Magyar Nemzet, 1947. július (3. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-25 / 167. szám

P­a­n­T­f­k't 1947 július 29. Minisztertanács A kormány tagjai csütörtökön délelőtt Dinnyés Lajos minisz­terelnök elnöklésével rendes heti minisztertanácsot tartottak. A napirend előtt K­án Antal iparügyi miniszter ismertette a hosszúlejáratú magyar szállítá­sok és jugoszláv ellenszállítások tárgyában létrejön egyezményt. A javaslat szerint hosszúlejá­ratú árucsereegyezményt létesí­tenek. Az egyezmény öt évre szól s részletesen felsorolja azo­kat az ipari és nyersanyagcik­keket, amelyek a megállapodás tárgyát képezik. A miniszterelnök és a b­elügy­miniszter javaslatára a minisz­tertanács előterjesztést tesz a magyar köztársasági elnöknek a nemzetgyűlés feloszlatására és új országgyűlés összehívására. A belügyminiszter javaslatára az országgyűlési választások napját 1047 augusztus II. nap­jában állapította meg a minisz­­tertanács és az új országgyűlés összehívásának időpontját szep­tember 16-ára javasolta. A miniszterelnök előterjeszté­­sére a minisztertanács bizottsá­got állított fel, amely az állami, továbbá az állami érdekeltségek alá tartozó intézmények é­s szer­vezetek külföldi kiküldetéseit előzetesen megvizsgálja é­s véle­ményt nyilvánít a miniszter­tanácsnak a kiküldetés indokolt és célszerű volta tekintetében. Hozzájárult továbbá a mi­nisztertanács dr Mike Gyula statisztikai hivatali miniszteri osztályfőnöki és Pap László miniszteri tanácsosi kinevezésé­hez. Kimondotta továbbá a mi­­nisztertanács a miniszterelnök előterjesztésére, hogy a B-lista megsemmisítési eljárások során visszaveendő közszolgálati al­kalmazottak a B-listát megsem­misítő határozatot követő hó­nap első napjától kezdődőleg kapják fizetésüket. Visszamenő­­leges illetményt nem élvezhet­­nek. . Mihályfi Ernő külügyminisz­ter előterjesztésére hozzájárult a minisztertanács ahhoz, hogy Németország amerikai megszál­lási övezetének területére kiter­jedő hatáskörrel, Frankfurt székhellyel,a magyar konzulátus felállítására engedélyt kérjünk az Amerikai Egyenült Államok illetékes hatóságaitól. Hozzájárult továbbá a minisz­tertanács a külügyminiszter elő­terjesztésére, hogy Magyarország felvegye az albán köztársaság­gal a diplomácia kapcsolatot és Tiranában követséget állítsunk fel, amelynek vizelésével Szőn­t Zoltán belgrádi magyar követet bízzák meg. A kult­uszminiszter előterjesz­tésére hozzájárult a miniszter­tanács, hogy a leningrádi egye­temmel kapcsolatos Magyar In­tézet szervezési és előkészítési munkálatainak érdekében dr Szentmihályi János és Sötér István Lenin­grádba utazzék. Az intézet célja, hogy Magyar­­ország és a Szovjetunió között az irodalmi, művészeti, nyelvi kérdések tudományos kutatását elősegítse és a Szovjetunióban élő rokonnépek viszonyait, tör­ténelmét, nyelvét tanulmányozza. A kereskedelemügyi miniszter előterjesztésére a miniszterta­­nács rendelettervezetet fogadott el, amely a szállodáknak és a tíz vendégszobából álló penziók­­n­ak részben vagy egészben más célra történő felhasználását a rendelet hatálybalépésétől to­vábbi intézkedésig megtiltja. Kimondották, hogy az állami tulajdonban lévő ingatlanok, szántók, szőlők, gyümölcsösök és kertek művelése és kezelése a földművelésügyi miniszter gondoskodása alá tartozik. A belügyminiszter javaslatára elogadta a minisztertanács, hogy a választási ajánlási ívek hitelesítése díjmentes legyen­. A polgármesterek és a közületek első tisztviselői a pártok aján­lásait díjtalanul tartoznak hitele­síteni. Ugyancsak elfogadták a belügyminiszternek azt a javas­latát, amely módot ad az önkor­­mányzatoknak, hogy az állami, községi és felekezeti iskolák he­lyiségeit a választások céljára díjtalanul igénybe vehessék. Szabályozta a minisztertanács a házfelügyelők és segédházfel­­ü­gyelők szolgálati viszonyának kérdését és a népjóléti minisz­ter javaslatára úgy döntött, hogy a háztulajdonos részéről felmondással történő szolgálati viszonymegszi­iletésnek határ­idejét, amely eredetileg 1947 november 1. napjában volt meg­állapítva, 1948 május 1. napjá­ban állapította meg s olyan házfelügyelőknél és segédh­áz­­felügyelőknél, akiknek kiskorú gyermekük van vagy özvegyek, 1948 november 1. napjára álla­pította meg a szolgálati viszony megszüntetésének határidejét. A pénzügyminiszter javasla­tára a minisztertanács a petró­leum és ásványolaj adóját és kincstári részesedését 100 kg­­ként 10 forinttal mérsékelte. A só fogyasztási árát 1 forint Rendőri jelentés a Reményi Papírgyár égésér­ől A főkapitánysági sajtóiroda közli: Szerdán délben dr Simon Ferenc rendőrezredes, a bűn­ügyi osztály sérülési főcsoport­jának vezetője, dr Knapik Jó­zsef nyomozóezredes, a ny­omo­­zótestü­let főnöke, Bodai Antal­­­t üzolő vezérőrnagy, valamint több más rendőrségi és hatósági személy részvételével tűzvizsgá­­latot tartottak Cserden a Ne­­rzsényi Papírgyárban történt tűz­eset színhelyén. Megállapítást nyert, hogy a tüzet feltétlenül gyújtogatás okozta. A tűz kelet­kezési színhelyétől a tűz terje­dési irányával ellentétben kü­lönféle tárgyak különféle helye­ken égtek, vagyis a tűz nem abban az irányban terjedt, amely irányból a szél fújt. A két tűzgóc egymástól száz mé­terre volt. A négy méter ma­gasságban és száz méter hosz­­szúságban felhalmozott cellulózé úgy égett, mintha valamilyen gyúlékony anyaggal meglocsol­­ták volna. Ezt a feltevést az a körülmény is alátámasztja, hogy­­ az oltásnál segédkező munká­sok petróleumszagot éreztek, holott a környéken sehol sem volt petróleum tárolva. A tűz keletkezése, valamint a tűz ke­letkezésének bejelentése között hosszabb időtartam telt el. A bizottság megállapította, hogy a gyújtogatással egyidőben a me­rénylők kikapcsolták a telefon­készülékeket és a gyár telepén rövidzárlatokat okoztak. Ezért nem lehetett az első pillanatban értesíteni sem a rendőrséget, sem a tűzoltóságot, valamint a gyár szirénáját sem lehetett megszólaltatni. A tűz alkalmával a következő épületek égtek le: a hűtőtorony, a fahántoló épü­let teteje, valamint kb. öt vágón hántolt fa és 4,5 vágón cellulózé 30 százaléka. A kárérték Ilabor István főmérnök megállapítása szerint 5,6 millió forint. A tűzrendészeti kellékek és elő­írások betartásának felülvizsgá­lására a tű­zoltófőpamncsnok­­ság tűzrendészeti szemlét ren­delt el. Amerikai diákok Bécsben Amerikai diákok fognak rend­szeresen tanulni a bécsi egyete­meken és főiskolákon. Egyelőre 750.000 dollár szerepel a bécsi diáktanulmányi akció amerikai költségvetésében. Szlovákiában felszabadítják a lefoglalt magyar javakat Az MTI jelenti, prágai lap­­tudósítások alapján, hogy a szlovákiai áttelepítési hivatal elnöke és Proh­ászka követ Po­zsonyiján fontos megbeszélést tartott a Magyarországra áttele­pítendő magyar nemzetiségű la­kosok vagyonjogi kérdéseiről. A magyar kormány követelése, hogy az áttelepítésre kijelölt magyarok vagyonát a csehszlo­vák hatóságok oldják fel a zár aló­. A magyar kormány e kö­vetelés teljesítésétől tette függő­vé a további lakosságcserét. A csehszlovák kormány most ele­get tesz a magyar követelésnek s a vagyon feloldását megkezd­ték. Az MTI hozzáfűzi, hogy hi­vatalos értesítést erről a fordu­latról a magyar kormány ez­ideig nem kapott. Adakozzanak a kisgazdapárt szervezetei A kisgazdapárt annak idején nehéz anyagi viszonyok között indult el. A választás most ha­talmas szervezet felépítését kö­veteli tőle, amihez természet­szerűen pénzre van szükség. A segítséget a párthívek többfol­­liós tömegétől akarja megsze­rezni. A kisgazdapárt ezért fel­kéri a szervezeteit, hogy a ba­rátok körében azonnal kezdjék meg a gyűjtést. A befolyt össze­geket a pártszervezetek válasz­tási bélyegekkel nyugtatják. Aki közvetlenül akarja eljuttat­ni adományát a párthoz, erre a célra szánt összeget fizesse be a Független Kisgazdapárt Országos Központja Gazdasági Osztálya, Budapest, 19.132. sz. csekkszámlán biankó csekkla­­pon. Őrizetbe vettek két szélhámost­ ­Vizeibe vették Komáromi Mik­lós 45 éves, többszörösen bün­tetett előéletű álhírlapírót, aki kihasználva a Kereskedelmi és Iparkamaránál lévő jó össze­köttetéseit. Szarvas Sándor 23 éves textilkereskedővel együtt a textilvásárlási könyv adóalap­jának illetéktelen felemelését vitte keresztül A rendőrség mindkettőjük ellen közokirat­­hamisítás miatt eljárást indí­tott. TÜNDÉRHEGYI SZANATÓRIUM KLIMÁS MAGASLATI GYÓGYINTÉZET Napi diétás ellátás 50 forinttól­ — Telefon 161.845. ___SlasarSazel _ 70 fillérben állapította meg. Ugyancsak a pénzügyminisz­ter javaslatára az egyes pénzin­tézetek ellenőrzéséről szóló ren­delkezéseket akként módosította a miniszteranács, hogy a külföl­dön lakó részvénytulajdonosok, illetőleg részvénybirtokosok a birtokukban lévő és a PK első kúriájába tartozó intézetek által kibocsátott részvényeknek beje­lentési határidejét 1947 október 1. napjában állapította meg. Ugyancsak a pénzügyminisz­ter előterjesztésére hozzájárult a minisztertanács, hogy az Or­szágos Szövetkezeti Hitelintézet elnökévé Farkas Ferenc, alelnö­kivé pedig Propper Sándor ki­neveztessék. Hozzájárult az igazságügymi­­niszter előterjesztésére a mi­nisztertanács ahhoz, hogy Szűcs János népfőügyész az igazság­­ügyminisztérium adminisztratív államtitkárává kineveztessék. Előterjesztette az igazságügymi­niszter az igazolási eljárásra vonatkozó rendelet módosítását is, amelyet a legközelebbi mi­nisztertanácson fognak részlete­sen megvitatni. Egyébként a következő miniszter limit­esen fog beszámolni Ries István igazság­ügyminiszter moszkvai tárgya­lásairól. Magyar gyermekei* Múmiában elsősorban családoknál helyez-* zü­k el, 60-at közülük pedig egy egész elsőrendűen felszerelt tá­borban, ahol olyan bőséges ellá­tásban van részük és olyan ki­tűnően gondoskodnak róluk, hogy a háron­hónapos áttartóz­­kodásuk 20.000 dán koronába (48.000 forint) fog kerülni.­­ Annak jellemzésére, meny­nyire gondoskodunk gyermekeik­ről és mennyire szeretjük őket, néhány levelet szeretnék meg­mutatni, amelyeket dán csalá­dok írtak a gyerekek magyaror­szági hozzátartozóinak. Keresz­túri Sándornénak például a kö­vetkezőket írja John Judi Pe­­dersen Hallereybe: „Köszönjük, hogy nálunk lehet a gyermekük. Jó egészségben van és jókedvű. Reméljük, hogy nem túlságosan hiányzik önöknek. Mi minden lehetőt megteszünk, hogy a leg­jobb emlékekkel menjen haza és mindig örömmel gondoljon az itt töltött időre."­ Egy Lizzie nevű dán kislány többek közt ezt írja magyar pajtásáról: „Mindnyájan őrölünk Zsuzsinak és félünk, nagyon fog hiányozni, ha hazamegy. Most volt a neve­­napja, amire strandruhát, ezüst karkötőt és gyűrűt kapott. Nem fogják megismerni, ha hazaér, olyan kitűnően néz ki." — Sajnos, csak 1090 gyereket vihettünk ki Magyarországról Dániába nyaralni — folytatja nyilatkozatát Arne Overbue,— és ezért gondoskodnunk kellett az ittmaradtakról is. A nyári hóna­pok alatt 3000 iskolás gyereknek vállaltuk étkeztetését, a Hűvös­­völgyben, a Városligetben és a Városkútnál. — A múlt télen összesen 90.000 pesti gyereket láttunk el ebéddel, vidéken pedig külön­böző városokban és községek­ben 4500-nak juttattunk kony­háinkon meleg ételt. — .örömmel állapíthatom meg, hogy Magyarországon a helyzet erősen javult és így a téli hónapokban kevesebb —■ előreláthatólag 5000 gyermek ét­keztetését vállaljuk csak. A dán ,,Mentsük meg a gyermeket" akció valószínűleg 1948 április 1-ig dolgozik Magyarországon akkorára remélhetőleg a helyzet annyira kielégítő lesz, hogy nem lesz már szükségük segít­­ünkre, és munkánkat ott foly­­tathatjuk, ahol nagyobb a nyo­mor. A tervek szerint elsősorban Olaszországban és Romániában* — Én magam — fejezi be nyi­latkozatát Overbye delegátus —­­jövő hónap végén visszatérek hazámba, ahol folytatom mun­kásságomat, a kopenhágai nép­jóléti minisztériumban V. Zs. A dán ,,Mentsük meg a gyer­meket" mozgalom nyaraltatási akciójának első csoportja — 500 magyar kislány és kisfiú — a közeli időben visszatér Dániából. Ebből az alkalomból felkerestük Arne Overbyet, a dán Red Bar­­net mozgalom magyarországi megbízottját, aki a segélyszerv működéséről a következőkben számolt be: — Elsősorban nyaraltatási ak­ciónk részleteiről szeretnék be­szélni. Ezer magyar gyereket lá­tunk vendégül Dániában, kétszer 500-as csopor­tban. A gyerekeket Rendőrségi hírek Elütötte a teherautó a József­ krt. 08. számú ház előtt dr Hidasdy Dezső 66 éves ügy­védet. Sérüléseivel a Rókus-kór­­házba­­szállították, ahol rövid időn belül meghalt. Az autót Bíró István 35 éves sofőr vezette. Felvágta ereit a Röppentyű­ utca 16. sz. alatti lakásán anyagi bajai miatt Spi­­tzer Erzsébet. A mentők a Rókus-kórházba szállították. Mellbelőtte magát Budaörsön lakásán Szolnoki Viktor próbarendőr. A kihívott mentők a rendőrkórházba szál­lították. Állapota életveszélyes. Elloptál­ autóját az éjféli órákban a Szabadság­hegyi Majestic elöl Fóti László, X. ker. Gyömrői­ út 40. szám alatti lakosnak. A kocsi Opel Olimpia A 1279-es rendszámú. Felborult egy teherautó az üllői­ út és Szigony utca ke­resztezésénél, amelyet Mojzsi József 21 éves sofőr vezetett. A szerencsétlenséget az okozta, hogy amikor az autó a az úttest közepén elhelyezett villamos­­megállóhoz ért, észrevette, hogy kocsijának a baloldali ajtaja ki­nyílt. Nehogy a villamossal őszi­ szeü­tközzön, kissé jobbra vette a kormányt, ennek következté­­ben nekisurlódott a sarkon lévő trafiknak, amelynek oldalát be­­nyomata, nekiment a felsőveze­­téktartó villanyoszlopnak, ame­lyet kidöntött, majd felszaladt a­­járda szélén leszórt tűzifára és felborult. A kocsiban tartózkodó Onódi Károly 45 éves Beszkárt­­alkalmazott súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők a Rókus­­kórházba szállították. Textilvisszaélést leplezett le a gazdasági rendőrség, amely­nek során őrizetbe vette Dános Gusztáv, Sándor Tibor és Dé­nes István textileseket. Az őri­zetbe vettek súlyosan megkáro­sították a Szovjetunió magyar­­országi textilvállalatainak sorá­ba tartozó Uwag Magyar Szö­vőgyár Rt.-ot. Nyolcvan gyermek tö­n­egszerencsétlensége a* Istenhzegyi.**t®n Csütörtökön délelőtt 11 óra­kor az Istenhegyi-úton tömeg­­szerencsétlenség történt. Leichi­­ring József MOGART sofőr ha­talmas méretű autóbuszával fz Gyermekbarátok Országos Szö­vetsége Úttörök ifjúsági moz­galmának egyik szabadsághegyi üdülőjéből nyolcvan gyermeket szállított haza Pestszentimrére szüleikhez. Midőn a gépkocsi is Szabadsághegy tetején bekanya­rodott az Istenhegyi­ útra, a gép­kocsivezető észrevette, hogy el­­szakadt a gépkocsi fékje. Nem bírván megfékezni a hatalmas járművet, 90 kilométeres sebes­séggel robogott al­á az Istenhe­gyi­ úton. Útközben elütött egy lovaskocsit, majd az Istenhegyi­út 50. számú ház mellett az autóbusz lesiklott az útról és egy füves térségen nekirohanva egy emelkedőnek, hirtelen meg­állt. Csak a kocsi hatalmas mé­retének és nagy súlyának kö­szönhető, hogy a jármű nem borult fel. Az autóbuszban ülő gyermekek csaknem valameny­­nyien megsebesültek. Csodálatos véletlen, hogy haláleset nincs. A helyszínre siető mentők a meg­sebesült gyermekek közül tízet súlyos sérülésekkel szállítottak be az Új Szent János-kórházba. A többi, könnyebb sérülést szen­vedett gyermeket a helyszínen részesítették első­segélyben. A főkapitányságról a helyszínre rendőri bizottság szállt ki. A vizsgálat folyamatban van. Megáldják a koldusskérdést A budapesti társadalom rák­fenéje, a kolduskérdés állandó napirendi téma. A koldusok ál­landóan szaporodnak, ami nem is csoda, mert a­­jószívű közön­ség bőségesen ellátja őket ado­mányokkal. A főváros társadalompolitikai ügyosztálya, amely egyik, fő fel­adatának tekinti a kolduspro­bléma közmegelégedést keltő rendezését is, a jövő héten szak­­bizottsági ülés elé terjeszt ebben a tárgyban egy javaslatot. Ezt megelőzően csütörtökön délben Bognár József polgármester el­nöklete alatt a polgármesteri értekezlet is foglalkozott a kol­­dusinvázió levezetésének mikénti megoldásával. A kérdéshez az értekezlet valamennyi résztve­vője hozzászólt és különböző javaslatokat, ötleteket vetettek fel. Az eredmény az, hogy a fő­város alternatív intézkedéseket tart szükségesnek, amelyek se­gítségével reméli, hogy a kol­­dusollat eltávolíthatja Budapest utcáiról. Az egyik javaslat sze­rint költségvetési fedezetet kell teremteni, hogy a mintegy 4000 koldus megélhetését hatósági úton biztosítsák. Ez azt­­jelenti, hogy legalább 8—10 millió fo­rint előteremtéséről kell gondos­kodni. Tekintettel arra, hogy ilyen hatalmas összeget a fővá­ros költségvetésébe nem lehet beiktatni, foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a közmunka­­váltság díját a koldusok ellá­tása javára pótlékolják­ és ebből a bevételi forrásból fedezik a koldusok eltartásának költségét. Szükségesnek tartják emellett társadalmi akció megindítását is és gondolnak kifejezett céladó bevezetésére is. A társadalom­­politikai szakbizottság júl. 29 én kedden tárgyalja az erre von­at­­kozó konkrét javaslatot. Tejdrágítót ítélt el az uzsorabíróság Fü­löp Mária segédmunkás ellen az ügyészség folytatólago­san ekövetett árdrágító vissza­élés bűntette miatt emelt vádat, de megvádolta ugyanezen cse­lekménnyel Marosvölgyi Ká­­rolyné budapesti lakost és a közellátás érdekeit veszélyeztető vétséggel Szép György cipészt is. A vád szerint Fülöp Mária múlt év októberétől ez év júliu­­sáig átlagban naponta tíz liter tejet a hatósági 1,60 forintos ár helyett 2­2,50 forintért vásárolt és 50 filléres haszonnal tovább­adta. Iparigazolvánnyal nem ren­delkezett és mint közbenső ke­reskedő drágította a tejet. Szép György nem jelent meg a tárgyaláson, ezért az ő ügyét elkülönítették, Fülöp Máriát azonban bűnösnek mondta l­i a bíróság a terhelő cselekmény­ben és ezért nyolchónapi bör­tönre, továbbá 100 forint pénz­­büntetésre ítélte és ötévi idő­tartamra kitiltotta Budapest te­rületéről. Marosvölgyi Károlyné büntetése 100 forint Az ítélet jogerős. SAJÁT STRAND BALATON BOGLÁR prospektus (BALATONALSÓLELIB) D. dengzné ,rY • ■- ■ . ............ — ---- ---- I Bécsi hírek A bécsi egyetem diszdolle­­rokká avatta C. H. Hiscocks-ot a British Council förmegbizott­­ját és dr H. Longuet-t a fran­cia megszálló hatóságok egész­ségügyi főnökét. A gyermekparalízis - járvány elterjedése veszélyezteti a terv­bevett gyermeknyaraltatási akciókat.★ A bécsi városi tanács, mint tartományi kormány — ahogy az Arbeiter Zeitung jelenti —, szigorú büntetés terhe alatt be­tiltotta az elszaporodott jósok működését.★ Az osztrák szövetségi színhá­zak vezetőségének — mint a Weltpresse jelenti — sikerült Erich Kleiber-t, a világhírű di­rigenst 20 estére leszerződtetni. ★ A londoni BBC (az angol rádió) két koncertre meghívta Iv.isabet­h Hengenst, a neves bécsi kamaraénekesnőt. ★ 1938-ban 52000 háztartási alkalmazott volt Bécsben — írja a Neues Österreich —, de 1947. évben csupán 15.000 működik. „Bécs megszűnt a vidéki lányok álma lenni. Bécs éneklő öröm­ből a szegény élet szimbóluma lett."* Az osztrák vasutakat fokoza­tosan olajsűtésre állítják át. A bécsi rendőrség újabban több mint 1 millió csempészett cigarettát foglalt le. ★ A bécsi Insel bemutatta Molnár Ferenc Játék a kastély­ban című darabját. ★ Innitzer kardinális — mint a bécsi lapok közül — nyári sza­badságra utazott „egy üdülő­helyre". Hogy hova? — erre nem adnak választ a bécsi köz­lemények.★ Bad­lsehi-ben a műemléknek számító Kaiservillá­ból több műkincset raboltak el. ★ Louis Trenker, a világhírű filmrendező és moziszínész, Ve­lencéből Salzburgba érkezett, ahol filmfelvételekre készül. Kt Tirolban­ „leálltak" az autók a katasztrofális üzemanyaghiány következtében. Dobogókő 720 m. — 40 km Budapesttől Kitűnő ellátás. Autószállítás. Szobafoglalás: I­­A Pl 11 v- Harmincad­ulea 2. HÍV * aS Telefon: 185~60. s Folytatólagos fővárosi vita a hároméves tervről A főváros közgyűlése csütör­tökön délután Olt Károly elnök­lésével folytatta a hároméves terv tárgyalását. Szitás Oszkár (kg) kiemelte e terv keretében az üzemek fontosságát. Sajnos a végrehajtásra váró feladatokat csak részben tudjuk biztosítani a hároméves terv keretében. Gá­­lázsi György (mkp) szociális szempontból foglalkozott a terv részleteivel. Fischer József (szdp) szerint nem szabad egy pillanatra sem megfeledkezni a városrendezési és városfejlesztési feladatokról. A kisajátításokat nem lehet to­vább a megváltás útján lebonyo­lítani, ezentúl csere útján is megszerezheti a közület a köz­célokra szükséges ingatlanokat. SZENZÁCIÓ KÖNYVÚJDONSÁGOK MARX KÁROLY: IDUS IBI­GUI MIKIÉI 141 oldal fűzve, ára 2.50 Ft. LENIN: 483 oldal kötve, ára 12.5 Ft. Kapható minden könyvüzletben. Megrendelhető: Horizont Könyv- és Zeneműárusító Kft. Budapest, Vilma királyné­ út 45. T. 428-788

Next