandora-szelencéjét és az orkán már-aár megingatná — ha ugyan nem sziklára épült volna — a francia egyházat. Mennyi méltatlankodó erély és mennyi passzió! Maurras a papság élesztette anarchiáról ír. Havard de la Montagne gyöngéin e meghatározást és őrületet emleget, a többiek pedig a francia nyelvezet kifejezésbeli kultúrájától elrugaszkodó, rusztikus keménységgel sütik a klérus homlokára a szörnyű bélyeget, hogy eltévelyedett az ősi igétől, add meg az Istennek, ami az Istené és a Császárnak, ami a Császáré ... Vagyis az egyház, ha hitelt adhatunk a közvádlóknak, elcsatangolt spirituális feladatainak menynyei mezejéről s ott gázol már a tilosban, e bús földi lét mesgyéin, tagadólag és tagadtatólag e pillanatnyi sorssal és kötelezettségekkel szemben. A pásztor áttöri a sorompókat és maga mutatja az utat nyájának, bitangoljatok csak el és tapossatok, a zöldelő vetések felé. Ha elővesszük őexcellenciájának, Puy püspökének, Vagy Monseigeur Piguet-nek, a clermonti egyházfőnek, vagy őeminenciájának, a párizsi kardinálisnak, vagy akár a francia főpapi kar mindahány tagjának valamennyi pásztorlevelét, meglátjuk, hogy az alaphang, amely e nemes szövegekből egységesen kicsendül, az Úr ősi igéje, add meg a Császárnak, ami a Császárés Mit mondanak e textusok? Azt, hogy amikor a legyőzött haza vezérének küldetését a legtragikusabb percekben az egész nép ratifikálta, s amikor Szent Péter utóda, a nyáj univerzális Pásztora szabályos nagykövetet tart személye mellett, akkor semmiféle finom distinguo sem rendítheti meg a hívek bizalmát a vezér jogkörének törvényességében. — Hiszen tudjátok jól, gyermekeink, hogy a fejedelmet, akit a Gondviselés ültetett a helyére, követni kell. S még ha tévedések, hibák vagy tehetetlenségek mutatkoznának is országlásában, jobb utána menni, mint megszegni a tekintély tiszteletéről szóló parancsot. Meditáljatok csak az arab közmondás mély bölcselme fölött: „A nagy utat, ha kanyargó is, el ne hagyd!“ S vegyük most elő a marsall szózatait, amelyek az eltelt három esztendőn át már kötetekre szaporodtak, magukba foglalván az újból megalapítandó haza életének minden erkölcsi és anyagi princípiumát. Vajjon van-e bennük egyetlen szó, egyetlen alluzzió, vagy akár egyetlen árnyalat is, amelyből az egyház visszavonó szerepére lehetne következtetni? Vájjon előfordul-e, hogy a francia földi birodalom képviselője akár sejtelemszerű distinguo-t emelne az égi birodalom francia képviselői ellen? Vájjon az egyház valahány Eminenciájának és Excellenciájának képében, nem ad-e meg mindent a Császárnak, ami a Császáré? S várjon a Császár, valahány szavával és gesztusával, nem hajt-e alázatosan fiúi fejet az örök egyház előtt? Felmerül hát, önkéntelenül is felmerül az a kérdés, hogy hol van az égi és a földi hatalomnak az az ellentéte, hol van az államnak és az egyháznak az a kultúrharca, miben nyilvánul meg a klérusnak az a spirituális térségekről való eltévelyedése, amelyről az avatott kommentátorok vádbeszédei szólanak? Vájjon az egyház, maga mögött végtelen nyájával, tényleg tilosban csatangol-e? Vagy pedig a mártírok ősi rendíthetetlenségével, minden megbélyegzés és fenyegetődzés ellenére, éppen az Úr szent patrimóniumal védelmezi? Helyezzük át már most gyakorlatibb és szemléltetőbb térre a problémát. Tekintsük például Laval legutóbbi szónoklatát, amely rádión repült a szélrózsa minden irányába, urbi et orbi, s így feltételezhető, hogy mindenkihez szólt. Sőt, miután mérleget nyújtott a kormány tevékenységéről, mégpedig kitűnő mérleget, csupa nyereségtétellel s minden veszteség nélkül, e szónoklatnak nyilvánvalólag nem is volt más célja, mint hogy mindenkihez szóljon. Hogyan hangzik ezzel szemben az új, önkényrendű francia élet túlbuzgó prédikátorainak értelmezése? Olyanképpen, hogy egy tekintélyi állam vezérlői a népért, de nem a néppel teljesítik feladataikat, pour le peuple et non par le peuple. A tekintélyi elöljáró nem kéri ki a nép tanácsát, nem számol be neki cselekedeteiről, a tömeg nem határozhat, nem ítélhet, nem alkothat politikai elveket, hiszen a közösség élén álló hatalom éppen korlátlan függetlenségéből meríti erejét és az erő hatásosságát. Ha pedig az autoritás nem veti alá magát a hon véleményének, ha a többség helyeslése vagy visszautasítása nem változtathatja meg a követett irányt, akkor mi oka volna a néphez fordulni és a népnek szólani? — Laval elnök nem azért adott hangot a minap a józanság nyelvének, hogy igazolja magát, vagy meggyőzzön bárkit is. Beszéde talán éppen annyira szólt a Franciaországot figyelő nemzetekhez, mint a szenvedélymentes magyarázatok fényének befogadására képes tiszta eszméletekhez! — írja a „Frontiéres.“ Az önkényelvi forradalomnak ez a sajátos, természetesen Lávaitól is távolálló felfogása tehát a francia öntudatot, a francia értelmet, sőt a francia lelkiismeretet is, amelynél különbet ne keressünk e golyóbison, a quantité négligeable nemleges szerepére utalva, átkozott és elkárhozott jelenségek, amelyeket sírba temet a múlt sok más, száz meg száz intézményével és hagyományával együtt. A kommentátorok az új nemzeti egység meghatározásában szinte a Barrés-i szatírát fogadják el definícióképpen: Célui qui fait funion du troupeau, ce n'est pas le mouton qui bélé, c’est le cien qui mord... A nyáj egységét nem a bégető juhok, hanem a csaholó eb teremti meg. Az egyház álláspontja viszont, ami a nemzeti lét folytatólagosságát és nagyságát illeti, a francia lelkiismeretnek mindenek fölött való szabadságát és függetlenségét hirdeti. Hiszen a lelkiismeret nem más, mint r maga Franciaország: nélküle nem lett volna, nem lenne ma és nem leendene a jövőben sem a galliai haza. Hogyan találhatjuk meg e lelkiismeretet? — veti fel a kérdést Monseigneur Calvet, az Institut Catholique rektora „Témoins de la conscience francaise“ című tanulmányában. — Olyanképpen, ha azoknál a franciáknál keressük, akik megteremtették Franciaországot. E franciák nem voltak szükségszerűleg és mindenben mintaképek. De, bizonyos órákon, Franciaország szíve ott dohogott a keblükben, s méltó módon szólaltak meg hevében. Szavaik tehát a nemzet kincstárát és örökségét képezik, amelyet féltékenyen őrizni, érvényesíteni és gazdagítani kell. Formuláik nem kapcsolódnak halott századokhoz, hiszen a múltból azt közvetítik, ami a jövő építéséhez szükséges. Megvilágítják a nemzet útját, táplálják erőfeszítését, megvédik a tévedésektől, a kétségektől és a bomlasztó erőktől. Az ellenség semmit sem tehet Franciaország ellen, míg a hont e mágikus fény vonja be. E megmentő szavak azután fellelhetők a nemzet történelmének és minden generációjánál. Ugyan nem teljesen azonosak, hiszen minden korszak önnön sugarával gyarapítja őket. De rezonanciájuk mindig ugyanaz. A mélyükön tehát valami állandó van, misztikusan és örökkön élő s virágzó emnunciáció, amit lelkiismeretnek nevezünk s ami maga a személy. Franciaország egy személy. A haza nem a területek egybetartozása, nem pillanatnyi számítgatások egyvelege, nem is összefogó érdekek szövevénye. A haza egy személy. Az életnek és a hon életének a spirituális felfogásából azután, amely a mérlegelő, tiszta, szabad lelkiismeret elsőszülötti jogát minden és mindenek fölé helyezi, nem fakadhat más álláspont, minthogy minden kormányzatnak a nemzet elhatározásában és a tiszta ügyekhez való hír ragaszkodásában van az igazi ereje. A nemzet a maga lelkiismereti, tehát személyi mivoltában nem quantité négligeable meghatározásban, hanem éppen ellenkezőleg, élő és ható, szent és változhattlan erő. ♦ Ez a francia nemzeti lelkiismeret a kereszténységben abszorbálódott görög és római civilizáció évezredein keresztül alakult ki. Ami magasztos, gyengéden csillogó, emberi és isteni Plutarchostól a katekizmusig lélekké formálódott, az Franciaország. Ezt a szíves, nemes, méltóságteljes, békés és szabad lelket egy új, rend korlátai közé fogni vagy nem fogni, íme, ez a konfliktus magva. Nem az állam és az egyház, az Isten és a Császár áll egymással szemben, hanem — bármilyen fortissimo legyen is a közvádlók hangszerelése — kisméretű szimfóniáról van csak szó, mindössze a hallasszió, túlzottan lelkendező neophiták döngetik a ledönthetetlen, mert az úr malterével tapasztott, örök falakat. Xis vállalatok A Magyar Tudósító jelenti: A törvényszéken a következő új cégeket jegyezték be: Rizstermelő és Értékesítő Szövetkezet, Vigadó u. 6. Igazgatóság: dr. Both Dezső, dr. vitéz Darányi Béla, Pellegriny Félix, gróf Khuen-Héderváry Károly, Scholtz Ernő, gróf Tisza Lajos Kálmán. — Zamat Élelmiszer- és Konzervipar Kft., Tutaj u. 1/b. Ügyvezetők: dr. Tetomszky György, Könyves Tóth Miklós. — Sárközy István gyarmatárunagykereskedő, Váci-út 140. — Lehr Ernő fonalkereskedelmi vállalat, Szent István körút 3. — Bajnok Imre sportárukereskedő, Üllői út 95. — Borsai Bányavállalat Rt., Andrássyút 113., Alaptőke: 150.000 P. Igazgatóság: dr. Ullmann Gábor, dr. gróf Teleki Géza, gróf Teleki József, dr. Wolff von Gersdorff, Grünwald Ernő. — Európa Művészeti Lapkiadó Kft, Petőfi Sándor u. 12. Törzstőke: 10.000 P. Ügyvezetők: dr. Vásárhelyi Ziegler Emil, dr. Gál István. — Görgey Arturudvar 3. szám. Házépítő Szövetkezet, Báthory utca 7. Igazgatóság: Madas Istvánné, dr. Gutha József. — Király Antal fehérnemű gyár, Zsigmond király útja 4. — Szabó József szőrme- és szűcsáru kereskedő, Semmelweisutca 5. — Tóth Lászlóné szeszügynök, Wesselényi-utca 10. — Tóth István bor-, pálinka-, likőrügynök, Francia-út 38. — Éder Rózsa tűzifa-, szén-, épületfakereskedő, Soroksári-út 17. — Horváth Endre nyersborkereskedő, Szvetenay-utca 14. Idén érettségizett, jó kézírású, őskeresztény bolsiembert felvesz AZONNALI BELÉPÉSRE nyugdíjpénztárral rendelkező nagy Mársalat Kézzel írott ajánlatot ,,Biztos jöve 620“ jeligére Blockner J. hirdetőjébe, Vöröshás u. 10. Natív útésítővállalat keres azonnali belépésre bérelszánmlásban, anyagkezelésben, OTI, kereseti adó és családvédelmi ügyekben nagy gyakorlattal bíró őskeresztény tisztviselőt, filtlcitást és fizetési igényt tartalmazó kézírás is ajánlatuk „Vidékre is" jeligére Hausenstein és Vogler Rt. hirdető.vidéki. V., Dorottya utca 8. szám. ki jelenleg vasútépítésnél dolgozik, teljes mélyépítési gyakorlattal illést változtatna Ajánlatokat kért „Gépészmérnök 10“ a kiadóhivatalba küldeni