Magyar Nemzet, 1947. augusztus (3. évfolyam, 173-197. szám)
1947-08-03 / 175. szám
15 Példamutató munkás operaelőadások Július szombatjain operisták, illetve két román művész részvételével a Sevillai, Traviata ésiigoletto hangzott szabadtéren a X. kerületben. A zeneművészet évek, sőt évtizedek óta randul nyáron szabadba Pesten, az idén meg éppen legalább hat helyen nyújtják egyszerre a muzsika és természet élvezetét, így ebben nincs semmi különös. Szokvány esetén elég is lenne az általunk hallott Rigoletto-estről azt írni, hogy a címszerep ambiciózus kreálója Máng Győző, a Florescu—Stirbey-pár finom momentumait vendégmértéket haladó önkény árnyékolta, a széphangú Rissay és a sok feladatra kész Galsay elismerést, a feltűnően bizonytalan Uher Zitta fejcsóválást érdemel. Ám itt egyedülálló kezdeményezésről van szó s ennyivel nem elégedhetünk meg. Színhely a MÁVAG Acélhang kultúr és sportegyesület Kőbányai úton húzódó telepe. Koncertszerű sablon helyett színpadi operaelőadás folyik. Meglepetésünket fokozza, hogy a súlypont, a zene-ének-tánckar mind MÁVAG-termék, az epizódisták a Monteronét sikerrel mintázó Nemeskéri Kiss Gábor itteni zeneiskolabeli neveltjei. A résztvevők zöme tehát dolgozók és íme, mégis mit produkált az ízléssel működő filigrán karnagy, a rendkívül szorgalmas Nagy József, aki a színpadért itt is becsülettel felelő, közkedvelt Butz Károly főügyelő szerint mellesleg operánkban a zenei kapcsolótábla vezetője. Teljesítményén meglátszik, hogy bár a kultúra lényege öntevékenység s azt örökölni nem, scsak továbbvinni lehet, komoly a múlt. Az 1873 óta működő királydíjas, sőt külföldi babért hozó Acélhang — jelenlegi vezetője az angliai győztes Vásárhelyi professzor, illetve a női karé Vajda Cecil — még Noseda idején rendezett Berg Ottó és operaénekesek bevonásával k£t zongorán kísért dalműestéket. A Kolónia gazdag felszerelésű, impozáns színházában tehát már negyedszázada hangzott a Tesco, Trubadúr, sőt Jancsi és Juliska. A napjainkban 26 szakosztályt tömörítő egyesület az 1943-as kísérleti Sevillai után nagyot lépett. Az 54 tagú saját szimfonikusra támaszkodva ma a Denevér, Parasztbecsület,Traviata partitúráját is megszólaltatják, sőt március idusán az akkor is darabváltozást jelentő Operát lepipálva, az eredeti, tehát a Dalszínházban amúgy sem hallható tenor Bánk bán élményét is ajándékozták. Az évad tíz operaestje zenekari érdem is. Az orkeszter — noha a NIK, mely a W. M.-gyár zenekarát is feloszlatta, itt sem enged profi zenélést s akit a MÁVAG felvesz, annak dolgoznia kell! — feladatát szépen teljesíti. A gördülő előadás hallatán megcsodáltuk Horváth Ferenc művezető illúziót keltő díszleteit, a derekasan helytálló énekkart, Suba Gyula tánckarnevelő munkáját s arra gondoltunk, mennyi gond, munka, küszködés, szív és lélek kellett ahhoz, hogy a műkedvelésből ez kifejlődhessék. Itt valóban nem lehet más a kritika feladata, mint elismerés és buzdítás. Minden dicséretet megérdemel Bertha Sándor főfelügyelő és Kardos Ede ,gondnok kultúrszervezése s ilyetenként nincs kétségünk, hogy a céltudatos Nagy József ki is építi az elkezdettel. És a közönség? Itt már nem kell gusztust csinálni. A víkend ellenére jól megtelt tribün mutatja, hogy a MÁVAG hétezer dolgozója magáénak érzi a minőségi helyi terméket rajta a szeme, vele dobban a szíve. Itt a példa arra, mit lehet és különösen vidéken, ahol együtt lakik a munkásság, mit lehetne produkálni, ha az erők nem forgácsolódnak úgy szét, mint az egyik ipari gócunkban, ahol, halljuk, négy zenekar is verseng, de egy rendes sincs. A MÁVAG nemcsak kiírta, hanem él is a próbaterem ajtaja fölött olvasható mondással: Honszeretet, tudás és szorgalom, Legszebb erény, legnagyobb hatalom. A munkásság tudatában van, mit jelent a MÁVAG zeneiskolát is tartó kultúrmissziója, ahol ingyenesen tanulhat, sőt hangszert is kap minden tanonc és szereplő, különben nem mondotta volna Herczeg Ferenc lakatos, U. B. kínok: „Nagyon örülök, hogy foglalkoznak a gyermekekkel. Ők legalább érteni fogják, amit mi csak sejtünk!" Gél Endre . Asszonyom! Mikor nemrég egyszer, valamelyik szellemi följajdulásomon megindulva eljött hozzám, hogy mint egy, az Emberért aggódó Anya, tiszta humánumtól remegő, izgalomtól fátyolos hangon megkérdezze tőlem: hogy történhetett mindez?, hogy juthatott az Ember idáig? — úgy éreztem, hogy az egyes történeti mozzanatok sorra-görgetéséből álló válaszom tökéletesen kielégítetlenül hagyta s ugyanolyan csüggedten távozott, mint ahogy jött. Belemelegedve a baj keletkezése okainak vizsgálatába s jó kuruzslókhoz illőn, magát a bajt is kissé túlozva tán, elmulasztottuk a gyógyulás jeleinek fölismerését, az Élet mindig kiegyenlítő hatásának — a gyógyuló erőnek — s az Ember csodálatos alkalmazkodó képességének számbavételét. Engedje meg, Asszonyom, hogy most, utólag, sokat tűnődve azóta is a dolgokon, itt, a nyilvánosság előtt adjak újra életjelt magamról; e kérdésekben, melyeknél hiszen izgalmasabbakat, közérdekükbeket, időszerűbbeket nem ismerek. S az életjel, ha valóban az az Élet jele akar lenni, nem is lehet más, mint a vigasztaló robotunk után a fölemelkedés szüksége égető! S azt az önfelejtető „szórakozások" még akkora tömege sem szolgálja. S hiányzik a zseni. Az igazi, a nagy. Mert az nemcsak tisztít, hanem eligazít is az élet szövevényében — abban a szörnyen bonyolult tárna-rendszerben, melynek neve: lélek. (A lélek jóvá-rosszá egyaránt fölápol ♦♦♦♦ A LÉLEK VIRÁGA érinti meg, ahhoz szól, azt nyilatja ki, annak „tetszésére" tart igényt. Nem még beljebb mász a válságba, a zűrzavarba, hanem fényeivel homályt oszlat, áldott nedveivel a nemes-emberkre szomjas vegetációt harmatozza... Igen-igen: ez hiányzik ma legkivált. A nagy egyéni A humánum, az erkölcs, a szépség, a jóság lángelméje! Apró-cseprő kisegítő legénysége, afféle ápolószemélyzete ugyan már (vagy még) van mindennek, — magamat is közéjük számítom —, de a Mester, a Nagy, az Igazi, a Megváltó még egyre várat magára. Pedig hát a nagy egyén a legnagyobb szociális jótevő is. Ki lesz, ki az embereket a közös öröm, a közös hit, a közös jóság, a közös nagy célok harmóniájában egyesítse, — hanem ha a nagy lángelme. Az elérhetetlen, de mindenkiben külön-külön halványan utánaélhető Példái A nagy Bizonyíték, a nagy Evidencia! A nagy Életbiztosító, ki újra visszaadja az életnek élhetőségét, élni érdemességét s az embernek hitét újra önmagában, önmaga végtelenbe fokozható alakjában. Ki lesz, ki ezt az egymáselleni mai embert lecsöndesítse, hanem ha egy nagy egyén kiegyenlítő lángelméjét SERŰSÉGÉT Addig is azonban, míg ez az idők méhében szunnyadó láng, elme meg neon jelenik közöttünk, érjük be múltúnk embercsúcsaival. Lényegében ugyanazt a mentő-segítő szolgálatot tehetik meg nekünk, maiaknak, mint holnapunk nagyjai... Nem állhatom meg, hogy meg ne emlékezzem itt egy minapi lángelme-élményemről. Mozart két kis vígoperáját hallgattam meg valamelyik este a Károlyikertben s meggyőződésem, Aszszonyom, hogy csupa jó ember jött ki onnan, az előadás után, megbékéltem derűvel, szeretettel megtelve, köznapi s gyakorta oly idegen — maga fölé emelkedve, a művészet örök bájától újra régi — régi ember — önmagává üdítve. A Szépség érintésére magam is, mintha megszabadultam volna legújabban hozzám szegődött, kitartó kísérőmtől, a Bánatól ... Nem lehet eléggé helyeselni, Aszonyom, hogy a legnemesebb művészetet (és csakis azt) odavisszük a munkásság közé. Ez valóságos lelki közegészségügyi Egy föntebb többször is idézett, legmaibb kitűnő amerikai bölcselő, J. M. Randall, ki az ember válságát legbelülről VIGASZTALÁS AZ EMBER ÉS KI mai válságáról beszélgettünk s beismerem: sötét voltam a folyamat egyes mozzanatainak jellemzésében. Engedje meg, hogy most ugyanolyan kötetlenül — mintha tovább beszélgetnénk — folytassam s az írott szó nagyobb szabadságával és nyíltságával kiegészítsem abbahagyott kesergésünket. A végén talán még vigasztalásban sem lesz hiány?... Szó volt arról, hogy korunknak — minden eddigi emberi élettel ellentétben — egyre növekvő mértékben a nagyváros és a természettudományok diadalmas fejlődésének folyományaként jelentkező iparosodás az uralkodó jellegzete. S ahol még nem, ott lesz. S ebben az új és nagy mértékben természetellenes életkörnyezetben az ember sehogy sem leli helyét. Még nem érzi magát eléggé otthon a gyárak, laboratóriumok és irodák csupasz, csarnokaiban. Az emberi természettől vadidegen munkájával — mely az egyre tökéletesbülő szervezéssel, az egészet végkép elmerítőn, az egyesnek mind kisebb feladatparányt juttat —, harmóniában nem lehet. Az ily munka aszkézise csak valami céllal lenne elviselhető — s nem a puszta bérért. S ily célok sehol a közelben... Az ember nem asszimilálta még magába az élet — élete —de modern formáit; „teste ugyan a gyárakban dolgozik, de szíve még — Umbria ♦♦♦♦ NEM KÜLÖNBS a lélek lágyságát ápolni, az ember szépségigényét kielégíteni hivatott művészetek területén sem. Egykor a művészet még nem véli el az egyszerű ember világától. Ő is benne élhetett. Egységesen részt vehetett abban a mélyen emberi, közös örömben, melyet a szimbólumok nyelvén kifejezett, meghitt élet-tapasztalatok és szépségek mindenkinek képesek voltak nyújtani. Ma itt is teljes a hasadás. A művészeteknek sikerült tökéletesen elidegenedniök a mai átlagembertől. A művész valami titkos és fölöttébb homályos szaknyelven nyilatkozik meg (írásban, zenében, képben), visszhangja — s így ösztönző, dése —, (élménye?) — fosztottam beledermedve önnön áthatolhatatlan, zárt rögeszme rendszerébe. „Művei" így legfeljebb egy bizonyos bíráló intellektuális érdeklődést kelthetnek, nem hatást, s azt is igen-igen kevesekben. De minthogy a gyengédebb emberi ösztönöket sokakban kell kielégíteni: ponyva, operett, jazz és giccs alakjában valami elnyálkásított, hamis érzelmesség, él jókedv és műöröm keres (s talál) magának utat a tömegek felé, élveztetvén mindez „szórakozás" néven. Persze még mindig inkább, mint „a túlságos anatómiai fényűzéssel" (Lemaitre) készített kórházszagú „irodalom", vagy a hallásra nem különöskép alkalmas tudományos zene, netán egy-egy „valóságfölötti", szürrealista festmény... A vége persze ennek a folyamatnak aztán az emberi élet folyton fokozódó elmechanizálódása és szabványosodása lesz,— egy egyre ismeretlenebb, idegenebb világban... Hacsak úgy futólag, szinte röpszavakban vázoljuk is föl is ki tudja nem túlegyszerűsítve, elvontan s államosítan-e?): érdekes kor a mienk, bizonnyal, Aszszonyom! Hová tart,, merre tart, vájjon ki tudná megmondani? Az ember, sorsa, történelme alakításában nagy kontár volt mindig. Egy dolog azonban ma is bizonyosnak látszik: az ember körül a mai életben sincs valami rendben! Pedig hát: visszaút nincs! A régit, az egyszerűt, a természetest legföljebb már csak játszani lehetne. De a gyárkémények között? A rokokó-kor végérvényesen elmúlt. TÚRÁJA bán (J. H. Randall). Nem alkotta még meg a maga korának sem szociális, sem erkölcsi, sem értelmi szintézisét, — a vallásiról nem is szólva. A sors csöndes, lázadástalan elfogadása, ami a paraszt nyugodt és szilárd arcvonásairól terí —, tőle távol; elméje dúlt, szíve nyugtalan, lelke hasadt, maga, egészben riadt és űzött. „Mesterséges környezete fokozott bonyolultsága között egyre nehezebben tarthatók fönn a régi emberi megszokások (család, erkölcs); testestül-lelkestül oda van kötve az indusztrializmushoz s a természeten való mechanikus uralkodáshoz". (J. H. Randall) ... S ehhez járulnak még a különböző támadások (mondhatnám: merényletek), melyek személyét, az emberi személyt, munkahelyén kívül is a legközvetlenebbül érik, nemcsak érzelmeiben, hanem még legtermészetesebb érzeteiben — a látás, hallás, szaglás területén — is. (Gondoljon csak itt, Asszonyom, a tárgyakat legmeztelenebb szerkezetükben leleplező, az emberi szem jóvoltából eddig egységes, zárt képet teljesen széjjelbontó — reflektorra, a megafonokkal emberfölöttivé nagyított s eltorzított emberi ész zenei hangokra s a nagyváros meghatározhatatlan szagaira! Mindezek ingerlő, dúló hatása az emberi kedély egyensúlya szempontjából nem lebecsülendő!H ELYZET A szintézis valóban hiányzik. (S az új, eredményes szintézisnek minden értéket magába kell majd zárnia, régit és újat egyaránt!) Hiányzik az összetartó kapocs. Valami központ! Éppen az, ami az egésznek értelmét adná. Ami körül keringtünk. Lélekölő nap-napi mechanizált _ JawKerozel _ ♦♦♦♦ A VILÁG LEGIPA PONTJÁRÓL (melyre mi többiek még csak eljutandók leszünk) figyeli élesen, kétli ugyan, hogy a mai ember számára múlt és jelen szintézise egyáltalán sikerülhet. Elszakadása múltjától olyannyira gyökeres, kultúrájának ellentétébe fordulása olyannyira teljes, hogy okvetlenül valami újat kell kezdenie, ha élni, vagyis új környezetéhez illeszkedni akar. Vallásnak és gépnek, régi erkölcsnek és gépnek, régi érvényű művészetnek és gépnek s ez egész gépek meghatározta kornak semmi közössége egymással többé. Higgye el, Asszonyom, nem eszik a teáját olyan forrón, mint ahogy azt a bölcselők gondosan elkészítve tálalják!! Elméletek ezek, merő elméletek (aminthogy OSODOTTABB tán az enyémnek is azok voltak föntebb)! Igazak-igazak, de mégiscsak egyszerűsítései az élet mérhetetlenül és elmélhetetlenül sokszerű valóságainak. Szépek ugyan önmagukban is, mint minden gonddal és nagy elmeéllel szerkesztett elmélet, — de nem segítenek! Azután meg: az élet sohasem szakit s szakad, hanem folydogál s alakul, hol így, hol úgy. S az ember — hála roppant alkalmazkodó képességének! — illeszkedik a legképtelenebb helyzetekhez is (ugye emlékszik?...), akklimatizálja — belül szinte érintetlenül — a legszörnyűbb valót s megalkotja magában, magára nézve, a legellentétesebbek szintézisét is. S legfőképp, ha minden megváltozik is körülötte, az ember alapsajátságai nem változhatnak! így látja ezt Goethe is, a nagy valóságérző s ki majd mindent tudott az emberről s lehetőségeiről: „Az ember nem menekedhetik olyan egykönyen múltjától, melynek végre is aszülöttje... Ha egy pillantást vethetnénk a 25. századba, leginkább azon csodálkoznánk, mennyi régi, meghitt dolog maradt meg s nem azon, hogy mennyi minden változott..." Ha vigyáznak rá, az ember ember marad az élet minden változandóságai közepette is. A gyengédségnek, a szeretetnek, a nemesnek, a szépnek, az eszménynek halhatatlan igényével, — már származásánál s lelke eredendően virágszerű alkatánál fogva is... Hiába mosolyog, Asszonyom!: a léleknek ebben a virágszerű valójában hinni kell, mert az még a legsötétebb, emberalakjából legkivetkezettebb emberpéldányban is törvényszerű bizonyossággal fölfedezhető. S ez az a pont éppen, ahol magukra, asszonyokra, minden emberi kultúra szülőire s fáradhatatlan ápolóira óriási szerep vár: az elembertelenedett munka közönyétől megfásult férfiban s a még csak nyílandó emberben, a gyermekben gondozni, óvni, fönntartani szüntelenül a léleknek ezt a világszerűségét, — gyengédséggel, szeretettel, jó- Sággal, okossággal, szelíden. Higygye meg, Asszonyom, ezen fordul meg minden: az embert embernek tartani meg! A kint elrontott dolgok csak bent, a lélekben, a családban fordulhatnak jóval kultúránk s az ember sorsa — jövőnk — így a maguk kezébe van letéve, Asszonyom! Kérem, éljenek hatalmukkal bölcsen, gyengéden! Ápolják és tartsák meg bennünk, a magunktól el-elrugaszkodókban az embert , akkor nem lesz mit rettegnünk semmiféle válságtól sem ... Melegen üdvözli öreg barátja, Szentkúty Pál Korszerű ! Újabb AoMas-interjút olvastunk. Egy öreg koldus mindössze havi 800—860 forint jövedelmet vallott be, s hozzátette: „Hát meg lehet élni ebből?" — Nemrégiben egyik demokratikus párt mozgalmat indított, hogy a pedagógusok kezdő fizetését felemeljék 300 forintra.• Égjük indiai állam — bizonyos Travancore — előbbi függetlenségi deklarációját visszavonva úgy döntött, hogy csatlakozik az indiai Domíniumhoz. — Ez a szabadság netovábbja: lemondani a szabadságról — szabadon. Olvastuk: „Államháztartásunk három hónapja teljes, egyensúlyban van." — Sajnos, csak tagadó formában idézhetjük erre a Napkirályt: az állam nem én vagyok. " Egy amerikai indiánfőnök feljelentést tett felettes hatóságánál ismeretlen tettesek ellen, akik testüket vörösre festve vörösbőrűeknek adják ki magukat, s az ő gondjaira bízott terviben garázdálkodnak. — Ezek az indián kisnyilasok. ♦ Egy feltűnően nagy orrú szabotőr fel akarta robbantani a nagyatádi selyemgyárat. Ez Pyrano de Bergeraco Arany-razziát tartott a gazdasági rendőrség. Az egyik elfogott delikvens azt akarta elhitetni a detektívekkel: nem tudja, honnan van az aranya, egy reggel a ruhája zsebében találta. — Hihető. Bizonyára korán kelt és aranyat lelt. Elfogták a sókirályt, hurokra került a zsebmttszek királya is, lebukott a Broadway császára ... még le kellene építeni a sok apostoli vejedelmet is. S akkor végre elmondhatnók, hogy köztársaság vagyunk!• Sántha Dezső, a rendőrgyilkos gengszter ,,verseit" közölgetik a lapok. Szegény tehetséges fiatal poétáknak évekig kell házalniok alkotásaikkal, míg nyomdafestékhez jutnak. Asztrológusok tanácsára éjfélkor tesz esküt az indiai kormány, mert augusztus 15-ének délelőttjét eskütételi szertartásra alkalmatlan, baljóslatú időnek minősítették. — Nem jó lenne idehaza is felállítani egy Asztrológiai Főtanácsain . Olvastuk: „A kulturális olló megszüntetése éppen olyan égetően fontos, mint az agrárolló összecsukása." Sajnos, olló ez ollónak nem vájja ki a szemét.A Kutya-illemiskola néven furcsa tanintézet nyílt meg Londonban. E hírhez egyik londoni laptársunk a következő kommentárt fűzi: Azt hisszük, hogy mindaddig lesznek Londonban is illetlen kutyás amig Londonban, hej, van számos utca és minden utcán több sarok . . .• Az Újjáépítési Minisztérium újabb átképző tanfolyamokat rendez B-listisok számára. Többek között kelmefestő és vegytisztító tanfolyamot is. És a hirdetmény megjegyzi, hogy e két utóbbi szakmával azonnal keresethez lehet jutni. —Úgy látszik, nagy a kereslet átfestésben és tisztításban. Kunszery Gyula ható. Nagyrészt ápolás kérdése az egész.) Ma azonban túlteng a lélek sötétségeinek udvarlás. S az ilyen kívülről jövő „megfelelőnek“ azután természetszerűen odabent valahol „tetszenek". Korunk a rágcsálásnak bizonnyal olyan nagy tehetségeivel dicsekedhetik, amilyenek még sohasem voltak. Az igazi nagy lángelme azonban mégiscsak az, mely „Vasárnap, 1947 augusztus 11 Antiszemita kilengések Liverpoolban A londoni rádió jelentése szerint Liverpoolban péntek este zsidóellenes kilengések történtek. A tömeg egy zsidó templomban és öt zsidó üzletben beverte az ablakokat. Az utcán egy zsidó orvost megtámadtak és könnyebben megsebesítették. (MTI) Vámmentesen hozhatnak be autókat és motorkerékpárokat A Magyar Közlöny aug. 21 számában kiadott 9400/1947. Korm. sz. rendelet értelmében ez év december 31-ig vámmentesen kell kezelni a 125 kbemnél nagyobb űrtartalommal és pneumatikkal felszerelt motorkerékpárokat, valamint a 876. vámtételben megjelölt személyautókat, továbbá a másféltonnás és annál kisebb, valamint 3,5 tonnánál nagyobb, teherbírású teherautókat. Ugyancsak vámmentes a közlekedési vállalatok számára külön engedély alapján, a rendeleti úton megállapítandó feltételek és ellenőrzés mellett 105 darab autóbuszalváz és autóbusz. A gépjárművekre vonatkozó rendelkezéseket júl. 1-től kezdődő hatállyal kel alkalmazni. Vas Zoltán Szegeden Vas Zoltán, a Gazdasági Főtanács főtitkára belgrádi útján bán Szegeden személyesen ellenőrizte a délmagyarországi vihar- és jégkárosultak részére kezdeményezett sokmilliós kormánysegítség felhasználását. Vas Zoltán a város képviselői előtt kijelentette, hogy a pénzügyminisztérium a károsultaknak jelentős adókedvezményt nyújt. Közölte, hogy a G. F. félmillió forintot szavazott meg a takarmányhiány enyhítésére és ebből Szeged is kap. Folyamatban van a szántási hitel nyújtása is. Ezenkívül a szegedi háztulajdonosoknak a károk helyreállítása céljából 400 ezer forint hitelt utalnak ki. -- Megszűnnek egyes állami alapok A Magyar Közlöny augusztus 2-i számában közzétett 9520— 1947 Komi. sz. rendelet értelmében egyes állami alapok megszűnnek és azokat az állami költségvetésbe olvasztják be, így többek között megszüntetik a forgalmi adó kezelésére szolgáló alapot. Kivándorlási Alapot, az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság Alapját, a Totalisateuro Alapot, a Nemzeti Múzeum Alapját, az Elismert Vállalati Nyugdíjpénztárak Járuléktartalékának Ellenőrzési Alapját stb. A szóban lévő alapokat a kormány júl. 31. érvénnyel szünteti meg és azoknak anyagi fedezetéről az illető tárca költségvetésében kell gondoskodni. Városházi hírek Bognár József polgármestert Vidla Rezső tanácsnok javaslatára rendeletet intézett a kerületi elöljárókhoz, hogy szigorúan ellenőrizzék a tetőhelyreállítási munkálatokat. Budapesten még több mint 1500 sérült tetőzetű ház áll. A polgármester felhívja az elöljárókat, hogy szigorú bírságokkal kényszerítsék a háztulajdonosokat, hogy a megrongálódott tetőzeteket még ez őszi esőzések beállta előtt hozzák helyre. Farkas Lajos központi adóhivatali igazgató most tette közzé a fővárosban befolyt adók és illetékek számszerű adatait. Júliusban a következő adókat fizették be: együttes adó 43 millió 943.000, általános forgalmi adó 48.393.000, fényűzési adó 2.081.000, illetményadó 10 millió 389.000, ületm.-többletadó 2 millió 906.000, bor- és húsfogyasztási adó 500.000, összesen 108 millió 10.000 forint. Más hatóságokat illető bevételek: római katolikus egyházi adó 571, a ref. egyházi adó 655, közmunkaváltság 4,010.000, OTI-járulék 14 millió 085.000, MABI-járulék 9,603.000 forint. A főváros adórészesedése és külön bevételei összesen 18.003.000 forintot tesznek ki. Kb. 150 drb forintysinó fakeret 70 all. fm belmérettel eladó. Megtekinthető Magyar Pamutipar III., Lajos utca 93—95.