Magyar Nemzet, 1946. augusztus (2. évfolyam, 169-193. szám)
1946-08-24 / 187. szám
tar ^ T 'ís Tsíus 2 M Magyar Nemzet Orsttámadás A magyar politikai és sajtóköröket napok óta példátlanul álló botrány tartja izgalomban. A botrányt a Szabad Nép párisi tudósítójának, Vásárhelyi Miklósnak a lap vasárnapi számában megjelent tudósításának két megdöbbentő részlete váltotta ki. Tudósításában a laptudósító vakmerő orvtámadást intéz a mai demokratikus magyar politika két tekintélyes tényezője, Gyöngyösi János külügyminiszter és Balogh István miniszterelnökségi államtitkár ellen. Ha ezt a támadást a kommunista lap József körúti szerkesztőségében határozták és fogalmazták volna meg, úgy bizonyára nem sok vizet zavart volna és úgy a megtámadott személyek, mint jómagunk is kézlegyintéssel napirendre térhettünk volna felette. Az orvtámadást azonban ezúttal a hely és mód minősíti olyanná, amilyenre még a magyar sajtó történetében nem akadt példa. Ezért a Szabad Nép párisi tudósítójának cikkét kénytelenek vagyunk teljes megvilágításban a magyar közvélemény előtt megmutatni. Gyöngyösi János sajtókonferenciáját ismertetve a tudósító perfid rosszindulattal denunciálja Gyöngyösit Jugoszlávia felé, azt a Gyöngyösit, akiről mindenki tudja, hogy egyik legállhatatosabb, legmeggyőződése Sebb híve a magyar-jugoszláv megbékélésnek, aki ennek többízben kézzelfogható tanújelét adta. A Szabad Nép párisi tudósítója is tudatában van ennek , mégis a jugoszlávok bizalmatlanságát és gyanakvását igyekszik felkelteni a magyar külügyminiszter személye iránt akkor, amidőn a legnagyobb szükség volna arra, hogy déli Szomszédunk bizalommal tekintsen a magyar demokráciára. Szerencsére kísérlete eleve kudarcra van ítélve, mert sem Párisban, sem Belgrádban nem ugornak be Vásárhelyi kútmérgezésének. A magyarul író újságíró felemlíti, hogy egy jugoszláv elvtárs azt kérdezte, milyen a magyar kisebbség helyzete Jugoszláviában. A válasz szóról szóra így hangzott: «Jugoszláviában a magyar kisebbség helyzete teljesen azonos a többi nemzetiség helyzetével, ami természetszerűleg folyik abból az alkotmányból, anelyet a föderatív demokratikus Jugoszlávia megalkotott. Erről a külügyminiszteri nyilatkozatról ezt írja a kommunista újságíró: «A külügyminiszter szemmel láthatólag nem elégítette ki a szomszédainkat ebben a kérdésben tanúsított diplomatikus szófukarságára. Úgy látszik joggal várhatták volna, hogy melegebb szavakkal emlékezzék meg arról a mintaszerű, demokratikus, intézményes bánásmódról, amelyben a magyarság hazájukban részesül.* Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a Szabad Nép munkatársa e válasz nyomán elégedetlenséget láthatott volna jugoszláv elvtársa arcán* A külügyminiszteri válasz nemcsak diplomatikus, de korrekt és teljesen jóhiszemű volt. Gyöngyösi külügyminiszter ezenkívül a párisi akusztikát és az azóta bekövetkezett eseményeket is kellő módon figyelembe vette. Ebbe a válaszba csak a Szabad Nép munkatársa olvashatott bele szófukarságot és rejtett hátsó gondolatokat. Kár volt a Szabad Nép munkatársának túllicitálni Gyöngyösi külügyminiszter egyenes és becsületes nyilatkozatát. Úgy érezzük, ezzel a felkínálkozó és denunciáló rálicitálással nemcsak a magyarul olvasó és érző közvéleménynek megvetését érdemelte ki, de a jugoszláv elvtársáét is. Lehetetlenség volna Tito marsall országában, hogy akadjen ott olyan jugosláv újságíró, pH a saját külügyminiszterének szavait használja fel denunciálásra egy m&rik álostroma! szemben. Mert Jugoszláviában az újságírók nemcsak a demkrácia, de a nemzeti ' tcsúfol íratlan törvényeit is betartják és • nép ftJaáb£*» •«&na söpörné A akt ' írót, aki az ország legnehezebb helyzetében a saját külügyminiszterét hátbatámadná. De ennél is megdöbbentőbb a tudósítónak Balogh István személyével kapcsolatos megjegyzése, amely szó szerint így hangzik: «...az az egy mondat, amelyet Masaryk Balogh államtitkár egyik legutóbbi beszédéből idézett, ahol szerinte egyszerűen lefasisztázta a mai Csehszlovákiát, felháborodást váltott ki és nem vet jó fényt a magyar kormányra. Innen nem lehet tudni, otthon milyen politikai céllal mondotta ezt Balogh István, de a nagyvilág ezt nem hiszi el és bizony ostoba rágalomnak tartja.» Nem hisszük, hogy ilyen galád mondatokat valaha is leírtak a magyar sajtóban. A párisi tudósító nemcsak azonosítja magát Masaryk csehszlovák külügyminiszternek Balogh István elleni támadásával, de azt még meg is tetézi és Masaryknál is súlyosabban „ostoba rágalomnak" minősíti. Vásárhelyi Miklósnak, mint lapja belpolitika szerkesztőjének, tudnia kell, hogy Balogh István nem Csehszlovákiát fasiztázta le, hanem egyes szlovák politikusokról mondott elítélő véleményt, akik a náciktól átvett módszerekkel és szellemben akarják megfosztani fasiszta kollektív felelősség elve alapján a felvidéki magyarság ezreit földjétől, otthonától, templomaitól, iskoláitól. Vásárhelyi nagyon jól tudja, hogy Balogh István soproni húsvéthétfői beszédében, ahol erről a kérdésről beszélt, éles különbséget vont meg Prága és Pozsony között és ezzel ugyanazt cselekedte mint később ezt az egyik nagy világhatalmi fővárosában a vezető államférfiak is tették. Nemcsak Balogh államtitkár, de minden humánusan és demokratikusan érző ember, bármily nemzetiségű legyen, még ha véletlenül Masaryk Tamás szellemét ismerő és követő cseh is, fasiszta módszernek kénytelen minősíteni a felvidéki magyarság kollektív büntetésének, politikai jogaitól, vagyonától, emberi méltóságától való megfosztását. Nem is Balogh István, de Masaryk Tamás mondta, hogy a demokrácia nem más, mint a humanizmusnak megvalósítása a politikai életben. Márpedig miféle humanizmus az, amelyben embercsoportok és egyének emberi és politikai jogait sárba tapossák?! Vásárhelyi Miklós ebben az esetben is, nemcsak magáévá teszi az ifjú Masaryknak Balogh István elleni alaptalan rágalmát, de ezúttal is a magyar államférfi ellen fordul és szinte bűnbakul igyekszik őt kijátszani azért, hogy a csehszlovákok ki akarnak utasítani néhány százezer magyart és hogy rossz békét fogunk kapni. Ezekre a zsurnalisztikai módszerekre még nem volt példa sem a magyar, sem más nemzet sajtójában. Még nem fordult elő, hogy egy nemzethez tartozó újságíró átvette és megtoldotta az ellenséges partner elfogultság és rabulisztika által sugallt állítását a saját honfitársával szemben. Milyen sivár és meghökkentő az a kép, amely a Szabad Nép párisi tudósítójának cikkéből elénk tárul Nem borul-e szégyenpírba az arcunk, amikor olvassuk, hogy akad magyar újságíró, aki akkor midőn élethalálra birkózunk a magyarellenes rágalmakkal, előítéletekkel, igazságtalan vádakkal, odaáll és az ellenfél tézisét támogatja, aki a saját hazájának igazságát védő politikust döfi le alattomosan át orvul. Ezúttal azonban nem kívánunk megmaradni a felháborodás, a megtiport magyar önérzet tiltakozásának hangjainál, hanem határozottabb és erélyesebb lépéseket követelünk. Mint állítjuk, hogy Vásárhelyi Miklós példátlan hangú orv támadása nemcsak Gyöngyösi János és Balogh István ellel irányul, de ez egész mafgyar nemzet meggyalázása. Szava JWriffl tmefaisitéi&h péntek eszt * békekonfor«moldrót» A figyelem még mindig Washington és Belgrád konfliktusa felé-fordul Páris figyelmét, amint London és Washington figyelmét is, változatlanul az Egyesült Államok és Jugoszlávia konfliktusa kötvén le, a párisi békekonferencia háttérbe berül. Ámbár Jugoszlávia elégtételt szolgáltatott az Egyesült Államoknak, szabadon bocsátván a lelőtt repülőgép utasait (akik között két magyar is volt: dr Pallay Aladár és dr Léderer Arthur budapesti ügyvédek) és rendeletet bocsátva ki, amely az idegen repülőgépekre való tüzelést megtiltja, a nyugateurópai sajtó változatlanul az „ultimátum" ügyét mérlegeli. Helyesebben: ultimátumról nem volt és nincs is szó. Mert a diplomáciai kifejezés fogalma olyan jegyzéket ölel fel, amelyet visszautasítás esetén automatikusan háború követ. Az amerikai-jugoszláv viszályban pedig ez a sötét lehetőség nem állott fenn. Hogy mégis mindenki ultimátumról beszélt, ez csak a nemzetközi helyzet feszültségére mutat, amely katonai síkon is megnyilvánult. Egyes párisi és londoni lapok szerint öt katonai mozzanat húzódott meg a washingtoni külügyminisztériumnak még hangnemében is rendkívül erélyes diplomáciai lépése mögött. Washington először egy földközitengeri hajórajnak a felvonultatásával s a Belgrádhoz intézett jegyzékkel akarta kinyilvánítani, hogy az angolszász egyezkedési hajlam egy lépéssel sem hajlandó a koncessziók útján továbbmenni — hangsúlyozza a párisi és a londoni sajtó. Ezzel szemben a baloldal az angolszász reakció kihívását ismeri fel az Egyesült Államok jegyzékében. E kihívás célja a trieszti kérdés megoldásának elodázása s a békekonferencia megtorpedózása volna, hogy így a nemzetközi zavarosban talpraállítsák és szolgálatukba fogadják az imperialista Németországok Csenda Ltra®mbonégpalotában Miután Caldaritz görög miniszterelnök szenvedélyteljes vádbeszédet tartott a győztes hatalmak soraiban helyet kérő Albánia felett, csütörtökön délután Manullszky szovjet delegátus kelt a legkisebb balkáni állam védelmére. Menullszky m ald a kongresszus leghatásosabb szónokai közé számít, bibliai inspirációja fordulattal billentette helyre Albánia már-már teljesen elveszettnek látszó ügyét. — Jobban szeretjük azokat, akik megtévedtek, de rellmetvén a hibát, csatlakoznak a demokráciához, mint azokéi, akik a demokráciát a fasizmus felé irányítják! — kiáltotta. Ezzel az oly elkeseredetten hadakozó albán és görög ellenfelek erkölcsi állapota kialakult a konferencián. Albánia, m ▼olt bűnös, aki az igazak útján halad előre, Görögország a volt igaz, aki bőrén tévelyeg. A konferencia egyébként pénteken délelőtt egyáltalán nem tartott ülést és délután is csak az egyik olasz bizottság fog tanácskozni Nyilván az ultimátía hangulat feszültebb óráit akarja ezzel az elnémulással az értekezlet nagy bölcsen átvészelni A porig IngtMHS ülésezéseinek negyedeit hétül fejezi holnap be, de ez idő alatt nem sokkal jutott előre és a magyar kérdésben például a lényegbeli tárgymást már csak az ötödik héten kezdheti meg. A párisi ipák e lassúsággal kapcsolatban a vesztfáliai béka munkáiéival, meg a bécsi rét, ti. württembergi király eszik, a porosz király mereng, a bajor király beszél és az osztrák császár fizet* — írta volt Talleyrand a bécsi kongresszus idején Napóleonnak. Az ütem csigalassúságát tekintve, nyilván most is van, aki szeret, aki eszik, aki mereng s aki beszél. Sőt olyan is, aki fizet De hogy ez utóbbi kicsoda, azt még nem lehet tudni. A négy hét után Magyarország helyzete ilyeténképpen alakult: a három utódállam egyaránt követelésekkel lépett fel velünk szemben. Legtürelmetlenebbek a csehszlovákok, úgy nemzetiségi, mint pénzügyi vonatkozásban. Románia reparációs, Jugoszlávia pedig népcsere-igényeket támasztott. Anyagi elgondolásokkal jelentkezett Lengyelország is. E négy állam követeléseivel a békekilátások súlyosodtak. A magyar delegáció a szélrózsa minden irányában védekező állást kénytelen elfoglalni. Úgy tetszik, hogy amerikai részről etnikai kérdésekben találkozunk méltánylással és esetleg támogatással. Az anyagi kötelezettségek terén Moszkva segítségére számíthatunk. Egyebekben azonban helyzetünk fölöttébb elszigetelt, elszigeteltebb, mint bármelyik más államé, amint ezt a nyugateurópai sajtó Egyhangúlag megállapítja. Clementis a középeurópai kérdésekről. Clementis helyettes prágai külügyminiszter a Tribüne des Nations legújabb számában hatalmas cikket tett közzé a dimavölgyi ""kérdésekről. A legterjedelmesebben a magyar-szlovák népességcsere ügyét taglalván. Miután a maga módján kifejti a problémát, a következő sajátos megjegyzést teszi: " Az a tény, hogy Magyarország ellenzi a cserét, arra enged következtetni, hogy a magyar kormány a magyar kisebbség segélyével ötödik hadoszlopot akar tartani Cseh Szlovákiában, amelyet az adott pillanatban újból irredenta, revizionista és áruló hadjáratra ösztökélne. Temorgnage Chretien „Elszakított magyarok" címmel cikket közöl a szlovákiai magyarság sorstragédiájáról. „Megállapítottam — írja a tudósító —, hogy a szlovákok politikájukkal hosszú évekig megmérgezik majd Közép-Európa légkörét. A szlovákiai magyarság háromnegyed részében semleges politikai magatartást tanúsított. Ha akadt közöttük tévelygő vezér, a magyar bíróságok már elítélték őket, míg Szlovákiában eddig semmiféle megtorlás nem történt." A lap egyébként azt követeli, hogy a szlovákiai magyar kisebbséget helyezzék az Egyesült Nemzetek ellenőrzése alá. Bilkea Imre (Gafflem) Nem valószínű, hogy a „három nagy“ találkozik Az AFP jól tájékozott londoni körökből úgy értesül, hogy igenkevés a valószínűsége Adlee, Sztálin és Truman újabb találkozójának. Sztálin a szovjet-brit barátság jövőjéről A Daily Herald közli Morgan Phillips brit képviselő cikkét Sztálin generalisszimuszról, akivel Moszkvában hosszas beszélgetést folytatott. A cikk szerint: Sztálin kijelentette, hogy hosszú távlatra nagy reményeket fűz ex angol-orosz viszony alakulásához, mert úgy véli, hogy az angol munkásság rokonszenvet érés a Szovjetúnió Iránt. •— Mindkét nemzet — , mon-Upe volna tehát, ha a fejlődés párhuzamos iránya nem szilárdítaná meg baráti kapcsolataikat. Tito elégtételt adott Amerikának A belgrádi sajtó — mint az MTI közli — jelenti, hogy az Egyesült Államok nagykövete Bledben felkereste Tito tábornagyot és megbeszéléseket folytatott vele a két amerikai repülőgép kényszerleszállása miatt a jugoszláv kormányhoz intézett jegyzék ügyében. A megbeszélésekről kiadott közlemény szerint a jövőben elkerülhetők lesznek az olyan határsértések, amelyből a megtörténtekhez hasonló bajok származhatnának. A Reuter Iroda jelenti New Yorkból, hogy a szabadon bocsátott amerikai repülők elmondották: egy órával előbb bocsátották el őket, mint Patterson amerikai nagykövet átadta az Egyesült Államok jegyzékét Tito tábornagynak. Elmesélték azt is, hogy a gépre, miután földet ért, nem tüzeltek többé. A londoni rádió jelenti, hogy Tito válaszolt arra az írásbeli kérdésre, amelyet az Associated Press és a New York Times intézett hozzá. Azt kérdezték Titótól, hogy ha újabb amerikai gép repülne öt jugoszláv terület fölött előzetes bejelentés nélkül, akkor épúgy fogadnák-e, mint augusztus 9-én és 19-én történt Tito a tudósítók szerint a következőket válaszolta: — A legszigorúbbparancsot adtam ki a IV. hadseregnek ne tüzeljen a külföldi repülőgépekre, mikor polgári, akár katonai gépekről van szó. A múltkori eljárást nem szabad megismételni. Blandy altengernagy az atombombakísérletekről A Reuter Iroda jelenti Washingtonból, hogy Blandy altengernagy, az atombomba-kísérleteket végrehajtó katonai csoport parancsnoka kijelentette: — Ha az atombombát nem helyezik törvényen kívül, a vele való kísérleteket folytatni kell, mert különben az Egyesült Államok eljátsszák nemzeti biztonságukat. A bikini kísérletekhez hasonló próbákat kell végezni az eddigi tanulságok ellenőrzésére. Blandy altengernagy az atombomba ellenőrzésére helyeselte a Baruch-féle tervezetet. Az atombombát minden idők legalattomosabb fegyverének mondotta, különösen sugározó hatásairavaló tekintettel. A víz alatt felrobbantott bomba által keltett rádióaktivitás meghatározhatatlanul hosszúktig megmarad. Törökország válássá a Szovjetuniónak Az MTI közli Ankarából, hogy a török kormány hosszú, udvarias hangú válaszjegyzéke mindenekelőtt cáfolja a Szovjetúnió ama vádjait, amelyek szerint Törökország megengedte volna a tengely egyes hadihajóinak a szorosokon való átkelést. A török kormány egyébként nem hajlandó elfogadni azt a szovjet javaslatot, hogy a tengerszorosok kormányzatának berendezését a feketetengeri hatalmakra korlátozzák és a szorosokat közös török-szovjet védelem alá helyezzék. Egyébként a török kormány kész az Egyesült Nemzetek alapelveinek szellemében a szorosok kormányzatát felülvizsgálni.. Amerika a német és ispán műkincsekért Andio Bulletin közli, hogy az amerikai külügyminisztérium Nemzetközi Tájékoztató és Kultúráng Hivatala átvette a háborús terülteken lévő művészi és történeti emlékek védelmével mostani utóda, azzal foglaltozik, hogy a megszállva tartott országok művészi és történeti hagyományait felélessze. Németország és Japán műkincseit a lehetőség szerint megvédte és megvédi az illetékes amerikai szerv, amelynek az is feladat, hogy az Egyesült Államokba törvényellenes módon ne jöhessen be sem eladás, sem lopást útján gazdát cserélt műkincs. A hivatalos amerikai közlést hangsúlyozza, hogy a művészetek háborús védelme azonos, általánosan elfogadott alapelven áll, amely szerint a kulturális tulajdon sérthetetlen. Az Egyesült Államok éppen azért azt kívánják, hogy a lopott kulturális értékek visszakerüljenek jogos tulajdonosokhoz. Lengyelországi menekültek köszönete Mialatt a magyar békedelegáció Párisban egyes nemzetek hálátlansága vagy csak feledékenysége következtében egészen páratlan nehézségekkel kénytelen megküzdeni és a magyar közvélemény megütközésére még a lengyelek is számlát nyújtanak be Párisban Magyarországnak, azok, akik a magyar, nemzet szolidaritását a veszély idejében érezték, sorra jelentkeznek és emlékeztetik kormányaikat, milyen hálával tartoznak a magyarságnak. A lengyel deportált zsidókat segítő bizottság képviseletében most küldöttség kereste fel Antall József volt minisztert és Szapáry Erzsébetet s meleg sz*vakkal fejezték ki hálájukat sí magyarság hatékony támogatónsáért. A küldöttséget dr Miklóssy Ferdinánd, a Miczkievics- társaság elnökségi tagja vezette Antall József elé és as Wiff*mazin Sámuelből, dr Vergesslich Miksából és Kott Józsefből állott. Dr Vergeslich francianyelvű beszéde után a küldöttség gyönyörű díszalbumot nyújtott át a lengyeleket támogató dán gyár mozgalom vezetőinek, hogy ezzel is kifejezésre juttassa háláját. Antall József válaszában örönkének adott kifejezést, hogy a menekült lengyelországi zsidók éppen most fejezik ki hálájukat s rámutatott arra, hogy a magyar nemzet a legnagyobb veszélyek idején sem feledben süt meg a nemzetek közötti Szolidaritás parancsairól. r aH Kámít bűnnek Kassán? Prága, Miguantae hó. (A Magyar Nemzet tudósítójától.) Kassán több zsidó vallánsú csehszlovák állampolgár ellen indult eljárás azért, mert a háború előtt tagjai voltak a magyar pártnak vagy más magyar szervezetnek és igy hozzájárultak Csehszlovákia össze** omlásához. Egészen kirívó ese ntek is vannak, így eljárás indult Sztulovik Vidtor ellen, aki orosz partizánként küzdötte végig a háborút és több kitüntetést szerzett. Birnbaum Éliás ellen annak idején a fasiszta magyar hatóságok indítottak eljárást, kínozták és hosszú ideig fogván tartották és állítólagos magyarellenes magatartása miatt. Most a szlovákok indítanak ellen eljárást éppen ellenkező megokolással. Az ilyen eljárások egyenpá kis főbüntetéssel, néhány napos kényszermunkával végzőnek, de a mellékbüntetés: vagyon, elkobzás. Dr Kolosé Akoenét, akinek férje tényleg tagja volt a magyar nemzeti pártnak de aki már régebben nem tartózkodik Csehszlovákiában nyolcnapi közmunkára mint főbüntetésre és vagyonelkobzásra mint mellékbüntetésre ítélték azért, mert magyar nemzeti viseletben járt. a magyar uralom idején, díi Jsctt-Ht