Magyar Nemzet, 1947. december (3. évfolyam, 274-297. szám)

1947-12-24 / 293. szám

Ibertta, 1947 deembt­er 24. A helyzet kedden . Kedden délután a miniszter­­elnökségen karácsonyfa-ünne­pélyt tartottak. Őtt voltak a miniszterelnök és felesége, a helyettes miniszterelnökök hit­vesükkel. A miniszterelnökség rangidős tisztviselője köszöntötte a megjelent vendégeket, amire Dinnyés miniszterelnök vála­szolt A karácsonyfát a minisz­terelnök gyújtotta meg, utána ifjabb Csekő Tibor verset mon­dott. Drascsajko Natália Unger Ernő zongora kísért­­e­vel előadta Reger­ Mária bölcsődalát és Bizet: Agnus Dei-jét. A 26-os cserkészek lövétei népi bet­­ehe­­­m­es játékot adtak elő, majd szerény cukorkakiosztás követ­kezett. Az ünnepséget 4 órakor házi fogadás zárta le, majd a­­ regösök népi táncokkal és éne­kekkel szerepeltek. ♦ A miniszterelnök felesége ka­rácsony délelőttjén beszédet monnd a Rádióban. Emlékeztet arra, hogy a Magyar Demokra­tikus Ne­t Szövetsége nevében kérő­szóval fordul: a magyar társada­lmhoz november , köze­pén: enyhítsünk a szegények és rászorulók nélkülözésein. Most a hála és a szeretet szavával fordul a magyar társadalomhoz és elsősorban az asszonyokhoz s megköszöni, hogy megértették a szeret­et kötelességét és pa­rancsát.♦ Nagy Imre, a képviselőház el­­­nöke is ka­rácson­yfaünnepélyt tartott: megvendégelte az or­szággyűlési alkalmazottak gyer­mekeit, számszerint 128-at. ♦ Január 26-án nagyszabású lengyel kultúrhét kezdődik Ma­­gyarországon. Lengyel kormány­­delegáció érkezik Budapestre és ennek vezetője maga a len­gyel kultuszminiszter, ugyan­csak Budapestre jön ekkor Varsó főpolgármestere is, sok lengyel író és művész társasá­gában. A Lengyel-Magyar Tár­saság az Operaházban dísz­­hangversenyt rendez, melyen lengyel és magyar művészek­­ együtt lépnek fel és lengyel­­ szerzők műveit adják elő. Ér­­­­dekes kiállításban mutatják be „Varsó vádol" címmel Varsó pusztulását a német uralom idelén, valamint részletesen be­mutatják Lengyelország szenve­déseit a megszállás alatt. ♦ Karácsony alkalmával a köz­társasági elnök nagyjelentőségű kinevezéseket eszközölt a hon­védség keretében. Kinevezték a demokratikus hadsereg első , vezérezredesét, Kuthy László al­tábornagyot, aki egyben a hon­védség főfelügyelője lesz. Pálffy György vezérőrnagyot, a határ­őrség parancsnokát altábor­­naggyá léptették elő. Sólyom Lászlót, a honvédség katonai csoportfőnökét vezérőrnagyból altábornaggyá léptették elő. Még számos más, jelentős ki­nevezés is történt. ♦ Somogyi Gyula, a Kúria má­sodelnöke elgondolása szerint Rácz Gyula táblabíró javaslatot készített azzal a céllal, hogy kimerítő és átfogó büntetőjogi ■védelmet nyújtson a dolgozók bármilynemű kizsákmányolása ellenében. E javaslat büntetni óhajtja a kollektív szerződés és szociális intézkedések kijátszá­sát, a munkás­­ egészségére ve­szélyes foglalkoztatást, védeni az üzemi bizottságot és szak­­szervezetek működését, az üze­­­­­mi bizottsági választói jog gya­korlásának szabadságát. Ez ügyekben a tervezet szerint sér­tettként nemcsak az illető dol­gozó léphet fel, hanem a szak­szervezet és a szakszervezeti tanács is. A tervezők szerint ily törvény azért szükséges mert a régi jogrend nem a munkás, hanem a munkáltató érdekeit tartotta szem előtt. Az új szociális berendezés ez érdekek védelmét a szakszerve­zetekre s üzemi bizottságokra bízta. Ezek pedig társadalmi s gazdasági jellegű garanciák Úgy látszik, e szocialista jogá­szok szerint szükség van azon­ban büntetőjogi szankciókkal ellátott törvényes rendelkezésre is. Az előbb említett társadalmi és szociális intézmények mel­lett — illetve, mert a törvény mindenek felett áll — tehát azok feletti törvényes rende­zése is.♦ Az igazságügyminisztert em­beri és szociális szempontból feltétlenül dicséretes szándék vezeti, amikor súlyos bünteté­sekkel akarja egyre most el­készült javaslata büntetni azo­kat a férfakat, akik vissza­élnek az alkalmazásukban lévő hivatalnoknők, női alkalmazot­tak védtelen helyzetével Azo­kat büntetőjogi erőszak alkal­mazása nélkül arra késztetik, hogyha nem akarják megkoc­káztatni állásuk elvesztését, nőiességükkel hozzanak áldoza­­tot a főnök úr kényének-ked­­vének. A nyilvánosságra hozott ja­vaslatnak fogalmazása azonban — hogy nagyon enyhén fejezzük ki magunkat: — pongyola. Azt mondja ugyanis, hogy akkor követi el a főnök e bűncselek­ményt, ha „kapcsolatot léte­sít" az illető nőve. „kapcsolat" azonban az is, ha a főnök nő­­sülési, vagy esetleg nősülési szándékkal „létesít kapcsolatot" női alkalmazottjával. Istenem, hány olyan házasság lehetősége előtt vágta volna be e törvény az ajtót (ha történetesen pár évtized előtt lépett volna élet­be), amelyben főnök és női al­kalmazottja találták meg bol­dogságukat. Mert a Szomaházy „Mesék az írógépről" sokszor valósult az élet igaz regényévé. Veszedelmes a javaslatnak az az intézkedése is, hogy ily kapcsolat létesülése esetén hi­vatalból indulna meg a büntető eljárás a bárki feljelentésére. Az Egyesült Államokban van­nak életben a legszigorúbb nő­védelmi törvények és amerikai jogászok, publicisták, szocioló­gusok megállapítása szerint ott ezek alig pár százalékban szol­gálják valóban a nők védelmét, leggyakrabban azonban a zsaro­lás gócai. Ügyvédek, szélhámo­sak, s szélhámosnők rendezked­tek be az effajta zsarolások nagyban való üzemesítésére O’Neil, kinek egyik darabját most mutatta be az egyik buda­pesti színház, állapította meg, hogy a félelemnélküli életnek (mármint a női alkalmazottakat tartó férfiak félelemnélküli éle­tének) egyik legnagyobb vesze­delme az Egyesült Államokban a szívbalzsamnak nevezett in­tézményhez, s az effélékhez kapcsolódó bűncselekményekkel elkövetett zsarolások förtelmes nagy tömege. E javaslat — akarva, nem akarva — a jogászok emlékébe a náci korszak fajvédelmi tör­vényét, s az ezzel elkövetett hajmeresztő justizmordokat, zsarolásokat idézi. Mert nem­csak kényes, de szinte megold­hatatlan feladat elé állítják az efféle ügyek a rendőrt és bírót egyaránt. Hol kezdődik a ki­szolgáltatott nők valóbani vé­delme, és hol a zsarolás, bű­nös-e a főnök, ha női alkal­mazottja a kapcsolat létesítésé­re „ágit" adott, váljon mindig olyan „védtelen", olyan áldo­zat, olyan elcsibított-e a tör­vényesen mindig annak vélelme­zett nő? .. Félre ne értessünk: a javaslat célzatát feltétlenül helyeseljük, de nem szerelmik, ha az öntudatlan hipokrízis olyan zsarolási tenyészetet lé­tesítene, amelynek megdöbbentő képét tárja elénk az amerikai krimn­nalisztika. ♦ Az 1848-as centenárium ün­nepségeinek megnyitó fejezetei már ismeretesek. Kiskőrösön január 1-én éjfélkor kezdődik a centenáris év. Tildy Zoltán köztársasági elnök a kormány­­nyal és az Írószövetséggel Kis­kőrösre utazik, ahol megkoszo­rúzza Petőfi szülőházát. Ugyan­ekkor az ország egész területén a Nemzeti Bizottságok m­ide­nütt emlékgyűléseket tartanak, melyeken méltatják a szabadság esztendejének jelentőségét. A kiskőrösi községházán az író­szövetség ünnepi gyűlést ren­dez, ahol Illyés Gyula mond Petőfiről és ÍRJO-ról beszédet. Tudvalévőleg Illyés Gyula Pe­tőfi életének és 1848 esemé­nyeinek egyik legjobb ismerője. Petőfi-könyve fogalmat adhatott felfogásáról és ismereteiről ahogy a nagy esztendő esemé­nyeit éppen a népi mozgalom és a népi irodalom szempontjá­ból értékelte.­­ A belpolitika hírei Dinnyés Lajos miniszterelnök kedden délben hosszas kihall­gatáson fogadta Balogh Istvánt, a Független Magyar Demokra­ta Párt elnökét. A minisztertanács legközeleb­bi ülésén, amelyet december 30-án tartanak meg, sok érde­kes javaslat szerepel a napiren­den. Így kitüntetésre ajánlják a kisgazdapárt polgári tagoza­tát. A pénzügyminiszter ötfillé­­res aluminiumérmék verésére kér engedélyt. Rendeletet ter­jeszt be ugyancsak a pénzügy­­miniszter a vagyondézsma-ren­­delet kiegészítéséről és javasla­tot nyújt be a háború előtti hol­landiai tartozások rendezésére. A pénzügyminiszter felhatalma­zást kér az állami kezesség vál­lalása tekintetében a MALLERD részére a faexport lebonyolítá­sa céljából. Az Országos Ruhá­zati Intézet részére forgótőke felvételéhez állami kezességet kérnek. Ugyancsak forgótőkére van szükség a Nemzetközi Bank és Áruforgalmi által lebonyo­lításra kerülő ötéves magyar– jugoszláv szerződéshez is. A minisztertanács fogja tárgyalni a Vörös Hadsereg által kölcsön­vett marha-, birka- és juhállo­­mány tulajdonjogának megálla­pítását is. Egy rendeletben az igazságügyminiszter arról in­tézkedik, hogy a pengőben ki­szabott büntetések kiűzetése miképpen történjék. Beterjeszti a népjóléti miniszter a szom­széd államokból Magyarország­ra költözött jogászmesterek működésének szabályozásáról szóló rendeletet. A honvédelmi miniszter pedig a honvédelmi minisztérium által igénybevett szolgáltatások kártalanítása te­kintetében terjeszt be javaslatot. PERZSASZŐNYEG A LEGSZEBB­ KARÁCSONYI AJÁNDÉK­­ Szebbnél szebb keleti és m­agyar perzsák- Oleső árak Fizetés* kedvezmény Szakák Avaxesiaa . BUDAPEST, IV., KOSSUTH LAJOS-UTCA lér 1*. 1 Santerd Mi tartalmaz XII. Fiús pápa f­éke-encyklikája? Vatikánállamból jelenti a Ma­gyar Kurír. Az Os Servatore Ro­­mano teljes szövegében közli az „Optatissima pax“ (Az any­­nyira óhajtott béke) kezdetű legújabb pápai encyklikát. Eb­ben XII. Pius pápa karácsony ünnepe előtt fordul a püspö­kökhöz, papokhoz és a hívek­hez a mai bizonytalan világ­­helyzetben és m­agukbaszállás­­ra és imádkozásra szólítja fel őket. Hangsúlyozza, hogy az igazi béke még mindig ünesen biztosítva és a vi­ág jövője bi­­zonyta­ln. Számos nemzet mun­­kásosztályaiban nyugtalanság mutatkozik és fel­lángol a­­s­ű­­lölködés szelleme. Ezt állan­­dóan szítja a nagy nyomorú­ság. Az elmúlt háborúban kime­rült nemzetek nagy részét for­rongásban tartják az újjáépí­tés kérdései, a nagy drágaság, a sok megoldatlan szociális kérdés. Mindezeket a kérdése­ket nem lehet csak szerződé­sekkel, konferenciákkal és dip­lomáciával megoldani, hanem Istenhez való fordulással és a keresztény elvek gyakorlati al­kalmazásával. Az a nagy baj — mondja a pápai enegktika —, hogy a kereszté.-.gség nem hat­ja át a magán-, családi és köz­élet­et. Ezért kívánja a pápa, hogy az egész Egyház, a püs­pökök, a papság és az összes hívek imádkozzanak, hogy megszűrjék a gyű­l­et és eltűn­jék a szociá­­l igazságt­lansá­­gok hosszú sora. Különösen a gyermekekhez szól ez a felszó­lítás, akiket az isteni Megváltó annyira szeret A­z eneglitika be­fejezésében . Szentatya remé­nyét fejezi ki, hogy felszólítá­sát szívesen meghallgatják. A radióaktív atomok szerepe­it mosóga­zdasági kutatásokban Auburnból jelenti a Reuter. Az alabamai műszaki intézet­ben értekezleten megbeszélték a radioaktív atomok szerepét a mezőgazdasági kutatások terén végzett kísérletekben. Szó volt a mezőgazdasági új atomtudo­mányban alkalmazott anyagok­ról is. Ezek nagyrészt a közönséges vegyi elemek, így a szén, kén, vas, nátrium, foszfor, nikkel, réz, horgany, arzén, jód, hi­gany és kalcium. Ez elemek radiokttív változatait a Tennes­­see-állambeli Oakridgeben fel­állított atomkemencékben, vagy más néven atommáglyákban ál­lítják elő s tizenkét egyetem­nek és tudományos intézetnek küldik el, amelyek a mezőgaz­dasági kutatásokban már alkal­mazzák ezeket a mesterségesen sugárszóvá tett atomokat. A tudósok ezekből az eemek­­ből parányi mennyiséget kever­nek a műtrágyába vagy az állati takarmányokba, olyan keveset, ami nem veszélyes az élőlényre, de su­g­árzó tulajdonsága révén nyomon követhető a növények és az álatok élő szöveteiben és szerveiben. Ilyen módon bonyo­lult élettani folyamtokon át vé­gig lehet kísérni a sugárzó anya­­gok útját. A gazdasági növények gyöke­rei a trágyából felszívják a sugárzóatomokat és amikor a termés megérik, az állat testébe is kerül rádióaktív anyag. Ha az állatot levágják és az ember eszik húsából, az ő szervezetébe is bejutnak rádióaktív atomok. A tudósok tehát hosszú folya­matokon keresztül figyelemmel kísérhetik a rádióaktív anyagok útját. Így remélik olyan kérdé­sek megoldását, amelyek elő­mozdítják a jobb termést és a táplálóbb élelmiszerek előállítá­­sát. Felakasztottak egy keretparancsnokot A nyilas idők egyik legkegyet­lenebb keretparancsnoka, Bőhm József tartalékos hadnagy fe­lelt kedden tetteiért a népbíró­­ság Pálosi-tanácsa előtt. A ki­hallgatott keretlegények is el­lene vallottak, mert miatta szenvednek müntetéseket. A Pá­los-tanács nem talált mentő kö­rülményt és kötélhalálra ítélte Bőhm Józsefet. A kegyelmi ta­nács a védő által előterjesztett kegyelmi kérvényt elutasította A halálos ítéletet este fél 7 óra­kor végrehajtották a gyűjtő­­fogház udvarán. MAGYAR SZÍNHÁZBAN december 25-én, karácsony első napján délelőtt 3é11 órakor S­zereplők: ALFONSO BABAY JÓZSEF BALASSA JÁNOS BARNA—MISOGA BILICSY TIVADAR BUDAY DÉNES BULLA ELMA DESSEWFFY LÁSZLÓ FELLEGI TÉRI FÖLDES ÉVA GYIMESSY PÁLMA HALMAI IMRE HERCZEGN­—KOMLÓS HORVÁTH JENŐ KARÁDY KATALIN KAZAL LÁSZLÓ KELETI—RÁTONYI LANTOS OLIVÉR POTASSY bűvész RÓZSAHEGYI KÁLMÁN SZÁNTHÓ—VEREBES TÜRK BERTA VASI VÁRNAI GYÖRGY — FELLER—DUBÁN és a CABALLEROS zenekar. Konferál: KIRÁLY DEZSŐ (Rex) Jegyek a Magyar Nemzet kiadóhivatalában, a New York és Pro­­paganda jegyirodákban, valamint a színház pénztáránál válthatók­­ . Az ötven éven aluliak kötelező tüdővizsgálata Budapesten A főváros erős küzdelmet folytat a népbetegségek ellen. Ezek között van a tüdőbaj is, amely igen magas helyen áll a halálokok statisztikájában. A háború előtti id­ő­től mostanáig jóformán semmi változás sem apasztalható a gümőkóros megbetegedés és halandóság számadataiban. Tehát itt az ideje, hogy harcot indítsunk a súlyos kór megfékezésére. Bakács Tibor helyettes tiszti­­főorvossal beszélgetek az ak­tuális feladatokról. Elmondja, hogy a főváros egészségügyi szervezetében megvan a kész­ség a betegség megelőzésére és a gyógy­­ásra. A főváros 11 tü­­dőbeteggon­dozó intézetet tart fenn. Sok minden hiányzik azonban, ami a gazdagabb és egészségügyben fejlettebb or­szágokban az orvostudomány rendelkezésére áll. Ezeknek a fővárosi rendelőknek igen nagy a forgalma. Ez persze nem je­len­i azt, hogy mindenki beteg, aki vizsgálatra jön. A múlt hó­napban például 12.279 személyt vizsgáltak meg­ a tüdőbeteggon­­dozó-intézetekben. E nagyszámú jelentkezők közül mindössze t11-et találtak gümőkórosnak. Mit jelent a kereszt? Kiemeli a főorvos, hogy a tüdőbajjal kapcsolatban igen sok a téves feltételezés. Pél­dául az iskolák­­ban megvizsgál­ják a gyerekeket. Az úgyneve­­vezett M­r.toux-reakc­ó az első vizsgála­i eljárás. Ez az­nek megállapítására szolgál, hogy a megvizsgált személy szervezete érintkezésbe került-e már egy­­átalán gümőkóros baktérium­má ? A pozitív leletet egy, vagy több kereszttel szokták megjelölni. Ámde ez semmi­képpen sem szolgál a gümő­­kórban szenvedők különös meg­jelölésére. Ez csupán arra való, hogy csak azokat enged­i to­vábbi vizsgálatra, például Rönt­­genre, akinél a Mantoux-reakció pozitív, vagyis akinek a szerve­zetébe valamikor már bejutott a kóros baktérium. Ezt úgyis mondják, hogy aki már á­té­szelte a gümőkórt, vagyis aki­nél a baktérium nem okozott semmi bajt. Legjobban megvilágítják a számok ezt a tételt. Egy hónap alat Mantoux-reakció alá ke­rült 3775 személy. Ebből 1931 kapott pozi­tv-észre etet jelentő kereszte. Ez valam­ivel több, mint 50 százalék. Ezek mennek további részletes vizsgálatra. Egy ilyen «szűrővizsgálatos», 1366 főből álló diákcsoport megvizsgálásánál csak SOJ-at talál ak gü­mőkórosnak. Ez a pozitív leleteseknek körülbelül csak 20 százaléka, az eredeti jelentkező létszámnak pedig 6,7 százaléka. E­zerint tehát az első vizsgálaton pozitívnak tolá­t isko­lásgyrekeinek csak egyötöde gümőkóros. „Mindenki érinlke képbe kerül a gümőkórral” Igen érdekes az először emlí­tett 811 tüdőbe égnek fertőzés szempontjából va­n megvizs­gálása. Nem fertőző 683, fertő­­zőgyanús 85, fertőző 13. Tehát csak 5 százalék olyan be­tg, aki megfertőzheti embertársait. Vagy más szóval: a 811 közül aktív 206. Ebből férfi 64, nő 47, gyermek 95. Ezek az adatok világosan megcáfoják azokat az elterjedt híreke , mintha a tanulóifjúság nagy része tüdő­beteg volna. Általában, mintegy 10—12 százalékra lehet tenni azoknak a tanulóknak a szá­mát, akiknél a gümőkór kimu­tatható. De csak 1—2 százalék az igazán tüdőbetegségben szen­vedő isko­lsgyermek­ek száma. Aztán pedig a fertőző bakté­rium, ha be is kerül az egész­séges szerveze­te, ott nem okoz feltétlenül kóros megbetegedést. Az orvostudomány megálasítá­­sa szerint előbb, vagy illőbb, de minden ember érintkezésbe kerül a gürtőkórral. Mégse le­­het az egész emberisé­gről azt álítani, hogy tüdőbajos volna. Legjobb példa erre a híres zürichi vizsgálat Ebben az egészségi szempontból nagysze­rű fekvésű városban a felnii­ lakosság 95 százalékát tartják Altim­oux-pozi­ívnek. Ezek per­sze nem voltak betegek, de szervezetükbe már valamikor bejutott a gümőkóros bakté­rium. Budapest helyzete a gü­mőkór tekintetében igen ked­vezőtlen. Nálunk háromszor annyi a tüdőbetegek száma, mint például Kopes­hágában. Ennek oka abban is található, hogy nálunk nincsenek meg a megfelelő körülmények és nincs meg hozzá a kel­l apparátus, hogy gümőkeretenes oltóanya­got tudjunk előállítani. Próbaol­á­­k két kerületben A főváros most egész Buda­pest lakosságát meg akarja vizs­gáltatni és akiket lehet gümőko­­ros szérummal beoltatni. Ehhez a dán Vöröskensz­ adja az ol­tóan­yagot. Egyes helyeken az it­artózkodó dán orvosi szerve­zet tagjai tevékenyen is közre­működnek a vizsgálatoknál és az oltásoknál. Legnagyobb rész­ben azonban a magyar orvosi kar végzi ezt az elismerésre ér­demes munkát. Először a köz­egészségügyileg­­rossz helyzetben lévő XIII. kerület lakossága ke­rül gümőkóros bonckés alá. A fővárosban minden 50 éven aluli személyt megvizsgálnak és az­arra dk Im­­so­rt mind beolt­ják. A XIII. kerület 70.000 főnyi lakosából 42.000 ven 53 éven alul. Ebből már 30.000-et megje vizsgáltak és többezret beoltot­­tak. A tbc. ellenes C­­íme tc­ol­­test csak az kaphatja meg, aki­nek szervezetébe még nem ju­tott gümőkóros baktérium. Ezek számára védelmet biztosít az oltás. Az első lépés teh­át min­dig a Mantoux-reakció elvégzése. Akinél ez pozitív, de mégis egészséges, azt azt­­jelenti, hogy a szervezete ellenmérget termelt és a termését erejénél fogva immunizálta a szervezetét a kórral szemben. A tapasztalatok azt mutaták, hogy egyéves kor­ban majdnem mindenki Alan­­toux-negatív, 25 éves korban pedig majdnem mindenki pozi­tív, amit a zürichi példa is mu­tat Tehát a fővárosi tüdőgon­dozók vizsgálata 50 évig terjedt Az oltásra alkalmasak száma pedig korosztályok szerint lefelé haladva nő és a csecsemőknél a legnagyobb. Angyalföld statisztikája A XIII. kerületben végzett Mantoux-vizsgálatok eredménye pozitív volt körévek szerint a következő százalékban. Vagyis az egyes korcsoportok szerint már ennyien kerültek érintke­­zésbe a gümőkór-baktérium­­­mal. Amint a számadatok mutat­ják, a 10 éves gyermekeknek már nem egészen 50 százalékát lehet csak a Calmette-fél­e BCG- szérummal beoltani, mert mint már említettük, csak azokat le­het oltani, akiknek a szerveze­tébe gümőkórbaktérium még nem jutott be. Ha az angyalföldi gümőkóros oltásokkal elkészülnek, akkor, valószínűleg januárban, Buda­pest egyik közegészségileg leg­jobban álló vidékét, az eddigi tervek szerint a XII. kerületet veszik vizsgálat alá. Ezzel megkezdődik a tüdővésa kiirtása. Azok tehát, akiket még negatív állapotban talál a vizs­gálat és az oltás, és a mai cse­csemők, amire a mi helyeinkbe felnőnek, már gümökórmente­­sen élhetnek. Magyar Imre 0—1 éves korig 8.3% 1 éves korban 4.6% 2 éves korban 9.6% 3 » „ 14.4% 4 „ „ 23.0% 5 „ 24.7% 6 „ „ 36.1% 7 „ „ 41.0% 8 „ „ 44.4% 9 „ „ 49.2% 10 „ „ 53.1% 11 ,■ m 58.1% 12 „ „ 66.8% 13 „ „ 69.7% 14 „ „ 71.6% , 25 „ „ 96.3% 3 ..................................................... EREDETI ANGOL ANYAGBÓL] ÁTLÁTSZÓ ESŐKABÁT | érkezett | IV.. Vácf­c. 9. WMS31H A­ndrássy­ út 8 |

Next