Magyar Nemzet, 1958. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-26 / 48. szám

Szerda, 1958. február 28. Ifiül ISI Lili Fllií/lll A MAY KÁROLY-VITA, amelyet a Könyvbarát című folyóirat indított, már régen esedékes volt. Az irodalmi közvélemény ugyanis két rész­re szakadt May Károly művei­nek megítélésében. Az egyik tábor őszülő fejjel, de ifjonti szívvel hevül gyermekkorá­nak kedvenc írójáért, a másik tábor pedig fiatal koponyával és fiatal szívvel ront neki a szerintük elavult kalandregé­nyek elavult szerzőjének. Most el kell dönteni — ha ugyan lehet —, hogy melyik tábornak van igaza! Vagy­ egyiknek sem?-" Bőrharisnya és Vadölő, Stro­­goff Mihály és Sándor Mátyás, Winnetou és Old Shatterhand, Nemecsek és Szihalmi Pál, ezek az ifjú korunkban hoz­zánk szegődött regényhősök, mind-mind örök útitársai azoknak a magyar olvasóknak, akik ma életük deléhez köze­led­­ek, vagy túl is jutottak azon. Cooper, Verne Gyula, May Károly, Molnár Ferenc és Bródy Sándor regényalakjai addig élnek bennünk, amíg mi élünk. Molnár Ferenctől szár­mazik az a megállapítás: "Aki a gyermekek lelkébe horgo­nyozta le a jövendőjét, örökké él." (Ebben van ugyan némi túlzás, de annyi kétségtelenül igaz, hogy aki a fiatalokra bízta a művelt, az mindaddig él, amíg ezek a fiatalok meg nem öregednek és sírba nem­ száll­nak.) Mi, akik fiatalon ismerked­tünk meg az előbb említett írók műveivel, szeretnénk, ha fiaink is odaállíthatnák köny­vespolcaikra . Az utolsó mo­hikán, a Vadölő, a Grant ka­pitány gyermekei, A rejtelmes sziget, A Pál utcai fiúk és Az egri diákok mellé — May Ká­roly néhány regényét, így a Winnetou-t, Az Inka öröksé­­gé-t és Az Ezüsttó kincsé-t. Nekünk az az érzésünk, hogy May Károly legjobb művei semmiképp sem árthatnak, sőt csak használhatnak a fiatal­ságnak! Rónaszegi Miklós, mint más korosztályok szószólója, vi­szont úgy véli, hogy "May Ká­roly rossz író­; hogy regény­hősei jelentős részben "elve­temültek­; hogy regényalak­jainak társadalmi és egymás­­közötti kapcsolatai "semmit­mondóak"; hogy May Károly "képtelen a hangulatteremtés, a jellemrajzolás, a cselekedte­­tés és beszéltetés klasszikus módszereivel élni«. A Könyv­barát vitaindító cikkének szer­zője tagadja May Károly nép­rajzi tudását és pedagógiai ké­pességeit is, kifejtve, hogy re­gényei csak a primitív olvasó­kat elégítik ki. Még szerencse, hogy nem kívánja a bárhol fellelhető May-könyvek azon­nali elégetését, hanem hozzá­járul ahhoz, hogy egy vagy két regényét megjelentessék. Helyes, ha tudjuk, hogy a Szovjetunióban May Károly műveinek egész sorát adták ki, és senki sem félt attól, hogy ebből kár származhat! Helyes, ha arról sem feled­kezünk meg, hogy — mint a Berliner Zeitung­ban olvastuk — a Német Demokratikus Köztársaságban May-soroza­­tot készítenek elő! Amikor a Német Demokra­tikus Köztársaságban egy-két év előtt az írók és könyvkiadók megvitatták a May-kötetek ki­adásának lehetőségét, kitűnő német írók egész sora állapí­totta meg. May művei becsü­letességre, szívósságra, embe­riességre, a színes bőrűek megbecsülésére és a faji gyű­lölet elítélésére nevelik az if­júságot. Ugyanakkor néhány író rámutatott arra, hogy a szenilis Hindenburg minden idők legnagyobb írójának te­kintette és a jelzőre nem szo­ruló Hitler kedvenc szerzőjé­nek minősítette May Károlyt. Ennek a két dicséretnek kö­szönhette a Winnetou és Az Inka öröksége szerzője, hogy sokan a német faji felsőbbren­dűség hirdetői közé sorolták és egyszerűen kiátkozták, amit pedig semmiképp sem érde­melt meg. Lehet, hogy May Károly re­gényeiben szépszámú néprajzi hiba található, de ugyanakkor több May-kutató arra az ered­ményre jutott, hogy művei földrajzi és természetrajzi szempontból — apróbb, köny­­nyen kijavítható tévedésektől eltekintve — kifogástalanok. Az író nemcsak fantáziájának szárnyalását követte regényei­nek elkészítése közben, hanem egyfelől bejárta az észak-afri­kai kikötőket, és rengeteg sze­mélyes élményre alapozta al­kotásait, másfelől — miként hagyatékából kiderül — há­romezer kötetes tudományos könyvtárból szedte össze ada­tait. Nem állítjuk, hogy May Ká­roly művei döntő segítséget ad­hatnak ifjúsági irodalmunk­nak, amelynek nagy lendítő­erőre lenne szüksége. Azt sem állítjuk, hogy e művek nélkül nem nőhet fel új magyar fia­talság. De, igenis, az a néze­tünk, hogy May Károly mű­veinek kiadásából semmiféle baj nem származhat és a fia­talság természetes kalandvá­gya semmiféle szempontból sem terelődik helytelen irányba. Rónaszegi Miklós is kényte­len megállapítani, hogy May Károly műveit nem szabad­­a ponyvákkal, a comicsokkal, a Cinkékkel, vagy a gyengébb Donászykkal" egy sorba állí­tani. Amit azonban e mondat előtt leírt, az voltaképp kísér­let arra, hogy May Károlyt a ponyvaírók vagy ponyvaírók­hoz hasonlók színvonalára süllyessze. Kár a fáradságért! Teljesen egyetértünk viszont a Könyvbarát cikkírójának az­zal a befejező követelésével: »Ne kívánja senki, hogy új May-kultusz szülessék.* Nemi Új May-kultuszt senki sem akar! Egy új May-kultusz ugyanolyan kártékony lenne, mint May lepocskondiázásá­­nak mai divatja! Egyikből sem kérünk! * "BARÁTOM — A KÖNYV*, ez a címe annak a nagyon ér­dekes füzetnek, amelyben a Csongrád megyei tanács és a Móra Ferenc Irodalmi Kör adta ki az egyik irodalmi pá­lyázatára beérkezett legsike­rültebb műveket. Jakab Zol­tán, Tornyai Károly és Major Judit, három hódmezővásár­helyi diák, arra a kérdésre vá­laszolt, hogy miért szereti és miért tekinti barátjának a könyvet. A fiatalok pályamunkáinak legfőbb értéke, hogy — él­­ményszerző és igaz írások. Jakab Zoltán elmondja, hogy nagyanyjának szép meséi és később az első, jól megváloga­tott meséskönyvek vezették el őt a könyvek szeretetéhez. A szépirodalmi művek elősegítet­ték iskolai tanulmányainak el­mélyítését is. "Ha földrajz­órára kell megtanulni — olvas­suk pályamunkájának egyik részében — a szélességi és hosszúsági fokokat, azt nehéz megérteni, de ha Jules Verne Tizenötéves kapitányához sze­gődöm útitársul, milyen egy­szerű a kérdés. Ilyenkor már én vettem elő a földrajz köny­vet, hogy utánanézzek és tisz­tázzak hiányos ismereteket, ismeretlen fogalmakat és itt már a komoly tanulás is szinte játéknak tűnt.« Nemcsak érdekes, hanem mélyenszántó gondolatokat is tartalmaz Jakab Zoltán írásá­nak az a szakasza, amely azzal foglalkozik, hogy a könyvek­hez fűződő barátság alapjai közé tartozik »az olvasás eti­kája-e. Arról a tudományról van szó, mit és mikor olvassunk. Tornyai Károly pályaműve arról az útról beszél, amelyet a fiatal diák a "mesemondók­tól" a valóság ábrázolásának néhány mesteréig és ezektől általában a realista regényig tett. Izgalmasan tárja elénk, hogy miképp vergődött Jókai és Mikszáth között, és hogyan pártolt el végül Jókaitól Mik­­száthoz. A három diák annyi vita­anyagot sűrített pályamun­káiba, hogy néhány régi esz­­széírónk is jogos irigységgel tekinthet fiatal kollégáira! Ezek a fiatalok­­ gondol­kodtak! És gondolkodva írtak! Sós Endre Magyar Nemzet Heves megyei napok az idén Szabadtéri játékok jövőre Egerben Érdekes, új jelenség kulturá­lis életünkben, hogy a vidéki városok egyre több országos ünnepségre, kiállításra készül­nek. Nemrégiben két város nyári progamjáról adtunk hírt: Szeged ismét felújítja a sza­badtéri játékok hagyományait, Gyulán pedig országos tánc­fesztivál lesz nyáron.­­ Most Eger áll elő színes, szab­­­badtéri nyári műsorok tervei­vel. Mit tagadjuk, sok minden van a tervben, megvalósítása nem lesz könnyű, Eger város tanácsa abból indul ki, hogy azt kell náluk szabad téren be­mutatni, amit másutt nem lát­hat a közönség. Van ilyen kü­lönlegessége a városnak: a hu­szonöt esztendeig e falak kö­zött élő, s itt eltemetett nagy író, Gárdonyi Géza alkotása, az Egri csillagok. Ezt a regényt, melynek minden sorából Eger történelmi leve­gője árad, illő is, hogy méltó köntösben színpadra alkalmaz­va, itt adják elő. Az elgondolások szerint a re­gényt újból kellene dramati­zálni, a helyszínhez alkalmaz­kodva. És ez a helyszín nem akármilyen: az egri vár festői környéke adná a keretet, a vártető pedig a nézőtér és szín­pad helyét. Az Országos Mű­emlékvédelmi Felügyelőség már hozzájárult ahhoz, hogy itt adják elő az Egri csillago­kat. A színpad hármas tagolású lenne. Alul a régi, XII. század­beli székesegyház korfala vol­na a keret, középütt zajlana le a cselekmény, felette pedig a nagy felvonulásokat, tömeg­jeleneteket láthatnék. A terv­ből már annyi a reális valóság, hogy az egyik tervező vállalat megkapta a megbízást a szín­pad és a 2000 személyes tribün elkészítésére. A szabadtéri játékokon még két másik darab szerepelne. Szeretnének előadni egy Vid­­roczkiról, a helyi népromanti­ka hőséről szóló daljátékot, melynek szövegét Inn­ocent Vincze Ernő, zenéjét pedig Farkas Ferenc készítené el. Végül Heves megyei népi mo­tívumokra épült táncjátékot is bemutatnak majd a program szerint. A táncjáték meséjét Szölősi Gyula, a megyei nép­művelési csoport vezetője sa­ját gyűjtései alapján írta, ze­néjét Vaszy Viktor szerezte, A táncjáték címe: Kiskondás. A múlt hónap végén megyei értekezleten, országos szakem­berek bevonásával beszélték meg a legfontosabb kérdése­ket. Itt dőlt el az is, hogy a szép programot idén már nem lehet megvalósítani, inkább alapos előkészítés után jövőre, 1959-ben kezdik meg az egri szabadtéri játékokat. De akkor már azzal az igény­nyel, hogy ez évenként vissza­térő alkalom lesz — külföl­diek számára is — Eger szép­ségeinek, nevezetességeinek bemutatására. A Hazafias Nép­front megyei bizottsága úgy já­rul hozzá e tervekhez, hogy az Eger Vára Barátainak Köre bevonásával társadalmi mun­kára kéri fel a város és a me­gye lakosait, s tevékenyen részt vesz a szervezésben is. Társadalmi munkára egyéb­ként sok szükség lesz, mert ma még a vár meglehetősen el­hanyagolt állapotban van, a régebben abbahagyott ásatások folytatása nélkül nehezen el­képzelhető a szabadtéri játé­kok megrendezése. De Eger nemcsak a holnapra gondol. Már az idén nyáron is fontos kulturális események színhelye lesz e kedves, pati­nás város: az úgynevezett He­ves Megyei Napokat rendezik meg, júniustól egészen őszig. A sok esemény a IV. dalos ünneppel kezdődik június végén. Az első egri dalosünnep ötven évvel ezelőtt zajlott le, ennek a szép hagyománynak a folytatása lesz az idei, amelyre harminc észak-magyarországi és tíz más vidékről érkező kórust várnak. A dalos ünneppel egy időben sok kiállítást terveznek, köztük iparit, mezőgazdaságit, egészségügyit is. Nagyon érde­kesnek ígérkezik a Dobó Ist­ván múzeum terve: az ünnep­ségekre — ha lehetséges — nyilvánosság elé tárják a volt líceumi képtár anyagát, amely­ben nagyszerű művek, a többi közt XVI., XVII. századbeli németalföldi és olasz festők, Mednyánszki és Barabás Mik­lós képei várják a látogatókat Szeretnének egy török hódolt­ság korabeli kiállítást is ren­dezni, ehhez sok segítséget várnak az Iparművészeti Mú­zeumtól. A dalos ünnepség után jú­liusban, a Heves megyei népi zenekarok versenye következik, ahol a negyvenöt öntevékeny zenekarnak leg­alább egyharmadára számíta­nak. Ezt a megye tánczeneka­rainak, táncolóinak versengése követi majd és a Heves me­gyei naplókat az immár hagyo­mányossá vált nagyszabású if­júsági béketalálkozó fejezi be, a számítások szerint 20—25 000 részvevővel. Itt azután minden lesz, ami a fiatalságnak ked­ves: karnevál, felvonulás, ha­talmas bál. A Heves Megyei Napok nép­szerűsítésére a megyei tanács kisterjedelmű havi lapot sze­retne kiadni, sok hírrel a ké­szülődésről és a tervekről. ,S miközben már az idei ünnep­ségek előkészítésén dolgoznak, máris gyűjtik az elgondoláso­kat a jövő nyár nagy program­jára, az egri szabadtéri játé­kokra. Gábor István !!l!!llll!lll!lllllllllllll!ll!l!l!lll!!!!!!!!i!!!!!!llllllllllllll!!!!lli m Emwmm Fiatal karmesterek és egyebek Először vezényelte a Sevillai borbélyt *— Borbély Gyula. A Rossini-vígopera így még egy "borbéllyal­" gazdagodott, s ta­gadhatatlan, hogy a "névro­kon-- előnyös tulajdonságokkal mutatkozott be a karmesteri pulpitusnál. Rossini megvere­gethette volna a vállát: "Bra­vó, fiatalember, önnek tetszik az én muzsikám." Való­ban, Borbély Gyula szem­­mel léthatóan maga is él­vezte a frissen pezsgő Ros­­sini-zenét, s a saját örömeit árasztotta szét a közönségre. Figarót Reményi Sándor énekelte, Almaviva gróf szere­pében Külkey László először lépett színpadra. A többször már elismerően méltatott fia­tal tenorista Indiszpozícióval küzdött. Ettől függetlenül, az volt az érzésünk, hogy képessé­geit még meghaladó feladatra vállalkozott. De bőven kárpó­tolt Gyurkovics Mária villo­­góan bravúros Rosinája, és Székely Mihály nagyszerű Don Basciliója. A páratlan basszus orgánumot utoljára talán tíz éve hallhattuk ebben a remek buffo-szerepben; ért­hető volt az operalátogatók öröme a Székely—Don Basiló­val való viszontlátás — és Vi­szonthallás — miatt. * Tóth Péter számára ünnepi alkalom volt a Bolygó hollandi előadása: először vezényelt Wagnert az Operaházban. Kezdjük dicsérettel: kitűnően oldotta meg a Wagner-karmes­­ter feladatát. Ösztönösen ér­zi a stílust, megvan hozzá a képessége, hogy a nagy roman­tikus zenét szenvedélyes viha­raival és folytonos érzelmi hullámzáséval elevenen tudja tolmácsolni. Imponáló dinami­kája mellé egy-egy szabadab­ban kezelt, sodróbb stringendő is kívánkozik még. A zenekar jelentőségét nem méretezi túl, s­őtogyan is elkeltek a zeneka­ri hatások, mivel a színpad nem nyújtott túl sok élvezetet. Az értékesek közül csupán Simándy Józsefet emelhetjük ki. Hosszabb külföldi vendég­szereplésről hazatért kiváló te­­roristánk Erik szerepében szolgált rá a rokonszenvező tapsokra. Nem hallgathatjuk el, hogy Fodor János — aki Operaházunk egyik nagy erős­sége — ezúttal ugyancsak ki­ábrándítóan énekelte a Hol­landit. Kétségtelenül része volt ebben súlyos indiszponáltságá­­nak, de alighanem felkészület­lenségének is. Nem beugrás volt! S még egy szerény észrevé­telt. A február 13-i Wagner* évforduló napján, sem előtte, sem utána Való nap, nem sze­repelt Wagner az Operaház műsorrendjén. A feledékeny­­ség korrigálására pedig a 22-i Bolygó hollandi egyálta­lán nem volt alkalmas! (SZJ) A szinkron­stúdióban: szállnak a darvak A Pannónia Filmstúdió most készíti a "Szállnak a darvak" magyar hangját. Kis József nemzetközi Békedíjas rendező és az egész művészkollektíva, Császár Miklós hangmérnök, Valkó László rendező-asszisz­tens, Kamarás Anny gyártás­­vezető és Somló Éva drama­turg az igazi nagy művet meg­illető megrendüléssel végzik munkájukat éppen úgy, mint a színészek: Csernus Mariann, Bitskey Tibor, Buss Gyula, Mányai Lajos, Szirtes Ádám, Lászlóffy Kata. Mindegyikük rajong a filmért, lelkesek és spontán lelkiismeretességgel igyekeznek alaposan, minél tökéletesebben dolgozni. Somló Éva, a magyar szö­veg írója azt vallja: ez élete legkedvesebb filmje. Miért? Mert őszinte, emberi, pátosz­mentes és szűkszavú. Azt mondja: ezért volt könnyű — és egyben nehéz is a munká­ja. Ugyanúgy vélekedik Cser­nus Mariann is. — A legszebb film, amit láttam — mondja. — Szívbemarkol és megragad. Sőt, magával ragad. Termé­szetes, igaz emberi­ asszonyi életet ábrázol, hitelesen és valóságosan, egyszerű eszkö­zökkel, sőt, szinte eszköztele­­nül. Ezt elérni a legnehezebb, de talán a legszebb színészi feladat. A rendező azt mondja: — Ennek a filmnek a tar­talmát épp úgy nem lehet el­mondani, mint — mondjuk — Petőfi verse, a "Szeptember végén« tartalmát sem. Baná­lis lenne. Miért? Mert a "Szállnak a darvak« elejétől végig a film nyelvén beszél, csodálatos filmszerűséggel. Bravúros eszközökkel eleve­níti fel a némafilm ábrázolási módszereit, átformálva a hangosfilm lehetőségeire. A , maximumig fokozza ezzel a kifejezés erejét és érzelmi ha­tását. — A téma: a hűség. Éles konfliktussal fejti ki ezt, a hűtlenség ábrázolásával. Igazi tragédia — filmszerűen. Kis József ezután a rendezőt, Mihail Kalatozovot mutatja be. — Kitűnően ismeri a film­művészet — s benne az opera­tőr eszközeit és lehetőségeit. Eddigi filmjei már sejtették rendkívüli tehetségét. Ebben az alkotásában lenyűgöző ér­zelmi erő van. Lényegében Eizenstein és Pudovkin felfo­gásához tér vissza, az ő kife­jező eszközeiket alkalmazza hangosfilmen. — Az operatőr, Vruszevszkij régi munkatársa Kalatozovnak. Ma talán a legnagyobb szov­jet operatőr. Munkáját gon­dosság és technikai alaposság jellemzi. A színészek tökélete­sen beleillenek a műbe. T. Szamojlova — Veronika alakí­tója — színészcsalád sarja. Eb­ben az első főszerepében fe­lejthetetlen. — A "Szállnak a darvak" maradandó, felejthetetlen jele­netek sora, lenyűgöző és látvá­nyos, nem külsősége® értelem­ben és nem öncélúan. Mélyen és filmszerűen komponált jelene­tek szakadatlan sorozatával fokozza a hatásosságot a vég­sőkig — fejezi be Kis József rendező. Zay László Vera Jindrachova, a hazánk­ban tartózkodó csehszlovák ko­­loratúr-szoprán énekesnő feb­ruár 28-án este fél nyolc órai kezdettel előadói estet tart a Művészeti Szövetségek Házá­ban. Meghívók igényelhetők a Csehszlovák Kultúránál, Nép­­köztársaság útja 25. szám alatt. HAYDN: „ÉVSZAKOK a Zeneakadémián Az "Évszakok" előadásának telt háza azt mutatja, hogy oratórium esteknek állandó és lelkes közönségük van. A há­lás fogadtatás arról is tanús­kodik, hogy a Haydn-orató­­rium több mint másfél évszá­zad után még ma is szinte vál­tozatlan, közvetlen hatást tesz hallgatóságára. A 18. századi tradíció, amely életre hívta, a korszak érzelmi divatja, amelynek nyomát magáia viseli, elhal­vá­­nyodhatott azóta; maga a mű friss és eleven mindmáig. Plasztikus és festői ábrázoló készsége, egyszerű és közvet­len kifejezésmódja, amely erő­teljes s klasszikus egy­ensúlyú formákkal párosul, ma is meg­őrzi ható erejét. E szuggeszti­­vitás titka — a pályája tető­pontjára jutott mester művé­szi érettsége mellett — az a meggyőződés és öntudat, amely a 18. század diadalmas humanista világnézetéből fa­kad, s amely ma sem téveszti el hatását. Lelkesedés és lendület nem hiányzott az előadásból, ez fű­tötte az est egyik legfőbb sze­replőjének, a Budapesti Kó­rusnak, s az irányító karmes­ternek, Forrai Miklósnak munkáját. A darab nagyvona­lúsága így — ezt a közönség tetszése is igazolja — jól érvé­nyesült az előadásban; jórészt persze maga a kompozíció fel­építése is sugallja ezt a nagy­vonalúságot. Talán, ha árnya­latokban is pontosabban kidol­gozott lett volna az előadás — különösen ami itt-ott a zene­kari kíséretet illeti — még többet nyerhetett volna a kon­­cepció nagyvonalúsága. A szó­listák közül Gyurkovics Mária kiegyenlített kultúrával éne­kelte szólamát; Ilosfalvi Ró­bert hangjának természetes szépsége inkább a magas fek­vésekben érvényesült; Faragó András muzikális formáló készséggel — néhol talán kis­sé egyszínűen — énekelte sze­repét. A szólisták megváloga­­tása alapjában mégis szeren­csésnek bizonyult. Az est hangszeres közreműködője az Állami Hangversenyzenekar volt. (­ k. j.­­) . DR. HOMOKI NAGY ISTVÁN­­ÍJ SZÍNES FILMJE. ÁLLATREGÉNY # &imkawik­i BEMUTATÓ: MÁRCIUS 6 1

Next