Magyar Nemzet, 1947. augusztus (3. évfolyam, 173-197. szám)

1947-08-03 / 175. szám

15 Példamutató munkás operaelőadások Július szombatjain operisták, illetve két román művész rész­vételével a Sevillai, Traviata és­­i­igoletto hangzott szabadtéren a X. kerületben. A zeneművé­szet évek, sőt évtizedek óta ran­d­­ul nyáron szabadba Pesten, az idén meg éppen legalább hat helyen nyújtják egyszerre a muzsika és természet élvezetét, így ebben nincs semmi külö­nös. Szokvány esetén elég is lenne az általunk hallott Rigo­­letto-estről azt írni, hogy a cím­szerep ambiciózus kreálója Mán­g Győző, a Florescu—Stir­­bey-pár finom momentumait vendégmértéket haladó önkény árnyékolta, a széphangú Rissay és a sok feladatra kész Galsay elismerést, a feltűnően bizony­talan Uher Zitta fejcsóválást érdemel. Ám itt egyedülálló kez­deményezésről van szó s ennyi­vel nem elégedhetünk meg. Színhely a MÁVAG Acélhang kultúr és sportegyesület Kőbá­­nyai­ úton húzódó telepe. Kon­certszerű sablon helyett szín­padi operaelőadás folyik. Meg­lepetésünket fokozza, hogy a súlypont, a zene-ének-tánckar mind MÁVAG-termék, az epizó­disták a Monteronét sikerrel mintázó Nemeskéri Kiss Gábor itteni zeneiskolabeli neveltjei. A résztvevők zöme tehát dolgo­­­­zók és íme, mégis mit produ­kált az ízléssel működő filigrán karnagy, a rendkívül szorgal­mas Nagy József, aki a szín­padért itt is becsülettel felelő, közkedvelt Butz Károly főügye­lő szerint mellesleg operánkban a zenei kapcsolótábla vezetője. Teljesítményén meglátszik, hogy bár a kultúra lényege öntevé­kenység s azt örökölni nem, scsak továbbvinni lehet, ko­­moly a múlt. Az 1873 óta mű­ködő királydíjas, sőt külföldi babért hozó Acélhang — jelen­legi vezetője az angliai győz­tes Vásárhelyi professzor, illet­ve a női karé Vajda Cecil — még Noseda idején rendezett Berg Ottó és operaénekesek be­vonásával k£t zongorán kísért dalműestéket. A Kolónia gaz­dag felszerelésű, impozáns szín­házában tehát már negyedszá­zada hangzott a Tesco, Truba­­dúr, sőt Jancsi és Juliska. A napjainkban 26 szakosztályt tö­mörítő egyesület az 1943-as kí­sérleti Sevillai után nagyot lé­pett. Az 54 tagú saját szimfoni­kusra támaszkodva ma a De­nevér, Parasztbecsület,­­Traviata partitúráját is megszólaltatják, sőt március idusán az akkor is darabváltozást jelentő Operát lepipálva, az eredeti, tehát a Dalszínházban amúgy sem hall­ható tenor Bánk bán élményét is ajándékozták. Az évad tíz operaestje­ zenekari érdem is. Az orkeszter — noha a NIK, mely a W. M.-gyár zenekarát is feloszlatta, itt sem enged profi zenélést s akit a MÁVAG fel­vesz, annak dolgoznia kell! — feladatát szépen teljesíti. A gördülő előadás hallatán megcsodáltuk Horváth Ferenc művezető illúziót keltő díszle­teit­, a derekasan helytálló énekkart, Suba Gyula tánckar­­nevelő munkáját s arra gon­doltunk, mennyi gond, munka, küszködés, szív és lélek kellett ahhoz, hogy a műkedvelésből ez kifejlődhessék. Itt valóban nem­ lehet más a kritika feladata, mint elismerés és buzdítás. Min­den dicséretet megérdemel Bertha Sándor főfelügyelő és Kardos Ede ,gondnok kultúrszervezése s ilyetenként nincs kétségünk, hogy a céltudatos Nagy József ki is építi az elkezdettel. És a közönség? Itt már nem kell gusztust csinálni. A víkend elle­nére jól megtelt tribün mutatja, hogy a MÁVAG hétezer dolgo­zója magáénak érzi a minőségi helyi terméket rajta a szeme, vele dobban a szíve. Itt a példa arra, mit lehet és különösen vi­déken, ahol együtt lakik a mun­­kásság, mit lehetne produkálni, ha az erők nem forgácsolódnak úgy szét, mint az egyik ipari gócunkban, ahol, halljuk, négy zenekar is verseng, de egy ren­des sincs. A MÁVAG nemcsak kiírta, hanem él is a próbate­rem ajtaja fölött olvasható mon­dással: Honszeretet, tudás és szorgalom, Legszebb erény, leg­nagyobb hatalom. A munkás­ság tudatában van, mit jelent a MÁVAG zeneiskolát is tartó kul­­túrmissziója, ahol ingyenesen tanulhat, sőt hangszert is kap minden tanonc és szereplő, kü­lönben nem mondotta volna Herczeg Ferenc lakatos, U. B. kínok: „Nagyon örülök, hogy foglalkoznak a gyermekekkel. Ők legalább érteni fogják, amit mi csak sejtünk!" Gél Endre . Asszonyom! Mikor nemrég egyszer, vala­melyik szellemi följajdulásomon megindulva eljött hozzám, hogy mint egy, az Emberért aggódó Anya, tiszta humánumtól re­megő, izgalomtól fátyolos han­gon megkérdezze tőlem: hogy történhetett mindez?, hogy jut­hatott az Ember idáig? — úgy éreztem, hogy az egyes történeti mozzanatok sorra-görgetéséből álló válaszom tökéletesen kielé­gítetlenül hagyta s ugyanolyan csüggedten távozott, mint ahogy jött. Belemelegedve a baj keletke­zése okainak vizsgálatába s jó kuruzslókhoz illőn, magát a bajt is kissé túlozva tán, elmulasz­tottuk a gyógyulás jeleinek föl­ismerését, az Élet mindig ki­egyenlítő h­atásának — a gyó­gyuló erőnek — s az Ember csodálatos alkalmazkodó képes­ségének számbavételét. Engedje meg, Asszonyom, hogy most, utólag, sokat tűnődve az­óta is a dolgokon, itt, a nyilvá­nosság előtt adjak újra életjelt magamról; e kérdésekben, me­lyeknél hiszen izgalmasabbakat, közérdekükbe­ket, időszerűbbeket nem ismerek. S az életjel, ha valóban az az Élet jele akar lenni, nem is lehet más, mint a vigasztaló­ robotunk után a fölemelkedés szüksége égető! S azt az önfelej­tető „szórakozások" még akkora tömege sem szolgálja. S hiányzik a zseni. Az igazi, a nagy. Mert az nemcsak tisztít, hanem eligazít is az élet szöve­vényében — abban a szörnyen bonyolult tárna-rendszerben, melynek neve: lélek. (A lélek jóvá-rosszá egyaránt fölápol­ ♦♦♦♦ A LÉLEK VIRÁGA érinti meg, ahhoz szól, azt nyi­­latja ki, annak „tetszésére" tart igényt. Nem­ még beljebb mász a válságba, a zűrzavarba, hanem fényeivel homályt oszlat, áldott nedveivel a nemes-emberkre szomjas vegetációt harmatozza... Igen-igen: ez hiányzik ma leg­kivált. A nagy egyéni A humá­num, az erkölcs, a szépség, a jó­ság lángelméje! Apró-cseprő ki­segítő­ legénysége, afféle ápoló­­személyzete ugyan már (vagy még) van mind­ennek, — ma­gamat is közéjük számítom —, de a Mester, a Nagy, az Igazi, a Megváltó még egyre várat ma­gára. Pedig hát a nagy egyén a legnagyobb szociális jótevő is. Ki lesz, ki az embereket a közös öröm, a közös hit, a közös jó­­ság, a közös nagy célok harmó­niájában egyesítse, — hanem ha a nagy lángelme. Az elérhetetlen, de mindenkiben külön-külön hal­ványan utánaélhető Példái A nagy Bizonyíték, a nagy Eviden­cia! A nagy Életbiztosító, ki újra visszaadja az életnek élhetősé­gét, élni érdemességét s az ember­nek hitét újra önmagában, ön­maga végtelenbe fokozható alak­jában. Ki lesz, ki ezt az egymás­elleni mai embert lecsöndesítse, hanem ha egy nagy egyén ki­egyenlítő lángelméjét SERŰSÉGÉT Addig is azonban, míg ez az idők méhében szunnyadó láng, elme meg neon jelenik közöttünk, érjük be múltúnk ember­csúcsai­val. Lényegében ugyanazt a mentő-segítő szolgálatot tehetik meg nekünk, maiak­nak, mint holnapunk nagyjai... Nem állhatom meg, hogy meg ne emlékezzem itt egy minapi lángelme-élményemről. Mozart két kis vígoperáját hallgattam meg valamelyik este a Károlyi­kertben s meggyőződésem, Asz­­szonyom, hogy csupa jó ember jött ki onnan, az előadás után, megbékéltem derűvel, szeretettel megtelve, köznapi s gyakorta oly idegen — maga fölé emelkedve, a művészet örök bájától újra régi — régi ember — önmagává üdítve. A Szépség érintésére ma­gam is, mintha megszabadultam volna legújabban hozzám szegő­dött, kitartó kísérőmtől, a Bá­natól ... Nem lehet eléggé hely­eselni, Aszonyom, hogy a legnemesebb művészetet (és csakis azt­) oda­visszük a munkásság közé. Ez valóságos lelki közegészségügyi Egy föntebb többször is idé­zett, legmaibb kitűnő amerikai bölcselő, J. M. Randall, ki az ember válságát legbelülről VIGASZTALÁS AZ EMBER ÉS KI mai válságáról beszélgettünk s beismerem: sötét voltam a fo­lyamat egyes mozzanatainak jel­lemzésében. Engedje meg, hogy most ugyanolyan kötetlenül — mintha tovább beszélgetnénk — folytassam s az írott szó na­gyobb szabadságával és nyíltsá­gával kiegészítsem abbahagyott kesergésünket. A végén talán még vigasztalásban sem lesz hiány?... Szó volt arról, hogy korunk­nak — minden eddigi emberi élettel ellentétben — egyre nö­vekvő mértékben a nagyváros és a természettudományok dia­dalmas fejlődésének folyomá­nyaként jelentkező iparosodás az uralkodó jellegzete. S ahol még nem, ott lesz. S ebben az új és nagy mértékben természetellenes életkörnyezetben az ember se­hogy sem leli helyét. Még nem érzi magát eléggé otthon a gyá­rak, laboratóriumok és irodák csupasz, csarnokaiban. Az emberi természettől vadidegen munkájá­val — mely az egyre tökéletes­­bülő szervezéssel, az egészet vég­­kép elmerítőn, az egyesnek mind kisebb feladatparányt juttat —, harmóniában nem lehet. Az ily munka aszkézise csak valami céllal lenne elviselhető — s nem a puszta bérért. S ily célok se­hol a közelben... Az ember nem asszimilálta még magába az élet — élete —d­e modern formáit; „teste ugyan a gyárakban dol­gozik, de szíve még — Umbria­ ♦♦♦♦ NEM KÜLÖNB­S a lélek lágyságát ápolni, az em­ber szépség­igényét kielégíteni hivatott művészetek területén sem. Egykor a művészet még nem véli el az egyszerű ember világától. Ő is benne élhetett. Egységesen részt vehetett abban a mélyen emberi, közös öröm­ben, melyet a szimbólumok nyel­vén kifejezett, meghitt élet-ta­pasztalatok és szépségek min­denkinek képesek voltak nyúj­tani. Ma itt is teljes a hasadás. A művészeteknek sikerült tökéle­tesen elidegenedniök a mai át­lagembertől. A művész valami titkos és fölöttébb homályos szaknyelven nyilatkozik meg (írásban, zenében, képben), visszhangja — s így ösztönző, dése —, (élménye?) — fosztot­tam beledermedve önnön átha­tolhatatlan, zárt rögeszme rend­szerébe. „Művei" így legfeljebb egy bizonyos bíráló intellektuá­lis érdeklődést kelthetnek, nem hatást, s azt is igen-igen keve­sekben. De minthogy a gyengé­­debb emberi ösztönöket sokak­ban kell­ kielégíteni: ponyva, operett, jazz és giccs alakjában valami elnyálkásított, hamis ér­­zelmesség, él jókedv és műöröm keres (s talál) magának utat a tömegek felé,­­­ élveztetvén mindez „szórakozás" néven. Per­sze még mindig inkább, mint „a túlságos anatómiai fényűzéssel" (Lemaitre) készített kórházszagú „irodalom", vagy a hallásra nem különöskép alkalmas tudomá­nyos zene, netán egy-egy „valóságfölötti", szürrealista festmény... A vége persze ennek a folya­matnak aztán az emberi élet folyton fokozódó elmechanizáló­­dása és szabványosodása lesz,— egy egyre ismeretlenebb, idege­­nebb világban... Hacsak úgy futólag, szinte röp­szavakban vázoljuk is föl is ki tudja nem túlegyszerűsítve, el­vontan s álla­mosítan-e?): érde­kes kor a mienk, bizonnyal, Asz­­szonyom! Hová tart,, merre tart,­ váj­jon ki tudná megmondani? Az ember, sorsa, történelme alakí­tásában nagy kontár volt min­dig. Egy dolog azonban ma is bizonyosnak látszik: az ember körül a mai életben sincs valami rendben! Pedig hát: visszaút nincs! A régit, az egyszerűt, a természetest legföljebb már csak játszani lehetne. De a gyárké­mények között? A rokokó-kor végérvényesen elmúlt.­ ­ TÚRÁJA bán (J. H. Randall). Nem al­kotta még meg a maga korának sem szociális, sem erkölcsi, sem értelmi szintézisét, — a vallási­ról nem is szólva. A sors csön­des, lázadástalan elfogadása, ami a paraszt nyugodt és szilárd arcvonásairól terí —, tőle távol; elméje dúlt, szíve nyugtalan, lelke hasadt, maga, egészben riadt és űzött. „Mesterséges kör­nyezete fokozott bonyolultsága között egyre nehezebben tartha­tók fönn a régi emberi megszo­kások (család, erkölcs); testes­­tül-lelkestül oda van kötve az indusztrializmushoz s a termé­szeten való mechanikus uralko­dáshoz". (J. H. Randall) ... S ehhez járulnak még a kü­lönböző támadások (mondhat­nám: merényletek), melyek sze­mélyét, az emberi személyt, munkahelyén kívül is a legköz­vetlenebbül érik, nemcsak érzel­meiben, hanem még legtermésze­tesebb érzeteiben — a látás, hal­lás, szaglás területén — is. (Gon­doljon csak itt, Asszonyom, a tárgyakat legmeztelenebb szer­kezetükben leleplező, az emberi szem jóvoltából eddig egységes, zárt képet teljesen széjjelbontó — reflektorra, a megafonokkal emberfölöttivé nagyított s eltor­zított emberi ész zenei hangokra s a nagyváros meghatározhatat­lan szagaira! Mindezek ingerlő, dúló hatása az emberi kedély egyensúlya szempontjából nem lebecsülendő!H­ ELYZET A szintézis valóban hiányzik. (S az új, eredményes szintézisnek minden értéket magába kell majd zárnia, régit és újat egy­­aránt!) Hiányzik az összetartó kapocs. Valami központ! Éppen az, ami az egésznek értelmét adná. Ami körül keringtünk. Lélekölő nap-napi mechanizált _ JawKerozel _ ♦♦♦♦ A VILÁG LEGIPA PONTJÁRÓL (melyre mi többiek még csak eljutandók leszünk) figyeli éle­sen, kétli ugyan, hogy a mai ember számára múlt és jelen szintézise egyáltalán sikerülhet. Elszakadása múltjától olyannyira gyökeres, kultúrájának ellentété­be fordulása olyannyira teljes, hogy okvetlenül valami újat kell kezdenie, ha élni, vagyis új kör­nyezetéhez illeszkedni akar. Val­lásnak és gépnek, régi erkölcs­nek és gépnek, régi érvényű mű­­vészetnek és gépnek s ez egész gépek meghatározta kornak sem­mi közössége egymással többé. Higgye el, Asszonyom, nem eszik a teáját olyan forrón, mint ahogy azt a bölcselők gondosan elkészítve tálalják!! Elméletek ezek, merő elméletek (aminthogy­ ­­OSODOTTABB tán az enyémnek is azok voltak föntebb)! Igazak-igazak, de mégis­csak egyszerűsítései az élet mér­hetetlenül és elmélhetetlenül sok­szerű valóságainak. Szépek ugyan önmagukban is, mint minden gonddal és n­agy elmeéllel szer­kesztett elmélet, — de nem segí­tenek! Azután meg: az élet soha­­sem szakit s szakad, hanem foly­­dogál s alakul, hol így, hol úgy. S az ember — hála roppant al­kalmazkodó képességének! — illeszkedik a legképtelenebb hely­zetekhez is (ugye emlékszik?...), akklimatizálja — belül szinte érintetlenül — a legszörnyűbb valót s megalkotja magában, magára nézve, a legellentéteseb­­bek szintézisét is. S legfőképp, ha minden megváltozik is körü­­lötte, az ember alapsajátságai nem változhatnak! így látja ezt Goethe is, a nagy valóságérző s ki majd mindent tudott az em­berről s lehetőségeiről: „Az em­ber nem menekedhetik olyan egykönyen múltjától, melynek végre is a­szülöttje... Ha egy pillantást vethetnénk a 25. szá­zadba, leginkább azon csodál­­koznánk, mennyi régi, meghitt dolog maradt meg s nem azon, hogy mennyi minden változott..." Ha vigyáznak rá, az ember ember marad az élet minden változandóságai közepette is. A gyengédségnek, a szeretetnek, a nemesnek, a szépnek, az esz­ménynek halhatatlan igényével, — már származásánál s lelke eredendően virágszerű alkatánál fogva is... Hiába mosolyog, Asszonyom!: a léleknek ebben a virágszerű valójában hinni kell, mert az még a legsötétebb, emberalakjá­ból legkivetkezettebb emberpél­­dányban is törvényszerű bizo­­nyossággal fölfedezhető. S ez az a pont éppen, ahol magukra, asszonyokra, minden emberi kultúra szülőire s fárad­hatatlan ápolóira óriási szerep vár­: az elembertelenedett munka közönyétől megfásult férfiban s a még csak nyílandó emberben, a gy­ermekben gondozni, óvni, fönntartani szüntelenül a lélek­nek ezt a világszerűségét, — gyengédséggel, szeretettel, jó- Sággal, okossággal, szelíden. Higy­­gye meg, Asszonyom, ezen fordul meg minden: az embert ember­nek tartani meg! A kint elrontott dolgok csak bent, a lélekben, a családban fordulhatnak jóval kultúránk s az ember sorsa — jövőnk — így a maguk kezébe van letéve, Asszonyom! Kérem, éljenek hatalmukkal bölcsen, gyengéden! Ápolják és tartsák meg ben­nünk, a magunktól el-elrugasz­­kodókban az embert , akkor nem lesz mit rettegnünk sem­miféle válságtól sem ... Melegen üdvözli öreg barátja, Szentkúty Pál Korszerű ! Újabb AoMas-inter­jút olvas­tunk. Egy öreg koldus mind­össze havi 800—860 forint jö­vedelmet vallott be, s hozzá­tette: „Hát meg lehet élni ebből?" — Nemrégiben egyik demokratikus párt mozgalmat indított, hogy a pedagógusok kezdő fizetését felemeljék 300 forintra.• Égjük indiai állam — bizo­nyos Travancore — előbbi füg­getlenségi deklarációját vissza­vonva úgy döntött, hogy csat­lakozik az indiai Domíniumhoz. — Ez a szabadság netovábbja: lemondani a szabadságról — szabadon. Olvastuk: „Államháztartásunk három hónapja teljes, egyen­súlyban van." — Sajnos, csak tagadó formában idézhetjük erre a Napkirályt: az állam nem én vagyok. " Egy amerikai indiánfőnök feljelentést tett felettes hatósá­gánál ismeretlen tettesek ellen, akik testük­et vörösre festve vö­rösbőrűeknek adják ki ma­gukat, s az ő gondjaira bízott terviben garázdálkodnak. — Ezek az indián kisnyilasok. ♦ Egy feltűnően nagy orrú sza­­botőr fel akarta robbantani a nagyatádi selyemgyárat. Ez Py­­rano de Bergerac­­o Arany-razziát tartott a gaz­dasági rendőrség. Az egyik el­fogott delikvens azt akarta el­hitetni a detektívekkel: nem tudja, honnan van az aranya, egy reggel a ruhája zsebében találta. — Hihető. Bizonyára korán kelt és aranyat lelt.­­ Elfogták a sókirályt, hurok­ra került a zsebmttszek királya is, lebukott a Broadway csá­szára ... még le kellene épí­teni a sok apostoli veje­delmet is. S akkor végre elmondhat­­nók, hogy­ köztársaság va­gyunk!• Sántha Dezső, a rendőrgyil­­kos gengszter ,,verseit" közöl­­getik a lapok. Szegény tehetsé­ges fiatal poétáknak évekig kell házalniok alkotásaikkal, míg nyomdafestékhez jutnak.­­ Asztrológusok tanácsára éj­félkor tesz esküt az indiai kor­mány, mert augusztus 15-ének délelőttjét eskütételi szertartás­ra alkalmatlan, baljóslatú idő­nek minősítették. — Nem jó lenne idehaza is felállítani egy Asztrológiai Főtanácsain . Olvastuk: „A kulturális olló megszüntetése éppen olyan ége­tően fontos, mint az agrárolló összecsukása."­­ Sajnos, olló ez ollónak nem vájja ki a sze­mét.A Kutya-illemiskola néven fur­csa tanintézet nyílt meg Lon­donban. E hírhez egyik lon­doni laptársunk a következő kommentárt fűzi: Azt hisszük, hogy mindaddig lesznek Lon­donban is illetlen kutyás amig Londonban, hej, van számos utca és minden utcán több sa­rok . . .• Az Újjáépítési Minisztérium újabb átképző tanfolyamokat rendez B-listisok számára. Többek között kelmefestő és vegytisztító tanfolyamot is. És a hirdetmény megjegyzi, hogy e két utóbbi szakmával azon­nal keresethez lehet jutni. —­­Úgy látszik, nagy a kereslet átfestésben és tisztításban. Kunszery Gyula ható. Nagyrészt ápolás kérdése az egész.) Ma azonban túlteng a lélek sötétségeinek­ udvarlás. S az ilyen kívülről jövő „megfelelő­­nek“ azután természetszerűen odabent valahol „tetszenek". Ko­runk a rágcsálásnak bizonnyal olyan nagy tehetségeivel dicse­kedhetik, amilyenek még soha­sem voltak. Az igazi nagy láng­elme azonban mégiscsak az, mely „Vasárnap, 1947 augusztus 11 Antiszemita kilengések Liverpoolban A londoni rádió jelentése szerint Liverpoolban péntek este zsidóellenes kilengések történtek. A tömeg egy zsidó templomban és öt zsidó üzlet­ben beverte az ablakokat. Az utcán eg­y zsidó orvost megtá­madtak és könnyebben megse­besítették. (MTI) Vámmentesen hozhatnak be autókat és motor­kerékpárokat A Magyar Közlöny aug. 21 számában kiadott 9400/1947. Korm. sz. rendelet értelmében ez év december 31-ig vámmen­tesen kell kezelni a 125 kbem­­nél nagyobb űrtartalommal és pneumatikkal felszerelt motor­kerékpárokat, valamint a 876. vámtételben megjelölt személy­autókat, továbbá a másfélton­nás és annál kisebb, valamint 3,5 tonnánál nagyobb, teherbí­­rású teherautókat. Ugyancsak vámmentes a közlekedési válla­latok számára külön engedély alapján, a rendeleti úton meg­állapítandó feltételek és ellenőr­zés mellett 105 darab autóbusz­­alváz és autóbusz. A gépjármű­vekre vonatkozó rendelkezése­ket júl. 1-től kezdődő hatállyal kel alkalmazni. Vas Zoltán Szegeden Vas Zoltán, a Gazdasági Fő­­tanács főtitkára belgrádi útján bán Szegeden személyesen ellen­őrizte a délmagyarországi vihar- és jégkárosultak részére kezde­ményezett sokmilliós kormány­­segítség felhasználását. Vas Zol­­tán a város képviselői előtt ki­jelentette, hogy a pénzügymi­nisztérium a károsultaknak je­lentős adókedvezményt nyújt. Közölte, hogy a G. F. félmillió forintot szavazott meg a takar­mányhiány enyhítésére és ebből Szeged is kap. Folyamatban­ van­ a szántási hitel nyújtása is. Ezenkívül a szegedi háztulajdo­nosoknak a károk helyreállítása céljából 400 ezer forint hitelt utalnak ki. --­ Megszűnnek egyes állami alapok A Magyar Közlöny augusztus 2-i számában közzétett 9520— 1947 Komi. sz. rendelet értel­mében egyes állami alapok megszűnnek és azokat az állami költségvetésbe olvasztják be, így többek között megszüntetik a forgalmi adó kezelésére szol­gáló alapot. Kivándorlási Ala­­pot, az Országos Mozgókép­vizsgáló Bizottság Alapját, a Totalisateuro Alapot, a Nem­zeti Múzeum Alapját, az El­ismert Vállalati Nyugdíjpénztá­rak Járuléktartalékának Ellen­őrzési Alapját stb. A szóban lévő alapokat a kormány júl. 31. ér­vénnyel szünteti m­eg és azok­nak anyagi fedezetéről az illető tárca költségvetésében kell gon­doskodni. Városházi hírek Bognár József polgármestert Vidla Rezső tanácsnok javasla­tára rendeletet intézett a kerü­leti elöljárókhoz, hogy szigorúan ellenőrizzék a tetőhelyreállítási munkálatokat.­ Budapesten még több mint 1500 sérült tetőzetű ház áll. A polgármester felhívja az elöljárókat, hogy szigorú bír­ságokkal kényszerítsék a háztu­lajdonosokat, hogy a megrongá­lódott tetőzeteket még ez őszi esőzések beállta előtt hozzák helyre. Farkas Lajos központi adóhi­vatali igazgató most tette közzé a fővárosban befolyt adók és illetékek számszerű adatait. Jú­liusban a következő adókat fi­zették be: együttes adó 43 mil­lió 943.000, általános forgalmi adó 48.393.000, fényűzési adó­ 2.081.000, illetményadó 10 millió 389.000, ületm.-többletadó 2 mil­lió 906.000, bor- és húsfogy­asz­­tási adó 500.000, összesen­ 108 millió 10.000 forint. Más ható­ságokat illető bevételek: római katolikus egyházi adó 571, a ref. egyházi adó 655, közmunkavált­­ság 4,010.000, OTI-járulék 14 millió 085.000, MABI-járulék­ 9,603.000 forint. A főváros adó­részesedése és külön bevételei összesen 18.003.000 forintot tesz­nek ki. Kb. 150 drb forintysinó fakeret 70 all. fm belmérettel eladó. Megtekinthető Magyar Pamutipar III., Lajos­ utca 93—95.

Next