Magyar Nemzet, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-17 / 66. szám

­ A Belkereskedelmi Minisztérium Vas- és Műszaki Főigazgató­­sága közli, hogy az ALUMÍNIUM ÖTLETPÁLYÁZAT eredmény­hirdetését 1956. április 1-én rendezi műsoros matiné keretében. A díjnyerteseknek és a legjobb pályázati munkák bekül­dőinek a Főigazgatóság külön meghívót és jegyet küld. Felhívjuk a pályázaton részt vevők figyelmét, hogy a be­küldött pályamunkákat vissza nem­ adjuk és nem őrizzük meg. Szombat, 1956. március 17. • ___ Lnow Nemzet. ÚJ KOSSU­TH-DÍJASAINK RUSZNYÁK ISTVÁN: A nyirokrendszer kutatása terén hazánk világviszonylatban talán az első helyen áll Rusznyák Istvánt, az Akadé­mia elnökét a nyirokerek élet­tanának és kórtanának kutatá­sában végzett úttörő munkás­ságáért tüntették ki Kossuth­­díjjal. — Vizgálatainkban azt tűz­tik ki célul, hogy a nyirok­­keringés törvényszerűségeit, mechanizmusát, a szervezetben való szerepét kutassuk fel — mondotta Rusznyák István a kitüntetés napján. — Ez a munka, amelyet a felszabadu­­ás után kezdtünk el a vezeté­kem alatt álló budapesti I. számú belklinikán, mint a mod­tern kísérleti kutatás általá­­ban, úgyszólván típusa a kol­­ektív tudományos munkána­k. legszorosabb munkatársai­­non, Földi Mihályon és Szabó Györgyön kívül részt vett még benne a klinika számos dolgozója, s az elért eredmé­nyekhez nagyban hozzájárult más intézetek bekapcsolódása a munkába, így Babics Antal akadémikus és klinikája, Kiss­­ferenc professzor anatómiai­ntézete és még sokan mások, úgyhogy az utolsó években a tyirokrendszer kutatása terén hazánk világviszonylatban ta­lán az első helyen áll. — E vizsgálatok eredményei, amelyek részleteire természt­­esen nem térhetek ki, elsősor­­ban azt bizonyították, hogy a ryirokkeri­ngésnek sokkal na­gyobb jelentősége van a szer­vezet életében, mint azt eddig gondolták. Kiderült például, hogy mindenfajta vizenyő étrejöttében, a gyulladástól kezdve a szív-, a vese- és a nájbetegek súlyos vízkórjáig, döntő szerepe van a nyirok­keringésnek. Ki lehetett mu­tatni, hogy a belső szervek normális működése csak akkor éhetséges, ha nyirokáramlásuk normális és sok betegség szá­mos tünetét lehetett a nyirok­keringés akadályozott voltára visszavezetni. — Eredményeink elérését nemcsak kutatóink — köztük számos fiatal — odaadó, lelkes munkája biztosította, hanem az a támogatás is, amelyben kormányunk részéről az el­múlt időszakban állandóan ré­szesültünk. Csak legutóbb is a Magyar Tudományos Akadé­mia tette lehetővé, hogy a nyirokkeringésre vonatkozó tu­dásunkat egy hatalmas kötet­ben összefoglalva kiadhattuk és most dolgozunk e mű né­met nyelvű kiadásán. — Az új megállapítások gya­korlati jelentősége máris kezd mutatkozni, s e tekintetben szeretném különösen kiemelni Babics akadémikus eredmé­nyeit bizonyos veseoperációk terén. Mint mindig, úgy ebben az esetben is az elméleti, kuta­tás, az alapismeretek feltárása a legjobb biztosítéka a gya­korlat előrehaladásának, a mi esetünkben­­a betegségek haté­konyabb kezelésének. — Vizsgálataink természete­sen még nincsenek lezárva, hi­szen még sok kérdés vár meg­oldásra, de már az eddigi ered­mények is azt bizonyítják, hogy sikerült a megfelelő mód­szereket kidolgozni és — ami minden kutatásnál a l­eegfonto­­sabb — a helyes kérdésfeltevé­seket megtalálni, ami a továb­bi eredményeket biztosítja.­­ Az a nagy megtisztelte­tés, amelyben kormányunk ré­szesített, amikor a nyirok­keringés terén végzett kutatá­saimért Kossuth-díjjal tünte­tett ki, úgy gondolom, nem­csak nekem szól, hanem mind­azoknak, akik ebben a szép és eredményes kollektív munká­ban részt vettek. BARTA LAJOS Hányatott életű, de ma is obogó lelkű írót jutalmaz az egyik idei Kossuth-díj. Barta Lajos magas, előrehajló alak­ja — amióta csak ismerem, több mint három évtizede — mindig sietett valahová. Képzelhető, mit tárt fel Pa­rasztok című első drámájában 1911-ben, ha — a nagybirto­kosok egyesülete, az OMGE közbelépésére — a harmadik előadás után ilyen tábla fo­gadta a színházba érkezőket: »A Parasztok további előadá­sai elmaradnak.« A mostaná­ban felelevenített Zsuzsi és Szerelem keserű mondanivalói után pedig, negyedszázadra, rácsapódott Barta Lajosra a függöny. Hat országon át ván­dorolt, huszonhét éven keresz­tül. Kolozsvárott Barta Lajos dolgozókért izzó tolla a ki­adóknál nem talált sikerre. Pozsonyban egy vászondarab­bal kettéválasztott konyhában élt családjával. Lapot indított, előadásokat tartott. Cikázott Dévénytől Ungvárig. Innen röppent fel 1930 őszén a segélykiáltás: megfelelő szá­mú jelentkező esetén kiadnák munkáit tíz kötetben. De ez reménytelennek tűnt. A Bras­sói Lapok 1930. október 26-i száma nyílt levéllel fordult Benedek Marcellhez, aki ak­kor a Dante Könyvkiadó lek­tora volt. »... Ha legalább egy árva kötet megjelennék vala­hol, hogy ezzel kapcsolatban fel lehetne kavarni a dolgot« — írta válaszában Benedek Marcell. — »... legfeljebb a Népszava és talán a Magyar Hírlap merne szót emelni Bar­idért. A Nyugat bizonyosan húzódoznék... Fáj és szégyen­letes ...«­­ Következett egy korszak, amikor Barta Lajos Bécsben a telefonnál ült nap mint nap éjfélig, lapokat tudósított. Az utolsó villamos döccentette haza lakására. És hányféle la­kott! Hány falnak fordult éj­szaka! Éppúgy nem tudná megszámolni, visszaidézni, mint ahogy hányódásában örök­re elhagyták egyes kéziratai, maga a már említett Parasz­tok, meg az Oroszország napja című egyfelvonásosa, amelyet 1920-ban a fiatal szovjet köz­társaság tiszteletére ünnepé­lyesen mutatott be a berlini Proletár Színház. Sorolhatnánk még hányatta­tásainak stációit... Dehát ez is elmúlt, tíz éve itthon van és a nemzet most lerótta előtte háláját. Volt is miért. Nem­csak a Szerelem­ért, amely nagyszerű dráma, de lüktető, tömör elbeszéléseiért is, ame­lyek Magyar Világ című kö­tetében olvashatók. Barta Lajos egész életmű­vét kívánta jutalmazni a Kos­­suth-díj. És ez az életmű nem csekély. Mindenekelőtt itt vannak színdarabjai: a ne­gyedszázadnyi elhallgattatás után ebben az évadban felele­venített Szerelem és Zsuzsi. Mindkettő megtalálható nem­rég megjelent gyűjteményes színdarab kötetében. Még új bemutatásra vár az Örvény és a Sötét ház. De nemcsak a színdarabíró Barta Lajost kez­dik mindjobban megismerni a feltűnése óta következett új nemzedékek. Először az emig­rációban kiadott, de felszaba­dulásunk óta Gyár címmel már két ízben is megjelent könyve a regényíró Barta La­jost mutatja be. Végül, a már említett Magyar Világ novella­válogatáson kívül sok-sok olyan elbeszélése van még Baridnak, amely új kiadást érdemel. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy — miként már a Ma­gyar Világ­ban is — Barta­ Lajosnak nem egy mai témájú elbeszélése van. Ifjonti érdek­lődéssel fordul új életünk minden problémája felé, utaz­gat, falvakba, tűzcsékbe, nem­ ismer fáradságot. Hetvenhét éves fővel — azt mondhatjuk — egyik legfiatalosabb szel­lemű magyar írónk. Benamy Sándor KAZINCZI LÁSZLÓ: Eddig több mint 500 csillével előztük meg tervünket A felszabadulás óta­­tíz ki­tüntetést kapott Kazinczi László, a nógrádi szénmedence kazári bányaüzemének kiváló csapatvezetője, az egyesülés­­mozgalom egyik kezdeménye­zője, akit most a Kossuth-díj­jal jutalmazott kormányunk. — Csapatommal egy év alatt több mint 1400 méternyi vága­tot hajtottam ki és az előirány­zaton felül készített bánya­folyosó hossza jóval megha­ladta a 400 métert — mondotta a magas kitüntetés alkalmából. — Most csoportos kamrai ejté­sen dolgozunk és a csapat hét munkahelyén műszakonként átlagosan háromszor robban­tunk. Eredményünkhöz nagy­ban hozzájárult, hogy az elsők között alkalmaztuk a málsze­­kundumos robbantási eljárást és a sok-sok értékes órát hasz­nosító »melegcsákány-váltást«. Ennek köszönhető, hogy az egyesülés mozgalomban is nap­jában nem egy, hanem fejen­ként két­ karcsa csille szenet adtunk terven felül az ország­nak. Hazánk felszabadulásá­nak tizenegyedik évfordulója tiszteletére adott ígéretünk valóraváltásával sem vallunk szégyent. Eddig több mint 500 csillével előztük meg tervün­ket az április 4-ig vállalt 600 csilléből. Terveim között az első helyen szerepel, hogy az eddig nevelt 33 kiváló bányász-tanítványom közül most újabb dolgozókat se­gítsek a szakma tökéletes el­sajátításához. Ünnepélyesen megígérem, hogy a csapatom­ban dolgozó három új bányász­ból és minden hozzám került toborzott dolgozóból olyan bányászt nevelek, aki minden tekintetben méltó lesz a szak­ma legjobbja kitüntetésre. TOMPA SÁNDOR a díjkiosztás estéjén Nem kapcsolta ki telefonját — pedig igen sokszor csengett — Tom­pa Sándor aznap sem, amikor a Kossuth-díj ko­szorújával tüntet­ték ki »kiemelke­dő alakításaiért, különösen Cseör­­ghe Csuli alakjá­nak megformálá­sáért*". A díjkiosz­tás estéjén két húsból-vérből, nagy műgonddal mintázott alakí­tásával lépett a közönség elé. Nem főszerepek, de Tompa Sándor valóságot árasztó, eleven típusokat érzékeltető játéka mindkét színmű eszmei mondani­valójának egyik fontos kifejezője, alapszövetének tartós és szín­pompás mintája. Illyés Gyula Dó­­zsa-drámájában úgy mozog, be­szél, úgy elevene­dik meg Bakócz Tamás hercegér­sek alakja, mint­ha Rafael egyik reneszánsz pápája lépett volna ki a keretből. Kilenc óra tájban Tom­pa Sándor leveti Bakócz Tamás hermelines bíbor­palástját, és míg a Nemzeti Szín­­­vn­házból a Katona József Színház kamaraszínpadára lép — átlép né­hány évszázadot is. 1514—1954. E rövid úton bele­formálódott a Fő­­belövendők klub­­já­nak, Sartre tündöklő előadású komédiájának, a­z„szuperforradal­­márt« szatirizáló alakjába. Demi­­dov is emlékeze­tes alakítása Tom­pa Sándornak, csakúgy, mint a Titkárnő Kuzma­­nek-ja, a Felejt­hetetlen 1919 cári ezredese, Tóth Mihály a Noszty­­ból, a Tűzkereszt­ség Fuvaros Szél Jánosa — s ki tudná most mind felsorolni azokat a remekbe ötvö­zött figurákat, melyekért a kö­zönség szívébe zárta és amelyek meghozták Tompa Sándornak a nagy elismerést, a Kos­­suth-díj koszorú­ját. Szeptember­ben lesz harminc­öt éve, hogy a kézdivásárhelyi születésű orvos­­tanhallgató — aki mellesleg igyeke­zett a színjátszás iskoláját is ki­járni — Kolozs­várott Janovics Jenő társulatánál először lépett a színpadra. Azóta a legváltozato­sabb szerepkörök­ben bontakozott ki jóízű, sokrétű tehetsége. Egy nyáron ■nagyzene­kari kísérettel énekelte például a Cigánybáró Zsupánját. »Bi­­zony, Ferencsik vezényelte!*« —t mondja nevetve, miközben Demi­­dov maszkjában arról panaszkodik az öltözőben, hogy a díjkiosztási ün­nepségen egy kor­tyot sem tudott inni, egy falatot sem enni, mert hetek óta kínoz­za az epegörcs. De Bakócz Ta­más, Demidov, egy kis gyógyszer és maga Tompa Sándor együtte­sen legyőzik a testi fájdalmat, hogy a közönség mit sem észlel be­lőle. Nagyon örül a kitüntetésnek, de annak is, hogy a gyönyörű, moz­galmas és fárad­ságos nap végén otthon várja csa­ládja, felesége és kisfia, a tízéves éltanuló Pufi. (—a —a) 111"11 kűál­ítási kvnista lltlu­s A Nemzeti Szalonban Szilágyi Jolán gyűjteményes anyagából ren­dezett impozáns kiállításnak azt a címet is adhatnék: csak­nem négy évtized az európai politika történetéből egy for­radalmi szemléletű, humaniz­mustól áthatott karikaturista rajzművésznő torztükrében. Több ez, mint szokványos gyűjteményes kiállítás — ép­pen tematikája és alkotója ré­vén. Nagy és értékes életmű, amely egyszerre világít rá a korra és elevenen beszél a mű­vek alkotójáról, Szilágyi Jolán­ról is. Az első rajzok 1917-ből valók, illusztrációk Várnai Zseni verseihez. A fiatal raj­zolónő már akkor tudja, hol a helye. A Tanácsköztársaság után Németországban talál me­nedékre és ott — mint a gyűj­teményes anyagból kirajzoló­dik —, az aprónyomtatványok­tól kezdve, beleértve még a keresztrejtvényt is, minden kis és nagy lehetőséget, felületet megragad, hogy harcos, bíráló, szatirikus rajzaival agitáljon, rámutasson arra, hogyan tere­bélyesedik a fasizmus, hogyan ássák a fasiszták a népek sír­ját, hogyan készítik elő a má­sodik világháborút. Ezeknek a rajzoknak szatírája szenvedé­lyes, hangja kemény, közlési formájuk, jelképiségük közért­hető. Szilágyi Jolán vádoló rajz­onjával mindig oda mutat, ahol népellenességet lát, így emeli fel szavát a munkásül­dözések ellen elsősorban, de fölemeli­ a szatíra ostorát ak­kor is, amikor a fasizmus mű­­vészet-ellenességére suhint egyet. (Egyik legértékesebb, legmaradandóbb rajzán a tör­pe Göbbels látható, amint az örök szépség és művészet jel­képét, a hatalmas Milói Vé­nuszt bilincsbe akarja verni.) Hitler uralomra jutása után Szilágyi Jolánt a Szovjetunió fogadta be. Ott is folytatja harcos szatíra-sorozatait, de az igazi otthonban már szakíthat időt a felfrissülésre, a kikap­csolódásra is. Meghitten ked­ves, eredeti látású, gyöngéd humorú rajzai a moszkvai ál­latkert lakóiról, előttünk eddig ismeretlen oldaláról mutatják meg Szilágyi Jolánt. A Nagy Honvédő Háború idején ismét a szatíra fegyver­zetével lelkesít, agitál és az­óta is minden erejével, felké­szültségének maximumával vívja a harcot a békéért, egy jobb világ kialakításáért. (Kár, hogy egyetlen szatirikus lapunk, a Ludas Matyi oly ritkán ad helyet Szilágyi Jo­lán egyéni hangú szatirikus rajzainak.) Fenyő A. Endrének a Rákóczi úti Fényes Adolf­­teremben rendezett gyűjtemé­nyes kiállításán azzal a sze­rény, tartózkodó, tiszta művé­szettel találkozunk, amelynek hőse és alkotója Fenyő A. Endre, következetesen járja a maga útját. Talán indokolat­lan szerénységgel, az olyan ember magatartásával, aki túl szigorú mércét tart saját magának. Gyűjteményes anyaga el­mélyülésről és egyben felfris­sülésről ad számot. Festmé­nyeit, szénrajzait szemlélve, az a benyomás, hogy Fenyő A. Endre művészete szervesen belesimul, beleilleszkedik a magyar festészet sajátos ha­gyományaiba. De Fenyő nem áll meg a »belesimulásnál«, hanem új és mély megfigye­léseivel gazdagítja például az ősi Pannónia és a Balaton képi arculatát Érzi és festői eszközeivel tudja is érzékel­tetni például a tatai tó moz­dulatlan posványos vize és a folyton hullámzó, csillogó, tün­döklő és szeszélyes Balaton közti különbséget. A magyar kisváros sajátos jellegét, le­vegőjét, s az „édes Dunántúl” lelkületét, költőiségét úgy festi, hogy festészetünk és iro­dalmunk múltja is visszhang­zik képeiben, mint ahogy Anyám című meghitt, gyöngéd krétarajzából is kihallani Jó­zsef Attila mama-verseinek hangját. Fenyő A. Endre kiállítása azt a reményt kelti, hogy a művész továbbfejlesztve mun­káját, továbbra is a hagyomá­nyokra támaszkodva, az új élet megfigyeléseivel, bátrabb színekkel és árnyalatokkal fogja gazdagítani művészetün­ket. Dutka Mária „HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL" Márciusi est a Kossuth Klubban Az akkor nap született gyer­mek már lassacskán kinő az általános iskolás korból s a pályaválasztásira gondol: most ünnepeljük 14. évfordu­lóját annak a március 15-ének, amelyen ismét magasra csa­pott fel a láng a magyar nép­­szabadság évtizedeken át hiá­ba tiprott parazsából: 1942.-t írtak. *■ Cok fiatal szempár csillog a nézőtéren: odatapadnak fi­gyelő sugaraikkal a kicsiny színpadra. A színpadon pedig — nem merengve, de felsza­badult visszatekintéssel — azt a tizennégy esztendővel ez­előtti márciust idézik, már­cius 13-át. Akkor este tartot­ták a pesti Vigadóban a »Talpra magyar!-estet«, a Ma­gyar Függetlenségi Front anti­fasiszta eszméinek jegyében összefogó művészek. Ez a sza­valóest az »Egy ezeredévi szenvedés...« című ciklus második előadása volt. Az el­sőt »Emlékezzünk régiek­ről ...«■ címmel 1942. február 27-én rendezte az a színészek­ből, írókból, muzsikusokból álló munkaközösség, amely már korábban, évek áldozatos munkájával küzdött az egyre kegyetlenebb terrior, a háború és a fasizálás ellen, a demok­ratikus, s realista, hazafias magyar színművészeiért, s 1941 őszétől a magyar iroda­lom haladó értékeit vitte hangversenydobogóra. A viga­dóbeli szavalóesték, irodalmi műsorok jelentős politikai ese­ményekké váltak, melyekre tu­datos, harcos politikai állás­­foglalással vonult fel a közön­ség, antifasiszta érzelmű mun­kások, kisemberek, értelmisé­giek, diákok. Az 1942. március 13-i »Talp­­ra magyar!-est« közönségének nagy része ott volt két nap­pal később a Petőfi-szobornál, a nemzeti függetlenségért, a békéért tüntetők között. A A­z ünnepi est előtt a Kos­­­*­suth Klub egyik termében gyűlt össze a közönség, hogy tanúja legyen egy szép aján­dék átadásának. Az ajándék ott áll, s megragadja a belépő figyelmét: Kossuth Lajos szo­bor-arcmása. A nagyméretű szoborportré a formák s a for­mákon játszó fények harmó­niájával híven fejezi ki Kos­suth lényét, nagy történelmi szerepét, magyarságát. A me­rész és határozott arckifej­e­­zés, a boltozatos homlok a kossuthi koncepció merészsé­gét és nagyvonalúságát hir­deti. Az arc alkata, az ismert képekhez való hűsége mellett hangsúlyozza Kossuth ma­gyarságát, s azt, hogy a nép­ből született. Egy homlokba hulló hajtincs, s az áll meg­­formázása az arc harmóniájá­hoz romantikus vonást tesz, a „forrad­almi álmodozás” voná­sát, amely annyira sajátja vett Kossuth Lajosnak. S ott ál a szobor előtt az ajándékozó, az alkotó: Kis­faludi Stróbl Zsigmond. Pesta László, a fővárosi ta­nács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese a Kossuth Klub tagsága nevében köszöni meg a szobrot. — Nekünk, mai magyar ér­telmiségieknek — hangsúlyoz­za — nemcsak azt kell szem előtt tartanunk, hogy Kos­suth s a kossuthi politika mél­tó elődje szocialista társadal­mat építő jelenünknek, de azt is, hogy mi méltó utódai le­­gyünk Kossuthnak. Kossuthról, 1848 forradalmi örökségéről beszél az ünnepi est szónoka, Kállai Gyula nép­művelési miniszterhelyettes, a régi Magyar Függetlenségi Front egyik szervezője. Előadásában végigvezet a 48-as eszmék útján, a szabad­ságharc bukását követő év­tizedektől kezdve 1942-ig. Ak­kor minden haladó becsületes magyarnak a nemzeti függet­lenség kérdésében éppúgy, mint a társadalmi fejlődés kérdéseiben 1848 adott választ. A történelemben egyedülálló példája volt a haladó politikai hagyományok harcos feleleve­nítésének a kommunista párt vezette antifasiszta fron­t zászló­­bontása Kossuth, Petőfi, Tán­csics szellemében a fasiszta rablóháború megszüntetéséért, a magyar nemzet függetlensé­géért és társadalmi megújho­dásáért. »Eljen 1843 forradalmi em­léke! Éljen 1848 eszméinek megvalósítója, a Magyar Dol­gozók Pártja!*' — fejezi be elő­adását Kállai Gyula, s átadja a szót az 1942-es ^Talpra ma­gyar t-est« szereplőinek, .­­. .Adj emberséget az embernek Adj magyarságot a magyarnak . . .­ — József Attilának ez a két sora volt az 1942-es szavaló­­esték mottója. A­rror vilá­gában, az látkozott aesopusi nyelvé (Lenin nevezte így a forradalmárokra kényszerített virágnyelvet) kötöttségei kö­zött nem lehetett kiírni, de mindenki odaértette a folyta­tást is: »Hogy mi ne legyünk német gyarmat...« S így értett mindenki a Szózat szavából; a nemzet leg­jobbjai tudták, mire kötelez a fogadalom: »Hazádnak rendü­letlenül ...« Akkor is, most is Gobbi Hilda szavalta Vörös­marty Szózat­át és József At­tila verseit, akkor is, most is Major Tamás mondott Petőfi­­verseket — s százszoros érte­,­lemmel, harcrabuzdítón be­széltek a Vasúton című köl­temény végsorai: *Törjetek szét minden láncot, majd lesz elég vasatokig Török Erzsi és Molnár Imre énekművészete, nyelvünk szépségeit megrendítő szöveg­­mondása akkor is, most is megmelegítette a szíveket, milyen szép is a nyelvünk, milyen szépek a dalaink! S a budapesti értelmiség és a művelődni vágyó munkásság barátságának és találkozásá­nak szép műhelyéből, a Kos­suth Klubból, ennek az emel­kedett hangulatú márciusi es­tének zengő visszhangjával indulnak útnak a részvevők, s szól a fülükben az évszáza­dos dallam, Kossuth nótája: Csobádi Péter é ÚJ KOSSUTH-DÍJASAINK DARVAS JÓZSEF író irodalmi munkásságáért, RANÓDY LÁSZLÓ filmrendező eddigi filmrendezői tevé­kenységéért, különösen a Szakadék című film ren­dezéséért, MOLNÁR TIBOR színművész a magyar filmekben nyúj­tott munkás- és paraszt­szerepek kiemelkedő ala­kításáért. (Magyar Nemzet március 16-i sz.) ÚJ KOSSUTH-DÍJASAINK FILMJE SZAKADÉK PROLONGÁLVA PUSKIN, SZIKRA délután

Next