Magyar Nemzet, 1944. február (7. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-12 / 34. szám
6 Ahol a hírnevet kovácsolják Ha a békebeli Párizsban az avatatlan idegen december elején az Operakörnyéki csendes kis place Gaillon-ra tévedt, szokatlan sürgés-forgásnak lehetett tanúja. A Öaront-vendéglő előtt kiváncsiak csoportosulása, izgatott újságírók, a rádióközvetítés jól ismert kellékei: minden arra utalt, hogy itt valami rendkívüli esemény van készülőben. Az idegen kérdezősködőnek a jólértesült bennszülött fölényes kézlegyintéssel adta tudtára, hogy a Goncourt-díj nyertesének kihirdetésére várakoznak. Más országban el sem lehet képzelni azt a fontosságot, amelyet a Goncourt-díj a francia irodalmi életben, sőt a nagyközönség körében is képvisel. A hagyományos szokás szerint december első tíz napjában kerül kiosztásra, gondosan összeállított ebéd keretében, de a lapok Irodalmi rovatában már kora ősztől fogva elkezdik a találgatást a nyertes személyét illetőleg. Nálunk legfeljebb egyegy nagy futballmérkőzés előtt találkozunk ilyen széles körökben hasonló izgatott hangulattal, mikor a nagyközönség érdeklődését felcsigázzák a válogatott csapatba bekerülők neveinek latolgatásával a mire bekövetkezik a nagy nap, a végső eredmény feszült várakozásával. December közeledtével a lapok irodalmi rovatából a Goncourt-díj hírei az első lapra, a legnagyobb aktualitás homlokterébe kerülnek. A díj népszerűségére jellemző, hogy több szépirodalmi mű cselekménye bonyolódik körülötte, így Edouard Bourdet: Vient de parattre című színműve, amely nálunk is színrekerült Most jelent meg címen a újabban Henri Trogat:«Le mort saisit le vif (A halott hatalmába kerül az étát, illetve szójátékkal. A halott átörökíti javait az örökösre) című regénye, amelynek érdekességét fokozza, hogy a fiatal szerző maga is megnyerte 1938-ban a Goncourt-díjat , így elképzelhető, hogy teljesen tisztában van a díj körüli összes kulisszatitkokkal. A Goncourt-akadémiának is több krónikása akadt, legújabban Georges Itapon ad érdekes összefoglalást erről a sokat vitatott társaságról, amely idén ünnepli negyvenedik évfordulóját. A két Goncourt... Edmond és Jules de Goncourt, a naturalizmus előfutárjai, egész életükben a hírnév után vágyakoztak. Bár naplójuk tanúsága szerint valóságos aszkéta életmóddal sanyargatták magukat irodalmi munkásságuk érdekében, mégsem tudtak igazán az étre kerülni. Igaz, hogy a balszerencse többször is keresztezte érvényesülésük útját. Első könyvük megjelenése egybeesett III. Napóleon 1851-i államcsínyével s a politikai szenzáció mellett a könyv elsikkadt 43 évvel később pedig Carnot köztársasági elnököt akkor szúrta le egy merénylő, mikor a fivérét túlélő Edmond Naplójának utolsó kötete jelent meg. A sok mellőzés és keserűség következtében a két fivér elhatározta, hogy irodalmi akadémiát alapítanak, főleg szűkölködő, fiatal írók felkarolására, mely a művészi alkotáshoz szükséges polgári jólétet biztosítaná számukra, hogy ne kelljen erejüket másfajta állásokban, akár az újságírás „alsó rendű munkájában“ szétforgácsolniuk. Edmond de Goncourt 1874-ben kelt végrendeletében egész vagyonát a Goncourt-akadémia alapítására hagyta a pontosan lefektette az akadémia alapszabályait. Az akadémiának tíz tagja lesz, (ebből hetet maga Goncourt jelölt ki), továbbá kikötötte, hogy a tagok kizárólag írók legyenek s az Académie Française-el ellentétben sem politikusokat, sem nagyurakat ne lehessen beválasztani. A tagok 6000 frankos évjáradékot élveznek s évente egy 5000 frankos díjat osztanak ki a legjobb szépirodalmi prózai mű jutalmazására, azzal a megszorítással, hogy a Goncourt-akadémia tagja nem kaphatja meg. A díjat lehetőleg fiatal s eredeti tehetségnek kell juttatni a gondolat és a forma merész kezdeményezéseinek bátorítására. Edmond de Goncourt 1896-ban halt meg, a következő évben elégedetlen örökösei megtámadták a végrendeletet. A Goncourt-akadémiát egy fiatal ügyvéd, Papmond Poincaré, az 1914-es háború köztársasági elnöke képviselte, aki 1903-ban végső fokon megnyerte a pert s így az akadémia megkezdhette hivatalos működését Negyven év alatt a tíz akadémiai tagságot huszonhét személy töltötte be. Érdekes ezt a névsort végignézni, az utolsó negyven esztendő sok híressége található meg benne: Alphonse Daudet & fia Léon, Hugsmans, Octave Mirbeau, Jules Itenard, Étémir Bourges, Courteline stb. Az egyetlen nő, akinek az a megtiszteltetés jutott, hogy a Tizek közt helyet foglalhatott, Judith Gautier volt, Théophile Gautier, a kiváló költő leánya, akit apja iránti kegyeletből választottak be. Halála után ádáz versengés állott be az akkor felkapott nőírók: Séverine, Rachilde, Colette stb. közt, de az akadémikusok ettől fogva nem engedtek be többé maguk közé nőtrót. A tíz első akadémiai tag közül márcsak kettő van életben: Justin Hosny és Lucien Descaves, míg a három legújabb tag, akiket a két zónára osztott Franciaországban, a legnagyobb nehézségek közt, interzonális kártyákkal választottak meg. Sacha Guitry 1939-ben, Pierre Champion 1941-ben , Jean de la Varencie 1942 ben. Sacha Guitry és a többiek Sacha Guitry Goncourt-tagsága különösen széles hullámokat vert fel. A maradibb elemeket kissé meghökkentette, hogy egy akadémikus társuk, ha még olyan népszerű színdarabíró is, saját maga szerepeljen könnyű fajsúlyú darabjaiban. Viszont a kedélyek lecsillapításához erősen hozzájárultak azok a híresztelések, melyek szerint Guitry halála után az akadémiára szándékozik hagyni műkincsekkel zsúfolt Champ de Mars-i gyönyörű palotáját. Ezeket a híreket, igen diplomatikusan, Guitry sem meg nem cáfolta, sem meg nem erősítette. Az akadémiának egyébként már volt egy fekete báránya, az 1937-ben megválasztott Francis Carco személyében, aki őszinte szavú, vérbeli költő, de az alvilág és a rassznyelv specialistája s ezenfelül moziszínészi és kabaréénekesi babérokat is aratott. Ezekkel a szélesebb látókörű választásokkal az akadémia legalább bebizonyította, hogy méltatlan a „Hotel des Invalides" (rokkantak menhelye) elnevezésre, amellyel az ellenfél ügyvédje a megalakuláskor támasztott perben illette. A választások azonban akkor is viharosak szoktak lenni, ha az alapszabályoknak megfelelően, tisztára tollforgatók közt folyik a küzdelem. Némelyik jelöltnek csak többszöri próbálkozás után sikerül bejutnia. Jules Steward a maga irónikus modorában jegyezte le híres Naplójában bukása feletti keserű csalódását, míg végre másodszorra bekerült az irigyelt Tizek közé. Szegény Courteline-t, „Méliére fiát", ahogy Catulle Mendés nevezte, csak harmadszorra választották be, amikor a szó szoros értelmében féllábbal a sírban volt, mert egyik lábát már levágták s három év múlva meg is halt.. Érdekes tanulságokat vonhatunk le a kortársak csalhatatlanságára vonatkozóan, ha a Goncourt-díj nyerteseinek névsorát nézzük át. Egyébként ez az irodalmi díjak végzete, hogy a Elek Tibor, távollevő húga: NI. Elek Alice nevében is mély fájdalomnál jelenti, hogy hőn szeretett édesapjut hosszas szenvedés után 70 éves korában, február 16 étt elhunyt. Gyászolják még: veje Neumann Teofil, unokája: Neumann József, unokahúga: Polgár Magda, sógorái: sógornői és számos jóbarátja. Február 13-án, vasárnap déli ül órakor helyezzük örök nyugalomra imádott felesége mellé a ráróskeresztúri téredőkért. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Ney Sándorné szül. Adler Mária rövid szenvedés után 88 éves korában is hagyott bennünket. Gyászolják gyermekei: Itdfin (Komárom), Mik«» (Budapest) és messze távolban lévő Imre. veje: Schwarz Liiszló, menye: Mfl Bélásné sz. Spiller Irma. Ney Imréné sz. Feldmanó UH* unokái: Loewinger Ferenc,pé sz. Ney Elit. Hoffenreich Sándorné sz. Szhvars Edith és Ney A*i, unokáinak férjei: Loewinger Ferenc és messze távolban lévő Hoffenreich Sándor és nagyszánú rokonsága. Temetése február 13-án, vasárnap11 órakor a rákoskeresztúri lemezeketi. Magyar Nemzet Katona Józsefek Bánk bánja helyett többnyire a Tokody Jánosok Pártosság tüze szokott érvényesülni. A sok elfelejtett író közt azonban néhány komoly értéket is találunk: Claude Varréré, Henri Barbusse, Georges Duhamel, Marcel Proust stb., bár a visszautasítottak névsora talán még érdekesebb, mert Jean Giraudoux, Colette, Apollinaire, Jules Romains stb. nevét tartalmazza. Az akadémia széles látókörére vall, hogy 1921-ben a néger René Maron: Batouaia című regényének ítélte a díjat, amelynek anyagi oldala sem megvetendő, legkevesebb 400.000 frankot jelent, egy 100 000-es példányszámot véve alapút A díj presztízse pedig akkora, hogy némely esetben még a bukás is jó üzletnek bizonyul, így 1932-ben L. F. Pétiné: Voyage au bout de la nait (Utazás az éjszaka végén) című regényével alul maradt Guy Mazeline Les Loups (Farkasok) című munkájával szemben. A szavazás igen izgalmas volt, még per is keletkezett belőle, végeredményben Cétine a Thinphraste Renaudot-djjjal vigasztalódott s könne nemcsak eredetisége, hanem a körülötte zajló irodalmi, botrányper miatt páratlan sikert aratott-A háború nem kímélte meg azt az Auteuil- ben, a boulevard Montmorency-n lévő kis házat, ahol Edmond Goncourt híres „Grenier“-jét, padlását rendezte be, melyben a kor minden híressége megfordult. 1940-ben torpedólövedék érte, de szerencsére csak a kertet dúlta fel, akárcsak az a bomba, amely 1871-ben a Commune alatt szakította fel a pázsitot s akkora gödröt vájt belé, hogy Edmond de Goncourt szerint egy elefántot lehetett volna benne eltemetni. A kertet most újból rendbehozták s korszerűen főzeléket termelnek benne. Megalakulása óta a Goncourt-akadémia már a második háborút vészeli át s kisebb megszakításoktól eltekintve állandóan folytatta működését. Most megint itt van a díjkiosztás ideje s sok fiatal, ismeretlen író sóvárogva várja a nevezetes napot, amely főnyereményszerüen, egy csapásra meghozza számára a hírnevet s a kéttői igazságszolgáltatásnak megfelelően a két egykori keserű agglegénynek is biztosítja életük nagy vágyát, a halhatatlanságot. Révay Erzsébet _Színházi hírek ------------------- —. * Kettő« darabváltozat az Operaházban. Mint az előcsarnokban kitett táblán olvashattuk, Laurisin Lajos betegsége miatt nem a Bagdadi bordély és az Álomjáték, hanem a Bűvös szekrény és a Pozsonyi majális került csütörtökön színre. A közönség egy része, mely Cornelius újdonság számba menő reprizére volt beállítva, szemmel láthatóan és hallhatóan nem örült a kényszerű cserének. Nincs igazuk az elégedetleneknek, mert hiszen a hasonlóan keleti tárgyú Bűvös szekrény, ha nem is olyan ínvenciógazdag alkotás, ügyes faktúrája zenedarab s a sok pessizmusával megnevettető szellemes szüzsé kitűnő. A hirdetmény nem tájékoztatott az Álomjáték és a Pozsonyi majális megcserélésének okáról, de gyanítjuk, hogy bármennyire sokoldalú művész is a kitűnő Laurisin bajos, nem az ő betegségén múlott Operaházijuk egyik legjobban beállított és Millos Aurél rendkívül tehetséges voltát hirdető táncköltemény elmaradása. Bizonyára azért kaptuk a várt Álomjáték helyett Rafter művét, mivel Farkas Ferenc operája rövidebb darab s így valamivel hoszszabb táncjáték beállítása vált szükségessé. A vígopera a szokott szereposztásban ment. Maleczky, Hámory, Rosier és az orgánumban is kiváló Koréh humorteljes kvartettje mellett a jóhangú és szépen is éneklő Orosz Júlia ügyes és szemrevaló Zulejkának bizonyult. A vezénylő Berg Ottó hangos zenekara elnyomta a számban megfogyatkozottnak feltűnő kórust. A táncjátékban Bordi Bella, Harangozó Gyula, Kőszegi Ferenc és Zsedényi Károly aratott sikert. Kenessey Jenő jól vezényelt. (G. E.) * Iánczy Margit, aki jelenleg A kamélis hölgy Produnce-ét játssza, munkácsi vendégszereplésre kapott meghívást, azonban könnyebb meghűlése, valamint a Nemzeti Színház játékrendje miatt kénytelen volt szereplését lemondani. Egyébként most 4 vers nagymesterei előadásra készül amelyet február 20-án a Koncert rendez a Zeneakadémián. Az előadóesten Lánczy Margit nemcsak verseket ad elő, hanem konferál is. KI TUD RÓLA? FÖLDES ISTVÁN 202/36. Értesítést kérek: F50.s. Budapest, Kirily u. 77 SZOMBAT, 1944 FEBrUAtt Vfzj Zenei hírek Feltámad a bécsi valcer a Marnitz-farsangon Néhány évvel ezelőtt a legnagyobb sláger volt az a bűbájos keringő, amelynek refrénje így kezdődött: „Ha feltámad a bécsi valcer__“ A régi, hamisítatlan bécsi kedély és vidámság után epedő nosztalgikus kis dal most valóra válik Marnitz Frigyes nagy farsangi délutánján, amelyet február 13-án délután rendez a Magyar Művelődés Házában. A népszerű rendező újításként hatalmas. Összefüggő revüképet állított a farsangi délután keretébe, amely a bécsi dalt, a zenét, a kedélyt, a humort és természetesen az elmúlhatatlan bécsi keringőt mutatja színesen váltakozó színpadi képben. A bécsi kép főszereplői Géczy Éva, az Operaház szólótáncosnője, a női balettkarral. Somogyi Nusi, a legeredetibb humorú magyar komika, Götz Franciska hírneves jódler-énekesnő és a nemrég bemutatkozott s azóta egyre népszerűbb Csányi László—Miklós Lívia-pár. A farsangi délutánnak ezenkívül még mintegy 200 szereplője lesz, míg a kíséretről a Rendőrzenekar és a Budai Mandolinzenekar gondoskodik. * „Wagner-est halála titt. évfordulója alkalmából“ címen Budapest II. vasárnapra műsort hirdet. Bevezeti Pap Viktor, közben hanglemezek. Hogy ki és mit vezet be, ahhoz előzetesen nem lehet hozzászólni, hiszen minden a „hogyan“ és „miként“ kérdésekre adható feleleten múlik. Hogy ezt a rádió-műsorszámot most mégis szóvá tesszük, ennek oka az, hogy úgy látszik, elfelejtették megnézni a dátumot. Pedig minden zenetörténeti kézikönyvben és lexikonban olvasható, hogy Wagner a velencei Vendramin-palotában nem 1884, hanem 1883 február 13-án halt meg s ha csak nem fedezett fel Pap Viktor úr valami új adatot, azóta nem 60, hanem 61 év telt el. Vagy a „kicsire nem nézünk" felkiáltással kerekítették le hatvanra az évfordulót? Ez mindenképpen hiba, mint ahogyan az sem válik a stúdió dicsőségére, hogy 1944 február 2-án nem emlékezett meg méltóképpen egy fontos évfordulóról. Erre a napra esett, hogy a Szent Péter székesegyház új kápolnájába temetett „Musicae Princeps", Palestrina 350 éve meghalt. Annak ellenére, hogy a magyar katolikus egyházzene nagy vezéregyénisége, Harmat Artúr, ezen a napon a Bazilikában a „Missa brevis" előadásával áldozott a musica sacra legnagyobb alakja emlékének. Kár, hogy elfelejtették ezt közvetíteni, méltatást sem hallottunk s egyedül a „rádió hangverseny dobogóján“ sorozatban hangzottak el Palestrinaművek, bizonyára a tolmácsoló Forray-kamarakórus lelkes buzgalma következtében. Mindezt pedig azért tesszük szóvá, mivel a rádió nagyüzemének, felfogásunk szerint, nem csak a „Ki mit szeret", „Könnyű zene — könnyű percek", „Táncoljunk, nevessünk“, „Hogy vóóóóók“, „Se szó, se beszéd muzsika" és az egymáshoz nem illő, sőt egymást ütő számokból álló „Jó reggelt" sorozatokat kell favorizálni, hanem művelődési eszményeket is és pedig, szerény megítélésünk szerint, elsősorban ezü (G. E.) * Dr. Bartha Dénes professzor, az ismert zenetudós és esztéta, a Magyar esztétikai társaság sorozatában .4 nemzeti jelleg a zeneművészetben címen szerdán előadást tartott. Fejtegetéseinek lényege, hogy a nagy mestereknél tisztán nem mutatható ki a nemzeti jelleg, miután ők mindig a stílusok és a nemzeti jelleg szintézisét adják. A nemzeti jelleget egyedül a népzenék dallamstílusának beható vizsgálatára lehet alapítani. Amennyiben a népzenék dallamstílusa műzenei mesterek alkotásaiba is érezhetően belefolyik (Haydn, Schubert, Verdi, Kodály, Bartók) természetesen a nagy mestereknél is erősen érezhetővé válik a nemzeti jelleg. A rendkívül értékes előadáshoz dr Prahács Margit egyetemi m. tanár szólt hozzá. * Zongoraest. A mindössze 23 éves Jiser György szerdai első önálló estjén még tanárának, dr. Böszörményi Nagy Bélának művészpedagógiai eredményeit kamatoztatta. De ez így is van rendjén. A balpedált a kelleténél többet használó ifjú pianista igyekvő, törekvő muzsikus, nem hajszálpontos, de tárgyias jellegű játékos. A romantikától távolabb álló, kevésbbé ellágyuló típus, hangja ritkán színesedik s ott érvényesül a legjobban, ahol, mint például a klasszikus számokban a kereteket biztosabban érzi. Azt kell hinnünk, hogy a mai katasztk világban Budapesten már elfogytak Beethoven sokszor hallott hét művén kívüli összes zongoraszonáták, Eiser is az Appassionatát szorgalmazta. Előadása egyelőre nem mutat különösebb profilt, de egészbevéve Szimpatikus, amit nyújt. Okos ötletnek bizonyult, hogy a hangversenyt a Zeneakadémia kistermében rendezték. Így minden jegyet eladtak, a terem is lassanként meglelt, nem kísértett a borroé vacui nyomasztó érzése, amely különösen akkor tör a hallgatóra,amikor a művész, bár tudja, hogy a közönsége nem fogja benépesíteni a helyiséget, csak azért, hogy a főiskola vagy a Vigadó nagytermére hisptíkozhassék, lemond az intim keup* családias hangulatáról. , * Rajter Lajos a közelmúltban é*'»» kezett haza németországi hang“, versenykörútjáról, melynek folyamán München, Bécs, Salzburg é» Berlin városaiban dirigált koncerteket. A művész nyilatkozata szerint nagyon érdekes, milyen intakt együttesek vannak a háború ellenére is a birodalomban. Rafter műsora a klasszikusok mellett Dohnányi, Kodály, Viski műveit ölelte fel. * Egyházzenei pályázat A főváros Árpádházi Szent Margit emlékét, megörökítő misekompozícióra pályázatot hirdetett. Pályázni lehet vegyeskarra, és orgonára,, valamint vegyeskarra, zenekarra és orgonára írt misékkel. Az első csoportba tartozó művek díja 1500 és 1000 pengő, míg a második kategóriában a győztes 8090, a második pedig 1500 pengőt kap. A hirdetmény előírja, hogy a pályaművek mindenben alkalmazkodjanak a liturgia szelleméhez, az egyházzenei rendeletekben, különösképpen X. Pius pápa „Moto propri”-jának”” elveihez. A pályázatban csak katolikus vallásét magyar állampolgárok vehetnek részt, elő nem adott és nyomtatásban még meg nem jelent műveikkel. A pályázat határideje 1944 július 15. A jeligés pályázatokat vezérkönyv formájában a székesfőváros polgármesterének címezve a IV. ügyosztályhoz (IV., Központi városháza, Károly-körút 38, I. 12/a.) kell benyújtani. A főváros fenntartja magának a díjazott művek első előadásának jogát 1945 december végéig. * Stefánias Imre és lászlóffy Margit kétzongorás hangversenyt adott Nagyváradon. A mester és kiváló neveltjének műsora Bachtól kezdve a francia szerzeményeken át a magyar és saját opuszokig hatalmas területet ölelt fel és oly nagy sikert aratott, hogy a művészpárt áprilisra újra meghívták koncertezni. A pedagógiai eredményekben is gazdag Stefániai Imre magasrendű nevelőmunkáját ez alkalommal nemcsak Lászlóffy Margit remek kultúrája bizonyította, hanem az az érdekes tény is, hogy a nagyváradi városi zeneiskola egész pianista gárdája mind a Stefániai-osztályból került ki s az ott szerzett gazdag tapasztalatokat kamatoztatja Ady kedves városának zeneéletében. * Orgonás Margit és Teszléry Zoltán, bemutató hangversenye. Orgonát Mts. pit hangversenyénekesnő és Teszléry Zoltán zongoraművész hétfőn, február 14-én este fél 7 órakor együttes bemutató hangversenyt rendez a Vigadóban. A hangverseny keretében kerül először bemutatásra Budapesten Santologuido: Reflexek, Pizzetti: Sötét az ég, Műsé: Add tovább, Sztravinszkij: Gavotte con variazioni és Macska-bölcsődalok című műve, továbbá Keszter György: Két etűdje, Horusitzky Zoltán két műve, Szilveszter és Bondó, valamint Kása György: Arany felhő és Láng című szerzeménye. Zongorán kísér: Szabados Zádor, közreműködnek: Arató Géza, Pitzer, Hermann és Schmidt Ferenc (klarinét). A hangversenyt rendezi: Rózsavölgyi és Társa, Szervita-tér 5. Yesudian álló- és mozgóképekkel kisért előadása India lelke Vigadó, holnap vasárnap d. ell-kor. Jegi gyeli az összes jegyirodákban és előad a* fdőtt helyszíneit. ♦ Járay József hétfői estje betegsége miat március 2-ára halasztva. * Mamin-hangversenek: 4-zongorás jazzess Brody, Eisemann, Komjáthy, Sólymossá Közr.: Kelly, Kardos, Kántor, dr. Legenyei« Holnap. Műv. Háza, d. u. 13 Tarka farsang 21 ««far! 2 zenekar! Balettkar! Muzsika, tánc, humor! Jegyek Marnitznál. IV., Petőfi S.-u. 14, VIII., Jöliger-krt. 37. jegyirodák. Zeneik. és Műv. Háza. Ma Zenfak. £ ó. Műfog üvegből Frankfurtból jelenti az NST. A háborús anyaghiánytól eltekintve is, a fogászat állandóan újabb és újabb anyagokat keresett a műfogak gyártásának céljaira, hogy azok minél jobban hasonlítsanak a valódi fogakhoz. Legújabban Frankfurtban pletisüvegből készítenek műfogakat, koronákat és töméseket. Az új műfog előnye abban áll, hogy évek hosszú során át változatlan marad és semmiféle vegyi hatásnak nincs kitéve.