Magyar Nemzet, 1954. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-18 / 221. szám

Szombat, 1954. szeptember 18. Budapest kerületeiben egymás után alakulnak meg a népfront előkészítő bizottságok Budapest kerületeiben is sorra alakulnak a népfront előkészítő bizottságok. A XIX. kerületben, a XXI. kerületben és a XIII. kerületben már dol­gozik is az előkészítő bizott­ság. A XIX. kerületi bizott­ság első ülésén elhatározta, hogy kisgyűléseken ismerteti a Hazafias Népfront jelentősé­gét. Pénteken megalakult a Ha­zafias Népfront II.­­kerületi előkészítő bizottsága is. Az ala­kuló ülésen a többi között részt vett Komáromi Lajos, a Klement Gottwald-gyár több­szörös sztahanovistája, a szo­cialista munka hőse, Bérczi Gusztáv Kossuth-díjas gyógy­pedagógus, Ortutay Gyula egyetemi tanár, Borsi Fekete Pál SZTE körzeti orvos, Ba­lázs Antal tízholdas egyéni­leg dolgozó paraszt. Ott volt Fülöp Péter, a pártbizottság titkára, Bihari László, a tanács végrehajtó bizottságának el­nökhelyettese s a tömegszer­­■svezetek képviselői. Az előkészítő bizottságra fontos feladatok várnak. Elő kell készítendők az egész ke­rület lakosságát összefogó, új, erős népi tömörülés, a Haza­fias Népfront megalakulását. Ki kell dolgozniok a kerü­leti népfront bizottság programmját, meg kell szervezniük az ala­kuló nagygyűlést, s minde­nekelőtt­ javaslatot kell ten­niük a kerületi népfront bizott­ság összetételére. A feladatok megvalósításá­ból valamennyien részt kér­tek. Bihari László — Komá­romi Lajos és Borsi Fekete Pál segítségével — október 10-ig kidolgozza a programm vázlatát. A bizottság tagjai máris értékes javaslatokkal segítették őket munkájukban. Felhívták figyelmüket a kerü­let égetően fontos kérdéseire: a fényű teai piac problémáira, a Rózsadomb üzlethálózatának fejlesztésére, a külső területek úthálózatának fejlesztésére, a KIK munkájának megjavításá­ra. A programm már ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik majd. Fülöp Péter — a tömegszer­vezetek vezetőinek bevonásá­val — az alakuló nagygyűlés szervezését készíti elő. Úgy tervezik: széles körben, kis­­gyűléseken vitatják, meg a népfront programmját s ez­után október 17-re a Május 1. filmszín­házba hívják majd össze a kerület lakosainak képviselőit, hogy együttes munkával, közö­sen alakítsák meg a nép­front bizottságot. Az előkészítő bizottság vala­mennyi tagja vállalta, hogy a maga munkaterületén megkér­dezi munkatársait, kiket java­solnak az egész kerület népét képviselő népfront bizottság tagjaiul. Komáromi Lajos az üzemi munkásoktól kér javas­latokat. Ortutay Gyula az író­kat, a művészeket keresi fel, Bárczi Gusztáv a pedagógu­sokkal, a tudósokkal lép érint­kezésbe. Borsi Fekete Pál az orvosokat, az egészségügyi dol­gozókat, a Vöröskereszt tagjait kérdezi meg. • Az előkészítő bizottság tagjai már munká­hoz is láttak. A VII. kerületben is pénte­ken délelőtt tartotta alakuló ülését a népfront előkészítő bizottság. Első megbeszélésü­kön a bizottság tagjai meg­vitatták, hogyan valósíthatják meg a kerületben a legjobban a nemzeti összefogást, s ho­gyan állapítják meg, kik kép­viselhetik a legméltóbban a lakosságot a népfront bizott­ságban. — Olyan emberekre gondolunk — mondotta Bara­bás Tibor Kossuth-díjas író, az előkészítő bizottság tagja —, akiket eddigi munkájuk nyo­mán a kerület lakossága meg­becsül, akikben megbízik, s akikhez a különböző foglalko­zású lakosok bátran fordulhat­nak problémáikkal. Pénteken Sztálinvárosban is megalakult a népfront előkészítő bizottság. A békebizottság helyiségében jöttek össze a dolgozók, akik az új szocialista város lakói­nak minden rétegét képvise­lik: főtechnológus és műve­zető, főorvos és lakatos, peda­gógus és dolgozó paraszt kap­tak helyet az előkészítő bizott­ságban. Békés megyében több mint negyven községben ala­kultak meg és működnek már az előkészítő bizottságok. HÁLÓSZOBÁT, KOMBINÁLT­­SZOBÁT, szekrényeket, rekamlét, székeket, irodabútort, konyha­bútort KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROLNAK A BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ LAKBERENDEZÉSI BOLTJAI. Központi címleadás: IX., KINIZSI­ U. 12. Bútorosztály Telefon: 189—646 Címközlés esetén házhoz megyünk ___Magyar Nem­zet___ A minisztertanács ülése A minisztertanács szeptem­ber 16-án ülést tartott. Meg­tárgyalta a Magyar Népköztár­saság Alkotmányának módo­sításait, a tanácstagok válasz­tásáról szóló törvényjavaslatot, a tanácstörvény-tervezetet, a választási törvénnyel kapcsola­tos végrehajtási utasítást és a választások kitűzésének kér­déseit. Ezzel kapcsolatban a minisz­tertanács meghallgatott több megyei, járási és városi végre­hajtó bizottsági elnököt. A minisztertanács megtár­gyalta a nyugdíjak rendezésé­nek kérdését is. A minisztertanács a napi­rendi pontokkal kapcsolatban határozatot hozott. (MTI) Vitassuk meg a tanácstörvény-tervezetet! A szakemberek tanácstagsága A tanácsokról szóló törvény­­tervezettel kapcsolatban a kö­vetkezőt javaslom: A törvény­­tervezet V. fejezet 25. § (2) kimondja, hogy “az állampol­gárok a tanácsok tagjait a ta­nács működési területén ala­kított választókerületenként választják. Minden választó­­kerület egy tanácstagot vá­laszt.* Helyes, hogy a tanácstagok választásánál a területi elv érvényesül, azonban feltétlen kívánatos volna, hogy az or­­szággyűlési képviselők válasz­tásához hasonlóan a tanácsok­ban is helyet kapjanak a fon­tos üzemek, hivatalok, tömeg­szervezetek képviselői. Ezt a javaslatomat a tör­vénytervezet egy előbbi kité­tele is szükségessé teszi. A IV. fejezet 19. § (2) kimondja: »Az állandó bizottság elnöke és tagja csak tanácstag lehet.­* Javaslatom alapján intéz­ményesen biztosítva lenne, hogy az állandó bizottságban az egyes üzemek stb. szak­emberei is részt vegyenek. A szakemberek tanácstagsága pedig feltétlenül biztosítaná azt, hogy a helyi tanácsokban a felmerülő egyes szakkérdé­sek tárgyalásakor jelen lenne egy szakember, mint "tanács­tag", aki a közösség bizalmát élvezi. Ez tehát növelné a ta­nácsok népszerűségét, jó tö­megkapcsolatait, és általában biztosítéka lenne a tanácsok jobb munkájának. Molnár István, a Szegedi Egyetemi Könyvtár dolgozója. Visszavárják kilépett társaikat a termelőszövetkezeti parasztok Dobi István, mint a Ter­melőszövetkezeti Tanács el­nöke levelet intézett a terme­lőszövetkezetek tagjaihoz és vezetőihez, amelyben arról ír, hogy elő kell segíteni a volt tagok visszalépését a termelő­­szövetkezetekbe. A levél az egész országban nagy visszhan­got keltett, mert az idén ősz­szel ismét egyre több egyéni paraszt választja a közös nagy­üzemi gazdálkodást. Csongrád megyében az utóbbi napokban százötvenen léptek a közös gazdálkodás útjára s például a szentesi »Felszabadulás« ter­­melőszövetkezetbe az év eleje óta mintegy százan léptek be. Fejér megyében 110 egyénileg dolgozó paraszt kérte felvéte­lét a termelőszövetkezetekbe, Somogyban pedig augusztus 10-e óta nyolcvan család 120 tagja írta alá a belépési nyi­latkozatot. Sokan vannak olyanok, akik az elmúlt évben kiléptek s most kérik visszavételüket a termelőszövetkezetbe, mert az idei terméseredmények meg­mutatták, hogy ott jobban bol­dogulnak. Egyre többen von­ják vissza a tavasszal beadott kilépési nyilakozatukat is. Vas megyében eddig csaknem 650 termelőszövetkezeti tag döntött úgy, hogy továbbra is a közös­ben gazdálkodik. Ipari dolgozók is jelentkez­nek felvételre termelőszövetke­zetekben. Veszprém megyében az ukki »Új élet« termelőszö­vetkezetbe négyen kérték a felvételüket, három közülük asszony, akiknek férje ipari dolgozó. A negyedik egy vil­lanyszerelő segédmunkás. Sza­bolcs megyében, a tiszavasvári »Munka« tsz-be két kisiparos is kérte a felvételét. Két to­vábbi jelentkező, Szabó István és Szabó Gábor az elmúlt években az iparban dolgozott. Most mindketten úgy döntöt­tek, hogy visszatérnek az el­hagyott földhöz.* A fővárosi vállalatok munkásigényei A Budapesti Városi Tanács munkaerőgazdálkodási osztá­lyától pénteken délelőtt 11 óráig újabb 32 vállalat kért ezernél jóval több szakmun­kást, illetve segédmunkást, így a betöltésre váró nyilván­tartott munkahelyek száma Budapesten már 6000 fölé emelkedett és sokszorosan fe­lülmúlja a kerületi kiren­deltségeken jelentkezők szá­mát. A kirendeltségeiken a je­lentkezők munkába állítása éppen ezért simán, zökkenő­­mentesen folyik. A kirendelt­ségeken szakmai kartoték­­rendszer alapján tartják nyil­ván a betöltetlen munkahe­lyeket és így minden jelent­kezőnek egyéni körülményei (szakmai képzettsége, kora, neme, stb.) alapján tudnak szakmunkás, gépmunkás, vagy segédmunkás munkahelyeket felajánlani. A Budapesti Városi Tanács munkaerőgazdálkodási osztálya kéri a vállalatokat, hogy ha a hozzájuk irányított dolgozókat munkába állították, úgy ezt — a nyilvántartott munkahely törlése végett — telefonon azonnal jelentsék. A vállalatok igényléseit ugyanis több ki­­rendeltségre is kiadják és ha a visszavonás nem történik meg idejében, előfordulhat, hogy egyik-másik dolgozót olyan munkahelyre irányítanak, ame­lyet rövid idővel előbb már betöltötték. M­EGNYÍLT a Ganz Vagon- és Gépgyár Elfekvő Készleteinek Értéke­sítő Üzlete (József­ körút 49, telefon: 143—809) KÜLÖNFÉLE VILLAMOS SZERELÉSI CIKKEK, SZEGECSEK, CSA­VAROK, TEXTÍLIA, ÉKSZÍJ, PORCELÁN­­ÁRU, ÜVEGEK, LAKÁS­­F­ELSZERELÉSI ÉS háztartási cikkek, MŰSZAKI CIKKEK STB Vállalatok, KTSZ-ek, kisiparo­sok, magánszemélyek számára előnyös áron beszerezhetők EGY TANÁR NEGYVEN DIÁKKAL Hosszú ideje figyelem a be­járatnál az érkező látogatókat, ki akarok választani közülük egyet, akivel végimegyek a ki­állításon. Van olyan, aki előre meghatározott céllal érkezik, nem néz se jobbra, se balra, egyenesen a gépesítés csarno­ka felé tart. Sokan a leve­gőben szimatolnak s úgy in­dulnak a csárdák, lacikonyhák irányába. Az én emberem ke­zében egy kockásfedelű füze­tet szorongat s ruhája gyűrő­désein látni az utazás nyomait. Ócsáról jött és Lánczos Ist­vánnak hívják. Foglalkozása: középiskolai tanári Negyven diákot hozott fel Budapestre, azokkal már megtekintette a kiállítást, a vidám fiatalok most a lovasbemutatót szem­lélik, ő pedig még egyszer vé­gigjárja a csarnokokat, pavi­lonokat. Vele tartok. — Én most külön tanulok — mondja és elmosolyodik. — Annyi mindent láttam, olyan sok érdekes adatot feljegyez­tem, hogy rendszereznem kell. Húsz oldal jegyzet Belelapoz a füzetbe. Húsz oldal jegyzetet készített. Bele­­pillantok én is a válla fölött, látom a barcsi »Vörös Csillag”, a végegyházi »Szabadság« ter­melőszövetkezetek, az örmény­kúti, a bábolnai állami gazda­ság, a püspökladányi gépállo­más neve alatt az eredménye­ket. A számok mellett beke­retezve azt is feljegyezte, ho­gyan érték ezt el. Nagy hasz­nát veszi majd ennek Ócsán, különösen télen. A Szabad Föld Téli estéken az idén is tartott előadásokat, szak­könyvekből, brosúrákból ta­nulta hozzá az anyagot — most a valóságban látta a fej­lett mezőgazdaságot. Megállunk egy percre a szovjet gépek mellett. Most ál­lítják fel az ácsolt kaput, dí­szítik a pavilont, parkosítják az utak szegélyét. Lánctalpas gépóriások dübörögnek, teg­nap érkeztek. A sertésólak felé tartunk, azokat szeretné még egyszer végijárni Lánczos István. El­mondta útközben, hogy Ócsán nem igen fejlett a sertéste­nyésztés, s ő ezzel a kérdéssel már sokat foglalkozott. A ter­melőszövetkezet elnökének is folyton arról beszélt, hogy hiz­laljanak több sertést, mert ez­zel emelkedik a tagok jöve­delme. — Az öreg Borsos disznója nincs már itt? — érdeklődik, mert olvasott róla az újságok­ban. A nevére is emlékszik, Bandinak hívták s 565 kilót nyomott. A sertést azóta le­vágta Borsos bácsi, mert nem bírta a kövér állat a meleget. Helyette a tolnaszigeti állami gazdaság négy és féléves, 500 kilós sertése került abba az ólba. — Hacsak minden család egy malaccal többet hizlalna, már nem lenne zsír- és hús­hiány — mondja szinte csak magának, s már ismét a füze­tében lapoz. ,,Szóváteszem majd otthon" A silógödrök mellett állunk, jobbra tőlünk a zöld futószám­­ag növényei pompáznak. — Erről beszélnek legtöbbet az emberek faluhelyen — mondja felém. — Mindennap szóba kerül a takarmánykérdés. Itt időztem legtovább a diák­jaimmal is. Majdnem vala­mennyien parasztgyerekek, egyéniek és tsz-tagok fiai. Ha­csak felét el tudják mondani otthon annak, amit itt láttak, akkor nem lesz hiány Ocsán a takarmányban. A szövetkezeti pavilon felé kanyarodunk, határozott cél­lal lépked s megáll a nagykő­rösi földművesszövetkezet el­árusítóhelye előtt. Egy kis, kézi szőlőprésen csemegeszőlőt saj­tolnak, barnás-sárgán, vasta­gon csorran a mézédes must. — Már délelőtt láttam — mondja —, s most azért jöttem, hogy megérdeklődjem, meny­nyibe kerül. Öcsön sokan ter­melnek szőlőt a kertekben, ud­varokban. Bort is sajtolnának belőle, de nincs présük. Ilyen kis prés nagyon jó volna. Szó­lóit a földművesszövetkezet ve­zetőjének, ha hazamegyek, ren­deljen belőle párat. Olcsó, mindössze 515 forint. Amíg a szemben lévő budapesti földművesszövetkezet árudájá­ban állt ez a kis prés, fel se tűnt senkinek. A nagykőrösi szövetkezeti bolt vezetője azon­ban meglátta benne az üzleti lehetőséget. Sok csemegeszőlő marad meg náluk s másnap már törődött a gyümölcs. Ha elszállítják, még jobban össze­törik. Ha a préssel mustot ké­szít, a szőlő se vész kárba és a figyelmet is felhívja a présre. Azóta húsz darabot adtak el belőle. Ócsán is jó hasznát veszik majd, mert Lánczos ta­nár ennek is elviszi a hírét. Még inkább pedig annak, amit a méhészeti pavilonban látott. Régi elképzelése és vágya, hogy rávegye az ócsaiakat a méhész­kedésre. — Alig van vele munka. Egy * ember, egy idősebb csa­ládtag, elbibelődik körülöttük. A tsz-ben is elegendő egy ember hozzá. A » Vörös Csil­lag* 50—60 méh családot is tarthatna, az egyéni parasztok pedig négy-öt családot az ud­varban, kertben. Sok az akácos mifelénk, de van hárs is, tele van virággal a határ. Ha csak 50—60 kiló mézet hord össze egy család, az is 1200—1300 forint családonként. Óriási do­log ez. Mozog kezében a ceruza. Figyelem s arra gondolok: el­indult egy fiatal tanárem­­­er negyven diákokat Ócsáról a Mezőgazdasági Kiállításra s lehet, hogy pár esztendő múl­va az ócsai parasztok és ter­melőszövetkezeti tagok gazda­gabbak lesznek ezáltal. S ahogy tovább nézem komoly arcát, már határozottan tu­dom: biztosan gazdagabbak lesznek. Elviszi a hírt, s jövő­re méhek rajzanak ki a föl­dekre, napraforgó-táblákra, a somvirágra, akácra. Megsza­porodik a hízók száma az ólakban, több lesz a zsír, a hús, egyre több takarmányt hordanak a silókba. Szinte irigylem most ezt az embert, milyen szép feladatot végez. Nemcsak az ócsai gimnázium diákjainak az oktatója, taní­tója a­kar lenni a falunak is. Rámnéz, visszanézek rá. Az alpári földművesszövetkezet csárdája előtt állunk. — Egy pohár sörre bem­e­­hetnén­k — invitál. Mondom, az jó lesz. Leülünk. A halász­lé fűszeres illata lebeg körül bennünket, mintha az ember veszítene a súlyából, oly köny­­nyűnnek érzi magát ebben az izéket töményítő ételszagban. Bitó István főzi a szabad tűz­helyen nagy bográcsokban a híres ételt. Egy asszonyka a szomszéd asztalnál érdeklődik, hogyan tudhatná meg a szegedi ha­lászlé receptjét. A kiszolgáló mosolyog s pár perc múlva megjelenik Bitó István. Piros az arca a tűz melegétől. Reg­geltől estig a bográcsok mellett áll, van olyan nap, amikor háromezer adag halászlét is­­kiszolgálnak a csárdában. A jó halászlé receptje ötven éve főzi már a halat Bitó István. Gyermekkorában kezdte a szegedi Kass-ban. Apja is halász volt. Nagyapja és annak az apja, és annak a dédapja is. Mindenki. »De ne­kem már csak lányom van...« Érezni a hangjában a szo­morúságot. Mert ha fia lenne, az is a vizeket járná a ladi­kon. Dehát lánya van... — Elmondom én — simo­gatja bajuszát. — Mindennap megkérdik. Nem olyan nehéz dolog. Csak tudni kell. — A folyóvízi halak a leg­jobbak. A tiszai főleg. Harcsa, ponty, kecsege, márna ke­verve. Az az igazi, összevag­dalom a halat, lesózom, de csak egy óráig hagyom só­ban. Aztán a bográcsba, alul­ra a fejeket Utána egy marék apróra vágott hagymát hintek rá s felöntöm vízzel. Ha meg­forr, csemegepaprikával fű­szerezem, de jó bele egy kis csípős paprika is, esetleg cse­resznyepaprika, aki szereti az erőset. Egy órát főzöm a halat, de úgy, hogy a lángok a bog­rács oldalát érjék. Ne a fene­két, mert akkor szétesik a hal a forrástól. Ebből az egy órá­ból negyedórát erősen forr a halászlé, aztán egyre kisebb lángok nyalják a bográcsot. Egy óra elteltével fölétartom a kezem. Ha a gőz tapad, eny­ves, ak­kor kész a halászlé. No, jó étvágyait hozzá... Nekem most új bográcsokat kell fel­raknom. Elmegy, készülődünk mi is. Elbúcsúzom Lánczos István tanártól, aki sietve megy a kijárat felé. Negyven diák várja. Kezében kockásfedelű füzete, amibe a kiállítás gaz­dag tapasztalatait gyűjtötte, hogy elvigye haza Ócsára, s továbbadja a falunak, amit ta­nult. Illés Sándor 3 Százhatvan üvegfúvó kerestetik... Két hónapja, hogy Buda­pesten nem kapni palacktejet. Az anyák, csecsemők, gyerme­kek utalványaira változatla­nul kiadják a különlegesen jó minőségű, olcsó tejet, de a megszokott, 4.20-as pasztőrö­zött palacktej hiányzik. Kan­natej ugyanakkor korlátlanul kapható. Tej bőven van. A kereskede­lem nem is tud annyit eladni, amennyit az élelmiszeripar tervbe vett. Csak üveg nincs! Az elmúlt év végén Salgótar­ján helyett Sajószentpéter kapta meg a tejesüvegek gyár­tását, az »átprofilírozást« vi­szont a minőség romlása kö­vette: az addig megszokott 2— 3, legfeljebb 3,5 százalékos arány helyett az üvegek 5 szá­zaléka törik el, illetőleg any­­nyinak csorbul ki a széle. A csorba üvegből szilánk kerül­het a tejbe, ezért aránylag rö­vid idő alatt mintegy 100.000 ilyen hibás üveget kellett ki­vonni a forgalomból, főleg fél­litereseket. A tejiparban ez év harmadik negyedéve során nemcsak sok csorba üveg vált használhatat­lanná, de mintegy 100.000 da­rabbal kevesebb literes üve­get kapott a tervezettnél. Azonnal szükség lenne leg­alább 40—50.000 darab üvegre, hogy újra forgalomba hozhas­sák a könnyen kezelhető, táp­lálóbb, kedvelt palacktejet. Az üveghiány miatt veszély fe­nyegeti a csecsemő-tejellátást is! Az év utolsó negyedében 120.000 félliteres palackot kel­lene az üvegiparnak erre a cél­ra szállítania, de erről máris akadályt közlő levelet küldtek. Üvegiparunk komoly nehéz­ségekkel küzd. Mintegy 120 üvegfúvó munkás hagyta ott ezt az ipart az elmúlt eszten­dőkben és ment át a nehéz­iparba. Ha a racionalizálás nyomán ezek az üvegfúvók visszakerülhetnének eredeti szakmájukba, ugyanennyi munkahelyen lehetne újra üve­get gyártani, minden üvegfúvó mellett négy segédmunkással. A nehézipart már régebben kötelezték az üvegfúvók visz­­szabocsátására az üvegiparba, ez mégsem történt meg, s az­óta fokozódik egyre az üveg­hiány, amiről sörözők és étter­mek vendégei is panaszkod­nak: kevés a pohár és a kor­só. Az üvegipar arról panaszko­dik, hogy ezt a fontos ipar­ágat elhanyagolják. Tulajdon­képpen nincs is szakosítva az ipar, ezért nincs szakmunkás­­képzés s ennek következtében hiányok vannak a bérezésben. Körülbelül egy—másfél évbe kerül, amíg valaki beletanul az üvegfúvásba — de nincsen aki tanulja! Pedig összesen 160 szakmunkás jóformán megol­daná az üvegipar nehézségeit. Egy másik oka a palack­hiánynak a tervszerűtlen ter­vezés: az üvegipar hivatkozik arra, hogy a belkereskedelem ez év utolsó negyedére még 420 tonna »idényüveget«, vagyis befőttes-, lekváros- és ubor­kásüveget rendelt, amit már csak jövőre akar forgalomba hozni. Az 1955-re szánt kon­­zervesüvegek helyett készüljön minél előbb, sőt azonnal tejes­üveg! A tejesüvegek ügyében sürgős, azonnali közbelépésre van szükség, mert elképzelhe­tetlen, hogy a tejipar végül is kénytelen legyen a csecsemők és anyák részére biztosított tej kiadásáról lemondani! A szakmunkáskérdés ren­dezésén kívül az üvegipar automatizálása is megoldhatná ezt a problémát. Mindössze há­rom automatagépre lenne szük­ség, amit 2 millió forintért be­szerezhetnének, az anyagelő­készítés és karbantartás meg­szervezése pedig további 2 mil­lió forintot jelentene. A teljes szükségletet fedezni tudnánk, csupán a hőálló üveget kellene továbbra is importálni. Ma még évente 6-7 millió for­in­­tot költünk üvegimportra, nyilvánvaló tehát, hogy a vég­leges megoldás ez a 4 millió forintos beruházás lenne. Magyar Pál

Next