Magyar Nemzet, 1948. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1948-03-02 / 51. szám

Kedd, 1948 március 2. A helyzet hétfőn A­­ Ház miután expressz tempóban végzett a költségve­­téssel, lélegzetnyi szünet nélkül vágott neki a megajánlási vi­tának, mely elmúlt időkben a kormányzattal kapcsolatos po­litikai bírálat legfőbb alkalma volt. Most nem várhatjuk ilyen természetű vita kiszélesedését, a­ költségvetés megajánlása, az expropriáció még inkább for­­m­ális természetű, mint egyko­ron, úgy hogy a parlament a hét végén már nem is ülésezik. A sietségnek kettős oka van. Egyfelől a t. Ház képviselői terme a szociáldemokrata párt­­kongresszusnak is színhelye lesz, másfelől pedig a jövő hé­ten kezdődő centenáris ünnep­ségek miatt napolják el az or­­szággyűlést. A megajánlási vi­tát rövid időre felfüggesztve, kedden még ünnepélyes ülésre is sor kerül: a parlament letár­gyalja és becikkelyezi a Moszk­vában február 18-án ayírt ma­gyar-szovjet barátsági, együtt­működési és segélynyújtási szerződést.­ Hétfőn reggel mindössze hu­­szonegy képviselő volt jelen, amikor Implom Ferenc alelnök megnyitotta az ülést A déli órákban terjedt el a hír, hogy Dinnyés Lajos miniszterelnök felszólal, amire a honatyai lét­szám hamarosan megtízszerező­dött. Dinnyés Lajos hosszú beszé­déből politikailag megjegyzésre érdemesnek tartottuk az utalást a Függetlenségi Front négy párt­jának szorosabb együttműködé­sére továbbá azt, hogy a mi­niszterelnök a maga posztjáról és a parlament fórumán szívből üdvözölte a csehszlovák belpo­litikai események eredményét. Ehhez hozáfűzte azt a reményt is, hogy nincs már messze az idő, amikor Magyarország és Csehszlovákia problémáikat nyu­godt légkörben tárgyalhatják meg.♦ Optimista, de nem indoko­latlanul optimista felsorolását halgatva eszünkbe jutott egy­­szélsőbaloldali angolszász újság­író, aki bejárta a világ nagyobb felét, jelnleg pedig Prágából küldi állandó tudósításait. Ez az újságíró, Bécset útbaejtve idelátogatott hozzánk és azt mondta: Ha Budapestet összehason­lítjuk Béccsel, vagy ha egy­szerűen a magyarországi újjá­építés arányait a magyarországi háborús Tomboások arányaival vetjük össze, ekkor azt kell mondanunk, hogy a maguk hazáját kellene a népi demo­krácia kirakatdarabjává tenni! Sikereik olyan szembeötlőek, hogy nem is lehet ennél élőbb és ez idegen számára hatá­sosabb propagandát elképzelni az új formájú demokratikus rendszer mellett . A Magyar Nemzet vasárnapi számában rövid hír számol be arról, hogy a megszűnt köz­munkatanács munkakörét a Budapesti Építésügyi és Köz­munkaügyi Főigazgatóság veszi veszi át. Gondoljuk, a Köz­munkatanácsot még nem lehet jogilag megszűntnek nevezni, me­rt ezt az intézményt törvény hívta életre és törvény erősítet­te meg működését a felszaba­dulás után is. Persze, készül már az új törvényjavaslat, mely jóváhagyja majd utólag a megszüntetést. A Közmunkatanácsot nagyon régen létesítették. Akkor még Buda, Óbuda és Pest külön vá­rosok voltak és a Közmunka­tanács feladatainak legfőbbje a három város összefüggő város­­rendezési kérdéseinek együttes intézésében állott. Később ez a feladat csak formailag mó­dosult, nem lényegében. A Közmunkatanács előbb az egész főváros városrendezési felső fóruma és tervezője volt Később még a Budapestet kör­nyező kisvárosok is belekap­csolódtak a munkába. A Köz­munkatanács, mint autonóm szerv, egyesítette magában a főváros és az ország egyenlő­számú képviselőit, továbbá a Budapest-környéki városok egy­­egy beküldött­­képviselőjét. Az e­v az volt, hogy az egységes Budapest nemcsak a budapes­tieké, hanem főváros lévén, az egész országé. Tehát nem a budapesti törvényhatóságra tartozik csupán, hogy például egy utcát vagy teret, hogyan hívjanak, hanem ez a főváros utcáinál és tereinél az egész országot érdekelheti. Azért tar­tozik a döntés olyan intézmény jogkörébe, amelynél az állam is képviselteti magát. A városrendezés feladatait a legjobb szándékú bürokraták, miniszteriális tisztviselők sem tudják megoldani. Ehhez spe­­ciális képzettségű építészgárdára, művészi testületre van szükség. Az a tanácskozás, amely a közmunkatanács ülésein folyt, városrendező művészek referá­tumai alapján, egy-egy negyed, egy-egy homlokzat külső képé­ről, utcasorok megengedett emeletmagasságáról, stb., nem helyettesíthető egyszerű hivatali munkával, mert nem is volt egyszerű hivatali munkai A köz­­munkatanács az ország közép­pontjának városrendezési és bizonyos értelemben kulturális . A Március 6-án forinttal befut 60.0006 FŐNYEREMÉNY Lgn­ajábla Forint Zsebfésű celluloidból . 4.40 Ürl fésű celluloidból . 6.80 Bon­ótésfl celluloidból 9.80 NőI divatgallérok . . 11.1-től Férfizokni (kis hib.) * 5.94 Tenniszzokni ... 6.50 Leányka kombiné szá­monként 1 Ft­erve­k. 8.10 Fid­klottnadrág külön­böző nagyságban . 9.80 Bébi f­anciltakaró . . 25.50 Női fekete regatta­­cipő, bőrtalppal . . 65.— Nő­­barna bős szandál bőrtalppal .... 79— Műbőr levéltárca . . 6.87 Háncs táska .... 7*53 Overál és kétrészes munkaruha . . . 105.90 Férfi típus-öltöny . . 38.8.80 Arbor fapermetező . 368.— Amerikai húskonzerv 1 kilogramm . . . 7­50 Amerikai húskonzerv Zománcedények nagy választékban. |­­ ________________ __ . ' | Kis szerszám- és vasáru legújabb cikkünk. ' Gyapjú-, szövet- és pamut­áru méterosztályunkon állandó raktáron | illatszerosztályunk raktára * választékos, IX. CALYIX.TÉR 7. „ Hazar Nemzet parlamentje volt; parlament és bürokrácia funkciója és jogköre pedg távolról sem ugyanaz. Ezért meggondolandó, hogy mivel és hogyan helyettesíthető az a munka , amelyet a puszta adminisztráción felül (utóbbit valóban átvállalhatja akármelyik minisztérium) a közmunkatanács végzett ♦ ! A pénzügyi költségvetési vita­­ során több szó esett a dohány­­­­jövedék termékeinek, nevezete­­­­sen a cigarettáknak és pipado- i hánynak, nem éppen legkielé­­­­gítőbb minőségéről.­­ A jelenlévő Nyárddi pénzügy­­­miniszter nem szívta mellre az elmarasztaló kritikákat. A miniszter úr ugyanis — miként egyik közbeszólásából kiderült — nem dohányos. Olvassuk el: Dr Sttrilich Pálné: EGY MARÉK BOLDOGSÁG novellás kötetét. Ara 8.50­­ B. Csűrös Emília: ÁLDÁS VAGY ÁTOK? cmű művét. Kartonkötés­ben 25—, kötve 28— Ft. Különösen NŐK részére bír mindkettő nagy értékkel. Könyveinkről kérjen árjenzéket. „KORDA" Ipar­ és Kereskedelmi rt Budapest VIII. Mikszáth Ká.m£o-tér 4 Telefon: 136—353 és 135—283. _____ Megalakult a Szabadság­harcos Szövetség Vasárnap ünnepélyes keretek között tartotta alakuló közgyűlé­sét a Magyar Szabadságharcos Szövetség, mely a Partizán­ Szö­vetség és a Partiánbarátok Szö­vetsége egyesüléséből jött létre. Az ünnepségen Nógrádi Sándor államtitkár megnyitó beszédében hangoztatta, hogy a Szabadság­harcos Szövetség egyesíti magá­ban az összes demokratikus ma­gyar elemeket. Az új szövetség — mondotta — az ifjúság demo­kratikus szellemben való neve­lését tűzte ki céljául, amely al­kalmassá teszi majd őket a ma­gyar függetlenség megvédésére, ha erre bármikor szükség lesz. Tildy Zoltán köztársasági el­nök ünnepi beszédében hangsú­lyozta, hogy­ a népszabadság ügye hazánkban végleges győzel­­met aratott, ez azonban nem teszi fölöslegessé az éberséget. Mindent el kell követni, hogy a még mindig meglévő bontószán­­dékú erők ne érvényesülhesse­nek és ne tudják meggátolni a fejlődést Dinyés Lajos miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a demokra­tikus erők egyesítése mennyire lényeges az egész ország szem­pontjából. Rákosi Mátyás miniszterelnök­­helyettes a kommunista párt ne­vében mondott beszédet Han­goztatta, hogy a szövetség veze­tői azok a spanyolországi sza­badságharcosok, akik már tizen­két év előtt tudták, hogy a sza­badság ügye egy és oszthatat­lan, és azok a partizánok, akik a második világháborúban fegy­vert fogtak a magyar szabadság­harc érdekében. Veres Péter honvédelmi mi­niszter felszólalása után megvá­­lasztották a szövetség tisztikarát. Tildy Zoltán köztársasági elnök lett a díj­elnök, megválasztották a kormánynak majdnem minden tagját, Bognár József polgármes­tert és Puhl Istvánt, a kisk­da­­párt elnökét. Elnök Nógrádi Sán­dor államtitkár, társelnökök Sólyom László és Münnich Fe­renc altáborn­agyok. A külföldi szabadságharcosok közül Titó tábornagyot és Markosz tábor­nokot választották meg dísz­­elnökökké. Az új elnökség nyomban meg­kezdi működését, amelynek célja a szabadság harcosainak egyesítése a magyar demokrácia s­z­n­álatában és becsületes rész­vétel a magyar jövő megalapo­zásáért folytatott küzdelemben. Az amerikai szenátus kih­ügyi bizottsága az amerikai segély­tervről Az Egyesült Államok szená­­tusának külügyi bizottsága je­lentést hozott nyilvánosságra, amely kifejti ez igazságnak azt a meggyőződését, hogy az európai országok segítség nél­­kül nem tudják megóvni sza­badságukat és függetlenségü­ket. A jelentés kívánja hagy­ják nyitva az ajtót a következő országok számára: Finnország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Bulgária, Jugoszlávia, Csehszlovákia és a Szovjetúnió. Sztálin levele Paasiktvi finn elnökhöz Moszkvából jelenti az MTI. Válaszul a szovjet napilapok tudósítóinak ama érdeklődésére, várjon a szovjet kormány való­ban intézett-e javas­atot Finn­ország kormányához kölcsönös segélynyújtás, egyezmény létre­hozása tárgyában, a TASS-iro­­dát felhatalmazták az alábbiak­­ közzétételére: 1948 február 22-én Sztálin I generalisszimusz, a Szovjetunió­­ minisztertanácsának elnöke, az­­ alábbi javaslatot intézte Paasi­­­­kivihez, Finnország köztársasági­­ elnökéhez: — Elnök Úr! Miként bizo­nyára Ön is tudja, a Szovjet­unióva határos ama két ország közül, amelyek Németország ol­­­dalán a Szovjetunió ellen har­­­­cot vívtak, két ország — Ma-­­­gyarország és Románia — a ■ . köze­múltban kölcsönös segély­­nyújtási egyezményt kötött a Szovjetúnióval, egy esetleges német támadás ellen. Az is tu­dott dolog, hogy mindkettőnk országa súlyosan megsínyette ezt a támadást és mind mi, mind önök együttesen viseljük a felelősséget saját népünk előtt, ha megengedjük, hogy az ilyen támadás megismétődjék. Azt hiszem, Finnország érdekét szolgálja, ha kölcsönös segély­­nyújtási egyezményt hozna létre a Szovjetunóval az esetleges német támadással szemben, nem kevésbbé, mint amennyire ér­deke volt i­ Romániának és Magyarországnak ,s — Ezeket a meggondoláso­kat szem előtt tartva és attól az óhajtól vezettetve, hogy a béke és a biztonság megszilár­dítása céljából olyan állapoto­kat teremtsünk, amelyek gyö­keresen megjavítják az orszá­gaink közötti kapcsolatokat, a szovjet kormány felajánlja, hogy a magyar-szovjet és ro­mán-szovjet szerződéshez ha­sonló szovjet-finn barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezményt köt. Amennyiben Finnországnak nincs ellenvetése ez ellen, azt javasolnám, hogy induljon út­nak a Szovjetunióba finn kül­döttség, ennek a szerződésnek a megkötésére. Amennyiben úgy gondolná, hogy kényelme­sebb a tárgyalásokat Finnor­szágban megtartani és a szer­ződést ott létrehozni, a szovjet kormány hajlandó tesz küldött­séget Helsinkibe küldeni.­­ Mély tisztelettel: Sztálin a Szovjetúnió minisztertanácsá­nak elnöke. (MTI) öthatalmi értekeket készül Hágából jelenti az Associated Press. A holland kü­ügyminisz­­tériuma szóvivője szerint „igen rövidesen" valószínűleg még ezen a héten öthatalmi értekez­letet tartanak egy nyugateurópai szerződés megkötése ügyében. Hauryk a csehszlovák esemén­y­ekről Párisból jelenti az MTI. Masaryk csehszlovák külügy-­­­miniszter nyilatkozatot ad­ott a­­ párisi Ordre című lap prágai­­ külön tudósítójának. A francia­­ hírlapíró első kérdése így hango­­­zott: Mi a véleménye a leg­utóbbi amerikai-angol-francia­­ nyilatkozatról. Masaryk a kö­­­­vetkezőképpen válaszolt: — Nagyon könnyű nyilatko-­­­zatokban lándzsát kötni szuve­­­­rén államok politikája fölött. Mi sem könnyebb, mint fel­bőszülni minden ellen, ami a szomszédnál történik. A cseh­szlovákok mélységesen demo­kraták és azok is maradnak. Masaryk ezután kijelentette, hogy az új kormányt az alkot­mánynak megfeelően iktatták be és az demokratikusan fog kormányozni. Az új kormány egyébként bemutatkozik a par­lamentben. Hangsúlyozta ez­után, hogy Csehszlovákia tar­tós békét akar. Az új kor­mányban lévő tisztségét meg­győződéses demokrataként fog­lalta el. Az MTI londoni jelentése sze­rint a BBC prágai kü­ön tudó­sítója vasárnap esti telefonje­­lentésében megerősítette, hogy Prágában egy heti feszültség után minden lecsendesedett és teljes a nyugalom. Londoni AFP jelentés szerint az angol külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben kijelenti, hogy semmit sem tud­nak egyes külföldi híreszteé­­sekről, amelyek szerint a nyu­gati hatalmak vissza akarnák hívni nagyköveteiket Prágából. A prágai rádió jelentése sze­rint Kladnóban önként felosz­latták a nemzetiszocialista párt helyi szervezetét. Az ottani nép­párt ugyancsak feloszlott. Ke­let-Szlovákiaiból érkező jelenté­sek szerint a demokrata párt szervezetei részijén feloszlanak, részben testületileg jelentkez­nek­ felvételre a kommunista pártban. Klán svéd ezredes történe­lemhamisító és háborús uszító könyve Moszkvából jelenti az MTI. Szergejev közíró a Novoje Vremja hasábjain Klán svéd ez­redes „A harmadik világháború" című könyvét ismerteti. Klán olyan messzire megy a történe­lemhamisításban, hogy még a Vörös Hadseregnek a hitleri Németországon aratott győzel­mét is kétségbe vonja, mert sze­rinte ebben az angolszász támo­gatásnak volt főszerepe. Klán továbbá abban az illúzióban ringatja magát, hogy az ameri­kai imperialisták győzelmes hadjáratot tudnak majd folytatni a Szovjetúnió ellen. Márpedig a történelem elég példát szolgáltat arra, hogy milyen siralmasan végződtek az Oroszország ellen indított hadjáratok. Palesztinában felrob­bantottak egy angol katonavonatot Jeruzsálemből jelenti a Reuter. Hivatalos közlés szerint va­sárnap reggel terroristák felrob­bantottak egy vonatot, amelyen Palesztina kiürítésével kapcso­latban angol katonákat szántot­tak. A robbantás következtében 28 ember meghalt, 31 megsebe­sült. Angol részről még ilyen nagy veszteséget nem szenved­tek el Palesztinában a Dávid ki­rály szálló 1946-ban történt fel­­robbantása óta. A palesztinai Szem-csoport közölte hogy a vasúti merényle­tet az ő tagjai követték A közlés szerint a robbantás meg­torlás a múlt vasárnap Jeruzsá­lemben elkövetett merényletért, amelyért zsidó források brit ka­tonákat tettek felelőssé. A palesztinai kormány kiáltványa Jeruzsálemből jelenti a Reuter. A palesztinai kormány hétfőn éleshangú jelentésben utalt arra, hogy a bűnös gyilkolás és terror következtében a palesztinai zsidó közösség a világ szemében el­játssza minden jogát, hogy a ci­vilizált népek közé sorolják. A kiáltvány a Zsidó Irodát, mint nemzetközi testületet az­al vá­dolja, hogy megszegi a törvényt Palesztinában és más országok­ban. 1947 február 8-án a Palesz­tina­ kormány felkérte a Zsidó Irodát és a Vaád Loumit, a zsidó nemzeti tanácsot, kérje fel a zsidó közösséget, nyújtson segéd­kezet a terrorcsoportok és gyil­kosok törvény elé állításában. Ez a kérés csak arra irányult, hogy elismerjék az általános jo­got és erkölcsöt és együttműköd­jenek mindazok ellen a bűnté­nyek ellen, amelyek ellen min­den polgár és minden civilizált állam berendezkedése harcol Ezt a felszólítást a Zsidó Iroda azzal utasította vissza, hogy ellentét­ben áll a zsidó politikai érde­kekkel. (MTI). Leváltják az amerikai flottát a Földközi-t­engeren Gibraltárból jelenti az Ex­­­­change Telegraph: A Földközi-tengeren állomás­­­ sózó amerikai flottát leváltják,. A három hónapja itt tartózkodó­­ Midway repülőgép anyahajó és­­ egy cirkáló hazament Gibraltár­­­­ból Helyükbe más­­ cirkáló és­­ anyahajó érkezik, valamint egy­­ rombolóraj. Rövid ideig mind­­két hajóraj, mégpedig 27 hadi­­­­hajó, 12.000 tengerésszel a fe­­­­délzetén, együtt lesz a gibraltári­­ kikötőben. A külpolitika hírei Guatemala, a brazil rádió je­lentése szerint úgy határozott, hogy megszakítja kere­skedelmi és diplomáciai kapcsolatait Nagy-Britanniával. — Lord In* I­vershapel, Nagy-Britannia wwa­­shingtoni követe Reuter-jelentés szerint felkereste Lövell ame­rikai külügyi államtitkárt és tájékoztatta a brit Honourá­ban tett angol katonai intézkedések­­ről Az ausztráliai tengerésze­ügyi miniszter két repülőgép anyahaj­­ót vásárolt Nagy-Britanniától. A bolgár szociáldemokrata párt végrelhaj főbizottságát át­­szervezték, mert a párt vezető­­sége elhatározta, hogy megte­ti a lépéseket a bolgár kommu­nista párttal való egyesülésre. A csendesóceáni angol hajóhad májusban és júniusban kínai és japán kikötőkbe látogat el. Savez hadseregtábornok, a németországi francia megszálló erők parancsnoka vadászati bal­eset közben életét vesztette. A Benelux-államok képviselői Brüsszelben összeültek, hogy megvizsgál­ják, milyen magatar­­tást tanúsítsanak Bevin javasla­tával kapcsolatban. A három kormány képviselői a megbeszé­lés után Sir George Rendel brüsszeli angol nagykövettel ta­nácskoztak. A délnémetországi fürstenfel­­brücki légi­ámaszponton tíz B 29“ mintájú amerikai su­per­légierőd szállt le a texasi Fort Yorthból végzett „navigációs gyakorlórepülés" után Mon­gomerto tábornagy, a brit birodalom vezérkari főnöke, a belga kormány meghívására március végén Belgiumba utazik és megtekinti a belga hadsereg több intézményét Az angol külügyminisztérium bejelentette, hogy Harold Far­­quher eddigi oliópiai angol kö­vetet nevezték ki svédországi nagykövetté. Sir Bertrand Jer­an eddigi stockholmi angol nagy­követet Bécsbe küldtek. Az amerikai szenátus egy al­bizottsága azt javasolja, hogy engedjenek be százezer európai hontalan személyt az Egyesült Államokba. A beutazási enge­dések kiadása két esztendeig tartana és az idén júliusban kez­dődne. Londonból jelenti az AFP. Warrington lord, aki ,1941 óta a Times főszerkesztője volt, va­sárnap délelőtt elhúnyt. AZ ÍRÁS MŰVÉSZEI Nagy költő Nagy elbeszélő FÜST MILÁN PEARLBUCK SZELLEMEK UTCÁJA ASSZONYOK HÁZA A Nyugat-nemzedék nagy poéta- A negyvenéves kínai asszony­­ának egész életműve. A cente- regénye - 3 lelki és testi sze­nans év jelentős ,odaírni _ a nagy íróna­k legköltőibb eseménye. * alkotása: Fűzve 19 Fűzve 30.— Kő,né 25.— Kőive 40.— D­ANTE-KI­ADÁS

Next