Magyar Nemzet, 1955. december (11. évfolyam, 282-308. szám)

1955-12-01 / 282. szám

A­H­A / A F­I­A­S­A­I I® I­K­O \ I 1, A !* .1 \ A hidrogénbomba és a nemzetközi helyzet A Szovjetunióban végrehaj­tott hidrogénbomba-robbantás érthetően óriási visszhangot keltett világszerte. Azok a körök, amelyek a genfi érte­kezlet után kialakult helyze­tet igyekeznek felhasználni a hidegháború újjáélesztésére, a Szovjetunióban végrehajtott termonukleáris kísérletek fel­­használásával megpróbálják ismét elterjeszteni a háborús hisztéria légkörét. Ezek a kö­rök, mindenekelőtt az Egye­sült Államok vezérkarához kö­zelálló szélsőséges csoportok, a fegyverkezési hajsza fokozását követelik. Ugyanakkor azonban a nem­zetközi közvélemény és benze a józanabb nyugati politikai csoportok is világosabban lát­ják, mint valaha, hogy a fegy­verkezés fokozása és az atom­fegyverek megtiltásának to­vábbi halogatása végzetes kö­vetkezményekkel járhat a nyugati világra. Amíg a leg­­vadabbul uszító lapok azt ál­lítják, hogy a bomba­­­felrob­ban­totta a genfi szellemet®, addig a nemzetközi közvéle­mény a Szovjetunió óriási ere­jű atom- és hidrogénfegyve­reiben éppen a béke és a biz­tonság megszilárdításának té­nyezőit látja. Ez érthető is. A szovjet hid­rogénbomba-robbantás min­denki számára érthető válasz azokra a tervekre, amelyeket az Atlanti Tanács múlt évi ülésszakán az atomstratégia alkalmazására vonatkozóan a nyugati katonai vezetők ki­dolgoztak. Az atlanti tömb ve­zetői­­ akkor úgy határoztak, hogy egész katonai-stratégiai tervezésüket átállítják az atomfegyvereknek megfelelően és semmi kétséget sem hagy­tak aziránt, hogy az atom-és hidrogénfegyverek alkalmazá­sára törekednek. A TASZSZ- közlemény tehát elsősorban ezeket az atomstratégákat fi­gyelmezteti ismételten arra, hogy az atom- és hidrogén­zsarolás korszaka már régen lejárt, hogy az atomdiplomá­ciát már felváltotta a­­genfi­ diplomácia. A Szovjetunióban végrehajtott kísérlet tehát nem a genfi szellemet robbantotta fel, hanem azoknak a terveit, akik minden eszközt felhasz­nálnak a genfi szellem elpusz­títására és a háborús tömbpo­litika folytatására. A hideg tények világánál a reálisabban látó nyugati poli­tikusok is arra a felismerésre jutottak, hogy az erőpolitika ■folytatása a megváltozott hely­zetben csak katasztrófához ve­zethet. Mi sem bizonyította ezt sszemmel láthatóbban, mint a kormányfők genfi találkozója. A kormányfői értekezlet létre­jöttéhez szükséges feltételeket természetesen a Szovjetunió sorozatos kezdeményező lépé­sei teremtették meg, de előse­gítette az is, hogy a Szovjet­unió nagy léptekkel haladt előre a legkorszerűbb fegyve­rek gyártásában. Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere, a Szovjetunió Legfelső Taná­csának 1955 februári ülésén a következőket mondotta: „Odáig ment a dolog, hogy a hidrogénfegyver előállításában a szovjet emberek olyan si­kert értek el, hogy nem a Szovjetunió, hanem az Ame­rikai Egyesült Államok került az elmaradottak helyzetébe.­ Az amerikai politika felelős vezetői nyilvánvalóan tudtak arról, hogy a Szovjetunió nem­csak utolérte, hanem sok te­kintetben túl is szárnyalta az atom- és hidrogéngombák gyártásában az Egyesült Álla­mokat. Ezt a tényt egyébként­­az atomenergia békés felhasz­nálásának területén a genfi nemzetközi atomkonferencia hatalmas erővel bizonyította. A hidrogénfegyverek tekinte­tében beállott új fordulat, vagy ahogy ezt akkortájt az Egyesült Államokban megfo­galmazták, az »atomholtpont«, érthetően a megegyezés irá­nyában befolyásolta az esemé­nyek menetét. Az újabb hid­­rogénbomba-kísérlet a Szov­jetunióban hatását tekintve, mindenképpen erősíteni fogja ezt az irányzatot A londoni Times a TASZSZ bejelentését kommentálva, a következőket írta: Mielőbb meg kell való­sítani a fegyverzet szabályo­zásának és ellenőrzésének ter­­veit.« A New York World Te­legram and Sun pedig a köz­véleményre hivatkozva, nem minden lehangoltság nélkül állapította meg: »Nyugat szá­mára mind nehezebbé válik nemet mondani a szovjet ja­­vaslatokra.­« Az atomfegyverkezési zsák­utcából az emberiség számára csak egyetlen kiút adódik: az atom- és tömegpusztító fegy­verek törvényen kívül helye­zése és gyártásuk megtiltása. Ezért küzdött a Szovjetunió az első atombomba felrobban­tásának pillanatától kezdve a tömegpusztító fegyverek eltil­tásáért. E cél megvalósítására több javaslatot nyújtott be a háborút követő években az ENSZ atomenergia-bizottságá­hoz, majd­­pedig a leszerelési bizottság ülésein új és új in­dítványokkal igyekezett elő­mozdítani a kérdés rendezé­sét. Köztudott dolog, hogy az ez év május 10-i szovjet le­szerelési javaslatok épp­en a megoldás elérése céljából el­fogadták az atomfegyver tör­vényen kívül helyezésének időpontjára vonatkozó angol— francia közös tervet. Nem a Szovjetunión múlt tehát, hogy ebben a kérdésben a külügy­miniszterek genfi értekezletén nem sikerült előrehaladni, ha­nem elsősorban az Egyesült Államok kormányán és kisebb mértékben az angol és fran­cia kormányon. N. Sz. Hruscsov a termonuk­leáris kísérletekről szólva ban­­galori beszédében hangsúlyoz­ta: »A Szovjetunió sohasem fog visszaélni ezzel a fegyver­rel."« Ez a kijelentés egyrészt tömör megfogalmazása annak, hogy hiábavaló kísérlet az erő nyelvén beszélni a Szovjet­unióval, másrészt pedig, hogy a szovjet kormány fokozza erőfeszítéseit az atom- és hid­rogénfegyverek eltiltását ki­mondó nemzetközi egyezmény létrehozására. A szovjet kor­mányt éppen az atomdiplomá­cia kényszerítette a saját atom- és hidrogénfegyvereinek kifejlesztésére. A Szovjetunió álláspontja szerint azonban nem e fegyverek léte biztosít­ja a békét — mint ahogy ezt az egyes nyugati hírmagyará­zók elhitetni igyekeznek —, hanem éppen e fegyverek el­tiltása teremtheti csak meg a tartós békét és biztonságot. Érthető, hogy mindaddig, amíg az eltiltásban nem sikerül megegyezni, a Szovjetunió sem mondhat le e fegyver tökéle­tesítéséről. A lényeg­­azonban az, hogy a Szovjetunió — el­lentétben az imperialista ve­zetőkörökkel —, minden esz­közt megragad az atomfegyver eltiltásának elérésére. Teljesen tarthatatlan az az álláspont, amely­ szerint a technika hal­latlan fejlődésének korszaká­ban lehetetlen megvalósítani az atomfegyverek eltiltását. Ebben a helyzetben a nagy­hatalmak legfőbb kötelessége: megegyezést keresni a fegy­verkezés csökkentésére és a tömegpusztító fegyverek eltil­tására. Ez az emberiség előtt álló egyetlen lehetőség, a bé­kés egymás mellett élés meg­valósításához vezető egyetlen út. Nem kétséges, hogy a Szov­jetunióban végrehajtott termo­nukleáris kísérletek elősegítik a megegyezés létre­jöttét. A szovjet—magyar barátság erősíti államaink politikai és gazdasági hatalmát, kölcsönösen gazdagítja kultúránkat A Szovjetunió Legf­első Tanácsa küldöttségének találkozója Budapest dolgozóival A Magyar Dolgozók Pártja budapesti pártbizottsága, Bu­dapest Főváros Tanácsa és a Magyar—Szovjet Társaság bu­dapesti szervezete szerdán dél­után a Nemzeti Sportcsarnok­ban találkozót rendezett a Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak hazánkban tartózkodó küldöttsége és a budapesti dol­gozók között. A hatalmas épület már jóval öt óra előtt teljesen megtelt, s a budapesti dolgozók hosz­­szantartó tapssal, forró szere­tettel fogadták a Szovjetunió Legfelső Tanácsának a terem­be lépő küldötteit. A találkozó elnökségében he­lyet foglaltak a párt és a kor­mány vezetői: Ács Lajos, Dobi István, Kovács István, Rákosi Mátyás, Vég Béla. Az elnök­ség tagja volt Altomáre Iván élelmiszeripari miniszter, Bisz­­ku Béla, az MDP XIII. kerü­leti pártbizottságának első tit­kára, Boldoczki János kül­ügyminiszter, Csató László, a Vörös Csillag Traktorgyár igazgatója, Csikesz Józsefné, a budapesti pártbizottság titkára, Fejős Istvánná, a Magyar Pa­­mutipar sztahanovistája, Gás­pár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke, Gegesi-Kiss Pál, az Orvostu­dományi Egyetem rektora, Hantos János, a Magyar— Szovjet Társaság budapesti szervezetének titkára, Illés Béla­ Kossuth-díjas író, János­­sy Lajos Kossuth-díjas akadé­mikus, a Magyar Tudományos Akadémia titkára, Kende Ist­ván, a Magyar—Szovjet Tár­saság főtitkára, Kolhanek Jó­zsef, a Gheorghiu-Dej Hajó­gyár sztahanovistája, a szo­cialista munka hőse, Komáro­mi Lajos, a Klement Gottwald Villamossági Gyár sztahano­vistája, a szocialista munka hőse, Lányi István, a Rákosi Mátyás Művek Csőgyára ter­melési osztályának vezetője, Mező Imre, a budapesti párt­­bizottság titkára, Nagy Mária, a budapesti pártbizottság tit­kára, Nagyistók József, az országgyűlés alelnöke, Nóg­rádi Sándor vezérezredes, a honvédelmi miniszter első helyettese, Pesta László, Budapest Főváros Taná­csa végrehajtó bizottságának elnökhelyettese, Pittker Ignác, az Egyesült Izzó sztahanovis­tája, a szocialista munka hőse, Pongrácz Kálmán, Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke, Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke, Simon Zsuzsa, a Színház- és Filmművészeti Főiskola igaz­gatója, Szabó Pál, a Hazafias Népfront országos tanácsának elnöke, Szikra Sándor, a Ganz Vagongyár pártbizottságának első titkára, Szőczei Sándor, a MÁVAG Kossuth-díjas főmű­vezetője, Szűcs Lajos, a bu­dapesti pártbizottság titkára, Tokodi Pál, az Elektromos Készülékek és Mérőműsze­rek Gyárának főmérnöke, H Orbán Ernő Kossuth-díjas író, Vajdai Lajosné, az MNDSZ budapesti szervezetének elnö­ke, Vigh Ilona, az MDP V. ke­rületi pártbizottságának tit­kára. Az elnökségben foglaltak helyet a Szovjetunió Legfelső Tanácsa küldöttségének tag­jai: N. M. Pegov, a Legfelső Tanács Elnökségének titkára vezetésével, valamint J. V. Andropov, a Szovjetunió ma­­gyarországi rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövete. A baráti találkozót Kovács István, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Központi Vezetőség titkára nyitotta meg. Köszön­tötte a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldötteit, akiket a jelenlevők újból hosszantar­tó tapssal, lelkes felkiáltások­kal üdvözöltek. Úttörők virág­csokrokat nyújtottak át a ked­ves vendégeknek. Kovács István felkérte N. M. Pegovot, a Legfelső Tanács küldöttségének vezetőjét, a Legfelső Tanács Elnökségének titkárát, hogy szóljon a gyűlés részvevőihez. A találkozó részvevői forró szeretettel köszöntötték a szó­noki emelvényre lépő N. M. Pegovot, szeretettel fogadtak bennün­ket és állandóan tapasztaltuk azt a mély és őszinte baráti érzést, amellyel a magyar nép a szovjet haza népei iránt vi­seltetik. — Minden városban és falu­ban sok érdekes, lelkesítő be­nyomást szereztünk, elénk tá­rultak a munkás­élet legkülön­bözőbb megnyilvánulásai. A munka tavaszi áradatként zúg most szerte a magyar földön.­­ Mindenekelőtt a magyar ipar rohamos fejlődéséről, a Magyar Dolgozók Pártja iparo­sítási politikájának gyors és határozott megvalósításáról akarok beszélni. Mi őszintén örülünk ennek, mert a szovjet emberek saját tapasztalataik­ból tudják, milyen hatalmas jelentőségű az iparosítás és különösen a nehézipar fejlesz­tése a szocialista építés, az ál­lam gazdasági erejének meg­szilárdítása és a népjólét ál­landó emelése szempontjából.­­ A népi kormány és a párt nagymértékben gondoskodik a magyar ipar fejlesztéséről Vi­lágosan látható ez Sztálinváros és Kazincbarcika építkezésein is, a Szegedi Textilkombinát­ban is, valamint Győr, Miskolc gyárai, a csepeli kombinát és a küldöttségünk által meglátoga­tott sok más iparvállalat telje­­sítőképessége növelésében, kor­szerűsítésében. A munkások az új élet igazi alkotói . A Magyar Dolgozók Párt­ja vezette magyar munkásosz­tály sikeresen küzdi le a jobb­oldali elhajlás káros következ­ményeit és kemény, hősi mun­kával nagy szolgálatot tesz a szocialista építés ügyének. — Mi láttuk, hogy mekkora lelkesedéssel, lendülettel dol­goznak ezekben a nagyszerű üzemekben a népi Magyaror­szág munkásai. A magyar munkások az új élet igazi al­kotói, a munka hősei, a szocia­lista front harcosai. (Taps.) Ezek az egyszerű emberek, a magyar munkásosztály hős képviselői napról napra, kezük munkájával gyarapítják az or­szág gazdagságát, erősítik ha­zájuk hatalmát. — Meg kell mondanom azonban, hogy a mai magyar írók, költők, művészek, zene­szerzők sokkal adósai a mun­kásosztálynak és hőseinek. Nem tévedek, ha azt mondom, hogy a nép olyan műveket vár önöktől, költő, író, művész, ze­neszerző elvtársak, amelyek méltóképp bemutatják lelkesí­tő, alkotó munkáját, kemény helytállását és élcsapata, a ma­gyar munkásosztály munkahő­siességét. (Taps.) — Dicsőség a hős magyar munkásosztálynak, a Magyar Népköztársaság szocialista épí­tő munkája élharcosának. (Taps.) — Éljen a hős magyar mun­kásosztály ! (N. M. Pegov ezeket a szavakat a részvevők lelkes tapsától kísérve, magyarul mondotta el. A megjelenítek lelkesein ünnepük a szovjet és a magyar nép megbonthatatlan barátságát.) A falu i­jjászületése — Kedves barátaim! Az új rendszer megszilárdításáért ví­vott harcukban az önök orszá­gában létrejött és megedződött a munkás-paraszt szövetség, amely hatalmas erő a nép­gazdaság szocialista átalakítá­sában. Fényes például szolgál­hat erre az átalakulásra a ma­gyar falu, amely most a szó szoros értelmében újjászületé­­­­­sének időszakát ■élU — Meglátogattunk olyan nagy állami gazdaságokat, mint a mezőhegyesi, a bábol­nai, a tokaji, láttunk termelői­­szövetkezeteket és gépállomás­­okat, részletesen megismer­kedtünk tevékenységükkel és meggyőződtünk arról, milyen nagy sikereket ért el az önök országának mezőgazdasága. A dolgozó parasztok lelkesen be­széltek arról, hogy a magyar falu szocialista átalakulása megnyitotta a magyar paraszt előtt a boldog, a jómódú élet széles útját.­­ A termelőszövetkezetek ez évi termése meghaladja az egyénileg dolgozó kis-és közép­­parasztok átlagtermését, a szö­vetkezeti tagok jövedelme pe­dig a háztáji gazdaságból szár­mazó jövedelemmel együtt máris meghaladja az egyénileg dolgozó parasztok átlagjövedel­mét.­­ Meg kell mondani, hogy ismerkedésünk a magyar me­zőgazdasággal nemcsak sok élénk benyomást hagyott ben­nünk, hanem láttunk sok olyat is, amit a mi mezőgazda­ságunkban is felhasználhatunk. Önök joggal büszkélkedhetnek azokkal az eredmény­ek­kel, amelyeket széli országuk fel­szabadított dolgozó parasztsága elért. A­­Szovjetunió L­egfelső Tanácsa delegációjának tagjai igaz szívvel, új, nagy sikere­ket kívánnak a magyar mező­gazdaság dolgozóinak eredmé­nyes munkájukhoz. A kultúra és tudomány felvirágzói. — A népi demokratikus for­radalom győzelme nemcsak Magyarország gazdasági fejlő­dése, hanem a magyar kultúrá­ra és tudomány felvirágzása előtt is megnyitotta az utat. A magyar­­ dolgozó értelmiség megérte azt a nagy boldogsá­got, hogy saját népét szolgál- • hatja és örömmel állítja tudá­sát, tehetségét, alkotó lelkese­dését a szocialista építés ügyé­nek szolgálatába.­­ A Magyar­ Dolgozók Párt­ja és a népi kormány minden feltételt biztosít a tudomány haladásához, a formájában nemzeti, tartalmában szocialis­ta magyar kultúra fejlődésé­hez. A népi hatalom éveiben a magyar értelmiség saját sze­mével győződött meg arról, hogy a művészetet és az iro­dalmat a dolgozó nép becsüli meg legjobban, amely szereti nemzeti kultúráját és minden módon gondoskodik annak szüntelen fejlesztéséről és tö­kéletesítéséről. — Láttuk, milyen nagy len­dülettel dolgozik a magyar értelmiség és milyen hálásan fogadja a nép ezt a nagy és nemes munkát. Becsület és dicsőség a hazáját szerető ma­gyar értelmiségnek, amely lel­kes munkával népe boldogulá­sát szolgálja. (Taps.) A magyar nép egyre szorosabban tömörül a párt és a kormány köré A népi hatalom kialakulása az önök országában életre hívta a dolgos és tehetséges magyar népben rejtőző nagy alkotó erőket. A népi hatalom éveiben a Magyar Népköztár­saság dolgozói jelentős sikere­ket értek el az ipar, a mező­­gazdaság, a kultúra fejleszté­sében. E sikerek a lakosság jóléte további emelésének alapját jelentik. Az első ötéves terv sikeres teljesítése nagy­mértékben előre vitte a szo­cializmus építését a Magyar Népköztársaságban. Ma a ma­gyar nép a második ötéves­­ terv, rang­ozan feladattadala IV. M. Pegov beszéde — Engedjék meg — kezdte beszédét —hogy a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szö­vetsége Legfelső Tanácsának küldöttsége nevében forró, szí­vélyes üdvözletünket adjam át önöknek, a dicső magyar fővá­ros dolgozóinak, és önökön ke­resztül a Magyar Népköztársa­ság egész népének. Engedjék meg to­vábbá, hogy megköszön­jem önöknek, a mi kedves bu­dapesti barátainknak, azt a me­leg fogadtatást, amelyben kül­döttségünket részesítették. Biz­tosítom önöket, hogy találko­zásunk emlékét mindörökké őrizni fogjuk szívünkben, mint utazásunk­­egyik legfényesebb és legszebb emlékét. Ezt a me­leg fogadtatást úgy tekintjük, hogy a szovjet népnek szól, amelyet mi itt — a barátság és az együttműködés megtisztelő küldetését teljesítve — képvi­selünk. N. M. Pegov ezután" arról be­szélt, hogy a szovjet emberek szeretettel és baráti együttér­zéssel figyelik sikereinket, örülnek ezeknek és hogy test­véri támogatásban és kölcsönös segélynyújtásban erősödik és edződik a magyar—szovjet ba­rátság, amelyet — mint mon­dotta — mi, önökkel együtt joggal nevezünk öröknek és megbonthatatlannak. A két nép barátságának tör­ténelmi előzményeiről szólott ezután, majd a találkozó rész­vevőinek lelkes tetszésnyilvá­nításától kísérve kijelentette: Magyarország felszabadulása után, a magyar népi hatalom létrejötte után a barátság fej­lődésének és erősödésének nincs és nem is lehet semmi­féle akadálya. E barátság erő­síti államaink politikai és gazdasági hatalmát, kölcsönö­sen gazdagítja kultúránkat. A munka tavaszi áradatként zúg szerte a magyar földön A delegáció itt tartózkodásá­ról szólva megemlékezett arról a mély benyomásról, amelyet Budapest fejlődése tett a kül­döttség tagjaira. — Szeretjük ezt a várost nagy munkaüteméért, fáradha­tatlan munkaképességéért — mondotta —, azért, mert ben­ne mint tükörben, szemünk elé tárul az országszerte folyó szocialista építőmunka egész nagysága. Itt tartózkodásunk alatt sok érdekes, bensőséges beszélgetést folytattunk a fő­város dolgozóival, ilyen nagy­szerű, ilyen lelkes emberekkel, akik készek fáradhatatlanul dolgozni országuk, szeretett városuk javára, Budapest év­ről évre szépül, lakóinak élete pedig egyre boldogabbá és gazdagabbá válik. — Legyen a Budapest fölé büszkén emelkedő Szabadság­szobor a szovjet és a magyar nép örök, testvéri, szétszakít­­hatatlan barátságának szimbó­luma. A küldöttség vidéki útjairól szólva kijelentette: — Mindenütt meleg baráti

Next