Magyar Nemzet, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-19 / 221. szám

Szerda, 1956. szeptember 19— szárnyas farkas a pajtában Az uraiújfalusi mese­mondó Nagy Istvánt a Népművészet Mestere címmel tüntették ki. "B­enyitottam a tölcsérvirágú hajnalkával befuttatott kiskapun. Az öreg Nagy István éppen indult kifelé. — Rosszkor jöttek, mert én elfelé készülök. — S botra tá­maszkodva, rövid, bicegő lép­tekkel már indul is az állami gazdaságba. — Elszegődtem éjjeli­őrnek. Sok mindent kell kiállni egy ilyen öregember­nek. Az állami gazdaság a falu szélén van. Majdnem ott, ahol a fehér-fekete tábla jelzi: Uraiújfalu. Hosszú ideig tart, amíg odaérünk. Az öregember hajlottan lépked, borzongatja a hűvös, nyárvégi szél. Igaz, őt már a meleg szellő is borzon­gatja, »öreg­embernek hideg a vére". Kockás flanellinge nyakig be van gombolgatva, az ingen mellény, a mellényen kiskabát, mégis fázik. Sapkája füléig lehúzva. A haja rég el­hagyta. Most szép, deres, hosz­­szam lecsüngő bajsza az ékes­sége. Azt simogatja, pödörgeti beszéd közben bütykös nagy­­ujja meg mutatóujja között. Szeme mély ráncok körül csil­log elő. Az állami gazdaságban, a paj­tánál, ahol a 8 vagon búzát őrzik, öregember kuksol a zsá­kokon. Ruhája ráncos, büty­kös keze éppen, akár Nagy Istváné. — Adjon isten. Na, elme­hetsz. Az idáig strázsáló öregnek nem kell kétszer mondani. Fél­­útról azért még visszaszól: — Nem volt semmi újság. Reggelre dér lesz. * J Hosszú beszélgetésre készü­­lünk. Nagy István szakado­zott báránybundát terít a zsá­kokra, hogy "puhábban essen az ülés", de előbb még körüljárja a posztot, meggyújtja a vi­harlámpát, "az éjjeli villanyt­". Leülés után sokáig igazgatja fájós, világháborús, gránát roncsolta csúfos lábát. Apró köhintések után azt mondja: — Akkor elmondanám előbb az életsoromat. Mindig ezt szokták kérni elsőnek. — S még mielőtt szólhatnék, bele­vág, de olyan szív nélküli hi­degen, mintha papírra önélet­rajzot írna, hogy születtem ekkor, meg ekkor, apám ezzel meg ezzel foglalkozott... El­ijedtem. Ezt a gazdag fantá­ziájú mesevilágban élő szép- szavú öregembert is megron­totta volna a séma? — Ne így, István bácsi... — Hát ne az életem sorát mondjam? — kér­dezi újra. — Azt, azt. De nem mintha hivatalos embernek mondaná. Térdére simítja tenyerét, nézi. Mintha a tenyerének apró törődéseiből, ráncaiból olvasná a szavakat. — Hogyan ment az életem Bora? Mikor serkenő gyerek voltam, szegény apám elment Sárvárra 30 kiló lisztért. A hátán hozta haza, mert egy krajcárral olcsóbb volt, mint itt. Tőle hallottam a meséket. Többet tudott nálam is. Es­ténként kosarat szeretett köt­ni. A legények-lányok odahú­zódtak. Én meg csak elültem a sarokba, figyeltem apámat. Reggelre én is mondtam. — Jó fejem volt. Oskolába kijártam a hat elemit, de min­dig jeles bizonyítvánnyal. Mi­kor az utolsó vizsga volt, a vizsgavezető megkérte azt az urat, akinél apám szolgált, hogy taníttasson ki. Magtalan ember volt, elfogadta. Már ké­szültem az útra, hogy megyek Sopronba, líceumba. Akkor kiküldték a cédulát a tandíj­ról és a könyvek áráról. Visz­­sza is lépett az ebadra, sokba jött volna. — Én meg elszegődtem rög­tön kis szolgának, hogy egy kis ruháravalót is tudjak sze­rezni. Tizennyolc éves korom­ban árván maradtam. Maradt négy neveletlen testvérem. A kenyérkeresetről nekem kel­lett gondoskodni. Beszegődtem az uradalomba kommencióba, úgy tartottam a családot. Sok nehéz bajomban a könyv volt a vigasztalóm, a szép versek. Tudok verset Petőfiről, Arany­ról, meg Czuczortól. Olvastam Jókait, olvastam a betyárok­ról is. Savanyú Józsiról, Sobri Józsiról, Rózsa Sándorról. Nem régen itt járt a múzeumigaz­gató Szombathelyről. Három napig tartottam a betyárokkal. Én a könyveket borzasztóan szerettem. Szegény feleségem haragudott érte: "Mindig azt a francos könyvet bújja, hogy butuljon.« — Látja, hogy jártam ezzel a Toldival — csóválja a fejét s a vénemberek kedves hun­cutságával mosolyog. — Meg­tanultam én jól, mert oskolás­­koromban az volt az egzámen. De csak addig, hogy "Buda nagy hegyei visszakurjongat­nak". A kis unokám tavaly hazahozta a Toldit. Nézegetem. Ha a szentségit, mondok, ez még tovább is van, akkor az­tán megtanultam végig. Megtanulta végig ... Hetven­hat éves korában ... Várom a történet folytatá­sát, de csak nagy hallgatás, s egyre nagyobb sötétség. Az öreg az első csillagot fürkészi. Vonásai elsimulnak, szája hangtalan mozog. Várja, míg szíve csordultig lesz, s akkor kibuggyan belőle tiszta éneklő hangon, úgy hogy két karját az égre tárja. Fölvevé a hajnal piros köpe­nyegét S eltakarta vele az égboltnak felét. De nem volt oly kényes a bársony­ruhába. Hogy be ne pillantson a szegény csárdába, öreg Nagy István sír, kacag, nyájaskodik, szörnyülködik. Verset mond, ölelésre tárja a karját, furkósbotját pörgeti feje felett. Belebújt a gyer­mekdedlelkű, óriáserejű vitéz bőrébe. De ha Bencéét mondja, akkor reszketős lesz a hangja, ha meg Toldinéét, akkor el­haló, kérlelő. Ha mint cseh vitéz szól, érdes, s átkozottul káromkodó. Költő nem álmod­hat hűségesebb tolmácsolót, tisztábbat, egyszerűbbet. A vers után, mintha az utolsó el­­rebegett szóval lelke is elre­pült volna, hallgat. Most indul el a mesék, nóták világának varázsos útján. Kezével föld­­rehullott botját keresgéli, ki­­kecmeredik a bundából. Fel­áll, fájós lábát meghajlítva, mindkét markával a botra tá­maszkodik erősen. Csak nya­kát nyújtja ég felé, égre nézve énekel, mint a puszta vagy az erdő öreg táltosa. Amott keletkezik egy sebes folyóvíz Aztal körülfogja szép zöld pázsit. Azon legeltetik csodaféle szarvas Csodaféle szarvasnak ezszágu boga, Ezer misegyertya gyulladván gyulladják, altatván aludjék. Hej regő rejtem, regő, regő, regő rejtem. Éneklés közben mintha el­távolodott volna a sötétség­ben. Elérem az öreg, száraz­bőrű kezét, s visszavezetem a pajta elé. Szél védettebb hely­re, mert az a fonnyadt kéz nagyon is hideg. Fárasztja — látom rajta jól —, nem a sok beszéd, hanem a belső tűz, amivel a szavakat keríti, ami­ből már oly kevés a tartalék. — A szemem böködik a tö­visek — szól. — Majd lehúny­­va mesélek már. Meséljek a szárnyas farkasról? — Mesél­jen, István bácsi. — Csakhogy én nem azt mondtam, mesél­jen-e István bácsi, hanem azt, hogy meséljek-e a szárnyas farkasról. — Ekkor már el­kaptam a játék labdáját, s tudtam mit kell válaszolni. — Meséljen a szárnyas farkas­ról . Aztán mintha kicsi gyerme­keknek mondana mesét, mint­ha az égen a sok csillag mind kisgyerek volna, szaván csün­gő, akiknek jól ki kell mon­dani a szót, hosszú szünetet hagyva mondat és mondat kö­zött, hogy a sok tündér, király­fi, mesebeli szörny egyenként belopózhassék a gyermekszív­be, lélekbe — úgy kezdi: — Egyszer volt egy királyfi. Ez a királyfi nem nősült fia­talon. Akkor vette fel a rózsa­láncot, amikor ötven éven már túl volt. Ez még nem lett vol­na akkora nagy baj, hanem egy fiatal, simuló 16 éves leányt vett el, akinek atyja lehetett volna, vagy nagy­atyja. Az asszonyka hama­rosan három viruló gye­reknek adott életet. Az egyi­ket hívták Kenéznek, a mási­kat Csatárnak, a harmadikat Leventének. Nőttek, nődögél­­tek, az öregek meg öregedtek. Az öreg király halálát érezvén közeledni, magához hivatta idősebb fiát. Fiam, érzem ha­lálom közeledni, szeretném, ha megnősülnél. Kenéz, mert az országban kedvére való leányt nem lelt, kardot, pajzsot kö­tött, s útnak indult. A város végén egy öreg koldus alamizs­náért könyörgött, de a király­fi gőgösen elment mellette. Ment, mendegélt. Egyszeribe hármas tábla állta útját, az országút hármas útra nyílott. A három táblán három felírás. Az egyiken: Ki ez úton halad, sose koplal, de a paripája bi­zonnyal éhen hal. A másodi­kon: Csak a lova lakik jól an­nak, aki erre megy, a lovasa meg éhen vesz. Harmadikon: Ki olyan vakmerő erre menni, azt a szárnyas farkas széjjel fogja tépni... Mire szürkébe világosodott az éjjel, elmondta meséjét Kál­­mus királyfiról is, aztán a ha­mis papról, aztán a furfangos szegény cigányról. Mire a reg­gel ránk köszöntött, az ördög­rózsa meséjét mondta. Mikor a furfangos cinkotai kántor történetét kezdte, észrevettük, hogy messziről közeleg az öreg váltótárs, fázósan a korai ke­léstől. Mellettünk elmenőben odaköszönt: — Adjon isten. Na elmehetsz. István bácsi feláll, nyújtó­zik: — Nem volt semmi újság. H­át akkor menjünk. Olyan ■L'1 öregnek tűnik most, mint kedves mese­alakja, a tízrőtös szakállú "arasztos Tóbiás". Fáradt és zöld az arca. Az ál­matlanság tüskéi mindegyre böködik a szemét. — Az volna jó, ha most aludni tudnék. De a nappali alvás nem az, mint az éjsza­kai. A tyúkok kaparásznak, a házban is tesznek-vesznek, csak hánytorgok az ágyban ... Lakott a szomszéd községben, Szentivánfán egy öreg ember, Kuntár Lajos. Öreg táltosnak is mondták, tudója volt min­den régi babonának, kuruzs­­lásnak. Sok érdekeset tudott volna mesélni, ha megkérde­zik. Sok embert meggyógyított, még a hályogot is le tudta venni. Ezt csak azért mondom, mert ő is éjjeli­őr volt. Egy hűvös éjszakán meghalt, reg­gel hazament, s csak felhöm­­bölyödött, vége volt. Nekem is az lesz a sorsom. Azzal bemegy a hajnalka­virágos kiskapun, hogy lefe­küdjék, s próbálja kialudni azokat a szúró töviseket a sze­méből. Szigethy Magda r­észletre flA M Hl az eddig árult típusokon kívül K I­ 11 I |J I TELEFONGYÁR T 325 típusú 3+2 csöves készülék is kapható, 8 havi részletre nagy választékban f,észVára. ,559 - fi I haW részlet: l5°'~ Ft‘ IVIKAVILL KERAVILL 6. sz boltban Kossuth L. u. 2. 1 1­1 i«-i KERAVILL 55. sz. boltban, Lenin körút 60. szaküzletekből . ... KERAVILL 28. sz. boltban, József körút 34. KERAVILL 4. sz. boltban, Fehérvári út 7. _Wag5®rNemzef_____ Előadássorozat a szocialista Jugoszláviáról A Társadalom- és Természettudo­mányi Ismeretterjesztő Társulat (TTIT) és a Kultúrkapcsolatok Inté­zete hat előadásban ismerteti a ma­gyar—jugoszláv kapcsolatok alakulá­sát és déli szomszédunk politikai és gazdasági viszonyainak legújabb fej­lődését. Az előadások szeptember 20- tól kezdődően csütörtöki napon 6 órai kezdettel a Kultúrkapcsolatok Intézete előadótermében (Budapest, V., Dorottya utca 8.) lesznek a kö­vetkező programmal: Magyar—Jugo­szláv történelmi kapcsolatok, előadja Hadrovics László dr. egyetemi tanár (szeptember 20.), Jugoszlávia földje és népe, előadja Dániel György, a TTIT földrajzi szakosztályának tit­kára (szeptember 27.), A Jugoszláv felszabadító harcok története, előadja Gál András százados (október 4.), Állami és társadalmi szervek a Jugo­szláv Népköztársaságban, előadja Antalffy György dr., egyetemi tanár (október 11.). A szocialista Jugoszlá­via gazdasága, előadja Rimai Mihály, a Marx Károly Közgazdaságtudomá­nyi Egyetem adjunktusa (október 18.). Az új­ugoszláv irodalom, elő­adja Csuka Zoltán költő, közremű­ködnek: Jancsó Adrianna és Tallós Endre előadóművészek (október 25.). Az előadásokat Jugoszláv filmek ve­títése követi. Belépődíj az egyes elő­adásokra 2.— forint, bérlet az egész sorozatra 10.— forint. Jegyek és bér­let a helyszínen és elővételben a TTIT budapesti szervezeténél (Buda­pest, Vill., Múzeum utca telefon: 138­ km*aMfd­ Az írószövetség elnökségének ülése Az írószövetség új elnöksége szeptember 18-án megtartotta első ülését. Ezen titkos szava­zással Veres Pétert elnökké, Háy Gyulát és Tamási Áront társelnökké, Erdei Sándort fő­titkárrá, Képes Gézát a költői- és műfordítói szakosztály tit­kárává, Fekete Gyulát a pró­zai szakosztály titkárává, Vé­szi Endrét a drámai szakosz­tály titkárává és Molnár Zol­tánt a vidéki írócsoportok köz­ponti titkárává választotta meg. Megnyílt „A Szépművészeti Múzeum legszebb rajzai" kiállítás Aligha választhatott volna méltóbb kiállítást a Szépmű­vészeti Múzeum, félévszá­zados fennállásának ün­nepi nyitányául, min­t hogy a világviszonylatban is szá­mottevő grafikai gyűjtemé­nyének 160 féltve őrzött leg­szebb darabját tárja a közön­ség elé. Kivételes élmény és esztétikai élvezet ez a fejlődés vonalát gondos körültekintés­sel megvilágító összeállítás, s talán még nagyobb és sokré­tűbb tanulságokat rejt magá­ban a művészet, a szemlélet és a vonalkultúra fejlődésé­nek szempontjából. Az átütő erejű grafikai lapok, amelyek között ott szerepelnek Raffael, Leonardo, Dürer, Poussin, Ho­­garth, Watteau, Fragonard, Daumier és Delacroix keze­­nyomát viselő, felbecsülhetet­len értékű grafikák, a Majov­­szky-gyűjtemény XIX. századi gyöngyszemei, a Manet-k, a Renoir-ok és Rodin, Gaugin, Cézanne egészen Picassóig, hogy csak néhányat ízelítőül említsünk. Külön falon sora­kozik fel a magyar anyag, amelyben a XVIII. századi Bogdány Jakab Csendéletétől kezdve napjainkig változatos és jellegzetes műveken kísér­hetők végig a magyar művé­szet európai szintű kibontako­zásának főbb állomásai. Sok mindenre ad választ ez a rend­kívüli értékű, gyönyörű kiállí­tás, a többi között arra is, ho­gyan viszonyul egymáshoz a különböző népek grafikája, ho­gyan jut kifejezésre a nemzeti karakter. A jubiláló Szépmű­vészeti Múzeum legszebb kin­cseit tárja a közönség elé — bizonyára igen sokan fognak meríteni belőle. (d.) NAPLÓ szeptember 19 Kedden délután megérkezett Liszt Eduard professzor és fe­lesége Ausztriából. A mester — Liszt Ferenc egyetlen élő rokona — a nemzetközi Liszt Ferenc zongoraverseny alkal­mából jött el Budapestre. G Pierre Vágó, a Párizsban székelő Nemzetközi Építész- Szövetség magyar származású főtitkára az Architectura D’Au­­jourd’hui című építészeti fo­lyóirat szerkesztő bizottságának elnöke Magyarországra érke­zett.□ Á­brahám Ambrus akadémiai levelező tag tanulmányútra a Román Népköztársaságba uta­zott.­ A Nemzetközi Geofizikai és Geodéziai Unió szeptember 20 —26-ig Dijonban rendezi meg hidraulikai konferenciáját. A Magyar Tudományos Akadé­mia képviseletében Mosonyi Emil levelező tag és Németh Endre egyetemi tanár vesz részt a tanácskozáson. Lukács György "Nagy orosz realisták" című könyve megje­lent szerb nyelven Szarajevó­ban. KÉSZPÉNZÉRT IS MEGVÁSÁROLJUK magyar és külföldi mesterek ÉRTÉKES KÉPEIT (nagyméretűeket is) A BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT ALÁBBI BOLTJAIBAN: V. ker., Kossuth Lajos utca 1 V. ker., Felszabadulás tér 3 V. ker., Szent István körút 3 Nyitva: 10 órától 18 óráig Nyilatkozatok a Liszt-versenyről Kadosa Pál, a zsűri főtitkára: A versenyen részt vevő külföldi és magyar versenyzők felkészültsége, tudása és produkciója általában magas színvo­nalú, úgy, hogy nem volt könnyű feladat annak az eldön­tése, hogy kik kerüljenek a döntőbe. Közönségünk igen nagy érdeklődéssel fogadta a szovjet versenyzők produkcióit, sok érdekes fiatal művészt ismert meg a franciák, angolok elég népes csoportjában, de sokat tapsolt a többi részt vevő nemzet egyes játékosainak is. Hatalmas lelkesedéssel fogad­ták a nagyobb Liszt-tradíció nélkül is az egész nagy kvali­tásokat tanúsító Liu Shi-kun, a tizenhét éves kínai versenyző játékát, örömmel tapasztalom, hogy magyar versenyzőink —­ kiemelve a fiatalok munkáját — szintén nagyon szépen in­dultak. Ungár Imre, a zsűri tagja Elsősorban a versenyzők, de a nagyközönség köréből is többen megkérdeztek bennünket, miért tűztük műsorra kö­telező számnak Liszt Pellegrinage (Vándorévek) sorozatának negyedik füzetéből a Sunt lacrymae rerum című zongora­művet. Liszt Ferenc a négy füzetből álló pompás sorozatnak a h-moll szonátára visszamutató hangulatával, magyaros hang­vételével, teljes művészi erejével igyekezett megmutatni, hogy igazi magyar zenét akar komponálni. Ezekben a füzetekben van még a kitűnő Hét arckép című sorozata, amelyben többek közt Petőfiről és Kossuthról készített kis remekei az ismer­tebbek. Érdekes, hogy fiatal külföldi versenyzőink közül elég sokan jól megérezték és tolmácsolták a Sunt lacrymae rerum­­nak ezt a magyaros hangulatát. 5 Ferenczi György, a Zeneművészeti Fő­iskola tanára : Még most is, huszonnégy órával a vasárnap szerepelt Liu Shi-kun fiatal kínai zongoraművész szereplése után, szug­­gesztív erejű játékának hatása alatt állok. Ámbár mindany­­nyian tudjuk, hogy a verseny lezárása előtt kritikát nem illik mondani és könnyen előfordulhat, hogy a verseny további súlyos feladataiban a versenyzők között talán nem a legjobbat pro­dukálja, mégis le kell szögeznem, hogy amit eddig hallottunk, az lenyűgöző. Teljesen váratlanul érte nemcsak szakértőin­ket, kritikusainkat, hanem nagyigényű, zeneszerető közönsé­günket is. Szinte bámulatos, hogy a kevés zongoratradícióval és főleg Liszt-produkcióban kevés múlttal rendelkező kínai nép fiai között (nem beszélünk Kína évezredes hagyományú népi zenei értékeiről) egy ilyen üstökösként kirobbanó fiatal művészlélek akadjon. Átszellemült művészetéről, felfogásáról, technikájáról sokat fogunk még vitatkozni, írni és hallani. Megkezdte tanácskozását a geodéziai kongresszus A Magyar Tudományos Aka­démia dísztermében kedden reggel megkezdte munkáját a geodéziai kongresszus. A leg­kiválóbb magyar geodéták ta­nácskozásán 42 külföldi tudós is részt vesz. Erdey-Grúz Tibor, a­ Magyar Tudományos Akadémia főtit­kára megnyitó szavaiban hang­súlyozta, hogy a magyar geo­déziai tudomány nagy múltra tekinthet vissza. A geodézia korai művelőinek egyikét, Mi­­kovinyi Sámuel professzort — kinek nevét még ma is gyak­ran idézik — 220 évvel ezelőtt tagjává választotta a berlini tudományos társaság — mon­dotta. — Hivatkozhatunk Eöt­vös Lorándra, a nagy magyar fizikusra is, atoméit; a föld alakjára vonatkozó felső geo­déziai vizsgálatai a világ geo­détái előtt közismertek. A töb­bi tudományággal együtt ha­zánk felszabadulása óta a geo­dézia is nagy fejlődésnek in­dult. A geodézia nagyhírű tu­dósai mellett fiatal geodétáink is számos tudományos ered­ménnyel dicsekedhetnek. Az Akadémia két évvel ezelőtt megszervezte az MTA Geodé­ziai Kutató Intézetet és folya­matosan igyekszik annak fel­szerelését fejleszteni. A geodé­ziai kutatás távlati tervei fon­tos helyet foglalnak el az Aka­démia második ötéves tudomá­nyos tervében. Az Akadémia behatóan azon fáradozott, hogy távoli országokkal is kiépítse a megfelelő geodéziai kapcsolato­kat. Kongresszusunk jelentő­ségét az is emeli, hogy a ma­gyar geodéták jelenleg három­szoros évfordulót ünnepelnek. Száz évvel ezelőtt indult meg intézményesen és szervezetten a magyar állami földmérés, 80 évvel ezelőtt kezdték meg a Magyar Optikai Művek elődjé­ben a geodéziai műszerek gyártását és 50 évvel ezelőtt ülésezett Magyarországon a nemzetközi földmérő kong­resszus. Az Akadémia főtitká­ra befejező szavaiban annak a reményének adott kifejezést, hogy a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Szövetség, vala­mint a Nemzetközi Geodéziai Társaság jövő évi nagy nem­zetközi kongresszusának sike­rét a magyar geodéziai kong­resszus is előmozdítja. A megnyitó után Tárczy- Hornoch Antal akadémikusnak a "Kontinentális hálózatok ki­­egyenlítéséről" tartott előadá­sával kezdetét vette a tanács­kozás. A kongresszus részvevői meghallgatták V. H. Hrisztov bolgár, dr. Josef Böhm prágai professzor előadását, majd Regőczi Email, a műszaki tudo­mányok doktora a magyar há­romszögelési eljárás tudomá­nyos és gazdasági eredményei­ről számolt be. Több előadás elhangzása után a kongresszus részvevői megkezdték vitáju­kat. A geodéziai kongresszus ma folytatja tanácskozását. Palotai Boris ismert regényéből készült új magyar film: ÜNNEPI VACSORA Rendezte: Révész György Operatőr: Illés György Zene: Buday Dénes Főszerepben: Tolnay Klári, Básti Lajos Tőkés Anna, Ascher Oszkár, Bulla Elma, Makldry Zoltán, Olthy Magda, Ladányi Ferenc, Ruttkai Éva, Kállai Ferenc, Kováts Terus, Berek Kati, Szirtes Ádám Bemutatásra kerül szeptember 20-án

Next