Magyar Nemzet, 1951. december (7. évfolyam, 280-304. szám)
1951-12-01 / 280. szám
SzvrA^ f9Sf« tfeeemfre* f. San M.im - Maflarl VMiTrf A DEREKEGYHÁZI ÁLLAMI GAZDASÁG, AHOVA A TSZCS-K TANULNI KÜLDIK TAGJAIKAT Hajnali négy órakor érkeztem meg a szegvári állomásra, hogy idejében kijuthassak a derekegyházi állami gazdaságba. Kisvasúttal kell''tovább mennem. A fázós tüzek irányából lassan előgördül a tőré. Távolból egy kis csoport igyekszik felénk. Szegvári gazdasági dolgozók, az állami gazdaság időszaki munkásai. Őket várjuk. Lehetnek vagy tizenhatan. Férfiak, asszonyok vegyesen. Felcihelődnek a tovéra, szorosan egymás mellé. János, a lóvé »soffőrje« legyint ostorával és Tóni, az öszvér könnyed rántással megindul a nagy teherrel. Minden méternél, ahogyan a lóré halad, az eredményes munka diadala tárul elénk. Eke alól kifordult zsíros barázdák gőzölögnek a csípős időben, de távolban, a fekete földek peremét itt-ott be- vonta már a fehérhajú dér. Az őszi mélyszántás nagyrészt befejeződött. Helyenként zöldes is a vetés. Egyetlen darab föld sem maradt műveletlen. Látszik, hogy az új gazdasági renddel uralkodik az ember,a természet fölött. Előttünk az öntözéses gazdálkodás óriási területe. Hatalmas földdarabot ölel körül a kiépített csatornahálózat, amelyből különleges öntözőhajó 60—80 méter magas sugarakkal árasztja el a fekete földet. A csatornákat artézi kutak táplálják. A kanyargó sínpár sima, széles utat sző át. — Látja, az új bekötőút — mutat rá Vigh Péter, aki, bognár az állami gazdaságban —, húsz esztendeig vártunk erre is, most hónapok alatt megcsinálták nekünk. Nagy idő- és költségmegtakarítást jelent, mert terményeinket most márszekereken és gépkocsikon is szállíthatjuk. Ha a bekötőutat meghosszabbítják Hódmezővásárhelyig, az állami gazdaság közvitán összeköttetésbe kerül az Alföld egyik legfontosabb mezőgazdasági gócpontjával. Kissé emelkedik az út. Jobbra három traktor »rohamoz«, pöfög nagy robajjal. Néhány méterrel arrébb kismotor zakatol. Eke előtt le megy, de csak a súlyt tartja és a kismotor húzza az ekét. Traktort pótlól az ötletes újítás. Balra három új épület tetőzetén szorgoskodnak. Munkáslakások az időszaki mezőgazdasági dolgozók részére. Szép, egészséges, tágas szobák, mosdókagylókkal, villanyvilágítással, korszerjű WC-kel. — Itt már némi földreszórt szalmán hálnak a parasztok, mint régen összezsúfolódva a fáradt summások, hónaposok, hanem emberként megbecsülve, külön vetett ágyban — mondja Varga János, asertéshizlalda legjobb fiaztatója. Nagyobb épület csoport előtt megállunk. A lóra utasai szétszélednek a határban. Munkához látnak. Vigh Péter bevezet az új sertéshizlaldikba. Ezeket is az idén építették saját erejükből. A két L-alakú épület 1200 tenyészállatnak ad új otthont, 200 kocának és 1000 süldőnek. Péter bácsi megmutatja az ötletes önetető-készüléket is. Tavaly szerelte fel a gazdaság gépműhelye. _ Saját találmányuk. Mint valami „sertésbüftél”. Hatalmas tartályokból keskeny csatornán folyik a kukoricadara, de csak akkor, ha a tartály szálára rá szerelt kis mozgatható billentyűt valamely disznó az orrával megböki. A billentyű szabályozza a dara folyását is és csak annyit enged a vályúba, amennyit egy disznó egyszerre megeszik. A halastavak parján vezet tovább az utam. A Velencei tóra emlékeztető kis lápország ez az Alföld szívében. Sajnos, halállományának nagy része elpusztult a háború dúlásakor, de már megkezdődött a pófilása. Rengeteg munka vár itt, mert a halastavakat világviszonylatban is híressé kell tenni. Minden lehetőség megvan erre. Két nyárfasor között egyszerű épület húzódik, az állami gazdaság központja, két-három szoba mindössze, de nem is kell több, mert a gazdáság vezetői — nagyon helyesen— kint, a mezőkön, a gyakorlati életben irányítják a gazdaságot. Az irodákba csak akkor jönnek, a valami hivatalos ügyet kell intézni. A kapun ő is Fiatal, keménykötésű férfi siet kifelé. A gazdaság vezetője ördöngöstanyára igyekszik, a tenyészsertések kiválasztása ügyében. Vele tartok. A helyi szövetkezeti csoport földjei mellett sietünk el. Az őszi szántás nyomában már itt is frissen zöldes a vetés. A mezők lüktető nyári életét felváltotta a késő őszi nyugalom. Az úton komótos lépésekkel egy őszhajú paraszt közeledik. Köszön és megáll. — Józsi fiam bemenne magukhoz az idén, — mondja a vezetőnek. — Hát csak jöjjön János bácsi, szívesen látjuk, küldje csak a fiát. Jó, ha tanulnak a fiatalok. Felém fordul. — ’A termelő szövetkezeticsoportnak jó iskola a mi gazdaságunk. Fiatalok és öregek is jönnek hozzánk tanulni. A falu széles főutcáján haladunk. Új házak, új épületeit. Frissen meszeltek, tiszták, takarosak. Földművesszövetkezet mellett tejszövetkezet, majd a szövetkezeti bolt fényes kirakata, bölcsőde, óvoda, egészségház, turbináit rövidesen üzembehelyezik. Nemsokára ebből az erőműből áramlik majd a villamoserő az ország távoli gyáraiba és üzemeibe. Az új ipari központ kiválasztásánál figyelembe vették Trácia síkságának bő termékenységét is. A forró napsugár nedvdús gyümölcsöket és az ország legjobb főzelékféleségeit érleli meg. A gyönyörű konzervgyár, amely egyformán termel az ország belső szükségletére és kivitelre, már negyedik éve dolgozza fel a vidék remek gyümölcseit és főzelékeit. A gyártelepek mellett természekultúrotthon, távolabb a gépállomás hosszú épülete, mindegyik fejlődésünk egy-egy büszke állomása. Búcsúzkodunk. — Közeli céljaik? — kérdem. Széles mozdulattal körülmutat az emberi alkotás békés látványán. —Tovább haladni a megkezdett úton — mondja és azzal otthagy, hogy tovább szemléljem, mi mindent lehet alkotni itt, a világ zajától távollévő pusztákon is. Szabadon, közös akarattal. (t. i.) tesen nem feledkeztek meg a városépítésről sem. A Marica mindkét partján már hatalmas lakónegyedek emelkednek, jól berendezett munkáslakóházak, szép kultúrotthonok iskolák, színházak, napközi otthonok, óvodák, stadionok válnak valóra a gyönyörű tervekből Ez a város az új, szabad Bulgáriát jelképezi. Fiatalok építik és ma a város lakosságának 70 százaléka fiatal. Az építők büszkék arra, hogy városuk a bolgár nemzet nagy fiának, Georgi Dimitrovnak örök időkre szóló emlékműve lesz. C. L. Szófiai levél: Az építőállványok országa Szófia, november végén. Bulgária ma az építőállványok országa — írta nemrégiben a moszkvai Pravda tudósítója egy színes cikkben. A megállapítás helyes is, mert aki Bulgáriát ma járja, valóban azt látja, hogy mindenhol építkeznek, az építőállványok mögött új gyárak, lakóházak, iskolák, kórházak, valósággal új falvak, új városok nőnek ki a földből. Ez a gyorsütemű építkezés nemcsak Szófiában látható, hanem az egész országban, a dunai síkságon csakúgy, mint Trácia völgyében, vagy a háromezer méter magas Rila-hegység csúcsán. Itt ugyanis öntözés céljára mesterséges tavat létesítenek. És külön kell beszélni Dimitrovgrádról, az ifjúság városáról, mert ez ma külön szívügye mindenkinek Bulgáriában. — Dimitrovgrád a mi szocialista jövőnk — jelentette ki büszkén a fiatal Pencso Kubadinszkij, az építkezés vezetője a legutóbbi békegyűlésen. Négy évvel ezelőtt egészen kis település volt a Marica magas partjai között az a hely, ahol az új város épül. Alig négyezer lakosa volt a településnek, ma pedig az új városban, Dimitrovgrádban negyvenezer ember dolgozik és amikor az ember a várost járja, látja, hogy nemcsak új város, de új emberek is születnek a Marica völgyében. Az új emberek — ők ma a föld és az ország igazi urai, — valamennyien fiatalok. öt fiatal brigádvezető jelent meg négy évvel ezelőtt, egy hideg februári napon a Rakovszkitelepülést körülvevő dombokon. Terepszemlét tartottak és kiválasztották a megfelelő területet. Utána megindult az ifjúsági brigádok áradata, végeláthatatlan vasúti szerelvények szállították a gépeket, építőanyagot, szerszámot. Nem véletlen, hogy az új város építését a Marica völgyében éppen ezen a helyen választották ki Hatalmas feltáratlan szénrétegek rejtőztek itt. Tíz tárnában máris folyik a munka. De nemcsak kőszénben gazdag a vidék. A Marica mentén mészkőtartalmú dombok húzódnak, amelyeket bőséges agyagréteg takar. Mészkő és agyag adja a cementet. A Vulkán cementgyár mintegy varázsszóra nőtt ki a földből és ma már a Balkán egyik legnagyobb cementgyára. A hegyekben azbeszt is van. Cement és azbeszt együtt: eternit. Dimitrovgrádban épül a hatalmas eternitgyár, ahol vízvezetékcsöveket gyártanak. Mert csőre Bulgáriában igen nagy szükség van. A drága fémcsöveket eddig külföldről kellett behozni. Dobrudzsa híres fekete televényföldje vízben igen szegény. Sok faluba messze földről szállították hordókban a vizet és vödrökben adták el drága pénzért. Sok-sokezer kilométer csőre van tehát szükség, hogy megjavítsák a vízellátást. Dimitrovgrád legjelentősebb építkezése a műtrágyagyár. Ez a gyár nemcsakBulgáriai mezőgazdaságát látja majd el műtrágyával, hanem a többi népi demokratikus országokba is fog szállítani Szapundzsiev mérnök nemrég tért vissza a Szovjetunióból, ahol a műtrágyagyártás legtökéletesebb módját tanulmányozta Az ő irányítása mellett folyik a Szovjetunióból érkezett gépek felszerelése és a szakmunkások kiképzése. Ezzel azonban még nem mondtunk el mindent. Dimitrovgrád ugyanis nemcsak a kőszén, a cement és az eternit városa, hanem a nagyteljesítményű áramfejlesztő telepek, a konzervgyárak és a műanyaggyárak központja is. A »Marica III.« áramfejlesztő telep óriási tornyai már büszkén magasodnak a vidék fölé és óriási Aláírták a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság 1952. évi kreskedelmi megállapodását Baráti szellemben folytatott és a kölcsönös gazdasági szükségletek kielégítését szolgáló tárgyalások után a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság meghatalmazottai november 29-én Budapesten aláírták az 1952. évre vonatkozó kereskedelmi megállapodást. Ez a kereskedelmi megállapodás 1952. éve az előző évit jelentősen meghaladó áruforgalmat irányoz elő. A Német Demokratikus Köztársaság a Magyar Népköztársaságnak elsősorbangépeket, elektrotechnikai, finommechanikai és optikai gyártmányokat, fontos vegyszereket és műtrágyát fog szállítani. A Német Demokratikus Köztársaságba szállítandó magyar áruk közül legfontosabbak a magyar gépipar gyártmányai, többek között Diesel-vonatok, továbbá mezőgazdasági termékek, valamint bauxit. Ezenkívül teljes elvi megállapodás jött létre az 1955-ig terjedő hosszúlejáratú kereskedelmi egyezményre vonatkozóan is. Ezek a megállapodások hozzá fognak járulni mind a Magyar Népköztársaság, mind a Német Demokratikus Köztársaság gazdasági terveinek teljesítéséhez, e mellett elmélyítik és megerősítik a két nép baráti kapcsolatait. A Béke Világtanács Elnöksége találkozott az Egyházak Viágtanácsa Vezetőségével A protestáns Egyházak Világtarácsának vezetősége és a Béke Világtanács elnöksége Párizsban, a Hotel Continentalban kétnapos találkozón vett részt. A tanácskozás célja — mint a kiadott közlemény hírül adja — az volt, hogy kölcsönösen kicserélik a nagy nemzetközi kérdésekben vallott nézeteiket és tájékoztassák egymást arról, hogy a maguk módján miként támogatják a béke és igazság ügyét. Behatóan foglalkoztak a leszerelés, az atom- és egyéb fegyverzet ellenőrzésének kérdésével. Megtárgyalták a különböző politikai és társadalmi rendszerek békés együttélésének problémáját és más olyan kérdéseket, amelyek az emberiség javára a béke megvédésében jelentőséggel bírhatnak, köztük az elmaradt országok megsegítésének módjait is. Elhatározták, hogy rendszeresen kicserélik egymással értesüléseiket és megvizsgálják a további kapcsolatok lehetőségeit. A Béke Világtanácsot a találkozáson Johiot-Curie elnök, Bernál professzor elnökhelyettes, Isabelle Blume és Pierre Col vezetőségi tagok képviselték. Az Egyházak Világtanácsa Vissert Uoott főtitkárt és Nemzetközi Bizottságának vezetőit küldte ki a megbeszélésre. Az Egyházak Világtanácsa tudvalevőleg a koreai agressziós és a japán különbéke ügyében olyan határozatokat hozott, ame-lyek a keleti — elsősorban a magyar — protestáns egyházak súlyos rosszulását váltották ki. Számos nyugati egyházban is komoly aggodalmakat keltett, hogy az Egyházak Világtanácsa távoltartotta magát a békemozgalomtól és állásfoglalásaival inkább gyengítette a béke erőit. Robert Mackie főtitkár legutóbbi magyarországi látogatása során Péter János püspök, a Béke Világtanács tagja javaslatot küldött az Egyházak Világtanácsához, hogy vegye fel a kapcsolatot a békemozgalom nagy világszervezetével. A mostani párizsi találkozás ezt a célt szolgálta. Szovjet kultúrfesztivál nyílt meg New Yorkban New York, nov. 30. (TASZSZ) New Yorkban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója és a Szovjetunió és az USA közötti diplomáciai kapcsolatok létesítésének 18. évfordulója alkalmából szovjet kultúrfesztivál nyílt meg. A fesztivált az Országos Amerikai- Szovjet Baráti Tanács nőbizottsája szervezte. A termet, amelyben a fesztivált rendezték, hatalmas felirat díszítette: »Az út a békéhez a Szovjetunió és az USA közötti együttműködésen keresztül vezet.« A helyiséget a látogatók már jóval az ünnepség kezdete előtt megtöltötték és tanulmányozták az üvegszekrényekben kiállított könyveket, fényképeket, térképeket. Figyelmesen olvasták a sztálini alkotmány cikkelyeit, érdeklődéssel nézegették a térképeket, valamint a szovjet vállalatokról, kolhozokról, villanytelepekről, egyetemekről, kórházakról, szanatóriumokról, óvodákról, színházakról készült fényképeket, grafikonokat. Különösen sokan érdeklődtek a Szovjetunió háború által elpusztított népgazdasága újjáépítését és a kommunizmus hatalmas sztálini építkezéseit bemutató kiállítási tárgyak iránt. November 25-én egész nap állandóan tele volt látogatóval a terem; a kiállítást kb. másfélezer ember nézte meg. A könyvpavillonban sok könyvet adtak el az Országos Amerikai-Szovjet Baráti Tanács kiadványai közül: a Szovjetunióról szóló könyveket és szovjet könyvek angol nyelvű fordításait. Nagron sokan vásárolták meg a »Saját szemünkkel láttuk mindezt« című könyvet, amely a II. Béke Világkongresszus 19 amerikai küldöttjének beszámolóit tartalmazza a Szovjetunióban folyó békés építkezésről. Igen sok példányban kelt el a »Szovjetunió- USA együttműködés és a viták békéje« című cikkgyűjtemény. A cikkgyűjtemény közli I. V. Sztálin nyilatkozatát is az atomfegyverről. (MTI) Az igazságot nem lehet eltitkolni írta és elmondta Ilja Erenburg a Szovjetunió III. békeértekezletén A lapok beszámoltak arról, hogy az amerikaiak különféle »egyetemeket« szerveznek kémek, diverzánsok és gyilkosok kiképzésére. De sehol sem találtam jelentést arról, hogy Washingtonban az idén ősszel rövid tanfolyamokat szerveztek az amerikai diplomaták szakképzettségének emelésére. Úgy gondolom, hogy vannak ilyen tanfolyamok és hogy az első tanuló Acheson úr, nagy buzgalmat tanúsított. Erről akkor győződtem meg, amikor elolvastam Párizsban mondott beszédét. Acheson alaposan áttanulmányozta a béke hívei kongresszusának felhívásait és határozatait. Természetesen eszméket nem kölcsönözhetett belőlük, mert hiszen nem híve a békének, de megpróbálta legalább a szavakat átvenni. A háború programmját úgy adta elő, mint békeprogrammot. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlésén tanúsított magatartása megmutatja, hogy milyen hatalmas, erőt jelent a Világ népeinek békeakarata, mert ezek az urak nem a dallam kedvéért kezdtek turbékolni. Rómában a háborút készítik elő, Párizsban pedig a békéről szónokolnak. De van egy régi orosz közmondás: ne fecsegj drágám, mert erre nem alkalmas az idei év. Valóban, az idei év nem olyan, hogy a népek elhinnék Acheson úr fecsegését. Olyan év ez, amikor az állítólagos amerikai galambok napalmmal perzselik fel Korea városait és falvaik Olyan év ez, amikor az amerikaiak hivatalosan nagy összeget irányoznak elő arra, hogy gaztetteket szervezzenek békés országokban, amelyekkel normális diplomáciai kapcsolatot tartanak fenn. Olyan év ez, amikor Acheson úr és gazdái háborús bűnösöket, gestapo- és SS-istákat fegyvereznek fel, akik vérbe borították Európát. Olyan év ez, amikor az Acheson úrral szoros kapcsolatban álló »Colliers« című amerikai folyóirat ostoba és vad terveket közöl a Szovjetunió megsemmisítésére Olyan év ez, amikor az USA-ban és az uralma alatt álló országokban tetőfokára ért a háborús készülődés. A népek lelkiismerete felháborodik. Minden egyes férfi, minden egyes asszony szíve mélyéből félelmetesen tör elő a felháborodás hulláma. Közvetlenül az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének ülésszaka előtt Bécsben tartotta ülését a Béke Világtanáács, a népeknek ez az igazi parlamentje. A szovjet küldöttek más népek küldötteivel együtt az ülésen fontos és reális javaslatokat dolgoztak ki, amelyek alkalmasak a háború elhárítására. Tudom, hogy ezek a javaslatok nem férnek össze Acheson úr és gazdái terveivel, hiszen ezek a javaslatok békeprogrammot jelentenek, nem pedig a háború programmját. Tudom, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlésén Acheson úrnak és gazdáinak megvan a biztosított szavazattöbbsége. De azt is tudom, hogy akkor, amikor a kormányok hozzájárulása nélkül nem lehet békét teremteni, úgy a népek beleegyezése nélkül sem lehet háborút kezdeni. A Béke Világtanács az általa kidolgozott programmot az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének ilyen figyelmeztetés kíséretében nyújtotta át: "Térjetek észhez! Mialatt New York külvárosában üléseztetek, elfecséreltétek tekintélyeteket és az USA külügyminisztériumának melléképületévé változtatok. Gondoljatok az alapokmányra.* A Béke Világtanács az általa kidolgozott programmot megvizsgálás és jóváhagyás végett valamennyi nép elé terjesztette. Felhívta a népeket, harcoljanak azért, hogy ez a programm, hogy a békeegyezmény valósággá váljék. Az aggódó népek ma kezükben tartják gyermekeik, városaik és a kultúra sorsát. Acheson úr újságai azt bizonygatják, hogy a béke híveinek mozgalma részrehajló. Ez a mozgalom csak egyben részrehajló: abban, hhogy a béke mellett van, nem pedig a háború mellett. Acheson úr újságai azt írják, hogy a béke hívei a Szovjetunió mellett foglalnak állást. Ha a Béke Világtanács által elfogadott több javaslat — és így a békeegyezmény követelése is — egybevág a Szovjetunió javaslataival, ez nem azért van, mert a béke hívei a Szovjetuniót védelmezik, hanem azért, mert a Szovjetunió védelmezi a békét. Az utóbbi években több országban volt alkalmam járni. Voltam a nagy Kínában, a rohanó Párizsban és a csendes Stockholmban, a napfényes Rómában és a ködös Londonban, jártam Lengyelországban és Dániában, Csehszlovákiában és Belgiumban. Embereket láttak, akik különböző módon élnek, különböző módon gondolkodnak, azonban mindannyian békét akarnak. Mindenütt tapasztaltam a szeretetet a Szovjetunió iránt, amely a többiek előtt járt, amikor az emberiség a fasizmus ellen harcolt és amely most is elől jár, amikor az emberiség a háború ellen harcol. Beszéltek itt arról, hogy embereink hogyan írták alá a békeegyezmény megkötését követelő felhívást. Én hozzáteszem: sok olyan aláírás van, amely nincs ott a békeíveken. Azoknak, a számunkra drága embereimen a nevei ezek, akik a béke ügyéért haltak meg. Ők itt vannak velünk együtt ebben a teremben és ha feltámadhatnának, figyelmeztetnék a megvetésre méltó kufárokat, akik a vérből dollárt csinálnak. »Nem azért haljuk meg Sztálingrádnál, Izsevnél, a Visztula és az Odera mentén. Álljatok meg, amíg nem késő, mert itt vannak testvéreink és fiaink és ha bármire is merészkednétek, ők majd megvédelmezik a hazát, a szabadságot és a békét!* A szovjet emberek nemcsak aláírták a békeíveket, hanem verítékükkel pecsételték meg ezeket az aláírásokat — az épülő új városokkal, a földek aratásával, munkapadokkal és könyvekkel, utakkal és csatornákkal. Acheson úr és gazdái csak írjanak arról, hogy tankjaink állítólag hol az egyik, hol a másik ország felé haladnak. Az igazságot nem lehet eltitkolni és hamarosan minden ember megtudja, hogy országunkban a búza, a paradicsom és az almák törtek előre észak felé. Csak beszéljenek arról, hogy mi állítólag fallal zárkóztunk el más népek kultúrája elől. Att nem zárkóztunk el Franciaország, Olaszország, Anglia, vagy Insia lángelméi elöl. Az igazságot nem lehet eltitkolni és hamarosan minden ember megtudja, hogyan zártuk el országunkat zöld fallal az aszály évszázados szerencsétlensége elöl. A nagy föld tovább folytatja nyugodt munkáját, mert tudja, hogy minden emberünkkel vállvetve dolgozik első munkása, építésze és kertésze, tanítója és mechanikusa, a nagy ember, a béke embere és a béke diadalmaskodik! A genfi rádióértekezleten az amerikai szavazógép A Genfben most megtartott rádióértekezleten a szovjet küdöttség követelte: hívják meg az értekezletre a Kínai Népköztársaságot és utalt arra, hogy a reakciós kuomintang delegátus nem tekinthető a kínai nép képviselőjének. A Kínai Népköztársaság részvétele nélkül az értekezlet sikere van veszélyeztetve — fejtette ki a szovjet küldöttség szónoka. A Szovjetunió javaslatát valamennyi baráti állam, köztük a Magyar Népköztársaság küldöttsége is támogatta. Az USA képviselőjét idegesítették ezek a felszólalások és türelmetlenül követelte a vita azonnali bezárását, a szavazás elrendelését. Az elnök el is rendelte a szavazást kézfelemeléssel. Ilyen módon húszan a szovjet javaslat mellett szavaztak, tizenkilencen pedig ellene. Az amerikai delegátus a szavazásnak rája nézve kedvezőtlen eredményét látva, most már az amerikai szavazógépezethez tartozó egyik báb, Kuba képviselőjével társulva kérte a névszerinti szavazást Ennek eredménye a következő volt: 18 igen, 35 nem, 6 küldött tartózkodott a szavazástól. A szovjet delegátus a szavazás után rámutatott arra, hogy a második szavazás elrendelése kiáltó bizonyítéka annak, hogy az USA küldöttsége milyen nyomást gyakorolt a függő államok képviselői. 3