Magyar Nemzet, 1945. július (1. évfolyam, 49-74. szám)
1945-07-15 / 61. szám
Színházi hírek hassony hűségs Egy szovjet film bemutatója elé A MAFIRT levetítette számunkra az Asszonyhűség című orosz filmeposzt, amely a feketetengeri, a Kaspi-flotta és a transkaukázusi front katonáinak részvételével készült. Szebasztopol hősi küzdelme a témája, az Odisszea klasszikus földjén játszódik le a film izgalmas és lenyűgözően érdekes cselekménye. Gerevijánszky filmje celluloidszalagból állít hősi emlékművet nemcsak az annyiszor vívott véráztatta föld védőinek, de a "Szovjet nő hősi lelkének is. Malachov Kurgán tengerparti részlet a Krím-félsziget déli csücskén. Itt süllyedt el hősies küzdelem után a Drozni csatahajó, amelynek kapitánya hajójával együtt száll a hullámsírba. Az utolsó mentőcsónak matrózával levelet küld feleségének, melyben megírja, hogy nagy feladatot bíztak rá, ezt teljesítette, most meghal a Szovjetért és Sztálinért Legyen ő is olyan hű a Szovjethez, mint ahogyan egy szovjet asszonynak lennie kell. Marja, a feleség ezután a tengerészek között éli életét, ha kell, matrózoknak dalol a kantinban, ha kell, rohamsisakot ölt és kézigránáttal harcol az ellenség ellen. Megrendítő erejű tengeri ütközetek zajlanak le a filmen, amelynek egy jelenetét sohasem lehet elfelejteni, öt szovjet katona egy-egy kézigránáttal a kezében dalol Szebasztopol várának egy kiszögellése előtt. Távol a kanyargó ülőn már feltűnnek a német óriáspáncélosok tömegei. A katonák dalolnak akkor is, amikor az első páncélos elérte már a kiszögellést. Ekkor dalolva előlép egy katona s a tank hernyótalpa alá dobja gránátját, őt követik a második, harmadik, negyedik és ötödik páncélosnál bajtársai. Mindnyájan dalolva mennek a biztos halálba, de teljesítették a feladatot s a tankroncsok eltorlaszolják az utat, megakasztják az offenzívát. Felemelő és elgondolkoztató kép ez, mint maga a film, amely a szovjet nő igazi arcát mutatja a nagyközönségnek. Falcon! a VI. szimfóniát vezényli hétfőn az Álkiskertben 946. Haydn: Csellóverseny (Banda), Vivaldi, Mozart: Pénteki jegyek érvényben (Koncert). A Márkus Parkszínház vasárnap nemcsak este hatkor, hanem délután háromkor is előadást tart. * A franciák nemzeti ünnepét,z európai demokrácia születésnapját a magyar rádió is megünnepelte. Az ünnepi műsor kiemelkedő pontja volt Demény Magda és Batári József zeneszámai Lenaillé és Milbaud zongora- és hegedű-szonátáit adták elő. 40* Száraz arcbőrre? Hormoeith B. krém! Szarkalábak ellen? Hormoeith B. krém! Botos eredmény? Hermolith B. krém! •51 Ma, 15 én az ÁLLATKERT-ben V26 órakor a Nagyoperett revüje. Ragyogó műsor, nagy zenekar. Fellépnek: Dobog Lívia, Szilvási Margit, Fekete Pál, Udvardy Tibor. Vez. Nagypál B. Az ÁLLATKERTBEV 17-én, kedden: „Három a kislány". Látta már a plakátot)? Jegyeiről •félre gondoskodjék! * Mozik műsora ADY: Lila akác, Kabos, Biller. 1512, •*^2, 4, 6. BELVÁROSI: A vharkovi per (orosz) Iliradó. (%4, ^26, VJ. V28, v. és v. 11 és ^3 fz.) BETHLEN: Balalajka (Nelson Eddy, Hajmássy Ilona) (144, %6, V28, sz., v. és v. Vilis.) CAPITOL: Aki már az overaraer. Amerikai varieté. (3. 5. 7. v . v. 11) CORVIN: Asszonylázadás (amerikai). Marlene Dietrich. (3. 5. 7, v. és v. 11-kor is.) CORSO: Olajváros (amer.) Clark Gabié (2. 4. 6.) DT,CSI: A megbélyegzett asszony. (Viktor Francon, Louis Jouvel) (francia) Híradó. 3. 5. 7, v., ü. 11 FÓRUM: Bagdadi tolvaj. Amer. híradó (2. 4. 6. V., ü. Vil2 is.) JRADrt: Ij magyar híradó 2. sz Chaplin és a csodaforrás. Új orosz híradó. Palócvirág. A vadállat barlangjában. Reggel 9-tól este M*10-ig. IPOLY: Britodorav Melody (amer.) Híradók. 4. V28, v., ü. is) JÓZSEF ATTILA: Budai cukrászda (magyar) Kabos. (Y24, Y26, V28. v., v. 1 1. 16-án 2 is.) KAMARA: A víg özvegy Maurice ( •Chevalier 0A12, 2, 4, 6) LLOYD: Táncolj és szeress. Fred As- Jaire és Ginger Rogers. (3, 5, 7.) PLARE: Rettenetes Iván (N. Cserkaszov, L. Celikovszkaja) 11, 1, 3, 5, 7. PÁTRIA: Mai lányok (Dayka, Szepes, Pataky) Tessék jegyet váltani (Turay, Kiss Manyi) 3, 5, 7. V. 1 is.) PETŐFI (Odeon): Tovaris P. (orosz) Vasárnapig. (024. V26. V27.) SÁGVÁRI: Lenin októbere. (orosz) 063. V75, v. 11 is.) C!GÁLA: Az utca bolondja (Charles Laughton, Vivian Leigh). Hiradó: OÁ3. *65. %7. v., ü. %12 is.) SZABADSÁG (Simplon): Hét tenger ördöge (amer.) Erről Flynn. (3, 5, 7, v., ü. %12 is.) TINÓDY: Tarzan és fia (Jonny Weissmüller) 3, 5, 7. TURÁN: Egy asszony három élete (amer.) (Charles Boyer, Bette Davis) Amerikai híradó 1, 3, 5, 7. V. és ü. 11 is.) URÁNIA: A 217-es deportált (orosz) 0A3. VJ. T. Hl is.) VÁROSI SZÍNHÁZ: Az amerikai sasz (amer.) (2. ^65, 7.) Megnyílt az újjáépült Ostende Az Ostende kávéház majdnem egyéves kényszerhallgatás után pénteken délután újra megnyitotta kapuit. A helyiséget tulajdonosa, Grósz Ödön teljesen újjáalakította, új díszítések, új ötletek fogadják a vendégeket. A megnyitás alkalmából beszélgettünk a 76 éves Grósz bácsival. Elmondotta, hogy 1944 május 2-án kellett elhagynia az Ostendét. A felszabadulás után maga fogott hozzá a romeltakarításhoz. A közönség örömmel fogadta régi kedvencének, az Ostendének megnyitását. Zsúfolásig megtöltötték a nagy éttermet és sokat tapsoltak a Chappyzenekarnak és Diana Clayton új produkciójának. Grósz Ödönt a kávéház megnyitó ünnepének örömén kívül ezen a napon még egy nagy öröm érte: levél érkezett fiától, az Amerikában ismert íróvá lett Köves Tibortól. Azt írja fia levelében, hogy a Times table sikere után megírta Papén élettörténetét, amelyivel ugyancsak nagy sikert aratott. A Jó Pásztor Bizottság kéri azokat, akik az elmúlt három év alatt 4 gondozottjai, vagy munkatársai voltak, közöljék címüket sürgősen a központi hivatallal: Budapest, V., Gézautca 1. Magyar tüzer — ■ 115| Julia* Vasárnap Senkinek sincs joga ahhoz a földön, hogy bitorolja Isten jogát és különbséget tegyen az egyformán Isten képére teremtett ember és ember között. Mocsáry Lajos lárusházi hírek. A polgármester elrendelte az augusztus havi éelmiszerjegyek kiosztását. A tömbmegbízottak július 18 és 19-én a helyi jegykirendeltségnél vehetik át a szokásos kimutatásokat, az élelmiszerjegyeket pedig július 25- től kapják meg és 24 óra alatt kötelesek azt a lakóknak kiadni. Augusztus 1-től a felnőttek és a gyermekek részére egységes jegyek kerülnek forgalomba. Ettől az időtől kezdve csak a 12 éven aluli gyermekek kapnak pótjegyet. Az egy éven aluli csecsemők a már kiadott „A“ jegyen kívül augusztus— szeptember hónapra külön pótjegyet kapnak. A nehéz testi és a testi munkás pótjegyeket , július 23-tól a Lónyai-utcai jegyközpontban lehet igényelni. A pótjegyek kiadása július 25-től augusztus 4-ig történik . Július 20-tól kezdve kenyér váltójegyek kerülnek forgalomba. Ezt csak a vendéglátóüzemekben lehet beváltani, pékeknél és élelmiszerkereskedésekben nem. Két napra érvényes kenyérszelvényért nyolc darab váltójegyet lehet kapni a jegyfiókokban és a dohányárudákban darabonkint 40 fillérért. A fasiszták és a nyilasok mérhetetlen károkat okoztak a villamosvasúti és helyiérdekű vonalakon. A Beszkárt és a HÉV alkalmazottai azonban rendkívüli munkateljesítménnyel eddig már összesen 682 kilométer vágányhálózatot helyeztek üzemképes állapotba. A felsővezetékhálózatból 570 kilométert kötöttek be a forgalomba. A forgalmi teljesítmény júniusban 4 millió kocsikilométerre emelkedett. Ebben a hónapban 2000 vagonnal végeztek teherszállításokat. A polgármester a Beszkárt és a HÉV alkalmazottainak kiváló munkateljesítményükért egyhavi illetményüket utalta ki jutalomképen. Ús Kalmár István műszaki főtanácsost a polgármester megbízta a városházi XVI. gépészeti ügyosztály vezetésével. Kalmár István kitűnő műszaki tisztviselője a fővárosnak. „Készülj a télre“ címmel a közellátási kormánybiztosság által kiadott befőzési füzet nem díjtalan, hanem tízpengős terjesztési áron kerül forgalomba. A tiszta jövedelmet a hazatérő deportáltak javára fordítják. A Mezőgazdasági Ipar r.-t, (Georgia IV., József-tér 3), az Alföldi Cukorgyár r.-t. és a Magyar Föld r.-t. (V., Mérleg-u. 9) budapesti központi irodáihoz a budapesti Nemzeti Bizottság kiküldte az Igazoló Bizottságot. Az Igazoló Bizottság felhívja mindazokat, akik az igazolás alá vonandó alkalmazottak olyan magatartásáról vagy cselekményéről tudnak, mely a magyar nép érdekeit sértette vagy sérti, hogy ezt írásban a bejelentő nevének és lakcímének feltüntetésével az Igazoló Bizottság elnökéhez (Révész László, Vigadóutca 6, Futura r.-t.) jelen hirdetés megjelenésétől számított nyolc napon belül juttassák el. Az igazolási eljárás alá kerülők névjegyzéke a vállalatoknál megtekinthető. Wolfner Gyula és Társa r.-t. központi irodája, Kisgyóni és Bakonyvidéki Kőszénbánya r.-t. (Budapest, IV., Somogyi Béla út 26.) A Nemzeti Bizottság által a fenti cégekhez kiküldött Igazolóbizottság megkezdte működését. Felhívjuk a lakosságot, hogy mindazok, akik az igazolás alá vont személyek (igazgatóság és felügyelőbizottság is) és alkalmazottak olyan magatartásáról vagy cselekedetéről tudnak, amelyek a magyar nép érdekeit sértették vagy sértik, ezt a bizottság elnökének: Garamvölgyi Gyula, Budapest, IV., gróf Károlyi utca 5, II. em. 1, szóban vagy írásban nyolc napon belül jelentsék be. Írásbeli bejelentést csak akkor vehetünk figyelembe, ha a bejelentő nevét és lakcímét is beküldi. Az igazolás alá vontak névjegyzéke az említett vállalatok fenti cím alatt lévő székhelyen közszemlére ki vannak függesztve. Az igazolóbizottság. A honvédelmi minisztériumhoz sűrűn érkeznek beadványok, amelyekben katonai képző- és nevelőintézetek felállításáról, illetve ezek tanévének megkezdése felől érdeklődnek. A honvédelmi minisztérium közli az érdekeltekkel, hogy katonai képző- és nevelőintézetek felállítását egyelőre nem tervezi.. Amennyiben ilyen intézetek felállítására sor kerül, erről a napisajtóban idejében közlemény jelenik meg. Magnesita Ipar r.-t. magyarországi fióktelepe, X., Gyömrőiút 48, Merkúr Műszaki és Vegyipari r.-t., X., Mázsa-utca 19, Ipartermék értékesítő r.-t., Gergely-utca 47, dr Dorogi Testvérek és Tuschák Gumiárugyár, X., Ihász-utca 26 vállalatokhoz a Nemzeti Bizottság által kiküldött igazolóbizottság megkezdte működését. A bizottság elnöke felhívja mindazokat, akik ezen vállalatok igazolás alá vont személyei (igazgatóság és felügyelőbizottság tagjai is), valamint alkalmazottai olyan magatartásáról tudnak, amelyek a magyar nép érdekeit sértették, úgy azt a bizottság elnökének, Perlesz Istvánnak, Budapest, V., Mérleg u. 12, III. em. 2 alatt szóban vagy írásban e hirdetmény megjelenésétől számított nyolc napon belül jelentsék be. Csak olyan bejelentések vehetők figyelembe, amelyek a bejelentő nevét és lakcímét is feltünteti. Az igazolás alá vontak névjegyzékei a vállalatok fenti címei alatti helyiségeiben ki vannak függesztve. ii 0EI LYE G tapint pried frágift, jégsekrétiyok, vili. I jCáfeJ Mr. préscI|wr*^SoK |l'®Kí|b^Eí r. , DítWovIm Zoltánt. Pried hűtőszekrények minden cél , ■ • tt TV. és VII. ker.-ben, Üzembiztos és tiszta. Hely keres vidéki iparvállalat. Vetet! Eiaaas. Chnazkalt. Berkorles Jázsi-ra, vili. habverő- és keverő- FRANCIA és NÉMET acélöntés, 2 drb. elyenként ,.^'s’zjnen i^öltözhetök 1—2 szinen átalakítja, majd ki- Ajánlkozás ..Konzervmester ‘ SHITR CDI PVC Cll£ f*.. vagy bárkit, ki 1943 gépek, vili. kávédarálók és nyelvgyakorláshoz energikus, 3 drb sütőlappal (280x330 „Itjások eladók Südi ír” vonatra vissza, jeligére Boros hirdetőbe, Lilim inluicom máre—1944 szert. között ott pörkölök, emulgálók, egye- erélyes ignámot keresek, mm) 330 Atv. hozzávaló szerv _ Apinnyi-tér 1. III. em.' n- Andrissy-út 54. 108. hrtyegnagykerede,. Vilma szolgál, _ keretes, isi. kértük. ^de n. 9. Zilbr % utal '*'*• 4 *' 1 vagy 2 szobás kondor, o, királyné-et 24. Hív. óra. sürgősen jelentkezzenek T egyenáramú. ---------------------------------------- 1264 HP. 380 V. Gani-motor 12&-------------------------------2? ad&___________________2SG » * fr .4 ..“• T. Amártextd. IV.. Bástya-u. hizt. háló,. ügynökök jf- Fűszer-, csemege- és festék- is kapható. Cim: Blockner- ^ iözépkori tu. l.ilKilA I . Július Tején megjelenik az 12. sz., II. 5. 274 lentkezhetnek 185-ig 109 üzletekben jól bevezetett "ci. Bajcsy-Zsilinszky-út 33. fa KföVros-n fiatal, kizárólag f- II I /• ÜZLETHELYISÉGET [urupi wumm ! ntTfi, r,—— jjnvnaknt kprk «-« ^“f***"0 'rssjssn^sifr- TMITIT11?, „Matra motor IIDflIUSUl ftCIvO w a a... SZIVOiZliOft kerf^"^' Gyógyszereket ^rn'élkt'éle&e^ CUKRÁSZ- . jfödS?. “w’1 teKite." r"dH T ""el, Gy 6 C k IR é H C Q ' ^ ES^Z E K ^ . ',3 Csiha-malogi. Hajdúvánás._k3 KEMENCÉT X .személymérleg kölcsönzée. Zuglóban. Budán cs. házat, rCACCDAV Dnvlrnvnnknrian vennék „Falüzelésű 2436" jel. —----------------------------------- ---------»« MM*-go ------------------------------------281 ytUrrKUT hnrkPrP^kPflPQ 1 ^ IGÉNYJOGOSULTNAK GYERMEKLANY ARUCZInTEMHEZ " p — — angol tanár. Berlini-tér 5. 71 UUNlGI GunbUGd I K O F L K X EGY G\“eg?Iml)f)ENES tat 'dezetw finanszírozót DarvtacTamiona) Társulok --------------------------7— Kapható mindenféle bór ellenyéépezőgép eladó. Lágymányoson'' jelnév teljes ellással felvétetik. lf *r *?e ■ €C Sá SZ On vállalkozáshoz 100—20OOOO Córték D A DIÓT cső áron. Budaörs*. VII., Dr Spillenberg hirdetőiroda. vírtflú rZ ^e'-kr19 28" XII. Br. Eötvösit 56. Sváb- JfL New York hirdetőbe ....... Pvel fleál,'* Gl tV/de jeruil K A UIU I Akácfa-utca 63.__________11. Szent István-körút 24, 46 ^ock buefl.. Llzuibe.-Lrt 9._^- hWTi Normal, remió. 2?7 VH. Erzsébet-körút 9, »8 ^ves«k^ h.báss^ h. # T-veL „Reális Jel. kiadó. . vessek. ,, f r —■——1-------- 3" -1 -. ----- —" - Fodor, II, Mecset-u. 15. 97 Nyers VADBŐR Kotogepes Kerékpár ,a KJLIKHM SzSSSZPSSS Perzsaszőnyeges Szerszámokat. s"Irmolruk vétele. e!"alsn. 'enné., ! lömv jel. Balogh és tricikli részletre is kap ,.i.100.000-ig" jel New York dr Mezei, Debrecen. "Kossuth- tükör olcsón eladók. tehel, szövetfüggönyt, seztontakarós csigafúrókat vesz Merőmű-Winter, Ddb-u. 16, II. udvar, I hird. Szent István-krt 9, 1 katv., II, Krúd-u. 10. Lázár, i hird. Erzsébet-körút 9., 267 utca 32. szán. 17 utca 33, I. émn. 159 vesz Ungár, Kirily u. 14. 2 Lószerüzem. Lwisl-u. 10Á. SOI JSSSíáSSSo Jr. irJ. 'I^T.MBGSIIIS^SBtBSEiSSfiss - Halálozás Ifj. Vicenty László és Velezdi Sarolta február 4-én légitámadás következtében elhunytak. Temetésük f. hó 16-án, hétfőn d. u. 3 órakor lesz a Németvölgyitemetőben (Wolff Károly-út). Fischer Sándor, a Salgótarjáni kőszénbánya r.-t. ny. igazgatója rövid szenvedés után 76 éves korában elhunyt. .Vasárnap, 1949 július 19 Rendőrségi hírek A politikai rendőrség őrizetbe vette Bánky Viktor filmrendezőt, aziz a toscani fogolytáborból hazafelé jövet fogtak el az egyik tiszántúli városban. Bánky 1935-ben belépett a Turul Szépmíves Céhbe, ahol minden erejét latba vetette, hogy a zsidókat eltávolítsák a filmszakmából. Tagja volt a nyilaskeresztes pártnak is. Az antiszemita izgató filmek egéseregének forgatásában vett részt. A Szent István körút 28. sz. ház előttsmeretlen tettes agyonlőtte Székely Imre temesvári születésű nyomozótisztet. A gyilkosság ügyében nyomozás indult.♦ Réseti Ferenc és Balogh Antal újpesti bőrgyárosok az elmúlt rezsimben a Baross Szövetség vezetői voltak, jó barátságban állottak Megas Meislerrel és Endre Lászlóval. Nagy szerepük volt abban, hogy a németeknek még az utóbbi időben is sikerült óriási mennyiségű nyers- és készbőrt kihurcolni az országból. A politikai rendőrség őrizetbe vette őket. A Tisza Kálmán-téren levő Győri fogadóban csütörtökön éjszaka megjelent egy civil vezetésével öt felfegyverzett magyar katona. Az egyik szobában Föglein Ferenctől és két barátjától 27.000 pengőt foglaltak le és vittek el. Csakhamar kiderült, hogy szélhámosok voltak, akik jogtalanul viselték az egyenruhát. A Teleki-tésen elfogták vezetőjüket, Bulla Ignácot, majd később társait. Bulla István gyári munkást, Lengyel József szerelősegédet, Kovács József napszámost, Szemenyei László lakatossegédet, Jámbor István tanulót és Erdős Eszter női szabósegédet, aki szintén a bandához tartozott. Orvosi hírek Dr Horn Zoltán kórházi főorvos cukorbetegeknek rendel kedden és csütörtökön délután 4—5-ig: IV., Irányi utca 27. Dr Schulcz Lajos belgyógyász rendelését megkezdte: V., Szent István-tér 15. I. emelet 1. Dr Váti László belorvos ismét rendel: V., Nádor utca 19. Dr Porzsolt I. belgyógyászati rendelőjében ismét diashermiaés quarckezelés d. e. 10—1-ig. V., Phönix utca 14. Dr Weisz Arnold szülész-nőorvos hazaérkezett és újból rendel a régi lakásán. VI., Terézkörút 32. II. emelet. Dr Hirsch Ernő orvos és fogorvos hazatért és rendelését újból megkezdte: Teréz-körút 3., délután 3—5-ig. Dr Valér Ferenc mellősebész új címe: X., Simor utca 43, Rendel 4—5-ig. Dr Púder Sándor tüdőgyógyászfőorvos, belorvos rendelését újból megkezdte 3—6-ig. V., Nádor utca 24. Dr Stern Leó sebész nőorvos újból rendel régi lakásán 5—6 között V., Phönix utca 4. Házasság Hirschfeld Rózsa, Vác és Teth Vilmos, Budapest, jegyesek: Rományi Margit és Márton Lajos jegyesek. Dr Báthor Béla min. titkár és Kies Olga házasságot kötöttek. A Magyar Keleti Társaság július 17-én délután hat órakor rendezett ülésén dr. Juhász Vilmos tart előadást Az új indiai alkotmány címmel. Az előadás helye IV., Reáltanoda utca 18 —15. A 600/1945. P. M. sz. rendelet: „A belföldi forgalomban fizetendő Általános és Fényűzési Forgalmi Adóról" 7.106 r. sz. nyomtatásban a Magyar Közalkalmazottak Országos Szabad Szakszervezetének székházában (VIII., Eszterházy utca 4) kapható. Névmagyarosítás: Schwarcz Dániel órás és ékszerész, a Szakképzett Órások Magángazdasági Egyesületének (SzOMGE) elnöke, nevét Molnár-ra változtatta, üzletfeleit és barátait lakásán: Károly körút 16. sem. fogadja. Nincs lakása, telefonja? Találkozzék barátaival és ismerőseivel a Japán kávéház Lechner szobor kerthelyiségében. (Andrássy-út 45.) Ügyvédi hírek Dr Pikler Kornél ügyvédi gyakorlatát ismét megkezdte: V. Pozsonyi-út 39. szám alatt. Dr Rosenberg Sándor ügyvéd (VI., Teréz-körút 7.) nevét belügyminiszteri engedéllyel Aradira változtatta. Ifj Stamberger Pál és dr. Stamberger Sándor ügyvédi gyakorlatukat jelenleg VII., Akácfautca 7. szám alatt folytatják. Ifj. dr Wiener József ügyvéd irodáját V., Váci it 6. sz. alatt ismét megnyitotta. A kultuszminisztériumban tárgyalások folynak az egyetemi hallgatók tanulmányi veszteségeinek pótlásáról. A joghallgatók tanulmányi kedvezménye ügyében rendelet készül, amely az elvesztett tanulmányi idő arányos részének erejéig félév engedésére is módot nyújt. Színházak műsora VASÁRNAP Opera? A denevér (5) — Nemzeti: (a Magyar Színház épületében): Nyári szünet. — Nemzeti Kamaraszínház: Nyári szünet. — Vígszínház! Éjjeli menedékhely (116) — Fővárnál Operettszínház: Maja (2,) — Belvárosi Színház: Játék a kastélyban (3, 6) — Művészszínház: Családi szálloda Y79 Pódium: Balra át O(4, 6) — Medgyaszay Színpad: Timosa (6) — Irodalmi Varieté: Artista műsor 0£5) — Szabad Színház: Blanco Posnet elárultatása (11). A furfangos özvegy (3), Koldusopera (6) — Márkus Parkszínház: Vannak még férfiak (3, 6) — Népvarieté: Rántott csirke (3, 6) — U Színház: Mákos tészta (6) Ki tud róla? BÚST VAHA ZIAK! Ki tud Elber Andor rausz.rif (111/303), aki 1944 őszén Miskolcra került s azóta nyoma veszett? Értesítést kérek: XII., Budenz út 9., Grossmann, vagy: VI., Szondy utca 58., Neumann. " Keresem dr Erdős Istvánná Lénárd Klárit, aki Budapesten 1908 április 27-én született. 1944 november 9-én a téglagyárból Hegyeshalom felé vitték. Aki tud róla, értesítse Erdős Aladárnét, Koháry utca 21. Balázs Évit és Katót keresik szülei. Értesítést kér Görög János, II., Riadó u. 6. Utolsó hír március közepén jött Magyaróóvárról. Ki tud Bacht Irénről, akit október 23-án vittek el a KISOK- pályáról s azóta nincsen hír róla. Értesítést kér aggódó édesanyja, özv. Attomyr Mihályné, V., Újpesti-rakpart 8, IV. 22.