Magyar Nemzet, 1950. május (6. évfolyam, 101-124. szám)

1950-05-03 / 101. szám

Ma : Táblázatos idő-útmutató a Magyar Nemzet A béke magyar harcosainak lenyűgöző seregszemléje volt a hatodik szabad május elseje Az égbolt már kora reggel úgy borul a város fölé, mint egy kristályharang. Olyan tiszta és fényes és kék minden, hogy az ember azt várná, hogy a lent lengő vörös zászlók, mint ezernyi apró harangnyelv megütik és csodálatos csengő hangot adnak ebből a kristályharangból. Az ünnep megfoghatatlan, méltóságos és ugyanakkor derűs hangulata egyszerre önti el a várost a májusi napfénnyel. Szél csak annyira fúj, hogy meglengesse a zászlókat, a reggel hat óra hűvössége is csak annyi, hogy a felvonulók szívesen keressék a napsütést. A felvonuló százezrek itt, Nagy-Budapesten, itt Magyarországon és a földkerekségen mindenütt, ahol a békeszerető emberek ma öszszegyülnek. — szinte azt ’«.... •-. f.n „1 .Igen mindenütt, hiszen a béke közös vágya és akarása közös otthonunkká teszi a földgolyót — arcukat a fény felé fordítják és így éneklik közös erővel közös dalaikat. Az ünnepnek ez a megnevezhetetlen, emelkedett hangulata a nap folyamán egyre fokozódott. Azt érezte mindenki, a felvonuló százezrek, az útvonalakat koszorúzó nézők és a dísztribünön a Magyar Dolgozók Pártja és az állam vezetői mellett legjobb élmunkásaink, sztahanovistáink, tudósaink, művészeink, mind-mind azt érezték, hogy valami hatalmas dolognak a részesei, közös nagy ügynek nemcsak felvonulói és szemlélői, hanem aktív tényezői, harcosai, mozgatói is. Ez az érzés nem ismeri a távolság határait és korlátait. A Rákosi Művek munkája ugyanazt érezte Budapesten a Sztálin-úton, mint mondjuk a csongrádi termelőszövetkezeti csoport tagja az ottani főutcán, vagy a békefront harci pontjain, Párizsban, Rómában, Londonban, Antwerpenben, Brüsszelben felvonuló, küzdő munkástömegek. Mindannyian tudták, mindannyian tudtuk, hogy valamennyien ugyanabban az órában felvonulunk és megmutatjuk erőnket; mindnyájan tudták, mindnyájan tudtuk, hogy a közös ünnep és a közös erő érzése hatalmas egységbe fog bennünket; mindnyájan tudták, mindnyájan tudjuk, hogy ugyanakkor valamennyien ugyanazért küzdünk és ugyanazt érezzük. Nem volt olyan felvonuló Budapesten és Cegléden, Sopronban és Hódmezővásárhelyen, aki amikor Sztálint és Rákosit éltette, a szabadságot éljenezte, a békét követelte, ne gondolt volna azokra, akik a világ más részein csőretöltött puskák között vonulnak fel, vagy egyáltalán fel sem vonulhatnak, csak kézről-kézre adott röpcédulákkal, titokban mefflo- jelentések az bogtatott vörös, kendőkkel jelzik, hogy ők is várják, hogy üssön az órájuk. És mindannyian, amikor Sztálint és Rákosit és a szabadságot kiáltottuk, ugyanarra gondoltunk itt és a földkerekség minden részén; harcunk közös és e harc középpontjában ma a béke áll. Ha visszagondolunk arra, most a káprázatos ünnep fényeivel szemünkben, az ezernyi színes emlék képeivel emlékezetünkben, ha visszagondolunk erre a hatvanadik május elsejére — nekünk a hatodik szabadra — és megkérdezzük, miért volt ez a legszebb, akkor szinte önkéntelenül is ugyanazt a feleletet adjuk: mert megmutatta erőnket, elszántságunkat a békéért és megmutatta, mennyit fejlődtünk az első szabad május elsejéig , hatcsjikij?. A hangulat ünnepi volt, de valahogy másként, mint eddigi ünnepeink. Már április 4-én éreztük ezt az újfajta ünnepi érzést, amelyben az emelkedettséghez a derű, és a derűhöz a fegyelmezett harckészség párosul. A dolgozók százezrei úgy vonultak fel a Sztálin-úton, hogy megmutatták a nézőknek, de önmaguknak is, a felszabadult, boldog embert, aki ugyanakkor tudja tartani önként vállalt fegyelmét. Az idei május azért volt a legszebb, mert minden felvonuló érezte, hogy május elseje harcos megünneplésével hozzájárul a béke frontjának erősítéséhez és ugyanakkor — a nagy ünnepek adományozó ereje ez — önmaga is erősödött öntudatban, önbizalomban, éppen azért, mert részese lehetett e nagy békeküzdelemnek. A világ valamennyi sarkából befutó jelentések azt mutatják, hogy a felszabadultságnak és a fegyelmezettségnek e közös ereje nemcsak nálunk nyilatkozott meg. A 800 milliós békefront országaiban, elsősorban Moszkvában, azután Pekingben, Varsóban, Szófiában, Prágában, Bukarestben, Berlinben, Tiranában és a távoli koreai Phenjanban Lenin és Sztálin zászlaja és arcképe alatt vonultak fel és ahogyan a mi dolgozóink Rákosi Mátyás képe mellett vitték Mao-Ce- Tung, Bierut, Gottwald, Gheorghiu-Dej, Cservenkov, Enver Hodzsa és Kim-Ir-Szen képeit, úgy vitték ezekben a baráti és testvéri országokban a mi Rákosi Mátyásunk képét is. És ahogy nálunk láthattuk Thoréz és Togliatti, Ho-Si-Minh és Zaharides és a többi elnyomott és felszabadulásáért küzdő nép nagy vezéreinek képeit, úgy mindenütt a győzelmes békefront országaiban ezzel a jelképpel is gondoltak a még küzdő testvérekre, a még elnyomott rémekre. Ezzel a kölcsönös, szimbolikus tiszteletadással is kifejezésre juttatták a békevágyó népek mindenütt az igazi demokráciák nagy nemzetközi szolidaritását. Több mint 800 millió ember ünnepelt együtt ezen a csodálatos májusi reggelen. És mind e 800 millió dolgozónak gondolata és tekintete ezekben az órákban affelé az ország felé fordult, ahol már megvalósultak a dolgozók álmai, ahol a Vörös Téren a béke nagy sztratégája, a haladó emberiség vezére és tanítója szemléli a felvonuló tömegeket. Május elseje a Szovjetúnió iránti tiszteletnek és ragaszkodásnak is közös ünnepe volt. De a nélkül nem lehetett tisztelettel gondolni a Szovjetunióra, szeretettel Sztálinra, hogy az ember gyűlölettel ne gondolna az imperialista háborús gyújtogatókra. A május elseji felvonulás a világon mindenütt határozott tiltakozás volt a háborús kísérletek ellen. A felvonulással egyidőben, szinte május elsejére szélesedett ki mindenütt az aláírásgyűjtő hadjárat, a Béke Hívei Világkongresszusa állandó bizottsága felhívására. Május elsejére tudatosodott az eddiginél jobban a tömegekben, hogy követelni kell az atomfegyver betiltását, hogy háborús bűnössé kell nyilvánítani azt az aljas kormányt, amely ezt először merészeli alkalmazni. Az egyszerű és békeszerető emberek milliói és százmilliói szerte a világon azt fejezték ki tüntető felvonulásukkal és utána a langyos tavaszi estében örömteli táncaikkal, hogy a békét, az édes békét akarják és nem hajlandók ágyútöltelékül menni a Forrestalok és az eddig még nem deklarált őrültek kedvéért. Az emberek dolgozni és örülni akarnak, nem pedig önmagukat, kisgyermeküket feláldozni a kapitalista világ vezetőinek rabló terveiért. Május elseje a mellett is bizonyságot tett, hogy a két tábor harcában nincsen úgynevezett «semlegesség]. Aki nem foglal állást a háború ellen, az atomfegyver ellen, aki nem hajlandó háborús bűnössé nyilvánítani azt a kormányt, amely először használja az atombombát, az azok mellett foglal állást, akik az atombombát előkészítik és le akarják dobni őrá, az ő vélt semlegességére, az ő családjára is. Ily módon május elseje a legszélesebb tömegek politikai öntudatosodásának is komoly és jelentős ünnepe volt. Az új háború előkészítői nem mehettek el szó nélkül e mellett a hatalmas tömegmozgalom mellett, amely a stockholmi békehatározatok alá az aláírások százmillióit gyűjti és amely ugyanakkor ilyen egységes, fegyelmezett és náluk elképzelhetetlenül derűs és vidám május elsejével mutatja meg a történelemben nem ismert erejét. És szép volt ez a május elseje, eddig nekünk a legszebb, mert néhány órás felvonulás nagyszerű képeibe összesűrítve megmutatta hatalmas, nagyszerű fejlődésünket és eredményeinket. Hároméves tervünk eredményeit, ötéves tervünk távlatait nemcsak a képek és jelképek, a felírások és az ábrák mutatják, de minden felvonuló lelkes, elégedett arca, jó ruhája, csillogó szeme, hangos kiáltása, boldog nevetése. Az , egész mai magyar élet megelevenedik a felvonuló képekben. Már az első üzem, az Ásványolajipari M., meg az Óbudai Fehérítő, meg a Hungária dolgozói megütik a mai élet hangját, első transzparensükön ez áll: „Jobb munkával dolgozunk az ötéves terv sikeréért." A Tejért szakácsai táblát visznek, rajta a híres Sztálinidézettel: „Vidámabb lett az élet, márpedig ha az élet vidámabb, szaporábban megy a munka." Mosolyog mindenki a szakácsok pufók képén, és tudjuk, az élet vidámabb és ehhez hozzásegítenek bennünket a szakácsok is. A mosolygás helyett a harc keménysége ül ki a nézők arcán, amikor meglátják a Patyolat NV dolgozóinak két tábláját. Az egyiken teknő fölé görnyedő proletárasszony más, a tábla sarkában József Attila „Mama" című versének gyönyörű sorai: ■iAnyám volt, apró, korán meghalt, mert a mosónők korán halnak ...» A mellette lévő táblán vidám, felszabadult munkások géppel mossák a ruhát, ebbe nem mennek tönkre. *Ezt adja az ötéves terv» — kiáltja a tábla. Ha valaki le akarja mérni, mennyit fejlődött hazánk a szellemi értékek megbecsülésének és népszerűsítésének terén is, akkor lemérheti azon, hogy a Patyolat N. V. mosónői — géppel dolgozó mosónői! — József Attilaidézet alatt vonulnak fel. A költő, aki mint anyja, korán meghalt, megérte azt, amit írt, valóban „nem középiskolás fokon tanítja egész népét. De minden táblánál, feliratnál valóságosabban mutatja a jelent és a változást a Rákosi Művek felvonulása. A dolgozók sorában újra meg újra látunk honvédtiszti egyenruhákat. Alhadnagytól ezredesig: a volt esztergályosok, lakatosok, villanyszerelők, martinosok vonulnak fel, akiket a népi demokrácia kiemelt az üzemekből és a haza ügyetlenségének, szabadságának és békéjének szolgálatába állított. Ezek most visszatértek az üzembe, s az ember szinte a régi iskolai anyaintézet kifejezés mintájára azt mondaná: az anyaüzembe és most együtt vonulnak fel régi szaktársaikkal. Ez a kép a valóság és a szimbólum együtt. * Minden üzem a munkához való megváltozott viszonynak a képét is vetíti felvonulásában. Mindenütt elől mennek a sztahanovisták, élmunkások, a dolgozók nem egy helyen maguk viszik legkiválóbb szaktársaik arcképét, rajta a győzelmet jelentő százalékokkal. A munkaverseny nagyszerű eredményeiről például a MÁVAG-gyár felvonulása ad számot: a táblák hirdetik, hogy a május elseje tiszteletére tett felajánlások értéke meghaladja a 3 és félmillió forintot. És hogy a MÁVAG üzemei az első negyedévi tervet 16 százalékra teljesítette., A jobb termelési eredményekért folyó harc ■ minden egyes fázisa megelevenedik a felvonulásban. A Goldberger-gyár fonodája például közli, hogy 1957-ben tíz százalékkal csökkenti az önköltséget. Munkáskollégiumok, szakérettségiző kollégiumok ifjúsága mutatja, hogy megszűnt a műveltségi, oktatási privilégium, a tanulás, a tudomány, az előbbrejutás ma mindenkié. A népjóléti minisztérium és a kórházak hatalmas felvonulása azt hirdeti, hogy a dolgozók államá-iban a legfőbb érték az ember, és hogy ezért mindent megteszünk. Csak egy adat a sok közül: 1945-ben összesen csak egy ápolónőképző tanfolyam volt, az idén már 15 van, és a jövőben egyenesen egészségügyi középiskola is megnyílik. Erre a május elsejére az orvosok és az ápolónők is kivonultak, valóban csak az maradt otthon, aki közülük inspekciozott Lis aki nagy beteg. Itt volt a Duna és a Hősök tere között mindenki, aki magáénak tudja ezt az országot, aki hazájának érzi hazánkat, ésakinek drága és fontos a fejlődés. Szemet gyönyörködtető volt az Úttörők májusfás, orgonaágas lengő-lobogtató felvonulása. Rugalmasságot és erőt sugároztak a MINSZ fiataljai, de ne feledkezzünk meg azokról az öregekről sem, akik belekapcsolódtak a fiatalok és a férfiak felvonulásába és fájó lábbal, sajgó derékkal felvonultak, hogy megmutassák: ez a Magyarország az ő Magyarországuk is, mindanynyiunk országa. Május elsején, a munkásosztály ünnepén, egy új, eddig soha nem érzett, átfogó, lelkes és széles, ünnepi, ilenis és hatalmas hazafiság érzése öntötte el a tömegeket szerte az egész országban. Ez a hazafiság, a munka és demokrácia hazafisága, a szabadság és a béke megvédésének hazafisága, a szocializmus építésében összeforró, együtt harcoló és együtt diadalmaskodó nép forró új hazafisága. Medvey Gábor egész világ diadalmas májusi ünnepségeiről Ujjongó lelkesedéssel vonultak fel a főváros százezres tömegei Gyönyörű reggel virradt május elsején a fővárosra. A kőtömböket, mintha végigáradt volna a falakban is az élet friss vére, kiverte az öröm pirosa. Csupa dísz, csupa virág, csupa kép mindenütt. S ebben a már külsejében is ünneplő házrengetegben hajnali 5 óra óta özönlik az emberáradat. Csoportok alakulnak azokból, akiket a közös cél egy irányba von. Megkezdődik a gyülekezés. A főbb útvonalakat már kötélkordonok zárják el. A Belváros utcáin itt is ott is feltűnik egy-egy éneklő, ujjongó csapat, hogy a kijelölt helyeken gyüekezőkhöz odacsapódva, már kisebbfajta tömeg legyen belőlük. Néhol zenekarok pattogó muzsikája emeli még magasabbra a jókedvet. A két fő felvonulási útvonalat, a Sztálin és a Dózsa Görgyutat zászló és virágerdő borítja. Lenin, Sztálin, Rákosi képei néznek le a hátormokról az emberkígyóra, amely a mellékutcákból özönlőkkel egyre inkább duzzad. A tömeg kétféle mozgásban áramlik. Az egyik azokból tevődik össze, akik részt vesznek a felvonulásban , keresik a helyüket. A másik a nézőké. Akik a szabad utcákon sietnek, hogy jó helyet biztosítsanak maguknak a Hősökterén. Nyolc óra felé jár az idő, amikor egymás után érkeznek a dísztribünre a kormány tagjaiélükön Dobi Istvánnal, a minisztertanács elnökével. Ott van Kiszeljev, a Szovjetúnió nagykövete és a baráti államok diplomáciai testületeinek a képviselői. Megérkeznek az MDP Politikai Bizottságának és Központi Vezetőségének a tagjai. Élmunkások, sztahanovisták, Kossuth-díjasok foglalják el a díszemelvény két oldalán helyeiket. Megtelnek a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok lépcsőin elhelyezett ülőhelyek is. Nyolc óra előtt 5 perccel be-" fut Rákosi Mátyás kocsija is. A várakozás feszültsége telíti meg villamosárammal a levegőt. Köröskörül a teret beszegi sűrűn- és tömötten az ember-"