Magyar Nemzet, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-01 / 204. szám

i...... Hilovsk­ ilomzat „Gyönyörű, költői ügyünk66 »Van énnekem egy gyönyörű, költői­­ ügyem, amelytől nem tu­dok elszakadni: ez az iskola* — írta egyik levelében Tolsztoj, a hatvanas évek elején. Az oi »gyönyörű, költői ügye« jasz­­naja-polj­anai iskolája volt, ahol — nem­ hibátlanul és nem téve­dések nélkül —, de a maga zse­niális módján tiltakozott a lé­lektelen régi iskola ellen s harcolt a szabad, művelt, ön­álló gondolkodású új emberért. Epoly szenvedélyesen foglal­koztatta a nevelés ügye, mint az emberiség minden felelős, nagy­ gondolkodóját Aristote­­lestől Rabelais-ig, a francia felvilágosodás nagy íróitól az utópista szocialista­kig, Marx­tól és Engelstől Leninig és Sztálinig.­­Gyönyörű, költői­­ ügyes volt az iskola az emberi haladás legnagyobb alakjainak és legnagyobb­­korszakainak; az ő gondolkodásukban új fényben kibontakozó jövő bizto­sítéka, az új szellem­ben való folytatás eleven, emberi fel­tétele. Gyönyörű, költői ügyünk az iskola, nekünk is kilenc eszten­deje már a gyönyörű, költői ügye egész, felelős, gondol­kodó társadalmunknak. Kilen­cedik szeptembert éljük a fel­szabadulás óta; közel egy év­tizede látjuk, figyeljük, segít­jük mindannyian a magunk módján új iskoláink fejlődé­sét- Évszázadokat éltünk át ezek alatt az évek alatt isko­láinkkal, láttuk átalakulni őket barlangból, istállóból derűs és modern épületekké, láttuk a h­aj­d­a­ni kü­lv­áros­i s­zemét­dom­­bok helyén felépülni, láttuk a fákat és kerteket felnőni körü­löttük, új emeleteket húzódni fölöttük, üvegszekrényeket szál­lítani folyosóikra, tantermeik­ben megjelenni a növényeket, kísérleti asztalaikon kígyózni a villanyt, lecsapódni a gőzt, fa­laikon feltűnni új világunk ter­veit, majd a « valósággá vált terveket, a szocializmust építő haza új alkotásait. De láttuk a tiszta és derűs, termekben fej­lődni és változni elsősorban azokat, akik számára készült és épült mindez: a gyerekeket. »Amikor belépek az iskolába és látom a szakadt ruhájú, piszkos, sovány gyerekeknek ezt a tömegét, ragyogó szemü­ket és gyakran angyal­ arcki­fejezésüket, olyan izgalom és borzadály jön rám, mint ami­lyent a vízbefúl­ó emberek lá­tásakor érzékel — írta idézett levelében Tolsztoj. S ez az »iz­­galom és borzadály" éppúgy végigvonul a magyar történe­lem, a magyar irodalom leg­nagyobbjainak a gyerekekkel s az iskolával foglalkozó írásain, mint ahogy feljajdul az angol Elisabeth Barrett-Browning versében, vagy Rimbaud felejt­hetetlen kenyérleseinek sorai­ban. »Oh, nem fáj-e a szive Minden magyarnak, Hogy a ma­­gyar frakkal Gondolni nem akarnak?* — az iskolát­an So­mogyban kesergő Csokonait a költők és írók, a gondolkodók és cselekvők hosszú sora követi az elmaradott Magyarorszá­gon, ahol még a XX. század első évtizedeiben egész falvak voltak, amelyekben az egyet­len írni-olvasni tudó paraszt az a szerencsés legény volt, aki néhány esztendőt börtönben ült s ott megtanulta a betűket , s ahol a szegény ember nép­iskolát járt gyerekét semmi­féle iskolába fel nem vették, minthogy a népiskolának nem volt képesítő jellege. Ez az is­kolapolitika, ami annyit jelen­tett, hogy a magyarországi gye­rekek 75 százaléka — három­negyed része — számára telje­sen le volt zárva az út a to­vábbtanulás felé, a polgári is­kolát végzett 18 százaléknak pedig csak legfeljebb olyan kö­zépiskolát tett lehetővé, amely­nek másodrangú érettségi bi­zonyítványával az egyetemre már nem lehetett beiratkozni, mindössze a gyerekek hét szá­zaléka számára tette lehetővé a magasabb tanulmányokra ké­pesítő gimnáziumot. Az a gyerek, aki a felszabadu­­lás esztendejében, 1945 őszén ült be először — legtöbb eset­ben még éppoly rongyosan piszkosan és soványan, mint jaszna­ja-poljanai iskola molt századközepi gyerekei — az is­kolai padba, az idei őszön ma középiskolás. Nem a »hat ele­mi« biblikus világképét, beszaj­kozott ismereteit, az eleve­ élettel kapcsolatot alig tartó »tananyagát« viszi magával, s a fejlődés minden korszakában értelméhez mért világos ism­ere­teket, igaz történelmet, éli földrajzot, anyanyelvének isme­retét és szeretetét. Csokonai Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi ne­velték és nevelhették már : magyar haladás szellemében , szabad magyar iskolákban,­­ ahogy a barlang leomlott s a kultúrált új iskola felépült kö­rülötte, úgy változott benne ő maga is. Rongyosan és sová­nyan kezdte — jólöltözötten és egészségesen hagyja el az álta­lános iskolát s folytatja a ta­nulást a gimnáziumokban, a technikumokban, az ipari tanult intézetek padjaiban és műhelyei­ben. Csak Budapesten az idén végzett általános iskolások 6£ százaléka tanul tovább a közép­iskolákban. Nem­­izgalom és borzadály­ többé az, ami elfogja az em­bert, ha a szabad ország gye­rekei közé kerül, öröm és el­ragadtatás tölti el, ha látja és hallja őket; ha gondolkodó, fe­lelős, érdeklődő tekintetüket lát­ja, ha szép, tiszta, szabatos magyar beszédüket hallja,­­ ha részt vesz a testvériség melegét árasztó életükben. Biztos, önálló ítéletű, szabad kis embereket lát, akik a maguk feladatainak vilá­gában már emberek a talpu­kon. Egészségesek a szívüket, tüdejüket, egész testi kondíció­jukat ellenőrzi, gondozza, fej­leszti az iskola. Az ország job­ban ügyelt rájuk, mint gyakran a saját édesanyjuk; megtanítod­ta bánni őket az értelmükkel és az izmaikkal, az akaratuk ere­jével és az ítélőképességükkel, a környező világgal és önmaguk­kal. Vérükké vált a­ jó — az igazsággal táplálták őket nyolc esztendőn át. Nem egy — sok hiba esett e nyolc esztendő során iskola­­ügyünkben is; hogyne esne hiba olyan esztendőkben, ame­lyeknek évtizedek dolgát kell elvégeznie? Túlságosan __ magas volt, a mérce gyerek előtt, a ta­nár előtt, szülő előtt — túlsá­gosan gyors volt, sok volt, so­kaknak még megemészthetetle­nül nehéz volt az az iskola, amely egyszerre, töményen akarta adni mindazt, amire szükség volt. Gyakran megriadt a gyerek, ked­vetlenné vált a túlterhelt tanár, panaszkodott a szülő: »sok volt­ a jóból a szellem, asztalánál, amelyet jobban megraktunk, mint ahogy a család gyomra bírta. S éppen ezért, éppen az egyéni sorsokat terhelő nehéz­ségek miatt sokan nem láthat­ták a hibákat annak, amik való­jában voltak: a lényegileg he­lyes, a nagyszerű iskolarendszer növekedési nehézségeinek, egyes részletek, egyes intézke­dések, egyes emberek hibáinak. Ami történt nyolc esztendő alatt iskoláinkban, az minden hibája ellenére, nem nyolc esz­tendő, de legalább nyolc év­tized munkája volt, eredménye volt. új kormányprogram munk most fokozott figyelemmel for­dul a­ gyerekek felé, a­­kis ma­gyarok iskolái felé. Budapes­ten é­s az országban új általá­nos iskolák sora nyílik meg a mai napon, közöttük a buda­pesti köbölkút, úti tizenhat tantermes, gyönyörű általános iskola, a Mártírok útján léte­sült új általános iskola. Az első osztályosokat már ünnepi díszben s ugyanakkor az ott­honosság minden melegével várják ma az iskolák: a neve­lés nagy művészetét egyre érettebben kezelő, szaktárgyai­kat egyre alaposabban meg­ismerő pedagógusok, a közös­ségi élet szellemében nevelke­dett nagyobb társak, a gyere­kek minden problémájával tö­rődő nagyszerű szülői munka­­közösségek,­­ amelyeknek a­ mun­káját új napközik, új iskolai sportpályák, bútorok, hang­szerek, rádiók, mikrofonok, az iskolai életet otthonossá, kultú­rálttá, kényelmessé varázsoló ezer apróság dicséri. De gon­doskodik az ország a folytatás biztosításáról is: új gimnáziu­mokról, új technikumokról, a meglevők nagyobbításáról, jobb felszereléséről, az ifjúság ké­nyelmesebb elhelyezéséről. Az idén már nem lesz Budapest­nek egyetlen olyan kerülete sem, ahol középiskola ne lenne s új gimnáziumot kapott Komló, Tiszalök, Ajka, Bácsalmás, Kis­telek, Orosháza. Tovább épült a miskolci Rákosi Mátyás mű­szaki egyetem, amely idén adott először diplomát s ezen a szeptemberen csaknem h­á­­romszor annyi elsőéves hall­gatója lesz, mint amennyit a nyáron végzetten szárnyra bo­csáthatott. »Debrecen és Patak innen messze estenek* — ke­sergett Csokonai — ma nincs olyan megyéje az országnak, amelynek ne volna szinte min-­ den nagyobb községében egye­temre képesítő középiskola, amelynek közelében ne volna a kulturális és a gazdasági élet vezető pozícióinak betölté­­sére hivatott ifjúság számára főiskola, egyetem. Gyönyörű, költői ügyünk: a­z iskola ma nyitja meg kapuit az ország gyerekei előtt. Mindig újra s mindnyájunkat mélyen, megindító, emlékező és álmodó ünnep ez; apák és anyák el­múlt gyermekkorának emlékeivel telt, tanítók és tanárok áldoza­tos erkölcsi-szellemi erőfeszíté­seivel gazdag, a gyerekek ékce­­lődési korszakainak ezer és ezer elhatározásával az új jövőt ültető ismerős családi ünnep, az ország ünnepe. A szocializ­must építő haza új ajándékot tesz le ennek az ünnepnek nagy családi asztalára: új kormány­programmunkna­k az emberrel és a gyerekkel még jobban törődő, a mindennapi életet szebbé, em­beribbé, boldogabbá tenni kívá­nó új szellemét. Bródy Lili A szovjet kormány jegyzékei az osztrák államszerződés ügyében A Németek Szövetségének vezetői tanácskoztak Berlinben a Német Demokratikus Köztársaság kormányképviselőivel A külpolitikai helyzet A nemzetközi helyzetben végbemenő változásokra, amelyek a békés irányvonal megerősödésével vannak összefüggésben, rendkívül jellemző az ENSZ-közgyűlés most lezárult ülésszaká­nak visszhangja a nyugati országok, de különösen Anglia köz­véleményében. Az az imperatív i­ániy és magatartás, amivel az amerikaiak az ENSZ-ben felléptek s ami éppenséggel nem új vonása az Egyesült Államok külpolitikájának, igen erős ellen­hatást váltott ki nemcsak magában az ENSZ-ben, hanem a nyugati polgári sajtóban is, beleértve számos tekintélyes ame­rikai lapot. Lapunk más helyén ezeket a sajtókommentáraikat részletesen ismertetjük. A nyugatnémetországi választási helyzetről M. Veridin az Izvesztyijában kimerítő áttekintést ad. A szerző megállapítja, hogy az 1949-es választások óta eltelt évek eseményei meggyő­zően bizonyítják, hogy az Adenauer-korregény tevékenysége ki­álló ellentétben van a német nép létérdekeivel. »Az Adenauer­­kormány nyíltan támogatta a nyugati megszálló hatalmiak min­den lépését, amely Nyugat-Németország megosztására és arra irányult, hogy az ország nyugati részében az új agresszió ve­szélyes tűzfészkét hozzák létre­ — írja Veridin és elemzi Ade­­nauer politikájának egyes fontosabb részleteit. Ez a kormány­rendszer, amely az élet min­den területén szembekerült a nép érdekeivel, most minden eszközzel hatalmon akar maradni és ezért az amerikai reakció nyílt támogatásával­, a terror és a megfélemlítés legalljasabb módszereihez folyamodik. »Adenauer klikkje és óceánon túli támogatói, félve a nyugatnémetországi parlamenti választások számukra kedvezőtlen eredményétől, minden erőfeszítést megtesznek, hogy lehetetlenné tegyék a demokratikus erők választási ha­rcát« — állapítja meg az Iz­vesztyija cikkírója. A Nyugat-Németországból érkező hírek messzemenően igazolják ennek a megállapításnak helyességét. Jellemző ebből a szempontból például az ADN híradása, amely szerint a stuttgarti polgármester betiltotta Németország Kom­munista Pártjának szombatra kitűzött stuttgarti nagygyűlését, amelyen Max Reimannak kellett volna beszélnie. Ugyanekkor a kormány széleskörű nyilvánosságot biztosít ötszáz volt náci tábornok, gyártulajdonos, bankár és más soviniszta háborús uszító felhívásának, amelyben felszólítják a reakció és a fasiz­mus erőit, hogy a nyugatnémetországi választások után fogja­nak össze és folytassanak„ közös­ külpolitikát a­­szovjet zóna­ erőszakos »felszabadítása« érdekében. E minősíthetetlen uszító felhívásnak biztosított nagy nyilvánosság és kormánytámoga­tás nyíltan leleplezi Adenauerék szoros szövetségét a legszél­sőbb nyugatnémet reakciós körökkel és egyben élesen megvilá­gítja Adenauerék tényleges politikai vonalát is. Adenauerék és a nyugatnémet fasiszták minden erőlködése ellenére is egyre hatalmasabb erőik sorakoznak fel annak a­ kez­deményezésnek továbbvitelére és megvalósítására, amely Né­metország egységének helyreállítására és a német­ kérdés békés és demokratikus alapon való megoldására irányul. Ebből a szempontból fontos esemény színhelye volt augusztus 28-án Berlin, ahol Wirth volt birodalmi kancellár és Wilhelm Elfes, a Németek Szövetségének vezetői, tárgyalásokat folytattak a Német Demokratikus Köztársaság kormányának vezetőivel. A tárgyalásokon a Német Demokratikus Köztársaság kormánya részéről megjelent Grotewohl miniszterelnök, Nutschke és Loch miniszterel­nökhe­yettesek és Wunderlich államtitkár. A megbe­szélés középpontjában a nyugati hatalmakhoz intézett szovjet jegyzék és a Szovjetunió, valamint a Német Demokratikus Köz­társaság kormánya között lefolyt tárgyalások eredményeként bekövetkezett új helyzet állott. A részvevők egybehangzó véle­ménye az volt, hogy örvendetes fordulat és olyan helyzet állt be, amely nemcsak a Német Demokratikus Köztársaság szá­mára jelent döntő sikereket, hanem közelebb hozza a megvaló­suláshoz Németország békés újraegyesülését és a békeszerző­dés megkötését. Az értekezlet részvevői hangsúlyozták, hogy Németország újraegyesülése elsősorban német ügy. A német nép érdeke megköveteli, hogy a németek egymás között meg­egyezzenek abban az útban, amely az ideiglenes összné­met kor­mányhoz vezet. Nagyjelentőségű esemény történt a lipcsei vásár megnyitá­sának előestéjén Lipcsében, ahol a Németország Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontjának országos tanácsa ülést tar­tott és állást foglalt a Szovjetunió legutóbbi jegyzékével és a Moszkvában lefolytatott tárgyal­ásokkal kapcsolatban. Az ülés részvevői nyilatkozatot tettek közzé, amely megállapítja, hogy a Szovjetunió újabb békekezdeményezése elérhető közelségbe hozta minden német hazafi nagy harci célkitűzéseit, Németor­szág kettéosztottságának megszüntetését, az egységes, függet­len, demokratikus és békeszerető Németország megteremtését. »A történelem megköveteli a német néptől — hangzik a nyilat­kozat —, hogy döntsön, váljon Németország a béke megszilár­dításának egyik legfontosabb tényezője, vagy pedig új agresz­­sízió európai tűzfészke lesz-e. A német nép a béke és a meg­egyezés útját járja majd­. A nyilatkozat végül felhívással for­dul Nyugat-Németország valamennyi hazafias érzésű lakosá­hoz: adjon méltó választ szeptember 6-án a népellenes Ade­­nauer-klikk hazaárulására és válasszon olyan szövetségi gyű­lést, amely kész kielégíteni a német nép jogos létfontosságú követeléseit. Ami a franciaországi helyzetet illeti, e tekintetben jellemző az az aggodalmas hang, amivel az amerikai sajtó ír újabban a franciaországi eseményekről. Jellem­ző az is, hogy a Lanies-­ kormány kudarcának határozott beismerése mellett az amerikai sajtó most egy fasiszta puccs lehetőségét és kilátásait mérlegeli. Figyelemreméltó ebből a szempontból Constantine Brown cikke a Star című washingtoni folyóiratban. »Egy bizonyos ideje ismé­telten szó esik arról — írja a Star cikkírója —, hogy ez év őszén Franciaországban valami államcsínyhez hasonló történhet. Ál­lamcsínyről ritkán beszélnek előre és mivel De Gaulle tábor­nok nem tudott népszerű hőssé válni, senki sem mondhatja meg, hogy melyik katona rendelkezhet elegendő erővel ahhoz, hogy megvalósítson ilyen veszélyes eseményt.... Azokkal a je­lentésekkel, h­ogy Franciaországban rövidesen »va­lami igen ko­­­m­oly« történhet, ma még óvatosan foglalkoznak, de azzal az érzéssel, hogy többet jelenthetnek, mint aminek látszanak­. Brown szavai szerint — Franciaország belpolitikai és gazda­sági helyzete, valamint »azok a nehézségek, amelyekkel Fran­­ciaország Észak-Afrikában és Indokínában küzd, megerősítik a­zt a véleményt, hogy a jelenlegi politikai rendszer utolsó pró­bája előtt áll­. A szovjet kormány jegyzéke az osztrák államszerződésről a nyugati kormányokhoz Moszkvából jelenti a TASZSZ. Augusztus 28-án a Szovjetunió külügyminisztériuma Francia­­ország moszkvai nagykövetségé­nek megküldte a szovjet kor­mánynak az osztrák államszer­ződésről szóló jegyzékét, amely­nek szövegét az alábbiakban hozzák nyilvánosságra: »A Szovjetunió külügyminisz­tériuma megerősíti Franciaor­szág nagykövetsége ez év augusztus 17-i válaszjegyzéké­­nek vételét és szükségesnek tartja kijelenteni, hogy ebben a jegyzékben nem nyújtanak kie­légítő választ, az osztrák szer­ződés kérdésére vonatkozóan. Az augusztus 17-i jegyzék ar­ról tanúskodik, hogy Franciaor­szág kormánya ezúttal sem je­lentette ki, hogy hajlandó visz­­szatérni az osztrák szerződés­tervezet megvitatására, amely szerződéstervezet cikkelyeinek többségében már 1949-ben meg­egyezés jött létre Franciaország, a Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok között, am­i megteremtette a lehetőséget, hogy megegyezés jöjjön létre a tervezet többi, nem rendezett kérdésében. Másrészt Franciaor­szág kormánya arra a kérdésre sem válaszolt, hogy visszavon­ja-e az úgynevezett rövidített szerződésre vonatkozó javasla­tát. Ez az úgynevezett rövidített szerződés figyelmen kívül hagyja az osztrák nép demokratikus jo­gainak kérdését és durván sérti a Szovjetuniónak az 1945. évi potsdami egyezményben az ausztriai volt német javakra vo­natkozóan előírt jogait. Az azon­ban, hogy a francia kormány nem hajlandó eltekinteni a »rö­vidített szerződés” megvitatásá­tól — amely szerződést Fran­ciaország, Anglia és az Egyesült Államok kormánya 1952-ben a Szovjetunió részvétele nélkül, a Szovjetunió érdekeinek nyílt megsértésével dolgozta ki — le­hetetlenné teszi az osztrák szer­ződéstervezet megvitatásának folytatását. Ezzel kapcsolatban a szovjet kormánynak feltétle­nül figyelembe kell vennie, hogy Ausztria kormánya még 1952 július 31-én kijelentette, hogy »további tárgyalások lehetetle­nek az államszerződés régi ter­vezete alapján« és hogy Gruber osztrák külügyminis­zter 1952 május 24-én adott nyilatkozatá­ban kijelentette, hogy­­Ausztria kész tárgyalásokat folytatni 1952 alapján, de távolról sem hajlandó 1949 alapján*. Az oszrák kormánynak a szovjet­ kormányhoz intézett augusztus 19-i jegyzéke arról tanúskodik, hogy az osztrák kormány nem tagadta meg azon hivatalos ki­*­jelentéseit, amelyeket a múlt évben a­z osztrák államszerző­dés-tervezet ellen tett és amely államszerződés cikkelyeinek többségében megegyezés jött létre. Franciaország kormánya augusztus 17-i jegyzékében al­á rövidített szerződés*-tervezet-­ ről való lemondását egyes elő­feltételekhez fűzi, ami csak újabb bonyodalmakhoz és huza­vonákhoz vezethet az osztrák államszerződés megvitatásá­ban, amivel a szovjet kormány nem érthet egyet. Francia-­­ország kormánya említett jegyzékében javasolja a négy hatal­oni kü­lügym­i­n­is­z­terhe­­lyettesei tanácskozásának ösz­­szehívását augusztus 31-re. Ez­zel kapcsolatban a szovjet kor­­mány szükségesnek tartja em­lékeztetni az ebben a kérdés­ben elfoglalt álláspontjára, amelyet ez év május 25-i jegyzékében­ fejtett ki. Mint ismeretes, a külügyminiszterhelyettesek ta­nácskozása nem valamilyen ál­landó négyhatalmi szerv és az ilyen tanácskozás összehívása a Külügyminiszterek Tanácsá­nak hatáskörébe tartozik, amely ebben az esetben nem vitatott meg ilyen kérdést. Ami az osztrák kérdésnek a német problémával való kap­csolatát illeti, a szovjet kor­mány szükségesnek tartja meg-­ erősíteni az augusztus 4-i jegy­zékében foglalt kijelentését, nevezetesen azt, hogy »a német probléma megoldásában lehet­­séges sikerek elősegíthetik az osztrák kérdés megoldását is«. Egyúttal ismeretes, hogy Fran­ciaország kormánya ez év jú- lius 15-i jegyzékében szintén a német probléma és az osztrák szerződés bizonyos kapcsolatai­nak fennállásából indult ki, minthogy a jegyzékben javas­latot tett a négy hatalom kül­ügyminiszterei tanácskozásá­nak összehívására, két kérdés: a német probléma és az osztrák szerződés megvitatása célján bár...« A szovjet kormány hasonló jegyzéket juttatott el Nagy- Britannia és az Egyesült Álla­mok kormányához is.

Next