Magyar Nemzet, 1948. december (4. évfolyam, 277-302. szám)
1948-12-01 / 277. szám
Bmvs'llSHMU.V.alaxMua.lllll......■ ..... NI riafi BTÜEBzel ..4 gSporáfetrek. & ferencvárostÜ ›?ro\&ernia £ 88a»ga» Glocsxtetre a felekfajta tíz Risisfl & terrorszinssz. és ennek az árát » Ferencvárosnak kell megüzeni. Az MLSz elnökségének az ítéletét már ismertettük: a Ferencváros csapata tégy hétig nem játszhat bajnoki mérkőzést, ami annyit jelent, hogy az Újpest, az MTK, a Csepel és a Gold-berger ellen esedékes mérkőzéseinek 1 2—2 pontját 0:0 gólaránnyal a fenti csapatok javára írják, ami tehát végeredményben 8 pont elvesztését jelenti. A Ferencváros elnöksége a szerda estére összehívott ülésén fogja megtárgyalni az MLSz határozatát és az ezutáni tennivalókat, de a már hétfőn este elhangzott nyilatkozatokból megállapíható, hogy a súlyos ítéletet egyhangúan tudomásul fogják venni, amint tudomásul kell venniök azt is, hogy az üllői úti sporttelepen ugyancsak négy hétig sem ilyen mérkőzést vagy más sporteseményt nem szabad rendezni. Idáig vezetett hát a drukkerek eléggé el nem ítélhető viselkedése, mely a mindenkori ellenféllel szemben való megnyilatkozásaiban már régen tw?» ismer határt. Ebbe a darázsfészekbe már régen vasmarokkal kellett volna belenyúlni, hogy elhallgattassa azokat, akik másként nem is tudták aposztrofálni az ellenfelet, mint: cűshel Akiknek talán módjukban állott volna a hangoskodók elhallgattatása, azok elenulasztoák, most megtette helyettük az MLSz. Hogy pedig a Ferencváros a reménybeli bajnoksággal fizet a rendzavarók miatt, köszönheti a drukkereknek. Az ember-pártfogadásak 60. számi Szelvényének első kérdése a jövő vasárnap esedékes Újpest—Ferencváros mérkőzés eredményére vonlatkozik, de a Ferencváros felfüggesztése folytán ez a mérkőzés elmarad. A további kérdések: Goldberger—Salarján (Mező utca), 3. Győri ETO— Szentlőrinc (Győr), 4. Csepel—Soroktár (Csepel), 5. Kispest—Szombathelyi Vasutas (?), 6. Perutz—MÁV DAC (Pápa), 7. Polgári Sör—Postás (Maglódi-út), 6. Kecskeméti MTE— Előre (Kecskemét), 6. Hatvani Vasutas—Gázgyár (Hatvan), 10. Diósgyőr—Miskolci Vasutas (Diósgyőr), 11. III. ker. TVE—Dorog (Hévizi út), 12. Mint első pótmérkőzés: Aston Villa—Birmingham (Birmingham). A fáélé mamatum SZERDA \ flangtermezek. 9,86; Falurádió. 6,45; 'ifima. 7; H. I.S8; Hanglemezek. 61 E. Magyar operettrészletek. 9; A Magyar Pedagógusok Szabad Szervezete Zenei Tagozatának műsora B.55; Attelep. közi. lg; H. IX; H. 1S.15; Magyar nóták. SS; E. 19,15; Hanglemezek.. 14; K. 1415; Hangit merek. 15; Rádióiskola. 15,55; Műsorism. 16; Sansannok. 86,49; E. 17; H. l?,Si É. 17,25; E. 17,25; Vöröskereszt 17,36; E. 17,56; H oroszul és verbük 18,16; Századunk Hangja. 18,40; Nagykovácsi Ilona és a Rádiózenekar. 15,40; A falu hangja. 21; H, sport. 26,29; H németül. 29,36: Lukács Pál mélyhegedűn játszik. 2!; E. 21,25; Könnyű dallamok. 1!,45; E.’ 82; H. 22,19; Hallos újság. 22,46; E. 32,45; Totóh. 22,56;; Vöröskereszt. 22; Jazz. 23 58; Závodszky Zoltán énekel. 24; H.. 6,18; H franciául, angolul és eszperantóid. (BUDAPEST H. 17; Tánczene. 86; Hangos H. 18,39; Szines muzsika. 49;Népiskola. 2 9,24; Népdalfeldolgozások. 28,26: Turina hanglemez. 28 Sí: A Rádió Szabadegyeteme. 21; H. 21,85; Szív küldi. 22; Hanglemezrevü. 22,36: Cherubing hanglemez. CSÜTÖRTÖK BUDAPEST L 6,39; Hanglemezei. *,S0: Falurádió. 6,45; Torna. 7; H. 17,26; Hanglemezek 8; E. 8,16; Szalonzene. 8,39; A Szabadegyházak vallásos félórája. 6; Hegedű, ének, zongora. 9,55; Átlelep. közi. 89; K. 12; H. 12,15; Magyar szerzők. SS: E. 13,15; A MÁV szimf. zenekar. 14; H. 14,15; Magyar nóták. 15; Rádióiskola. 16,55; Műsorism. 18; Román műsor. 16,58; Gyermekműsor. 17; H. 17,19; E. 17,26; Vöröskereszt. 17,35; H. .17,58; H oroszul és szerbül !S.16; Dunavölgyi h. 38,46; Szív küldi. 19; Don Carlos. Opera. 28; H. sport. 26,20; H németül 32,16; H. 22,Sí; E. 23,19; Tánczene. ISJt; Földes Aixler zongorázik. 24; n. 9,89: H Írásbeliül és angolal. BUDAPEST H. 17; Jazz. 18; Händdl hanglemez. 18,15; Hangos h. 18,30; Jazz. 19: A falu hangja, ti.Só: Zenés összeállítás. 29,35: A Rádió Szabadegyeteme. 24; H. 51,13: Magyar nóták. 35: A dal története. *22,59: Parry hanglemez. Remdőrségi harcis. ápamtolvajok a legkülönbözőbb trükkökkel károsítják meg az Elektromos Műveket, amely a rendőrséggel karöltve erélyes offenzívát indított ellenük. Különleges műszerek segítségével egymásután leplezik le az áramtolvajokat, így az utóbbi héten 40 csalót jelentettek fel. Legutóbb Hajagos Károly állásnélküli, Halmos József gépészmérnök, Rábavölgyi József, Bevi Dezső és felesége ellen indított áramlopás miatt eljárást a főkapitányság. A ködben garázdálkodtak Jickó Pál rova , múltú asztalos, Zeichmeister Ligos és Rajcsák József foglalkozásnélküliek, akik kerékpárjaikkal teherautók és személyautók után eredtek, akrobata ügyességgel átugrottak a kocsikra és ledobálták azokról az árut és egyéb értékeket. Tíz ilyen lopást ismertek be. Bűncselekményeiket csak kedben követték Két csaló került a rendőrségre, Szabó József foglalkozásnéküli és Orbán Lajos foglalkozásnélküli személyében, akik a Józsefkörút és Üllői út sarkán Morvai Istvánné vidéki lakosnak egy értéktelen fülbevalót adtak el 500 forintért. Az asszony röviddel ez eset után rendőrnek szólt, aki a szélhámosokat az egyik kocsmában elfogta. Feljelentette magát Krasznai István tisztviselő. Elmondotta, hogy Várpalotán a Hazai Magas- és Mélyépítő Rt alkalmazottja és november 1 én felfeszítette a kézi vaskazettát, amelyből 9700 forintot magához vett. Budapestre utazott, itt rövid idő alatt elköltötte a pénzt. Őrizetbe vették. Pénzeket csalt ki összeköttetéseire hivatkozva két vidéki asszonytól különböző ügyek elintézésére Soli József állásnélküli altiszt. Külföldre akart szökni, de szökése előtt elfogták. Tolvaj cigány asszonyokat fogtak a Szent István parkban. Zsigár Teréz és Kovács Mária cigányasszonyok egyik Pozsonyi úti vendéglőben jósoltak egy 60 éves embernek. Később felmentek a lakására, miközben Zsigár Teréz jósolt, Kovács Mária kifosztotta a lakást. A bőröndökkel el akarták hagyni a házat, amikor a házmester figyelmes lett rájuk. Mindkettőjüket letartóztatták. Falbontó betörők , jártak a Teleki Pál utca 4. sz. házban lévő Hoffmann és Pásztor divatáru ngykeresk dísben. A tettesek a szomszédos Viscosa művek helyiségéből jutottak falbontás útján a divatáru nagykereskedésbe, ahonnan több mint 105.000 forint értékű textilárut vittek el Kabátot lopott a Lcitovszky-téri evangélikus lelkész hivatalból Bartha Mihály kereskedő segéd, akit most a Teleki-téren fogtak, amikor a kabátot értékesíteni akarta. A kabát dr Krefusza Géza egyetemi tanár, a híres fv.specialista tulajdona. XII. Pius pápa visszatért a Vatikánba Castelgandolfóból jelenti a Magyar Kurír. XII. Pius pápa fogadta a kisváros hatóságának és lakosságának képviselőit abból az alkalomból hogy Castelgandolfóból visszatér a Vatikánba. Ezután a pápa gépkocsián elhagyta Castelgandolfót és visszatért a Vatikánba, ahol részt vesz a lelkigyakorlaton. A MAGYAR KÖZLÖNY keddi számának remeletei: Az árkiegyenlítés rendszerének egyszerűsítése és a kapcsolatos bevételek forgalmiadók rendszerébe való illesztése. — A műszaki újítások díjazásáról és az újítási javaslatokkal kapcsolatos ügyekről. — Az államnak felajánlott találmányok szerzői jogvédelméről és díjazásáról. — Az ipari központok jogi képviseletének szabályozása. — Az ipari és mezőgazdasági kiállítások rendezésére vonatkozó engedélyek közzétételének újabb szabályozása. — Egyes vámtételek módositása. — Az alapítványok bejelentéséről. — A társadalombiztosítási egyenértékek megállapításáról szóló rendelet módosítása. — A nyersbőr árának megállapításáról szóló rendelet módosítása. — Az állandó bírósági szakértők megbizaásának felülvizsgálására megszabott határidő újabb meghosszabbítása. — A talloncotthonba felvétel iránti beadványok illetékmentessége. — A nőkre nézve a közszolgálat körében és más életpályákon fennálló hátrányos helyzet megszüntetése. Az alapítványok intéző szervei 30 nap alatt kötelesek a kormány legújabb rendelete szerint az általuk kezelt alapírányra vonatkozóan az illetékes miniszterhez írásbeli bejelentést tenni. A hitbuzgalmi vagy kegyeleti célokra, misemondásra, más vallási szertartásra, sírfenntartásra rendelt alapítványok nem jelentendők be. lasg^Bp 1944 aee®3Bl98!P 1 A magyar Aetio CatísaSSe® új vezetői© A Magyar Kurír jelenti: D. Endrey Mihály c. kanonok lest a Magyar Actio Catholica új, országos mb. igazgatója. »• A BÉCSI SZENT ISTVÁN TEMPLOM újjáépítési munkolatai befejezéséhez közelednek. Az újjáépített székesegyházat december 19 én, országos ünnepség keretében szentelik fel, Bécsben és környékén e napom délután 3 órától egy órán keresztül szólnak a harangok Este gyertyás körmenet lesz. Kaffka Margit halálának 30 esztendős évfordulója alkalmából december 1-én, szerdám délelőtt a Magyar Írók Szövetségének vezető égő koszorút helyez a nagy költőnő Kerepesi-temetőben lévő sírjára. IS*: A BSZKRT hosszabb ideje kutatott a világirodalomban vasútépítési szakkönyvek után. Most találtak egy rendkívül értékes könyvet a vasúti felépítményekről, amelynek szerzője Ouccsnikov orosz tudós. Az értékes munkát a BSZKRT egy mérnöke fordítja magyarra. A találmányok szerzői jogvédelméről, díjazásáról és a műszaki újítások díjazásáról rendeletet közöl a hivatalos lap. A kormány biztosítani kívánja az újítások igazágos elbírálását, gyors megvalósítását és jutalmazását Ennek érdekében rendeletbe foglalta azokat az újításokat, amelyek a műszaki tökéletesítést vagy észszerűsítést célozzák. Mis- és aprélakíletések ! Magyarnemzet - ll Belváros főtér n | llsvcbb ssoba "fürdöre!Inaira állást keres. F4~ DÍJSZABÁS Főszerkesztő: Hegedűs Gyula 18W SI0k'S Katónk ^ 1^.^ T“ AprMii*Jetének hawnként kamap n Mi. vasárnap K3D (Attost keresik • Főmur.kstárs: Parragi György .. . n ~ Ri- 3 4 ríZT---------f í—í’ri'iL ’ .jp.^iri'‘ié$ 9»»v(U)Wri V«rn p l- vasárnap 2.. Szerkesztőség és kiadóhivatal: V.. Bajcsy-Zsilinssky-rtt 34. Telefon: 125340* fi’.'OBVCfffl 1313S g------”!S*rjas _ A legkisebb apróhirdetés llszó Az elsőásmrr.d n vaslsgim szedett szó két E.efizetési díj, 1 bóra 15 forint negyedévre 45 forint. Postaiak, csekksz : 36.63 , V HELYSSÉL Angolai Is tudó fiatal azenak számit Kishirdetés mm-sn, onkért köznap 1.20. vasárnap 2.40 Ft. Szerkesztésért és kiadásért felelös Hegyüs Oyula iroda vagy rendelő | HELZIÍG0 ”rnát keresek Hirdetések felvétele Hungária Hirlapnyomda Rt ., V . Bajcsy-Zsilinszky-út 34 .Felelő: dr Bródy László részére kiválóan a’- ---------- ... felsőbb iskoláshoz, délfiiishivattuokban V Bajcsy-Zsilinszky-út 34 fiókkiadóhivatalunkbani A szöveg közötti hirdetések — jellel vannak ellátva lralmas az-marmna!- Kszp.)re tbra olcsóbérű utáni elfoglaltságra. Vill. József-krt 2 és T Krfisztina .közii 117. a hirdetfiirodákban és do- 1 " .............................. ?", • munkáj úm , iuliai, összközmflves 140 Benmtalkozás: délelőtt faánvözsdékh-f) Vidékiek a hirdetési dijat ajánlott levélben postahelyei- M2 N ' *" I j 1 ~- v . g „ ny , , V4rnsí,Ar „in. ,In, helyiség ■— n.:nden iá-ír. Dózsa György-út hm is tx■ votrti,felkérjük (. lasrolerofliafeeá, Siogy m verhato anyag- \aroshgz-utca to. rfii-a^ _ rész^tívetísse: ötvennégy, i,,4._____ -----------------»..,*«« torlódástpo való (rbinldll sz«*akoBytu» iak.« *•- "Korút- # M.-nyoma^ B» | WBMttra PAHOFIX vatcanmav. msnvwlicnmi ttS'k“'“ —ff vwwk KULIBUNDAm Stilor-----------------SZENTGYÖRGY1. L.9 SJÍSJ !ts gyt* szobásak, kettőszobásak. ^5*1-1r!í,n ilnyomozó irodája. Erzsébetre®. ---------------------W* Váe’-otra trenfent, e’esen eladó. — m m, m *•»« ■___ m Knapik, Szentkirályi- 1'—-4^^ n‘------------- körút 17 Tel.: 22—802. Konkteilt kétszemélyes Telefon: 180— Bl*. Bajcsy Zsilinszky-út S4. ttlá&WlFiSiwP Éli H - utca 4. Kettőtől. Foncatma* helyen az--,-----------------------------gvönvórfl házszoba ol- go-----------------------» BARINKAYNÉ. ’eel'B |Mr —---------—--------—■ letrész albérletbe kiadó Nyerge* nyomcc, megeáón e'aáó M-gtekáit- ífE®5lék áfiTfiKÉ m ------------------------------- „ , m ee m m e m ez „ „ *, mi t'é"omszobás utcai Iá- hirdetőirodnak, ingat- ügyel, informál. Riheti félháromtól fél- ------------------- 1 mM Hezzs he férfiruhájét, K«i|8'$094BC!4*''3? Ly ÉkáHt kis, újonnan tetve ianközvetítínek. sors- kóczi-út harmadia, ötig. Fekete. Király- _ _ masmokingjai, aoDnyeeéf, ©a W t&É®S»4&al«!s051iB OWO Ft-ért átadó. ICer-j -ve nek. s b. T le'on, Telefon: 225—314. ptca 72. Sk . a g zálogtárgya** az.etem „ tész-utca 22. Siflmann. Irógé®. központi fütés — —-------:--------T— «2. ^ részére megveszem. Hl-gkOgV ajE®Í4 meSZÍ^IeiaCKItí foiEÉW StaSiíS flldiwk var). Jel.. ..Nagy kira- S- ,, Jfc íróasztal. sima, kor- JL& 3 - SS vasra lövök. 137—625. ^ . fi Szabad redelkezés d. \ ■. ■ol" Magyar Nemzet ^jEgyetl vnilaift, Szerű, sötét fényezett rll! llí» Nénszinház-nica 40 ................. | s/onnal beköltözhe- E1 fiókkiadója. József kör- ,. ,,4 e.adó. Te... 121—338. s Ruhaüzlet. Varrógénci. lejei vé- Eeresek szép utcai egy- Öröklakás Krisztina- —--------- ------ív. | tó 3 szobás, ossz-1 út 2. Masszírozást ■ — IL -----------------:-------------- ««k* Erzsébet-Vörúl ,zoha hallos,öröklakás: v'u'1'51 templomnál, há-jSS , jg& I komfortos lakás Bu- || —————SlK lvir 'lv~ulca 2011, l-SFfAMIFRT kenet FfBinntKrnsasus$ LSKAS JP nr-'m&re_«f«. Iaa ll L ll j1 !ll I LN 8 ■ -ni ^ w i Slltf 5 és koir.o.y pénz azonnal 671119»V-I- mentes, hibátlan, de- '' I Kossuth Lajos-tér 4, 8 N&l VALLALK. p'/ js Jí INIONW • Olaszt fista hon csodélatos árat fizetek. tetesitményű számoló költözhető. iíDOOakt. Egyszobás konyhái, tel- I if. 21, d. e. 10—12.1 T1—...............^13--------------g/ Sí Sí ÍR, rcntissao VKSffiElt 1t’(?stti8^nb utca 25di Tári£ ........... ______ jes berendezéssel. Rá- 1 U Férfi állás # „ „ nagy stílben, 1 S^M\oa,! M «rto,. l m^U« fő meséiben. i • ....... __ —nfc- 1 Ijf'I® Szabónénak, fszt fl. «Zula». XI.. Bar .ók költözhető családi ház V«aSoU...t SaSj.95 ^olás, hármezerárt. .Rendes 714» idiRcrc a ■ inareocedélyem. AiSolatok st: JE... uan viralik I D«bute« Sz Tel.:______________________" Dé.a ut 37. 4SS—792. kénysze-áron 35.000-ért «-® n. ket.6^zobil&. Iroda: 426—623. kiadóhivatalba. "ei rulirív irdnik Wtnev/B ári.tiaire HAMbSísKW J 221—356. Hívásra iménül s komfortos. (1000. Te- ______________ —------------------------------emelyezhettnek. — a kiadóba ~ "jövök,__________. !J V íí ?í fi S í f P í Sí rántic-film ‘ ——— , técr.-út -a ké szobás, Síöítés, el-ásás^ l^agy gyakorlattal ren- ÍJ* üzletember, jela lá opa._____ Jg ^ JSr “■— iiiim i v i íí i ti dl 15 ll II I I £ liJd'!u BSjiSIUjtJiCS Zárda utcai villapalota komfor.es COOO. Kel- 35 - - — de'k-ző v'ragázott hikre Bor05*102' And-BHTDni CTflVVICna rflt . _ Hasznán férfiruháér, VIKTÓRIA 4TV | BK újjáépitett Simbós fö sikeres 1-Bfrfána hú- FilépesBhízfcól gözfüté- CZEMKÖNYVEI.ÖKrássy-út ötvennégy, öllUiÜI, bluisfíűlt Amerikai Steinway em- _ősz- HUNGÁRIA 4 i Ebíz fi, Í A ón beköltözhető lakás- romszorois. komfortos: Ses raz.tr füadóbenyi ói váláfátok fszemkönyve- „. .. ^ mc!v. ki*rt.i gora és B.uittauer »i«ol bárkinél mii,a sabrusz- HUNGARR 5 Farkasról lécesebb he- «»•,, narazzssl 6000. Met novszky-fa- vidékinek is olcsón létének beszervezését vál- a viri össziMUelL XLT r ^ £ 5SCI?§: fr“ ‘ ^ „TrvSX'f rr*lvDI T».VICETM^,kvrkgtjgBSaCT~ w ,-u. «■ zzzrzzzz -• isa-sasartA ip B A legújabb típusú nőtetebb férfiöltönyt kfirh^n "tartozékaival ^7fiíi fi Ti?n'^9r&, fi V Zimányi, Alkotmanivu «Zalai» Al. Barto.i- Asonnaira kaphatók Ha adó és üzemi könyh adirokkant „63 éve* foteaiy^P^ obijn sas ^ ,, ^-Cim öMIÍíRíÍSÜÍMÍ A. ____1265 BAROKK ÉS MODERN ^rtól jiap^W metre Te .. 222-546 FORGÓASZTAVE Ü I) fi I Ü M F K f 1 021^^1 ^ 1'tt ”éS ZTM***TM1 £ beszer- É HÁZASSÁG^ 1«9 KMsuih li c's*u leállt *» mindenféle .MARÓGÉPHEZ, UUIILUIlIU 1 Ü^LET || sok Rakóczi-ut erejen, zenhat fodszint háverésére hivatalokban. 0/. EVEL ^ ANImA^0r3«i- Mórmebaidák készitői. »D-2S0 mm^st. ”e«kíWéU Urtk 10 1 ÜZEM ¥ Lá°chidfónél át-rom. Tel.: 4g-15S_ Írókban intelligens ^LEVELEZE^ ^--------------------■ ■ —.---------— nagybani árban, hitel- qTIÜríi0 »»***• óriási udvar, el- —“ - -*1 adók. .Meseszép. po- EOzpenÜIHM-gts. kü ön Xk'Andarí’ín éí°vb Középkorú úri fcánal. * FranekSvjan e’söransú Diógyökér,bérartha-, egyéneknek rész- - -----------b »'jé. ■.Eset.eg■ még egy. Söntásek, kocsmák, tóm olcsón, jeligére lő- bejárat a szoba, úrnak Szorga'mas em-'p4r TM««smerkedne hagyönyörü garnitúra, ros koncertPasinó kotrX'*„ . I . „Kúria 86000" H kiadó vendéglők fel nem -o kia^bak adó. Egytől-nagy g: v?’? SSitSfs .*•««»».. .Társaság hiá-Empire szoba, bieder- tóezernyolcszaz. kor- .etfizetésre e9«MntMnB9» ---- •—— — tolható választékban k.-“6.—-----------------------Dob utca negyvenhat/b. mán ló kereseti lehető-1 ?gá.ban 57170‘‘ Jelteér* merszekrének. .szajPáncé.03 kereszthúros 77. Szil süstet. Telefon:! flir6P,Siii,ÍHUs0Hop C.soduvéselt! Sósliir- 8 fzetősi kedvezménnyel italA. Beköltözhetö lt. három. ifökiedóbalek megbízásból igen Mignon-zongora kettő- 427_m I J r J F dfinél kettőszobás. 8 Sehnerezné irodájában egyszobásak kettőezer- -----—----------r-------f lávnékün ilk elSv- ni—,---------,--------------Z asu5~— “ sasét £&--------s- "“vasuT*- sg*s,-íwr síKfsaa "• •ssr-tjsmspass^ J£$s s; “»* “ *~sa r=a-=r fs^StSSl IMffiÁT v.ch.S5k» K£r.“Jf=kTM5TM Sf BSsJfTf C"“'T“V- rítriSa.S ES1.SS XSLISSS,& 3SS BSTkBA d111 !«»« „ ^------I sTjapsSS e^SSJSS* ST»SSUSB «- M.jSf^S S& CT I ism. hálók, hármas- J*---------------------f t gépen tanulnék dél- Család, házat. azonnal holtan aranybánya fél-_L_®L 1"----------Pontosu^H kére válni arvany. - Cim: Tüz„ntra. levelet vár | szekrények fel'űnö F0T10, M 1 . .. “ fizetés elenében. Peszkör-rTM-1 c'nfi a s?r,R,6se"- Két szoba garszon bú- IMl6Jarit* N. J.. VI.. Dessewffy- S"*" levelet vár f ó.csón. Tóth Győző- f§ OFTIKA W ! KirályUtCfl..Finom árujel-------- TM Cy°TM' u' torral együtt Budán át- ^ " utca ház. I. 11. I±±±:-----------------'n2zzrrZz 2©. n. 1 ^ _ pcmo, « ^ ^ TM ***** mamHrr - ^ cjipo Kevese, használ, kom- ^ ^ ---------------------n W’^-^gy^up1: -------- György. Rákóczi-út 37. ^ Ke.:özobás Ossz- ^ .Megbízhat VSG^f^i kárpitos. Dohány* manuávát Ab- Krdiófautea tizeheny. Iungmeahajtású sürgő- Kényszere aidaatduái, ,"r «'*. Alkotás-utca tizen- » £őkiadon«.------------HIAO. hsP 37- ag ntlflAiAI m telefon: 420-274. sen eladó. Wolf.. Váci- Pasaréten SoS CWb Mg REGI H?a kilenc. I. 2. Érdeklődni Tizennyolc éves vidékiM -----—.... .1, ......................... át 41. Tel.: 200—107. kőműves.^ Balogh |§ KÖNYVEK l'H ^^1^1 ^ 1 tizenegytől kettőig. leány kosz: lakáf 1 Németországba. Auszt* dimj 4'^, a mm m gr~~~^ n*»~»5xr- «*. ^ ^ tó Forrsa atlenyegek .««, «to 4kely. ®, W W& INGATLAN P S- Béla 41 kr.zöH Mrd,treeket össbkorportos luxus, vitae., B^a. P.wi fft Mad J.*___________ t akarja vissztózerep. az ,, , „ ------------------------------- ml ,...—n——w mm 6,. .,U-1 32. hélt se%-es ked- egyhatodrész házzal. 15 bán. Margithidnil. - Ili? Forduljon bizaomelodása. Un„ár Kvály-!Rendelésire készült, adsz- KUtoavaszlánk kísantöt. f„, , „ , vecmánnyel adjut c*cr. - Usvlá Dániel Lipthay-utca hét. Al- ,4 mai Magyar Javakat útra tizennégy. RákAezIszamaradt e zóosztályú r^vá?4n«t késznémért Családi villa. 2 szoba !))|ni!miiLll1616 iroda. Bajcsy Zsil.nszk^ ondónak kedvezmény, ij?,,71!., * ' Felkutató Irodához, 9t negyvenkettő. ruhák középalakra «• VoSk. Cím v. telffloh hall. veranda, közp. fa- Mit v.z_,„a„._i ..út tizenkettő. „___« CirePut_°t,_l._bot.__ plírrKirchen. Passautr --------------------------------csen eladók. Szondi, r . fokiadéba lés. Hegyalja-u. 119. SDO-as asép telet .. T — ~~~ Egy dld álló do.go-a^ nó KRz'p’ orú. rémc'al an Strasse No 401C. Vá• a-t gSS1rt=»^=SSMS £«• % 1A| ^ ;v.*ív i mí vintifc y&g Vennék 'perzs., és ma- |zépterrteti^ min:ten --------------” “«£!». b®' . Ajánlllok ^ VÉTEL iH -Minden keryeben kap- jel/kérünk.1' “ ^-------------------------- pS° Kohán-utra 23 gjarperzsa Mowegexc. j tó^adható éren sur- s.;j6r, varrógép. Un!- főzhető. 33• .Privát 49“ 'engáre. —-------ST hatók egyszobásak ket- ------------------------------- Mosásra, párolásra, va- szórná, vendéglőjét! Rozsa-u'ca bar,»nnégy, ötven eladó. Tere- Ter,jass-os, mote-nal , —.—T~------Gyermek márter ló álla tóezer‘61. komorosa'. Pazarul bútorozott kettősalásra, nagy takarításra hitelezők iotu. kettő. 1 izo-Hty eua*. Vf.iselteyi-u. 22. -ui -ul 4!3-7-Va. Beköltözöts öröklakás. Gyermetmtrrt* Jó álla- -leMrl 51. kb. 6.zobim* szobe fit"-, kiadó, élesen aján korom. - ztZ'.fVl f'T~ ■ .... .-------- ... Fona’.üzlet “ . . . ha-tos kétszobás Pan- Potban eladó. Aradi- atoertfil. gorszónok há- Tel.: 185-150. rá"': Dob u'ca 87. fdz. TM0n LiS ítteutk^ Gyfiyörű kelet, és ma- Fér Ibimé*. . ö töpyök .......................-----— Egrsaoban h«ilo», azus, non-a ulcabajj, haszon- utca 28. n. 20. romezer obzeztóL társ--------------------------------7 Trkarttend. SÜSS? Ideutiezgyarperzsák, olcsón el rői bőrkabát. M .kosz- Írógép RhemmetaU tás- adómentes. peköltözhen a fezerért. Dohány utca------------------------béretek zsigerei'hirom- Draatlrgvrt úri egyén- tZIZZiZZZ-------~~ ± —i-------------------------4b. .......... «• iam nCnzepterTOdre el mo^u.átorral, ki* tő öröklaká?! BÖ azor-bán hasonló, hétezerért Kettős aírkhhöz fehér ^rázlól Á‘adók*n « * v. m** • vts-;a «?.nlfV1s« fWfelemnec, •dók. Akácfa-utca h-a,ók. V.. Mérlea-utca v£ó karba® 1080 Ft. ményi-úton fél áron 15 lakót.). márvány díszes fara- bárhol. — «c^. el^«8 ^ «-ba írnia asszony ráíró!. t-cégerhá-om. T 12. 12. in. 1. Kerepesi-ú^ J- Öbbei- ezer. - László iroda. .. . . . gású barokk fejrész el- TeSz-körút husa«W- TMrdebenyi tóval. trihe- n-o kr hárnn vwj e^-------------------- -------—------------------ vezetőségi forrás. 787-782. Andrissy útnál. esd- adó. Telefon: 121-333. leneven azonnal. ftökk Lst áS-« . m^r‘ aletti áöntését Hi5^ Pe zsa es m'siaj'aszó Perzsatmada. ndr. hasz. -— -------------------------------------------------------------emeieisn. luxus, három-----------------------------—L ___________________ .. , “ , Res 42,6 tőkiadoba. someser. ruvtesrLT^jss sanuftans 30,‘-*8sr&s jg* irtriijs .. .-r «• ál 6 ^ £ BERENDEZÉS FranchStjan gyönyörű ».Occasie“ Bútorozott kisebb-nagyobb szoba fürdővel azonnal is kiadó. — Katona. József utca 9. III. 3 Fiatal bejárónő azonna'.ra ásást keres. Fo* zást is vállal. Teletöm 139-840. t___Oktatás