Magyar Nemzet, 1944. február (7. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-12 / 34. szám

6 Ahol a hírnevet kovácsolják Ha a békebeli Párizsban az avatat­lan idegen december elején az Opera­­körn­yéki csendes kis place Gaillon-ra tévedt, szokatlan sürgés-forgásnak le­hetett tanúja. A Öaro­nt-vendéglő előtt kiváncsiak csoportosulása, izgatott új­ságírók, a rádióközvetítés jól ismert kellékei: minden arra utalt, hogy itt valami rendkívüli esemény van készülőben. Az idegen kérdezősködőnek a jólértesült bennszülött fölényes kéz­­legyintéssel adta tudtára, hogy a Gon­­court-díj nyertesének kihirdetésére várakoznak. Más országban el sem lehet kép­zelni azt a fontosságot, amelyet a Goncourt-díj a francia irodalmi élet­ben, sőt a nagyközönség körében is képvisel. A hagyományos szokás sze­rint december első tíz napjában ke­rül kiosztásra, gondosan összeállított ebéd keretében, de a lapok Irodalmi rovatában már kora ősztől fogva el­kezdik a találgatást a nyertes szemé­lyét illetőleg. Nálunk legfeljebb egy­­egy nagy futballmérkőzés előtt talál­kozunk ilyen széles körökben hasonló izgatott hangulattal, mikor a nagy­­közönség érdeklődését felcsigázzák a válogatott csapatba bekerülők nevei­nek latolgatásával a mire bekövetke­zik a nagy nap, a végső eredmény feszült várakozásával. December köze­ledtével a lapok irodalmi rovatából a Goncourt-díj hírei az első lapra, a legnagyobb aktualitás homlokterébe kerülnek. A díj népszerűségére jel­lemző, hogy több szépirodalmi mű cselekménye bonyolódik körülötte, így Edouard Bourdet: Vient de pa­­rattre című színműve, amely nálunk is színrekerült Most jelent meg címen a újabban Henri Trogat:«Le mort saisit le vif (A halott hatalmába ke­rü­l az étát, illetve szójátékkal. A halott átörökíti javait az örökösre) című­ regénye, amelynek érdekességét fokozza, hogy a fiatal szerző maga is megnyerte 1938-ban a Goncourt-díjat , így elképzelhető, hogy teljesen tisz­tában van a díj körüli összes kulissza­titkokkal. A Goncourt-akadémiának is több krónikása akadt, legújabban Georges Itapon ad érdekes összefog­lalást erről a sokat vitatott társaság­ról, amely idén ünnepli negyvenedik évfordulóját. A két Goncourt... Edmond és Jules de Goncourt, a naturalizmus előfutárjai, egész életük­ben a hírnév után vágyakoztak. Bár naplójuk tanúsága szerint valóságos aszkéta életmóddal sanyargatták ma­gukat irodalmi munkásságuk érdeké­ben, mégsem tudtak igazán az étre kerülni. Igaz, hogy a balszerencse többször is keresztezte érvényesülé­sük útját. Első könyvük megjelenése egybeesett III. Napóleon 1851-i állam­csínyével s a politikai szenzáció mel­lett a könyv elsikkadt 43 évvel ké­­sőbb pedig Carnot köztársasági elnö­köt akkor szúrta le egy merénylő, mikor a fivérét túlélő Edmond Napló­jának utolsó kötete jelent meg. A sok mellőzés és keserűség következ­tében a két fivér elhatározta, hogy irodalmi akadémiát alapítanak, főleg szűkölködő, fiatal írók felkarolására, mely a művészi alkotáshoz szükséges polgári jólétet biztosítaná számukra, hogy ne kelljen erejüket másfajta állásokban, akár az újságírás „alsó rendű munkájában“ szétforgácsolniuk. Edmond de Goncourt 1874-ben kelt végrendeletében egész vagyonát a Goncourt-akadémia alapítására hagyta a pontosan lefektette az akadémia alapszabályait. Az akadémiának tíz tagja lesz, (ebből hetet maga Gon­court jelölt ki), továbbá kikötötte, hogy a tagok kizárólag írók legyenek s az Académie Française-el ellentét­ben sem politikusokat, sem nagyura­kat ne lehessen beválasztani. A ta­gok 6000 frankos évjáradékot élvez­nek s évente egy 5000 frankos díjat osztanak ki a legjobb szépirodalmi prózai mű jutalmazására, azzal a megszorítással, hogy a Goncourt-aka­­démia tagja nem kaphatja meg. A dí­jat lehetőleg fiatal s eredet­i tehetség­­nek kell juttatni a gondolat és a forma merész kezdeményezéseinek bátorítására. Edmond de Goncourt 1896-ban halt meg, a következő évben elégedetlen örökösei megtámadták a végrendele­tet. A Goncourt-akadémiát egy fiatal ügyvéd, Pap­mond Poincaré, az 1914-es háború köztársasági elnöke képvi­selte, aki 1903-ban végső fokon meg­nyerte a pert s így az akadémia meg­kezdhette hivatalos működését Negyven év alatt a tíz akadémiai tagságot huszonhét személy töltötte be. Érdekes ezt a névsort végignézni, az utolsó negyven esztendő sok hí­ressége található meg benne: Al­phonse Daudet & fia Léon, Hugs­mans, Octave Mirbeau, Jules Itenard, Été­­mir Bourges, Courteline stb. Az egyetlen nő, akinek az a megtisztel­tetés jutott, hogy a Tizek közt helyet foglalhatott, Judith Gautier volt, Théophile Gautier, a kiváló költő leánya, akit apja iránti kegyeletből választottak be. Halála után ádáz versengés állott be az akkor felka­pott nőírók: Séverine, Rachilde, Co­lette stb. közt, de az akadémikusok ettől fogva nem engedtek be többé maguk közé nőtrót. A tíz első aka­démiai tag közül már­­csak kettő van életben: Justin Hosny és Lucien Descaves, míg a három legújabb tag, akiket a két zónára osztott Francia­­országban, a legnagyobb nehézségek közt, interzonális kártyákkal válasz­tottak meg. Sacha Guitry 1939-ben, Pierre Champion 1941-ben , Jean de la Varencie 1942 ben. Sacha Guitry és a többiek Sacha Guitry Goncourt-tagsága kü­lönösen széles hullámokat vert fel. A maradibb elemeket kissé meghök­kentette, hogy egy akadémikus­ tár­­suk, ha még olyan népszerű szín­­darabíró is, saját maga szerepeljen könnyű fajsúlyú darabjaiban. Viszont a kedélyek lecsillapításához erősen hozzájárultak azok a híresztelések, melyek szerint Guitry halála után az akadémiára szándékozik hagyni mű­kincsekkel zsúfolt Champ de Mars-i gyönyörű palotáját. Ezeket a híreket, igen diplomatikusan, Guitry sem meg nem cáfolta, sem meg nem erősítette. Az akadémiának egyébként már volt egy fekete báránya, az 1937-ben megválasztott Francis Carco szemé­lyében, aki őszinte szavú, vérbeli költő, de az alvilág és a rassznyelv specialistája s ezenfelül moziszínészi és kabaréénekesi babérokat is ara­tott. Ezekkel a szélesebb látókörű választásokkal az akadémia legalább bebizonyította, hogy méltatlan a „Hotel des Invalides" (rokkantak menhelye) elnevezésre, amellyel az ellenfél ügyvédje a megalakuláskor támasztott perben illette. A választások azonban akkor is viharosak szoktak lenni, ha az alap­szabályoknak megfelelően, tisztára tollforgatók közt folyik a küzdelem. Némelyik jelöltnek csak többszöri próbálkozás u­tán sikerül bejutnia. Jules Steward a maga irónikus modo­rában jegyezte le híres Naplójában bukása feletti keserű csalódását, míg végre másodszorra bekerült az iri­gyelt Tizek közé. Szegény Courte­­line-t, „Méliére fiát", ahogy Catulle Mendés nevezte, csak harmadszorra választották be, amikor a szó szoros értelmében féllábbal a sírban volt, mert egyik lábát már levágták s há­rom év múlva meg is halt.. Érdekes tanulságokat vonhatunk le a kortársak csalhatatlanságára vo­natkozóan, ha a Goncourt-díj nyerte­seinek névsorát nézzük át. Egyébként ez az irodalmi díjak végzete, hogy a Elek Tibor, távollevő húga: NI. Elek Alice nevében is mély fájdalomnál jelenti, hogy hőn szeretett édesapjut hosszas szenvedés után 70 éves korá­ban, február 16 étt elhunyt. Gyászolják még: veje Neumann Teo­­fil, unokája: Neumann József, unoka­­húga: Polgár Magda, sógorái: sógor­­női és számos jóbarátja. Február 13-án, vasárnap déli ül órakor helyezzük örök nyugalomra imádott felesége mellé a ráróskeresz­­túri téred­őkért. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Ney Sándorné szül. Adler Mária rövid szenvedés után 88 éves korában is hagyott bennünket. Gyászolják gyermekei: Itdfin (Komá­rom), Mik«» (Budapest) és messze tá­volban lévő Imre. ve­je: Schwarz Liiszló, menye: M­fl Bélásné sz. Spiller Irma. Ney Imréné sz. Feld­manó UH* unokái: Loewinger Ferenc,pé sz. Ney Elit. Hoffenreich Sándorné sz. Szhvars Edith és Ney­ A*i, unok­­áinak férjei: Loewinger Ferenc és messze távolban lévő Hoffenreich Sándor és nagyszán­ú rokonsága. Temetése február 13-án, vasárnap­­11 órakor a rákoskeresztúri le­­mezeketi. Magyar Nemzet Katona Józsefek Bánk bán­ja helyett többnyire a Tokody Jánosok Pártos­ság tüze szokott érvényesülni. A sok elfelejtett író közt azonban néhány komoly értéket is találunk­: Claude Varr­éré, Henri Barbusse, Georges Duhamel, Marcel Proust stb., bár a visszautasítottak névsora talán még érdekesebb, mert Jean Giraudoux, Colette, Apollinaire, Jules Romains stb. nevét tartalmazza. Az akadémia széles látókörére vall, hogy 1921-ben a néger René Maron: Batouaia című regényének ítélte a díjat, amelynek anyagi oldala sem megvetendő, leg­kevesebb 400.000 frankot jelent, egy 100 000-es példányszámot véve ala­pút A díj presztízse pedig akkora, hogy némely esetben még a bukás is jó üzletnek bizonyul, így 1932-ben L. F. P­ét­iné: Voyage au bout de la na­it (Utazás az éjszaka végén) című regényével alul maradt Guy Mazeline Les Loups (Farkasok) című munká­jával szemben. A szavazás igen izgal­mas volt, még per is keletkezett be­lőle, végeredményben Cétine a Thin­­phraste Renaudot-djjjal vigasztalódott s könne nemcsak eredetisége, hanem a körülötte zajló irodalmi, botrány­­per miatt páratlan sikert aratott-A háború nem kímélte meg azt az Auteuil- ben, a boulevard Montmo­­rency-n lévő kis házat, ahol Edmond Goncourt híres „Grenier“-jét, padlá­sát rendezte be, melyben a kor min­den híressége megfordult. 1940-ben torpedólövedék érte, de szerencsére csak a kertet dúlta fel, akárcsak az a bomba, amely 1871-ben a Com­mune alatt szakította fel a pázsitot s akkora gödröt vájt belé, hogy Ed­mond de Goncourt szerint egy ele­fántot lehetett volna benne eltemetni. A kertet most újból rendbehozták s korszerűen főzeléket termelnek benne. Megalakulása óta a Goncourt-aka­­démia már a második háborút vészeli át s kisebb megszakításoktól elte­kintve állandóan folytatta működé­sét. Most megint itt van a díjkiosz­tás ideje s sok fiatal, ismeretlen író sóvárogva várja a nevezetes napot, amely főnyereményszerüen, egy csa­pásra meghozza számára a hírnevet s a kéttői igazságszolgáltatásnak megfelelően a két egykori keserű agglegénynek is biztosítja életük nagy vágyát, a halhatatlanságot. Révay Erzsébet _Színházi hírek ------------------- —. * Kettő« darabváltozat az Opera­házban. Mint az előcsarnokban ki­tett táblán olvashattuk, Laurisin La­jos betegsége miatt nem a Bagdadi bordély és az Álomjáték, hanem a Bűvös szekrény és a Pozsonyi ma­jális került csütörtökön színre. A közönség egy része, mely Cornelius újdonság számba menő reprizére volt beállítva, szemmel láthatóan és hall­hatóan nem örült a kényszerű cseré­nek. Nincs igazuk az elégedetlenek­nek, mert hiszen a hasonlóan keleti tárgyú Bűvös szekrény, ha nem is olyan ínvenciógazdag alkotás, ügyes faktúrája zenedarab s a sok pessiz­­musával megnevettető szellemes szüzsé kitűnő. A hirdetmény nem tájékoz­tatott az Álomjáték és a Pozsonyi majális megcserélésének okáról, de gyanítjuk, hogy bármennyire sok­oldalú művész is a kitűnő Laurisin bajos, nem az ő betegségén múlott Operaházijuk egyik legjobban beállí­tott és Millos Aurél rendkívül tehet­séges voltát hirdető táncköltemény el­maradása. Bizonyára azért kaptuk a várt Álomjáték helyett Rafter mű­vét, mivel Farkas Ferenc operája rövidebb darab s így valamivel hosz­­szabb táncjáték beállítása vált szük­ségessé. A vígopera a szokott szerep­­osztásban ment. Maleczky, Hámory, Rosier és az orgánumban is kiváló Koréh humorteljes kvartettje mellett a jóhangú és szépen is éneklő Orosz Júlia ügyes és szemrevaló Zulejká­­nak bizonyult. A vezénylő Berg Ottó hangos zenekara elnyomta a szám­ban megfogyatkozottnak feltűnő kó­rust. A táncjátékban Bordi Bella, Harangozó Gyula, Kőszegi Ferenc és Zsedényi Károly aratott sikert. Kenessey Jenő jól vezényelt. (G. E.) * I­ánczy Margit, aki jelenleg A kamélis hölgy Produnce-ét játssza, munkácsi vendégszereplésre kapott meghívást, azonban könnyebb meg­hűlése, valamint a Nemzeti Színház játékrendje miatt kénytelen volt sze­­replését lemondani. Egyébként most 4 vers nagymesterei előadásra készül amelyet február 20-án a Koncert ren­­dez a Zeneakadémián. Az előadóesten Lánczy Margit nemcsak verseket ad elő, hanem konferál is. KI TUD RÓLA? FÖLDES ISTVÁN 202/36. Értesítést kérek: F50.s. Budapest, Kirily­ u. 77 SZOMBAT, 1944 FEBr­UAtt Vfzj Zenei hírek Feltámad a bécsi valcer a Marnitz-farsangon Néhány évvel ezelőtt a legnagyobb sláger volt az a bűbájos keringő, amelynek refrénje így kezdődött: „Ha feltámad a bécsi valcer__“ A régi, hamisítatlan bécsi kedély és vidámság után epedő nosztalgikus kis dal most valóra válik Marnit­z Frigyes nagy farsangi délutánján, amelyet feb­ruár 13-án délután rendez a Ma­gyar Művelődés Házában. A népszerű rendező újításként hatalmas. Össze­függő revüképet állított a farsangi­ délután keretébe, amely a bécsi dalt, a zenét, a kedélyt, a humort és ter­mészetesen az elmúl­ha­tatlan bécsi keringőt mutatja színesen váltakozó színpadi képben. A bécsi kép főszerep­lői Géczy Éva, az Operaház szóló­­táncosnője, a női balettkarral. Somogyi Nusi, a legeredetibb humorú magyar komika, Götz Franciska hírneves jód­­ler-énekesnő és a nemrég bemutatko­zott s azóta egyre népszerűbb Csányi László—Miklós Lívia-pár. A farsangi délutánnak ezenkívül még mintegy 200 szereplője lesz, míg a kíséretről a Rendőrzenekar és a Budai Mandolin­zenekar gondoskodik. * „Wagner-est halála titt. évfor­dulója alkalmából“ címen Budapest II. vasárnapra műsort hirdet. Be­vezeti Pap Viktor, közben hangleme­zek. Hogy ki és mit vezet be, ahhoz előzetesen nem lehet hozzászólni, hiszen minden a „hogyan“ és „mi­ként“ kérdésekre adható feleleten múlik. Hogy ezt a rádió-műsorszámot most mégis szóvá tesszük, ennek oka az, hogy úgy látszik, elfelejtették megnézni a dátumot. Pedig minden zenetörténeti kézikönyvben és lexi­konban olvasható, hogy Wagner a velencei Vendramin-palotában nem 1884, hanem 1883 február 13-án halt meg s ha csak nem fedezett fel Pap Viktor úr valami új adatot, azóta nem 60, hanem 61 év telt el. Vagy a „kicsire nem nézünk" felkiáltással kerekítették le hatvanra az évfor­dulót? Ez mindenképpen hiba, mint ahogyan az sem válik a stúdió dicső­ségére, hogy 1944 február 2-án nem emlékezett meg méltóképpen egy fontos évfordulóról. Erre a napra esett, hogy a Szent Péter székesegy­ház új kápolnájába temetett „Musicae Princeps", Palestrina 350 éve meg­halt. Annak ellenére, hogy a magyar katolikus egyházzene nagy vezér­­egyénisége, Harmat Artúr, ezen a napon a Bazilikában a „Missa brevis" előadásával áldozott a musica sacra legnagyobb alakja emlékének. Kár, hogy elfelejtették ezt közvetíteni, méltatást sem hallottunk s egyedül a „rádió hangverseny dobogóján“ soro­zatban hangzottak el Palestrina­­művek, bizonyára a tolmácsoló Forray-kamarakórus lelkes buzgalma következtében. Mindezt pedig azért tesszük szóvá, mivel a rádió nagy­üzemének, felfogásunk szerint, nem csak a „Ki mit szeret", „Könnyű zene — könnyű percek", „Táncoljunk, ne­vessünk“, „Hogy vóóóóók­“, „Se szó, se beszéd muzsika" és az egymáshoz nem illő, sőt egymást ütő számokból álló „Jó reggelt" sorozatokat kell favorizálni, hanem művelődési esz­ményeket is és pedig, szerény meg­ítélésünk szerint, elsősorban ezü­ (G. E.) * Dr. Bartha Dénes professzor, az ismert zenetudós és esztéta, a Ma­gyar esztétikai társaság sorozatában .4 nemzeti jelleg a zeneművészetben címen szerdán előadást tartott. Fej­tegetéseinek lényege, hogy a nagy mestereknél tisztán nem mutatható ki a nemzeti jelleg, miután ők mindig a stílusok és a nemzeti jelleg szin­tézisét adják. A nemzeti jelleget egyedül a népzenék dallamstílusának beható vizsgálatára lehet alapítani. Amennyiben a népzenék dallam­­stílusa műzenei mesterek alkotásaiba is érezhetően belefolyik (Haydn, Schubert, Verdi, Kodály, Bartók) ter­mészetesen a nagy mestereknél is erősen érezhetővé válik a nemzeti jelleg. A rendkívül értékes előadás­hoz dr Prahács Margit egyetemi m. tanár szólt hozzá. * Zongoraest. A mindössze 23 éves J­iser György szerdai első önálló estjén még tanárának, dr. Böször­ményi Nagy Bélának művészpeda­gógiai eredményeit kamatoztatta. De ez így is van rendjén. A balpedált a kelleténél többet használó ifjú pia­nista igyekvő, törekvő muzsikus, nem h­ajszálpontos, de tárgyias jellegű já­tékos. A romantikától távolabb álló, kevésbbé ellágyuló típus, hangja rit­kán színesedik s ott érvényesül a legjobban, ahol, mint például a klasszikus számokban a kereteket biztosabban érzi. Azt kell hinnünk, hogy a mai katasztk világban Buda­pesten már elfogytak Beethoven sok­szor hallott hét művén kívüli összes zongoraszonáták, Eiser is az Appas­­sionatát szorgalmazta. Előadása egyelőre nem mutat különösebb pro­filt, de egészbevéve Szimpatikus, amit nyújt. Okos ötletnek bizonyult, hogy a hangversenyt a Zeneakadémia kis­termében rendezték. Így minden je­gyet eladtak, a terem is lassanként meglelt­­, nem kísértett a borroé vacui nyomasztó érzése, amely­ külö­nösen akkor tör a hallgatóra,­­ami­kor a művész, bár tudja, hogy a kö­zönsége nem fogja benépesíteni a­ he­­lyiséget, csak azért, hogy a főiskola vagy a Vigadó nagytermére hi­sptí­­kozhassék, lemond az intim keup* családias hangulatáról. , * Rajter L­ajos a közelmúltban é*'»» kezett haza németországi hang“­, versenykörútjáról, melynek folya­­­mán München, Bécs, Salzburg é»­­ Berlin városaiban dirigált koncerte­ket. A művész nyilatkozata szerint nagyon érdekes, milyen intakt együt­tesek vannak a háború ellenére is a birodalomban. Rafter műsora a klasszikusok mellett Dohnányi, Ko­dály, Viski műveit ölelte fel. * Egyházzenei pályázat A főváros Árpádházi Szent Margit emlékét, meg­örökítő misek­ompozícióra pályázatot hirdetett. Pályázni lehet vegyeskarra, és orgonára,, valamint vegyeskarra, zenekarra és orgonára írt misékkel.­ Az első csoportba tartozó művek díja 1500 és 1000 pengő, míg a má­sodik kategóriában a győztes 8090, a második pedig 1500 pengőt kap. A hirdetmény előírja, hogy a pálya­művek mindenben alkalmazkodjanak a liturgia szelleméhez, az egyház­zenei rendeletekben, különösképpen X. Pius pápa „Moto propri”-jának”” elveihez. A pályázatban csak kato­likus vallásét magyar állampolgárok vehetnek részt, elő nem adott és nyomtatásban még meg nem jelent műveik­kel. A pályázat határideje 19­44 július 15. A jeligés pályázatokat vezérkönyv formájában a székes­­főváros polgármesterének címezve a IV. ügyosztályhoz (IV., Központi vá­rosháza, Károly-körút 38, I. 12/a.)­ kell benyújtani. A főváros fenntartja magának a díjazott művek első elő­adásának jogát 1945 december végéig. * Stefánias Imre és l­ászlóffy Mar­­git kétzongorás hangversenyt adott Nagyváradon. A mester és kiváló neveltjének műsora Bach­tól kezdve a francia szerzeményeken át a ma­gyar és saját opuszokig hatalmas területet ölelt fel és oly nagy sikert aratott, hogy a művészpárt áprilisra újra meghívták koncertezni. A peda­gógiai eredményekben is gazdag Stefániai Imre magasrendű nevelő­­munkáját ez alkalommal nemcsak Lászlóffy Margit remek kultúrája bizonyította, hanem az az érdekes tény is, hogy a nagyváradi városi zeneiskola egész pianista gárdája mind a Stefániai-osztályból került ki s az ott szerzett gazdag tapasztala­tokat kamatoztatja Ady kedves vá­rosának zeneéletében. * Or­gon­ás Margit és Teszléry Zoltán, bemutató hangversenye. Orgonát Mts­. pit hangversenyénekesnő és Teszléry Zoltán zongoraművész hétfőn, február 14-én este fél 7 órakor együttes be­mutató hangversenyt rendez a Viga­dóban. A hangverseny keretében ke­rül először bemutatásra Budapesten Santologuido: Reflexek, Pizzetti: Sö­tét az ég, Műsé: Add tovább, Sztra­­­vinszkij: Gavotte con variazioni és Macska-bölcsődalok című műve, to­vábbá Keszter György: Két etűd­je, Horusitzky Zoltán két műve, Szilvesz­­ter és Bondó, valamint Kása György: Arany felhő és Láng című szerzeménye. Zongorán kísér: Szabados Zádor, közreműködnek: Arató Géza, Pitzer, Hermann és Schmidt Ferenc (klari­nét). A hangversenyt rendezi: Rózsa­völgyi és Társa, Szervita-tér 5. Yesudian álló- és mozgóképekkel kisért előadása India lelke Vigadó, holnap vasárnap d. e­­ll-kor. Jegi gyeli az összes jegyirodákban és előad a* fd­­őtt helyszíneit. ♦ Járay József hétfői est­je betegsége miat március 2­­-ára halasztva. * Mamin-hangversen­­ek: 4-zongorás jazzess Brody, Eisem­­ann, Komjáthy, Sólymossá Közr.: Kelly, Kardos, Kántor, dr. Legenyei« Holnap. Műv. Háza, d. u. 13 Tarka farsang 21 ««far! 2 zenekar! Balettkar! Muzsika, tánc, humor! Jegyek Marnitznál. IV., Petőfi S.-u. 14, VIII., Jöliger-krt. 37. jegyirodák. Zeneik. és Műv. Háza. Ma Zenfak. £ ó. Műfog üvegből Frankfurtból jelenti az NST. A háborús anyaghiánytól eltekintve is, a fogászat állandóan újabb és újabb anyagokat keresett a műfogak gyártásának céljaira, hogy azok mi­nél jobban hasonlítsanak a valódi fo­gakhoz. Legújabban Frankfurtban ple­tisüvegből készítenek műfogakat, koronákat és töméseket. Az új mű­­­fog előnye abban áll, hogy évek hosszú során át változatlan marad és semmiféle vegyi hatásnak nincs ki­téve.

Next