Magyar Nemzet, 1955. március (11. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-16 / 63. szám
Szerda, 1055- míreioa 18.• Március Nemzeti ünnepünk és a földosztás tizedik évfordulója alkalmából a DISZ központi vezetősége, a Hazafias Népfront országos tanácsa és a DISZ budapesti bizottsága kedden délelőtt nagygyűlést rendezett a Nemzeti Múzeum kertjében. Március tizenötödike hagyományos ünnepére a főváros fiataljainak sokezres tömege gyűlt össze a történelmi épület százados falai alatt. Csepel és Újpest ifjúmunkásai, az iskolák és egyetemek diákjai, néphadseregünk ifjú harcosai vonultak fel nemzetiszínű és vörös lobogók alatt, hogy hősi napokban hős elődeinkre emlékezzenek. A szocialista hazát építő, védő ifjúság nagy szeretettel és kegyelettel gondol példaképeire, azokra a márciusi ifjakra, akik Európa tavaszán keltek fel a zsarnokság ellen. S büszkén gondolnak vissza ezen a napon arra, hogy egy évtizeddel ezelőtt a szovjet hadsereg felszabadító harcai nyomán eldőlt az évezredes per: a kommunisták kiosztották a nagybirtokosok földjét jogos tulajdonosainak, a dolgozó parasztságnak. A nagygyűlést úttörők kürtszava vezette be, majd a Himnusz hangjai után Perjési László alezredes, a DISZ KV tagja mondott megnyitót, majd Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház tagja Petőfi ■„Nemzeti dal»ait szavalta el. Elsőnek Dögei Imre, az MDP Központi Vezetőségének tagja, a Hazafias Népfront országos tanácsa, elnökségének tagja mondott beszédet, majd Gosztonyi János, a DISZ központi vezetőségének titkára emelkedett szólásra. A nagygyűlés a Szózat hangjaival ért véget. Az 1848—49-es magyar szabadságharc hőseinek emlékére március 15-én délelőtt koszorúzási ünnepségeket rendeztek Budapesten. A Kossuth Lajos téren megtartott ünnepségen több száz budapesti dolgozó, fiatal vett részt. A zászlókkal övezett Kossuth-emlékművel szemben díszszázad sorakozott fel. A Himnusz hangjai után elsőnek a " Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nevében Matolcsi János, a Központi Vezetőség titkára helyezett el koszorút az emlékmű talapzatára. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának koszorúját Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, a Minisztertanács koszorúját Bognár József belkereskedelmi miniszter, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának koszorúját Jánosi Ferenc főtitkár helyezte el. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége nevében Szakali József, a DISZ Központi Vezetőségének első titkára, a magyar néphadsereg nevében Borbás Máté vezérőrnagy, Budapest Főváros Tanácsa nevében Pongrácz Kálmán, a végrehajtó bizottság elnöke, a Kossuth tüzértiszti iskola nevében Heltai Vilmos ezredes koszorúzott. A koszorúzási ünnepség a Rákóczi-induló hangjaival fejeződött be. A Petőfi-szobornál sok száz főnyi ünneplő tömeg gyűlt egybe kedden délelőtt, hogy emlékezzék az 1848 márciusi nagy napra. Pontosan 10 órakor a néphadsereg díszszakaszának tisztelgése után felhangzottak a Himnusz hangjai, majd elsőnek Köböl József, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja helyezte el a szabadság nagy költőjének szobrán az MDP Központi Vezetőségének koszorúját. Utána az Elnöki Tanács nevéban Roznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az Elnöki Tanács tagja, a Minisztertanács nevében Darvas József népművelési miniszter, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében Harrer Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége nevében Hollós Ervin, a DISZ központi vezetőségének titkára, a magyar néphadsereg nevében Váradi Gyula vezérőrnagy, Budapest Főváros Tanácsa nevében Pesta László, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese koszorúzta meg a szobrot. Végül Budapest ifjúsága és dolgozói helyezték el a megemlékezés virágait az emlékművön. A Kerepesi-temetőben ünnepélyesen megkoszorúzták Táncsics Mihály síremlékét. A Himnusz hangjai után a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége nevében Andics Erzsébet Kossuth-díjas akadémikus, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Parragi György Kossuth-díjas, az Elnöki Tanács tagja, a Minisztertanács nevében Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter helyezett el koszorút a síremléken. A Hazafias Népfront koszorúját Horváth Vince, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának titkára, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége koszorúját Kádas István, a DISZ központi vezetőségének titkára, a magyar néphadsereg koszorúját Horváth Mihály vezérőrnagy, Budapest Főváros Tanácsa koszorúját Baranyai János, a végrehajtó bizottság elnökhelyettese helyezte el. Megkoszorúzta a síremléket a Táncsics Mihály nevét viselő műszaki tiszti iskola küldöttsége is, emlékét ünnepeltük A PILVAXBAN ma reggel féltízkor csönd van. Csak a kávé forr és sziszeg. Néhány asztalnál magányos férfiak. Aztán bejön öt nő, elhelyezkedik és köttésmintákról kezd beszélgetni. Egy mondatfoszlány elúszik a levegőben: — Mint a költő ... — mondja a sarokban a kávéfőzőnő. Végre! Valaki hát mégis szóba hozza ma reggel itt a költőt! De nyomban el is hamvad a lelkesedés, mert a mondat így folytatódik: — ... olyan tompa vagyok ma reggel, nem tudom, mitől. Tompa, mint a költő... — és nevet ezen a butaságon. Nagyon nem tetszik ez nekem. Idejöttem ünnepi kedvvel és amikor ez a szó: »költő«, amelynek épp a mai napon nagyobb jelentősége van, mint máskor, ilyen bárgyú mondatcsoportosításban hangzik el. Épp egy olyan helyiségben, ahol a kirakatban ott van annak a költőnek a mellszobra, tolla és kalamárisa gipszből, aki ennek a helynek a lelkét, a lángját, a történelmét adta. Kiábrándító. Hogyan tudjam ebben az állott csendben ideképzelni Degrét, Bozzait, Vajda Jánost, Litkey Károlyt, Pálffy Albertet, Erdődy Dánielt, Oroszhegyi Józsát, Dobsát, amint idevárják egy százhét év előtti, esős és izzó reggelen Petőfiéit és Jókai közös lakásáról Petőfit, Vasvárit, Bulyovszkyt és Jókait? Hogyan tudjam felidézni azt a forró percet, amikor e nap reggelén olyan szenvedélyesen folyt a vita a költők szállásán arról, mi történjék az Irinyi József szerkesztette tizenkét ponttal, hogy, mint Jókai írja: »Vasvári Pál, elefántcsontfogantyús botjával oly hevesen hadonászott, hogy a pálcatőr kiröpült a botjából, s az én falam szögletében állt meg hegyével. Jó ómen. Előre a vassal! S ezzel a szóval kezdődött meg az örökké emlékezetes 1843-i március 15-e: a sajtószabadságnak, a népszabadságnak örökké emlékezetes napja.* így ír Jókai. De hogyan éljem át vele azokat az órákat, mikor most itt a Pilvaxban, ebben a reggeli állóvízben, nincs egy szemernyi történelmi hangulat se? Az utca segít most is, mint amikor, és már annyiszor a történelem során. Tíz óra után egyszerre csak felharsan az utca, s felbolygatja ezt a köszvényes csöndet. Az ifjúság vonul zászlók alatt a Múzeumkerti nagygyűlésre a Városház utcán és énekel. Énekel frissen, bátran, teli tüdővel és teli szívvel. Úgy, mint akkor. A Kossuth-nótát , A Klapka-indulót. A Pilvax kávézói az ajtóhoz, az ablakokhoz tódulnak — még a kávéfőzőnő is, — s a nyitott ajtón a fénnyel együtt végre beköszönt ide Március Tizenötödike. SZÁNDÉKOS KERÜLŐVEL megyek a Múzeum felé a Petőfi Sándor utcán, a Kossuth Lajos utcán, a Szép utcát és a Semmelweis utcát érintve, hogy a történelem lábnyomába lépjek: az Úri utcát járjam, a Hatvani utcát a Szép utca és az Újvilág utca érintésével. Megnézem a Szép utca 1. sarkán a bronz emléktáblát, amely a Landerer és Heckemast nyomda helyét őrzi, ahonnan az első szabad nyomtatott szó kiröppent. A Semmelweis utcán — az akkori Újvilág utcán — is elkelne egy emlékeztető. Itt állott valaha az egyetem orvosi karának kertje, ahonnan a nyomda és a Múzeum felé ömlő márciusi ifjúság talán az első nagyobb csoportot toborozta: forradalmat csinálni és szabadságot teremteni. Most is özönlenek onnan is, másfelől is: a Kálvin tér irányából, a Rákóczi útról, a Tanács körútról a fiatalok. Azok, akik az imént a Pilvax előtt vonultak és mások is. Nagy, hömpölygő, forró folyam, dalolva és zászlót lengetve. Ezt az útszakaszt — a Rákóczi úttól a Kálvin térig — soha még ilyen ifjúnak nem láttam. A fiatalok városrésze lett egy félóra alatt ez a környék. A sokaság átlagos életkora nem lehet több tizennyolc évnél. S látok közte egy legalább hetvenéves férfit, a fényképe bizonyára meg fog jelenni a híradóban is, képeslapokon is, mert a nagygyűlés alatt annyit fotografálták jobbról és balról , aki tenyérnyi kokárdával, lobogó Petőfi-nyakkendővel áll ott Kossuth-kalpag forma kalapban, vastag botjára támaszkodva. De tizenhét éves, ragyogó szemmel. Ez a legénye® öreg, ez az ifjúszivű, lobogó agy segít abban, hogy míg a Múzeum lépcsőiről lenézek, elképzelhessem, milyen lehetett százhét év előtt az az első tömeg, amely itt összegyűlt, esernyők alatt a hideg esőben. Azon a régi szerdán, amelyről ezt jegyzi fel Petőfi naplója: »Szerda szerencsés nap, szerdán házasodtam!* Az a tömeg, amelyről a Pesti Hírlap másnapi, 1848. március 16-i, csütörtöki száma így írt: »Az összegyűlt tömeg pedig, dacára a sűrűn hulló esőnek, példás türelemmel bevárta a cenzúra nélkül kinyomatott első magyar példányok elkészültét... Örömmel jegyezzük meg, hogy a csoportozatot a legkisebb rendetlenség sem zavard meg.« Persze, nem! Honnan is tudhatná ennek az óvatos, tartózkodó hangú, forró naphoz bizony semmiként sem illő, hűvös tudósításnak a szerzője, hogy ezt a »csoportozatot belülről járta át az öröm, s nem külső ujjongással. Belülről, úgy, ahogyan — a szemén látni — ezt az öregembert és ezt a lelkes tömeget átjárja most. S a szemek ritkán tudnak hazudni Ilyen lehetett az a régi sokaság is, mint most ez itt, a Múzeum alatt: ilyen belülről fénylő és örömtől kicsattanó, ahogy a régi márciusi felhők helyett itt áll a mostani márciusi sugarak alatt. A „NEMZETI DAL“ az első emberi hang — s milyen megrázóan emberi hang! — amely felhangzik a Múzeum lépcsőfaláról a harsonák szava, dobok pergése és a himnusz melódiája után. Akkor három óra volt, most negyed tizenkettő. Akkor — Petőfi szerint — tízezren hallgatták, most is legalább annyian hallgatják kígyóivá. Mintha Ady látomását márciusról, a vszüken nőtt piros csodarózsa sorát akarná illusztrálni ez az ifjú sereg a lépcsők alatt, szerte a kertben, kiint a Múzeum körúton és Arany János szobra mellékalakjainak, Toldinak és Piroskának ölében elhelyezkedve, amerre szem ellát, csupa pirossapkás iskolás lány, piros nyakkendős úttörő, pirosba öltözött huszár-kisdobosok, s körös-körül a nemzetiszín zászlók. Zúg a Nemzeti dal esküje Sirtkovits Imre, a Nemzeti Színház fiatal művésze előadásában, zúg a fiatal hang a fiatalok fölött, a fiatalok szívébe. Azzal a lelkesedéssel, amely kitör utána, megint le lehetne törni Táncsics Mihály budai börtönének rácsait, ha nem volnának ebben az országban a Táncsics Mihályok már tíz éve szabadok, ahogyan letörte azon a napon a rácsot róla jurátusok, iparoslegények, lelkes, öreg magyar mesterek és fiatal költők ereje. S megint Petőfi naplójára kell hivatkozni, mikor az ifjúsági nagygyűlés szónokai: Dögei Imre és Gosztonyi János szól. Miután arról beszéltek, hogy április 4. nélkül, a szovjet hadsereg felszabadítása nélkül, nem volna elképzelhető e szabad március 15. megünneplése sem, s emlékeztettek a földosztás tizedik ■évfordulójára, a kommunisták tíz év előtti és mai munkájára — rátértek a békét fenyegető háborús veszélyre, az amerikai imperializmus és a nyugatnémet militarizmus fenyegetéseire. Petőfi naplója így ír a Múzeum előtt lezajlott gyűlésről: »Egyszerre az a hír szárnyal, hogy, katonaság jön... körülnéztem, hogy az arczokat vizsgáljam, egyetlenegy ijedt arczot sem láttam ...« Körülnézek ezen a fiatal, erős seregen, s nem, nem látok én sem egyetlen ijedt arcot. Akkor sem féltek a német fegyverektől, ma sem félnek. Csak magabízó arcot látok, lelkeset, örömtől, márciusi naptól sugárzót ezen a verőfényes délelőttön, 1955. március tizenötödikén. Mátrai-Betegh Béla Hiaf wrlain! _ A népi demokratikus országok könyveinek leningrádi áruháza Leningrádban egy hónappal ezelőtt nyílt meg a népi demokratikus országok könyveinek áruháza. A város egyik főútvonalán, a Névai-sugárúton lévő áruház egyhónapos fennállása alatt 30.000 könyvet adott el. Az új áruházban nagy a választék a Kínából, Bulgáriából, Lengyelországból, Csehszlovákiából, Magyarországról, a Német Demokratikus Köztársaságból és más népi demokratikus országokból érkezett politikai, szépirodalmi és szakkönyvekben. A népi demokratikus országok irodalmának állandó vásárlói a főiskolai hallgatók, aspiránsok, a leningrádi főiskolák tanárai, lektorok, történészek, irodalomtörténészek, közgazdászok, tudósok. Az áruházban bibliográfiai konzultációkat is szerveztek. SZOVJET FILM ÜNNEPE MODERN KALÓZOK Kalandos színes film Megrázó képekkel kezdődik a »Modern kalózok». Európában hatalmas árvíz pusztít, a szökőár városokat rombol, egész országrészeket borít el. Látjuk Marte városát, ahol házsorok dőlnek össze, látjuk a menekülőket, a hajléktalan családok ezreit. És rögtön utána látjuk és halljuk, miként mozdul meg Európa, hogy segítségére siessen a szerencsétleneknek, bajbajutottaknak. De ebben is két Európa van. Az egyik szolidaritást vállal, a kárvallott, szerencsétlen emberek mellé áll és önzetlenül akar segíteni, a másik, a katasztrófából, a nép bajaiból is hasznot akar húzni. A szovjet kormány rendeletére a »Bogatir« gőzös azonnal kifut a tengerre, fedélzetén dús rakomány, gyógyszerek, kötszerek, a hajóhoz láncolva tutajok serlege, telve faanyaggal; ajándék az árvízsújtotta város lakóinak. Ugyanakkor egy nyugateurópai faipari tröszt elnöke »jótékonycélú« estélyt rendez az árvízkárosultak javára. A »fadiktátor« jószívűségének oka: megszerezte a monopóliumot, hogy az elpusztult terület újjáépítését csak az ő vállalatai végezhessék. Csak ő szállíthat fát, építési anyagot a tönkrement városnak — persze, maga diktálta árakon, busás haszonnal. És most ezek a megátalkodott szovjet emberek zavarják köreit, rontják az üzletét, önzetlenül sietnek a károsultak megsegítésére! Az elnök tombol, minden eszközzel el kell intézni a „veszedelmes konkurreneciát*, meg kell akadályozni a szovjet segítség megérkezését. Az expozíció kitűnő és a cselekmény bonyolítása is jó, gyakran mesteri. A film igen szépen, érzékletesen eleveníti meg a kalandos, fordulatos, izgalmas harcot. Akik önzetlenül segíteni akarnak, akaratlanul szembekerülnek azokkal, akik a nyomorúságból is csak a zsebüket szeretnék hizlalni. Küzdelem támad, élet-halálharc a nyílt tengeren a szovjet emberek és a monopolisták kalózai között. A képek telve vannak feszültséggel — Misurin, a film operatőrje kiváló munkát végzett. Megkapóak a tengeri felvételek, a tomboló viharban és a szelíd alkony csendességében egyaránt. A film alkotói új színeket, új kifejezésmódot találnak és sokszor elragadtatják a nézőket. De az emberek megrajzolása nem hibátlan. A jellemek festése nem eléggé árnyalatos. Ebben az író és a rendezők nem oly ötletesek, mint a cselekmény bonyolításában. A pozitív alakok hihetőbbek, van benső életük is, bár az ő jellemük is lehetne realisztikusabb. Kolosz mérnök, aki a farakományt viszi az elpusztult városnak és szerelmese, Szergejeva, a hajó fiatal rádiósnője, Krutov, a Bogatir parancsnoka, Ploskin főmatróz, az edzett, kiváló tengerész, Archanov, a kedves matróz-növendék. Butyenko fedélzetmester, számos élő, emberi vonást mutat. A negatív alakok viszont vázlatosak, sematikusak. Közülük Ned Bergen, az ellenséges ügynök alakját érezzük teljesnek. Előbb egy kivándorlóhajóra csempészik, azt gyújtja fel. Biztosra veszik, hogy a Bogatir a lángbaborult hajó segítségére siet és így elhalasztja útját Márta városába. Mikor a szovjet hajó gyorsan elvégzi a mentési munkálatokat és rögtön, teljes gőzzel mégis Márta kikötője felé fordul, Bergen újabb utasítást kap: most már gyújtsa fel magát a — BBM— Bogalirt. A filmben ez a megfizetett bártevő világosan megformált, érthető, hús és vér alak. Ha győztesnek érzi magát, kegyetlen és aljas; ha alakoskodni kényszerül: sornyi, ravasz, alattomos; amikor azután végül is csapdába esik: meghunyászkodó, gyáva féreg lesz belőle. Az ilyen ellenség legyőzése emeli a pozitív hősök iránti rokonszenvet, őket is hihetőbbé, egészebb emberré teszi. A »Modern kalózokénak kétségtelenül nagy érdeme, hogy meggyőzően tárja elénk a szovjet tengerészek emberi nagyságát, erkölcsi erejét minden nehézség leküzdésében, minden támadás visszaverésében. Igen érdekesek, sikerültek azok a részek, amelyek a tengeri vihar elleni küzdelmet, a süllyedő kivándorlóhajó legénységének és utasainak megmentését, a sűrű ködben a veszélybekerült tutajok keresését, a fedélközi tűz megfékezését mutatják. A film megmutatja a szovjet hazafiak hősiességét és nemeslelkűségét, éles drámai konfliktusokkal figyelmeztet bennünket, kik a barátai és kik az ellenségei az embernek. » * Nádass József „A szabad dal ünnepé"-re készülnek a vasas-üzemek A budapesti vasas-üzemek kultúrmunkásai hazánk felszabadulásának tizedik évfordulójára ,A szabad dal ünnepeivel készülnek. Ének- és zenekarok, szólisták és táncosok készülnek a szerdán este kezdődő fesztivál előadásaira. A Rákosi Mátyás Művek központi kultúrcsoportjai a János vitézzel szerepelnek a fesztiválon. Előadásukra 18-án, péntek este 7 órakor kerül sor a Vasas-székház dísztermében.A szabad dal ünnepeinek előadássorozatában kilenc vasas-üzemi ének- és zenekar preklasszikus és klasszikus mesterek műveiből ad színvonalas művészi műsort. Ennek, címe :Bolog, aki énekein s március,20-án, vasárnap kerül műsorra. A Villamosművek székházának ének- és zenekara ez alkalommal fogja bemutatni ötventagú kóruséval Beethoven Kórusfantáziáját, melyet a szakirodalom »kis Kilencedik«-nek ismer, mert a nagy mester ezt előtanulmányként szerezte a IX. szimfóniához. _________ Dessauban április 3-án bemutatják a Bánk bánt Hazánk felszabadulásának tizedik évfordulója alkalmából április 3-án a dessaui Landestheater bemutatja Erkel Ferenc A Bánk bánt című operáját. Az operát Willy Bodenstein, a dessaui Landestheater intendánsa rendezi, aki a Kultúrkapcsolatot Intézetének vendégeként az elmúlt évben többször is Magyarországon járt, hogy a rendezéssel kapcsolatban előzetes tanulmányokat folytasson. 5