Magyar Nemzet, 1952. december (8. évfolyam, 282-305. szám)
1952-12-23 / 300. szám
Reid, 1952. december 23. ManHiftaer A Nemzeti Múzeum jubileumi kiállítása SZÁZÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT született meg a Magyar Nemzeti Múzeum, amiikor Széchenyi Ferenc a nemzetnek adományozta könyvtárát, gyűjteményeit s ezzel egy országos nemzeti múzeum alapját vetette meg. Nagy ünnepe ez nemcsak a Magyar Nemzeti Múzeumnak, hanem az egész magyar népnek is. A jubileum alkalmából a Nemzeti Múzeum dísztermében az ünnephez méltó körültekintő gonddal rendezett kiállítás idézi fel a múzeum másfél évszázados múltját és mutatja meg szemléltetően a felszabadulás óta elért fejlődést. A MÚZEUM dísztermének első tárlójában az 1802-ben kelt alapítólevél eredeti példányát látjuk üveg alatt, mellette Kazinczy elsárgult levele méltatja Széchenyi Ferenc nagylelkű cselekedetét. Ott állnak az alacsony, keskenyfiókos kis empír szekrénykék, melyekben a Széchenyi-féle éremgyűjtemény darabjait őrizték, magyar pénzeket, érmeket, tallérokat s ebből a szerény magból nőtt ki az idők folyamán a világ ma legnagyobb, 200.000 darabot számláló keleti-barbár pénzgyűjteménye. Vastag könyv őrzi azok neveit, akiknek buzgalmából, bőkezűségéből a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye megnőtt, különféle történeti és műtárgyakkal gyarapodott. Megtaláljuk ebben a jegyzékben Arany János, Jókai nevét, Kazinczyét, aki könyveket, metszeteket ajándékozott, de szerepel ezer és ezer adakozó, akiknek emlékét talán ma már csak ez a vaskos fóliáns őrzi. Hadd jegyezzünk fel néhányat: Jablonszky András egyetemi szolga három darab pénzt, Kukackai Fridolin vasúti tisztviselő két kisbronzot, Ferenc, az Arany Sas szolgája egy régi húszast ajándékozott a múzeumnak. S be vannak jegyezveebbe az albumba szegény földműveseknek százai, akik egyegy cseréppel, korsóval, tallérral, szerény adományaikkal öntudatlanul is a magyar kultúra fejlesztését szolgálták. Az adományozások révén egyre szükségesebbé vált önálló múzeumépület emelése. A következő tárlóban látjuk a kidolgozott tervezetet, amely szerint Vild János, a mai Kossuth Lajos utca és Szép utca sarkán levő telekre gondolta elhelyezni a Nemzeti Múzeum végleges hajlékát. Ez 1807-ben volt, de 30 évnek kellett eltelnie, míg a reformkor haladó törekvései végikép megérlelték a Nemzeti Múzeum épületének kérdését. 1836-ban Pollack Mihályt — akinek Than Mór megörökítette finomalkatú arcát is itt látjuk — bízták meg a tervek kidolgozásával és egy következő üvegszekrény fakuló újságcikke 1837. június 22-én arról ad hírt, hogy megkezdték a Nemzeti Múzeum alapjának ásását. 1846-ban készen áll a fistomarányú, merész téralakítású, a részletek ötletességében gazdag, felemelő térhatású Nemzeti Múzeum. Ugyanekkor beköltözik a gyűjtemény s megnyílik Kossuth védnöksége alatt az első kiállítás, az iparmű kiállítás. Színezett kőrajzok. Alt Rudolf metszetei élénkítik a tárlókat s a »Henderik erről ír, hogy »a Nemzeti Múseum immár örömmel emeli fel homlokát«. A KÖVETKEZŐ DOKUMENTUM-CSOPORT a múzeum forradalom alatti történetét hozza elevenen közelségbe. Itt van a Nemzeti Dal kottája, Madta Váltót Imre, zenére s énekre szerző Kálózdi János*. Címlapját metszet ékesíti: végeláthatatlan lelkes tömeg előtt Petőfi a múzeum lépcsőjén szavalja a Nemzeti Dalt. E kotta mellett k kapott helyet Pulszky Ferenc, a múzeum későbbi igazgatójának színes metszet-képmása, mely nemzetőri karszalaggal, kokárdával, tollas föveggel ábrázolja. Ebben a teremben, ahol most 150 év fény és árnyékból szőtt emlékein gondolkodhatik el a látogató, tartotta a 48-as felsőház üléseit, 49-ben Vagy Sándor seregeinek tiszteletére itt ültek lakomát a forradalmi ifjak. Egykorú feljegyzések beszélnek arról, hogy a Nemzeti Múzeumban szervezték meg a forradalom egyik partizáncsapatát és a forradalom egyik fegyvertárának a gyűjtemény nyújtott rejtekhelyét. Rendkívül értékes Kossuthnak a Közlönyben 1848. november 30-án megjelent rendelete: tudományt a harcok között sem szabad felejtenünk, sőt azt ápolni mindenkor kötelességünk....És a rendelet a továbbiakban meghagyja, hogy a sáncolási munkák körül dolgozóknak szigorú vigyázattal kell lenniük a munkaközben talált régiségekre, sőt ásatási naplót kell vezetniük. A KIÁLLÍTÁS MEGMUTATJA az első tudományos kiadványokat, az első katalógusokat, az akkor még gyermekcipőben járó régészeti kutatás eredményeit, a kelyheket és díszkupákat, melyek a benepusztai első honfoglaláskor leletből származnak. A következő szekrényekben elhelyezett anyag arról az időről beszél, amikor már Rómer Flóris, a ma is megjelenő Archeológiai Értesítő megindítója és Pulszky Ferenc voltak a múzeum igazgatói; az 1876-os nemzetközi őstörténelmi és embertani kongresszusról, ahol e két kiváló tudós ismertette meg külföldi szakemberekkel a múzeum munkásságát és kiadványait, melyek nagy megbecsülést keltettek Európaszerte. Az 1919-es Tanácsköztársaság a múzeum munkáját is fellendítette. Múzeumi munkástanfolyamokat indítottak s ezeknek plakátjairól hangzanak felénk e szavak. »lme, feltárjuk előttetek a tudás és a művészetek hétpecsétes kapuit. Jöjjetek seregestül és nézzetek körül, ahonnan eddig ki voltatok rekesztve. Ezentúl tietek lesz a művészet minden szépsége s a tudás minden gazdagsága.* Egy másik felhívás így hangzik: »Meg kell tanulnotok látni a szépet, munkában meggyilkolt és elsatnyult érzéketeknek fel kell támadni, hogy részesei lehessetek minden harcosok és szenvedéstek eredményeinek, a kultúra, a szépség birodalminak. Ezt nem lehet forradalommal, erőszakkal elsajátítani. Ezt tanulással, munkával lehet.« De a fasizmus évtizedei ismét szűkre csukták a kapukat a dolgozó nép tudásvágya előtt. A Horthy-korszak a Nemzeti Múzeum életére is súlyos csapásokat mért. Ha a kiállított költségvetésekből csak egyetlen évet emelünk is ki, kiderül, hogy 1932-ben a múzeum gyarapítására 968 pengőt szavaztak meg, ásatásra 85 pengőt és így tovább. Ez volt a fizetés iben gyakornokok és" 'az ADOB*Séták keserves korszaka, amikor a mú ■ zeum tisztviselőinek egyik legfontosabb feladata volt társadalmi úton segélyeket szerezni, s maga a múzeum egykori főigazgatója is egyik kiadvány előszavában drámai szavakkal ecseteli a múzeum katasztrofális helyzetét. A kiállítás ezután az ostromot mutatja, az ostrom utánt, amikor valóságos romhalmaz volt a Nemzeti Múzeum. De a következő képek már az újjáéledést ábrázolják. GYORS ÜTEMBEN pereg le szemünk előtt az újjáépítés, a freszkók, a műtárgyak restaurálása s 1948. április 4-én már itt fogadhatja, a rendbehozott épületben, a múzeum a szovjet bizottságot, mely a Szovjetunió baráti gesztusaként visszaszármaztatta történeti ereklyéinket, a 48-as szabadságharc zászlóit. Ami ezután következik, arra már jól emlékeznek dolgozóink, hiszen évente százezerszámra fordulnak meg kiállításokon, de az talán nem olyan köztudott, hogy mennyi új, korszerű raktárhelyiség, restaurátorműhely és más, a tudományos munkához nélkülözhetetlen berendezés épült azóta a Nemzeti Múzeumban. Térkép mutatja a múzeumi hálózat kifejlődését, az egész országra kiterjedő széleskörű ásatási tevékenységet, melyek közül csak kettőt említünk: a sztálinvárosi ásatást, mely egy 1600 sírból álló bronzkori urnatemetőt tárt fel és a visegrádi ásatások legújabb eredményeit, azt a jelentős, felfedezést, hogy a Mátyás-kori reneszánsz diszkút alatt egy gazdagon faragott, minden valószínűség szerint Zsigmondkoraben, másik díszkútra bukkantak. Az oldaltermekbe az Iparművészeti, a Keletázsiai és a Néprajzi Múzeum hozta el legszebb és legjellemzőbb tárgyait a jubileumi kiállításra és egy külön teremben kapott helyet a rendkívül vonzó kosztümtörténeti kiállítás. A Magyar Nemzeti Múzeum valóban most tölti be igazán azt a hivatását, hogy az egész magyar nemzet múzeuma, nevelője, történeti emlékeinek hű őrzője legyen. A múlt évben másfélmillió látogatója volt a gyűjteményeknek, az alapításkor alig 4000 régiség ma mintegy 6 millióra gyarapodott. A Nemzeti Múzeum 478 dolgozója együttesen és közösen vállalja a jelszót: »a múzeumok is a szocializmust építik«, hogy valóban a dolgozó népé legyen »a művészet minden szépsége, a tudás minden gazdagsága*. .. A kiállítás megnyitása Hétfőn délben a Nemzeti Múzeum ünnepélyesen feldíszített dísztermében megnyílt »A 150 éves Magyar Nemzeti Múzeum* című idállítás, amelyen Jánosi Ferenc, a népművelési miniszter első helyettese mondott ünnepi beszédet. Felidézte az alapító Széchenyi Ferenc emlékét, azoknak a reformkori és szabadságharc alatti múzeumvezetőknek az alakját, akik határozottsággal jelölték meg ,a múzeum feladatát abban, hogy a gyűjteménynek nevelni és okulást kell nyújtani az egész népnek. Emlékeztetett a szabadságharcot követő nemzeti elnyomásra, amely a Nemzeti Múzeum sorsára is kihatott, a kiegyezés utáni időszakra, amikor a múzeum elvesztette legértékesebb kincsét, a nemzeti közvélemény érdeklődését. És emlékeztetett a Magyar Tanácsköztársaság dicsőséges korszakára, mely ha rövid időre is, hivatása magaslatára tudta emelni a múzeum ügyét. A Horthykorszak a múzeumok területén is gátlástalanul szolgálta ki az uralkodó osztály érdekeit és méltó betetézése volt e kornak, mikor a múzeumok legértékesebb anyagát, a náci nyilas banditák Nyugatra hurcolták. Jánosi Ferenc ezután arról beszélt, hogy a fordulat éve után a párt és a kormányzat támogatásával hogyan indult el múzeumügyünk a felemelkedés útján. Vannak eredmények — állapította meg — a tudományos munka és a szakmai kérdések tisztázása terén, de a frontáttörés, a szocialista múzeumügy kialakítása még nem történt meg. _— A 150. évforduló alkalmából nem elég a nagy rmiltra emlékezni — mondotta Jánosi Ferenc —, világosan kell látni, a még nagyobb jövő feladatait. Szorosan kell kapcsolódni ötéves terveink legfontosabb politikai, gazdasági, kulturális feladataihoz, szocializmust építő, békét védő népünk égető kérdéseihez, s szovjet tapasztalatok mélyreható felhasználásával kialakítani egy eleven, harcos, a felvetődő kérdésekre gyorsan reagáló agitációs, népművelési munkát. Népünk érdeklődése, szeretete, támogatása igényli, hogy múzeumaink dolgozói forrjanak egészen egybe népünkkel, szolgálják teljes hűséggel érdekeit — fejezte be beszédét Jánosi Ferenc. Ezután Fülep Ferenc, az Országos Magyar Történeti Múzeum főigazgatója ismertette a múzeum történetét, majd rámutatott arra, hogy népi demokráciánk soha nem látott áldozatkészséget tanúsít múzeumaink iránt. A Nemzeti Múzeum újjáépített épülete ma fővárosunk büszkesége. Múzeumainkban komoly tudományos kutatás folyik s tudományos eredményeinket megtermékenyítette a szovjet tudomány egyre növekvő megismerése, kutatóink egyre elmélyültebb marxista-leninista felkészültsége. Ezután a jelenlevők megtekintették a rendkívül érdekes, kiváló szakértelemmel elrendezett kiállítást. _______ Varsóban megnyílt „Magyarország a szocializmus útján" című kiállítás December 20-án Varsóban, a Nemzeti Színház kamaratermében ünnepélyesen megnyitották a Magyarország a szocializmus útján című kiállítást. A kiállítás bemutatja a felszabadulás óta elért eredményeinket, a Szovjetunió önzetlen támogatását, valamint a magyar és lengyel nép egymáshoz való új típusú kapcsolatát. A nagy érdeklődéssel kísért kiállítás a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a kormány, valamint a társadalmi és kulturális élet képviselőinek jelenlétében nyílt meg. Az ünnepélyes megnyitón megjelentek a baráti országok Varsóban akkreditált diplomáciai testületeinek képviselői, köztük D. I. Zajkin, a Szovjetunió lengyelországi ügyvivője. A kiállítást Jan Karol Wende, a külföldi kulturális kapcsolatokat ápoló társaság igazgatója nyitotta meg, majd Drahos Lajos, a Magyar Népköztársaság varsói rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere mondott beszédet. / /■ SZÁRNYALÓ DALLAMOK SZOVJET HANGVERSENYFILM Élénken emlékeznek még a mozilátogatók a »Nagy koncert«-re. Ez a kiváló filmalkotás új műfajt vezetett be a vetítővásznon: a hangversenyfilmet. Az új filmműfajt a szovjet emberek igénye hozta létre. Abban a hatalmas fejlődésben, amely a Szovjetunió népeit az általános műveltség tekintetében magas szintre emelte, a zene, a tánc tömeges művészetté vált; a szovjet emberek nemcsak szeretik, élvezik a művészet klasszikus és új alkotásait, hanem igénylik is azokat. Tudják, hogy a művészet életük része, gazdagodnak vele, új erőt meríthetnek belőle a termelésben végzett jó munkájukhoz. S melyik művészet a legalkalmasabb, hogy a nép legszélesebb tömegeihez közvetlenül juttassa el a zenét, a táncot, ha nem a film, amely a művészetek legnépszerűbb, legelterjedtebb fajtája. Most újabb szovjet hangversenyfilm került a magyar közönség elé, a »Szárnyaló dallamok*. Ha aNagy koncertet* hangversenyfilmnek nevezzük, akkor a ^Szárnyaló dallamokra* még inkább illik ez az elnevezés. Itt ugyanis hiányzik a keretmese (amely az előbbiben oly vonzóan és ügyesen fűzte össze az egyes műsorszámokat) és valóban hangversenyszerűen kapjuk a változatos műsort, mintha, csak Moszkva vagy Leningrád egyik nagy koncerttermében ülnénk. A film, a maga sajátos művészeti kifejezőeszközeivel jelentékeny pluszt ad hozzá a zene- és táncművészethez. Kitágítja a kereteket, széttolja a hangversenyteremnek számára szűk falait, kivisz az életbe, a természet valóságának ábrázolásával vizuálisan is kifejezi azt, amit a zene csak hangokban tud elmondani. A. «Szárnyaló dalainak« rendezői, A. Ivanovszkij és H. Rappaport, ezt a nem könnyű feladatot oldották meg sikeresen. Igen jó mindjárt az indítás. Csajkovszkij Pathétique szimfóniájának induló tétele pattog, élettel telített, erőteljes muzsika; az orosz nép hangja ez. Közben a filmfelvevőgép lencséje a hangversenyterem egyes, jellemző pontjait villantja fel, s kifejezi a hangverseny légkörének nemes hangulatát is, főként azzal, hogy megmutatja a karmester és a zenekari tagok külsőleg is megnyilvánuló művészi elmélyültségét, felelősségtudatát. Mindjárt ezután a film egyik legmegragadóbb részlete következik: Glinka »Ivan Szuszanyin« című operájából egy nagyszerű jelenetsor. Az is, aki nem ismeri a dalművet, ebből az előadásból világosan megérti a mű lényegét, magas eszmei mondanivalóját. Iván Szuszanyin, az orosz nép hős fia, a hazájárért életét áldozó öreg muzsik Mihajlov páratlan erejű alakításában szinte valóságosan megjelenik előttünk. A kiváló basszista az operaéneklés és az operajátszás legmagasabb fokán teljes emberként alkotja meg a Glinka elképzelte alakot, s nehéz eldönteni, hatalmas orgánumával, mesteri éneklésmódjával, vagy pedig mélyen átélt színészi alakításával teremti-e meg a közönség számára a nagy élményt. Nem is egyikkel vagy másikkal, különkülön, hanem az operai emberábrázolás tökéletes szintézisével. A film a maga részéről még jelentékenyen fokozza a művészi megjelenítés erejét, mivel módja van rá — s a rendezők élnek is a lehetőséggel —, hogy közvetlen közelbe hozza a művész alakítását s az arcjáték emocionális kifejezéseit is szemléltetően juttassa érvényre. Az Opera színpadán szereplő művész és a közönség között ilyen fokú közelség, a dolog természetéből adódóan, nem is lehetséges. A másik, igazi zene- és filmélmény Sosztákovics »Dal az erdőről” című oratóriumának részlete, amely egyben méltó befejezése is a filmnek. Sosztákovics a természet átalakításának sztálini tervét énekelte meg oratóriumában. Messzehangzó zengéssel, csakugyan szárnyaló dallamokkal fejezi ki Sosztakovics a szovjet nép alkotó munkáját, jövőjének ragyogó távlatait. A rendezők — és tegyük hozzá, Sz. Ivanov, a kitűnő operatőr — a filmművészet sajátos eszközeit a nagy témához kapcsolódva mesterien használták fel. Mély hatást kelt a zene tartalmát kifejező képsorozat — színes a film! —, amely a valóságban mutatja meg a szteppék éghajlatát megváltoztató erdősávokat, a vízierőműveket, a Volga—Don-csatornát. A film zenei részében még Csajkovszkij »Pique Dante” c. operájának egy részletét kapjuk és a »Lenin-hegyen« című népszerű dalt, utóbbinak filmszerű megoldása Moszkvába, a hatalmasan épülő világvárosba vezeti el a mozilátogatót. A táncok közül kiemelkedik G. Ulanova és V. Preobrazsenszkij kettőse. A nagy táncművésznő és partnere Chopin Cismoll keringőjét táncolja utolérhetetlenül finom és kifejező poézissel. Élmény a Mojszejevegyüttes népi tánca. A film itt is kiválóan megfelelt különleges hivatásának és úgy tudta a néző elé hozni, a nézővel megértetni a Mojszejev-együttes nagy művészetét, hogy túltett a színpad érzékeltető hatásán. Arra gondolunk, amikor felülről fényképezték a nagy térformákat, az egymásba folyó köröket, a tömegek változatos mozgatását. Érdekes betekintést ad a film Hacsa Burján »Gajaneh« című balettjébe. Itt különösen figyelemreméltó, hogy a keleties kolorit kibontakoztatásában mikép vegyíti a koreográfus a klasszikus balett formáit a népi tánc formáival. Glazunov »Raymor,da« című balettjéből hoszszabb részletet látunk N. Dugyinszkajával és K. Szergejevvel a főszerepekben. Ez a balett — s a táncbeli megoldás — sok szép részletet tartalmaz, de a pantomim és a klasszikus balett összekapcsolása Itt nem egészen szerencsés. Ugyanaz a Raymonda, aki egyszer aszályos ruhában sétál, a másik pillanatban tüllszoknyácskában piruettezik, csinálja az arabeszkeket. S a film még jobban hangsúlyozza az ebből adódó valószerűtlenség tényét. Tudnunk kell azonban, hogy a szovjet balettművészet a szocialista realizmus szellemében történő valóságkeresése közben őrzi a klasszikus baletthagyományokat s műsoron tart olyan régi, romantikus balettműveket is, amelyekben sok a valószínűtlen elem. (Az ilyen művek túlsúlya ellen emelte fel szavát Mojszejev a »Balett és valóság* című, a közelmúltban megjelent cikkében.) A »Szárnyaló dallamok* újabb sikere a szovjet művészetnek és beszédes bizonysága a Szovjetunió széles néptömegekre gondoló kultúrpolitikájának. Moszkva és Leningrád kiváló művészei: énekesek, muzsikusok, táncosok, filmesek ennek a széleskörű kultúrpolitikának teljes megértésével egyesítették erejüket, hogy létrehozzák e fontos és nagyjelentőségű filmalkotást, amely bizonyára a mi dolgozóink körében is meleg fogadtatásra talál. Szenthegyi István Ünnepség a „Szovjet költészet antológiája" és a „Magyar költészet antológiája" megjelenése alkalmából A népművelési minisztérium és a Magyar-Szovjet Társaság vasárnap este az Eötvös Loránd Tudományegyetem aulájában ünnepséget rendezett a Magyar költészet antológiája és a „Szovjet költészet antológiája« megjelenése alkalmából. Az ünnepi beszédet Benjámin László kétszeres Kossuth-díjas költő mondotta. Benjámin László a szovjet költészet antológiájáról szólva elmosotta, hogy az külsőségeiben, gondos kiállításában is tükrözi: az új magyar olvasók egyre növekvő tömege milyen mélyen megszerette a szovjet irodalmat, menynyire felismerte ennek az irodalomnak jelentőségét, élenjáró szerepét új életünk, új kultúránk alakulásában, szocialista emberségünk formálásában. — Emlékezzünk meg most — folytatta Benjámin László — a magyar költészet Moszkvában megjelent gyűjteményéről. Sok évszázados nagy költészetünk a maga teljességében ezzel az antológiával lép ki határaink közül. Új költészetünk átszárnyal már az ország határán, s a nemzeti közösségen túl, egy nagyobb közösséghez, a népek közösségéhez szólhat. A magyar költők hangjára már az egész világ figyel, s ezt tudnunk kell nekünk, mai magyar költőknek, nem mint elvonult magányukban pepecselő művesekre, hanem egy szabad és megújult, alkotó nép érzelmeinek és gondolatainak, harcainak és eredményeinek megszólaltatóira néznek ránk, új idők új dalait várják tőlünk. — Erre figyelmeztessen minket mindkét antológia — mondotta Befejezésül Benjámin — a magyar költészet hivatására,szerepére és jelentőségére népünk és az emberiség harcaiban, a haladásért és a békéért s segítse szándékainkat, erősítse hangunkat, hogy nagy költészetünk méltó folytatói és a szovjet költészet fegyvertársai lehessünk. Benjámin László Beszéde után magasnívójú kultúrműsor következett, amelyen nevees művészeink magyar és szovjet írói és költők műveiből adták elő, , Január 8—14-ig Csehszlovák Filmhét »Országaink filmművészete erősítse népeink barátságát, békeharcát!* — Ezzel a jelmondattal rendezik meg 1953. január 8-tól 14-ig hazánkban másodízben a Csehszlovák Filmhetet. A filmhéten öt új játékfilmet, két új dokumentumfilmet mutatnak be, s újra műsorra kerülnek a már régebben nagy sikert aratott csehszlovák filmek. Az új csehszlovák filmek között láthatjuk majd a »Holnap mindenki táncraperdül című színes, zenés, táncos vígjátékot, amely az idei karlovyvaryi filmfesztiválon a »Nemzetek közötti barátság“ díját nyerte. Bemutatják a fesztivál másik 1811- nyertes csehszlovák filmjét gőgös hercegnő* című mesefilmet. Egy nagy cseh tudós* expedíciójának kalandjait mutatja be azAfrikában történt* ami érdekes film. Az igen fejtett csehszlovák bábfilm-gyártás a színes, mulatságos, magyarul beszélő, egész előadást betöltő »Kulcskeresők«-et jelentkezik. Bemutatják ezenkívül »A nép művésze« című filmet, amely Mikolas Ales, a halhatatlan cseh festőművész életét dolgozza fel. Végül a »Győzelmes menet* és a »Szivárvány Szlovákia felett* című új dokumenntumfilmek szerepelnek a filmhét műsorán. ÚJ SZÉPIRODALMI KÖNYVEK A közeli napokban számos nagyjelentőségű szépirodalmi művet adnak ki könyvkiadóink. A Szépirodalmi Könyvkiadó a Magyar Klasszikusok sorozatban kiadja Arany János válogatott műveinek első kötetét és — új válogatásban — József Attila verseit. Móricz Zsigmond válogatott művei sorozatában pedig a Rózsa Sándor-Ciklus első két kötete jelenik meg. Az élő magyar irodalmat Aczél Tamás Sztálin-díjjal kitüntetett író »A szabadság árnyékában« című regényének új kiadása, Hámos György »Harcok és harcosok» című Irodalmi riportkönyve képviseli. A klasszikus irodalom számos kimagasló műve kerül olvasóközönségünk kezébe. Homeros »Iliassa, Shaw válogatott színműveinek két kötete, Thackeray »Henry Esmondo és Zola »Igazság« című regényei jelennek meg a közeli napokban. A népi demokratikus irodalmat Ma Feng és Ilszi Zsung kínai írók »A lülengi hegyekben* című regényes írása képviseli, amely a kínai partizánmozgalom kialakulását s a japán betolakodók elleni harcot ábrázolja. Az új Magyar Könyvkiadó Gorkij Válogatott Művei sorozatában két kötetet, az »Egyetemi éveim* című önéletrajzi elbeszélést és Gorkij színdarabjait adja ki. E kötetben szerepel a többi között a »Kispolgárok*, az »Éjjeli menedékhely az »Ellenségek«, továbbá 4zjegor Bulicsov és a többibkik című színdarabja. *' .