Magyar Nemzet, 1953. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1953-02-01 / 27. szám

4 Kincsesbánya a láp helyén Ötvenezer holdat változtatnak termőfölddé a Balaton vidékén Félévszázaddal ezelőtt, amerre a szem ellátott, nem volt errefelé más, mint nád, szittyó, sás és zsombék. Mocsaras, lápos terület húzódott a Balaton mentén egész Boglártól Tapolcáig. A tó vize tavasszal kiöntött, nyáron visszahúzódott, feláztatta a földet és nem lehetett semmire se használni ezt az 50.000 holdas lépos területet. Később, amikor a Balaton vízrendezési kérdése megoldódott és csatornázták a Zalat, hatalmas kaszálóként használták az ősrétet. A Festetichék birkagulyáit és a Széchenyiek bivalycsordáit terelgették a juhászok és a pásztorok kora tavasztól késő őszig. Számottevő mezőgazdasági kultúra azonban nem volt itt, bármennyire is hihetetlenül hangzik. Csak a felszabadulást követő esztendőkben, 1948- ban kezdett alápos talajok szerkezetével és azoknak a mezőgazdasági termelésbe való bevonásával foglalkozni a keszthelyi kutatóintézetben Kemenesi Ernő professzor. Az eredmények meglepőek voltak, szinte káprázatosak. Kiderült, hogy ez a hatalmas terület, ha helyes művelésbe veszik, az ország kincsesbányájává válik. Tejjel és mézzel folyó Kánaán lesz a lápok vidékén. A lápvidék két nagy területre osztódik. Az egyik a keletbalatoni lápvidék, amely Balatonszentgyörgytől Boglárig terjed, a másik, a nagyobbik, a nyugatbalatoni lápvidék Balatonszentgyörgytől Tapolcáig. A keleti részen már működik a nagybereki állami gazdaság 7000 hold feltört területen. Az ősláp nyugati részén a Keszthelyi Kutatóintézet kísérletezik a mezőgazdasági kultúra meghonosításával. Az itt elért eredményeket a nagybereki gazdaságban valósítják meg a gyakorlabán. Ezek az eredmények pedig olyan csodálatosak, hogy gondolkodóba ejtik az embert. Bélák Sándorral, a Kutatóintézet növénytermelési osztályának vezetőjével beszélgetünk erről. Kár, hogy tél van, s amit mond, azt csak fényképeken tudja megmutatni. De a fényképeket is kétszer meg kell nézni , mert nem bizonyos a látogató, jól lát-e, vagy csak a szeme káprázik. Nem, ez mind valóság. A fejlett mezőgazdasági tudomány és a föld rendkívüli tápértékének az eredménye. Nyolcméteres tőzeglerakódás Erről kezdjük a beszélgetést, a szittyós, zsombékos, hepehupás lápokról, amelyeken csak savanyú fű termett még pár esztendővel ezelőtt is. A kísérletek során Kemenesi professzor megállapította, hogy ez a terület tápanyagokban rendkívül gazdag. Van olyan része, ahol nyolc méter vastag a tőzeglerakódás, amely növényi maradványokból tevődik össze. A talajnak 2,6 százalék a nitrogéntartalma (ugyanakkor a karcagi földnek 0,03 százalék) és meszet is igen nagy mennyiségben tartalmaz. A csigahéjak maradványainak tömege egész krétaszigeteket képez a nagyterek kerületben. Ez a nitrogénnel párosult nagy mésztartalmú gyors fejlődést eredményez a növényeknél. Van azonban, ami hiányzik a talajból: a foszfor és a káli. Ezek csak nyomokban vannak meg, tehát itt az egyik magyarázata annak, hogy miért nem vonták mezőgazdasági művelés alá a lápréteket. Ezeken a területeiken műtrágya nélkül eredményt elérni nem lehet. A káli és a szuperfoszfát együttes adagolásának azonban óriási, sok esetben több mint 300 százalékos termésfokozó hatása van. Itt a kulcsa a hatalmas termésnek. — Jövőre feltörjük az egész területet — mondja Bezák Sándor. — A Tervhivatalban már készülnek a tervek, hogyan hasznosítsuk ezt a nemzetgazdasági szempontból szinte felmérhetetlen jelentőségű 50.000 hold lápos területet. Először is a vízrendezés kérdését kell megoldani. A lápi gazdálkodásról sem elégséges elvezetni a vizet, mert ha szükség van rá, ugyanúgy vissza is kell vezetni. Tehát tökéletes csatornázási rendszert kell kiépíteni. Szükséges ez azért is, mert a lépi területen több vizet használnak a növények. Míg az ásványi területen egy kilogramm szárazanyag telepíésére a növénynek 5—600 liter vízre van szüksége, itt, a lápos területen, ahol szinte gyorsvonat sebességgel fejlődnek a növények, 800 liter víz kell a fejlődésükhöz. A legkedvezőbb talajvíznívó a 80—100 centiméter közötti vízszint, s ennek biztosítása nem is nehéz, mert a területek völgyekben fekszenek és víz is van elegendő. Az öntözést duzzasztással végezzük. Naponta 6—7 centit nő a kender A növények rendelkezésére álló vegetációs idő itt rövidebb, mert bár a talaj nehezebben melegszikel — de ha felmelegszik, akkor nagyobb hőt fejleszt. Az ásványi talajokon elvetett növények hamarabb kifejlődnek, de a lápi földbe későbben vetett növények utolérik ezeket. A kender például 6—7 centimétert nőtt naponta. Ezt a gyors fejlődést a talaj bő nitrogéntartalma okozza. Felmerül az a kérdés is beszélgetés közben, hogy váljon kifizetődő-e a lápi gazdálkodás? Bélák Sándor ceruzát vesz elő. Íme a számadása: egy hold földre egy mázsa kálisót és egy mázsa szuperfoszfátot terítenek el, ennek 110 forint az értéke. Ami viszont terméstöbbletben jelentkezik, ez kukoricánál 26 mázsa, kendernél pedig 31 mázsa! A tavalyi terméseredmények bizonyítják ezt, amikor a szárazság ellenére is 43 mázsa kendert és 38 mázsa kukoricát takarítottak be egy hold földről. Ami még lényeges, a műtrágyák hatása 2—3 esztendőre kiterjed, s ezekben az esztendőkben is ugyanolyan százalékarányban növekedik a termés. Szüksége van a lápi találnak a műtrágyák mellett istállótrágyára is, ami szintén meglepő. Erre azért van szükség — magyarázza Bélák Sándor —, mert a talajok baktériumban igen szegények. Az istállótrágyával oltják be a talajt baktériumokkal. Vannak helyzetek, amikor az ember önkénytelenül is előkapja a ceruzáját és számolni kezd. Ez történik most is. És az eredmény rendkívül érdekes. Tíz kocsi trágyát hordanak ki a földre és ütésaljának két zsák műtrágyát. Ami több termést jelent ez például a sárgarépában, azt tíz kocsival haza sem lehet hozni. Egy holdfődön a nyugati lápvidéken 480 mázsa sárgarépa termett s ez 48 kocsi répát jelent A keletbalatoni lápvidéken takarmányrépából a múlt esztendőben 637 mázsát takaritottak be holdanként. Budapest tejellátása — egy községből! — Elsősorban a nagy tömeget képviselő zöldtakarmányoknak, a gyök- és gumósnövényeknek kedvez ez a talaj — folytatja a felvilágosítást Belák Sándor. — Kitűnően díszlenek az őszi takarmánykeverékek. A zöld futószalagot áprilistól a következő év februárjáig, tehát tíz hónapon keresztül biztosítani tudjuk. A bíboros őszi zabból 276 mázsa takarmányt takarítottunk be. A kukorica csatornádé termése 394 mázsa, a takarmánykáposzta termése 240 mázsa volt holdanként. Megáll az ember kezében a ceruza, hogy aztán újabb számadásokba kezdjen. Milyen lehetőségeket rejt magában ez a hatalmas terméseredmény? Egy hold termése tehát hat tehén kiteleltetésére elegendő (Karcagon két hold termi meg egy tehén eleségét). Budapest tejellátására, ha személyenként és naponta 2 decilitert veszünk, elegendő 30.000 tehén termelése. Tehát 5000 hold lápi terület takarmánytermesztése biztosítaná a tehenek élelmezését és Nagyberek el tudná látni tejjel, vállál a fővárosit Harmincezer tehénnek 300 nagy istállót kellene építeni és egy új állattenyésztéssel foglalkozó falu létesülne a lápok vidékén. S minderre elegendő a lápi földeknek egytiized része. Valóban tejjel-mézzel folyó Kánaán ez a terület. A cukorrépa úgy megterem, hogy egyelnie kell és kiszedése a legegyszerűbb módon történik, a laza földből cipőorral ki lehet túrni. Burgonyából tavaly 138—140 mázsa átlagos eredményt értek el. Az itt termesztett burgonya étkezésre nem elsőrangú, mert túlságosan lisztes, szélső, viszont ez a lápi terület a burgonya szanatóriuma. Ha egyszer ide burgonya kerül, akkor az kigyógyul minden betegségéből, örökre védett lesz és regenerálódik. ötméteres napraforgó s a magtermelés? — Tavaly a napraforgóval kísérleteztünk. A keletbalatoni lápvidéken egy holdon 30 mázsa mag termett. A napraforgó szára 5 méterre is megnőtt, úgy aogy létráról kellett leszedni kosárnagyságu tányérjait. Tessék, itt a fénykép róla. Emeletes magasságú napraforgó mellett egy ember álll a képen. Szinte törpének hat. Legjobban az iregi fajta napraforgó vélt be, de szereti a talajt a kukorica is, mert egy holdon 38 mázsa termett a tavalyi aszályos esztendőben. Egyegy száron 3—4 cső volt. Rendkívüli termést adnak a lápi területen az összes babfélék, főleg a nehéz magtermelésű konzervbabok és fajtababok. A quit- Iinga-bab átlagos termése meghaladta a 11 mázsát. Nagy jelentősége van a köménymag termelésnek, 115 és fél mázsa termett egy holdon. A kapadohánytermés 22 mázsa volt. Óriási perspektívája van a száraz rizs termesztésnek. Az elmúlt esztendőben öntözés nélkül 25 mázsás eredményt értek el. Salátamag 7 mázsa termett egy holdon, ami 350 hold saláta betelepítésére elegendő. Nagy lehetőségei kínálkoznak a tűmagtermelésnek, a tarackos tippanból 701 kilogramm, a vörös élénk tízből 637 kilogramm magot termeltek. A zöldségfélék közül a káposzták, a karfiol és a zeller hozott szinte hihetetlenül magas terméseredményeket. A tejeskáposzta és a karfiol átlagos termése 130 mázsa volt, tehát ha kiszámítjuk, akkor kiderül, hogy 70 hold terméséből egész Budapest részére karfiollevest lehetne készíteni és 1000 hold ellátná a főváros egész évi karfiolszükségletét. Budapest zöldségeskertje lehetne a lápi mintagazdaság. Bélák Sándor elmondta még, hogy most a lápi vetésforgók összeállításán dolgoznak. A lápot négyéves szántóföldi művelés után műréttel telepítik be. A távolabbi perspektíva a gabonatermelés. Az idén már kísérleteket folytatnak a Szovjetunióból kapott lápi búzafajtákkal. Nem is kell olyan nagy képzelőerő ahhoz, hogy kialakuljon előttünk a jövő képe. Ha a lápi búzafajta is úgy beválik ezen a talajon, mint a gumós- és kapásnövények, akkor nem lehetetlen, hogy pár esztendő múlva az 1000 holdakon végigvonuló kombájnok 25—30 mázsa búzát takarítanak be holdanként. Nemcsak tejjel, vajjal, zöldséggel láthatná el ez a kincsesbánya Budapest népét, hanem kenyérrel is. És ahogy Bélák Sándor lelkes hangját hallom, úgy érzem, ez így is lesz. Illés Sándor Hegynek futó, kicsi budai utca a Greguss utca. A Délipályaudvartól nyílik, a budai dombok lábánál. Nem számlál többet 12 háznál, amelyek egyforma szürkék. Egy ház kiválik a tizenkettő közül. Ez nem szürke, valamikor narancsvörösre festették, de az idő, meg a szél megszórta füsttel, korommal. Most kopottak, piszkosak a falak s a repedésekben verebek tanyáznak. A kapu felett szürke tábla, rajta 10-es szám. Még egy tábla van a kapun. De ez új. Szépen, gonddal festett betűk hirdetik, hogy: »Ez a ház békeház. Legjobban szolgálja a béke ügyét. Közös munkával, egymás megsegítésével erősítjük a békeharcot.« A keskeny udvart frissen hullott hó borítja, benne sok apró lábnyom. Gyerekek nyoma. Virágágyak is vannak az udvaron, nyáron itt minden zöldelhetett Csend van, mintha egy lélek sem lakna a három emeleten. De ajtó nyílik s egy asszony lép ki az udvarra. Fehér, horgolt kendő a fején, a végét átdobta a vállán. Haja bán több már az ezüstszín, mint a barna. A kezében Geprűs most a havatkezdi bolygatni. Mintha csak ezt várták volna, két gyerek ugrik ki az egyik földszinti lakás ajtaján, s már messziről kiabálnak. — Várkonyi nénit Várkonyi néni! — Na, mi van prücskök? — Hát már sohasem lesz Jároszfilház? — kérdi a kisebbik, egy hárorrzéves-forma fiúcska. — Majd nyáron, Pityu! Ha jó idő lesz! — óh, az még soká lesz! Miért nincs most is? Az asszony nevet, de nem válaszol. Inkább a hóval törődik. Fekete utcát nyit a seprűvel a fehér takarón. Jól halad. De most én zavarom meg, s erre már leteszi a seprűt, tessékel befelé, a lakásba. Cseppnyi szobák, de otthonosak, tiszták s bennük szép bútorok. A kályhában vidám tűz ége lengeti, mint egy zászlót, a kályha felett száradó leánykaruhát. És a jó melegben Várkonyi Józsefné házfelügyelőnő, MNDSZ szervező mesélni kezd. Igaz, hogy ez nem helyes kifejezés. Elmondja annak a történetét hogy miképpen lett a Gregussutca 10-ből békeház. — Amikor 1950-ben idekerültem, ez a ház is csak olyan volt, mint a többi. A lakók alig ismerték egymást, éppen ezért nem is igen szerette senki a szomszédiját. Volt veszekedés is, összekoccanások, meg nemköszönés. Minden volt ebben a házban, csak igazi békesség nem! — mondja visszaélni éhezőn. Várkonyinét is idegenkedve fogadták a lakók. Aztán egyszerre csak azt vették észre, hogy ez az asszony lassan-lessan -beleavatkozik az életük mindennapi, megszokott menetébe. Minden érdekelte. Nem volt tolakodó, csak egy idő múlva mindenkit jól ismert, mindenről tudott. Nemcsak jelen volt: részt vett az életükben, segített. Egyszer Zelenai Jánosnénak, aki váltókezelő a Fővárosi Villamosvasútnál, megbetegedett a kisfia. A doktor tojást rendelt neki, de Zelenainénak nem sikerült tojást vennie, amikor este későn hazafelé tartott. Várkonyiné erről is tudott. Felment hozzájuk s adott a fiatalaszszonynak két tojást. — Hogy csodálkozott! —emlékezik vissza mosolyogva. — Először el sem akarta fogadni, de »megagitáltam«! Ettől kezdve Zelenainé már másként nézte az új házfelügyelőnőt. Az esetnek a házban is híre futott s lassan oszladozni kezdett az idegenkedés. Azután nyár lett s egyszer Várkonyiné kinyitotta az ebédlő ablakát. Akkor nyitott ablakot a ház új életének is-Odakint az udvarban gyerekek játszottak. A kis Varga Pista, Mányik Ildikó, Vértessi Kati, Varga Feri, meg még páran. Az asszony gondolt egyet s előszedte a bábjait. Mert képzett bábjátékos Várkonyiné. Atársulat játszani kezdett a házmesterlakás udvari ablakában, s a gyerekeknek tátvamaradt a szájuk. Odagyűltek mind s tágranyitott szemmel figyelték a vóruljárt farkas történetét. Azután másnap is jászott, a következő nap is. Negyedik napon már a szomszéd házak gyerekei is ott szorongtak az udvarban, kacagtak az »Erdei iskola állatain, a »Bakkecske meséjén«, meg a többi bábdarabon. És — csodák csodája — már néhány mama is ott ült a csöppségek között s együtt nevetett velük. — Ettől kezdve már ment a dolog! — meséli tovább. — Egyízben el kellett volna mennem egy napközibe, bábozni, de nem tudtam, mert le kellett söpörnöm a lépcsőket, meg a folyosókat. Panaszkodtam Virgárénak, aki itt lakok velünk szemben, a földszinten. Rám nézett, gondolkodott, azután kijelentette, hogy igenis, el fogok menni bábozni, mert ő majd söpör helyettem/ így is történt. Várkonyiné elment s mire hazajött, felmosva találta a lépcsőházat. Azt meg Bartos Lajosné mosta fel gyorsan, látva Vargáné nagy buzgólkodását. Ahogy teltek-múltak a napok, a lakók egyre jobban megszerették az új házfelügyelőnőt. Tekintélyt szerzett előttük. Szerették a jókedvét, mindig segíteni készségét, becsülték a társadalmi munkáját is és ettől már csak egy lépés volt, hogy — ők is dolgozzanak. Várkonyiné megtette ezt a lépést is. Először három asszonyt nyert meg az ügynek: Varga Viktornét, Strezeniczky Mihálynét és Herfurt Ottónét. Ez a három asszony belépett az MNDSZ-be és attól kezdve négyen dolgoztak, tanakodtak, hogy mit, hogyan tegyenek. Nem tanakodtak hiába! A ház lakóinak többsége dolgozó ember. Csupán néhány nyugdíjas nem dolgozik. Sok a lakók között a Fővárosi Villamosvasút alkalmazottja, laknak itt kalauznők, autóbuszvezetők, váltókezelők. Ezek rendszerint késő éjjel járnak haza s délelőtt alszanak. Flletve egy ideig csak aludtak volna, ha a sok gyerek hagyja őket. Mert 35 gyermek van a házban! Ezek azután otthon olyan lármát csaptak, hogy bizony a szülők nem igen tudtak pihenni. Strezeniczky Mihályné gondolt egy nagyot és merészet: maga köré gyűjtötte a gyerekeket, meséket mondott, játszott velük és a szülök —* nyugodtan alhattak. Csatlakozott a ^mozgalomhoz, Vargáné is, a földszintről, meg Bartosné, a harmadik emeletről. Bartosné lett a »mesemondó«, Vargáné a »/a’/ő játékmestere. Ő még a Szabadsághegyre is felviszi a gyerekeket jó levegőt szívni, így indult el a Greguss utca 10 azon az úton, amely a békeház címig vezetett. Ma már a ház szocialista megőrzésben van, a nők 90 százaléka MNDSZ tag, éspedig nemcsak tiszteletbeli, hanem komoly munkát végző. Az emeletek tisztasági és takarékossági versenyben állnak egymással Várkonyiné megszervezte a kedvezményes mozi- és színházlátogatást és most együtt járnak szórakozni. Egy idősebb, délelőtt ráérő asszony mindenkinek vásárol, aki megkéri, azok közül, akik nappal dolgoznak. Mire hazajönnek, Molnár néninél mindent megtalálnak a főzéshez. A rosszul tanuló gyerekeket Vértessiné, meg Endrődi Elemérné segítik a tanulásban. De az asszonyok nemcsak a gyerekeket segítik. Egymást is. Amikor Strezeniczky Mihályné megbetegedett, december 23-án Vargáné meg Guru Ferencné fogták magukat és kitakarították a lakást, ebédet is főztek a ház jevénőjének. Jól működik az olvasókör is. Aki csak teheti, mind ott van, nagy viták is esnek és előkerülnek később a ház »belügyei« is. Sok egészséges ötlet született már egy-egy olvasókör után, így most azt tervezik, hogy nyáron homokozót építenek az udvarbana ház gyerekeinek. Természetesen társadalmi munkával . — Nagy öröm volt ezt az utat végigjárni — mondja csendesen Várkonyiné. — De még nagyobb boldogság látni az eredményt! Igaz, a jutalmamat is megkaptam: tagjelölt lettem. Várkonyiné nem elégedett meg mindezzel. A tagsági könyv új ötletet adott neki: Rákosi Mátyás születésnapjára *Békeutcát szervezni a Greguss-utcából! Csupa békeházzal. Az as-*szonyok már tanácskoznak, tervezgetnek és aki látta ezt a házat, az nem kételkedik benne, hogy a tervezgetésből valóság lesz... Picty GREGUSS-UTCA 10 a Magyar Nemzet. .Vasárnap, 1053. fetraris. Február 18-án kezdődik a Magyar-Szovjet Barátság Hónapja A Magyar-Szovjet Társaság összehívta II. Országos Kongresszusát Népünk felemelkedésének, állandóan szépülő új életünknek legerősebb, legbiztosabb támasza, segítője, erőforrása a nagy Szovjetunió barátsága. Ezért nagy ünnep minden magyar dolgozónak a Magyar-Szovjet Barátság Hónapja, melyet az idén rendeznek meg ötödször. Ebben az évben külön jelentőséget ad a Barátság Hónapjának az a tény, hogy február 18-án lesz ötödik évfordulója a magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény aláírásának. Ez az egyezmény új életünk egyik legfontosabb állomása, s az aláírása óta eltelt öt év kézzelfoghatóan megmutatta, mit jelent népünk számára a szovjet népek baráti kézszorítása. A Barátság Hónapját közvetlenül megelőzi a Magyar-Szovjet Társaság 11. Országos Kongresszusa. A február 14-én és 15-én megrendezésre került kongresszuson jelen lesznek a szovjet nép képviselői, a baráti népi demokráciák és a nyugati országok szovjet baráti társaságainak küldöttei. Február 18-án, a magyar- szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény aláírásának 5. évfordulóján ünnepi díszelőadással nyílik meg a Magyar-Szovjet Barátság Hónapja. A Barátság Hónapjára küldöttség érkezik hazáinkba, melyben kiváló tudósok, művészek, kiváló sztahanovisták, élenjáró kolhozparasztok, a sport mesterei vesznek részt. A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja újabb alkalom lesz a magyar dolgozók számára, hogy egyre közelebbről lássák a kommunizmust építő baráti szovjet nép mindennapi életét, a mi jövőnket. A „Virággyár“ már készül a tavaszra. A nyáron oly népes, gyermekzsivajtól hangos terek fái, növényei téli álmukat alusszák. De a csupaszágú fák, bokrok között már emberek dolgoznak, akik fűrésszel, metszőollóval felszerelve nyesik, csinosítják a fákat, készítik a parkokat a közeledő tavaszra... A tavaszi munkák megszervezése tél derekán kezdődik a FŐKERT váci utcai központjában. Itt bontják fel a főváros tavaszi parkosításának tervét, innen futnak szét a rendelkezések a város különböző pontjain működő kertészeti telepekre. Az idei bővített terv szerint tavaszszal 1.1 millió virágpalántát, 1.6 millió szál virágot és 300.000 évelő növényt ültetnek ki a terekre, utcákra. Ezenkívül sokezer facsemetének és bokornak szétültetéséről kell a FŐKERT-nek gondoskodnia. Jóval többről, mint tavaly. Hogyan küzd meg ezekkel a megnövekedett feladatokkal a FŐKERT? — kérdezzük Szabó Józseftől, a virágosztály vezetőjétől. — A nagyüzemi termelésre való áttéréssel — feleli. — Az irányított tervgazdálkodás valósággal virággyárrá alakította át azelőtt szétaprózott virágkertészetünket. A kevés és drága, exotikus különlegességek helyett szinte futószalagon, óriási mennyiségben termeljük a legkedveltebb magyar virágokat. Hogyan készül a Virággyár, hogyan készülnek dolgozói a tavaszra? A vágányutcai telepen, ahol az előkészületeket nézzük, az egymás mellett sorakozó üvegtetejű, alacsony melegházak szinte belelapulnak a földbe. A magasra nyúló kémény gyári külsőt kölcsönöz a telepnek. Bent, a lapos üvegházakban a növények meleg, párás levegőn, tavaszi klímában növekednek. A virágágyakban növények erdeje zöldes, leveleiken mint harmathullás után, csillognak az apró vízcseppek. Itt 3000 begónia-dugvány ereszt új gyökereket. Egy másik teremben fűszeres illat terjeng: rózsaszín, piros és fehér szegfűk erdeje, 8000 bimbózó szál. Odébb 4000 tő hortenzia várja, hogy kikerüljön innen a városba. A többi termekben is kellemes a látvány. Muskátli, ciklámen, primula hajtásai nőnek, erősödnek. — Terven felül is termelünk — mondja Benes István osztélyvezető. — Kísérletezünk, hogy nagy mennyiségben termeljük az eddig drága, de nagyon kedvelt tulipánt. A magyar népművészetnek ez a réges régen visszatérő motívuma nehezen elérhető, külföldről behozott, drága virág volt. Most összevásároltunk minden fellelhető tulipánhagymát és azt szeretnénk, hogy a közeljövőben mindenki által megvásárolható áron nagy mennyiségben kerüljön piacra a tulipán. A beszélgetést hallva, odalép az egyik kertész, Hermann Aladár. — Meg szeretném kérni az embereket, járókelőket, sétálókat, vigyázzanak jobban az utcák, terek virágaira. Harminchárom éve dolgozom kertészetben, de azelőtt csak arra gondolhattam, hogy egy-egy felnevelt szál rózsa, vagy egyéb drága virág, melyik gazdag úr fényes szalonját díszíti. Most tavasztól őszig jókedvű dolgozókat látok a virágos utcákon, tereken. Nekik dolgozunk. Arra kérjük őket, becsüljék meg a szépen gondozott virágoskerteket. Tavaszra virágba borulnak fővárosunk utcái, terei és a parkosítás nagy munkája mellett ezerszámra készíti elő a FŐKERT a virágokat otthonaink számára is, hogy virágok díszítsék lakásunk ablakait. Ez a színes virágpompa is jelképezi új életünket... V. J.