Magyar Nemzet, 1943. szeptember (6. évfolyam, 197-221. szám)
1943-09-21 / 213. szám
HÉV-tömegszerencsétlenség a Soroksári-úton • negyven sérült Súlyos tömegszerencsétlenség történt vasárnap este a Soroksári-úton. Tíz óra tájban az egyik soroksári úti gyártelepről két teherkocsit tolattak a Soroksári-úton lévő sínekre. A két vagon a síneken vesztegelt, amikor nagy sebességgel ugyanazon a sínpáron Budapest felé robogott egy HÉV-szerelvény. A villamos vezetője a sötétben nem vette észre a síneken veszteglő teherkocsikat és a villamos teljes sebességgel a vagonokba rohant. A következő pillanatban a HÉV- szerelvény első hét kocsija kiugrott, a többi kocsija pedig összeütközött a teherkocsival. Fényszórók fénye mellett kezdték meg az összetört kocsiból a sebesültek kiszabadítását A mentők négy kocsival érkeztek meg, összesen negyvenen sérültek meg, legsúlyosabb közöttük Molnár Mária és Zsuba Ilona gyári munkásnők állapota. Rajtuk kívül a Magdolna-kórházba vitték a mentők Molnár Dezső 54 éves raktérnokot, Schwitz Ernő 61 éves fodrászt, Sajgó Sándor 28 éves villanyszerelőt Sradeczky János 81 éves cipészt és 30 éves feleségét, Takács Eszter 22 éves tisztviselőnőt és Hofbauer Béláné 83 éves házfelügyelőnőt. Friedrich Eberhard 23 éves műszaki tisztviselő és Fodor Zoltánné 42 éves magántisztviselőnő a Szent István-kórházba került. Rajtuk kívül még 30 utast részesítettek a mentők első segélyben, akik a szerterepülő üvegszilánkoktól sérültek meg. A karambol következtében ezen az útvonalon a forgalom hosszú ideig szünetelt, végül is a HÉV műszaki osztaga állította helyre a forgalmat A szerencsétlenség ügyében folyik a vizsgálat. Halálozás Dr. Fekete Samu ügyvéd szeptember 19-én, Mezőkovácsházán elhúnyt. Gyakran égés/ nagy rétegeket fanatizáló eszméknek magja egyetlen tévedés vagy tudatos hazugság, amelyet azonban úgy görgettek, hogy a maréknyi hóból katasztrófát okozó lavinává hatalmasodott. Szabó Dániel 64 éves pápai napszámost és feleségét a székesfehérvári ügyészség azzal vádolta, hogy halálraéheztették Szabó első házasságából születért félkegyelmű, testileg is nyomorék leányát. A törvényszéki boncolás sitvbénulásban jelölte meg a halál okát. A törvényszéki tárgyalás végül is felmentő ítélettel végződött, mert semmi pozitív adat nem volt arra, hogy a szülők szándékosan halálig éheztették leányukat. Fellebbezés folytán a Táblához került az ügy, amely toz igazságügyi orvosi tanács felülvéleményertő beszerzését rendelte el. Mivel az igazágügyi orvosi tanács sem állapította meg, hogy a halál miféle éhezés vagy éheztetés következtében állott be, a törvényszék felmentő ítéletét a Tábla is helybenhagyta. (MOT.) A Tábla is felmentette a leányuk halálraéheztetésével vádolt szülőket Prohászka Ottokár LEGOLCSÓBBAN vásárolhat LYRA Rt. Magyarország legnagyobb zongoraterejében. Erzsébet-körúti Q ^Barcsavi^sproldi^ 19 Zongorahangolást, szakbírálatot X’Airflen véges BLATZ DEZSŐ, sécsben végzett hangoló. Lauberger és Gloss tanítványa. Hegedűs Sándorutca 18. Telefon 224-698. 199 ősirom Illetve gyógyszervegyészeti vállalat vezetésére . Tudományos képzettséggel, valamint széleskörű műszaki és kereskedeelmi tapasztalatokkal bíró őskeresztény vegyész-doktor szolid fővárosi cégnél keres munkakört. Értesítést kér „Szintézis" jeligére PATAK hirdetőirodájába. VI. Vilmos császár út 29.__________________ Fiatal angol tanárnő LONDON UNIVERSITY kiejtéssel tanult legmagasabb fokig. REFERENCIÁK. Megh. 1-8. v. 7—8-ig. Leisrády K.-u. 48/a, V. 1. T. 7—8-ig: 293—487. Szívességből._________________ Közép- és elemiiskolai oktatás a szünidő alatt is Dr Baál Svábhegyi Gyermekszanatóriumában Telefonok. Küldöncvállalat centrumban, régi, bevezetett, betegség miatt eladó obárbeadó ..Rentábilis 3000" Balogh hirdetőbe, Szent István körút 9. 25.000 pengővel társulhat 18 éve fennálló nyíltüzlettel rendelkező, jónevű, bevezetést vállalkozáshoz. Nem árjákajánlatait kérjük a Haszonrészesedés havi 700“ jeli igére Balogh hirdetőkbe. Szent István-krt 9. Keresztény, jó számoló, perfekt ffit gép- és gyorsíróim felvétetik. Kézírásos ajánlat fizetési igény és eddigi munkakör részletes megjelölésével „Ruhagyár" jeligére a kiadóba kéretik. Érettségizett ürinő GYERMEK MELLÉ AJÁNLKOZIK, zongoratudással, többéves gyakorlattal. Telefon: 132-608. * Belvárosban kozmetikus nő pacientúrával rezsitársnak menne „Esetleg segédnek is“ jel. Tenzerhez, Szervita-tér 8. Intelligens, szorgalmas asszony, pirozai irodatakarítást vállal kis szobáért október 15-ére, lehetőleg központi fűtéssel. Szives megkeresést: M. B., Báthory-utca 4. II. emelet 1. Kosznokruhát,cipőt fehérneműt, szövetfüggönyt szőnyeget, hagyatékot magas áron veszek. .Pfeifer, Kálvária tér 18. T. 134-807 Építési vállalkozó elvállal renoválást, bontást, újat, meszelést és mindenféle munkát. Telefon 133-723, 9—5 óra között. Vásároljon forrásnál! Az ország elvetten zongorayára MUSICA Erzsébet-hrt. 43. (Romai) Tel : 222-282, zongorák, kis piamnók, garanciával Bérlet, csere vétek javítás, hangolás. Kénes díjmentes ajánlatok 27 BITOR MODERN, STYLUJ ÉS HASZNÁLT Nagy Sándor KÁROLY-KÖRÚT* 26. Kitüntetéssel érettségizett fiú tanítványokat vállal. Megkereséseket „Gimnázium 43“ jeligére kiadóba. ERZSASZŐNYEGET A legmagasabb napi áron (IKAREllA szőnyeg- HP 109 017 üzlet. IV. Eskü-tér 1 : Dudits, Márk Lajos, Rudnay, Iványi- Grünwald, Olgyay, Molnár C. Pál, Nagy Zsigmond, Kacsán, Bas A., Szüle, Csillag, Pécsi-Pilch, Geiger, Náray, Áldor, Zórád, Glatter, Gergely, Nagy Vilmos, Juszkó, Udvary, Péceli, és sok más értékes festmény nagyon olcsóneladó. Winkler, Tisza Kálmán tér 6, II. 26. 511 Romániából, volt szerb Bánságból anyakönyvi okiratokat pontosan elintéz Chernolalecz M. (szívességből): Horthy Miklós-út 17. eladók. Rottenbiller-utca 27. II. 18. T.: 225-327. Megtekinthető 10—5-ig. 40 HP Dieselmotor (kompresszor nélkül) MWM gyártmányú, kéthengeres álló elrendezésű, levegőindítóval, majdnem új, eladó. KLEMM SZILVESZTER: Újvidék, Országzászló-tér 6. I. Feltétlenül úriembernek ÁTADÓ előszoba, nagy szoba, W. C.-ből álló bútorozott lakrész elsejére, ki íróasztalt, könyvszekrényt, sezlonit s egyéb bútort megvenné. Megtekintés kizárólag reggel 8—10-ig. II., Kacsa utca 22. I. 13. Nagykávéház eladó vagy társulható. .150.00) Ré jeligére a kiadóba. Keleti összekötő és 2X8 m PERZSA, privátnak eladó. Dohány-utca SO. III. emelet 30. Keresek 2-3 szobás komfortos lakást október 1-től Zugligetben, Hűvösvölgyben vagy környékén. Ajánlatokat ..Fűthető 3285** jeligére Blocknerhez, Városház utca 10. Székek, asitalok nagy választékban. ROSENFELD, Népszinház u. 31. 160 VESZEK MAGAS ÁRON bútort, űrnét, és irodaberendezést, szőnyeget, ruhaneműt. JELLENEK ÁRMIN, VIII., Dobozi utca 27. Telefon: 133—766. 95 Mindent veszek Bútort, régiséget, szőnyeget, parcellánt ruhát, hagyatékot, egész háztartást. Hívásra azonnal jövök. Klein, Klotild-u.18. III. 2. Telefon: 124-974. Használt bútorért ruháért, szőnyegért hagyatékért magas árat ad Fekete, Dobozi-u. 21. T. 130-705 Úriszobák hálók, ebédlők, kombinált irodabútor. Karpfensten-utca 15. Asztalos. 46 Bútorért magas árat FIZETEK, irodabútort, pénzszekrényt teljes lakberendezést veszek. Rébhun Dobosián 137-409 Mindujfajta szőnyeget magas árban VESZEK. Vogel László. VII., Akácfa-utca 13. Telefon 222-117 legjobban BOG-MIL rt. bútorüzletet vásárolhat. VI. Vilmos császár-út 43 Báthory-utcával szemközt Briliánst aranyat, ezüstöt, régiséget legmagasabb áron veszek. BÖHM HUGÓ Városház-utca 10. (Pilvax-köz sarok.) Telefon 189-079 Bevontatóknak VIHARKABÁT hátizsák ke. NYÉRZSÁK MOLNÁR GYULA VII. Károly-krt 3/c Sarokürtet. T- 427 575 őskeresztény GÉPÉSZMÉRNÖK széleskörű üzemi gyakorlattal félnapos elfoglaltságot keres. Ajánlatokat ,,36 éves“ jeligére kiadóba. roVam.GYÓESZKÖZ ABROSZOK. LEPEDŐK azonnal eladók Bethlen Gábor utca 3. Étkezde. LONDON: Eden Martin 15 P. Az összeg előzetes beküldése esetén portamentesen küldi: SALGÓ, Nagymező utca 38. Postacsekk: 405. Telek 2000 öl. 300 m front 36.-ra Óbudán, a 120. Ker.-nek! ,.Értékemelkedő“ Barna-fotsaroma, 36-os, finom, magas és fél CIPÓK. KÉPEK eladók. Vilma királynő-út 24 Zománcozott vas-fürdőkád kályhával, új állapotban eladó. Balázs fényképész, XIV. ker.,. Mutatványos tér 31. Megtekinthető délutánonként. 300 pengővel társulhat könyvkiadáshoz. „Havi 300“ jeligére a kiadóba. ÚRIASSZONY KERES abszolút úrilányt vagy úriasszonyt lakótársul. Ajánlatok „Nem árja 885" jel. kiadóba Garszonlakás ÉS HÁROMSZOBÁS ÖRÖKLAKÁS ELADÓ. Keleti Károly utca 17. 2 (kettő) darab egyenként kb. 60 lit. űrtartalmú, teljesen új tészta-gyúró (Teigknet Maschine) gép eladó. Cím a kiadóhivatallban. SZABÓSEGÉDEKET. kis és nagymunkást állandóra azonnal felveszek. Ajánlatokat Incze hirlapiroda, Sepsiszentgyörgy továbbit Lakást, botot vagy költséggel átveszek. Telefon 224-530. BRILIÁNSTristót a VITILIHIVO ! legmagasabb áron veszek. NAGY IMRE, ékszerész, Baross-u. Mária Terézia-tér sarok. Viselt férfiruhiák, zálogtárgyak, fehérnemű egyenruhákért legtöbbet fizet Grün. Népszínházutca 20. Ruha üzlet. Tel. — VESZEK FÉRFIRUHÁT, Niti RUHÁT, FEHÉRNEMŰT, BuNDÁT, szőrméket, egyenruhát, bútort, zongorát, szőnyeget, krőgépet, porcellánokat Telefon: 427-122. VII. Erzsébet-korát 32. sz. GERSTL G. 392 NAGYOBB MÉRETŰ légszekrények kaphatók Rosenfeldnél Népszínház u. 31. 162 Sör- és borkimérő billiárd, szék, asztal, teljes vendéglői berendezések FRIED, VI., Krály utca 44. 194 uraikat, ezüstöt, drágaköveket, gyöngyöket jó árban veszek. SCHMELCZER BENŐ, IV., Károly király-út 301 PERZSA, RÓKA, SEAL, STB. BUNHAR nagy választékban olcsón Szemereszűcsnél. Erzsébet-krt ., második emeleten! Keresek V. ker.-ben különbejáratú kut tzodát Lev.: Hollánd u. 27. Csapó Tiborné Nemzeti Színház Étéxitt Jó megjelenésü művelt úrilánynak ÁTADÓ. „Hétfói" jeligére a kiadóba. Festmények olcsón részletre is. Képszalon, VII., Garay utca 5. Telefon: 425—348. Elegáns, fiatal úriasszony szórakozó partnert keres előkelő nő személyében. Válaszokat lehetőleg telefonszámmal „őszi séták“ fel. Blocknerhez, Városház utca 10. Bulordoll sióból KERESEK 1. esetleg 2 személyre, reggelivel, filtérmobahasználattal. EISLERNÉ, SÜtő-utca 2. Telefon 181-080. ÁRVERÉS. Színes bútor ma egy órakor. Nap utca 2. Üzletben. Álló gőzkazánok 37—32—17—14—10—8 □’ tiszfelfilelflek, centrifugák 600—700—800—1000—1100— 1500 m/m vörösréz belsődobbal, gőzduplikátorok 300-500—600—800-1200 literesek, kőrgyári gépi berendezés álló gőzkazánnal, gőzgéppel, transzmissziókkal, eng.ment. gőzkazánok armatúrákkal, tánszivattyúkkal, mosógépek, vasalógépek, festőüstök, fehérnemű- és öltönyvasaló présgépek üzemképesen eladók. Csiger, Wahrmann u. 17. T. 293—223. 490 Értékpapírjaira a napi árfolyam 75%-át kapja ön és kényelmes havi részletekben fizetheti ön vissza. „Gyors, olcsó lebonyolítás“ jelágére Blocknerhez, Városház utca 10. 564 FREUND m£T ■ ■» t M fl M IX.TOHPIT használt ruhákért! CIPÓKÉRT Dobozi u 27 IBS Telefon: 422-571 FESTMÉNYEKET, mindenfajtát, magyar, külföldi és régi képeket magas áron vessek. Értesítést: ki festette? Hol nézhető meg? Winkler, Tisza Kálmán tér 6. II. 26. 510 Használt férfi, női és egyenruhákért szőrmebomlánérbén szőnyegért égész háztartásért szenzációs árat fizetek. GERSTL, VII., István út Telefon 426-547 PERZSA-mindenféle? szőnyeget legjobban VESZ. ELAD. CSERÉL. JAVÍT Hoffmann István. Ráday u. 1. Telefon: 182-194. 103 PERZSASZŐNYEGET ggjaefc ut^V'1* Telef.: 114-390 Vennék zongorát vagy pianinót azonnali fizetéssel! TeL: 115—934. Pozsonyi-út 1. Virágüzlet. Vidékről is! 58 Olcsón Jó hangszer Sternberg RAkAczi-Af Hatvan Veszek bútort, ruhát, irodabútort, függönyt, pénzszekrényt, hagyatékot. Klein Dobozi-utca 7 Telefon: 140 7M. 559 JÓl akarja eladni HASZNÁLT RUHÁIT. FEHÉRNEMŰIT KIKSI 343-078 eladók (Épülő luxusvillában Marczibányi-tér mellen). Csodás kilátású egyszobás, garaszon, háromszobás, hallos és halluélküli öröklakások olcsón jegyezhetők. Központi meleg viz. Felvinci út 17. Felvilágosítás a helyszínen 10— H-ig, vasárnap délelőtt. 24 kiadó bérház a bérjövedelem 26-szorosáért, 650.009 P-ért, 15 évig adómentes. Kiadatlan lakások ezévi beköltözéssel. Dezső-iroda Veress Pálné u. 14. Telefon: 9—12-ig és 3—5-ig. 187-169. ILLY RÓZSADOMBON, adóm. két em., 3 úri lakással, 16.600 P hozadékkal. ELADÓ 460.000 P-ért. Zwellinger Gyűrű Rákóczi út 12. u. Tel. 426-569. Budai bérh. 700.000 P. Olim. holam 25.000 P. Feuerstein k. Tel. 421-171. Váci út Béke-tér között, 5700 jöv. 278 ól. telekérték 200.000. Gráfler, 120-508 Balatonszáplakfelsőtól 5 percnyire az állomástól. 2 szoba, zárt veranda összes mellékhelyiségekből álló szép, komoly VILLA villany, vízvezetékkel, jutányosan eladó. Szűcs Jenő, Balatonszéplak. Villalakásomból hosszabb elutazásom idejére 1—2 szobát kiadnék. Stein, Vilma királynő út 24. szám. Telefon 420-055. eE'Atsanti sarokház szoba, konyha, sárvérszoba veranda, termő gyümölcsös. 35.000 P. T. 122-185 Börzsönyligeten (Magyar Svájc) A már épülő modern strandtól 10 percnyire, a Riesner-forrás mellett még egy pár gyönyörű erdős és begyümölcsztetésre alkalmas telek kapható Csak készpénzért. Kiszállítás díjtalan. Parcellázási iroda: Budapest, Barosstér 17. I. emelet 9. Telefon 424-373. Főútvonalon fr* m fc-a -30 -w adómentes W ■■ Z 450.000 P-ért, hozam 19.100 pengő. Iroda: Telefon 421-171. Szív-utca 16. KERESEK bérh. 1-5 m-ig, fr. 421-171 étem, adómentes, részben telek. cserével is 8.200.000 pengőért húzam 107.000 P. Iroda 421-171. Szív-utca 16. Bérház Hatvan város főterén földszinten, hatalmas üzlethelyiséggel, emelleten nyolc lakással, 249.000 P-ért sürgőel admám. Ajányaitokat ,f Előnyös vételi jeligére a kiadóba kérek. 668 Hai értékét FIZETEM VISELT FÉRFI ÉS EGYENRUHÁKÉRT saját üzletem részére. Frost, Kazár-u. 0. T. 426—772. 519 Jól eladhatja nálam használt férfi- és egyenruháját, saját üzletem részére HH AO£ HHH Feldman. Kazár-u. 7, ■■■ rété Balatonaligán, az új világfürdőhelyen ,■■■11 sor luxus szállóban, legmodernebb komforttal, 64.000 P-tól, eladók. Érdeklődat Lónyai-u. 16. Toll 184 - 666. orDHiakús Lenke-téren, garszon, nagyméretű, 1700 plus 25% jövedelem, 55.000, másik beköltözhető 65.000. Gráfler: 117-274, 120-503.________________________________ Sörkimérőpult vendéglő berendezések olcsón Rosenfeldtnél, Népszínház u. 31. 161 Eskü-tértől harmadik MFTR- hajóállomás a telep központjában (hajó naponta indul 12 óra 30-kor). Ezenkívül vonatösszeköttetés is. JELENTŐS KÖZMUNKÁK, ÉPÍTÉSI KÖLCSÖN. Tájékoztatás: Magyar Tisztviselők Takarékpénztára Rt.-nál, IX., Ferenc krt. 14. T. 188-878. Kálvária-térnél jó bérház 15%-a, 320 öl, II. ép. év. 900 jőv. teleltárban igen olcsóé, alkalmi vétel* 53.000. Gráfler, Podmaniczky u. 27. Telefon: 117-274.______________________ Gépkazánkereskedő keres szakmában gyakorlott, tárgyalóképes, kereszténynek számító gyors gépirónőt. „Jó fizetés 20129“ kiadóba. Csillárok, ernyők gyári lerakatból nagyban, kicsinyben. Bp., IV., Katus Ivor u. 6- 7.: 387-013. HÁZ Korainál 200 ölön, telekárban, 400.000 P. „Régi földszintes“ jeligére. Kovácsoltvasból iparművészeti virágállvány VOIGTI.ANDER FÉNYKÉPEZŐ. AKTATÁSKA CELOFANPAPIR 121X13.o. KÖNYVEK, mely GYERMEKKOCSI ELADÓ. V., Sziget-ute® és Csáky-utci sarok sömésben. Új cserépkályhók raktárról átrakások, tisztítások. Markovich T. 220-837 Magyar-perzsa szőnyeget és hasonló GYAPJÚSZŐNYEGET kisebb-nagyobb télésben veszek. GERSTL. István út 28. Telefon: 426-547 LÖNTÉS átvételéhez TÁRSAT keresek. Király-utca 85. földszint 2-b. Iroda: Perzsaszőnyeget VESZ legmagasabb árban Sternberg- Dob-utca 1 Telefon: 223-970 in ► Vail. finn lemezzel szigetelt duplafalú téli nyárt ill! Tskál Azonnalra is. Wesselényi u. 2. T. 220-S51 Magas áron veszek lakó». irodabútort, fülggönyt, szőnyegét. Telefonhívó: 426-SZ. BÚTOROS. Királyuk« 28 Udvar__________________ LakásÖSNt pontosan és lelkiismeretesen intézi el (délett) dr. Bánfosné irodája. V., Nádor u. 21. T. 114—614.___________40 Megnősülne 35 éves, jó megjelenésü, érettségizett, félvagon napi őrlésű vámmalom felerészes tulajdonosa, r. k. „Csak közvetlen hozzátartozókkal tárgyalok** jeligére kérek megkeresést. Nagyszebeni-úton (Budaörsi-útná!) 304 öles, bekerített, termő gyümölcsös 55.000 P. Csendes ingatlaniroda. Horthy-körtér 1. Telefon: 259-842, 457-437. Nem kapott ágyat egy elgázolt ember Vasárnap délután az Andrássy út és Nagymező utca sarkán Weisz István 20 éves kifutót elütötte egy motorkerékpár. A fiatalember lábtörést szenvedett. A mentők a Rókus-kórházba vitték, ott azonban, tekintettel a helyhiányra, nem vették fel. Ekkor tovább vitték a Magdolna-kórházba, ott sem tudtak azonban neki ágyat adni, mire a men- Elkészültek Palugyai Győző Viktor szűcs új modelljei IV. Vác I . uca 15 tok a lakására vitték a súlyos állapotban lévő kifutót. A motorkerékpár vezetője a gázolás után megszökött a helyszínről.