Magyar Nemzet, 1954. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-23 / 69. szám
Kedd, 1954. március 23. ZENEI KRÓNIKA RIHTER 11A H OM HANGV ERS ENY E Budapestet a művészi események sokasága valósággal a zene fővárosává avatja; egy helyütt Mojszejevék táncolnak, másutt a Csajkovszkijvonósnégyes lép fel, egyik este Reszen operaházi Borisz Godunov-alakítása, máskor a fiatal Szlobodkin gordonkajátéka hozza el a szovjet zenekultúra üdvözletét a magyar közönségnek. És itt van Richter: zongorajátéka elragadó varázzsal nyűgözi le hallgatóját. Akármelyik mester alkotásaiból ad elő, és akár egyezik értelmezése a nálunk ismeretessel és megszokottal, akár az új és egyéni módon közeledik a műhöz; egyaránt meggyőző, teljes, szuggesztív, amit mond. Egy rövid héten belül három hangversenyt adott: az Állami Hangversenyzenekar kíséretével eljátszotta Schumann a-moll zongoraversenyét, a német romanticizmus nagy zenei költőjének ezt a poetikus és ugyanakkor igen virtuóz művét, utána néhány Brahmsdarabot ráadásul, s feledhetetlenül szépen, két nappal későbbi szólóestjén Bach, Mozart, Beethoven és Chopin világába vezetett el, legutóbb pedig — a Filharmóniai Társaság zenekarával, Ferencsik János vezényletével — Bach d-moll zongoraversenyét adta elő. CSAJKOVSZKIJ b-moll zongoraversenyének tolmácsolásánál Richter játékában a szenvedély fehér-izásig fokozott hevét, az átélés emberi mélységeit, a mű gyötrődő, vívódó, végül győzedelmeskedő újrateremtését csodáltuk: tanúi voltunk egy sajátos művészi lelkialkat kitárolásának. — Úgy érezzük, mintha Richter előadóművészete mottójaként a beethoveni jelszót tűzte volna maga elé: »DUrch Leiden zur Freude* (A szenvedésen át az örömhöz)." Ez a rendkívül szenvedélyes, lobogó egyéniség megtalálja útját a közönség szívéhez a klasszikus és preklasszikus muzsikán keresztül is. Richter a legteljesebb művészi alázattal nyúl ehhez a zenéhez és hatalmas érzelmi intenzitását a stílushűség öntőformájába szorítja. Különösen Bach megszólaltatásánál éreztük előadói stílusát egyéni jellegében is mélyen meggyőzőnak, Mozartnál talán kevésbbé. A BACH-MŰVEK előadásánál — szólóestjén a zWohltemperirtes Klavien hat prelúdiumát és fugáját (C-dur, c-moll, F-dur, f-moll, A-dur, a-moll), filharmóniai hangversenyén a d-moll zongoraversenyt hallottuk — nagyszerű szintézisben érvényesülnek Richternek azok a tulajdonságai, melyek például az »Appassionata» előadását is oly emlékezetessé tették. »Ha egy temést egyszer megragadtam, többé nem engedem ki a kezemből, nem felejtem el; épül bennem, kibontakozik széltében-hosszában, egész mélységében és magasságában, s mivel, tudom, mit akarok, a zene alapeszméjét, lényegét sohasem tévesztem szem elől.* Beethoven lebbentette fel ezekkel a szavakkal alkotóműhelyének függönyét, s a művek újrateremtő megszólaltatásában — érezni — Richter sem jár el másképpen. A Bach-muzsiika szólamépítkezésének minden emelete, boltíve, párkánya világos körvonalat kap. Richter zongoráján egyenlő ranggal és joggal élnek a szólamok; következetesem elkerüli azt a fajta Bachtolmácsolást, amely a főtémának kiemelésével az ellenpontot mintegy kíséretté degradálja. Ugyanekkor hangszínben és finom dinamikai árnyalásban mindig megmutatja a tematikus lényeget, szólamai élnek, beszélnek. A szellősuhogású pianisszimók, orkánszerű fortisszimók Richtere a Bach-interpretáció legnemesebb hagyományaihoz híven szigorú önmérséklettel kerüli a dinamikai szélsőségeket, nem »modernizálja« Bachot, nem él azzal a — talán hatásos — módszerrel, hogy például a Wohltemperirtes Klavier fugáinál »pianissimo« kezdje és »fortissimo« fejezze be a művet: a témát mindjárt teljes fegyverzetében mutatja be. Plasztikusan .Válnak szét játékéban a hangerő- és hangszínkontrasztok. Albert Schweitzer, Bach egyik leg-obb ismerője egy függőkert I terraszaihoz hasonlította a Bach-zongoraművek dinamikai felépítését, s Richter játékában ehhez a tradícióhoz tartja magát. Játékstílusának egyik jellegzetessége a határozott billentésmód, mely egész testalkatára, teljes, muzsikáló fizikumára támaszkodik, s melynek nyomán markáns zongorahang csendül fel. A megalkuvást nem ismerő emberi és művészi hitvallás, megfontolt és szerény, de keményen következetes művészi elképzelés együtt kell, hogy éljen az olyanfajta előadóművészetben, mint Richteré. Játékának páratlan hatása talán abban leli magyarázatát, hogy a maga művészi igazát szenvedélyes hittel hiszi, s adja tovább. Ezért is volt méltó folytatása a filharmóniai est két Bach-művel díszített műsorának — Richter szereplése után — egy másik, egy magyar művész hatalmas alkotásának megszólaltatása: BARTÓK BÉLA »Concerto«-ját játszották. Értnek az emelkedett hangulatú hangversenynek, s az elmúlt napok zenei eseménysorozatának lényeges magaslati pontja volt, hogy a Concerto elhangzott és ahogy elhangzott ... Bartók egy magaírta bevezetőjében szűkszavúan csak arról beszél, hogy a mű általános hangulata fokozatos átmenet a II. tétel komolyságától, a harmadik tétel gyászénekétől az ötödik tétel életigenléséig... De micsoda átmenet ez a magány, a keserűség jajszavából a remény, a felszabadulás hatalmas Öröm-ódájába! Pedig ez a mű abban a korszakban született, amikor Magyarország a sötétség hatalmában vergődött: 1944-ben. Bartók az emelkedett szellemű humanista szenvedélyével gyűlölte a fasizmust; járomba hajtott hazája sorsán búsong, s panaszosan festi a maga sorsát ott kinn. »Ember az embertelenségben*, aki a »csúnyácska haza* képét hordozza fájó szíve fölött. A Concerto ötödik tételében azonban vidámabb hangokra szólítja Bartók barátait, az egész emberiséget. Keleteurópai és néger népi dallamok hatalmas körtánccá fonódva, örvénylő sodrással törnek fel, s hirdetik a szabad népek öszszefogását, a búcsúzó Bartók győzelmes optimizmusát. S hogy ez a mű a filharmóniai hangversenyen, melynek első felében Richter zongorázott, nemcsak kiválóan előadott zenedarab volt, hanem szinte jelkép is, az a zenekar és Ferim- Jesik János hatalmas művészi és emberi eredménye. Ferencsik ihlete és energiája emelte a Concerto előadását arra a magaslatra, hogy a mű magas megszólaltatásának, művészi hitele szinte szimbólumként ragyogott, arról a hozzájárulásról tett tanúságot, melyet a mi népünk nyújtott az emberiség kultúrájának közös kincsestárához. Arról a magyarságról beszélt, mely — »Durch Leiden zur Freude* — szenvedésen át jutott el az örömhöz, a szabadsághoz, a maguk útját járó népek közé, melyekről a Concerto zárótételében Bartók álmodott. Csobádi Péter mességét, csengését sűrítik költészetté. Gazdag és költői magyarsággal szól — ebben is a népköltészettel rokon. A »Hét falu kovácsá«-t László Endre gondos rendezőmunkája nyomán élvezetes előadásban hallhattuk. Rajczy Lajos (a kovács) megfelelt a dráma adta nagy és nehéz feladatnak: erős volt még vívódásai közepette, becsületes és bölcs még a rossz alku perceiben is. Éreztetni tudta Pozsár Mihály változását, ébredését, s azt, hogy ez többet jelent hét falu ügyénél. Egy kurta szerepben Bihari József hangját hallottuk, ízes játékára sokáig emlékezni fogunk. Vass Éva alakításában az erő és határozottság jól vegyült gyengédséggel, sőt érzelmességgel. Bitskei Tibor — a Kossuth, Petőfi nevét emlegető, a nép ügyéért küzdő halászlegény szerepében — kissé több színnel jellemezhette volna a hős kemény elszántságát. Orsolya Erzsi, Puzsérné szerepének megfelelően, egyetlen nagy sopánkodás volt, szinte megrendítően önző és rövidlátó. A kisebb szerepek alakítói közül Dénes György és Pethes Sándor nevét kell megemlítenünk; vérbő komédiázó kedvükkel tették teljesebbé a mese hangulatát. A mesejáték zenéjét Kókai Rezső írta. A muzsika helyenkint komorabb, súlyosabb a kelleténél, mintha nem derűs alaphangú meséhez, hanem hős-eposzhoz készült volna. A dalok azonban szépek, jól fűződnek a cselekményhez, érzelmi erejükkel gazdagítják. A »Hét falu kovácsa« költőjének igaz rádió-sikere, remélhető színpadi sikere, de egész eddigi költői életműve is azzal a reménnyel bíztat, hogy Nadányi Zoltán nevével ezentúl nemcsak műfordítások, hanem önálló költői alkotások fölött is sűrűbben találkozhatunk. ■ S. Gy. RÁDIÓBÍRÁLAT Hét falu kovácsa Egyre-másra mutat be a rádió olyan jó színműveket, melyek szinte kívánják a további, a színpadi feldolgozást. A »Kérők«-ből írt opera után most Nadányi Zoltán verses történelmi mesejátékáról mondhatjuk el, hogy már a rádióban is elragadó volt, anynyira, hogy színpadot követel m, ' -j, •,--------A ó. azonban mégis kerete, foglalata csak a sikernek igazi hőse az író. Nadányi Zoltán mesejátéka a nép Ügyében s a nép nyelvén szóló magvas és mégis szinte kecsesen könynyed írás. A címben említett mesebeli kovács, Puzsér Mihály, 1848 táján kovácsolta a vasat a szigligeti vár alatt; hét falu parasztságéra dolgozott, ha kellett, hitelbe. A gróf aztán csörgő forintokért ráveszi a kovácsot, hagyja abba a kalapálást, mert a munka hangja fölhallatszik a toronyba s elűzi az álmatlan uraság maradék nyugodalmát. Pozsár Mihály végülis rááll az alkura, csakhogy akkor meg a hét falu marad kovács nélkül, a körülötte élő parasztság fordul el tőle (az egy zsírosgazda kivételével). Rágja a lelkiismeret a kovácsot, s tetejébe a gróf még csúfot űz belőle. Pozsár Mihályban lassan megérik az elhatározás, hogy újra fölveszi a kalapácsot. Föl is veszi, s már a 48-as honvédsereg mellé álló földművesnép kaszáit igazítja Vele egyenesre. Ez a történet lényege. S ezt Nadányi Zoltán olyan izgalmasan, fordulatosan, annyi eleven mellékszereplő fölléptetésével mondja el, hogy a legjobb népmesékhez hasonló hatást kelt; lenyűgözi hallgatóját, aki egyszerre gyönyörködik a történet fordulataiban és mély életigazságában. A sok szereplő közül a főhős, Pozsár Mihály nemcsak drámabeli helyzete következtében emelkedik ki, hanem emberi nagysága révén is. Öntudatos, szabad ember, férfi, aki kész kiállni a maga kis portájáért a gróffal szemben. »Itt a gróf parancsa szellő...« — üzeni a várba. Vívódása, gyötrelmes álom-látása, megaláztatása és elhatározása végül: egy nagy lélek változásai. Ami azért fontos, mert a »hét falu kovácsa« így tud egy magasságba emelkedni a népmese képzeletvilágéból kelt hősökkel. Azaz: így válik emberi teljességében jelképivé. A mesejáték stílusáról, verseléséről csak annyit, hogy Nadányi Zoltán, nagy példák nyomán, a népnyelv leleményességét, hajlékonyságát, erejét emeli irodalmivá; ritmusai, rímei az élő beszéd természetes, de sosem hivalkodó üte Használt motorkerékpárokat, csónakmotorokat kénapénzért vásárol a KERAVILL motorkerékpárszaküzlete VI., Liszt Ferenc tér 2 Telefon: 420-367 ÚJ KOSSUTH-DÍJASAI ,Berszenyev-alakításáért.. Ajtay Andor Kossuth-díja A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata ezzel indokolja Ajtay Andor színművész Kossuth-díját: »Berszenyev-alakításáért Lavrenyev: Leszámolás című darabjában.* Ezért kapta Ajtay Andor a legnagyobb elismerést, amely magyar művésznek juthat. Hogyan ért színészi pályája ily magaslatra? A huszonnégy évvel ezelőtt megjelent színészen lexikonban Ajtay Andor neve még nem található. Pedig akkor már színész volt. A harmincas évek derekán vidékről, Szegedről, felkerülve Budapestre, már jelentékeny színészi hírnevet szerzett magának a Vígszínház, új tagjaként. *Kitűnő szalon-színész* — volt az akkori vélemény róla, mintha bizony a szalon valami különleges színészetet igényelt volna. Pedig a szalonnak — a színpadon is, a valóságban is — nem volt más igénye, mint az, hogy valaki, aki kárpitjai közé lép, kellemes megjelenésű legyen, jól álljon rajta a ruha és a választék, modora és társalgása diszkrét illatszerrel olajozott kerekeken , gördüljön. Csupa külsőség. S mert Ajtay Andornak megvoltak ezek a kellékei, »sza• ion-színésszé* tették. A »kitűnő~ jelzőt már nem a »sza. Ion-színészetével* szerezte hozzá, hanem egyszerűen a színészetével, a művészettel, amely embert tud ábrázolni szalonban csakúgy, mint egy réten, vagy egy csatahajó fedélzetén. Ám, a »szalon-szerepek« erre Ajtay Andornak akkor nem adtak sok alkalmat: hogyan is festene egy rét a kozőzök között, hogyan egy hajófedélzet, nem is szólva arról, hogyan festene ott egy ember? A »szalon-színészség« körülzárta Ajtay Andor színjátszó művészetét, foglyulejtette és rászögezte egy skatulya fedelét. Úgy látszott, ebből a skatulyából nincs szabadulás még a felszabadulás után sem. Mivel színpadainkra a felszabadulás a szalonok, a polgárlakások és a főúri kastélyok lovagtermei helyére igenis behozta a rétet, az utcát, a műhelyt, a fedélzetet s az élet többi, valóságos színterét, Ajtay Andorról azt hitték — s ő maga is azt hitte magáról —, hogy aszalon-színészetek számára megszűkült a színtér. Pedig a színészete számára kitágult. Az emberábrázolás, a valódi színjátszó művészet számára mérhetetlenül megnőtt a tér, mert a valóság határaiig terjeszkedett s a valóság lehetőségei szinte határtalanok. Ám az előítélet, a színészi skatulyáján fityegő címke, Ajtay Andort nem engedte ki ebbe a művészi végtelenségbe, őszintén szólva, ő maga sem merészkedett ki, mert a szűk szerepek, amelyekbe oly hosszú időre belekényszerítették, saját maga előtt is elfeledtették vele egy kicsit, mire is képes a színpadon, mekkora arányok szunnyadnak művészi tehetségében. Azok a megmondhatói, akik vele együtt dolgoztak, milyen aggodalmak lepték el Ajtayt akkor, amikor először találkozott szocialista-realista szereppel, a «Győztesek« ősz tábornokával. S akik ebben az alakításában látták, a megmondhatót, hogy tíz Ajtayt láttak a színpadon. Nem a polgári drámák úgynevezett rezornőrjét, nem a »szalon-színészt", hanem a művészt, aki vívódásaiban, töprengéseiben, megrendüléseiben, fejlődésében tud átélni és megmintázni embert. A tehetség erre Ajtayban azelőtt is megvolt, hiszen nem egy szerepből pattan ki készen a színjátszó képesség, hanem fordítva, de e színész alakítókészségének méreteit a közönség, sőt még a szakértők sem ismerhették egész terjedelmükben, sőt már-már elfeledte ő maga is, mert nem volt alkalma — vagy csak igen , kevésszer — hírt adni róluk. * A Kossuth-díjhoz vezető úton Ajtay Andor első állo-omása kétségtelenül ez az ala- kítás volt, a »Győztesek« tá- * bornoka. Aztán az idős Máiriáss figurájának megterem-tése a D Harag napjáéban. Embereken, a valóság szülőtatein nevelkedik, emelkedik, s csiszolja alakító erejét a mai vész, a valóditól és az igaztól kapja nemcsak az ihletét, hanem a hitét is önmagában. Csak a valósággal tudja összemérni azt, amit alkot, csak az igazítja útba, hogy helyes-e, hiteles-e, élő-e, amit alkotott. A valóságon, a való szerepeken megedződve jutott el Aitay Andor a »Leszámolt*" Berszenyev-alakításáig, egy forradalmi sorhajókapitány alakjáig, aki otthon és hajója fedélzetén egy eszme, az igazság érintettje és utóbb hordozója, az emberig, aki kétségei, csalódásai közül, belső fejlődés révén talál rá a maga útjára. Így jutott el Ajtay AnÉrdekes előadást tartott Madách Imréről Sötér István Kossuth-díjas professzor, az irodalomtudományok doktora vasárnap Hódmezővásárhelyen a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat rendezésében. Az előadás megmutatta, hogy az új magyar irodalomtudomány Madách Imre igazi helyét a magyar irodalom legalsó soraiban jelöli meg. — Madách Imre — mondotta a többi között — életének egy bizonyos szakaszán állást foglalt a forradalom, a haladás eszméje mellett. Életpályája a szabadságharc után bontakozott ki s ez a körülmény rányomja bélyegét életművére és annak kiemelkedő alkotására, Az ember tragédiájára is. — Madách éppen úgy, mint kora legjobbjai, a liberális eszméket vallotta, amelyeknek 48 előtt még jelentős demokratikus tartalmuk volt. A liberális gondolkodók egy része a 48-as forradalom után egészében, vagy részben megtagadta, illetve visszavonta azokat az eszméket, amelyek jegyében az ország átalakításáért vívott harcot korábban folytatta. Madách nem tartozott ezek közé. Számos költsményében tett világosan hitet 48 forradalma, »a nép szava« mellett. Ennek ellenére az Ő számára is kérdésessé váltak a kor uralkodó eszméi: az egyenlőség, szabadság, testvériség. Mint már a marxistaleninista irodalomtörténetírás erre rámutatott, Madách Az ember tragédiájában az eszmék sorsát vizsgálja. Felteszi a kérdést: van-e haladás, van-e jövője az emberiségnek. A Tragédia látszólag pesszimista feleletet ad, de valójában az emberi bizakodást és kitartást kívánja táplálni s végső tanulságával a haladás, a jövőért vívott harc ügye mellett foglal állást. Kifejtette ezután Sőtér István, hogy Madách nem az emberiség egész történelmét kívánja bemutatni a Tragédiában, hanem a haladó eszmék alakulásét és összeütközéseiket az osztálytársadalmak nyújtotta torz megvalósulásukkal. A Tragédia az emberi viszonyok egyetemes megragadására törekszik s két alapgondolat nyer kifejezést benne: az ember viszonya a természethez és az ember viszonya a társadalomhoz. Madách hitet tesz a felvilágosodás, a polgári forradalmak eszméi mellett, de mivel műve már 48 bukása után keletkezett, a jelen és a jövő kérdéseit csak bizonytalanul tudja : bár színészete, emberi figurák megalkotásán át a szocialistarealista művészi alkotás módszerein és gyakorlatán át Berszenyev-alakításához, amelyért a Kossuth-díj kitüntetését kapta. S hogy a valóság gyakorlatozta, ereje megedzette, hogy a színészi realizmus vérévé vált, e Kossuth-díjjal kitüntetett alakítása után egy esztendővel is bebizonyítja most. Bebizonyítja a »Tell Vilmos* Attinghausenjának alakításával, amelyben Ajtay Andor klasszikus, romantikus feladatot is az igaz realizmussal old meg, azok szerint a művészi útmutatások szerint, amelyeket Sztanyiszlavszkij ad a valóságos embert teremteni szándékozó színművésznek, ma megítélni. Ádám még cselekvő központi hőse a Tragédiának a londoni színig, de cselekvő jelleméből fokozatosan veszít ettől kezdve. Ennek magyarázatául csak az szolgálhat, hogy Madách világosan és állandóan állást tudott foglalni a millt történelmének nagy kérdéseiben, de világnézete, a liberális világnézet már nem tette számára lehetővé, hogy állásfoglalása ugyanilyen világos legyen a jelennel és a fövővel szemben is. Ennek ellenére a Tragédia végtanulságát nem lehet pesszimistának érezni, nem csupán a zárómondat miatt, hanem azért sem, mert nem pesszimista Ádám sorsának megoldódása sem. Sőtér ezután arról beszélt, mennyire eltorzította a reakciós irodalomtörténetírás és színpadi rendezés Madách nagy művét. Például a falanszterjelenetet a szocializmus torzképének próbálta feltüntetni. Valójában ez a jelenet a tudományos szocializmus előtti, utópikus társadalom elképzelései nyomán keletkezett és abban a kapitalizmus végletekbe vitt formáját láthatjuk csak. A Tragédia egymagában nem nyújthat teljes képet Madách Valódi állásfoglalásáról: figyelembe kell venni a Civilizátort, vagy a Mózest is, amelyek a Tragédia tőszomszédságában születtek. E két utóbbi művében Madách feleletei a haza sorsát illetően világosak: a nemzeti függetlenség, az osztrák önkényuralom és az elnyomás elleni harc, a szabadság tiszta harcosaként áll előttünk az író. — Madách művét ellentmondásai ellenére — fejezte be előadását Sőtér István —• haladó hagyományaink értékes soraiban kell megbecsülnünk. A Tragédia ellentmondásait nem lehet elkendőznünk, de meg lehet és meg kell magyaráznunk őket abból a valóságból, amelyből szüllettek. Az előadás után a szegedi Nemzeti Színház művészei jeleneteket mutattak be Az ember tragédiájából. Madách helye irodalmunkban Sőtér István előadása A Szovjetunió Kilátni Népi Táncegyüttese Debrecenben A Szovjetunió Állami Népi Táncegyüttese hétfő délben Debrecenbe érkezett. A táncegyüttes kedd és szerda este lép fel Debrecenben a központi kultúrotthon nagytermében. FILMHÍRADÓ BÍRÁLAT 11. számú filmhíradó Azzal kezdjük, aminek örülünk: az e heti filmhíradó végre hozott jó külföldi anyagot. Egy romániai napközi otthon életét mutatták be hangulatos képekben. Várjuk, hogy a filmhíradó megtartja és továbbfejleszti ezt a kezdeményezést és minden számban ad érdekes képeket a külföld életéből. A riportanyagból kiemelkedik a mezőgazdasági gépek gyártásáról szóló beszámoló: megmutatta a gyárakat, ahol a falu gépei készülnek és mindjárt azt is, hogyan segítenek a gépek a mezőgazdasági munkában. A barátsági hónap eseményeit ezúttal Borisz Andrejev és a budapesti úttörők találkozásának képbefoglalása képviselte: minden szempontból sikerült riport volt. Tetszett az artistaiskoláról készült jelenet: a szerkesztő munkáját dicséri, hogy a fiatal artisták tanulása mellett megmutatta az épülő új nagy téli cirkuszt is, ahol ezeket a fiatalokat látni fogjuk. A híranyagból hiányoltuk a Kossuth-díjak kiosztásáról szóló beszámolót. Hétfőn történt az esemény, a filmhíradó munkatársai ott voltak, érthetetlen tehát, miért nem került be anyaguk a csütörtökön bemutatott új film a híradóba. 5