Magyar Nemzet, 1957. szeptember (13. évfolyam, 1-19. szám)

1957-09-15 / 7. szám

s KÉT BEMUTATÓ „OSZTÁLYONFELÜLI KABARÉ" .A Vidám Színpad évadnyitó műsora Akiknek a magyar kabaré szívügyük, s akik szomorúan látták annak különböző okú és jellegű visszafejlődését az elmúlt esztendőkben, jöjjenek el örülni a Vidám Színpad új műsorához. Ha ma hosszabb idő után újra a közönség elé lépő , Kellér Dezső szellemes és bölcs konferansza s az új műsor több tréfája, magánszáma nem fokozta volna óvatosságunkat hangzatos szavakkal és mondatokkal szemben, gátlás nélkül mondanánk, hogy jelentős lépés ez a műsor egy, a magyar nép alapvető érdekeitől, a népi demokrácia céljaitól nem független, de önálló szellemű, a hibákon nem örvendező, de azokra kíméletlenül rámutató politikai kabaré felé. Az önkontroll azonban — amelynek szükségét és túlzásait is oly mesteri módon mutatja be Kellér Dezső —, rögtön hozzá kell, hogy tegye: az »osztályon felüli kabaré** persze nem a tökéletesség fegyverzetében pattant ki egy társadalmon felülálló isten fejéből. A szerzőkre, akik a műsort írták, a színészekre, akik játsszák nemcsak a magyar kabaré haladó hagyományai és nagy humanista céljaink hatnak, hanem a Terézkörúti Színpad nem egy csökevénye éppen úgy, mint több közelmúltból örökölt sablon. A Vidám Színpad új műsorában azonban anem beavatott** néző szeme is rögtön megláthatja a nemes szándékú küzdelmet a csökevényekkel és sablonokkal, az irodalmi igényt elvető bírettli-szellemmel és a vidámságot megvető, mosolytalan nagyképűséggel szemben. Kellér Dezső egyes fejtegetéseivel lehet vitába szállni — és ez lehet**, ha van is némi elmarasztaló hangsúlya, főleg arra céloz, hogy Kellér tud is, szeret is vitázni, s hogy nemcsak a fenntartás és kontroll nélküli vak hit elvi pozícióját tartja vitatandónak, hanem az öncélú kétkedését, a dogmatikus tagadásét is. Nem lehet nem észrevenni, hogy kiváló konferansziénk még színvonalasabb, még sziporkázóbb, mint azelőtt és hogy a maga módján, a maga stílusában, a maga — hogy úgy mondjuk — csavarintásaival egyetemben közérdekűbb és aktuálisabb, mint nem egy publicisztikai mű. Azt, amit — nem kevés leegyszerűsítéssel — úgy neveznénk, hogy küzdelem a Terézkörúti Színpad csökevényei ellen, a műsorban jól tükrözi például a Krúdy-novellából Szirmai Rezső által dramatizált “Árnyékból szőtt vendég”*, amelynek (nem utolsósorban a rendezés hibájából) vannak erőtlenebb részei, de így is módot ad Uray Tivadarnak nagyszerű művészete megmutatására. Az általa megformált Szésey jellemszínész beletartozik immár a mi kedves »Tógyer«-ünket körülölelőképzetek koszorújába! De a színvonalat, az igényt dicsérve hadd emeljük ki Kazal Lászlót is, aki most, hogy György László könnyed s mégis művészi hangvételű sanzont írt számára, bebizonyítja, hogy nemcsak tapskereső rutinja van, hanem szíve, nemesebb törekvése is. Nagy — s jogos — sikert arat Pártos Jenő zenei tréfája is, ugyancsak Kazal László előadásában. (Zárójelben mindjárt tegyük hozzá: a műsorban kevés a bluett. Miért?) Jó ötlet, igényes politikai mondanivaló rejtezik Bános Tibor és Nádasdi László .A koronatanú** című hosszabb jelenetében, amelyen azonban még dramaturgiai csiszolásokat kellene végezni. Ugyancsak jó ötlet, közhasznú bírálat vágya szülte Fejér István »A bölcs kádi** című tréfáját — kár, hogy nincs igazi csattanója. Mindkét darabocskában Misoga László játssza a főszerepet. A fanyar humorú, kitűnő komikust örömmel látjuk a Vidám Színpad új tagjai sorában. Az elmúlt években a vidám műfaj fertályán kialakult sablonok között jelentős szerepe volt annak a tételnek, hogy kabaréban, esztrádban csak négy-öt — úgynevezett >■ plakátnévvel** rendelkező — művész kaphat jelentős szerepet. Hát az új szellemű, új lendületű Vidám Színpad széttörte ezt a sablont, színpadi nyelven szólva, “kiugratta** a kabaré műfajában eddig jóformán ismeretlennek számító Békés Italát. És Békés Itala kirobbanó sikert aratott!... A csillagok közé tévedt, a Szondy utcát hasztalan kereső kisfiú megrendítő mondókájának — György László mélyen humanista, irodalmi nívójú szövegének — elmondásával, a Békés Andrással közösen előadott pantomimmal Békés Itala bebizonyította, hogy érdemes keresni, kutatni a műfaj új tehetségeit, érdemes gazdagítani a kabaré-művészek számát. Sólyom Janka nemes művészete nem új felfedezés — a művésznő azonban újra felfedezte számunkra Szép Ernő “Hinta**-jának és Ady “Az Értől az Óceánig**-jának szívet remegtető szépségeit. Kabos László nyers humort és szentimentalizmust nem a legszerencsésebb kézzel ötvöző magánszámában is megnevettette a közönséget. Forgács László, aki régi tagja ugyan a színháznak, de akit eddig csak kis, alárendelt szerepekből ismertünk, találó színész-paródiáinak szép sikerével hálálta meg a színház vezetőinek készségét, hogy módot adtak neki tehetsége megmutatására. Dévay Hédi kedvesen ad elő egy Darvas Szilárd-sanzont a hosszú feketét kínáló, hosszú, fekete eszpresszós leányról, ám a Matild-*nevű struccról szóló száma — mind a szöveg, mind az előadás módja — kissé ízléstelen. A műsorban szerepel egy Hacsek és Sajó-jelenet is — ezúttal Argentínában, a Café Sombrero keretei között. Aki szereti a Hacsek és Sajót, jól mulat majd. Mindenesetre tisztelet Komlós Vilmosnak és Herczeg Jenőnek, hogy új színeket tudtak belevinni a két régi figurába. Hegedűs Tibor és Zsudi József — a műsor rendezői — általában igényes munkát végeztek, egy-két színészen kívül fel tudták kelteni a műsor szereplőiben a tiszteletet a mondanivaló iránt. Nagy dolog ez a vidám műfajban, amelynek egyik íratlan törvényévé lett, hogy a színésznek nem kell törődnie a szerep tartalmával — elég, hogy tetszést csikarjon ki. Általában, a műfaj számos íratlan törvényét szegte meg, hágta át az „Osztályon felüli kabaré”. És mert politikai kabaréban mind a műsor, mind az előadás állandóan csiszolódik — vagy legalábbis csiszolódniuk kell — az ötvenedik előadáson újra megnézzük, vajon milyen meglepetéseket tartogat? Antal Gábor tolmácsolását, egy-egy kézremegéssel, arcrángással, a döbbenetet, a gyűlöletet, vagy az alázatot. Ő áll a drámában a középontban, s ő az előadás centruma is. Művészete légkört, hangulatot teremt a szín- TURGENYEV: KEGYELEMKENYÉREN a győri Kisfaludy Színházban Amikor Iván Szergejevics Turgenyev I. Miklós cár parancsára börtönt és száműzetést szenved, kiszabadulása után egy helyütt így vall életcéljáról: ,Az én szememben az ellenségnek meghatározott alapja van. Az ellenség — a jobbágyrendszer. Ebben a szóban összpontosult számomra minden, ami ellen — elhatároztam — végsőkig harcolok, s amivel — megesküdtem — sohasem békülök ki.” Az első lépés ez ádáz ellenséggel vívott harcában az „Egy vadász feljegyzései”. Ennek első kis remekművű darabja, a „Hor és Kalinics” már 29 éves korában, 1347-ben napvilágot lát, s rá egy évre, mintha csak a nemesség széthullásáról, a jobbágyrendszer tarthatatlanságáról tanúskodó novellasorozatát folytatná, megírja a ,,Kigyelemkenyéren”-t. A cenzúra még ugyanabban az évben betiltja, állítólagos „erkölcstelensége” miatt. Szemjonovics Vaszilij Kuzovkin, az elszegényedett, földjétől megfosztott kisnemes szánalomkenyéren él egy jómódú földbirtokos családnál. Húsz évvel a családfő és felesége halála után is ott tengődik, s mikor Olga, a földesúr leánya férjet, franciás műveltségű, európai gondolkodású férfit hoz a házhoz, Kuzovkin akkor is ott éldegél. S a szomszéd földesúrnak egy kegyetlenül ostoba csínytevésére az ivástól elszokott Kuzovkin felönt a garatra és ráébredve a buta tréfára, oldott nyelvvel vallja ki húsz éve őrzött titkát. Olga , az ő leánya, Kuzovkinnak nincs maradása. A modern gondolkodású férj „humanista”, ő már nem bottal űzi el és veszi meg hallgatását, mint ősei tették volna, hanem tízezer rubellel. És a húszéves kora óta ingyen kenyéren tengődő, öregedő ember, miután leányát megtalálja, nyomban el is veszti, de visszavásárolhatja egykor elorzott birtokát. Ha végiggondoljuk a cselekményt, ha ismerjük Turgenyev későbbi műveit is, érezhetjük, hogy a történet, az Olga születésének zavaros körülményei csak keretül szolgál arra, hogy a jobbágyrendszer esküdt gyűlölője a prózát drámára váltva a balladák szaggatott, extatikusan felfokozott hangján ítélkezzék a száz év előtti Oroszlon elmaradottságáról. Egy ízben már játszották ezt a fojtott levegőjű, kevés cselekményű, nagy drámai sűrítésű darabot, vagy 25 évvel ezelőtt a Nemzetiben, Kiss Ferenc főszereplésével. És most, a győriek sok kitűnő előadást látott színpadára ismét Kiss Ferenc lépett, hogy életre keltse Kuzovkin alakját. Ez a szerep különösen alkalmas arra, hogy Kiss Ferenc megcsillogtassa sajátos képességeit. Kevés szóval, aprócska mozdulatokkal, nagy érzések Maftsr Nmzet padon, és ha néha-néha a naturális eszközök kissé előtérbe is kerülnek, ennyit a helyenként naturalizmushoz közelítő dráma is megenged, s a közönség sem érzi ezt stílustalanságnak. Kiss Ferenc nemcsak abban kitűnő, hogy megejtően alakítja ezt a szerencsétlen sorsú, a jobbágyokéval majdnem egy szinten élő nemest, hanem abban is, hogy magához emeli partnereit. S ebben az érdemben természetszerűleg osztozik vele Giricz Mátyás, a rendező, aki jó érzékkel állapította meg a mű helyes tempóját és egységesítette a játékstílust. Különösen az első felvonás végeidé érezzük a jó együttes, a nagy művésszel együttdolgozó partnerek jelenlétét, s a tehetséges rendező kezét. A szereplőtársak közül Kárpáthy Zoltán emelkedik ki, finom árnyalataival Olga férjének szerepében. A pesti közönség előtt is jól ismert Máriása József ismét megbízható, szép alakítást nyújt Kuzovkin sorstársának, egy szintén kegyelemkenyéren tengődő nemesnek a megformálásával. Olgát Tabi Márta játssza sok tehetséggel, de a kellő színpadi gyakorlat hiányáról és kezdeti elfogultságáról is tanúskodva. Szili János a szomszédos földbirtokos szerepében néha harsányabb a kelleténél. A győri Kisfaludy Színház szép előadásban, tehetséges együttes munkájával adta elő Turgenyev már-már elfeledett darabját. Jó szolgálatot tettek a győriek egész színházkultúránknak, hogy ezt az érzelmekben gazda, szép drámát műsorukra tűzték. Öt csehszlovák-magyar film készül Darvas József, a Hunnia filmstúdió igazgatója szombaton tért vissza Prágából, ahol Gottesmann Ernő gyártási főirányítóval együtt a csehszlovák-magyar filmkapcsolatok kiszélesítésének lehetőségeiről tárgyaltak. Megállapodtak abban, hogy öt közös filmet gyártanak, az első film forgatását tavasszal kezdik meg. Megegyeztek a műtermek és berendezések kölcsönös használatában is. Csehszlovák részről októberben viszonozzák a látogatást. /jAafyty toáfy u'á, U& uacqUcMc" A napokban avatták fel Balatonszárszón a József Attila múzeumot, amelyet Szántó Judit rendezett be, a költő egykori hitvese. Az ő tollából közöljük az alábbi visszaemlékezést. Amíg a múzeumot rendezgettem Balatonszárszón, különböző jelekből láttam, mit jelent a nehéz földmunkát végző falusiaknak József Attila. Az egész falu népe készült az ünnepre. Söprögették az utcákat, meszelték a házakat. Ha vendég érkezett, a múzeumba irányították, József Attiláról beszéltek neki, legendákat szövögettek, hozzátéve a maguk nyomorúságos életéből egy-egy történetkét. Egy néni órákig beszélve így kiáltott fel: •*Jaj, lelkem, dehogy hagynám, hogy az én huszonhárom éves fiam költő legyen!* — özvegy Szűcs Sándorné parasztasszony, akinél megszálltam, amikor megtudta, hogy a József Attila Múzeumot én rendezgetem, így szólt: »Igyon, igyon csak sok tejet, fölözés nélkül — úgy adom másnak is — mondja mosolyogva —, de azért magának szívből adom, mert a fiamat is megfenyegették azok az októberi kicsodák, pedig nagyon szelíd fiú a fiam, jó gazda, tisztelettudó gyerek.« Józsi bácsi, a tanácselnök, aki naponta többször végigjárja a poros falut, mondókéiba mindig beleszövi József Attilát. Példázhat a rendre, fegyelemre, az emberszeretetre, hűségre, amit ő József Attilában vél legjobban megtalálni. Az iskola, a szépen nőtt gyerekek, a mintatanulók a József Attila úttörőcsapat nevet viselik. A lelkes, fiatal tanító szeretettel tekint végig rajtuk, “mert tessék elhinni — mondja —, ezek a gyerekek sokat tudnak József Attiláról, hiszen legkedvesebb költőm, pedig nem vagyok irodalomszakos, matematikus vagyok*. Ifs az ünnepség, amire már a komi órákban ünneplőruhában gyülekeztek a parasztok. Erősen sütött a nap, de ők csak álltak, s várták az ünnepély megkezdését, amely a József Attila nevét viselő munkásőrség tisztelgésével kezdődött. Arcukon — amikor a hűségesküit a zászló előtt elmondták — nem látni mosolyt. Keményen mondták darabos szavukat: »Hűséget a néphez, a zászlóhoz!» Tudják, órájuk vár az a feladat, hogy senki se dönthesse le még egyszer József Attila szobrát, mint ahogy az októberben történt. Ekkor egypár részeg garázdálkodó kötelet dobott rá s úgy hurcolta a főutca felé a költő szobrát. Pedig József Attila az elnyomott nép nyomora, testi-lelki kiszolgáltatottsága ellen emelte föl szavát, azért dobta el életét is, mert az őt ért csapások, szociális helyzetének sivársága, a fasizmus növekedése, a magárahagyatottságában föllépő betegsége leszűkítette világát. Most mindannyian érezhetjük — a leoltó szavaival élve — :„Nagy életem még nő, ha meghalok*. Így tért vissza húsz év után közénk, bennünket is arra intve: »Ne csukjátok be az ajtót, lehet, hogy visszajövök!* És ma már sok helyre tér haza József Attila. A haladó gondolat befogadói mindenütt kinyitják az ajtót, hogy a magyar kommunista költő otthont találjon. Szántó Judit .Vasárnap, 1957. szeptember 16. Ottika Alcoa : ÖTVEN ÉV UTÁN Találsz rá szót? Mi volt az akkor Mi karomba hajtott, ötven év előtt, a köd, mely józan két szemedre szivárványszínű fátylakat kötött? Jöttél szédülten, mit se sejtve, számunkra a sors mit is rejteget. Nem kérdve semmit hová, merre, ha örvények szélén szédülten megyek. Jöttél, s ha én százszor is botoltam, Te elszánt merészen fogtad a kezem, s ha botor álmokban néha fuldokoltam, könnyek közt is nevettél mindezen. Az út nehéz volt, szörnyű pálya, Ember nem látta forradalmi kor, Hogy el nem vesztem viharában, Benned fogództam annyiszor. És most ölelj meg békülten utólszor, az orom alatt, a kis ház küszöbén. — Nem volt hiába. Ha nem jönnél is újból,— Nélküled mégegyszer el sem kezdeném. 1957 Magyar művészek a szövőszék előtt Kilenc új gobelinterv kerül kivitelre Minden idők monumentális művészetének reprezantatív segítőeszköze, kiegészítője, különleges műfaja volt a szövött falkárpít, a gobelin. Dekoratív tablók, fejedelmi termek díszei készültek a legnagyobb mesterek kartonjai után, nemcsak reneszánsz és barokk időkben, de már Egyiptom óta. Készültek történelmi jelenetek, széles néptömegeket érdeklő események ábrázolására, nevezetes csaták, diadalünnepek, színes fonalakból szőtt emlékképeit őrzik a múzeumok. Alig van a művészetek történetének olyan korszaka, amely mondanivalóját, ízlését ne kísérelte volna meg a gobelin szigorúan kötött eszközeivel kifejezni. A képszövés művészete évszázados gyakorlata során nemegyszer a legnagyobb mesterek alkotásaival egyenlő értékű műdarabokat termelt. Most a Művelődésügyi Minisztérium művészeti osztálya a magyar gobelinszövés számára nagy távlatú, új lehetőséget nyit. Művészetünk ezáltal nemes szólammal gazdagodik. A kis78!B!tilkre is történtek ugyan kísérletek a monumentális-dekoratív műfaj újjáélesztésére és — kiállításokon időnként, jelentkezik egy-egy mostanában szőtt falkárpit —, de többnyire elszigetelt, egyéni kezdeményezések maradtak. A századforduló Toulouse Lautrec-i Párizsában Hippi Rónai pompás dekoratív érzékével kitapintotta ennek a műfajnak rendkívül kifejező értékét és a nagy mester egyébként is mindig sóvárgott nagy falfelületek díszítésére. Talán nem érdektelen, ha idézzük Rippl Rónai “•Emlékezéseiből** a következő sorokat: pedig képszőnyeg készítés foglalta le tevékenységemet, a legegyszerűbb eszközeimmel s az egyszerű elbeszélő mód szintézisével stilizáltam, iparkodtam beleélni magamat egyúttal lelki világába annak is, akinek a mű készül s akinek néha mintegy az életét kellett a terveim szerint készült dolgokkal körülvennem, életében részt vennem, élni segítenem.« Rippl Rónainak azonban pártfogó hiányában csupán egyetlen nagyobb igényű s később, az 1907-es milánói világkiállításon elégett gobelinjét vásárolta meg hoszszas huzavona s egy átütő párizsi siker után az állam. Pedig, mint “Emlékezései*-ben írja a neully-i nagy szegénységben ,*egy rosszul égő mécs világa mellett** a tapisszéria munkálása közben nagy reményekkel volt eltelve feleségével együtt. »Hittünk abban, hogy nem mindennapi lesz, talán meg is veszi a kormány. Dehogy vette!* Nem tudott tehát kibontakozni sem a Rippl Római-féle kísérlet, sem később a gödöllői iskola képszövő munkássága. (Kivétel csupán Ferenczy Noéminek áhítatos művészete, aki nemzetközi viszonylatban is egyedüláll a gobelinszövés terén, ő nemcsak tervezi, rajzolja, hanem maga szövi is meg kompozícióit.) Nagy jelentőségű, hogy a Művelődésügyi Minisztérium most igen széles lehetőséget kínál és teremt néhány kitűnő mesterünknek ebben a műfajban. Kilenc művészt szólított fel gobelinek tervezésére. A kilenc művész: Bán István, Domanovszky Endre, Gadányi Jenő, Hincz Gyula, Kádár György, Pekáry István, Bedő Ferenc, Szabó Vladimír, Schubert Ernő 29 vázlattal jelentkezett a pályázaton. Mindegyikük az új dekoratív lehetőségektől inspiráltan, változatos téma- és színgazdagsággal. A művészek az elindulás sikerének biztosítására egymás között vállalták a zsűrizés feladatát. Ez meg is történt a legnagyobb összhangban s a pályázat eredményeképpen kilenc vázlatot máris kivitelezésre szemeltek ki. Ezeken a terveken változatos forma- és színskálában felvonul mindaz a díszítőelem, amely alkalmas a nagy falmezőket dekoráló szőttesek technikájával hatást kelteni. A két világháború között a gobelinnel már sikerrel kísérletező Domanovszky mélytüzű, árnyalatgazdag monumentális Halásza Hincz Gyulának a magas, keskeny képsikot intenzíven betöltő, dinamikus Olvasztárja, Gadányi izgalmas színritmusokkal játszó ornamentikája, a textiliák nagy tudójának és tanítójának, Schubert Ernőnek biztos kézzel komponált, gazdagon árnyalt, a klasszikus verdürökre emlékeztető terve, Kádár György sötétebb és világosabb foltokkal tagolt alak és alap egységében fogant Vadászképe, Pekáry, Bán, Szabó Vladimír mesélő kedvű, népi hangú anyagszerű vázlatai, Bedő Ferenc közvetlen, egyetlen alakra koncentrált Biciklise, a mai törekvéseknek széles skáláját ölelik fel. Ezek a vázlatok az új magyar gobelinszövésnek olyan ígéretei, amelyek nagy sikert is hozhatnak. A kilenc alkotóművész most abban a szerencsés helyzetben kezdhet a nagyméretű kartonok kidolgozásához, hogy a Képzőművészeti Alap gobelinszövő-műhelyében gyakorlott, kitűnő szövőmesterek ültetik át kompozícióikat a színes fonalak nyelvezetére. A magyar szövőszéken újjáéledő ősi műfaj első darabjait már a jövő évi nemzeti kiállításon láthatja a közönség s reméljük, hogy az élénkülő tevékenységű gobelinszövés műhelyéből sok olyan darab fog kikerülni, amelyekben a különleges műfaji kötöttség lehetőségein át is az új valóság ölt testet. (d. m.) A BUDAPESTI MÁV SZIMFONIKUSOK próbajátékot hirdetnek I. és Bt. hegedűre. Próbajátékot szeptember hó 18-án fél 9 órakor tartják a MÁV Szimfonikusok Zenekari Főnökségén, Bp. VIL Múzeum u. 11. szám alatt.