Magyar Nemzet, 1943. szeptember (6. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-07 / 202. szám

Mozik műsora ADRIA (II., Margit-körút 5/b. Tel.: 353-707). Erénycsős x. (ViS, H7, H9, y. és ü.: 11 és H3-t­or is.) v Alkotás, a., csmMj­g* -at 11 t.: sss-874) lanssiét. (44 a. 447. 149. sz.: H3, y. és ü.: 11 és HS-Lor is.) Sierchin d. e. 11 órakor: Karosszék. A.UDRASSY (Centery-utca 30. Tel.: 134-127) Gyúrását. 045, H7, H9, t.: 1, 443, H6, 447, 447, szerdán: H3, H5, 447, H1.) ATRIUM (Margit-krt 55. T.: 153-034,154-024). »lagyar kívánsághangverseny. Híradó, (443, H­7, H9, sz., y. és v.: H3-kor ia.) BARLANG filmszínház (Károly-körút 3. Tel.: 422722). 2. hétre prof.: A pék felesége. Otó, H4, H 6. Hit.) BAROSS (Vill., József-kórút 63. T.: 149-510). Fűszer és csemege. (H4, H6, H8, v. és fi.: 11, H2, H4, H6, HS, b) terem: H7. 449.) BELVÁROSI HÍRADÓ MOZGÓ (Petőfi Sándor­­ork­il 6. T.: 181-244). Új élet Párizsban ,­(kultúrfilm). Rajzos híradó az árpádkori műv­észeiről.­­):a­ magazin. Magyar, lila-, Luce- és Különhíradók. Folytatólagos egy­órás előadások 10—22 óráig. Hűtött nézőtér! BUDAI APOLLO (Tel.: 351-500). Erénycsősz. (Hl. H6, H8. V. és fl., H2-kor is.) CAPITOL (VII., Baross-tér 32. Keleti pálya­udvarnál. Tel.: 131-337.) Édesapám. Hír­adó (2, 4, 6, 8. v. és v.: 11-kor is.) 1DAMJANNICH MOZGÓ (Vili.. Damjanich-n. 1 T.: 425-644). .Erénycsősz. (4, 6, 8, v. és fi.: 2-kor is.) 1.E.IK FILMSZÍNHÁZ (Teréz-körút 28 Tel.: 125-952, 121-343). Anyámasszony katonája (Szilassy, Pelsóczy Bilicsy). Híradók. (H3, H6, H7, H9.) DUNA MOZGÓ (V. Hollán-u. 7. T.: 111-994) Bubus. (H5, H7, H9, V. és fi.: H3-kor is.) ZÓRUM filmszính­áz (IV., Kossuth Lajos-u. I. T.: 189-707, 189-543). 2 hétre prof.: Ma este semmi újság (Al­da Valii). (H5, H7, H9, sz., v. és fi.: H3-kor is.) GU1RIA (XIV., Thököly­ út 56. Tel.: 547-521) Vihar Ázsia felett. Magyar híradó. (H4, H6, H-8. v. és v., H2-kor is.) HÍRADÓ FILMSZÍNHÁZ (VII., Erzsébet-korú. 13. T.: 222-189). Angol szigetek a Csatorná­ban (kultúrfilm). Rajzos híradó az árpád­kori művészetről. Ufa-magazin. Magyar, Ufa-, Luce- és Kfilenhíradók. Folytatólagos egyórás előadások 9—22 óráig. Hűtött Tdézőtéri .HOMEROS MOZGÓ (XIV., Hermina-út. 7. T.: 496-178). Gyávaság Világhíradók. (H4, H8, H 8, v. és fl.: H2-kor is.) JÓZSEFVÁROSI (Vill., Kálvária-tér 7. Tel: 131-316). Rembrandt. (H6, H7, H9, V. és v.: %3-kor is.) KAMARA (VII., Dohány-utca 42. T.­ 423-901). Jómadárt (Pelsóczy, Erdélyi, Aj­kay, Szi­lassy). (H12, 2, 4, 5, 1.) KASZINÓ filmszínház (TV . Eskfi-út 1 Tel . *185-329 313-102). Anyámasszony katonája Szilassy, Pelsóczy, Vaszary, Mily). Hl H6. HS. sz.: %2-k­or is. V. és v.: 11. H1: H6 H8.) Korzó IIV., Vizi-utca 9. Telefon: 182-818) Magyar kívánsághangverseny. ..H5, H7, H9 sz., t. és fi.: H3-kor is.) Mi sevar (Szt. István-körút 16 T.: 114-502) Az éjszaka lánya.. (H5* H7, H9, v. és v.: H3-kor is.) Nemzeti Apolló (ún. Erzsébet-körút 45 ,T.: 232-002). Fekete hajnal. (H5, H7. H9. sz., v és fi.: H3-k­or is.) NYUG­VT MOZGÓ (VI., Teréz-korui 41. Tel: 121/122). Gyávaság. (H6, H7. H9. sz.: H3 v. és v.­ 11 és H3-kor is.) ÓVINA (József-körút és Kölcsey-utca sarok ,T.: 130-125) 3. hétre prof.: Álomkeringő. , (H5, H7. H9. sz : H3. v.: 11 és 13-kor is.­ ORSZÁGOS TISZTI KASZINÓ zártkörű film­színháza. Szeptember 8.: Az éjszaka lánya. — 9.: Az első randevú. — 12.: Bubus.­­ (115. HS.) PETŐFI MOZGÓ (VII., Rottenbiller­ utca 87/1. T.: 428-478). Gyávaság. (4, 6, 8, v. és v.: 2-kor is.) PEST PALACE (VIII., Erzsébet-körút 8. T. 221-222) Orient express. Magyar híradó (H 12, 2, 4, 6 és 8 órakor.) RADIOS (VI., Nagymező­ utca 22-24. Telefon: 122-098, 120-564). Münchhausen (Színes óriás­­film: Hans Albers, Ilse Werner). Híradó 3, H 6, 8. sz.: H1, 3, H6, 8, v. és fi. d. e.: 117 d. 3, H6, 8 órakor.) SCA­LA filmszínház (Teréz-KünáL T.: 114-411) Makrancos hölgy (Karády, Jávor). Magyar­­­éa Luce-híradók. (H5. H7. H9. sz., v. és 0.: H3-kor is.) SZÉKELY MOZGÓ (VII., Erzsébet-körút 26 T.: 228-425.) Vágyak valcere. (11. H3. H6. H7. H9.) SZITTYA CITY MOZI (V., Vilmos cs.­út 36/38 T.: 228/120.) Gyávaság. H5, H7, H9. sz.. és (1.: H3-kor is. v. H1-kor is.) SZIVÁRVÁNY MOZGÓ (VII., István-út 39 T.: 228-020). Tóparti látomás. (H6, H7, H9. v. és ö.: H3-kor is.) TISZA MOZGÓ (Vill., Népszínház-U. 31. T: 133-171). Eladó birtok. (4, 6, 8, v. és v.: 2-kor is.) TOLDI-KIALTÓ (VII. Rákóczi-út. Telefon: 224-413). Erénycsősz. (10, H 12, H2, H4, 5, H 7, H10.) TUBÁN MOZGÓ (Nagymező-u. 21. T.: 120-003) Erénycsősz. (11, H2, 4, 6, 8.) ÚJBUDA (XI., Horthy M.-út ,64. T.: 268-999) Az­ éjszaka lánya. (H6, H7, H9, v. és fi­: H3-kor is.) Színházak műsora Nemset Sím­ház. Csütörtökig: Zárva. — Téntek: Bánk bán.­­ Szombat: Szilágyi Irma (Bern. bék­.) — Vasárnap d. u. és este (I.): Szilágyi Irma (13. sz.) Nemzeti Kamaraszínház. Csütörtökig: Zárva. — Pén­tektől minden este és vasárnap d. u.: Tacskó. (3. Vil.) Vígszínház. Minden este és vasárnap d. u­: Fekete Péter. (3. Vil.) Pesti Színház. Péntekig: Zárva. — Szom­battól minden este: Warrenné mes­tersége. (17.) Új Magyar Színház. Minden este és vasár­nap d. u.: Zsuzsa. (3. Vall.) Amb­ássy Színház. Minden nap: Egy nap e világ. (Vl) Fővárosi Operettszínház. Minden este és vasárnap d. 11: Egy boldog pesti nyár. (3,6.) Nemzeti Bábszínjáték. Szerdáig:­ Zárva. ■— Csütörtök: Panoptikum. — Péntek: Tórdig — Szombat, vasárnap: Panoptikum. —• Csü­törtök ,szombat, vasárnap d. u.: Mesejáték. ibUy (7.) • Revüpalota. Minden este, csütörtök, szom­bat és vasárnap d. u.: Színek országa. (%4. %7.) Komédia Orfeum. Minden este, szerda •zombat, ünnep és vasárnap d. u.: Szól a szilába . .. (%4, Vil-)­­ Kamara Varieté. Minden este, csütörtök, s zombat, vasárnap és ünnepnap d u.: Híg Özvegy. (4,7, vas. és ünnepnap ^3,5, Fényes Cirkusz. Minden nap: Charlie ,Pri­­vels. Repülő motorkerékpáros, Repp, a *spi glörkirály. stb. (%4, %7. vas. d. e. 11.5 Sportcsarnok. Minden nap: Villámrepü­lő világvárosi átrakóiéval. (4, 7.) Magyar MA színkör. Csak vasárnap és ün­nepnap: Tábornokné. 0/24, ^6, ^6.). Erzsébetvárosi Színház. Csak vasárnap: palló Városliget Chabarérevü.) (.94a* VGS.) Nemzeti önismeret X Windelband, a nagy német törté­netfilozófus szerint ,,a történelem az emberiség emlékezete“. A történet pedig a legegyetemesebb emberi emlék. Különösnek csupán az látszik, hogy az emlékezés alanya és tárgya — az emberi társadalom — ön­magával mindig azonos marad. Az emberiség önmagáról emlékezik, tu­datossá teszi önnön­ életét — ez a történelem. De ez az önmagáról való emlékezés alakítja ki a világ történetét is. Egy nemzedék térben é­s időben azzal jelöli meg a maga szerepét, hogy bizonyságot tesz ar­ról, miként emlékezik? Az emléke­zésben néz szembe a sorssal. Ride­gen és kikerülhetetlenül. Az örök humánum parancsai szerint. Persze, nem minden kor emléke­zik egyforma mértékkel. Vannak idők, amelyek félnek az emlékektől. Gátat és bilincset látnak bennük. Hiszen az egyetemes feledékenység lett legtöbbször a haladás egyik kútfeje. De nem sokáig késnek az­tán egy egy nemzet történetében a zivataros századok, amikor minden feledékenységen túl is valamiféle eszmélkedés vesz erőt a nemzeten. És ezek az idők lesznek a szám­adás és a bűntudat évei. Mert ha már semmi sem segít a magára­­hagyottságban, ha már nagyon is elárvult az idők sodrában a nem­zeti lélek- akkor bizony nincs biz­tosabb menedék és hívebb támasz, mint az emlékezet. Emlékező idők A jelek ma egyre bizonyosabban arra mutatnak, hogy­ a mi korunk is az emlékező idő. Mikor lenne nagyobb szükség a nemzeti lelki­­ismeretre, mint a nagy változások idején? És mikor érezhetné jobban az önigazolás hiányát a nemzet­társadalom, mint egy kifáradt vi­lágrend utolsó napjaiban? A nem­zeti lelkiismeret önigazolásra vá­gyik. Ez a közös szándék teszi néha rokonná a szellemi élet leg­ellentétesebb tényezőit is. A job­bakban feléledő különb felelősség lesz e közös szándék alapja. S hol vethetné meg a lábát mármost a felelősség, ha nem ott, ahol bizo­nyosan visszhangra találhat­ó az emlékezetben. Csak itt találhat rá azokra az eszményekre, amelyeknek hitelt ad egy egész nemzeti sors. Mert —é­s erről talán ma a leg­­kevésbbé kell szólanunk — hiteles, reális eszményt és példát keres tö­rékeny korunk. Azt, amit hiány­érzete parancsol. Az emlékezést tehát nagyon is kikerülhetetlen követelmények te­szik népszerűvé, sőt, divatossá. Ko­runk éppen gondolkozásának realiz­musát kénytelen az emlékezésben keresni. És — amint ezt szellemi életünk számos jelensége bizonyítja — szilárd a meggyőződése, hogy a magyar gondolkozás realizmusát ott, csakis ott fogja ma megtalálni. Óvatos tájékozódás s nem egy kí­sérlet után korunk bizton reméli, hogy egy új világrend felépítéséhez szükséges reális látásmódot csak az a tudat teremthet meg, amely e komor emlékezésben végül is meg­­világosul. Szellemi életünk e tudat­nak világosságot adó fényét keresi. Egy egészségesebb életformát és egy szabadabb géniuszt vár ettől a tudattól. Mindazt, ami egy küzdel­mes múlt lecsapódása nyomán, mint kincseket, a maga talajáról fel­vehet. Nincs hát mit csodálkoznunk azon, ha a történeti tudat szellemi életünknek sokszor a legfontosabb élménye lett az utóbbi időkben. A mai magyar lélek ennek a tudatnak az élményében — úgy véli — révbe ér. Biztonságot és tiszta légkört vár ettől a tudattól. Azon fárado­zik, hogy a történetiség egy széles látóhatárú, de zárt világképet al­kosson számára. A jó szándéknak természetesen a másik oldala sem hiányzik azonban. Nap-nap után tapasztalhatjuk, hogy nagyon so­kan, szinte a legtöbben megelégsze­nek a történeti tudat illúziójával is És ez az illuzórikus történetszem­lélet lesz a termőtalaja mindenféle romantikának, aminek ma ugyan­csak bőviben vagyunk. Bármilyen m­ellékutakra téved ko­runk emlékezete, az azonban már most bizonyos, hogy a történeti tu­datosodás szándéka erősen rá­nyomja bélyegét a jelenre. A szán­dék visszaüt. A szellem múltjába tekint, szembenéz vele. És most el­vállalja a szembenézés minden sú­lyát. Olyan időket élünk, amikor a szentistváni államépítés vagy a Védőbástya • gondolata, a Corvin Mátyás-féle kultúrpolitika, Zrínyi magáramaradottsága vagy Széchenyi nemzettársadalmi szemlélete nagyon is­­reális értelemmel telített eszmék­ként mutatkoznak meg előttünk. Nem véletlen, hogy ezek a problém Nemzeti jel­en A múlt visszfényében így tágul és mélyül korunknak a számadáshoz, a magábatekintéshez való készsége. Mind többen érzik szükségét an­nak, hogy a múltban végzett ön­igazolást végig kell gondolni. Fel kell idézni annak a léleknek az erejét, amelyről a magyar történet szelleme tanúságot tesz. A tudo­mány, a művészet és a publicisz­tika oldaláról kísérli meg korunk, hogy megközelítse a nemzeti jelle­met. A sokfelé ágazó magyarság­­ismeret azonban nem áll meg ezen a ponton. A jellemvizsgálatot im­már egy külön tudományos diszcip­lína is szolgálja: a magyarság­­tudomány.­­ Tudomány, művészet és publi­i­cisztika egyaránt tisztában van az­zal, hogy nincs elérhetetlenebb kí­vánság, mint egy­­ nemzeti közösség jellemére találni. Arra, ami a maga megfoghatatlanságában teremtője, hordozója és jelképe minden talaj­nak, életnek és légkörnek. Arra, ami egymagában szándék és cél, forma és tartalom: a nemzeti lélek. Korunk mégis úgy érzi, lélek­vizsgá­latra van szüksége. A kibontakozó kontúrokban keres eligazodást. Mert a megsejtésben felismert és meg­közelített nemzeti jellemhez igazod­hat csak a szó és a tett a változá­sok idején. Élő tanácsra van szük­ség"1— a tanácstalanság idején. A magyar lényeget keresi mai szellemi életünk. Gondoktól terhelve, de mégis higgadtan, lehetőleg ro­mantika nélkül. A mai magyarság tudat alatt nagyon is érzi a múlt század szellemének, ízlésének hatal­mas súlyát. És ez a széllem­i ízlés már oly sokszor lesznek méltatlan cikkecskék és szónoklatok szólamai. A felületesség és a nagyhangúság is érzi, hogy milyen döbbenetes, a magyar lényeget a­­ legfifszerebbről érintő mondanivalói vannak ezek­nek az eszméknek. Nincs olyan ki­váló írónk, tudósunk vagy állam­férfink, aki felelősségének őrhelyén manapság ezekbe a gondolatokba bele nem ütközött volna, és romantika ma, messziről visszatekintve, így látjuk —, a romantikának is kedvezett. Ma úgy érezzük, hogy a múlt század egy, a valónál ábrán­dosabb, illúziókkal tehtető nemzet­eszmét alakított ki a magyarság tu­datában. Ezért számunkra — így mondja a mai tapasztalás — itt csak egyetlen út marad: elmene­külni a romantika (és álromantika) elől, megtagadni és kivetni ma­gunkból, félreérthetetlenül. Ezt a szellemi és társadalmi magatartást támasztja alá az utolsó két évtized­ben a magyar szellemtudományok bizonyságtétele is. Tudomány és élet egyhangúan egy reálisabbb esz­­m­élkedés idejének beálltát köve­teli. *'■ A millennium eszmevilágából a mai helyzetképre kell vetnünk te­kintetünket. Szakítanunk kell a nemzeti jellemvizsgálatnak azzal a modorával, amely a nemzetben csak a különöst kereste. Egy má­sutt föl nem fedezhető színt Euró­pában. Színt, amely büszkeséget ad. Különc tájat — pusztát —, amelyről költők énekelnek. Zenét — a cigányét —, amely csak itt szólal meg, Huszárt, aki csak itt tud mulatni... — és így tovább. Így­­tért arra az útra a nemzet­­ism­eret, ahol a magyarság lassan mint exotikum tűnt fel Európa ci­vilizált népei között. Ez volt az a szemlélet, amelynek a büszkeség többet ért, mint az önérzet és a kedély, mint az igazság. Nem két­séges, hogy a látszat néha valóban tápot adhatott ennek a szemlélet­nek. De sohasem a való Nemzeti lényeg - A magyar lényeget — s erre csak lassan jött rá szellemi éle­tünk —■ más utakon kell keres­nünk. Nem kívülről. Nem annak a szemszögnek a fényéből, amely európai tipológiára kiváncsi. Saj­nos, Európa magyarságismerete még ma is megdöbbentően hamis. Ez a tény azonban pillanatnyilag a ma­gyarságismeret szándékain nem vál­toztathat. Az újabb szemlélet ép­pen egy, külső tényezőktől mentes erősebb, belsőbb igényt kíván nö­velni. De ha még nem is gondolunk arra, hogy mit lát Európa ben­nünk, hanem csak azt keressük, hogy mutatkozik meg valójában a magyarság a nemzetek és államok szörnyű torlaszában, még akkor sem fogunk hű képet kapni a nem­zeti jellemről. Hiszen ezt a meg­mutatkozást sok összetevő eredőjé­nek kell tekintetünk s ezek között az összetevők között sok nemzet és állam szerepel és közöttük — saj­nos — néha a legkisebb nyomaték­kal egy kis nemzet: a magyar. Napjainkban mindezen okok miatt a magyar jellemvizsgálat belülről indult meg. A belső szempontokat ugyanis a legkevésbbé sem zavar­hatja a hízelgő tetszetősség. Irodal­munkban nem az álomképekre, nemcsak a hazafias szép monda­tokra s a mindenáron egyszerűnek kikáltott népiességre vagyunk kí­váncsiak. A magyar nemzet pedig történetének immár különb próbáit állta ki, semhogy most múltjában csak a dicsőséget, a kultúrfölényt s a vissza nem térhető boldogságo­kat keresse. Zenei életünk elnyűtte már gyermekcipőit és éppen ezért szívesen lemondunk arról, ami nem a miénk, legyen az akár opera, akár cigányzene. A felsorolást köny­­nyen folytathatnánk a képzőművé­szetek vagy a néprajz, a ny­elvisme­­ret vagy a társadalom­ tudományok egyik-másik önáltatására gondolva. A kultúra nem adás-vételi szer­ — belső szemlélet­ kődés. Az újabb magyarságismeret meg éppen abban különbözik a régitől, hogy a nemzeti jellemet nem a magyarság és Európa kap­csolatában keresi. Nem abban, amit a magyarság Európának adott, ki­rályi ajándékért örök hálát remélve. De nem is abban a negatívumban, amely a magyar szellemtörténetről le szeretne rántani min­den idegen „hatást“, fertőt és megalázottságot szimatolva. Külső és belső körülményektől indítva, a magyar szellemi életnek rá kellett eszmélnie végre, hogy a nemzeti­­lélek vizsgálata távolról sem ilyen egyszerű. Mint ahogy az sem ilyen egyszerű, ami a nemzeti lélekből fakad: a magyar szellem és a magyar élet­ összetettebb, mint valaha is gon­dolták. És a jellemvizsgálaat is csak így fogadhatja a magáénak a teljes magyarságot: olyannak ,amilyen. Igen, a magyar jellemet csak a maga teljességében lehet meg­ragadni. Úgy, ahogy finn­ugor ere­det, törökös szervezettség, római kereszténység, Nyugat kapuja — Kelet talaján ideállította. Ez a jel­lem­ nem titok, nem varázslat kép­ződménye. Egyszerűen olyan, ahogy az élet — tér és idő közelségében — elénk állítja. Nem kutatni kell. Hanem fölismerni. Nem megmagya­rázni, hanem megérteni. Amint a valóság — és nem az illúzió — ki­alakította. Így hát nem kérhetünk tőle számon semilyen egyedül uralkodó jellemvonást. Sem a „lo­vagiasságot“, sem a „bu­jdosást“. A magyarság — mint minden más európai nemzet — nem olyan sze­­­génylelkű, hogy csak egyetlen jel­lemvonása lenne: a lovagiasság. Mindenesetre lovagias is. De nem csak az és nem mindig. Az újabb magyarságismeret már egységet lát a nemzetben. Olyan egységet, amely lehetett olykor vét­kes vagy nagyszerű, vesztes vagy győző, de mindig egység volt. Mi­nél sokszínűbbnek tűnt fel, annál inkább. Ez az egység tette éppen mindenkor a népet nemzetté. Ebből a szempontból tehát telje­sen közömbös minden­ „idegenből jött hatás" és „tősgyökeres erede­tiség". A hangsúlynak nem mindig az elemzésen kell lennie. A hatás olykor éppen abban jellemzően ma­gyar, ahogy hatás­ lesz; ahogy a magyar és az idegen szellem kö­zött mozgás indul meg és a kettős­ség szintézissé s ez hagyománnyá, nemzeti tulajdonná válik. Ezért, igenis, meglátjuk a Dunántúl lati­­nitásában a magyarságot vagy a Királyhágón túl a három nemzet történeti együttélésében a transz­szil­vanizmust. A jellemvizsgálat nem büszkeség kérdése. Persze, nincs értelme azon­ban annak sem, hogy minden kül­földről jött hatásban végül is va­lamiféle magyar sajátságot keres­sünk, ha ez abban sohasem volt meg. A jellem nem önmagáért való tulajdona a nemzetnek. Inkább ta­nulság, mérték és igazság, eredő, amely összetevőket feltételez. És ugyanezért nem szükséges immár diadalittasan fölfedezni feltétlenül a magyar jelleget mindabban, ami hazai termék. Ami tősgyökeresen magyar, arról még nem biztos, hogy jellemzően is magyar. Középosztály és parasztság Ezen a ponton még mai magyar­ságismeretünk sem kerül el sokszor egy történelmietlen látásmódot: azt tudniillik, hogy a maga korának problematikáját a magyar lélek egész múltjába ne vetítse vissza. A parasztságra gondolunk. Ma már politikai életünk józanabb része világosan látja és hirdeti, hogy a magyar társadalmi fejlődés csak a parasztságnak polgárosulásával le­het egészséges. Ez teremtheti csak meg a magyar polgárságot s benne egy biztosabb magyar jövő alapját.­­Mindez a nemzetpolitika szüksége­s a közép­­osztály felfrissülésének érdeke. De megújulása lehet sok-sok őrhelyén a magyar kultúrának is, amely a maga talajára találhat a népiség­­ben. Ez azonban még nem jelent­heti azt, hogy a magyar jellemet csak abban keressük, ami paraszti. A magyar lélek nem lehet azonos a maga parasztságáéval. E téves nézet szerint tehát például az Ár­pád-házi királyok udvari életét, re­­formátoraink városról városra ván­dorló igehirdetését, a barokk élet­formát, 1848 márciusát s annyi­annyi más szellemi és életjelensé­get ki kellene vetnünk a magyar s jellem határaiból. És birtokunkban maradna egy eltorzult eszmény, az, hogy a magyar élet —a paraszti élet, a magyar kultúra — paraszti kultúra. Ami persze szintén nem lenne szégyen­­— ha igaz lenne. A nemzeti önismeret minden bi­zonnyal nem a szégyen és a büsz­keség mérlege. Nem a nemzettársa­dalom kisebbrendűségi érzésének kifejezője. Nem illúziókeltés, ha­nem nyugodt és bátor szembe-, nézés, közös számadás. Olyan szám­, adás, amely — tüneteihez képest — bűntudatot vagy önérzetet táplál a múlttal, visszavonást vagy építő akaratot a jövővel szemben. Egy nemzet vallmástétele a maga lel­kéről. Önnön géniuszának és életé­nek intelme a jövő felé. Értelem és érzelem: történetének tudatoso­dása és cselekedeteinek milyensége az utód szemléletében. Léte örökké­valóságának egy megvillant fény­­sugárja. Az utód, az — e szó mélyebb értelmében vett — patrióta igaz­ságra vágyik. Igazságára annak, ami a történet felszíne alatt végbe­ment s ami mindenkor minden gyümölcsnek végső gyökere volt. Válságok idején az utolsó igazsá­gokat keresi. Sorsát fürkészi, de előbb tisztában kíván lenni ön­magával. Jól tudja: jövőjének alapja a magabiztos nemzeti lelkiismeret. Minden önáltatásnak és rezignáció­­nak, győzelemnek és balsorsnak es a végső tanulsága. Benne férfi­­­korára ismer az eszmélkedő. Mai szellemi életünk, amelynek legkülönbözőbb pontjain tűnik fel a nemzeti önismeret egységes szán­déka, a magamegismerő eszmélke­­dés útján kíván haladni egy reáli­sabb magyar gondolkozá­sm­ód felé. S ha a közös szándék a szellemi életnek látszólag csak általános él­,­ménye volt, most már e magyar realizmus kutatása teszi­ a nemzeti önismeretet sokszor az irodalom, a tudomány és a publicisztika mun­kásságának értelmévé is. így őrködik az értelemmé mé­lyült élmény a változó idők fölött Vincze László TELEFONSZAMAINK­ Szerkesztőség ■ , , , «728-428 Kiadóhivatal , ■ , , «726-726 Nyílttéri hirdetésputély «120-150

Next