Magyar Nemzet, 1957. november (13. évfolyam, 47-72. szám)

1957-11-20 / 63. szám

Szerda, 1957. november 20.. Megismerkedtünk a szovjet művészek életével A magyar művészeti küldöttség öthetes tanulmányútjának tapasztalataiból Tizenkéttagú magyar művé­szeti küldöttség — köztük Va­­szy Viktor, Gertler Viktor, Far­kas Aladár szobrászművész, Tompa Sándor és Deák Sándor színművész — öt hetet töltött a Szovjetunióban a szovjet mű­vészeti szakszervezetek vendé­geként. Gazdag élményekkel tértek haza: Grúziában na­rancs- és mandarin-szüreten vettek részt, egy TU 104-es utasszállítógépen tizenkétezer méter magasságból gyönyör­ködtek a Kaukázus tájaiban, tavaszi melegben sétáltak a krími üdülőhelyek parkjaiban; Moszkvában, Lenin­grádban és Tbilisziben színházakat, mű­termeiket, s a művészek ottho­nait látogatták. Baranyai Tibor, a Művészeti Szakszervezetek főtitkára — a küldöttség vezetője — a követ­kezőket mondotta utazásuk cél­járól. — Hármas feladatot teljesí­tettünk. Megismerkedtünk a szovjet művészek életével, ta­pasztalatokat gyűjtöttünk a szovjet művészeti szakszerve­zetek tevékenységéről, s az ed­diginél még jobban kiépítet­tük a különböző művészeti szakmákban a személyes kap­csolatokat. Sikerrel járt az a törekvésünk, hogy a jövő esz­tendőben sokkal több magyar művész vendégszerepelhessen a Szovjetunióban. Megbeszél­tük azt is, hogy a jövőben ven­déglátóipari zenészeink is köt­hessenek szerződéseket a Szov­jetunióban. A gyakorlati ügyek elintézé­sén kívül a művészeti küldött­ségnek alkalma nyílt arra, hogy a szovjet művészeti élet legújabb eseményeit tanulmá­nyozhassa. — A látottakból mi ragadta meg a küldöttséget leginkább? — Nagyon nehéz annyi él­ményből kiragadni a legemlé­kezetesebbeket. Mégis, elsősor­ban feltűnt nekünk az a nagy­fokú figyelem, amellyel az ifjú művésznemzedék felé fordul­nak. Csupán egy példát emlí­tek erre: az 1956—57-ben elké­szült filmek több mint ötven százalékát fiatalok rendezték. Sehol nem találkoztunk szak­mai féltékenységgel. A Mosz­­film stúdiójában részt vettünk két új szovjet film­i, a "Száll­nak a durvák­ és a "Csendes Don- első részének szakmai vi­táján. AZ elhangzott vélemé­nyek és bírálatok, még az el­lentétesek is, segítőszándékúak voltak, csak ösztönzőn hathat­tak a filmek alkotóira. Általá­ban az a vélemény alakult ki, hogy a szovjet filmgyártásnak teljesen új korszaka nyílt meg és a két említett film már en­nek a terméke. — Milyen a képzőművészeti élet? — Megnéztük a Szocialista Forradalom 40. évfordulójára Moszkvában megnyitott tárla­tot. Méreteiben ehhez foghatót még nem láttunk eddig. A Szovjetunió valamennyi köz­társasága festőinek és szobrá­szainak alkotásai szerepelnek a kiállításon, amely ilyen­formán módot nyújt az össze­hasonlításra is. Mi úgy talál­tuk, hogy elsősorban a szobrá­szat fejlődött szinte rendkí­vüli módon, s az utóbbi évek­ben mind stílus, mind temati­kai gazdagságában, az orosz képzőművészettel csaknem egyenrangú lett a keleti szov­jet köztársaságok képzőművé­szete. — Milyen új színdarabokat láttak? — A Moszkvai Nagy Szín­házban Hrennyikov új operá­ját,­­Az anyá"-t. A Központi Gyermekszínházban Mihalkov “Sombrero­ című vígjátékát kedvesnek és mulatságosnak találtuk. A Vöröshadsereg Szín­házában egy zenés vígjátékot néztünk meg. Gyári leányok otthonában játszódik és­­köz­ponti­ témája: a szerelem. Könnyed, derűs játék. Termé­szetesen, láttunk más, nem új darabokat is, minden este volt programunk és kellemes órá­kat töltöttünk a szovjet művé­szek klubjaiban, a legnevesebb művészek baráti társaságában. Valamennyi élményünkről részletesen is beszámolunk majd a nyilvánosság előtt — mondja befejezésül Baranyai Tibor. A művészeti delegáció utazá­sának eredményeit a közeli na­pokban sajtóértekezleten is­merteti, majd Ady Endrével kapcsola­tos személyi élményeit is. Romániában is megünnep­­lik Ady születésének 80. év­fordulóját. Érmindszentet — a költő szülőfaluját — Ady­­falvának nevezték el. Emlék­bélyeget bocsátanak ki és több helyütt szobrot állíta­nak a költőnek. A tervek sze­rint a romániai Ady-ünnepsé­­geken részt vesz Bölöni György, az Irodalmi Tanács elnöke, ugyanakkor a román íróik képviselője hazánkba ér­kezik. Ady-kiállítás nyílik, országszerte ünnepélyek lesznek, emlékbélyeget bocsátanak ki a költő születésének 80. évfordulója alkalmából Ady Endre születésének 80. évfordulója alkalmából or­szágszerte ünnepségeket ren­deznek és megemlékeznek a költőről. Az évforduló eseményeinek sorában az első, a Petőfi Mú­zeum Ady-emlékkiállítása, amely november 20-án nyílik meg. A kiállítás öt termében bemutatják a többi között a költő kéziratait, lakásának be­rendezési tárgyait, fényképeit és a róla készült festménye­ket. Ady Endre születésének 80. évfordulója alkalmából a Néphadsereg Színházában no­vember 21-én este 7 órai kez­dettel az Irodalmi Tanács, a Művelődésügyi Minisztérium és a Hazafias Népfront dísz­előadást rendez. Ezen Bölöni György, az Irodalmi Tanács elnöke méltatja a költő mun­kásságát, életművét és meg­szólalnak a kortársak, a leg­jobb előadóművészek pedig Ady Endre költeményeit, pub­licisztikai írásait, valamint megzenésített verseit tolmá­csolják. November 22-én a Kerepesi temetőben a párt, a kormány, valamint a társa­dalmi és tömegszervezetek képviselői megkoszorúzzák a költő sírját. Az Irodalmi Ta­nács javaslatára a posta Ady Endre emlékbélyeget bocsát ki és a fővárosban felállítj­ák a költő szobrát. A kiadóválla­latok megemlékezésül az év­fordulóra, a tervezettnél ko­rábban közreadják Ady End­re összegyűjtött publicisztikai írásait és verseit. Egerben a Hazafias Nép­front, a KISZ-bizottság és a Pedagógiai Főiskola Ady-em­­lékünnepséget rendez, ame­lyen Pataki László főiskoláig tanár méltatja a költő élet­művét, majd Demján Éva elő­adóművésznő tolmácsolja Ady legszebb költeményeit. Debrecenben — ahol Ady Endre újságírói pályafutását kezdte — az emlékünnepsé­­gen dr. Juhász Géza, a Kos­suth Lajos Tudományegyetem irodalomtörténész professzora emlékezik a költőre, a debre­ceni­­ Csokonai Színház művé­szei pedig Ady-verseket ad­nak elő. Az évforduló alkal­mából Balassa Sándor össze­gyűjti Ady Endre 15 hónapos debreceni tartózkodásának emlékeit. A debreceni Refor­mátus Kollégium levéltárá­ban érdekes, eddig ismeret­len adatokra talált. Ezekből megállapította, hogy Debre­cenben két Ady Endre tanult. Az egyik, a költő rokona — 1894—1899-ig, míg Ady Endre 1896 őszén iratkozott be. A költő tevékenyen részt vett az ifjúság mozgalmaiban. Ady Endre egyévi szünet után — ezt az időt Terpesvárott és Budapesten töltötte — 1898-ban folytatta debreceni tanul­mányait. Ebben az időben már a debreceni újságok munkatársa és a főiskolai lapnak pedig fő munkatársa volt. Balassa Sándor vissza­emlékezéseiben közreadja MINDEN HÓNAPBAN a heti nagy pénznyeremények mellett a havi JUTALOMSORSOLÁSON NAGY ÉRTÉKŰ TÁRGYNYEREMÉNYEKET NYERHET A LOTTÓN! Tekintse meg a tárgynyereményeket a LOTTÓ ÁRUHÁZ lottó osztályán, Rákóczi út 36 Maga Nemzet RENÉ BIANCO négy arca Elméletben annyi arculata van a színpad művészének, ahány szerepet játszik. Az a bi­zonyos átlényegülés a festett világ minden illúziókeltésének az alfája, így van — jobban mondva, így kellene lennie az Opera színpadán is. Sajnos, még eléggé gyakran előfordul, hogy az operaénekes fellép egy szerepben, azaz: önmagát adja, énekmutatványokat végez, akárcsak hajdanán, az "ária­­operák" virágkorában, amikor egy-egy éneksztár körül for­gott a világ. Pedig az opera, igazi hivatása szerint, egyike a legtöményebben drámai mű­fajoknak, életszerűség nélkül az operaszínpad bizony csak a zeneirodalom (a jó műve­ket gondoljuk...). Négyszer szerepelt opera­színpadjainkon René Bianco — négy arcot mutatott. Amo­­nasto, Rigoletto, Scarpia, Jago, mindegyik egyéni vonásokkal állt elénk és a jellemét tárta fel. Azt hisszük, René Bian­cónak annyi arca van, ahány szerepe. Nagyon fontosak a mozzana­tok! Egy-egy tünékeny pil­lanat találó jellemzéssel járul­hat hozzá az alak teljességé­hez. Például: Jago már az I. felvonásban, majd a »Credó«­­ban bebizonyította, hogy go­nosz és cinikus és va banque játékos, de aztán jön egy pil­lanat, amint kétszínű aláza­tossággal megcsókolja a fel­dúlt Otelló köpenyét — ebben a mozdulatban olyan tökélete­sen velencei udvaronc volt, hogy szinte az életet láttuk. És Bianco egyéb figuráiban is voltak efféle apróbb, lélek­tani pontosságú részletek; ezek maradnak meg legéleseb­ben a­ néző emlékezetében. örömmel fogadtuk és élvez­tük a párizsi Nagyopera ki­váló művészének négy alakítá­sát, amelyek tökéletesen össze­forrtak a pompásan jellemző drámai énekléssel. (szj.) Ha korunk a kísérletezés százada, akkor Jean Cocteau a század egyik legkedvesebb gyermeke. Csodagyermek — e fogalom minden extravagan­ciájával és bájával, nyugtalan­ságával és befejezetlenségével. A csodagyermek, ha felnő, rendszerint elveszti varázsát. Csak üstökös-röptű fejlődése bizonyos ívmagasságában tud érdekes lenni, ahol a tovább­­égés és kihunyás, a tovább­­emelkedés és lezuhanás szen­zációja, illetve veszélye egy­szerre kísért. Cocteau évtizedeken át meg­tartotta magát ebben az álla­potban. Már azzal is, hogy nem választott se végleges célt, se útirányt, se műfajt, se stílust. Kicsit olyan ő, mint a zene­bohóc, aki öt hangszeren egy­szerre kitűnően játszik, de amikor egyen próbálkozik, könnyen lefőzik. * Amikor első regényét, "A párizsi fiú-«-t megírta (1922), már kézben voltak Proust, Duhamel, Alain-Fournier, Gide főművei: "Az eltűnt idő nyo­mában­", a "Mártírok útja", "Az ismeretlen birtok« és »A Vatikán pincéiEgyik kísérlet sem izgatta fel azonban any­­nyira, hogy egészen lekösse érdeklődését. Inkább valami­féle szintézis felé hajlott, mint a hatásokra túlérzékeny, min­den irányban befolyásolható szellemek általában. Megtanulta az idő s az emlé­kezés bátor és szabad kezelé­sét Prousttól, a kisebbrendű­ségi érzés gátlás-folyamatát Duhamel­től, az álmok rangtisz­teletét Alain-Fourniertől, a kettős érzéki kötöttséget Gide­­től, és (bárkinél jobban) az ütemet, elevenséget a kortól. Proust parafával bélelt szo­bában nyomozott az Eltűnt Idő után. Cocteau kinyitotta az összes ablakokat. Hogy hallja a gépzajt, az autók ke­rekeinek surrogását , lássa a reflektorok éles villanásait s a járókelők gyorsaságát, amint a forgalmas úttesten átvágnak a túlsó oldalra. Prózája is tele van ilyen ütemes zajjal, éles villanások­kal és gyors "átvágásokkal". A cocteaui szintézis eredeti, nagy élménye: a gyermekkor. Míg Gidenél, Valéry Lar­­baudnál és Superviellenél a kora­ ifjúság — titokzatos ösz­tönei ellenére is — csupán elő­készület a felnőtt korra, nála önértelmű állapot. Legjobb lenne örökétig gyermeknek maradni, s újra meg újra bele­feledkezni a nagy játék izgal­maiba. Legsikeresebb regénye, a Vásott kölykök hősei lényegé­ben erre törekednek. A két testvér, Paul és Elisabeth a koravénség és késő­ gyermek­ség megvonhatatlan határán időz évekig, ahonnan bármikor visszatérhetnek a gyermekkor színes, gazdag, ártatlan való­ságába. Itt a tetteknek nincs számonkérhető logikájuk, a szavaknak beváltható értékük, az álmoknak kiterjedésük, a vonzalmaknak társadalmi hát­terük, a bűnöknek árnyékuk, a lélek vitális örömeit nem za­varja semmi. De ez az illúzió nem tartható fenn végérvé­nyesen. A felnőtt vágyak, ösz­tönök egyre nagyobb rengése­ket okoznak. S az áttörhetet­­leneknek látszó falak szétmál­­lanak. Amikor Paul beleszeret nővére barátnőjébe, Agatheba, Elisabeth cselszövéssel, majd delejjel meg akarja tartani. És ez okozza a tragédiát. Paul szerelmi bánatában meg­mérgezi magát, Elisabeth pe­dig követi a halálba. De mi lett volna a "Vásott kölykök" szereplőivel, ha a tra­gédia nem következik be? — Cocteau erre a kérdésre már korábban választ keresett, A párizsi fiú című regényében. A regény igazi problémája az a válságérzet, amelyet Mar­cel Arland a század új beteg­ségének nevez. Míg az előző nemzedékek fiataljai arra tö­rekedtek, hogy beleilleszkedje­nek a fennálló világrendbe, a modern intellektuell-ifjúság görcsös csömört érez a civili­zációs Európával szemben. Ezt a csömört Cocteaunál még egy objektív körülmény is tetézi: a gyermekkor elvesztésének té­nye. Jacques Forestier érzelmes, szaporán rímelő észjárású, a szép iránt lelkesedő fiatalem­ber. De tele van gátlásokkal, mint Duhamel, és nosztalgiá­val, mint Alain-Fournier hő­sei. Egyszerűen nem tud mit kezdeni magával a férfikor élesebb megvilágításában. Pá­rizs mozgalmas diák- és mű­vészvilágába kerül. Itt ismer­kedik meg Germaine-nel, a fiatal revütáncosnővel, aki át­menetileg kigyógyítja kisebb­rendűségi érzéséből. A lány nemcsak a pillanat élvezetét, e nemzedék egyetlen megfog­ható célját jelenti számá­ra, hanem a múlt igézetét is: Ez volt benne valami természet­fölötti, valami elérhetetlen, ami szomorú emlékekkel tölti el az embert." Germaine azon­ban csak néhány napig méltó erre a vonzalomra, amikor is egy kiránduláson visszaegy­­szerűsödik falusi kislánnyá. (Jellegzetesen cocteaui epizód, a gyermekkori emlékek vará­zsa.) Különben éppoly könnyű, divatos nőcske, mint a többiek. Forestiernek hamarosan két vetélytársa is akad: Stopwell, a hatalmas angol és Luise, a lány barátnője (!) — hiába, ilyen a modern élet tempója! Bele kell törődni. A főhős majdnem életével adózik a ta­nulságért: "úgy kell élni, mint a többiek, és a szív fölösle­ges."* A Vásott kölykök Cocteau legköltőibb regénye. Költőiségen itt tökéletes és egyöntetű érzelmi telítettséget kell értenünk. Mindazt, amit az író az irracionális lelki erők működéséről megtanult s amit maga is átélt, nagyon tiszta áttételekkel helyezi el a gyer­mekkor élmény­egységében. A köznapi tényeket s a gondolati anyagot is a szimbólum-alko­tás költői szintjén közli. A párizsi fiú inkább csak a kor regényes széljegyzete. Több benne a jelzés, mint a megfogalmazás. Több az érin­tés, mint a kibontás. Cocteau a könyv elején, igaz, főként ér­telmi sémákkal, sokoldalúan mutatja be Forestier érzékeny, vibráló, "parazita" jellemét. Később azonban a cselekmény­ütem nem teszi lehetővé, hogy a felvázolt jellemkép méltó módon kamatozzék. S ezt a hi­bát a szellemes ötletek, afo­rizmák, paradoxonok sem tud­ják feledtetni. A paradoxon — vallja az író — nem egyéb, mint gyors gon­dolkozás. Az idő mindig el is érkezik a paradoxonhoz. Ezért aki használja, gyorsabban gon­dolkozik, semhogy a történe­lem logikája utolérhetné. Csak az a kérdés, hogy ez az axióma a művészetben igazo­lódik-e? Hogy a túl gyors gon­dolkozás nem gátolja-e a mon­danivaló mélyebb megragadá­sát? "A párizsi fiú" alapján alig­ha mernénk erre a kérdésre határozott nemmel felelni. * A két Cocteau regényt majdnem egy időben jelentette meg az Európa, illetve a Mag­vető Könyvkiadó. örülnénk, ha többször is meglepnének bennünket ilyen — az életművek áttekintését megkönnyítő —■ technikai vé­letlenekkel. Galsai Pongrác : KÉT COCTIAU­S­BICEIMŰ OLVASÁSAKOR Három közös magyar—szovjet film készül A hazánkban tartózkodó szovjet filmküldöttség: A. Gorszkoj, az ogyesszai filmstú­dió igazgatója, J. Hmjelnyic­­kij, a leningrádi Lenfilm-stú­­dió helyettes igazgatója és M. Fagyejev, a szovjet filmfőigaz­gatóság forgatókönyv osztá­lyának vezetője a Hunnia Filmgyárban megbeszéléseket folytatott közös magyar—szov­jet filmek készítéséről. A tárgyalásokon elvi megál­lapodás született. Három közös film készítését vették tervbe, amelyek közül az egyik Zalka Máté életéből merítené témá­ját, a második Illés Béla Kár­páti rapszódia című regényé­ből készülne, a harmadik pe­dig mai tárgyú lenne. A há­rom film közül egyiknek sincs elfogadott forgatókönyve. A megbeszéléseken úgy döntöt­tek, hogy a Zalka-film forgató­könyvét Barabás Tibor és Sz. Golovanovszki ukrán író készí­ti el. A rendező Szemes Mihály és Levin. A Kárpáti rapszódiából ké­szülő film forgatókönyvíróját és rendezőjét decemberben je­lölik ki mindkét részről, ami­­koris magyar filmküldöttség utazik Kijevbe a részletes megállapodás megkötésére. 1 ADY ENDRÉRŐL emlékezik Medgyaszay Vilma, az ADY-DALOK énekese — Ó istenem ... Ady! S már a mosoly is megjele­nik Medgyaszay Vilma arcául az emlékez­és nyomán. A bájos "Mimi", a leglányosabb és leg­szőkébb énekesnő, aki e szá­zad első évtizedében tavaszi zendüléssel érkezett be az ope­rett színpadán — nyomban megcsodált és utolérhetetlen jelenséggé vált az Andrássy­­utai kabaréban is. — Igen, Ady! — emlékezik. — Délutánonként szokott meg­jelenni a társalgóban. Akkor, a kabaréban asztalok mellett ült és szórakozott a közönség. De délután a nézőtér a mi tár­salgónk volt, ott gyűltek össze színészek, írók, a műsorról be­szélgettünk, új meg új dolgo­kat tervezgettünk. Heltai Jenő és Molnár­ Ferenc volt a kis színház művészeti vezetője, Gábor Andor és Szép Ernő a legdivatosabb dalszerző. Ady is gyakran betévedt közénk. Mintha mindig borongós lett volna. Én úgy tiszteltem, hogy már féltem is tőle, sötétbarna arcától, különösen ragyogó szemétől, felleghajtó köpenye­gétől és homlokába húzott ka­lapjától. Soha nem beszélgetett velem. De egyszer, váratlanul, távozóban azt mondta nekem: »Én is írok magának vala­mi... pikánsat!" — Így mondta? — Szóról szóra. Azt hittem, tréfál. De aztán Párizsból el­küldte nekem a »Zozó leve­leit, majd röviddel később személyesen odaadta az »Egye­dül a tengerrel« című versét. — "Tengerpart, alkony, kis hotelszoba ...« — Igen. Reinitz Béla írt muzsikát reájuk. Ezek az én közvetlen emlékeim Ady End­réről — mondja Medgyaszay Vilma. — De nem én énekel­tem először Ady-dalokat. Az ő verseinek első énekese Papp Jancsi volt, akit a későbbi év­tizedekben "poéngyilkosként" emlegettek. Neki volt a leg­szebb bársonyos baritonja. Gyönyörű szép szál székely legény... Az igaz, hogy kis­sé nehéz­­ feje volt. De Rei­nitz Béla, aki a legjobban tudta az Ady-versek me­lódiáit úgy megkomponálni, hogy azok a legdeklamálha­­tób­­bakká is váljanak, szerető gorombáskodásával beleverte Papp Jánosba a dalokat, így aztán ő vezette be a megzené­sített Ady-verseket a színpa­don. Még ma is hallani vélem néha az »Új vizeken járok«, vagy a "Párizs az én Bako­­nyom« csodálatos zengését... Szegény Papp Jancsi, később elkallódott, szép hangját is tönkretette az italozás. S Medgyaszay Vilma elhall­gat egy percre. Mennyi minden történt azóta, de az em­lékek soha nem halványulnak el. — Tudja — szólal meg is­mét halkan —, Reinitz Bélát, aki Adynak legalább harminc verséhez komponált muzsikát, Bartók Béla tisztelte legin­kább. Annyira elismerte, hogy amikor ő adta ki egy füzetben öt Ady-dalát, a címlapra reá­nyomatta: »Ajánlom Reinitz Bélának.« S ez akkor történt, amikor Reinitz már Bécs­ben, emigrációban élt, a Ta­nácsköztársaság leverése után. Ady dalainak kultuszát Rei­nitz indította el, Bartók foly­tatta és mi, akik ott voltunk e dalok­ megszületésénél, to­vább ápoljuk, a legnagyobb szeretettel. Nem beszélgetünk tovább. Ősz van, kissé borzongató, ködhullató november. Az asz­talon egy újságlapon Ady End­re arcképe. Magyar Tibor A moszkvai Akadémiai Mű­vész Színház meghívására ba­ráti látogatásra Moszkvába utazott Gobbi Hilda Kossuth­­díjas kiváló művész és Varga Mátyás Kossuth-díjas érdemes művész, a Nemzeti Színház tagjai. A Szovjetunió kulturá­lis ügyek minisztériumának meghívására, a Moszkvában megrendezésre kerülő színhá­zi és zenei fesztiválra utazott Simon Zsuzsa Kossuth-díjas, a Petőfi Színház igazgatója és Pless László Kossuth-díjas, az Operaház karigazgatója.­­ Ma népművelési szakembe­rekből álló öttagú küldöttség utazik a Szovjetunióba. A kül­döttség vezetője Manga János dr.­jó a s.Népművelési Intézet igazgatója.­ A Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalata könyvet jelen­tetett meg a tihanyi félsziget műemlékeiről. Szerzője Kam­­pis Antal műtörténész.

Next