Magyar Nemzet, 1958. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-19 / 16. szám
"Száz pár mozog, egyszerre mind, Lesz véghetetlen lábgrinth, Egy összeszőtt font tömkeleg, Megfoghatatlan egyveleg, Melyben, a hány pár, annyiféle A tánc alakja és szeszélye: Mégis azonegy zenemérték Kormányozza mindenki léptét...« Arany Jánosnak a magyar táncra írt szép sorainál szebbet aligha lelhetsz, hogy kifejezd farsang táncos hangulatát ... Tánc és zene, zsongás a termekben, ahogy a lábak ritmusra fordulnak a parketten. Minden táncban — régiekben és újakban egyaránt —■, bármiféle ritmust is vezényel a kor zenei ízlése, van valami közös báj és közös varázslat. Köszöntünk, dolgos, szép fővárosunk, Budapest — munka után táncoló, vigadó népe!... cMCL bÁr. . . Táncolni sokat és sokfelé lehet Budapesten. Hirdetik ötletes zenei és dalműsorukat, dizőzeiket és kiváló zongoristáikat különböző eszpresszók és szállodák, bárok. Több felé olvashatjuk reklámtáblákon, hogy melyik szórakozóhely kínál táncot nemcsak éjjel kettőig, hanem hajnali négy óráig is. De a bál az — valami egészen más. Sokkal több, mint a legdivatosabb és gyönyörűvé tatarozott szálloda báljának ötórai teája, esti táncos műsora. Hogyan dicsőítheti a farsangi krónikás a bált másképpen, minthogy — bál?!... Családias bál - hatsafát részvevővel A hétköznapok az egyszerűbb táncos esték szórakozását ajándékozzák, de aztán jönnek a szép báli esték. Régen, talán húsz évvel ezelőtt volt bálközi blokk, a maga jellegzetes ficsóreival és voltak bálok "pálcás urakkal"... Most hálózunk blokk és pálcás urak nélkül, de jókedvvel, mesterséges hangulat nélkül, éppen úgy reggelig, mint régen. Jártunk családias bálon Csepelen. Béke és barátság! — így hirdették, azaz nem is hirdették, mert a családiasság jegyében kereken hatszáz meghívót küldtek szét. Békebizottsági elnök volt a "bálapa". Bálanyákról nem gondoskodtak, de pompás vacsorát főztek. És nem éjfélkor ették — nem is jó vacsorázni éjfélkor! — senkinek nem jutott eszébe, hogy szuppénak nevezze, mégis pattogott éjfél után a szuppécsárdás. Csak éppen csárdásnak hívták egyszerűen. És kereken három óra hosszat húzta a jókedvű bálozók talpa alá a népi zenekar. No, ezalatt legalább pihent a sok szakszofonista, s aztán hajnal felé ők is érzelmesen játszották azt, hogy: Séta az esőben. Persze eső nem esett, sem a csepeli utcákra, sem másfelé. Még a hagyományos farsangi hó sem hullott, hogy fehér hermelinbe borította volna Budapestet. A vacsora ízlett, még a meghívott politikusok is táncoltak Valaki meg is kérdezte: táncolhat-e egy politikus? Mire azt felelte egy táncoló szépasszony: a politikus táncolhat, még mindig szerencsésebb eset, mintha őt táncoltatnák. De azért erre is sor került, mert hajnal felé hölgyválasz is volt, a csárdás után. Keringővel kezdték. Nyilatkozik a bálrendező A mai bálrendezésről kérdeztük meg a Hazai Fésttsfonó kultúrotthon igazgatóját. Hrustyák György fiatalember. Maga is szeret táncolni. Azt felelte: a táncért minden fiatal gondolkodás nélkül kiöltözik, felveszi legszebb ruháját és eljön. Ha a táncot, mint bált hirdetik meg, valamivel kevesebben vannak, nincs mindenkinek estélyi ruhája. Ezért ő például olyan mulatsággal nyitotta meg a farsangot, hogy vidám színjátékot adatott elő jól begyakorolt színjátszó csoportjával. És utána csak két óráig folyt a tánc. Kis bál volt. De most jön a nagy, a díszes. Erre már "megkérték" bizalmasan a táncolókat, hogy lehetőleg tiszteljék meg a bál hagyományait a kisestélyi ruhával. Mi lányok sokkal könynyebben ruházkodnak, mint a fiúk. A férfiak eleganciája többnyire a utcának szól és nem a bálnak. A rendezés egyéb munkája a legkönnyebb. A titka csak annyi, hogy nem szabad utolsó pillanatban kapkodni, jó előre kell gondoskodni zenekarról és tárgyalni a büfé vállalattal. Gyakorlat dolga az egész. Báli naptár Budán, a Gellért Szállóban újra fényes bálokat láthatunk, a kupolacsarnok csillogó kövezete csak hét közben síkos a fürdőző vendégek cipőtalpától. Hét végén báli cipellők tipegnek, sok régi bálra emlékeztetve. Fodrászok, sportegyesületek, kisipari szövetkezetek báli naptárának pirosbetűs napjaira készülnek a vén Gellértben. Lesz konfetti, tombola, jelmez- és táncverseny. A Béke Szálló báltörténeti jelentőségű kupolatermét is lefoglalta néhány bálrendező. Három szakmai bál is lesz a farsangban. A szombat esti táncosok választhatnak tehát. Vagy belépőt váltanak a bálra, vagy erre a néhány alkalomra másutt ropják a táncot. A MOM kultúrházában Szól a jazz címmel indult el a farsang. Nem árultak léggömböt, sem piros fezt, de Zsoldos Imre és szólistái ugyancsak vengédmarasztaló muzsikálást műveltek. Régen hét vármegyére szólt a mulatság híre, úgy hisszük, Budapesten több mint hét kerületben szerteröppent a hír: érdemes elzarándokolni Budára a MOM legközelebbi báljára is. Sok volt az estélyiruha és sokféle új frizura is sikert aratott. A fodrászok is elküldték megfigyelőjüket és a neves budai fodrász szövetkezet elnöke jelesen állapította meg, hogy a legtöbb szép frizurát az ő mestertársai készítették. A legkedveltebb sláger viszont az Égő szerenád volt. Záray Márta dúdolgatta a bározók fülébe. Ezúttal nem pendlizett, hanem ott maradt a MOM-ban hálózni. Azt mondta, elvégre egyszer ő is pihenhet. (szabó) Bal a Diákszállóban — Add kölcsön a cipődet... — Kinek van egy zöld nyakkendője ? Szombat este, amikor lent a nagyteremben és a két klubszobában már gyülekeznek a táncolni vágyó fiatalok, általános cipő- és nyakkendőcsere kezdődik a Hess András téri diákszálló lakói között. A szobákban benzin, gőz, cipőkrém és egyéb szagok keverednek, nyakkendőket tisztítanak, valakinek félig odaégett a zsebkendője, amit gyors szárítás céljából a fűtőtestre borított. Ingeket vasalnak, gondosan ügyelve arra, hogy a nyaka és az eleje kifogástalanul sima legyen. Amikor nyolc óra felé megjelennek a táncterem ajtajánál, frissen és »elegánsan«, senkinek sem jutna eszébe, hogy öltözetüket darabonként szedték össze. Hát ez eddig megvolna. Igen ám, de valahogy be is kellene jutni a terembe. Az ajtó előtt ugyanis jegyszedők állnak, és oly szigorúan kérik a jegyeket, mintha sose lettek volna diákszállások. Persze, nem drága a jegy: három forint (nagyobbszabású rendezvényeken hat vagy tíz forint), de hát van olyan is, aki még ennyi pénznek is szűkiben van. Akinek van jegye, az bemegy. A többiek »szervezkedni« kezdenek. Hárman körülfogják a jegyszedőt, beszédbe elegyednek vele, a »leányállományról« érdeklődnek egyre szenvedélyesebben, s amíg kérdeznek és magyaráznak, a többiek minden feltűnést mellőzve, besétálnak. Haa KPDSZ művelődési otthonának, terme csillárok ragyogásában a hét végi este megszokott képét vetíti elénk, össztánc van, vasárnapi "bál" — farsangkor is olyan, mint akármelyik vasárnapon. Csöndes mulatság, este 7-től 11-ig. A belépődíj 7 forint. A férfiak viselete: sötét öltöny és divatos "pillangó"-nyakkendő. A leányokon tündöklenek a szép szoknyák, selymesen fénylő blúzok, jószagúan a friss vasalástól. Halkan játszik a zenekar, megállás nélkül szolgáltatja a talpalávalót. A hangulat "szolid", az összesimuló párok szabályos tánclépésekben forognak, az uralkodó táncokat járják, a lassú blues-tól a sebes mambóig. »Már a keringő is letűnt?" — kérdezné a régi idők lovagja, aki a tovareppenő múlt romantikáját keresi a tánchelyen. Ám ekkor, összecsapja tenyerét a táncmester, aki a rendre is felügyel: — Három a tánc!... S ropogós csárdással kezdve, gyors viharzásba indul a fényes terem, míg le nem intik. Szünet. Az előtér megtelik füsttel és a jókedv zsivajával — odabent szellőztetnek. Ifjú pár kerül elénk. A fiatalaszszony — nem kirívó szépség — gépírónő. Férje, egy vállalat technikusa, szintén mindennapi embernek látszik. — Hallgassa meg három tánc történetét — mondja a táncmester. — Erről a fiatal párról szól... S már mondja is. Három évvel ezelőtt, éppen farsang idején ismerkedtek meg. A keringő már akkor sem volt divatban. A fiú természete elviselhetetlennek látszott. Rossz társaságban forgott, barátai a táncos összejövetelekre azért vitték el, hogy "bolondozzon", erre mindig kapható volt. — Ki kellett volna tiltani — emlékezik a táncmester —, de egy napon, tánc közben, összetalálkozott a leánnyal. Ez volt az első táncuk. S egy-két hét múlva a fiatalember már csak a leány kedvéért jelent meg a táncnapokon. Feltűnő változáson esett át, rom kint maradt barátjuknak szereznek a visszatérő jegyeket, akik azzal jönnek be a másik ajtón. Végre bent van mindegyikük. Áll a bál. A két klubszoba és a nagyterem zsúfolásig megtelt, nagy a hőség, a táncosok egymáshoz préselődnek és szabályos tánclépések helyett inkább csak helyben mozognak — de ki törődik most ezzel, amikor mindenki jól, otthonosan érzi magát. Nincs kisestélyi ruha a középiskolás és egyetemista lányokon, pulóverben vagy blúzbanszoknyában táncolnak — de sehol nem hangzik el annyi szerelmi vallomás, mint itt. A jó hangulatban nagy szerepe van a hattagú zenekarnak is: azoknak az egyetemistáknak, akik nem is annyira pénzért, mint szívességből és saját szórakozásukra játsszák a legnépszerűbb táncszámokat. Egyébként a diákszálló a műegyetemisták kulturális központja és legfőbb szórakozóhelye. A szállónak saját keskenyfilmes mozija van, ahol a belépődíj három forint. Hetenként háromszor vetítenek a telt ház mellett. A klubszobában ingyenes a televízió, a lemezjátszó. Egyetlen kérésük van az egyetemistáknak: kedvezményes színházjegyeket szeretnének kapni, mert az ösztöndíjból nehezen tudják megvenni a színházjegyeket. Remélhetőleg a Műegyetem KISZ kulturális bizottsága megoldja ezt a problémát is. (tóth) megtanult "viselkedni", leszokott durváskodásairól, szolgálatkész és kedves volt mindenkihez. Az októberi ellenforradalom elszakította őket egymástól. A fiú Budán lakott, a nyughatatlan barátok őt is rábeszélték, hogy nekivágjon a világnak. A művelődési otthonban hónapokig szünetelt az élet , soká tartott, míg az Eötvös utcai kapura ismét kitehették a táblát: "Tánc — minden vasárnap!" A leány az első alkalommal megjelent. A fiú valahol túl a határon egy lágerben morzsolgatta napjait. Eredetileg Svájcba igyekezett volna, de ez a terve meghiúsult. — Egyszer — mondja a táncmester — váratlanul levelet kaptam tőle ... »... Napokig hunyt szemmel fekszem a szalmazsákon. Most, míg e sorokat írom, éppen harmonikázik valaki és néhányan táncolnak is, ezzel altatják el magukban a fájdalmat. De ez a tánc nekem eszembe juttatja a régi szép vasárnapokat. Milyen szívesen ott lennék most újra a barátok között!..." — A levelet elküldtem a leánynak. — S aztán? — A leány írt neki, lelket öntött belé, rávette, hogy jöjjön haza. S valamelyik vasárnap már együtt jöttek ide. Akkor, hosszú idő után úgy tűnt, mintha másodszor táncoltak volna itt. Aztán összeházasodtak. A zene újra szól. Visszamegyünk a terembe. Nézem őket. A fiatalasszony gépírónő, a férje technikus. — S látja, most itt táncolnak. Ez a tánc — a harmadik. A tánc hozta közel őket — mondja a táncmester. — Nem, mamák ma már nem kísérik el kislányaikat a bálba. Még az én időmben, emlékszem, a tánc amolyan fértfogó iskola is volt, de a házasságok többségét mégsem a táncteremben kötötték. Ma, amikor állítólag az életben már kevesebb a romantika, inkább megtörténik. S mosolyog ... (magyar) Három a tánc!... örvénylő forgatag, ritmikus dobpergés, még áll a tánc, színes reflektorok hangulatfényében, aztán új fény villan a rivaldán, csend lesz és megkezdődik a műsor. Farsangról van szó, a műsor tehát betét csupán, hogy pihenjenek a táncoló párok is egy kicsit. Zümmögnek a szívó ventillátorok, füstmentes a Budapest Kávéház helyisége. Sokan vannak, nincs is üres hely a kis asztalkáknál, idegenek is összeülnek már a páholyokban, folyik az ismerkedés, a túlsó oldalon pezsgő durran. Külföldiek. Azért szeretnek idejönni — mondja a pincér —, mert olyan a műsor, hogy nem kell hozzá nyelvtudás. Főleg Kardos Magda száma tetszik, a Pygmalion paródiája. Lőrinczy Pál zenekara a műsor után ismét munkálkodni kezd, s amikor összecsapódik a függöny, "felmerül" a süllyesztőből a zongora, a dob, a szakszofonok ismét rikoltozni kezdenek, s örvénylik a táncosok forgataga. A figyelmes pincérek szeméből is látni: jó a közönség. Nincsenek jampecek, nem látni lófarkas frizurákat, sok a középkorú vendég és az idősebb korosztály is megtalálja itt a farsangi hangulatot. A színházakból ilyenkor sokan nem mennek mindjárt haza,"benéznek" még egy órácskára valamelyik zenés helyre. És a Budapest Varieté zenekara jó hangulatot tud csinálni, Budapest népe pedig táncol, hiszen farsang van és mindenfele tömve vannak a szórakozóhelyek, vidám az élet hajnali ötig. A Duna-bárban nem első báljukra izgatottan készülő lánykák táncolnak, az bizonyos. A szállóban lakó külföldi vendégek jönnek fel a bánba esténként. Sokat hal- HANGULAT lettak a vidám Budapestről és kíváncsiak, hogyan farsangol a magyar főváros. Végigjárták már az összes ismert helyeket, voltak a Jerevánban, a Pipacsban, most betértek ide, kipirultan egy feketére vagy konyakra. És egy slowfoxra vagy rumbára. De lehet mambó is, Beamter Bubi ül a dobnál, Szabó József a zongoránál. Melódiák szállnak lágyan, a dob csak távoli zümmögés, tam-tam, a szív dobog így. Selyem, taft, csipke, bársony, üvegsarkú cipő, francia szó, német válasz. . A diplomáciai testületek tagjainak egy része is itt farsangol majd minden este. Ma az angolok a házigazdák, holnap a franciák látják vendégül a németeket és olaszokat. Éjfél után új társaság érkezik. Idegenek ezek is. — Zigan? — kérdezi egyikük egy fiatal leányka. A pincér előzékenyen elmagyarázza, hol lehet cigányzenét hallgatni. Mert van itt minden, kinek mi kell: rumbatök, nagydob, szakszofon, klarinét, harmonika, cimbalom, és persze, cigányzene is. Nagy a választék. Minden zenekarra sok ezer láb jut s ropja a sok ezer láb a csárdástól a mambóig, a slowfoxtól a tangóig. (Illés) TÁNCISKOLA Szvingelünk, gyerekek! Zárt alapállást kérek! — Két pon-to-zó lé-pés, egy sas-szé! Poont... Po-ont, saa-sszé! Ru-góz-va! Lágyabban. A VI. kerületi Tánc- és Balettiskola művészközösségének Lenin krt. 64. alatti "tantermében" javában folyik az oktatás. Kezdő tanfolyamra toppanunk be. Fiúk, lányok körbefogózva himbálóznak, mint a harang nyelve. Körben áll egy »»kislányka«, Kovács Edit táncpedagógus, aki előtáncolja és tagolt hangsúllyal irányítja a lépéseket. De nemcsak kecses mozgásra nevel, hanem illemre is. — A fiúk helyre kísérik a lányokat! Pista, ne fordíts hátat... Hajolj meg előbb ... A tánciskolák mindig fontos társadalmi funkciót töltöttek be — mondja Nagyváradi Ernőné, akinek éppen »lyukas« órája van. — A mai élet irama csak fokozza felelősségünket, hiszen a fiatalok lényegesen szabadabban élnek, és temperamentumosabbak, mint azelőtt., Bizony nehéz fékentartani a pesti "srácokat". Kedvük huncut, képzeletük csapongó. A szilaj szemű Balogh Julis — aki fodrásztanuló és összesen tizenhat éves — például így jellemzi önmagát: — Két szenvedélyem van: a rock and roll és a költészet. Elképedésemet látva hozzáteszi: — Mindkettőben a ritmust szeretem. A zenében is, meg a versekben is. Érthető? Csak.. — Csak? — A rock and roll divat, ami elmúlik, de a költészet örök. No lám! Micsoda kópé filozófus. A többieknél is akad indok bőven. Olkovna János a tangóért rajong, mert azt "érzéssel" lehet táncolni, a zenegimnáziumból színiakadémiára vágyódó Kerényi János pedig a “■mutatós* keringőért. A táncért — úgy általában — valamennyien lelkesednek. Repíti őket a farsangi kedv. Az iskolában egyébként minden régi és modern táncot tanítanak, csak épp a kétes népszerűségűk rockit" nem. Az egyik teremben polka és keringő idézi a századvégi hangulatot, a másikban mambó, samba és boogie-woogie járja. Változó turnusokkal balettra, steppre, karaktertáncra is jut idő. Érdekes (és valljuk be: szomorú), hogy csárdást milyen kevesen akarnak táncolni. Pedig hát abban is van annyi “ritmus”, mint a rock and rollban. Ez utóbbit korántsem azért mellőzik a tanárok, mert félnek a tömeghisztériától, vagy misztifikálni akarnak egy közönséges hóbortot, hanem semmi értelme foglalkozni egy tánccal, amelyben nincs szépség. Az évszázadok során ugyanis a tánc és szépség fogalma összeforrt. Ha hiányzik belőle a szépség, hiányzik belőle a művészet is. Lélektelen rángatózássá válik. A tánciskolába mintegy húszéves korig látogat az ifjúság. Ebben a korban még fogékony a lelkük, egészséges ízlést lehet és kell is fejleszteni bennük. Felszabadult zsivajgással ér véget az óra. Kezdődik az össztánc. Szép testtartással, elegáns, finom mozdulatokkal táncolnak a fiatalok. A teremben egyetlen hangos szó nem esik. A lépcsőház azonban annál zajosabb. Csak falon belül tartják meg az illemszabályokat a fiúk. R. 1. harmadik emeleti lakó valamennyi bérlő nevében panaszkodik: — Kibírhatatlan lárma ... Trágár szavak! Az ember nem meri kiengedni a gyerekét a folyosóra. A tánciskolában farsangi maszkabálra készülődnek, álarcokat, jelmezeket terveznek a tánctanárok... Ebből az alkalomból is figyelmeztethetnék a gyerekeket, hogy a felnetteltség nem “álarc”, amit hol le, hol feltesz az ember, hanem az élet bensőséges törvénye, amely tánciskolán kívül is kötelező. Kun