Magyar Nemzet, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-01 / 154. szám
■ 4 HELSINKI KÉPESLAP Midim lefesteném képzeletbeli képes levelezőlapjaim fehérségére Helsinki friss, kedves arcát — beszélnem kell néhány szót az utazásról. Vagy legalábbis a Koppenhága— Helsinki repülőútról. Ez ugyanis, azt hiszem, segít megérteni azt a fogalmat, hogy •‘■Észak-Európai. Az utast a fényűző koppenhágai repülőtéren magas, karcsú, szőke filmszínésznők és gerelyvetőbajnokok (vagy még inkább rúdugrók) veszik kezelésbe. Ezek a skandináv légiforgalmi alkalmazottak. Suttogva beszélnek, az egész fényesre sikált, kent, fényezett repülőtéren rendkívüli csend. Ha hirtelen zaj támad, mindenki tudja, hogy most a párizsi, római vagy prágai gép érkezett. A négymotoros nagy gép, amelyre átszállunk, egy régvolt vikingről nyerte nevét s ajtaja felett büszke felirat hirdeti, hogy a skandináv légiforgalmi volt az első társaság, amelynek gépei átrepülték az Északi-sarkot. Lám — itt már a sarkvidékkel dicsekszenek. A gépen indulás után öt perccel halkan és udvariasan megszólalnak a hangszórók. A pilóta négy nyelven közli, hogy ő Olssen kapitány és nagyon fog ránk vigyázni. A 70 személyes gép fele — újságírók. Brazilok és szudániak, indiaiak és angolok. A brazilok már az első percekben azon vitáznak, hogy jól tördelték-e azt a finn lapot, amelyet a gépen találtak, amelyből nem értenek egy szót sem, s amelyet most látnak először életükben. Javíthatatlan szakma. Ugyan ki mellé kerülhet egy magyar ezen a dél-amerikaiakkal, ázsiaiakkal és afrikaiakkal zsúfolt gépen? Persze, hogy egy osztrák mellé. A kolléga nagyon kedves. Útlevelét mutogatja, amely »A világ minden országába érvényes* jelzéssel van ellátva. Vízumok alig vannak benne, inkább csak a határállomások színes pecsétjei. Az osztrák még megkérdezi, hogy Helsinkiből nincs-e kedvem elugrani ide, Egyiptomba, ahol úgyis választás lesz — aztán kicsit elakad a társalgás. Inkább a tájat nézzük a gumiba ágyazott, kerek kis ablakon keresztül. Nyolc óra után indultunk Koppenhágából. Majdnem este volt. 10 perc múlva lila, kissé gőzölgő fényben feltűntek alattunk a svéd partok szakadozott vonalai. A látóhatárt köd takarta, de nyugaton makacsul ott lebegett a nap vörös golyója. Olssen kapitány este negyed tizenegykor négy nyelven finoman jó éjszakát kívánt, de az éjszaka csak nem akart megérkezni. Az óramutató lassan már éjfél felé vánszorgott , s mi csak rohantunk észak felé. Nem éjszakáiba és nem is nappalba, hanem valami tejes-opálos derengésbe, valami olyan fénybe, amelynek csak világossága van, de fonása nincs, s talán árnyékai sincsenek. A tenger váratlanul zöld fényt kap, mintha alulról megvilágították volna, felbukkan Finnország feketészöld partvonala s a tejszerű fényben az első finn tavak tükre. A gép süllyedni kezd, majd puhán, leszáll. Helsinkiben vagyunk! Egy világváros repülőterén ss az első gondolatom mégis az erdőé és a tengeré. A betonkifutóktól száz méterre már a tenger hullámverése morajlik s e pihenő gépet kiáltozó sirályok rajongják körül. A repülőtéri vámhivatalban felkapom a fejem. Mindenekelőtt azért, mert a vámhivatal,nak édes, éles fenyőillata van, ami ilyen intézményeknél nálunk elég szokatlan. A szőke, széles mosolyú vámtiszt első szavamra elhiszi, hogy nincs semmi elvámolnivalóm, s könnyedén int, hogy vihetem a poggyászt. Megérkeztem Finnországba. I szélni, amit sohasem éreztem még olyan erősnek, mint éppen itt. Már a város külső képe is beszél erről. Helsinki belvárosa félszigeten van, amelyet tengeröblök tucatjai törnek meg. A külső kerületek legalább hét-nyolc félszigetre és szigetre vannak szétszórva. Ezeket töltések, vagy hidak kötik össze a város központjával. Helsinkit tehát — nem túlzás ez — szüntelenül fürdeti a tenger. Nincs olyan utcája, ahová el ne hatolna az éles, jószagú, friss tengeri szél A vadliba mindennapos látvány a város egén, s csendes éjszakákon, amikor már elcsitult a forgalom, a város kellős közepén sétáló sirályokkal találkozhatsz az aszfalton. Egy kicsit jelképezi a város és a tenger barátságát, hogy a finnek a város legelőkelőbb részén, az elnöki palota és a svéd követség előtt, a ragyogó Palace Szállótól néhány lépésnyire tartják a halpiacot és nem dugják el a kikötő valamelyik félreeső sarkába. Erről a barátságról vallanak a vitorlások, motor- és evezőscsónakok tízezrei, amelyek a tucatnyi öbölben és kikötőiben tanyáznak. Nyári délutánokon (és persze szombattól hétfőig) fél Helsinki tengerre száll, s elindul a városkörnyéki szigetek felé, amelyekkel gazdagon tele van szórva a tenger. Van, aki a saját szigetére megy. Hallottam családról, amely három generáción keresztül rakta élére a márkákat, hogy egy piciny, faházas szigetet vehessen az öbölben, s az unokák kedvükre bámulhassák a fákat, az eget, meg a virágokat. Aki nem tud tengerre szállni —az sziklára mászik. Helsinki városa gránitba van ágyazva, s néha a legmeglepőbb helyeken vörös gránitsziklák merednek a magasba. Van belőlük bőven a tengerparton — de van a város kellős közepén is — például a főposta közelében. Napos délelőttökön benépesülnek a sziklák — az emberek kitárulkoznak a napnak, szélnek, sós levegőnek. A város másik nagy társa és barátja: az erdő, a fa, amely egyúttal Finnország legnagyobb nemzeti kincse is. Az élő és holt fa valóságos özöne borítja Helsinkit. Az élő, mert a fenyőerdők, majd parkok északról messze lenyúlnak a város közepéig. S a holt fa, mert a városban ma is igen sok a faház. Persze gondozott, emeletes, villannyal, miegyébbel ellátott faház az, szürkére, vagy pirosra festve. Sokat építenek a finnek. Mindenütt ízléses, modern, levegős új lakóházak emelkednek a magasba s a faházak lassan a város peremére szorulnak. De az építkezésekhez is annyi fát használnak, hogy a magyar szem tékozlásnak látja. Valósággal fába csomagolják az épülő házat, még fakerítést, járdát is szerkesztenek köré. A fa és a tenger — ez Helsinki két nagy barátja, varázsának titka és gazdagságának fő forrása. Valóban a finnek az egyes iparágakat — például a hajóépítést — hallatlanul megerősítő szovjet megrendeléseken kívül elsősorban a fa magas világpiaci árának köszönhetik, hogy Finnországban még mindig konjunktúra van, s ez meg is látszik a fél Budapestnél is kisebb, négyszázezres Helsinki képén. Magyar boroktól csehszlovák ékszerig, olasz kalaptól angol szövetig és jaffai narancstól algériai datolyáig — minden található az üzletekben. És mindez — a fáért. A városban — pesti mértékkel — hemzsegnek az autók, olyannyira, hogy a taxik fele új típusú hatszemélyes angol vagy amerikai luxuskocsi, másik fele vadonatúj Pobeda. A konjunktúra a legutóbbi néhány hónapban már át-átcsapott az inflációba. A reálbér, amely ma vitathatatlanul és lényegesen magasabb mint nálunk, lassan, de észrevehetően morzsolódik s a helyzetet még kényesebbé teszi a lakbérek és adók rendkívül magas volta. Egy havi 27—30 000 márkát kereső munkás egy szoba konyhás lakásért is gyakran bérének 25— 30 százalékát kénytelen kifizetni. A legutóbbi általános sztrájk eredményét, a 12 százalékos béremelést lassan elmossa az árak duzzadása. Visszatérve a város általános képére, beszélnem kell néhány szót a tisztaságról és udvariasságról. A finnek fővárosát nemcsak a tenger fürdeti, hanem lakói is. Pest szerelmese kissé szorongva és vágyakozva figyeli, hogyan vigyáznak a finnek .Helsinkire. Persze nemcsak az emberek, hanem a gépeik is. A piactéren, ahol minden áldott délelőtt hal- és virágvásár van s a halaskofák kése nyomán ugyancsak szóródik a pikkely, délben egy órakor megjelenik két modern seprő- és öntözőgép, nyomában néhány emberrel és húsz perc alatt valósággal felfalja a szemetet. Fél kettő után már olyan a piactér, mint a tükör. Az utcában olyan a tisztaság, hogy megfigyeltem egy utcaseprőt, amint fekete gumikesztyűbe bújtatott kezével külön felemelt a földről egyetlen fagylalttölcsért. Más hulladék nem is akadt az utcán. A legkisebb üzlet, egy étterem is ragyog a tisztaságtól s még az újságárusok is nylontakarókkal borítják be portékájukat, ha elered az eső. Ami az udvariasságot illeti, az valósággal megrendítő. Ha egy utca után érdeklődsz s már nem segít a mutogatás, valóságos térképet rajzolnak eléd. Esetleg karonragadnak s szótlanul, de elszántan elvezetnek a város másik végére. Egyikünk egy ízben bevetődött valami kis külvárosi szaunába — a híres finn gőzfürdőbe. A pénztáros — nem tudván semmi idegen nyelvet — persze nem boldogult vele. Gyorsan leszállt hát valaki a fürdőkamra mélyére s kihalászott onnan egy németül tudó, gőzölgő és szuszogó vendéget, aki amúgy köténykében, boldogan és tökéletes udvariassággal segédkezett a jegyváltásnál. Ha már a nyelvnél tartunk, minden rokonság ellenére sem hasonlít. S a helyzetet még bonyolítja, hogy egy 1919-es törvény szerint minden két nyelven íródik, finnül és svédül. Még az utcatáblák és a filmek feliratai is. Ha egy utcát finnül ►•egyszerűen* Köjsenpunojankatu-nak neveznek, akkor még ugyanazt svédül hívhatják Repslagaregatannak. Ez nem könnyíti meg a tájékozódást. Mindez Párizsban, Rómában, Bécsben beláthatatlan bonyodalmakhoz vezetne. Helsinki azonban fiatal város. Csak az 1600-as évek elején alapították s a krónika szerint még 1727-ben is csak egyetlen kőház volt a városban. A mai Helsinki tehát alig 250 esztendős, utcáinak rajza egyszerű és világos. S az idegen térképek böngészése nélkül is átadhatja magát annak a sajátos ritmusnak, amelyet a természet lélegzésének és a világváros lüktetésének harmóniája ad Helsinkinek. Átadhatja magát a rózsaszínű, mezítelen gránitsziklák, smaragd szigetek s a lágy opálos fény varázslatának. Meg az orgonákénak, amelyek csak most virágzanak az északi tavaszban. Gömöri Endre II tenger és az erdő illata csapott meg, amikor Helsinkibe érkeztem s azután el sem hagyott többé. Négy-öt nap alatt (különösen, ha félnapokat konferenciázik az ember) nehéz megismerni egy város lelkét. Nehéz áttörni a luxuspaloták, a piros faházak s a gránitba ágyazott, erődszerűen épített bérházak homlokzatát. Ha a lényeget akarom megragadni, a város és a természet, az emberek és a természet kapcsolatáról kell be Magyar Nemi. Megérkezett a Német Demokratikus Köztársaság új magyarországi nagykövete Rudolf Helmer, a Német Demokratikus Köztársaság új magyarországi nagykövete június 30-án Budapestre érkezett. A nagykövetet Csatorday Károly, a Külügyminisztérium protokoll-osztályának ideiglenes vezetője, valamint Kurt Kluge ideiglenes ügyvivő vezetésével a nagykövetség tagjai fogadták. Megjelent a nagykövet fogadtatásán a Budapestre akkreditált külképviseletek több vezetője és tagja is. Felmentések - kinevezések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa — a külügyminiszter előterjesztésére — Horváth Imre rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet a Magyar Népköztársaság prágai nagykövetségének vezetése alól felmentette, s a Minisztertanács Horváth Imrét — nagyköveti rangjának megtartása mellett — kinevezte a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnökévé. A Minisztertanács — más megbízatása miatt — Kerek Gábort felmentette a Kultúrkapcsolatok Intézetének főtitkári tisztsége alól, s a Kultúrkapcsolatok Intézetének főtitkárává Rózsa Irént nevezte ki. Minisztertanácsi határozat az építőmunkások pótszabadságáról, az építők napjáról A Minisztertanács legutóbbi határozata alapján az Építésügyi Minisztérium építőiparában foglalkoztatott munkások — amennyiben egész évi fizetett szabadságukat a téli időszakban, december 15—február 28. között veszik ki, rendes szabadságukon felül hat nap pótszabadságot kapnak, ha a munkafegyelemre vonatkozó rendeleteket megtartották. A Minisztertanács az építőipar jelentőségének kihangsúlyozása érdekében minden év május utolsó vasárnapját ••Építők Napjának« nyilvánította. __________ Megnyílt a német műszeripari kiállítás Szombaton az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában megnyitották a német műszeripari kiállítást. A megnyitásra 27 szakember érkezett a Német Demokratikus Köztársaságból, akik a kiállítás színhelyén délutánonként előadásokat tartanak. A filmvetítéssel egybekötött előadások július 3-án, 4-én, 5-én, 6-án, 9-én, 10-én, 11-én, 12-én és 13-án délután 16 órakor kezdődnek. „Vízibusz” a Dunán Rövidesen. Új vízjárművek jelennek meg a Dunán. Alumínium motoros hajók ezek, amelyekből kettő a Balatonon közlekedik. A 150 személyes, kényelmes vízibuszok a Bonátos tértől (a Petőfi-hídtől) a Sztálin-hídig közlekednek raad. Útközben két helyen — valószínűleg a Szabadságpadnál és a Margitszigeten kötnek ki. A naponként rendszeresen közlekedő hajókat előreláthatólag július második felében helyezik üzembe. A Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntették ki a százéves miskolci megyei Semmelweis-kórházat Száz éve, 1856-ban alakították meg a miskolci megyei Semmelweis-kórház elődjét, a 20 ágyas •r ispotályt*. A kórház fennállásának évfordulójáról kétnapos ünnepségen emlékeztek meg. Az ünnepségeken megjelent dr. Román József egészségügyi miniszter, továbbá az ország megyéinek és kórházainak főorvosai, valamint a borsodi orvosok és egészségügyi dolgozók — mintegy négyszázan. A centenáriumra Kassáról öttagú csehszlovák orvosküldöttség érkezett. Dr. Román József egészségügyi miniszter az egybegyűltek lelkes tapsa közepettenyújtotta át a 100 éves kórház dolgozóinak a Népköztársaság Elnöki Tanácsának kitüntetését, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, amellyel az egészségügyi intézmények közül első ízben a miskolci megyei Semmelweis-kórházat jutalmazták eredményes munkásságáért. fővárosi nagycirkusz JÚLIUSI MŰSOR M VILÁGSZÁM NEMZETKÖZI ATTRAKCIÓK KabosLászló KÍVÁNSÁGMŰSORA ■Vasárnap, 1956. július 1. A nemzetközi szövetkezeti nap A világ szövetkezői minden esztendőben július első vasárnapján megünneplik a nemzetközi szövetkezeti napot. A szövetkezeti mozgalmak együttműködése, a népek közötti barátság és a béke megszilárdítása mellett tesznek hitet ezen a napon a világ szövetkezői, köztük a magyar szövetkezetek tagjai. A nemzetközi szövetkezeti nap nemcsak ünnep a magyar szövetkezetek életében, hanem esztendőről esztendőre határkő is. Számba veszik az elért eredményeket és megbeszélik a tennivalókat a mozgalom erősítése érdekében. S ha az eredményeket nézzük, szövetkezeteinknek nincs szégyellni valójuk. Földművesszövetkezeteink sok sikerrel igyekeztek eleget tenni fő feladataiknak, hogy működésükkel hozzájáruljanak a mezőgazdasági termelés fellendítéséhez, a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez, a dolgozó parasztság terményeinek értékesítéséhez, a falu áruellátásához. Csak 1948 óta 6200 boltot korszerűsítettek, 50 áruházat, 800 szaküzletet és még egész sereg más boltot nyitottak meg. Mutatja a földművesszövetkezetek fejlődését az áruforgalom emelkedése is, amely tavaly az 1949. évinek kétszerese volt. Hasonló a fejlődés a kisipari szövetkezetek munkájában is. Tavaly 6,2 milliárd forint értékben 103 százalékra teljesítették termelési tervüket. A háziiparral együtt a lakosság részére csaknem 4 milliárd forint értékű árut készítettek, mintegy félmilliárddal többet, mint az előbbi esztendőben. Sok fontos közszükségleti cikket gyártottak és jelentősen növelik termékeik választékát? Mindezzel jelentősen segítették a lakosság áruellátását? Számos olyan terméket is gyártanak, amely a nemzetközi piacon is tekintélyt szerez a magyar iparnak. A magyar szövetkezők, dolgozó parasztok és kisiparosok gazdasági és kulturális felemelkedéséért végzett munka csak úgy válhatott eredményessé, hogy a szövetkezetek az önkéntesség és a legszélesebb demokratizmus alapján működnek, a tagság magáénak tekinti a szövetkezeteket és a szövetkezet munkájában anyagilag is érdekelt. Külön jelentősége a szövetkezeti napnak, hogy a magyar szövetkezők milliós tábora az idén ismét hangot ad annak a régi jogos követelésének, hogy a Szövetkezetek Országos Szövetségét felvegyék a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségébe, amelynek hivatása a szövetkezeti mozgalom érdekeinek védelmezése, a baráti és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése, valamint a tartós béke megteremtéséhez való hozzájárulás. A nemzetközi szövetkezeti mozgalom nemes célkitűzéseinek megvalósítását gátolja az, ha a szövetség nem nyitja meg kapuit a magyar szövetkezeti mozgalom előtt. Az idei nemzetközi szövetkezeti napon a magyar szövetkezeti vezetők és tagok újra kifejezést adnak annak a reményüknek, hogy a magyar szövetkezetek rövidesen elfoglalhatják jogos helyüket a nemzetközi szövetségben és így munkájukkal hathatósabban hozzájárulhatnak a népek közötti együttműködéshez és a béke további megszilárdításához. • Díszünnepséggel nyitották meg a nemzetközi szövetkezeti nap ünnepségeit A nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából szombaton este, a Néphadsereg Színházában a Szövetkezetek Országos Szövetsége és a Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége díszelőadást rendezett. Az ünnepségen megjelent Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, Házi Árpád, az állami ellenőrzés minisztere, Tausz János belkereskedelmi miniszter, Szabó János város- és községgazdálkodási miniszter, Altomáre Iván élelmiszeripari miniszter, Nagy Józsefné könnyűipari miniszter, Dögei Imre, az Országos Földművesszövetkezeti Tanács elnöke, Vas Zoltán, a SZÖVOSZ igazgatóságának elnöke, Tisza József, a Termelőszövetkezeti Tanács titkára, Aleva Lajos, az OKISZ elnöke, valamint a politikai, a társadalmi és kulturális szervek számos képviselője. Jelen voltak a nemzetközi szövetkezeti napra hazánkba érkezett külföldi küldöttek és a diplomáciai testület képviselői. Aleva Lajos, az OKISZ elnöke mondott ünnepi megnyitót, majd Nánási László méltatta a nemzetközi szövetkezeti nap jelentőségét. Rendelet a gabonabeadásról és a gabona forgalmának szabályozásáról A gabonabeadási kötelezettség teljesítésének sorrendje a begyűjtési miniszter rendelete szerint a következő: cséplőgéprész, terménykölcsön, gépállomási talajmunkadíj-tartozás, terület utáni beadási kötelezettség, ezen belül először a terményben fizetendő földadó és mezőgazdaságfejlesztési járulék. A beadási kötelezettséget a beadási könyvben előírt gabonafélével kell teljesíteni. Vetőmagszükségletként kenyérgabonából a kötelező vetésterület után holdadként búzából és rozsból 110 kilót, árpából és zabból a tavalyi vetésterület után holdanként 90 kilót vesznek figyelembe. A gabonabeadási kötelezettséget a cséplőgéptől kell azonnal teljesíteni. A beadott kenyérgabona után a termelők meghatározott arányban korpát is kapnak, mázsánként 150 forintos áron. A korpajárandóságot a korpautalvány ellenében a malmok, vagy a földművesszövetkezetek adják ki. A rendelet részletesen szabályozza a cséplőgéprész beadását, a terménykölcsönök visszaadását, a gépállomási talajmunkadíj-tartozás kiegyenlítését, a nemesített kalászos vetőmagvak beadását, az átvétel lebonyolítását. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel a terményét, vevő megállapodást köthet a gabonának vasútállomáson történő átadására is. A termelők az állam iránti kötelezettség teljesítése után gabonafeleslegüket az ország egész területén szabadon értékesíthetik és mennyiségre való tekintet nélkül, szabadon szállíthatják. Megszűnik az a korlátozás, amely szerint a gabona szállításához engedély szükséges. Azokat a községeket és városokat, ahol a cséplés üteméhez képest a begyűjtési terv teljesítése nem kielégítő, a begyűjtési miniszter a gabona szabadforgalmából kizárhatja. Kenyér- és takarmánygabonát további értékesítés céljából csak a terményforgalmi vállalatok vásárolhatnak. Végül a rendelet intézkedik arról is, hogy kenyérgabonát takarmányozásra felhasználni nem szabad. Aláírták a magyar—görög árucsereforgalmi megállapodást Június 28-án a magyar kormány megbízottai és a görög kormány képviselői között barátságos légkörben lefolyt tárgyalások eredményeként új magyar—görög árucsereforgalmi megállapodást írtak alá Athénben. Az aláírt megállapodás az elmúlt évi árucsereforgalom terjedelmének mintegy háromszorosra való növelését irányozza elő az új szerződéses évre. Magyarország többek között mezőgazdasági, ipari termékeket, különféle mezőgazdasági gépeket, járműveket, távbeszélőközpontokat, textilárut és élelmiszeripari termékeket szállít Görögországnak, főleg pamut, továbbá nyersbőrök, különféle ércek, dohány és citrusfajták ellené- ben.