Magyar Nemzet, 1952. szeptember (8. évfolyam, 205-229. szám)
1952-09-06 / 209. szám
Szombat, 1952. szeptember 6. MagpRéffi M „Móricz Zsigmond új életre ébredt az épülő szocializmus Magyarországában66 RÉVAI JÓZSEF ÉS DARVAS JÓZSEF BESZÉLT A MÓRICZ-EMLÉKÜNNEPSÉGEN A MAGYAR NÉPHADSEREG SZÍNHÁZÁBAN Móricz Zsigmond, a nagy magyar író halálának tizedik évfordulója alkalmából a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Magyar Írók Szövetsége pénteken este emlékünnepélyt rendezett a Magyar Néphadsereg Színházában. Megjelent az ünnepségen Révai József népművelési miniszter, Horváth Márton, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjai, Dobi István, a Népköztársaság ElnökiTanácsának elnöke, Darvas József közoktatásügyi miniszter, az írószövetség elnöke, Mihályfi Ernő és Erdei Sándor népművelési miniszterhelyettesek, továbbá Andics Erzsébet Kossuth-díjas akadémikus, az Országos Béketanács elnöke, Lukács György Kossuth-díjas akadémikus, a Béke Világtanács tagjai, Kónya Lajos Kossuth-díjas, az írószövetség főtitkára, Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, Veres Péter, Illés Bélái, Szabó Pál, Déry Tibor Kossuth-díjas írók, valamint a magyar politikai, gazdasági és kulturális élet számos más vezető személyisége. Részt vettek az ünnepségen V. Sz. Azovcev, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, valamint a többi baráti állam budapesti képviselői, s ott voltak a Móricz Zsigmond emlékünnepségre hazánkba érkezett külföldi írók. Az ünnepséget Révai József népművelési miniszter nyitotta meg. RÉVAI JÓZSEF: őrizni a magyar úri társadalom embertelen világában is azt ez egészséges romantikát, amelyet Jókaitól, Mikszáthtól, Gárdonyitól örökölt és ami a rothadó úri társadalom bírálata közben is kifejezte humanista optimizmusát. Ebben különbözik. a magyar kritikai realizmusnak azoktól az alakjaitól, akiknek társadalombírálata a pesszimizmusból, a szkepticizmusból fakadt, vagy abba torkollott. Móricz kritikai realizmusával is, humanista optimizmusával is, a mi elődünk és útmutatónk, előfutárja a szocialista realizmusnak. Ezen a mai ünnepélyen fogadjuk meg, hogy Móricz Zsigmond emlékét hozzá méltóan fogjuk ápolni. Ezzel kapcsolatban három fő kötelességünk van: 1. ki kell adnunk minél előbb összegyűjtött műveit, hogy népünk és születő új irodalmunk még jobban megismerhesse, még többet tanulhasson tőle; 2. meg kell írni Móricz Zsigmond életrajzát, amely művéhez és életéhez méltó és amelyben értékelnünk kell irodalmi munkásságát, a magyar társadalom és a magyar irodalom fejlődésében elfoglalt helyét és szerepét a maga teljességében; 3. meg kell mutatnunk Móricz Zsigmondot egész nagyságában a szabad népeknek, hogy műve ne csak a magyar, hanem a nemzetközi demokratikus kultúrának is szerves részévé váljon. Ami a Magyar Dolgozók Pártját és a Magyar Népköztársaság kormányát illeti, mi teljesíteni fogjuk kötelességünket Móricz Zsigmond emléke, élete, munkássága iránt. Ezzel megnyitom az Irodalomtörténeti Társaság és az írószövetség mai emlékünnepélyét. Meleg szeretettel üdvözlöm külföldi íróvendégeinket, a német, a bolgár, a román, a csehszlovák írók küldötteit és mielőtt átadnám a szót Darvas Józsefnek, ünnepi beszéde elmondására, megkérem Kónya elvtársat, az írószövetség főtitkárát, a Szovjetunió írószövetsége üdvözlő táviratának a felolvasására. „Méltóan fogjuk ápolni Móricz Zsigmond emlékét 66 Tisztelt közönség, kedves elvtársak! Azért jöttünk ma össze, hogy Móricz Zsigmond halálának 10. évfordulóján megemlékezzünk a magyar realista prózairodalomlegnagyobb mesteréről, hogy kifejezzük a halhatatlan írónak, a magyar nemzeti irodalom egyik legnagyobb büszkeségének népünk háláját és tiszteletét. Tíz év telt el Móricz Zsigmond halála óta, a háborús összeomlástól a magyar dolgozó nép teljes győzelméig, a szocializmus alapjainak sikeres lerakásáig hazánkban. E tíz év alatt a magyar nép Móricz Zsigmondot, a magyar demokratikus kultúra nagy klaszszikusát, a demokratikus átalakulás egyik legjelentősebb irodalmi előkészítőjét, megismerte és a szívébe zárta. Az az író, akiit a régi Magyarország üldözött és kitagadott, akit újra és újra próbált megkövezni, mert az úri osztályokról megmondta az igazat. Móricz Zsigmond új életre ébredt a munkásosztály, a dolgozó nép, az épülő szocializmus Magyarországában. Ki volt nekünk Móricz Zsigmond? Móricz Zsigmond Ady Endre harcostársa volt abban az irodalmi forradalomban, amely a XX. század első évtizedében bontakozott ki nálunk, mint a polgári demokratikus forradalom beharangozója és előkészítője. Akkoriban sok szó esett a magyar irodalom kettészakadásáról: a konzervatív, úgynevezett »népi-nemzeti« és a modern polgári irodalom táborára. Ma már látjuk, hogy voltaképpen nem két, hanem három táborra szakadt akkor a magyar irodalom. Az akkori modern polgári irodalomban is két irányzat volt: a polgári irodalom Ady és A Móricz plebejus demokratikus irányzatával sosem alkotott igazi egységet. Ady ésMóricz képviselte a reakciós, álhazafias irodalommal szemben és a kozmopolita nyugatos polgári irodalommal szemben a megújhodó, valóban népi-nemzeti, valóban hazafias irodalmat. Ady és Móricz sosem hódolt be aNyugat« terjesztette irodalmi öncélúságnak, ők tudták és hirdették, hogy az irodalomnak politikai hivatása van, ők az irodalmattársadalomátalakító, népnevelő erőnek tekintették. Elsősorban nem nyugatosok voltak, hanem magyarok, akik a magyar Pokollal való harcra tették fel életüket, a magyar nép felszabadítását szolgálták irodalmi munkásságukkal. De Ady Endre és Móricz Zsigmond életútja sokban és alapvetően különbözött is. Ady nem érte meg a proletárforradalmat, nem érte meg az ellenforradalom győzelmét, nem kellett átszenvednie a magyar történelem leggyalázatosabb korszakát, Horthy uralmát. Móricz Zsigmond átélte a proletárforradalom győzelmét és bukását is, írói alkotóereje pedig éppen a Horthy-uralom sötét és, fojtogató negyedszázada alatt bontakozott ki teljes nagyságában. Ady Endre tudatosabb forradalmár volt, politikai hitvallása érettebb és kiforrottabb volt Móriczénál, de Móricz közelebb állt a nép igazi életéhez, a mindennapi valósághoz. Móricz Zsigmondot mély összeforrása a parasztsággal és ebből származó realizmusa őrizte meg attól, hogy a magyar társadalom fejlődésének és harcainak döntő kérdéseiben megalkudjék. Móricz 1919-ben egész lelkével odaállt a proletárforradalom mellé és bír a forradalom bukása után nem volt többé eleven kapcsolata a munkásosztállyal, sosem tagadta meg 19-es magatartását, nem szórt hamut a fejére, nem zárkózott elefántcsonttoronyba, mint annyi más magyar író, élén Babits Mihállyal. Voltak ugyan illúziói az uralkodóosztályok egyik-másik csoportjának, vagy képviselőjének »népbarátságáról«, de a florthy-rendszerben sohasem dörgölődzött, sosem alázkodott meg, sosem kínálta fel magát, sőt egyre fokozódó erővel leplezte le a rendszer népellenes lényegét. Móricz Zsigmond irodalom munkásságának három tisztán megkülönböztethető szakasza volt. Az első: realizmusának általános demokratikus korszaka, amelyet a »Hét krajcár« nyit meg és a »Fáklya« zár le. A második: a forradalmak bukásától a harmincas évek elejéig tart, ez: kritikai realizmusa kibontakozásának korszaka, a nagy leleplező regényeké, amelyeknek sorozata — a »Kivilágos kivirradtig*, a »Forró mezők*, az »úri mark — a »Rokonok« című regényével éri el a csúcspontot. Az író itt kimondja a halálos ítéletet az úri társadalom felett. A harmadik korszak: a népforradalomhoz vezető út keresésének korszaka: a »Betyár«-é, az»Árvácská«-é, a »Rózsa Sándor« regényeké. Móricz itt kimondja a nép és az uralkodóosztályok érdekeinek teljes kibékíthetetlenségét, írói pályáján tisztánlátása leleplező ereje egyre fokozódik, de mindhárom alkotói korszakában megmaradt a parasztság irodalmi szószólójának. Nagy erényei, de bizonyos gyengéi is ebből fakadnak. Társadalombírálatának paraszti kiindulópontja, forrása realizmusának, de forrása bizonyos illúzióinak is, annak, hogy a feudális rothadás mellett a kapitalista rothadást kevésebbé vette észre és bár nem kente el, hanem feltárta a parasztság belső bomlását és osztályrétegeződését, a szegényparasztság mellett nem tudta meglátni és felismerni a munkásosztály döntő szerepét. Mégis, Móricz Zsigmond paraszti-demokratikus realizmusának nemcsak magyar, hanem nemzetközi jelentősége van. Móricz ahhoz a kevés nagy európai íróhoz tartozott, akik az európai polgári irodalom hanyatlása korában realisták tudtak maradni és a polgári-demokratikus forradalom plebejus irányát képviselve, hatalmas erejű társadalomkritikát tudtak gyakorolni. Móricz néhány művét lefordították ugyan németre, franciára, angolra, de jelentőségét a kapitalista nyugat nem tudta felismerni. A kapitalista nyugatnak Molnár Ferenc kellett, nem Móricz Zsigmond. A polgári Európának a parasztiplebejus magyar íróhoz nem volt semmi köze, mint ahogy nem volt köze a keleteurópai népek többi nagy realista írójához: Osztrovszkihoz, Scsedrinhez, Eminescuhoz, Jirasekhez. Móricz Zsigmond főereje a realista társadalomkritika. De irodalmi munkásságán végigvonul a vágy a pozitív, építő hősök, a harmonikus, boldog élet után. Társadalomkritikai regényeinek legtöbbjében tragikus és sötét a légkör: a »Fák-lyá«-ban, azüri murk-ban, az »Árvácská«-ban tűzvész pusztítja el a rothadó világot, a »Sárarany«-ban, a »Szegényemberek«-ben, a »Forró mezők«-ben, a »Rohomok«-ban gyilkosok, vagy öngyilkosok golyója oltja ki a megromlott életeket és mégis, mindhárom írói korszakában ott vannak azok aművek,, amelyekkel Móricz az . Tíz esztendeje, hogy meghalt a magyar prózairodalom eddig legnagyobb alakja, a kritikai realizmus hatalmas tehetségű megtestesítője, a felszabadulás előttimagyar valóság döbbenetes erejű megmutatója: Móricz Zsigmond. — Móricz Zsigmond hatalmas írói jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy általa, műveiben érte el a magyar széppróza eddigi legmagasabb csúcsait. Az volt ő nekünk — magyar mértékkel mérve — mint az oroszoknak Tolsztoj vagy Fogoly, vagy mint a franciáknak Balzac. Itt — S amikor győz a proleitárforradalom, hogy meg is adja a parasztságnak, amit a polgári forradalom csak ígért — a proletárforradalom hívévé szegődik. Nem mint kommunista, hanem mint a parasztság harcosa. Ekkor írott cikkeiből szinte Ady proletárverseinek a melegsége sugárzik: »Mi az, ami a proletárságot annyira megismerhetővé teszi? A szemek fénye!... Jó ép szép világ. Legszebb minden világok között: emberi világ. Valahogy érzik az emberi lélek.« Járja a megalakult termelőszövetkezeteket s regényt akar róluk írni. Hisz bennük, propagálja őket, hiszi, hogy boldogabb világ köszöntött a parasztságra: »Rejtett erőknek milliónyi forrása bugygyan ki — írja egyik riportjában. — Nem tudom mással, mint természeti képpel öszszehasonítani, a virágfakadással. A megduzzadt néplélek egyszerre szétrepesztette a nagybirtokosok külső kopáncsát, az lehullt, leesett s a belülről kivirító néplélek egyforma erővel, örömmel, szépséggel és boldogsággal tárja ki magát az új élet új lehetőségének ... Köröskörül virítanak a fák és lelkek.** — A proletárforradalom bukása után súlyos és nehéz válság esztendei következtek Móricz életében. Az ellenforradalom vad hajszát folytatellene. Az irodalomból kitagadták, az irodalmi társaságok kizárták, írásait — a Nyugaton kívül — egyetlen lap sem közölte. — De Móricz nem tört meg — nem lett áruló. Nem állt be azoknak a kortárs íróknak a sorába, akik meakulpázva verték a mellüket és hamut szórtak a fejükre forradalom alatti »tévedéseikért«. Mi őrizte őt meg? Anéphez, a parasztsághoz s — ami nála ettől elválaszthatatlan volt — Ady emlékéhez való hűsége. Ady ugyan már nem élt, — de forrón élt. Móriczban a magyar progreszszióért való közös harcaik nagy élménye. Ady örvénye ebben a nehéz időben már nem ragadta magával, mert nem volt, megszűnt — de segítette megóvni az eltévelyedéstől, az árulástól. itt — Nemrégiben került elő egy eddig ismeretlen Móricz-levél, amelyben ő így írt egyik debreceni ismerősének a »Légy jó mindhalálig*ról: »A Nyilas Misi tragédiájában valóban nem a debreceni Kollégium szenvedéseit írtam meg, hanem... a kommün után elszenvedett dolgokat. Ezt — tudja — még eddig soha senkinek ki nem vallottam". Én akkor egy rettenetes vihar áldozata voltam. Valami olyan naiv és gyerekes szenvedésen mentem át, hogy csak egy gyermeki szív rejtelmei közt tudtam megmutatni azt, amit éreztem, lám az egész világ elfogadta s a gyermek sorsát látták benne... Nekem a debreceni tanárokkal sose volt ilyen bajom, vagy tapasztalatom, a Beöthy Zsoltokkal és Bársony Istvánokkal és más névtelen kegyetlenekkel volt bajom, akkor, amikor a legtöbb segítségre lett volna szükségem ...« — Ezekben az esztendőkben kezdi írni Móricz nagy történelmi regényét, az »Erdély«-t. Nem a menekülés hajtja a történelmi út felé — hanem, hogy választ keressen: merre, milyen úton? Mert valamerre el kell indulni. Hogy az öncélú művészet elefántcsonttornyába húzódjék vissza — ahhoz túl erős, eleven szálak fűzik a magyar élet valóságos problémáihoz. Hogy lemondjon a cselekvő, formálni akaró író szerepéről — ahhoz túlságosan nagy benne a felelősség.* — A Boldog ember, Joó Györgynek, ennek a jobbágyi lét s a feudálkapitalista világ határán küszködő kisparasztnak a történetében a feudálkapitalizmus embertelen, elbírhatatlan rendjét mutatja meg. A legtisztább realizmus ez — maga a szín való. Ebben az időben szinte »divat« volt parasztromantikusnak lenni — ám Móricz most vetkőzi le teljesen régebbi paraszt-ábrázolása egyes romantikus jegyeit. Gazdag, élettel s színnel teli paraszti világ az, amelyet ő ábrázol — de nem idealizált, így nem lehet tovább élni, ezt mondja. Nem jelszószerűen — hanem a valóság megmutatásával. Egyetlen ember életének a története s mégis benne van az egész parasztság élete, sorsa. A nyers valóság mögött alig látjuk az író elrendező erejét _■s-mégis--a parasztember. Joó György darabos elmesélése realista remekművé emelkedik, nemesedik. .. Az egyénit általános érvényűvé emelni s az általánosan jellemzőben gazdag árnyalatossággal ábrázolni az egyéni sajátosságokat: a realista alkotómódnak ez a fő jellemzője mindig nagy erőssége, volt Móricznak — de most még jobban kiteljesedik. Nemcsak a »Boldog ember«-ben, hanem az ezt követő regényekben: a Betyárban, az Árvácskában, a Rózsa Sándorban is. A népélet szövevényes ősi anyaga, s a társadalmi valóság rideg törvényei a népmesék színes álma s a lázadás hördülő kiáltása forrnak össze bennük egyre teljesebb szintézissé. — Mélyből, alulról néz mármindent, országot, történelmet. Az egyetlen igazi forradalmár 48-ban Petőfi mellett Rózsa Sándor! Ez az alulról nézés torzít is— de forradalmasít is: Móricz soha olyan közel nem jutott a teljes igazsághoz, mint ezekben az utolsó műveiben. — Az ország rohan a nyílt fasizmus és a háború felé. Móricz ellenállása, szembeszállása a rendszerrel, egyre keményebb lesz. A „hivatalos Magyarország” ellenségessége vele szemben pedig mind nyíltabb. Móriczot egy pillanatra sem ingatta meg a fasizmus demagógiája — sőt nagyon érthetően kifejezte megvetését, elutasítását. Ezekben az ■ esztendőkben lassan-lassan szinte úgy kívülre szorul az irodalmi közéletből, mint a kommün után; könyveit még kiadják, de a lapok mind fölmondanak neki, írásait nem köztik. ée ő most sem torpan meg. A Kelet Népe körül megpróbálja kialakítani a magyar haladásszellemi táborát; szervez, rengeteget ír, állandóan az országot járja, terveket keres s igyekszik megvalósítani a parasztság erősítésére, öntudatosítására, szinte elég a roppant aktivitásban, mint aki úgy érzi, hogy a sors utolsó, nagy alkalmat készít. Nem akarja elkésni — s megható, lázas igyekezettel nyúl oda mindenhez, kicsi és nagy tervhez, amiről úgy hiszi, hogy segít. S közben műveiben, zúgatja a népforradalom harangját. — A végső választ a nagy kérdésre, hogy hogyan szabadulhat fel a nép — ő már nem tudta megadni. A parasztság írója volt — nem tudott találkozni a forradalmi munkásosztály szemléletével, amely a választ is megadhatta volna neki. Nem volt neki idegen a munkásosztály — ez kitűnik műveiből is és különösen tudják ezt azok, akik-- vele, -körülötteéltek —, de nem tudott összes forrnt vele. József Attiláról, a nagy proletárköltőről való emlékezésében mondotta: »Úgy tűnt fel, mintha régen nagyon közel volnánk s valami gát tartott volna távol, ketten valakik, egymásra utaltak s nem érintkez-* hetök. Közös atmoszféra, kozmikus távolság. Folyton élnekszámomra lelkek, kikkel lehetetlen egybegyűlni s mégis együvé tartoznak... folyók csak a tengerben találkoznak s ott egybekavarodva, felsóhajitanak; akkor kellett volna ...« József Attiláról vallott így— de a jelképes beszéd a munkásosztályhoz való viszonyát is el mondja. A sohai nem tailálkozhatást... de a mégis együvé tartozást.* — Tíz évvel ezelőtt, amikor temettük, csak nagyon kevesen álltuk körül a koporsóját. Hallála első évfordulóján Hain Péter pribékjei ólálkodtak a sir körül — kommunistákra vadászva. Ma egy egész nemzet — a szocializmust építő Magyarország szabad népe tiszteleg nagy írója emléke előtt. A kérdésre, amelyre csak kereste, égen a választ,— a történelem megfelelt. Kínjai füstjét szétfújta a szél — ragyog az ég a termővé vált »nagy láp« felett s valóban, ahogyan ő írta 1919-ben: »köröskörül virítnak a fák s a lelkek«. Álmai: ma valóra vál-' nak. A parasztság, amelyért élt, küzdött és elégett — száj had. És úton van, hogy művelt, kulturált parasztság legyen. Az »áttörhetetlen közeg alól« fel-tört s egyre magasabbra ér az ő népe. A nemzeti kultúra egysége, folytonossága, amelyi ’ emésztő gondja, törődése volt — megvalósult. Szakadékaiban nem kell már összetörniök vagy tragikus magányban bolyonganiok a legjobb magyar tehetségeknek. — S mi, büszkék vagyunk rá, hogy ilyen nagy, haladó írónk volt, élt, alkotott. — Művei most élnek csak igazán; — most jutnak el azok-hoz, akikről s mindenekfelett, akikért szóltak — s tanítják egész népünket. Tanítják arra, hogy milyen volt a múlt, amelyből kiszabadult a hős szovjet nép segítségével, a munkásosztály vezetésével. És — a múlt tanulságain erősödve — erősí- tik a jövőért is küzdeni. — Tanuljunk tőle mi, utódai é s örökösei, magyar írók is! — Az örökség, mely tőle á általa a haladó nagy iróelődökr röl szállott ránk, sokra köte- lez! — Tanuljuk meg úgy, olyan megmaradó művészi erővel ábrázolni a mi mai valóságunkat, ahogyan ő ábrázolta az akkorit. — Tanuljuk meg tőle a valóság megismerésének azt az aláiratos szenvedélyét, ahogyan ő írói módon igyekezett meghódítani az egész magyar világot. Neki ez csak részben sikerült, — nekünk hagyatott szándékát beteljesíteni. S ez nekünk ma könnyebb is, nehe-zebb is, mint neki volt. Ő csak a parasztságban volt igazán, otthon — nekünk otthonul adatott az egész ország, széles tereivel, az egész nemzet, mély-' ségeivel és magasságaival, ö. lentről, a mélyből nézte s akar-' ta mozdítani, a jobb felé a magyarság életét — nekünk már megadatott az is, hogy meg-* hódítsuk azt az eszmei magas* latot, ahonnét beláthatjuk az egész országot, az egész világot, ahonnét felelni lehet írói módon, a teljes igazság szavá-;' val a történelem mai kérdései-' re. S népünk mai kérdéseire.Csak akkor leszünk méltók hozzá, az'ő emlékéhez, ha meghódítjuk magunknak ezt a ma-' gaslatot. Mi nem élhetünk és, nem alkothatunk már úgy, hogy Csécsén, Balmazújvároson, Ozorán, Orosházán vagy Budapesten vagyunk csak iga-zán otthon — az egész nem- zet akarja, hogy fiai legyünk, S hogy azok lehessünk — Móricz is segít bennünket. Tanuljuk meg tőle a nép, a haza forró szeretetét s azt a nagy belső eltökéltséget, ami őt hajtotta, hogy nem saját írói elképzeléseihez akarta for-i málni a valót, hanem az ele-* ven valóságból igyekezett választ találni arra, amit a nép, a történelem kérdezett. — Járjuk, mint járná ő is, ha közöttünk lenne még az országot sírjuk, amit a ma parancsol! Darvas József nagy tapssal fogadott beszéde után ünnepiműsor. ..következett,élet szépségét és boldogságát próbálja hirdetni, utalok a »Harmatos rózsá«-ra és a »Pillangó«-ra. Móricz Zsigmond szerette az életet, szerette az embert, békességet, boldogságot szánt az emberiségnek. Legtöbbször ebből a vágyából származnak gyönyörű szerelmi idilljei, nem pedig abból, hogy a valóság véres ellentéteiről megfeledkezett. Ez a vágy az idill, a harmónia, a szépség és a boldgság után sokszor akadályozta abban, hogy társadalomp kritikája mindvégig következetes legyen. Másrészt ebben a vágyában éppúgy van előremutató vonás, mint népforradalmi útkeresésében. Móricz a legnagyobb magyar kritikai realista, de meg tudta „Tanuljunk Móricától, mi, utódai s örökösei, magyar írók!66 A Szovjet írószövetség távirata Révai József nagy tapssal fogadott beszéde után Kónya Lajos, az írószövetség főtitkára felolvasta a Szovjet írószövetség táviratát. »A magyar néppel együtt őrizzük a magyar nép kiváló fia, a magyar reakció tehetséges leleplezője, a nagy hazafi és demokrata, Móricz Zsigmond emlékét. Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar irodalom folytatva és továbbfejlesztve a múlt legjobb íróinak demokratikus és realista hagyományait, új eredményeket ér el a békéért és a szocializmusért vívott harcban. A Szovjet írószövetség megbízásából, Alekszandr Fagyejev. Az ünnepség részvevői nagy tapssal fogadták a szovjet írók testvéri üdvözletét. Ezután Darvas József közoktatásügyi miniszter, az írószövetség elnöke mondott emlékbeszédet, amelyből az alábbi részleteket közöljük: DARVAS JÓZSEF ! 3