Magyar Nemzet, 1948. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1948-01-01 / 1. szám

Csütörtök, 1948 január 1 Balogh István újévi beszéde a politikai helyzetről A Független Magyar Demok­rata Párt képviselői szerdén délben felkeresték Balogh Ist­vánt, hogy az évforduló küszö­bén újévi jókívánságaikat tol­mácsolják a párt elnökének A teljes számban megjelent képviselői csoport élén F. Áb­rahám Dez­ő üdvözölte Balogh Istvánt és meleg szavakkal adott kifejezést a párt szeretetének, megingathatatlan bizalmának és A nagy tapssal fogadott be­széd után Baogh István meg­köszönte képviselőtársainak bi­zalmát, majd így folytatta: " A következő esztendő a centenárium jegyében fog le­folyni. Lehetetlen nem gondol­nunk arra, hogy ha tudtunk nagy nemzet lenni 48-ban — bár kis nép voltunk —, próbál­junk most is felemelkedni s levetni magunkról és nemze­tünkről mindazt, ami az elmúlt évszázad folyamán teherként, salakként ragadt reánk azok miatt a tévedések miatt, ame­lyekbe beleestünk az elkövetett hotlások következményeként. Akkor egy pillanatig reánk fi­gyelt az egész világ. Most elé­gedjünk meg azzal, ha megbe­csülést szerzünk annak a név­nek, melyet akkor Kossuth és Petőfi neve fémjelzett. — Ami a ká­po­lnikai helyze­tet illeti, a londoni konferen­ciához fűződő reményeink nem valósultak meg. A helyzet nem lett rosszabb, de — sajnos — jobbra sem fordult. Bizalom­mal és reménykedve figyeltük azokat az erőfeszítéseket, me­lyeket Molotov, a Szovjetúnió kormányának külügyminisztere a béke érdekében kifejtett. Re­méljük, hogy a nyugati nagy­hatalmak végül mégis csak mél­tányolják az SSR békés szán­dékát és rá fognak jönni arra, hogy a béke érdeké­ben még áldozatot hozni is érdemes. Bí­zunk benne, hogy a százmilliók imádsága, melyet a béke meg­maradása érdekében a Szent Atya két híveitől, egyesülni fog azzal a jószándékkal, mely a népek és nemzetek vezetőinek lelkét bizonyára eltölti, és elég erős lesz ahhoz, hogy meg­mentse az emberiséget egy új háború borzalmaitól és pusztí­tásaitól.­­ Támogatni kívánjuk a koalíció kormányát abban a törekvését­­, mely a Szovjet­unióval való bizalmi légkör ragaszkodásának. Hangsúlyozta, hogy ezt a pár­tot a meg nem tévesztett ma­gyar nép biza­ma küldte a par­­lamentbe, a magyarság és a polgári élet őrhelyére, a nemzeti demokrácia védelmére. A párt nehéz és hálátlan szerepre vál­lalkozott a kötelességteljesítés­­ben annak előnyei nélkül, hogy igen nehéz időkben helytálljon a nemzeti és polgári ideálokért, öregbí­ésére irányul. És támo­gatjuk a kormánynak azt a munkáját is, melyet a szom­széd népekkel való kölcsönös barátság kiépítésére fordít. De szívesen vesszük azokat a­ö­­rekvéseit is, amelyekkel a nyu­gati hatalmakkal való gazda­sági és kereskedelmi összeköt­tetések elmélyítésén fáradozik. A most megkötött ango -szöv­et kereskedelmi szerződés döntő bi­zonyítéka annak, hogy nem kell és nem is akar a világ két rész­re szakadni és nem kell vas­függönynek leereszkedni a világ különböző részein lakó népek és nemzetek közé. Ha a közös ellenség elleni gyűlölet és harc összehozhatja az egymás 61 tá­vol lakó és különböző társadal­mi rendszerben élő népek mil­lióit, még inkább képes lehet erre az emberi szolidaritás, a fejlődés és haladás vágya, az a kötelesség, hogy a dolgozók százmillióinak életszínvonala emelkedjék s mindenekelő­­ az emberiesség és a szeretet, hogy közös akarattal próbálja be­­hegeszteni azokat a sebeket, melyeket családok millióin v ölt a háború kegyetlensége és kí­méletlensége.­­ Most kaptuk a hírt, hogy Romániában, közvetlen szom­szédságunkban lényeges alkot­mányjogi változások történtek. Ezt nem bíráljuk el másként, mint úgy, hogy az az állam­­forma, amelyben eddig Romá­nia élt, betöltötte hivatását és most egy másik államforma alkalmasabbnak látszik a nép érdekeinek szolgálatára és a nép szociális irányú fejlődésére. Üdvözöltük Romániát ebből az alkatomból és azt a reményün­ket fejezzük ki, hogy az a ba­ráti szellem, amely eddig is jellemezte a magyar és a ro­mán kormány érintkezését és tárgyalásait, a jövőben — ha lehet — még barátságosabb légkörben folynak majd, meg lehetne változtatni, vagy éppen teljesen leá­lltani. Innen ered az egyik munkáspárt ve­zetőjének tévedése, amikor azt hirdeti: elérkezett az ideje, hogy a munkásosztály megin­dítsa végső harcát, osztályhar­cát a kapitalista társadalmi be­rendezkedés ellen. Hol tartunk már attól, hogy ezt a végső harcot meg kellene indítani? Már évig benne vagyunk a szo­­cia­izálódásban, különösebb harc nélkül, majdnem azt mondanám, hogy nagyrészt az érdekelt kapitalista osztályok egyetértésével, sőt közreműkö­désével. Az államosítás két feltétele — Megcsináltuk a földrefor­mot — természetesen a ma­gunk módján —, államosítottuk a bányákat, az energiaforráso­kat, államosítottuk a nagyban­kokat, minden újabb forrada­lom, vagy barrikádharc nélkül, államosítottuk a nehézipart. A polgári pártok, különösen pe­dig a mi pártunk két feltétel­hez kötötte a javaslatok tör­vényerőre emelkedését. Az egyik az, hogy az államosítás ne legyen elobzás jelegű, ha­nem az eddigi tulajdonosok kártalanításával járjon. A kár­talanítás sorrendje pedig szo­ciális szempontok figyelembe­vételével történjék.­­ A másik feltételünk az volt, hogy a most már szocia­lizált, államosított vállalatok élére szakemberek kerüljenek. Tehát ne csak a politikai meg­bízhatóság, hanem már ezt megelőzően, de legalább is emellett a szakértelem érvénye­süljön, mert a vállalatok defi­cites vezetése munkanélkülisé­get vagy inflációt idézne elő, mind a kettő pedig olyan poli­tikai problémákat vetne fel, melyekkel alig tudnánk megküz­deni. Gerő Ernő miniszter úr­nak legutóbb tartott igen érde­kes előadása senkit sem hagy kétségben az ország gazdasági előrehaladása vagy fejlődése te­kintetében. Ha a kormány az előbb említett két feltétel figye­lembevételével fogja terveit megvalósítani és olyan tempó­ban, amit az ország gazdasági helyzete, különösen a termelés folyamatossága zökkenő nélkül elbír, mi nem kívánunk aka­dálya lenni munkájának. , Egy-két gyakorlati észrevétel . Nem elvi jelentőségű, de gyakorlati észrevételt is kell tennünk a szocializálással kap­csolatban. Egy szocializált, egyébként kitűnően működő intézmény fióküzletében vásá­rolni akartam. Nem szolgáltak ki, mert mint mondották , még csak három perc múlva lesz nyolc óra, az ő idejük pe­dig csak akkor kezdődik. Ugyanakkor már egy órája szolgálták ki a közönséget ha­sonló üzletek alkalmazottai és éppen a szegényebb része a dolgozók kategóriájának ezek­ben az üzletekben volt kényte­len kiszolgálást kérni, mert ké­sőbb már saját munkája, saját elfoglaltsága akadályozta volna a vásárlásban. És mit mondjak például az Elektromos Művek­ről, ahol hetek múlva sem in­tézik el a felek írásban benyúj­tott panaszát, vagy kérelmét? Bezzeg, ha a szocializált üzem alkalmazottja olyan bizonyta­lanságban volna elsejei fizetése, vagy adófizetési kötelezettsége tekintetében, mint a magáncég, több figyelmet és gondot fordí­tana arra, hogy a közönséget, amelyből egyébként él, valóban kiszolgálja és ne hatóságként viselkedjék a pub­ikummal szembeni . Nagy hibának tartanánk, ha a 3 éves terv megvalósulása körül eltérés muta­koznék az ipar javára és a mezőgazdaság hátrányára. Nem olyan érte­lemben tölt el bennünket ez az aggodalom, mintha valamelyik, bármely pár­hoz tartozó mi­niszter el akarna térni a tör­vénybe iktatott terv el, hanem olyan értelemben, hogy a me­zőgazdaságot vezető minisz­e­­reknek lesz-e erejük megvaló­­sítani mindazt, amit a terv megenged, sőt számukra előír. Gondolok arra, hogy például Gerő Ernő, vagy Fán Antal mi­­nisz­erek szemé­tében igazán erős kezekben vannak tárcájuk problémái. Már­pedig egy perc­re sem szabad megfeledkezni arról, hogy mégis cs­k a mező­gazdaság az alapja és fő tétele az egész magyar nép g­zdasági fejlődésének és boldogulásának. Bízunk benne, hogy Szabó Ár­pád és munkatársai éppúgy hi­vatásuk magaslatán lesznek, mint a kormány előbb említe­t tagjai. Kultúrharc veszedelme? — Nem volnék őszinte, vagy a strucc poétikáját követném, ha elhallgatnám azt a fenyegető veszedelmet, amelyet egy kultúr­harc lehetősége jelent. Nem kell rámutatnom arra, milyen következményekkel járna az ilyen veszedelem az egész nem­zet lelki egyensúlya, politikai talpraállása, sőt még gazdasági újjáéledése tekintetében is. Érezzük mindannyian és feltör belőlünk a sóhaj, hogy ettől mentsen meg bennünket a jó Isten. De ha így igaz, minden­kinek fokozott mértékben kell éreznie a felelősségét azért, hogy mindent megtegyen a ve­szedelem elhárítására és senki se tegyen olyat, ami közelebb hozhatja a veszedelmet. Az egy­ház és állam viszonyát rendezni kell, ezt akarja is mindenki, nem ötletszerűen, hanem intéz­ményesen, nemzetközi szerző­déssel, a Vatikánnal kötendő konkordátumban. Ezt kívánták a pártok, ezt tette magáévá a kormány is és tárgyilagosan meg kell mondani, hogy eddig a kormány állta is, amit vállalt . Kívánatos volna, ha az egyházak vezetői, esetleg vala­mely képviselőjük útján, állan­dó összeköttetést tartanának fenn a demokratikus pártokkal, illetőleg a kormánnya, ezzel is tanújelet adván annak a biza­lomnak, melyre a magyar de­mokrácia méltán igényt tarthat. Sem a marxista pártok — és ha szabad sértő él nélkül fo­kozni —, még kevésbé a pol­gári pártok nem akarnak mást, minthogy megadják az egyhá­zaknak azt a szabadságot, amely őket híveik nevelése és lelki vezetése érdekében megil­leti és ezáltal a lelkek meg­nyugvása és nyugalma révén is biztosítani óhajtják a nemzet demokratikus fejlődését. Mint pap, természetes és mély tisz­telettel viseltetem a püspöki kar minden tagja iránt. Mint politikus, ezen túlmenően, de­mokratikus köztársaságunk egy-egy oszlopát szeretném tisz­telni bennük, akiknek barátai a demokrácia barátai, ellensé­gei a demokrácia ellenségei, akiknek — mint volt az évszá­zadok viharaiban — az egész nemzettel közösek a vágyaik és törekvéseik, közösek a sikereik és csalódásaik és a nemzetével közös remények megvalósulá­sáért száll minden imádságuk és áldásuk. A polgári gondolat helyes értelmezés© — Sokan kérdezik, mi van az úgynevezett polgári gondo­lattal, különösen, ha figyelem­be vesszük mindazt, amit a szocializálódásról előbb mon­dottam. Nem nehéz erre a kér­désre választ adni éppen most, amikor Anglia államosította szénbányáit és amikor a magán­kézben lévő vasutakat éppen újév napján veszi át az állam. Igen. Ha valaki a polgári gon­dolat alatt olyasvalamit ért, amit üvegbúra alatt rejtenek, féltenek a széltől, égő napsugár­tól, az persze csalódottan veszi tudomásul a mai életnek az or­­thodox — vagy ha úgy tetszik — a liberális polgári életformá­val való összehasonlítását, amely életformának lényegéhez tartozott az erősebb szabad­sága, a gyengébb elnyomásának és kihasználásának árán is.­­ Mi a polgári gondolat alatt olyan életformát értünk, melyen belül mindenkinek sa­ját egyénisége érvényesülhet, magántulajdonáról szabadon rendelkezik és azt a minden­kori törvények rendelkezései szerint örökölheti és örökítheti. Akarjuk, hogy munkaidején túl idejével mindenki szabadon ren­delkezzék, gyermekeinek olyan nevelést adhasson és olyan vi­lágnézet alapján, melyet maga is vall és amelyet gyermekeinek is kíván. Akarunk biztonság­­tudatot minden magyar állam­polgárnak egyaránt. Mindenki biztos legyen abban, hogy amennyiben a demokrácia által hozott, vagy az érvényben lévő­nek elismert törvényeket meg nem sérti, szabad mozgásában senki sem háborgatja, sőt ezt az államhatalom neki minden­kivel szemben biztosítja.­­ És ez az életforma, melyet polgári életformának szeretünk hívni, nem jár csak az értelmi­ségnek, vagy csak a kereskedő­nek, iparosnak, vagy csak a gazdálkodónak, földművesnek, hanem éppen úgy megilleti az ipari munkást és minden ma­gyar dolgozót egyaránt. Mi nem akarunk különbséget tenni és látni a dolgozók különböző ré­tegei között. Tehetsége, szor­galma és megbízhatósága ará­nyában boldoguljon mindenki minden poszton és maradjon le a boldogulás útján az, aki akár erkölcsileg, akár anyagilag megbízhatatlan, vagy a köz szempontjából káros. Együttműködés az ellenzéki pártok között . Az ellenzékről, annak helyzetéről, az ellenzéki pártok egymás közti viszonyáról is kell szólanom. Sajnálom azt a sok­százezer voksot, mely e pilla­natban már nincs képviselve a magyar demokrácia parlament­jében. De ezért a helyzetért senkit sem tudok felelőssé tenni, csak azokat, akik ezt az állapotot oktalanul előidézték. Még a béke évtizedeiben sem lehetett felelőtlenül akciókat kezdeni, még kevésbé most, amikor a kül- és belpolitikai viszonyok szeizmográfszerű ér­zékenysége mellett kell politi­zálnunk. — Úgy tudom, igen barátsá­gos megbeszélések vannak fo­lyamatban a Polgári De­mokrata Párt és a Radikális Párt között. Ezt csak helye­selni tudjuk, mert közeledést jelent a nem marxista pártok közötti viszony tisztázása felé. Lehetséges, hogy az ellenzéki pártok között ezek a megbeszé­lések kiszélesednek. Eddig sem vontuk ki magunkat, a jövőben sem állnánk útját ilyen törek­véseknek. Egyet azonban máris le kell szögeznem, amint meg­tettem ezt a választási kampány­­idejében is. Nem tudnék intéz­ményes együttműködést vállal­ni vi­ágnézeti alapon. Meggyő­ződésem, hogy a világnézeti gondolat jelentkezése ma éppen úgy ártalmára lenne a keresz­tény gondolatnak, mint ameny­­nyire nem használna az egész nemzet harmonikus, demokra­tikus irányú fejlődésének. Le­gyen érzékeny minden keresz­tény egyház és hívja csata­sorba híveit ott, ahol az egy­házat bántalmazzák. Ahol ellen­séges indulattal találkozik, ott a vértanúságot is vállalnia kell De itt minálunk, a magyar köz­társaság bástyáin belül erre nincs szükség és az oktalan magatartás csak arra volna jó, hogy bizalmatlanságot keltsen, ez pedig nem használ az or­szág fejlődésének. Eredményes ellenzéki politika ! S ha végül visszapillan­tok az új év hajnalán ellenzéki magatartásunk elmúlt négy hó­napján, azt kell mondanom, hogy számarányunkhoz képest kellő súllyal, következetesség­gel és felelősségérzettel te­jesí­­tettük kötelességünket. Nem kezdtünk izgága, mindenáron való ellenzékiséget, ezért értünk el eredményeket a törvényja­vaslatok tárgyalásánál éppen úgy, mint az interpellációk ré­vén a kormány tagjainál. És mert nem a demokráciának va­gyunk ellenzéke, hanem a kor­mánynak, meg kell mondanunk­ azt is, hogy amennyire lojális ellenzéke vagyunk egy Dinnyés­kormánynak, megközelítőleg sem tudnánk annyira lojálisak lenni, ha azok a sugdolózások válnának valóra, amelyekkel némelyek — úgy látszik terv­szerűen — telehintik nemcsak a fővárost, hanem újabban már a vidéket is.­­ Szeretném, ha ezt az eszten­dőt is akként zárnánk le, hogy lelkiismeretünk nyugodt le­gyen a jó Isten felé éppen úgy, mint választóink felé, akiknek­­­ érezniök kell, hogy sorsukat, a magyar nép sorsát ez a párt úgy akarja intézni, hogy poli­tikája minden könnye­zettség nélkül, zökkenő elkerülésével, minél kevesebb megpróbáltatás­sal legyen a bo­dogulás iránya. Adjon a jó Isten mindany­­nyiunknak erőt, egészséget, hogy vállalt kötelezettségünk­nek utolsó leheletünkig eleget tudjunk tenni. Éljen a függet­len magyar köztársaság, éljen benne boldogan a magyar nép, éljen a Független Magyar De­mokrata Párti A beszédet az egybegyűlt képviselők lelkes tapssal fo­gadták Balogh István beszéde Benne vagyunk a szocializálódásban . Ami a belpolitikai hely­zetet illeti, kívánatos volna megőrizni azt a békés hangu­latot, mely hetek óta mindenütt megnyugvást és bizalmat kelt és lehetővé teszi, hogy az újjá­építés a hároméves terv jegyé­ben minél nagyobb eredmé­nyekre jusson. Ha vannak is problémái a belpolitikának, amelyek elsőrendűen politikai jellegűek, lehet, sőt kívánatos azokat is a béke és megértés szellemében megvalósítani.­­ Ilyen probléma mindenek­előtt az a törekvés és ezzel kapcsolatban az a vita, mely egy közös munkáspárt létesíté­sét szolgálja. Helyesen mondja az egyik koalíciós párt reggeli lapja, hogy ez a kérdés nem a két munkáspárt belső ügye. Ha az volna, tartózkodnánk attól, hogy a kérdéshez hozzá­szóljunk. De így is csak azzal a tartózkodással tesszük, amely kötelez bennünket, amikor az általunk nagyrabecsült két nagy párt elvi jelentőségű vitájáról van szó. Megítélésünk szerint az eredmény nem lehet kétsé­ges, amint azt külföldi példák igazolják, de remélnünk lehet azt is, hogy ez a megoldás a belpolitikában is nyugalmi helyzetet hoz.­­ A nyugalmi helyzet azon­ban csak viszonylagos lehet azok számára, akik a nyugalom alatt azt értik, hogy az idő ta­lán megáll vagy, hogy az em­beriség fej­ődésének irányát flagyartüzer Mindnyájan ott lessünk... a Szabad Száj kabaréján JANUÁR 6-ÁN DÉLUTÁN NEGYED 0 ÓRAKOR a ZENEAKADÉMIÁN !Fősacreplók : ALFONSO KAPITÁNY ANNY POTASSY bűvész BABAY—BALASSA—BUDAY KAZAL LÁSZLÓ RÁCZ VALI BARNA—MISOGA KELETI—RÁTHONYI ROMN­ÁNYI JÓZSEF­ BULLA ELMA KŐVÁRY GYULA TURAY IDA FÖLDES ÉVA Ifj. LATABAR ÁRPÁD TÜRK BERTA HALMAI IMRE LATABAR KÁLMÁN VERBŐCZY ILA CABALEROS ZENEKAR VASI­VÁRNÁI a Szabad száj rajzolói Konferálnak: ANTAL GÁBOR és GYÖNGYI LÁSZLÓ Jegyek: a MAGYAR NEMZET kiadóhivatalában, New York és Propaganda jegyirodákban, valamint a Zeneakadémia portásá­nál válthatók. FINOCCHIO-rendezés 3 Múzeum­barátok Egyesülete közgyűlése A Múzeumbarátok Egyesülete közgyűlésén igen sok és érde­kes terv merült fel az 1848-as centenárium méltó megünnep­lésében való élénk részvétel kérdésében. Egyébként elnökké egyhangúlag megválasztották­ Jánossy Dénest. Azután al­­elnök lett ugyancsak egyhangú­lag Strasser Elemér, a választ­mány tagja pedig többek közt Balogh István, Bóka László, Csányi Károly, Ferenczi Izsó, Krisztinkovics Béla. MA NEM HÚZUNK! MA MI IS BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK GUTMANN SAROK VII, RÁKÓCZI­ ÚT12 A megbízható szaküzlet

Next