Magyar Nemzet, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-01 / 179. szám

Burkolt államcsíny a Bourbon-palotában A francia nemzetgyűlés reak­ciós többsége — a jobboldali szociáldemokratáik nyílt támo­gatásával — burkolt államcsínyt hajtott végre július 23-ról 24-re virradó éjszakán a sok vihart látott Bourbon-palotában. A reakciós pártok kierősza­kolták azt az alkotmánymódosí­tást, amelynek érvénybelépése után — sok francia politikus vé­leménye szerint — a Negyedik Köztársaság likvidálásáról és annak a fasiszta jellegű új köz­társaságnak az elindulásáról beszélhetünk, amely nem az ed­digi négy köztársaság utóda, hanem sokkal inkább a Pétain­­féle Vichy-rendszer folytatása lesz. A most keresztülhajszolt fran­cia alkotmánymódosítások ere­detileg nem francia államférfiak agyában 6701 ettek meg. A recept ugyanúgy Washingtonból ér­kezett, ahogy amerikai elgondo­lások alapján készült De Gasperi és Adenauer csalárd választójoga is. Washingtonban határozták el azt az alkotmány­­módosítást, amelynek az a fel­adata: meg kell­­ akadályozni, hogy a képviselők­— a tömegek megmozdulásainak hatása alatt — egy pillanatra is eltérhesse­nek a washingtoni irányelvek­től. Olyan parlamentre van szükség, amelyben nem fordul­hat elő, hogy a képviselők — a néptől félve — húzzák-halasz­­szák az „európai védelmi kö­zösség” egyezményének ratifi­kálását. A mostani alkotmány­módosítás függetleníteni akarja a törvényhozást a nép akaratá­tól és a kormánynak, a végre­hajtó hatalom gyakorlóinak szol­gáltatja ki a törvényhozókat-Franciaországban az Első Köztársaság 1792-től 1804-ig, a Második Köztársaság 1848-tól 1852-ig, a Harmadik Köztársa­ság 1871-től 1940-ig tartott, a Negyedik Köztársaságot pedig 1946. szeptember 29-én kiáltot­ták ki, amikor az alkotmányozó nemzetgyűlés megszavazta az új alkotmányt. Azt azután 1946. október 13-án népszavazás is megerősítette. A kommunisták, akik a nem­zeti felszabadító küzdelem első soraiban harcoltak és minden pártnál nagyobb áldozatokat hoztak Franciaország szabad­ságáért, akkor még benn vol­tak a kormányban. Csak ké­sőbb szorították ki őket onnan. A kommunisták és az összes antifasiszta erők közreműködé­sével készült alkotmány felújí­totta az 1789-es emberi és polgári jogokat, s kiegészítette azokat a nők egyenjogúságá­val, a munkajoggal, a szabad politikai és szakszervezeti szer­vezkedés jogával, a szociális biztosítás elvével és sok más­sal. A Negyedik Köztársaság alkotmánya, ha betartják és nem tekintik írott malasztható, alkalmas lehetett volna — hiá­nyosságai ellenére is — a pol­gári demokrácia gyakorlati megvalósításának elősegítésé­re. De a francia nagypolgár­ság, amely Washingtonnal szö­vetkezett, egy pillanatig sem vette komolyan a Negyedik Köztársaság alkotmányát, amelynek védelmezői a kom­munisták, az antifasisztáik, a hazafiak voltak. Attól kezdve, hogy a kommu­nistákat és a haladó középré­tegek képviselőit kiszorították a kormányból, Franciaország­ban mindennapossá váltak az alkotmánytiprások. A reakciós kormányok nem törődtek a képviselők mentelmi jogával és semmibe vették a politikai vé­leménynyilvánítás, a szabad szervezkedés jogát. Emlékez­zünk csak Duclos letartóztatá­sának botrányos esetére és gon­doljunk azokra a hazafiakra, békeharcosokra, szakszervezeti funkcionáriusokra, lapszer­kesztőkre, akik — mint André Stil, Alain Le Léap, Henri Martin és bátor társaik — még mindig a börtön rácsai mögött sínylődnek. Vagy gondoljunk arra, hogy július 14-én, a Bastille lerombolásának emlék­napján, a franciák szabadság­­ünnepén — Martinaud­ Deplat, a fasiszta belügyminiszter pa­rancsára — rendőrsortűz fo­gadta azokat a munkásokat, akik nem tettek mást, mint al­kotmányos jogaikkal éltek és felvonulásuk közben kifejezték politikai nézeteiket. A reakciós kormányok tehát eddig sem respektálták az al­kotmánynak a polgári demo­krácia alapelveire épített ren­delkezéseit. De az alkotmány mégis­­kellemetlen volt a reak­ciós kormányok számára, mert az üldözött "demokratáik bármi­kor szóvátehették az alkotmány­­tiprásokat és akadtak olyan keménykötésű, jogtisztelő bí­rák, akik — szembeszáll­va a kormányok jogellenes intézke­déseivel — az üldözött demo­kratáknak adtak igazat. Éppen ezért Washington arra utasí­totta franciaországi helytar­tóit, hogy minden módon erő­szakolják ki azt az alkotmány­módosítást, amivel ráncba szedhetik a törvényhozás »re­­nitens« erőit, a rendőrhatósá­gok szabad prédájává tehetik a nép választott képviselőit, va­lósággal diktátori hatalmat biztosítanak a kormánynak és lehetővé teszik — a kritika le­hetőségének kiküszöbölésére — a minél gyakoribb törvényho­zás nélküli kormányzást. Július 23-ról 24-re virradó éjszaka a francia nemzetgyűlés reakciós többsége — a kom­munisták és progresszív pol­gári elemek tiltakozása ellené­re — elfogadta Laniel, a »leg­szürkébb miniszterelnök” ex­pressz gyorsasággal,­­ közvetle­nül a parlamenti szünet előtt beterjesztett a­­lkotmánymódosí­­tási javaslatát, amelyet a fa­siszta Barrachin államminisz­­ter képviselt a plénum előtt. Amennyiben a jobboldali szo­ciáldemokraták nem szavazzák meg a javaslatot és az nem szerzi meg a­ kétharmados több­séget, az alkotmánymódosítás ügyét népszavazás alá kellett volna bocsátani. A jobboldali szociáldemokraták tehát elősegí­tették, hogy a Daniel-kormány, a nagyiparosok és nagytőkések kormánya, amelyben gaulleista miniszterek is vannak, simán keresztülvihesse a fasiszta jel­legű alkotmánymódosítást és ne kerülhessen sor népszava­zásra. A Daniel-kormány tagjai és a jobboldali szociáldemokraták egyaránt tudták, hogy a nép­szavazás feltétlenül elvetné ezt az alkotmánymódosítást. A fran­cia nép milliói semmi kép sem járulnának hozzá a polgári szabadságjogok maradványai­nak megszüntetéséhez és a reakciós uralom legalizálásához. A Bourbon-palotában végrehaj­tott burkolt államcsínytől füg­gött a fasiszta jellegű alkot­mánymódosítás sorsa. Az alkotmánymódosítás lehe­tővé teszi, hogy a kormány éven­te öt hónapon keresztül dekré­tummal szüneteltesse a '‘kelle­metlen'1. törvényhozás működé­sét, a szünet idején pedig ren­deleti úton valósítsa meg mind­azt, amit akar. Az alkotmánymódosítás ki­mondja, hogy a parlamenti szü­net idejére érvényét veszti a tör­vényhozók mentelmi joga, tehát minden évben van öt olyan hó­nap, amikor a kormány utasí­tására börtönbe lehet vetni bármelyik képviselőt. Pierre Cot, a Béke Világta­nács tagja, a Défense de la Paix főszerkesztője, a francia pro­gresszív polgári körök egyik képviselője, a Bourbon-palota szónoki emelvényéről rámuta­tott arra, hogy »ez a szakasz súlyos fenyegetés az ellenzéki képviselőkkel szemben«. Jean Pronteau, a Francia Kommunis­ta Párt szónoka hangoztatta, hogy »a kormány ezzel a sza­kasszal szeretné kézben tartani a képviselőket«. Mit tartalmaz még a fasiszta jellegű alkotmánymódosítás? Véget vet annak a rendszernek, hogy a nemzetgyűlés és a köz­­társasági tanács elnöksége, tisz­tikara a pártok számarányának megfelelően alakuljon meg; megszünteti az invesztitúrához szükséges kvalifikált többséget és lehetővé teszi, hogy a dezig­­nált miniszterelnökök közönsé­ges szótöbbséggel is bizalmat kapjanak; megszünteti azt a rendszert, hogy a parlament idő előtti feloszlatása esetén mind­­egyik parlamenti csoportnak helyet kell kapnia a választási kormányban. Ha figyelembe vesszük, hogy a fasiszta jellegű alkotmány­­módosítással egyidejűleg a fa­siszták számára adandó legszé­lesebb körű amnesztiát is meg­szavazta a francia nemzetgyű­lés reakciós többsége, akkor teljes képet kapunk a­ »legszür­­kébb miniszterelnök« kormány­zásáról. Daniel burkolt állam­csínnyel hajtotta végre azokat az intézkedéseket, amelyeket nevesebb és hirhedtebb elődei képtelenek voltak keresztülhaj­szolni. Most már sokkal tisztáb­ban látha­tjuk, hogy Washington miért ejtette el De Gaulle gene­rálist, miért tette ideiglenesen süllyesztőbe Meyer-t és Pinay-t, s miért kísérletezett egy »névte­­len hős«-sel?­ A France-Nouvelle rámutat arra, hogy a francia nép átlát a szitán és fokozottabb küzde­lemmel készül helyreállítani sza­badságjogait. A lap idézi a Pravdá­­nak Franciaországról szóló legutóbbi cikkét, amely felidézte Heuillard képviselő 1952 februárjában elhangzott parlamenti esküjét. A nagybe­teg képviselő, akit hordágyon szállítottak a­ Bourbon-palotába és akit a teremőrök emeltek fel a szónoki emelvényre, halála küszöbén — visszaemlékezve a flossenburgi koncentrációs tá­borban eltöltött időre — esküt tett a ma­ga és minden francia hazafi nevében, hogy a franciák nem engedik többé elrabolni szabadságukat, nem tűrik töb­bé nemzeti függetlenségük el­kobzását és szabadon, függet­lenül akarnak élni. Houillard képviselő szavai so­k-sok fran­ciának jutottak eszébe a Bour­bon-palotában lezajlott burkolt államcsíny alkalmából. Sós Endre A magyar nép lelkes békenagygyűlésen ünnepelte a koreai fegyverszünetet Alig több mint egy hónapja, a Béke Világtanács ülésezésé­nek napjaiban volt ilyen tarka, színes forgatag a Gorkij­­fasor végén, az EFEDOSZ-székház környékén. Akkor már ara­tásra készültek az országban, sárgult a gabona a határban És az a hír, ami ebből az épületből elindult és bejárta a világot, át­repült hegyeken, óceánokon, átforrósította száz- és százmilliók szívét. Alig egy hónapja: »Nagy reménység született...« Ma július végén ismét élénk a Gorkij-fasor. Dolgo­zók érkeznek a gyárakból, üzemekből, itt vannak a bányászok képviselői, a falu küldöttei, hogy részt vegyenek az Országos Béketanács békenagygyűlésén, amelyet a koreai fegyverszüneti egyezmény megkötése alkalmából rendezett. Időközben beérett a gabona a határban s már a cséplőgépek zúgnak a közös szérü­kön. Telnek a zsákok és telnek a magtárak, az életet adó kenyér­rel. S a nagy reménység, ami a BVT üléséről röppent szét az öröm szárnyaival, Korea fölött fehér galambként jelent meg Há­rom esztendő után elhallgattak a fegyverek, csend van a hegye­ken, a völgyeken. Ennek a csendnek, a békének az öröme és fénye világít a szemekben. Ha a kis táskájával érkező munkáslány arcába tekin­­tesz ezen a délutánon, megtalálod ezt a békés, boldog fényt. Megtalálod az örömet az olvasztár arcán, ott ragyog a mérnök szemében, a dolgozó paraszt homlokán fénylik. Elhozták most ide ebbe a terembe az egész ország örömét. Forró és lelkes a hangulat. Szinte történelmi most az ülés­terem háttere, kék alapon a nemzetek zászlói, középen a repü­lésre tárt szárnyú galambbal. Ott ültek egy hónappal ezelőtt a világ békeharcosai, onnan szárnyalt Ilja Erenburg hangja: »El kell érnünk, hogy minden kormány figyelembe vegye a népek békeakaratát.« Itt szólalt fel egy hónappal ezelőtt D’Arboussier, Pierre Cot, Eugenie Cotton, Anna Seghers, angolok, olaszok, spanyolok, bolgárok, lengyelek. Egy egész világ hangja szólt. Az egész világ hangja és harca kellett, a békeszerető embe­rek millióinak szava, hite és ereje, hogy elhallgattassa a fegy­vereket. Most is a béke harcosai ülnek az első sorokban. Egy­szerű emberek, a mindennapok hősei. Orvosok, akik gyógyító késsel a kezükben segítették a hős koreai nép harcát, bányászok, akik a föld mélyében harcolnak a több szénért, építők, mérnö­kök, akik iskolákat, kórházakat, szülőotthonokat terveznek, trak­toristák és dolgozó parasztok. Az első győzelem megszületett. S ahogy Erenburg mondotta: a mi győzelmünk is ez. Ezt a győzelmet ünnepelte az Országos Béketanács pénteki békenagygyűlése. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalnak: Mihályffi Ernő és Nánási László, az Országos Béketanács alelnökei, Péter János református püspök, a Béke Világtanács tagja, Kristóf István, a SZOT elnöke, Kádas István, a DISZ Központi Veze­tőségének titkára, Dezséri László evangélikus püspök, Beresztóczy Miklós, a Kato­likus Papok Országos Béke­bizottságának elnöke, Kónya Lajos kétszeres Kossuth-díjas költő, az írószövetség főtitkára, Veres Péter kétszeres Kossuth­­díjas író, Novobátzky Károly kétszeres Kossuth-díjas akadé­mikus, Gillemot László Kos­­suth-díjas akadémikus, Kis­­faludi-Stróbl Zsigmond kétsze­res Kossuth-díjas kiváló mű­vész, Parragi György Kossuth­­díjas újságíró, Szöczei Sándor Kossuth-díjas sztahanovista, Pajtényi László római kato­likus püspöki helynök, Mincsev Mihály orvos, a Koreából a na­pokban hazaérkezett magyar orvos-egés­z­sélgügy­i csoport szakmai vezetője. Az elnökség soraiban volt Ha­n Hjo Szám, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ma­gyarországi követe, Fan Fu­­szun, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségé­nek tanácsosa,­­továbbá Monica Felton, a nemzetközi Sztálin­­békedíjjal kitüntetett angol író­nő, Árulandó Carvajal és fele­sége, valamint Volodia Teitel­boim író, chilei békeharcosok, Edward Dixon, a coventry-i szakszervezeti tanács elnöke, Alfred Costes, a CGT-hez tar­tozó vasmunkások szakszerve­zetének elnöke. Eljöttek a nagygyűlésre a Magyarországon tanuló koreai fiatalok, a Koreában járt ma­gyar orvoscsoport tagjai, a ha­zánkban tartózkodó angol és francia szakszervezeti küldött­ség tagjai­­nak, hogy helyesek voltak a Béke Világtanács budapesti ülésszakának határozatai, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet­ből a világ békéje felé vezető egyetlen út a vitás kérdések tárgyalások útján való rendezé­se. A koreai fegyverszünet kivi-í­vása, a béketábor harcának győ­zelmes eredménye, új, minden eddiginél ellenállhatatlanabb lendületet fog adni a békéért vívott harcnak, további sikerek, további győzelmek elérése felé. Mihályfi Ernő beszéde Nánási László, az Országos Béketanács alelnöke nyitotta meg a nagygyűlést. Megnyitó szavai után Mihályfi Ernő nép­­művelési miniszterhelyettes, az Országos Béketanács alelnöke emelkedett szólásra. Alig egy hónappal ezelőtt — kezdte beszédét — innen szállt világgá a Béke Világtanács bu­dapesti ülésének határozata, a »Budapesti Felhívás«, amely így kezdődik: »Nagy reménység született. Ma már minden ember látja, hogy lehetséges a megegyezés. Véget lehet vetni a vérengzés­nek, végezni lehet a hideghábo­rúval.­ És így fejeződött be: »A béke itt van kapuink előtt, rajtunk áll, hogy elérjük.» E felhívás óta még közelebbi valósággá vált ez a nagy re­ménység. Négy nap óta fegy­verszünet van Koreában. Micsoda boldogság Erenburg­­na­k, a nagy békeharcos szovjet írónak a mondatait megismé­telni: »A béke első nagy győzelme ez, a mi győzelmünk, barátaim!* A béke hatalmas világtábora a koreai fegyverszünet megkö­téséért indított állhatatos és ki­tartó, soha meg nem torpanó, mindig a főcél felé törő béke­harc hatalmas eredményét látja ebben. Győzelmes állomását an­nak a békeharcnak, amelyet az egész haladó emberiség folytat s amelynek egyik legelső köve­telése volt a koreai háború megszüntetése, attól a perctől kezdve, hogy a koreai háború elkezdődött. A béke viilágtáborának száz- és százmilliói az koreai fegyver­­szünet kivívásában cáfolhatat­lan bizonyítékát láthatják an­ A Szovjetunió békepolitikája az a biztos alap, amelyre az emberiség boldog, békés jövője felépülhet Július 27-e, a koreai fegyver­­szünet aláírása fontos dátum marad az emberiség történelmé­ben. Azokhoz a nagy napokhoz sorakozik, amelyek mind azt bi­zonyítják, hogy a Szovjetunió politikája, a Szovjetuniónak szü­­letése pillanatától kezdve tánto­­ríthatatlanul és törhetetlenül folytatott szilárd békepolitikája az a biztos alap, amelyre az emberiség boldog, békés jövője felépülhet. Hatalmas szerepe van a koreai fegyverszünet megköté­sének elérésében a nagy Kínai Népköztársaságnak, amely a há­ború kitörésének első percétől­­kezdve tevékenyen segítette a hazáját védő koreai népet. Ezekben a napokban, ami­kor a koreai fegyverszünet alá­írásán érzett öröm és hala tölt el minden becsületes, békét sze­rető embert, az emberiség túl­nyomó, nagy többségének hálája és szeretete száll azok felé, akik ennek a fegyvernyugvásnak a lehetőségét elsősorban megte­remtették. A haladó emberiség hálája és szeretete száll a Szovjetunió vezetői felé, a Szovjetunió po­litikáját irányító kommunista párt felé, amely most ünnepli alakulásának ötvenedik évfor­dulóját. És a békét kívánó ezzabe­­riség hálás és szerető üdvözletét küldi a hős koreai népnek és a bátor kínai önkénteseknek, akik­nek hősi helytállása vívta ki ezt a győzelmet, amely velük együtt a béke és a demokrácia világ­­táborának nagy győzelme lett. Népünk ezernyi tanújelét adta őszinte együttérzésének, szeretetének és segítő szándékának A béke és a demokrácia győzelme egyben súlyos vere­sége az imperialista agresszo­­roknak. Méltán keseregnek az ame­rikai kapitalista lapok, hogy Ázsia népei szemében alaposan lehanyatlóban van az Egyesült Államok katonai és gazdasági tekintélye. Teljesen egyetérthe­tünk azzal az amerikai cikkíró­val, aki nemrég még az Egye­sült Államok indiai nagykövete volt s aki most az egyik new­­yorki folyóiratban kénytelen be­ismerni, hogy az utóbbi öt esz­tendőben nem az amerikaiak hanem az ázsiaiak döntötték el Délkelet-Ázsia és a Távol-Kelet kérdéseit. 1950. júniusa óta, amikor az imperialisták koreai tám­a­dlása megkezdődött, a magyar dolgo­zó nép szíve minden szereteté­­vel fordult a koreai szabadság­hősök, a szenvedő édesanyák, az árván maradt gyermekek felé. Népünk ezernyi tanújelét mutatta őszinte együttérzésének, szeretetének, segítő szándéká­nak. Az üzemekben tartott ko­reai műszakok nagyszerű terme­lési eredményei, a dolgozó pa­rasztság harca a bőséges ter­mésért, az amerikai imperialis­ta kegyetlenkedéseket megbé­lyegző tiltakozó levelek és táv­iratok sokasága, a koreai kato­náknak és gyermekeknek kül­dött szeretet­cso­magok tízezrei mind azt bizonyították, hogy nekünk is fájt a koreai nép szenvedése, hogy a mi kezünk is ökölbe szorult az imperians-"­lak garázdálkodásainak hallatá­ra. Nem volt nap az elmúlt években, amikor ne gondoltunk volna koreai testvéreinkre és ne igyekeztünk volna tenni is ér­­tük valamit. A magyar békemozgalom há­rom alkalommal indított or­szágszerte gyűjtést, hogy eny­híthessük a koreai nép szenve­déseit. A magyar dolgozók a gyűjtések során több mint 75 millió forintot adtak Korea meg­segítésére. Az adományokból tá­bori kórházat állítottunk fel, több tízezer szeretetcsomagot küldtünk a koreai harcosoknak, gyógyszert, élelmiszert, ruha­neműt küldtünk a koreai gyer­mekeknek. Mihályfi Ernő a továbbiakban sorra vette mindazt a testvéri segítséget, amellyel a dolgozó magyar nép enyhítette a koreai nép szenvedését, segítette sza­badsága védelmében, létéért folyta­tott hősi harcában. Rendkívül nagy feladatok állnak még a koreai nép és az egész béketábor előtt A koreai fegyverszünet csak utat nyitott a békés, végleges megoldás felé — folytatta Mi­hályfi Ernő. — Rendkívül nagy feladatok állnak még a koreai nép és az egész béketábor előtt­ Egy pillanatra sem szabad meg­feledkeznünk arról, hogy az ag­­resszorok még nem adták fel támadó terveiket, nem nyugod­tak bele a vereségbe, hogy bizo­nyos vezető amerikai körök és bábjuk, Li Szín Main és klikkje, minden elképzelhető eszköz fel­­használásával, a felelősséget el­hárítani akaró átlátszó szerep­­osztással, sorozatos puccsok­­kal igyekeznek eltorlaszolni a béke útját. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a fegyverszünet ame­­­rikai aláírói csak egy vendéget nem engedtek be az aláírás színhelyére, az úgynevezett »béke-pagodába« és ez a vendég a békegalamb volt. Az amerikai tábornokok tiltakoztak az ellen, hogy a békegalamb képe ott legyen abban a szobában, ahol a fegyverszünetet aláírják. Ez volt az utolsó akadékoskodó ki­kötésük, amire az északkoreai tárgyalófél képviselője csak ennyit jegyzett meg: »Most, amikor a fegyverszü­net megkötése előtt áll, nem gondoltuk, hogy akadhat valaki, aki a békegalambot ellenezze.* Nekünk tanulnunk kell abból is, pillanatra nem lankadó éber-

Next