Magyar Nemzet, 1947. június (3. évfolyam, 122-145. szám)

1947-06-01 / 122. szám

0 Imium A köztársaság elnöke nagy beszéddel megnyitotta a könyvnapokat A könyvnapok megnyitó ün­nepségét szombaton délben tar­tották meg a Fővárosi Könyv­tár Reviczky­ utcai dísztermé­ben. Ortutay Gyula kultusz­miniszter üdvözölte Tildy Zol­tán köztársasági elnököt. Az elnök az üdvözlésre vá­nszolva a következő beszédet mondotta: — Ha az ember végignéz en­­nek az elmúlt két és negyed esztendőnek eseményein, lehe­tetlen meghatódá­s nélkül sz­em­­­lélni azt a hatatlan erőfeszí­tést, munkát, sok eredményt, amit ez a nagyon megpróbált nép kifejtett ez alatt az idő alatt. Sokan voltak ebben az országban, akik, amikor egy szétzúzott, összetört ország állt elíttük, reménytelenül nézték a jelent és még reménytelenebbül a jövendőt. Nos, a magyar nép, amelyben mi­­törhetetlenül bíz­tunk, rácáfolt erre a remény­telenségre. — Még jól emlékszem azok­ra a sötét napokra, amelyekben le­szabadulás után éltünk és amelyeket a mi társadalmunk jórészt már elfe­­jtett. Jól em­lékszem ezekre a sötét napokra és ma is előttem vannak az egyszerű emberek ezrei... ... akik füstös-üiszkös gyár­romok közt kerestek egy pa­rányi munkahelyet, azt megtisz­togatták és nekifogtak a helyre­állításnak és az építésnek. — Jól emlékszem, hogy azok­ban az időkben, amikor a föld­reform nagy történelmi csele­kedetét hajtotta végre ez a nemzet, kint jártam a magyar földeken és láttam, hogy egy­szerű parasztemberek, arcukon azzal a boldogsággal, amit a nagy történelmi per eldőlte je­lentett a számukra, a saját földjükön mint dolgoztak em­ber helyet­t, állat helyett és gép helyett egyszerre és ma, amikor ittról számolhat be a magyar kormányzat, hogy a magyar termőföld száz percentje van megművelve ebben az ország­ban, vissza kell néznünk az útra, amelyet a parasztság dolgozó milliói megtettek mos­tanáig és én jól emlékezem arra is, hogy találkoztam az első időkben a szellem, az iro­dalom, a tudomány embereivel, testben meggyötörten, lerott­­gyoltan álltak itt köztünk, de szemükben ott lobogott a hit a jövendő iránt és noha a fizi­kai építés munkájának az ered­ményei előbb tetszettek meg Itt a magyar földön, a szellem sem aludt és nem volt tetlen. — A tudósok, az írók, a mű­vészek tudják azt, hogy nincs teljes élet a szellem kivirágzása szélkül, s nekiindultak az útnak és dolgoztak, mialatt sokan azt hitték, hogy elhallgatott a tu­dós, a költő és a művészet em­bere. Nagyon megnyugtató az, hogy ez az ország, ennek tár­sadalmai, a magyar demokrácia dolgozói és a szellem emberei mintha egy nagy megegyezést kötöttek volna teljes életre és a teljes élet felé való törekvésre. A fizikai munkások és en­nek megható példáit láttuk — tudatában vannak annak, hogy számukra sem élet az élet azok nélkül a szépségek és magasabb értékek neki, amelyeket a tu­dás, a művészet, az irodalom, a szellem ad nekik. Egy szép, komoly és mély harmónia hang­jait hallom én akkor, amikor látom, hogy az élet minden te­rületén kivétel nélkül egység­ben megy a munka és igyeke­zünk ebből az országból szép és boldog hazát teremteni, amenyben otthont talál a fizikai dolgozó, békés, jobb, nyűgöd. Talél és biztosabb otthont az ed­diginél, de amelyben otthona van, igazi otthona és megbe­csült otthona, jobban megbe­csült otthona, mint eddig, a tu­dás emberének, e szellem ran­­vetőjének, költőnek, írónak és művésznek egyaránt.­­ És hadd hangsúlyozzam m­ég azt, különösképpen ma, hogy mindezekből a tényekből, az ország harmonikus újjáépí­tésének fényéből egészen világo­san megállapítható, látható és m­egtapintható az, hogy ez a megpróbált nép és nemzet, en­nek minden fia, dolgozzék és alkosson bárhol, bízik ennek a népnek és ennek a nemzetnek a jövendőjében, szemben azokkal, akiket bialmatlanságuk és két­kedésük kétes, vakra csábít. Ez a nép igenis bízik a jövendőjég­ben, tudja, hogy érdemes dol­­­gozni. Az író tudja, hogy mil­­liók fogják hallgatni őt ezent­úl, a tudós tudja, hogy munkájá­nak eredménye beleépül az egész nemzet életébe, hogy nem lesz itt megtagadott dolgozója többet a magyar szellemi élet­nek.. . Komoly, nagy, erős bizalom jelei látszanak meg a nemzet minden egyes tagján, minden társadalmi rétegén, minden fog­lalkozási ágán és én itt, ezen a szép ünnepen, amely mélységes dokumentum a szellem é­ete mellett, hadd hangoztassam erő­teljesen ezt a b­izalm­at: élni fo­gunk, szépen fogunk élni, bol­dogabban és jobban, mint az ela­últ századok alatt, mert ami kincse van az emberi életnek, az most mil sók kincsévé válik, nem lesz a kenyérnek, az ott­honnak, sem az élet szépségei­nek kitagadottja többet ebben az országban senki sem azért, mert egyik vagy a másik fele­­kezethez tartozik, sem azért, me­rt az egyik vagy a másik társadalmi réteghez­­ tartozik, sem azért, mert valakinek nem tetszik a gondolata, az érzése vagy az arca. — A szellemnek, az irodalom­nak, a tudománynak, a művé­szetnek egyenesen abban a tu­datban kell dolgoznia fel­obogó lelkesedéssel, hogy nem kicsiny, zárt körük vagy társadalmi ré­tegek részére do­gozik csupán, hanem az egész nemzet és min­den dolgozó fia számára. Mi­csoda szép álom és valóság lesz nemsokára, amikor a magyar irodalom és tudás kincsei ott lesznek minden dolgozó kisem­ber házában, megszületnek nem­csak a mozgókönyvtárak és a falusi könyvtárak, de könyvtár­­szobácskák is a dolgozó embe­­rek otthonaiban. Az irodalom, a szellem, a tudomány hosszú ideig be voltak zárva egy sző­kébb körbe ebben országban, most kitárjuk az ajtókat és az ajtókon bebocsátjuk az egész magyar népet, azokat, akik ma­guk is sóvárognak az élet tel­jesség© után. Meg kell terem­teni az eszközöket, hogy ezeket a szépségeket mind megmutas­suk nekik. — Még néhány szót a Könyv­kiadók munkájáról. A könyvki-* Hadd mondom el még ezt is, ezt a csekélységet. Hátha valaki has­nál veszi. Hogyan törtem össze, hogyan semmisítettem meg majdnem húsz évvel ezelőtt Nagyváradon, jogászkoromban a korzó rémét, a köszönéskiváró embert*. Nyírott bajuszkája volt, vize­nyős szeme, szaporán kopogó, apró lábfeje és hamuszürke ka­lapja sötétzöld, recés szalaggal. A k­öszönéski­várók fajtájához tartozott, de azok közt is a leg­undokabb volt. Nem elég, hogy nem köszönt volna előre a vi­lágért, hanem még meg is ját­szotta magát, színészkedett. Jött szembe, felakadt a szeme, meg­merevít az arca, adta a szóra­­kozottat, az elfoglalt embert, aki sietségében észre sem veszi, hogy ott vagyok, szembejövök. Csak amikor rá­köszöntem­, akkor ijedt fel és kapott a kalapjához. Ez így ment pontosan, gépie­sen minden alkalommal. Tudta a gyalázatos, hogy minden kö­rülmények között­ köszönni fo­gok neki, mert illedelmes, jó fiú vagyok, éppen ezzel a gyöngém­mel élt vissza. Forrt bennem a méreg, de mit tehettem? Egyszer aztán, próbaképpen, nem köszöntem neki. Kíváncsi voltam, mit csinál. Idegesen megrezzent, kikapta a kezét a felöltője zsebéből, a szeme át­rebbent rajtam, kicsit oldalt ló­dult, a fal felé, de azért nem vesztette el a lélekjelenlétét, nem köszönt. Visszadugta az öklét a zsebébe, a szeme is újra felakadt, kis, zökkenő után tovább iramo­dott. Másnap megint szembejön velem, nagyot köszöntem neki. A szokottnál is nagyobbat, de ez neki nem tűnt fel, természe­tesnek találta. Visszaköszönt, mint máskor s folytatta útját. Következő napon úgy indul­tam a Fő­ utcára, a köszönés­­kiváró ember elébe, mint vala­mikor Szent György lovag a sár­kány ellen. Kezdődik a leszá­molás. Jött szem­ére a nyomorul! jött, jött szaporán, nekilódulva, felakadt szemmel, megmerevít pofával, mint aki biztos a dol­gában. Éreztem,, hogy a szeme­­sarkából feszülten figyel, szinte a halántékával néz, várja a kö­szönésemet. Már köszönőtávolba jutottunk, hallottam a sarka csattogását, belemeredtemi az­­ arcába, gyorsabban vert a szí­adás nem üzlet és nem is sza­bad­­ ebből a szempontból fel­fogni. A könyvnyomtató mester és a könyvkiadás I.munkáját végző szellemi emberek munka­társai a tudósnak, a művésznek és az írónak, nekik kell megte­remteniük az utakat, módokat, eszközöket komoly szellemi te­vékenységgel és komoly gyakor­lati érzékkel, hogyan lehet köz­­kinccsé tenni azt, ami eddig ke­vesek kincse volt. — A könyvkiadás előtt is le­gyen ott mindig az egész nem­zet, az egész magyar nép és amikor terveznek, amikor írók­kal, tudósokkal tárgyalnak jö­vendő tervekről, mindig tárul­jon ki előttük az egész látóha­tár, az egész magyar nép és le­­gyenek annak tudatában, hogy az egész népnek kell dolgozni. — Számomra nagy öröm lesz a könyvnapokon megnézni az egyes könyvkiadók produk­cióit, az utcán megjelenő mű­helyeket, amelyekben már a kész tárgyak tárulnak ki Buda­pest társadalma előtt. Jól fog esni, ha mint ennek a népnek és nemzetnek egyik szolgája, hangsúlyt adhatok annak a meggyőződésnek, hogy a szel­lemi munka és a szellemi élet éppen olyan döntő fontosságú egy nemzet életében, mint minden más munka.­­ Szeretném a könyvnapok alatt meleg kézszorításomat el­küldeni a magyar szellem min­den emberének, kiváló alko­tóinknak, a könyvkiadás mes­tereinek és szeretném őket át­hangolni azzal a mély bizalom­mal, amely bennem él a nem­zet jövője iránt, hogy ezt a bizalmat sugározzák tovább. Érdemes és meglesz az ered­mény. Ezzel a néhány gondolattal a könyvkiállítást megnyitom. A könyvkiállítás közönsége élénk tapssal fogadta Tildy Zol­tán köztársasági elnök beszédét, majd Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter meg­mutatta Tildy Zoltán köztársa­­­sági elnöknek a kiállítást. Nem, itt volt a nagy pillanat Nem köszöntem. Azt hittette, nem jól lát, a köszönés folyamatban van, csak nem elég feltűnően. Hirtelen felém fordult, kikapta kezét a zsebéből, de mindjárt vissza is hőkölt csalódottan és megfuta­modott. Nem tudta, mi történt, azt csak én tudtam. A legközelebbi találkozásnál ez a jelenet pontosan megismét­lődön. Most már láthatta, hogy szándékos a dolog, nem akarok köszönni. A rákövetkező alka­lommal már nem is várta a kö­szönésemet, minden zökkenő nélkül robogott el mellettem. Én meg alig vártam, hogy más­nap újra találkozzunk. Szembejött, nagyot köszön­tem. Erre nem számított, za­varba jött, alig bírt visszakö­szönni. Éljen, éljen, kapod már, jó úton vagyunk. A méreg hatni kezd. Másnap új meglepetés várta: megint nem köszönten. Heves fejrángás ide-oda, befejezetlen kézmozdulat a kalap felé, vál­takozó areszin, rebegő szemhé­jak, kézremegés, akadozó járás. Állapota egyre súlyosabb. Legközelebb megint nagyot köszöntem neki. Most már mind a két kezével kapkodott az orra előtt, egyidejűleg rövid oldal­ugrás a fal felé, körfordulattal, keleti láncmotívumok. A további eljárás igen egy­szerű volt. Hol köszöntem, hol nem. Minden második köszö­nést kihagytam, ő persze nem jött rá, hogy ebben rendszer van, ő minden találkozásnál a legnagyobb bizonytalanságban volt. Már messziről rémülten meresztette rám a szemét, pró­bálta­m ki­esni a szándékomat, kö­szönni fogok-e, vagy nem. Mire a közelembe ért, kiverte a ve­­rejtést és szánalamasan csetlett­­botlott. Heteken keresztül kínoztam így és ő napról-napra szemláto­mást fogyott A katonás tartású férfi összeroppant, görnyedten járt, alig vonszolta magát. Már éppen meg akartam neki ke­gyelmezni, mikor egyszer csak elmaradt az utcáról. Napokig nem láttam, majd egyszer csak halála hírét olvastam az újság­ból. Megilletődve vettem tudo­másul, mint lovagias ellenfél. Jellem volt. Belepusztult, de nem köszönt Nadányi Zoltán LESZÁMOLÁS tartani. _Tatám!rp, 1947 Júmnnus 1 Kannizs Béni társai Jos­ifse kstínsírónak folytatást* (Kezdete az 1. oldalon.) gyár hadsereg emigráns vezető­jével, a Szent László különleges hadosztály parancsnokával Szügyi Zoltán vezérőrnaggyal, aki bűnös aknamunkát készí­tett elő a fiatal magyar de­mokratikus köztársaság e­len és kémkedett a szovjet hadsereg megszálló haderői ellen. A pártvezér, Nagy Ferenc 1940-ban a párt propaganda­osztályának vezetője, Gyulay László által részletesen tájé­koztatva volt­­Raffay Sándor bűnös tevékenységéről. Ennek ellenére nem tett lépések”t Raf­­fay Sándor bűnös tevékenysé­gének megszüntetésére. " Mint pártpolitikám meg nem engedhető jellemző eszközét em­lítem meg barátságomat a köz­­társaságellenes összeesküvés egyik szellemi irányítójával, Arany Bálinttal. 1946 augusztu­sában Arany Bálint közölte ve­lem, hogy Magyarország terüle­tén működik egy titkos társa­ság. Ahelyett, h­ogy beszüntettem volna ennek a titkos társaság­nak működését, amely tevékeny­­ségével vétett a magyar köztár­saság és a szovjet megszálló ha­tóság rendeletei ellen, én magam beleegyezésemet adtam Arany Bálintnak ebbe a titkos társa­ságba való belépésemhez 1946. márciusában a párt ka­tonai és rendőrségi osztályának vezetőjével megbeszélést foly­tattam a Vas­ megyében létesített illegális katonai csoport feljegy­zéséről.« Pártunk katonai és rendőri osztályának vezetője, Jaczkó Pál — mint ez később kiderült — szoros összeköttetésben ál­lott a köztársaságellenes össze­esküvés egyik vezető tagjával, Szentmiklóssyval és az utasítá­sait hajtotta végre. A kisgazdapárt vezetősége az én személyemben, Varga Béla, Nagy Ferenc és mások­ szemé­lyében hibás és felelős azért, hogy a pártközpont apparátu­sában vezetőállásokba összees­küvőket állított. Többek között a párt szervező­ titkára egyike a titkos társaság, a Magyar Kö­zösség főszervezőinek, ezenkí­vül vezetője és szellemi irányí­tója a köztársaságellenes össze­esküvésnek — ez az ember Arany Bálint. A pártközpont katonai és rendőri osztályának élén Jaczkó Pál állt, a fegyveres csoportok létrehozója Magyarországon, amely fegyveres csoportokra a hatalomért való harcban szá­mított a párt. Hosszú ideig Gyulay László volt a kisgazdapárt központi propaganda-osztályának veze­tője, a magyar emigráns had­sereggel Raffay Sándor hír­szerzőn keresztül közvetlenül szerezte meg az illegális össze­köttetést. Gyulaynak sikerült engem belehúzni Raffay kém­­szervezetének megsegítésébe. Gyulay fedte fel a pártvezér, Nagy Ferenc előtt Raffay tevé­kenységét, amikor jelentette Nagy Ferencnek Raffay 1946 novemberében kapott jelenté­sét, ahol egyenes utalás von a Raffay spionösszeköttetéseire, amely összeköttetéseket Raffay pártunk vonalán szerezte meg. Nagy Ferenc velem együtt felelős azért, hogy az után, mi­után tudomást szerzett Baffay bűnös tevékenységéről és a ma­gyar köztársaság elleni káros, illegális tevékenységéről, nem tette meg a szükséges ellenin­tézkedéseket. Én és Nagy Ferenc működé­sünkben megengedtük magunk­nak a szoros barátságot a köz­tár­sságellenes összeesküvés ve­zetőivel, mint például Szent­­iványi Domokossal, Arany Bá­­linttal, Saláta Kálmánnal. Ezek­kel a személyekkel együtt részt­­vettünk nem hivatalos megbe­széléseken magánlakásokon, ahol bel- és kü politikai kérdé­seket, Magyarország helyzetét beszéltük meg és olyan kérdé­seket, amelyek nem képezhet­ték volna legá­is megbeszéés tárgyát. Ilyen volt az az eset, amikor 1946 szeptemberében az én la­kásomon Szentiványi Domokos, Saláta Kálmán, Nagy Ferenc, Arany Bálint és az én jelenlé­temben emigráns magyar ellen, kormány megalakításának lehe­tőségéről beszélünk. Ilyen ma­gatartás a magam és a Nagy Ferenc részéről alkalmat adott az összeesküvőknek arra, hogy számítsanak ránk, a maguk em­bereinek tartsanak bennünket. Volt is olyan eset, amikor én közvetlen segítséget nyújtottam a köztársaságellenes összeeskü­vés kezdeményezőjének, Szent-­­ iványi Domokosnak* _ Ez az eset a következő volt: Szentiványi Domokost a kül­ügyminisztériumban B-listázták Egy látszik, ez az összeesküvők céljainak nem felelt meg és azért közülük ketten, Arany Bálint és La­jta Kálmán kérés­sel fordultak hozzám, hogy lépjek közbe Szentiványi állásá­ban való meghagyása érdeké­ben. Én kérésüknek eleget tet­tem. A feltett kérdést és a vallo­­másomat sajátkezűleg írtam. Aláírás: Kovács Bea s. k. II. Jaczkó Pál, volt nemzetgyű­lési képviselő kihallgatása al­kalmával a következőket val­lotta: Kérdés: ■— Mit tud a kisgazdapárt egyéb vezető személyeinek az összeesküvésben való részvéte­léről, amely pártnak segítsé­gét­­felhasználta az összeeskü­vők szervezete, a Magyar Kö­zösség s amelyre az a jövőben számított? Felelet: Úgy vélem, hogy a kisgazdapárt vezetője, Nagy Ferenc az összeesküvésről é­s az illegális szervezetről nem kevesebbet tudott, mint én. Nagy Ferencnek a szervezetről való értesültségét a következő tényekkel támaszthatom alá: folyó év január hó közepén — a napra nem emlékszem pon­tosan — a kisgazdapárt veze­tősége ülést tartott, amelyen jelen voltak: Nagy Ferenc, Varga Béla, Kovács Béla, Ba­logh István és Oltványi Imre. Az ülésen meghallgatták Saláta Kálmán m­agyarázatát és az én magyarázatomat a köztársaság­­ellenes összeesküvésben való részvételünkről. Amikor Nagy Ferenc megadta a szót Saláta Kálmánnak azzal, hogy mondjon el mindent, amit az összeesküvésről tud. tsaláta azt kérdezte,­­hogy ilyen sok em­ber jelenlétében kell-e beszélnie. Nagy Ferenc azt indítványozta, hogy beszéljen. Akkor Saláta, Nagy Ferenc felé fordulva, a következőket mondta: „Te is tudtál a szervezetünkről és na­gyon becsülted egyes tagjait." Nagy Ferenc lekicsinylően így válaszolt: ,,Igen, tudtam, hogy van egy szervezet, amelynek tagjai magyarkodók."­­ Ezen az ülésen Nagy Fe­renc a következő kérdést tette fel Salátának: «A Magyar Kö­zösség Lakatos Gézát akarta kinevezni miniszterelnökké?* Saláta válasza: «Nem, ezt nem akartuk, a Magyar Közösség csinált belőled miniszterelnö­­köt.» Saláta ezeket a szavakat Nagy Ferenchez intézte. Ezután Saláta mentegette magát és azt mondta, hogy a Magyar Közös­ség nem összeesküvés volt, ha­nem politikai társaság. Nagy Ferenc az egész idő alatt sür­­gette Salátát és azt akarta, hogy az minél rövidebben fe­jezze be mondanivalóját. Nagy Ferenc baráti viszonyt tartott fenn Arany Bálinttal, Szentiványi Domokossal és Sa­látával — valamennyien az ösz­­szeesküvés aktív résztvevői. Utóbbi Nagy Ferenc legköze­lebbi munkatársa volt és a Ma­gyar Közösség érdekében fej­tette ki rá hatását. A jegyzőkönyvben foglalt val­lomásomat sajátkezüleg írtam le és az megfelel a valóságnak. Dr Jaczkó Pál s. k III. Saláta Gyula, a szökésben lévő Saláta Kálmán volt nem­zetgyűlési képviselő bátyja, a következő tanúvallomást lelte: Kérdés: —• Mit tud üresének. Saláta Kálmán volt képviselőnek illegá­lis tevékenységéről? Felelet: — Öcsém, Saláta Kálmán ille­gális tevékenységéről a követ­kezőket tudom: Mindjárt a fel­­szabadulás után észrevettem, hogy öcsém, Saláta Kálmán gyakran találkozott és megbe­széléseket folytatott az összees­küvőkkel: Hám Tiborral, Vattai Lászlóval, Kiss Sándorral, Jacz­­kóval, Szentiványi Domokossal, Arany Bálinttal és a többiekkel. Ezeknek a tárgyalásoknak anyagát nem ismerem, de ne­kem és a kisgazdapárt sok tag­jának érthetetlen volt az, hogy a kisgazdapárt po­ltikai kérdé­sei nem a politikai bizottság ülésein nyernek megoldást, ha­nem fent említett személyeknek a párt vezetőivel, Nagy Ferenc­cel vagy Kovács Bélával foly­tatott megbeszélésein. 1946 no­vember 15-én a kisgazdapárt békési gyűlésére utaztam le. A vonatban Kiss László kép-­ viselő, a kisgazdapárt politikai bizottságának titkára a követ­kezőket mondotta nekem: A kisgazdapárt minden ügyét a politikai bizottság és a kép­viselői csoport tudta nélkül az a klikk végzi, amely Nagy Fe­renc és Kovács Béla körül csoportosul. Ezt a klikket ő aprószenteknek hívta és azok közé, mint ismeretes, öcsém, Sa­ála Kálmán, Hám Tibor és mások tartoztak. 1943 novemberében lakáso­mon felhívott Nagy Ferenc tit­kára. A kagylót átadtam Kál­mán öcsémnek. Kálmán öcsém telefonbeszélgetéséből megtud­tam, hogy­ a miniszterelnök ne­vében vacsorára hívták meg Budára, Szentmiklóssy lakására. Öcsém megkérdezte, jelen lesz­nek-e Nagy Ferenc, Kovács Bea, Szentmiklóssy István, Szentiványi Domokos és Arany Bálint. Kérdésére «igen» választ kapott. 1946 decemberében, amikor ismeretessé vált, hogy Nagy Fe­renc miniszterelnök fia Wa­shingtonba utazik és az ottani magyar misszió mellett fog szol­gálatot teljesíteni, Kálmán öcsém felkereste Nagy Ferencet és összekülönbözött vele. Később öcsém elmondotta nekem, hogy Nagy Ferenc dolgozószobájában fel-alá járkált és azt kiabálta a miniszterelnök felé: „A lányodat kiküldted Svájcba, a fiadat ki akarod küldeni Washingtonba, családodat menteni és azt aka­rod, hogy mi feleljünk min­denért, pedig úgyis tudod, hogy mindent a te utasításaid szerint csináltunk és csinálunk." Nagy , Ferenc azt válaszolta Kálmán­­nak, hogy a fia azért megy ki Washingtonba, hogy Eckhardt Tiborral felvegye a kapcsolatot. 1947 januárjában az összeess­küvésről szóló első hivatalos közlemény után, öcsém újra fel­kereste Nagy Ferencet és ami- •­kor öcsém a miniszterelnöktől visszajött, megkérdeztem tőle, hogy mi történt Nagy Ferenc­nél? Az öcsém azt felelte: «Be­­csaptak engem, de most már nem köt engem a hallgatási ígé­ret és ha bíróság elé kerülök­­elmondom, hogy minden utast­ Tiborral fölvegye a kapcsolato­'­kat. v.­­ . Azon a napon, amikor öcsém­ megszökött, reggel felhívott minket a lakásunkon Kovács Béla, hogy jöjjön el hozzá és azután majd együtt mennek, Nagy Ferenchez, öcsém el­ment Kovács Bélához, napköz­ben pedig felhívott lakásunkon és közölte, hogy ma a meg­szokottnál később jön haza, mert várja a politikai bizottság döntéseit. Aznap est© öcsém már nem jött haza és azóta nem láttam őt. Öcsémtől tudom azt is, hogy 1946 nyarán Nagy Ferenc és Kovács Béla külügyi állam­­titkárnak akarták őt kinevezni. Azonban ezt a kinevezést Tildy akadályozta meg. Kérdés: — Hol van az öccse, Saláig Kálmán? Felelet: •— Én és nővérem úgy gon­doljuk, hogy Kálmán öcsém ki­ment Svájcba Nagy Ferenc lá­nyához és nála lakik, öcsém­ el­tűnése előtt többször beszél nekem arról,­­ hogy feleségül akarja venni Nagy Ferenc Júlia nevű leányát és a leány bele­egyezett a házasságba; az eskü­vőt az 1947. húsvéti ünnepekre tervezték. — Vallomásomat sajátkezüleg írtam és azok mindenben egyez­nek a valósággal. Saláta Gyula s. k. | mmma V i»fi\’YV­:SBOI­T (Aradi-II. oldali ajánlat”­AGATN­E rimiSTlI? WALLACE BUÉSYI REGÉNYEK • Angol nyelven! Dr jiisfilive hívei az. 6 érdekében összejövetelt tarr­tanak jún. 3-án, kedden fste 8 órakor. „ ILKOVICS CUKRÁSZDÁBAN Budapest, V., Szent István­ Körút egy^ GfiMZ Regénygyár Redőnyök, roletták készítése V. Csáky­ utca­ harmincnégy Telésba, kettőszázegy—nullahatvan.hat.

Next