Magyar Nemzet, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-01 / 204. szám
i...... Hilovsk ilomzat „Gyönyörű, költői ügyünk66 »Van énnekem egy gyönyörű, költői ügyem, amelytől nem tudok elszakadni: ez az iskola* — írta egyik levelében Tolsztoj, a hatvanas évek elején. Az oi »gyönyörű, költői ügye« jasznaja-poljanai iskolája volt, ahol — nem hibátlanul és nem tévedések nélkül —, de a maga zseniális módján tiltakozott a lélektelen régi iskola ellen s harcolt a szabad, művelt, önálló gondolkodású új emberért. Epoly szenvedélyesen foglalkoztatta a nevelés ügye, mint az emberiség minden felelős, nagy gondolkodóját Aristotelestől Rabelais-ig, a francia felvilágosodás nagy íróitól az utópista szocialistakig, Marxtól és Engelstől Leninig és Sztálinig.Gyönyörű, költői ügyes volt az iskola az emberi haladás legnagyobb alakjainak és legnagyobbkorszakainak; az ő gondolkodásukban új fényben kibontakozó jövő biztosítéka, az új szellemben való folytatás eleven, emberi feltétele. Gyönyörű, költői ügyünk az iskola, nekünk is kilenc esztendeje már a gyönyörű, költői ügye egész, felelős, gondolkodó társadalmunknak. Kilencedik szeptembert éljük a felszabadulás óta; közel egy évtizede látjuk, figyeljük, segítjük mindannyian a magunk módján új iskoláink fejlődését- Évszázadokat éltünk át ezek alatt az évek alatt iskoláinkkal, láttuk átalakulni őket barlangból, istállóból derűs és modern épületekké, láttuk a hajdani külvárosi szemétdombok helyén felépülni, láttuk a fákat és kerteket felnőni körülöttük, új emeleteket húzódni fölöttük, üvegszekrényeket szállítani folyosóikra, tantermeikben megjelenni a növényeket, kísérleti asztalaikon kígyózni a villanyt, lecsapódni a gőzt, falaikon feltűnni új világunk terveit, majd a « valósággá vált terveket, a szocializmust építő haza új alkotásait. De láttuk a tiszta és derűs, termekben fejlődni és változni elsősorban azokat, akik számára készült és épült mindez: a gyerekeket. »Amikor belépek az iskolába és látom a szakadt ruhájú, piszkos, sovány gyerekeknek ezt a tömegét, ragyogó szemüket és gyakran angyal arckifejezésüket, olyan izgalom és borzadály jön rám, mint amilyent a vízbefúló emberek látásakor érzékel — írta idézett levelében Tolsztoj. S ez az »izgalom és borzadály" éppúgy végigvonul a magyar történelem, a magyar irodalom legnagyobbjainak a gyerekekkel s az iskolával foglalkozó írásain, mint ahogy feljajdul az angol Elisabeth Barrett-Browning versében, vagy Rimbaud felejthetetlen kenyérleseinek soraiban. »Oh, nem fáj-e a szive Minden magyarnak, Hogy a magyar frakkal Gondolni nem akarnak?* — az iskolátan Somogyban kesergő Csokonait a költők és írók, a gondolkodók és cselekvők hosszú sora követi az elmaradott Magyarországon, ahol még a XX. század első évtizedeiben egész falvak voltak, amelyekben az egyetlen írni-olvasni tudó paraszt az a szerencsés legény volt, aki néhány esztendőt börtönben ült s ott megtanulta a betűket , s ahol a szegény ember népiskolát járt gyerekét semmiféle iskolába fel nem vették, minthogy a népiskolának nem volt képesítő jellege. Ez az iskolapolitika, ami annyit jelentett, hogy a magyarországi gyerekek 75 százaléka — háromnegyed része — számára teljesen le volt zárva az út a továbbtanulás felé, a polgári iskolát végzett 18 százaléknak pedig csak legfeljebb olyan középiskolát tett lehetővé, amelynek másodrangú érettségi bizonyítványával az egyetemre már nem lehetett beiratkozni, mindössze a gyerekek hét százaléka számára tette lehetővé a magasabb tanulmányokra képesítő gimnáziumot. Az a gyerek, aki a felszabadulás esztendejében, 1945 őszén ült be először — legtöbb esetben még éppoly rongyosan piszkosan és soványan, mint jasznaja-poljanai iskola molt századközepi gyerekei — az iskolai padba, az idei őszön ma középiskolás. Nem a »hat elemi« biblikus világképét, beszajkozott ismereteit, az eleve élettel kapcsolatot alig tartó »tananyagát« viszi magával, s a fejlődés minden korszakában értelméhez mért világos ismereteket, igaz történelmet, éli földrajzot, anyanyelvének ismeretét és szeretetét. Csokonai Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi nevelték és nevelhették már : magyar haladás szellemében , szabad magyar iskolákban, ahogy a barlang leomlott s a kultúrált új iskola felépült körülötte, úgy változott benne ő maga is. Rongyosan és soványan kezdte — jólöltözötten és egészségesen hagyja el az általános iskolát s folytatja a tanulást a gimnáziumokban, a technikumokban, az ipari tanult intézetek padjaiban és műhelyeiben. Csak Budapesten az idén végzett általános iskolások 6£ százaléka tanul tovább a középiskolákban. Nemizgalom és borzadály többé az, ami elfogja az embert, ha a szabad ország gyerekei közé kerül, öröm és elragadtatás tölti el, ha látja és hallja őket; ha gondolkodó, felelős, érdeklődő tekintetüket látja, ha szép, tiszta, szabatos magyar beszédüket hallja, ha részt vesz a testvériség melegét árasztó életükben. Biztos, önálló ítéletű, szabad kis embereket lát, akik a maguk feladatainak világában már emberek a talpukon. Egészségesek a szívüket, tüdejüket, egész testi kondíciójukat ellenőrzi, gondozza, fejleszti az iskola. Az ország jobban ügyelt rájuk, mint gyakran a saját édesanyjuk; megtanítodta bánni őket az értelmükkel és az izmaikkal, az akaratuk erejével és az ítélőképességükkel, a környező világgal és önmagukkal. Vérükké vált a jó — az igazsággal táplálták őket nyolc esztendőn át. Nem egy — sok hiba esett e nyolc esztendő során iskolaügyünkben is; hogyne esne hiba olyan esztendőkben, amelyeknek évtizedek dolgát kell elvégeznie? Túlságosan __ magas volt, a mérce gyerek előtt, a tanár előtt, szülő előtt — túlságosan gyors volt, sok volt, sokaknak még megemészthetetlenül nehéz volt az az iskola, amely egyszerre, töményen akarta adni mindazt, amire szükség volt. Gyakran megriadt a gyerek, kedvetlenné vált a túlterhelt tanár, panaszkodott a szülő: »sok volt a jóból a szellem, asztalánál, amelyet jobban megraktunk, mint ahogy a család gyomra bírta. S éppen ezért, éppen az egyéni sorsokat terhelő nehézségek miatt sokan nem láthatták a hibákat annak, amik valójában voltak: a lényegileg helyes, a nagyszerű iskolarendszer növekedési nehézségeinek, egyes részletek, egyes intézkedések, egyes emberek hibáinak. Ami történt nyolc esztendő alatt iskoláinkban, az minden hibája ellenére, nem nyolc esztendő, de legalább nyolc évtized munkája volt, eredménye volt. új kormányprogram munk most fokozott figyelemmel fordul a gyerekek felé, akis magyarok iskolái felé. Budapesten és az országban új általános iskolák sora nyílik meg a mai napon, közöttük a budapesti köbölkút, úti tizenhat tantermes, gyönyörű általános iskola, a Mártírok útján létesült új általános iskola. Az első osztályosokat már ünnepi díszben s ugyanakkor az otthonosság minden melegével várják ma az iskolák: a nevelés nagy művészetét egyre érettebben kezelő, szaktárgyaikat egyre alaposabban megismerő pedagógusok, a közösségi élet szellemében nevelkedett nagyobb társak, a gyerekek minden problémájával törődő nagyszerű szülői munkaközösségek, amelyeknek a munkáját új napközik, új iskolai sportpályák, bútorok, hangszerek, rádiók, mikrofonok, az iskolai életet otthonossá, kultúrálttá, kényelmessé varázsoló ezer apróság dicséri. De gondoskodik az ország a folytatás biztosításáról is: új gimnáziumokról, új technikumokról, a meglevők nagyobbításáról, jobb felszereléséről, az ifjúság kényelmesebb elhelyezéséről. Az idén már nem lesz Budapestnek egyetlen olyan kerülete sem, ahol középiskola ne lenne s új gimnáziumot kapott Komló, Tiszalök, Ajka, Bácsalmás, Kistelek, Orosháza. Tovább épült a miskolci Rákosi Mátyás műszaki egyetem, amely idén adott először diplomát s ezen a szeptemberen csaknem háromszor annyi elsőéves hallgatója lesz, mint amennyit a nyáron végzetten szárnyra bocsáthatott. »Debrecen és Patak innen messze estenek* — kesergett Csokonai — ma nincs olyan megyéje az országnak, amelynek ne volna szinte min- den nagyobb községében egyetemre képesítő középiskola, amelynek közelében ne volna a kulturális és a gazdasági élet vezető pozícióinak betöltésére hivatott ifjúság számára főiskola, egyetem. Gyönyörű, költői ügyünk: az iskola ma nyitja meg kapuit az ország gyerekei előtt. Mindig újra s mindnyájunkat mélyen, megindító, emlékező és álmodó ünnep ez; apák és anyák elmúlt gyermekkorának emlékeivel telt, tanítók és tanárok áldozatos erkölcsi-szellemi erőfeszítéseivel gazdag, a gyerekek ékcelődési korszakainak ezer és ezer elhatározásával az új jövőt ültető ismerős családi ünnep, az ország ünnepe. A szocializmust építő haza új ajándékot tesz le ennek az ünnepnek nagy családi asztalára: új kormányprogrammunknak az emberrel és a gyerekkel még jobban törődő, a mindennapi életet szebbé, emberibbé, boldogabbá tenni kívánó új szellemét. Bródy Lili A szovjet kormány jegyzékei az osztrák államszerződés ügyében A Németek Szövetségének vezetői tanácskoztak Berlinben a Német Demokratikus Köztársaság kormányképviselőivel A külpolitikai helyzet A nemzetközi helyzetben végbemenő változásokra, amelyek a békés irányvonal megerősödésével vannak összefüggésben, rendkívül jellemző az ENSZ-közgyűlés most lezárult ülésszakának visszhangja a nyugati országok, de különösen Anglia közvéleményében. Az az imperatív iániy és magatartás, amivel az amerikaiak az ENSZ-ben felléptek s ami éppenséggel nem új vonása az Egyesült Államok külpolitikájának, igen erős ellenhatást váltott ki nemcsak magában az ENSZ-ben, hanem a nyugati polgári sajtóban is, beleértve számos tekintélyes amerikai lapot. Lapunk más helyén ezeket a sajtókommentáraikat részletesen ismertetjük. A nyugatnémetországi választási helyzetről M. Veridin az Izvesztyijában kimerítő áttekintést ad. A szerző megállapítja, hogy az 1949-es választások óta eltelt évek eseményei meggyőzően bizonyítják, hogy az Adenauer-korregény tevékenysége kiálló ellentétben van a német nép létérdekeivel. »Az Adenauerkormány nyíltan támogatta a nyugati megszálló hatalmiak minden lépését, amely Nyugat-Németország megosztására és arra irányult, hogy az ország nyugati részében az új agresszió veszélyes tűzfészkét hozzák létre — írja Veridin és elemzi Adenauer politikájának egyes fontosabb részleteit. Ez a kormányrendszer, amely az élet minden területén szembekerült a nép érdekeivel, most minden eszközzel hatalmon akar maradni és ezért az amerikai reakció nyílt támogatásával, a terror és a megfélemlítés legalljasabb módszereihez folyamodik. »Adenauer klikkje és óceánon túli támogatói, félve a nyugatnémetországi parlamenti választások számukra kedvezőtlen eredményétől, minden erőfeszítést megtesznek, hogy lehetetlenné tegyék a demokratikus erők választási harcát« — állapítja meg az Izvesztyija cikkírója. A Nyugat-Németországból érkező hírek messzemenően igazolják ennek a megállapításnak helyességét. Jellemző ebből a szempontból például az ADN híradása, amely szerint a stuttgarti polgármester betiltotta Németország Kommunista Pártjának szombatra kitűzött stuttgarti nagygyűlését, amelyen Max Reimannak kellett volna beszélnie. Ugyanekkor a kormány széleskörű nyilvánosságot biztosít ötszáz volt náci tábornok, gyártulajdonos, bankár és más soviniszta háborús uszító felhívásának, amelyben felszólítják a reakció és a fasizmus erőit, hogy a nyugatnémetországi választások után fogjanak össze és folytassanak„ közös külpolitikát aszovjet zóna erőszakos »felszabadítása« érdekében. E minősíthetetlen uszító felhívásnak biztosított nagy nyilvánosság és kormánytámogatás nyíltan leleplezi Adenauerék szoros szövetségét a legszélsőbb nyugatnémet reakciós körökkel és egyben élesen megvilágítja Adenauerék tényleges politikai vonalát is. Adenauerék és a nyugatnémet fasiszták minden erőlködése ellenére is egyre hatalmasabb erőik sorakoznak fel annak a kezdeményezésnek továbbvitelére és megvalósítására, amely Németország egységének helyreállítására és a német kérdés békés és demokratikus alapon való megoldására irányul. Ebből a szempontból fontos esemény színhelye volt augusztus 28-án Berlin, ahol Wirth volt birodalmi kancellár és Wilhelm Elfes, a Németek Szövetségének vezetői, tárgyalásokat folytattak a Német Demokratikus Köztársaság kormányának vezetőivel. A tárgyalásokon a Német Demokratikus Köztársaság kormánya részéről megjelent Grotewohl miniszterelnök, Nutschke és Loch miniszterelnökheyettesek és Wunderlich államtitkár. A megbeszélés középpontjában a nyugati hatalmakhoz intézett szovjet jegyzék és a Szovjetunió, valamint a Német Demokratikus Köztársaság kormánya között lefolyt tárgyalások eredményeként bekövetkezett új helyzet állott. A részvevők egybehangzó véleménye az volt, hogy örvendetes fordulat és olyan helyzet állt be, amely nemcsak a Német Demokratikus Köztársaság számára jelent döntő sikereket, hanem közelebb hozza a megvalósuláshoz Németország békés újraegyesülését és a békeszerződés megkötését. Az értekezlet részvevői hangsúlyozták, hogy Németország újraegyesülése elsősorban német ügy. A német nép érdeke megköveteli, hogy a németek egymás között megegyezzenek abban az útban, amely az ideiglenes össznémet kormányhoz vezet. Nagyjelentőségű esemény történt a lipcsei vásár megnyitásának előestéjén Lipcsében, ahol a Németország Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontjának országos tanácsa ülést tartott és állást foglalt a Szovjetunió legutóbbi jegyzékével és a Moszkvában lefolytatott tárgyalásokkal kapcsolatban. Az ülés részvevői nyilatkozatot tettek közzé, amely megállapítja, hogy a Szovjetunió újabb békekezdeményezése elérhető közelségbe hozta minden német hazafi nagy harci célkitűzéseit, Németország kettéosztottságának megszüntetését, az egységes, független, demokratikus és békeszerető Németország megteremtését. »A történelem megköveteli a német néptől — hangzik a nyilatkozat —, hogy döntsön, váljon Németország a béke megszilárdításának egyik legfontosabb tényezője, vagy pedig új agreszsízió európai tűzfészke lesz-e. A német nép a béke és a megegyezés útját járja majd. A nyilatkozat végül felhívással fordul Nyugat-Németország valamennyi hazafias érzésű lakosához: adjon méltó választ szeptember 6-án a népellenes Adenauer-klikk hazaárulására és válasszon olyan szövetségi gyűlést, amely kész kielégíteni a német nép jogos létfontosságú követeléseit. Ami a franciaországi helyzetet illeti, e tekintetben jellemző az az aggodalmas hang, amivel az amerikai sajtó ír újabban a franciaországi eseményekről. Jellemző az is, hogy a Lanies- kormány kudarcának határozott beismerése mellett az amerikai sajtó most egy fasiszta puccs lehetőségét és kilátásait mérlegeli. Figyelemreméltó ebből a szempontból Constantine Brown cikke a Star című washingtoni folyóiratban. »Egy bizonyos ideje ismételten szó esik arról — írja a Star cikkírója —, hogy ez év őszén Franciaországban valami államcsínyhez hasonló történhet. Államcsínyről ritkán beszélnek előre és mivel De Gaulle tábornok nem tudott népszerű hőssé válni, senki sem mondhatja meg, hogy melyik katona rendelkezhet elegendő erővel ahhoz, hogy megvalósítson ilyen veszélyes eseményt.... Azokkal a jelentésekkel, hogy Franciaországban rövidesen »valami igen komoly« történhet, ma még óvatosan foglalkoznak, de azzal az érzéssel, hogy többet jelenthetnek, mint aminek látszanak. Brown szavai szerint — Franciaország belpolitikai és gazdasági helyzete, valamint »azok a nehézségek, amelyekkel Franciaország Észak-Afrikában és Indokínában küzd, megerősítik azt a véleményt, hogy a jelenlegi politikai rendszer utolsó próbája előtt áll. A szovjet kormány jegyzéke az osztrák államszerződésről a nyugati kormányokhoz Moszkvából jelenti a TASZSZ. Augusztus 28-án a Szovjetunió külügyminisztériuma Franciaország moszkvai nagykövetségének megküldte a szovjet kormánynak az osztrák államszerződésről szóló jegyzékét, amelynek szövegét az alábbiakban hozzák nyilvánosságra: »A Szovjetunió külügyminisztériuma megerősíti Franciaország nagykövetsége ez év augusztus 17-i válaszjegyzékének vételét és szükségesnek tartja kijelenteni, hogy ebben a jegyzékben nem nyújtanak kielégítő választ, az osztrák szerződés kérdésére vonatkozóan. Az augusztus 17-i jegyzék arról tanúskodik, hogy Franciaország kormánya ezúttal sem jelentette ki, hogy hajlandó viszszatérni az osztrák szerződéstervezet megvitatására, amely szerződéstervezet cikkelyeinek többségében már 1949-ben megegyezés jött létre Franciaország, a Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok között, ami megteremtette a lehetőséget, hogy megegyezés jöjjön létre a tervezet többi, nem rendezett kérdésében. Másrészt Franciaország kormánya arra a kérdésre sem válaszolt, hogy visszavonja-e az úgynevezett rövidített szerződésre vonatkozó javaslatát. Ez az úgynevezett rövidített szerződés figyelmen kívül hagyja az osztrák nép demokratikus jogainak kérdését és durván sérti a Szovjetuniónak az 1945. évi potsdami egyezményben az ausztriai volt német javakra vonatkozóan előírt jogait. Az azonban, hogy a francia kormány nem hajlandó eltekinteni a »rövidített szerződés” megvitatásától — amely szerződést Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok kormánya 1952-ben a Szovjetunió részvétele nélkül, a Szovjetunió érdekeinek nyílt megsértésével dolgozta ki — lehetetlenné teszi az osztrák szerződéstervezet megvitatásának folytatását. Ezzel kapcsolatban a szovjet kormánynak feltétlenül figyelembe kell vennie, hogy Ausztria kormánya még 1952 július 31-én kijelentette, hogy »további tárgyalások lehetetlenek az államszerződés régi tervezete alapján« és hogy Gruber osztrák külügyminiszter 1952 május 24-én adott nyilatkozatában kijelentette, hogyAusztria kész tárgyalásokat folytatni 1952 alapján, de távolról sem hajlandó 1949 alapján*. Az oszrák kormánynak a szovjet kormányhoz intézett augusztus 19-i jegyzéke arról tanúskodik, hogy az osztrák kormány nem tagadta meg azon hivatalos ki*jelentéseit, amelyeket a múlt évben az osztrák államszerződés-tervezet ellen tett és amely államszerződés cikkelyeinek többségében megegyezés jött létre. Franciaország kormánya augusztus 17-i jegyzékében alá rövidített szerződés*-tervezet- ről való lemondását egyes előfeltételekhez fűzi, ami csak újabb bonyodalmakhoz és huzavonákhoz vezethet az osztrák államszerződés megvitatásában, amivel a szovjet kormány nem érthet egyet. Francia-ország kormánya említett jegyzékében javasolja a négy hataloni külügyminiszterhelyettesei tanácskozásának öszszehívását augusztus 31-re. Ezzel kapcsolatban a szovjet kormány szükségesnek tartja emlékeztetni az ebben a kérdésben elfoglalt álláspontjára, amelyet ez év május 25-i jegyzékében fejtett ki. Mint ismeretes, a külügyminiszterhelyettesek tanácskozása nem valamilyen állandó négyhatalmi szerv és az ilyen tanácskozás összehívása a Külügyminiszterek Tanácsának hatáskörébe tartozik, amely ebben az esetben nem vitatott meg ilyen kérdést. Ami az osztrák kérdésnek a német problémával való kapcsolatát illeti, a szovjet kormány szükségesnek tartja meg- erősíteni az augusztus 4-i jegyzékében foglalt kijelentését, nevezetesen azt, hogy »a német probléma megoldásában lehetséges sikerek elősegíthetik az osztrák kérdés megoldását is«. Egyúttal ismeretes, hogy Franciaország kormánya ez év jú- lius 15-i jegyzékében szintén a német probléma és az osztrák szerződés bizonyos kapcsolatainak fennállásából indult ki, minthogy a jegyzékben javaslatot tett a négy hatalom külügyminiszterei tanácskozásának összehívására, két kérdés: a német probléma és az osztrák szerződés megvitatása célján bár...« A szovjet kormány hasonló jegyzéket juttatott el Nagy- Britannia és az Egyesült Államok kormányához is.