Magyar Nemzet, 1954. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-01 / 206. szám
/ Az EVK megölése írta Boldizsár Iván A fontos ügyhöz illő drámai jelenetek közt — nem feledve, hogy a tragikomédia is drámai műfaj! — birkózott a francia nemzetgyűlés az évszázad egyik legképmutatóbb politikai képződményével, az európai védelmi közösség tervével. Birkózott és megölte. Ez a szintén drámai kifejezés ugyan fordítási hibából származik, de olykor egy apró tévedés jobban néven nevezi a lényeget, mint a kicirkalmazott meghatározás. (Az angol parlamenti nyelvben használatos a »kill”, megölni ige, ha egy törvényjavaslatot a képviselők elvetnek; egy Reuterjelentés alapján ezt fordítottuk filológiailag pontatlanul, de politikailag oly találóan.) Mint egy csatajelentés, olyan a nemzetgyűlés üléséről szóló beszámoló: órák és percek jelzik az ütközet fordulatait, a manőverek, oldalozások, szárnymozdulatok, a cselek, áttörési kísérletek és megfutarkodások pillanatait. Csata volt ez, de sorsa a francia nép szívében már eldőlt és végül is a győzelmet ez az előzetes, ez a népi döntés hozta meg. Ez vitt még több politikai oxigént az EVK ellenzőinek ereibe és ez pezsdítette fel végre hazafias helytállásra azoknak a képviselőiknek tunja vérét, akiknek szíve máskor nem dobog együtt a népével. Szép és magasztos jelenet lehetett az végtére, Robespierre nemzetgyűléséhez méltóbb, mint a harmadik vagy a negyedik köztársaság parlamentjeihez, amikor a győztes szavazás után felállt az a több mint háromszáz képviselő, akik akkor valóban az egész francia nép, egész Európa képét viselték, felállt padjaiban és elénekelte a Marseillaise-t, amelyet minden haladó ember még ima is haroldalának tekint. Nem nehéz elképzelnünk nekünk, magyar hazafiaknak és jó európaiaknak, mit érezhettek ezek az együtténekelők; nem nehéz elképzelni, noha egy részüktől a mostani pozitív szavazás ellenére is oly távol állunk. De mily bonyolult az egészséges elmének és a népét szerető szívnek beleérezni magát azoknak a parlamenti tagoknak a lelkébe, akik nem szavazták meg ezt azölvesépítő javaslatot!... Vájjon ezek ülve maradtak padjaikban? Vagy felálltak és kisompolyogtak? Vájjon érezték-e, hogy ők maguk és gazdáik, sugalmazóik Párizsban és az óceánon túl elszakítják magukat azoktól a férfiaktól és nőktől, azoktól a tömegektől, akik ezekben az óráikban hangosan vagy a szívükben dallal ünneplik a francia nép nagy győzelmét, a béke újabb csatanyerését. Mert hétfő este, 1954. augusztus 30-án 21 óra 15 perc óta Európa és mindenütt a világon azok, akiknek az európai kultúra kedves, könnyebben, szabadabban lélekzenek. Elmúlt rólunk egy lidércnyomás. Elmúlt? Elűztük, közös erővel, mi mind, európaiak. A közös, az európai győzelem mezét még édesíti az, hogy a vereség minden eddiginél fájdalmasabban érinti az amerikai vezető körök háborús terveit és minden eddigi vereségnél — pedig az utóbbi évben volt elégben részük — menthetetlenebbül öszszekuszálja az egész washingtoni politikát. A párizsi szavazás és annak heteken, hónapokon, éveken át tartó népi előkészülete ezúttal ismét a béke és a háború erőinek nagy próbája volt. Az esemény másnapján könnyű eltévedni a politikai kombinációk, a külügyi bölcselkedések és a nemzetközi kommentárok bozótjában, nagyon is emberi a tényekbe vágyainkat is belekívánni. Az IeVK megölésének jelentőségét és távlatait, a tegnapi szavazás óta kétségtelenül megváltozott világhelyzetet csak akkor tudjuk felmérni, ha az európai hadsereg ügyét és a fel nem sorakozott hadsereg csúfos szétveretését mint egy még nagyobb harcnak, a béke és a háború küzdelmének egy részét fogjuk fel. Addig a napig ugyanis, amíg a Bourbon-palotában hosszú idő után ismét először a francia nép érdekei győztek, két többé-kevésbbé egyenes vonal vezet. • Az egyik inkább csak perfid szándékában egyenes, megvalósításának útja tekervényes, a másik szándékában is, menetében is egyenes, áttekinthető. Az első vonal az amerikai politikáé. Az »amerikai évszázad«, a »globális stratégia", szóval a háború politikája ez. Ha az EVK bukásának partjairól visszatekintünk az elmúlt évek amerikai politikájára, akkor látjuk ennek a vonalnak kiemelkedőbb eseményeit és egymás közti összefüggéseit is. A haditerv megnyitó lépése még 1947 tavaszán a Truman-elv volt. Ezt követte a Marshall-segély, a különféle »kis-Európa«-tervek, az atlanti szövetség, az amerikaiak európai főparancsnoksága, így gyűjtötték kalandor háborús szándékaikhoz az európai gyalogságot. Ez a politikai vonal egy ideig ment és azután elakadt. Terveikből éppen a leglényegesebb láncszem, valóságos zárórész hiányzott: a revánsvágyó német hadsereg felállítása. Hogy maguk az amerikai vezető körök mennyire nem vették komolyan az általuk sugalmazott és pénzelt úgynevezett európai egység gondolatát, a különféle föderációs terveket, a nemzetek fölötti parlamentet, a tervezett hadsereg nemzeközi főhatóságát, és egyéb Cadillac-motorral hajtott trójai falovakat, szóval az egészeurópai védelmi közösséget, arra egészen friss keletű bizonyságot szolgáltat a New York Herald Tribüne augusztus 27-i száma. Az Alsop-fivérek egy cikkben, amelyre utóbb még visszatérünk, s amelyben három nappal a párizsi szavazás előtt már leszámítolják a vereséget, ezt írják: »Nem lehet bízni abban, hogy Attlee és Co lenyelik a német felfegyverzés keserű piruláját az EVK cukros máza nélkül.« Meg kell próbálnunk itt, a nemzeti szuverenitás tiszta levegőjében is megérezni azt a sok atmoszférányi amerikai nyomást, amely Franciaországra nehezedve minden áron, minden áron keresztül akarta hajszolni az EVK-t. Úgy ragaszkodtak hozzá, mint a kártyás, aki a pénze után fut, és valóban a nemzetközi politikának ezek a hazardőrjei egyaránt futottak befektetett dollármilliárdjaik után, háborús terveik után és tűnő presztízsük fogyó fényei után. A nagy politikai vereség most visszafelé is hat. Az EVK bukása értelmetlenné, céltalanná teszi az utóbbi hét és fél év, de különösen az utóbbi négy esztendő amerikai politikáját. Ezt érzi most a párizsi szavazás másnapján az elnök is, a sok győzelmet látott egykori hadvezér, akinek bizonyára nem esett könnyen kimondania a szavakat: »Kudarcot szenvedtünk ...« Érezte ezt már a szavazás előtt Dulles is, aki az egész amerikai politika úgynevezett »gyötrelmes újjáértékelésével* fenyegetődzött. Lehetetlen, hogy meg ne érezze az amerikai közvélemény is, ha egyelőre másként nem, adófizetői minőségében. Az 1954 augusztus 30-hoz vezető egyik vonal az amerikai politika legsúlyosabb veresége a második világháború óta. Meghiúsult az az alapvető terük, hogy a megbízható, bonni német gauleiterek vezetése alatt szervezzék meg Európát egy újfajtakeresztesháború(Folytatása a 2. oldalon) A francia döntés hatása és visszhangja A külpolitikai helyzet Az egész világsajtó az EVK-terv bukásának jelentőségét méltatja. Az EVK ellenzőinek és híveinek állásfoglalásai egyértelműen a francia nemzetgyűlés döntésének nagy horderejét hangsúlyozzák. A ST humanité »A francia nép és a béke győzelme« című cikkében megállapítja, hogy »az EVK-t nem eljárási szabályok révén vetették el, a szavazás a lényegre vonatkozott. Azok, akik a »vita előtti halasztó határozatra” adták szavazatukat — mint ezt ki is jelentették — az EVK ellenfelei, míg azok, akik a határozat ellen szavaztak, az EVK hívei. A lap ezután arra figyelmeztet, hogy ez a győzelem még nem jeleníti a német militarizmus veszélyének végleges elhárulását s valószínű, hogy az amerikai imperialisták nem mondanak le ez irányú terveikről.A kivívott győzelem azonban — hangsúlyozza a l‘Humanité — döntő szakaszt jelent abban a küzdelemben, hogy meghiúsítsák mesterkedéseiket. Most, hogy az EVK-t visszautasították, meg kell akadályozni a bonni Németország bármilyen más formában való remilitarizálását. Mindent el kell követni az európai béke biztosítására és a német kérdés demokratikus és békés úton történő rendezésére.* A Combat két vezércikket is közöl az EVK elutasításáról. »A hazugság vége« című cikkében a Combat megállapítja, hogy azok, akik kilenc éven át irányították Franciaország külpolitikáját, rendszeresen meghamisított képet adtak szövetségeseiknek a francia közvéleményről.Most a világ hirtelen rájött arra — írja —, hogy a franciák nem fogadták el a párizsi egyezményt és hogy a Pleven, Schuman, Mayer és mások által adott biztosítékok alapja csupán vágyálmuk volt, vagy pedig az a hamis elképzelés, hogy Washington a kellemes hazugságot jobban szereti, mint az igazságot.* A francia jobboldal lapjain a súlyos vereség hatása érzik, cikkeik általában lehangoltak, de mindenesetre igyekeznek már most a nyugatnémet felfegyverkezés más amerikai elképzeléseire irányítani a figyelmet. A Franc-Tireure gyásznapnak minősíti a hétfői napot és amiatt siránkozik, hogy Mendes-France az utolsó pillanatban nem sietett az EVK híveinek segítségére. A VAurore vezércikkében azt hangoztatja, hogy »továbbra is szigorúan ragaszkodni kell az atlanti szövetséghez, és azt követeli a miniszterelnöktől, hogy világos, félreérthetetlen választ adjon: milyen külpolitikát óhajt folytatni. A Párisien hirére úgy vélekedik, hogy »a nemzetgyűlés döntésének súlyos következményei lehetnek mind belpoltikai, mind nemzetközi téren*, mert a döntés következtében ^meginoghat a kormány egysége és három miniszter lemondása várható«. Az angol sajtó az AFP szavai szerint ^sajnálkozással, de lényegében harag és neheztelés nélkül temette el az európai védelmi közösséget*, »Franciaország megölte az európai hadsereget*, »Franciaország eltemette az EVK-t* — ilyen és hasonló címek alatt számolnak be a londoni lapok a francia nemzetgyűlés határozatáról. Több angol lap első oldalán közti Herriot fényképét, mivel általában az a vélemény, hogy a veterán politikus felszólalása nagyban befolyásolta a szavazás kimenetelét. Az angol lapok általában nem használnak bíráló hangot Franciaországgal szemben, kivéve a News Chronicát, amely éles szavakkal bírálja a francia parlamentet. Több polgári lap arról ír, hogy most alkalma nyílik Angliánaka kezdeményezés átvételére*. A The Times szerint ,bár a francia szavazás csalódást keltett, Angliának újból lehetőséget adott arra, hogy vezetést adjon Európa számára*. A lap szerint a helyzet világossá vált. Nem lesz könynyebb a megoldás megtalálása, a leghelyesebb azonban, ha a német fegyverkezés új kereteire vonatkozóan Anglia kezdeményező lépéseket tesz. Churchillnek és Edennek most módjában áll, hogy olyan döntő szerepet töltsön be, amelyet eddig nem tudott vállalni.Annak ellenére, hogy Anglia kevésbbé hatalmas, mint régebben volt, Franciaország mégis inkább feléje fordul, mint az Egyesült Államok felé« — írja a Times. A vezető amerikai lapok egészoldalas címben közölték az EVK elvetésének hírét. A jelentéshez fűzött kommentárok igyekeznek a francia nemzetgyűlés döntésének előrelátható súlyos következményeire rámutatni. A Journal American kiemeli: »Ez a döntés olyan súlyos politikai válságot idéz elő, amelyet Európa a második világháború óta még nem látott.* A Washington Post azt írja, hogy »az EVK Franciaország által történt elvetése vitathatatlanul a Szovjetunió Európában aratott legnagyobb háború utáni győzelme.« A lap hozzáfűzi: »ez nem jelenti azt, hogy minden veszve van. Az atlanti szövetség tagjainak nem szabad vesztegetniök az időt. El kell választani az európai védelmi közösségről szóló szerződéstől a német keretszerződést és sürgősen ratifikálni kell. Ez előzetes intézkedés lenne Nyugat-Németországnak az atlanti szövetség keretében való újrafelfegyverzése előtt«. A New York Herald Tribüne vezércikkében nagyjában ugyanezt fejtegeti. »Németországnak — írja — el kell érnie a szuverenitás helyreállását. A szuverenitás magában foglalja a fegyverkezés jogát is és Európa védelmének szüksége van német csapatokra. Mégis bizonyos, hogy Franciaország biztosítékokat fog követelni a német katonai hatalom újjászületése ellen.« Ezzel összefüggésben a vezércikkíró aggódik amiatt, hogy »elmélyülhetnek a német-francia ellentétek". A New York Hérald Tribüne cikkírója azzal fejezi be fejtegetéseit, hogy »a Nyugatnak most munkába kell állítania minden tehetségét, hogy újra felépítse az együttműködés alapjait.« James Reston a New York Times keddi számában azt írja, hogy most ,miután Franciaország elvetette az európai védelmi közösségről szóló szerződést, az Egyesült Államok minden valószínűség szerint előtérbe helyezi Németország belső helyzetét Franciaországéval szemben*. Reston szerint amerikai hivatalos köröknek az a határozott meggyőződése, hogy ha Nyugat-Németországot nem fegyverzik fel és nem kapcsolják be a nyugati katonai rendszerbe, akkor a Kelethez fog »vonzódni«. A New York Times kiemeli: »Négy év erőfeszítése hiúsult meg Párizsban. A nyugatnémet sajtó egy része hangsúlyozza új külpolitikai orientáció szükségességét. A Die Welt rámutat: »Mivel most meghiúsult egy politikai felfogás, új és jobb után kell nézni. Ezt teszik majd Nyugat-Németországban azok, akik már hosszabb idő óta jobb megoldásért küzdenek. Ezzel kapcsolatban emlékeztetünk dr. Pfleiderer erőfeszítéseire, valamint a weimari köztársaság három kancellárjának: Wirthnek, Brüningnek és Luthernek a bírálatára, továbbá dr. John és Schmidt-Wittmack eljáráséra.* A Mittelbayrische Zeitung szerint Bonn eddigi politikai felfogása a hidegháborún nyugodott. A világ azonban békét akar. A történelem nem takarékoskodik a figyelmeztetésekkel, mielőtt helytelen döntéseket hoznának. Dr. Friedensburg berlni CDU-képviselő a Berlingste Tidende-nek adott nyilatkozatában kifejti, hogy feltétlenül szükség van diplomáciai kapcsolat létesítésére a Szovjetunióval, valamint a keleti világgal folytatott kereskedelem jelentős kiszélesítésére. „Új kísérlet szükséges” címmel Walter Dirks a szociáldemokrata Neue Rheinzeitungban azt írja: az adott helyzetet fel kell használni a két rendszer békés együlés mellett élésének biztosítására, továbbá Németország újraegyesítésének előkészítésére, ami a tartós béke fontos előfeltétele. Ki kell használni az EVK bukását és meg kell találni a békés megoldás útját, amely Németország egységének megteremtéséhez és a béke biztosításához vezet. Végül hangsúlyozza új nemzetközi értekezletek fontosságát. A francia nemzetgyűlés keddi ülése Az AFP jelenti, hogy Mendes-France francia miniszterelnök kedden délben több mint egy órás megbeszélést folytatott kormánya három tagjával: Hugues igazságügyminiszterrel, Bourges-Maunoury iparés kereskedelemügyi miniszterrel, valamint Claudius Petit munka- és társadalombiztosításügyi miniszterrel. Az AFP értesülése szerint a miniszterelnök minisztereivel a nemzetgyűlés hétfői döntése kapcsán a három miniszter személyes helyzetéről tárgyalt. (Mint ismeretes, a három miniszter az »európai védelmi közösség« híve és mindhárom kifejezte azt a szándékát, hogy kilép a kormányból, amennyiben a nemzetgyűlés elveti az "európai védelmi közösséget".) A tanácskozás után sem Mendes- France, sem a miniszterek nem nyilatkoztak. Az AFP másik jelentése hírt ad arról, hogy kedden két interpellációt terjesztettek be a francia nemzetgyűlésiben történő megvitatásra. Az egyik interpellációt Joseph Hallegue Finistévé képviselő, a másikat Reynaud volt miniszterelnök terjesztette be. Mindketten az Aumeran-javaslat ellen szavaztak a francia nemzetgyűlés hétfői ülésén. A két interpelláció a francia miniszterelnöknek az EVK- vita során tanúsított magatartásával foglalkozik. A fontosabb interpelláció Paul Reynaudé, mert azt ötven aláírással terjesztették be és amenynyiben a nemzetgyűlés elfogadja, úgy rögtön megvitatásra bocsáthatják. Reynaud interpellációja felszólítja a miniszterelnököt, határozza meg kormányának külpolitikáját az EVK visszautasítása után. A francia nemzetgyűlés kedden délután 16 órakor megkezdte ülését André Le Troquet elnökletével, jelenti az AFP. Az ülés megkezdésekor a miniszterelnök kérte, hogy a külpolitikai interpellációk megvitatásának időpontját november 3-ra, a szünet utáni időpontra tűzzék ki. A kommunista képviselők álláspontját a francia nemzetgyűlés keddi ülésén Étienne Fajon fejtette ki. Hangoztatta, hogy a kommunista képviselők a Paul Reynaud által követelt külpolitikai vita elhalasztása mellett fognak szavazni, minthogy az interpellációs kérelemben csak mesterkedést és bajkeverést látnak. A kommunista képviselők az EVK-szerződés megbuktatását nagy győzelemnek tekintik, persze nem Adenauer és francia cinkosai számára, hanem ama francia nemzeti hazafias és demokratikus erők számára, akik ebben a küzdelemben a munkásosztály köré tömörültek. — Azok, akik Nyugat-Németország újbóli felfegyverzése mellett foglalnak állást — hangoztatta Étienne Fajont, azzal próbálják igazolni magukat, hogy egy esetleges szovjet támadás veszélyére hivatkoznak. Azonban tudna-e bárki is a legcsekélyebb tényre utalni, amely alkalmas lenne e rágalom támogatására? Várjon ki vállalkozik annak átatására, hol, mikor és miképpen fenyegeti veszély Franciaországot a Szovjetunió részéről? Már az első világháború után is az állítólagos szovjet veszély szolgált ürügyül Németország fegyverkezésére. Márpedig történelmi tény, hogy Franciaországot nem a Szovjetunió rohanta meg, hanem az a Németország, amely aszovjet veszélyre hivatkozva fegyverezte fel magát. Franciaország talán még ma is német megszállás alatt állna, ha a Szovjetunió nem vett volna döntő módon részt a nácizmus szétzúzásában. Étienne Fajon rámutatott, hogy a kollektív biztonság megteremtésére irányuló politika jogilag, földrajzilag és stratégiailag szilárdan meg van alapozva. Hivatkozott a szovjet kormány legutóbbbi kezdeményezésére, valamint arra, hogy ami Genfben lehetséges volt Ázsia számára, az bizonyára lehetséges lesz Európa számára is. Beszédét azzal fejezte be, hogy a Francia Kommunista Párt mind a parlamentben, mind az egész országban együtt kíván működni azokkal, bárminő politikai irányzathoz tartoznak is, akik harcolni akarnak a német veszély feltámasztása ellen. Elnapolták az Interpellációk megvitatását Párizsból jelenti az MTI, hogy hivatalos közlés szerint a francia nemzetgyűlés 418 szavazattal 162 ellenében elfogadta az interpellációk megvitatásának elnapolását november 3-ra. A francia képviselők a Marseillaise eléneklésével köszöntötték az EVR elvetését Párizsból jelenti az MTI. Amidőn a francia nemzetgyűlés hétfő esti drámai ülésén a zsúfolásig megtelt ülésteremben Le Troquet elnök bejelentette a szavazás eredményét, amely szerint a nemzetgyűlés 319 szavazattal 264 ellenében megszavazta avita előtti halasztó határozatot, és ezzel visszautasította az EVK ratifikálásáról szóló törvényjavaslatot, az EVK-t ellenző képviselők hatalmas tapsviharban törtek ki, majd elénekelték a francia nép nemzeti himnuszát, a Marseillaise-t. Az MRP-képviselők és az EVK más hívei tehetetlen dü, hűkben elkezdték padjaikat csapkodni. A Marseillaise szárnyaló hangjai azonban elnyomták az MRP-képviselők okozta lármát, kommunisták és szocialisták, radikálisok, függetlenek és volt gaulleisták, mindazok a képviselők, akik nemet mondtak az EVK- ra, egy színes lélekkel harsogták a francia nép diadalmas himnuszát. Velük együtt énekelt Mendes-France és a kormány többi tagja is. Az MRP-képviselők és társaik egymásután kullogtak ki az ülésteremből: a diadalmas erővel feltörő Marseillaise kikergette őket. Kisvártatva