Magyar Nemzet, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-02 / 206. szám

ami­­ Magyar Nemzet . A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA­­­ I Hatvanezer ember vett részt a népfront nyíregyházi nagygyűlésén Marodon György Szabolcs-Szatmárban Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hammi­n­­is­zt­er és Sándor Jó­zsef, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja szombaton és v­asárnap látogatást tett Sza­­bolcs-Szatmár megyében. Nyir­­ágy­házán megbeszélést folytat­tak a megyei, városi és járási vezetőkkel, délután pedig Má­­tészalkán nagygyűlésen talál­koztak Szatmár népével. A nagygyűlésen — amelyen több­tízezren vettek részt —, Ma­rosán György beszédet mon­dott. Vasárnap a Hazafias Nép­front Nyíregyházán, a Búza téren rendezett nagygyűlést. A találkozóra a megye minden részéből a menetrendszerű já­ratokon kívül kolönvonatok, autóbuszok, fellobogózott gép­kocsik hozták a vendégeket. Reggel fél T0-re, a szépen fel­díszített hatalmas térre csak­nem 60 000-en gyűltek egybe. Nagy tar® fogadta Marosán Györgyöt és Sándor Józsefet, amiben­ megjelentek a dísztri­bünön, ahol ott voltak már a megyei párt, tanács, Hazafias Népfront és más tömegszerve­zetek, az üzemek, hivatalok és termelőszövetkezetek képvise­lői. Marosán György beszédében tájékozta­tta a megye dolgozóit a bel- és külpolitika legidősze­rűbb kérdéseiről. Beszédét többször szakította félbe a lel­kes éljenzés és taps. Nagy tet­széssel fogadott előadása után az üzemek, állami gazdaságok, mezőgazdasági és kisipari ter­melőszövetkezetek, tömegszer­vezetek küldöttei ajándékokkal kedveskedtek neki. A nagygyűlés utáni Marosán György ég kísérete ellátogatott a sóstóhegyi Virágzó Föld Tsz-be, ahol elbeszélgetett a tízéves szövetkezet tagjaival. " ■ - I" IMM s A Nemzeti Bank fokozottabban ellenőrzi a hitelek felhasználását A Magyar Nemzeti Bank elnöke "e társadalmi tulajdon védelméről "A Magyar Nemzeti Bank, a Központi Népi Ellenőrzési Bi­zottság, az Igazságügyminisz­­térium, a Pénzügyminiszté­rium, a bíróságok, az ügyész­ségek és a rendőrfőkapitány­ság küldöttei a Magyar Nem­zeti Bankban megbeszélték a társadalmi tulajdon védelmé­nek időszerű kérdéseit. A leg­újabb tapasztalatokat Szántó Dénes, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ismertette — Hároméves tervünk telje­sítésének egyik biztosítéka — mondotta — a takarékosságról szóló kormányhatározat végre­hajtása. A népi ellenőrzés szerve­zett megalakulása óta, ha­tékony segítséget jelent a pazarlás elleni harcban. Kielégítően fejlődik a népi ellenőrzési szervek és a bankhálózat együttműkö­dése,a­min A társadalmi tulajdon megsértésének okait elsősorban az ellenőrzés lazaságában kell keresni — mondotta. — Gya­kori a meg nem fontolt beru­házás, a raktárra történő ter­melés. Károk származnak a mérleg- és tervhamisításokból, a helytelen bér- és létszám­­gazdálkodásból. — Az elmúlt időszakban számos ipari üzem túlzott biz­tonságra törekedve, indokolat­lanul növelte anyagkészletét. Bár a bányászati és a villa­mosenergiaipari üzemeknél már hathatós intézkedéseket tettek a túlzott készletezés megszüntetésére, a vegyipari üzemekben még mindig igen nagyok a készletek és ennek indokolása is elfogadhatatlan. Több szakmában számottevően nőttek a szénkészletek.­­ A kereskedelemben a tár­sadalmi tulajdon elleni vissza­élések egyik kifejezője a leltár­eltérés. A Belkereskedelmi Mi­nisztérium nagy- és kiskeres­kedelmi vállalatainál 1957-ben 37,8 millió forint leltárhiányt és 143 millió forint leltártöbb­letet találtunk. A leltártöbblet is vitathatatlanul visszaélése­ket takar. Ilyen­ visszásságok esetén a vállalatok általában ki­vizsgálják az ügyet, a pél­damutató szigorú felelős­sé­gr­evő nap azonban gyak­ran elmarad. — A felvásárlásnál is nagy a visszaélések veszélye. Az áruk osztályozásánál gyakori a le-, illetve a felminősítés. A felvásárló nemegyszer leminő­sített áron vásárol, de a vételi jegyein a tényleges minőséget tünteti fel és a különbözetet megtartja. — A termelőszövetkezetek­nél végzett vizsgálataink egy­öntetű tapasztalata az volt — folytatta —, hogy az ellenfor­radalom jelentős károkat oko­zott a számviteli és pénzgaz­­d­ákodási fegyelemben. — A kisipari szövetkezetek gazdálkodásának vizsgálata­kor több esetben a magán­­szektor túlzott méretű igény­­bevételét állapították meg. A Budapesti Lakás- és Üzlet­­építő KSZ 1957. februártól szeptemberig 770 000 forintot fizetett ki magániparosoknak. Egyes kisipari szövetkezetek, amelyek bútorok előállításá­val foglalkoznak, a bútort ma­gánkisiparosoknak adták el, akik kisebb átalakítás utáni lényegese­n magasabb áron adták azt tovább. A gyengén vagy veszte­ségesen működő kisipari szövetkezeteknél általában azt tapasztaltuk, hogy igen hiányos a belső ellenőrzés és kevés támogatást kap­nak a középirányító szer­vektől. Gyakori jelenség az is, hogy magánk­isiparos­ok a társa­dalmi tulajdon sérelmére eltu­lajdonított anyagokból dol­goznak.­­ A Magyar Nemzeti Bank most már megfelelő eszközök­kel rendelkezik ahhoz, hogy a visszaéléseket megakadályoz­za. Indokolt esetben felmond­juk a hitelt, magasabb kama­tot írunk elő, vagy felhívjuk­­az illető vállalat felügyeleti szervét a tapasztalt hibákra. A bank ezentúl még fokozot­tabban teljesíti ellenőrző fel­adatát. Képviselőcsoportü­lés a termelőszövetkezetben A Vas megyei képviselőcso­port vasárnap a megye egyik legjobban gazdálkodó termelő­szövetkezetébe, a gércei Vörös Csillag Tsz-be látogatott, s ott tartotta ülését. A képviselők és a tsz-tagok találkozóján Máthé Sándor, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője tájékoztatta a megjelenteket a 3004-es kor­mányhatározat végrehajtásá­nál. A többi között elmondotta, hogy a tsz-ek nagyobb ter­mést takarítottak be, mint az egyéniek. Gabonából például kettő-négy mázsával több ter­mett holdanként a tsz-ek táb­láin, mint a kisüzemi lég­mű­viért egyéni parcellákon. Az ENSZ főtitkára világméretű együttműködést sürget az atomenergia békés felhasználására A külpolitikai helyzet I HRUSCSOV NYILATKOZATA az atomfegyverkísérletek -*-• beszüntetéséről a világsajtó érdeklődésének középpontjá­ban áll. A lapok általában Hruscsov nyilatkozatának azt a részét hangsúlyozzák, amelyben bejelenti, hogy a szovjet kormány kész tárgyalásokat kezdeni október 31-én az atomfegyverkísér­letek beszüntetéséről. A kínai sajtó részletesen kommentálja ezzel kapcsolatban az Egyesült Államok és Anglia kormányá­nak azt a kijelentését, hogy hajlandó egy évre beszüntetni a kísérleteket. A cikkek rámutatnak arra: a két nyugati nagy­hatalomnak ezek a kijelentései nem azt mutatják, hogy az amerikai és az angol kormány követni akarja a Szovjetunió példáját, hanem különböző kifogásokkal térnek ki a Szovjet­unióhoz hasonló kötelezettségek vállalása elől. A lengyel Zycie Warszawy szerint elérkezett az ideje az atom- és hidrogénfegy­verkísérletek végérvényes beszüntetésének s a tárgyalások célja­­sem lehet más. A demokratikus és szocialista sajtó megállapításaiból ki­tűnik, hogy a békeszerető tömegek és a békepolitikát folytató államférfiak örömmel és megelégedéssel fogadták a szovjet kormányfő bejelentéseit. Az As Saa­m damaszkuszi lap felhívja az ENSZ közgyűlésének küszöbönálló ülésszakát­, hogy "hallassa döntő szavát az atomfegyverkísérletek beszüntetése mellett­. A Mamid japán lap kommentárja Hruscsovnak arra a kijelen­tésére utal, amely szerint a tárgyalások célja olyan egyezmény megkötése kell legyen, amely végérvényesen és minden állam számára megtiltja az atomfegyverekkel végzett kísérleteket. Az indiai Statesman hangsúlyozza: Eisenhower az atomfegyver­kísérleteket csak egy esztendőre hajlandó felfüggeszteni, a szovjet kormány viszont azt akarja, hogy a kísérleteket min­den országra nézve kötelezően és végérvényesen tiltsák meg. Angol hivatalos körök és a‘­an?"?! sajtó örömmel üdvözli a szovjet választ, amely elfogadja Angliának és az Egyesült Államoknak azt az ajánlatát, hogy kezdjenek tárgyalásokat a nukleáris kísérletek megszüntetéséről. A lapok kiemelik azt a nagyon kedvező benyomást, amelyet az Egyesült Államokban tett a Szovjetunió pozitív álláspontja. Amint a Times washingtoni tudósítója írja, a Fehér Ház szóvivője szerint Eisenhower reméli, hogy a tárgyalások gya­korlati megegyezést fognak eredményezni a három ország kö­zött. A Daily Telegraph vezércikke szerint a lehető legbiztatóbb­nak kell minősíteni azt a tényt, hogy Hruscsov kifejezetten jóváhagyta a tudósok genfi értekezletének az atomkísérletek ellenőrzésére vonatkozó részletes javaslatait.­­ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK TÁVOL-KELETI PROVOKÁ­CIÓS LÉPÉSEIT kommentálja Szemleíró a Pravdában. Ha­tározottan leszögezi, hogy az amerikai agresszív erők kihívó cselekedetei szükségképpen határozott visszavágásban részesül­nek a Kínai Népköztársaság részéről. "Egyenesen meg kell mondani — hangzik a cikk —, itt az ideje, hogy az amerikai imperialisták ne éljenek vissza tovább a kínai nép türelmével. Itt az ideje, hogy megszüntessék Tajvan megszállását, hiszen ez a sziget a kínai terület elszakíthatatlan része, amely az ame­rikai agresszív erők lépései folytán a Kínai Népköztársaság el­leni állandó provokációk forrása lett. Tajvan és az összes Kí­nához tartozó partmenti szigetek felszabadítása a kínai nép belügye.­ A lap a továbbiakban nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a Kínai Népköztársaság nem áll egyedül, s aki ma a kínai nép megtámadásával fenyegetődzik, az a Szovjetuniót is fenyegeti. Figyelmeztet végül a cikk, hogy az Egyesült Álla­mok bármilyen távol-keleti agressziója elkerülhetetlenül ez egész nemzetközi helyzet kiéleződését vonja maga után. Ezt hangsúlyozza Hirano professzor, a japán békebizottság főtitkára is, aki a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatá­ban figyelmeztet, hogy már régóta folytak az előkészületek a mostani távol-keleti konfliktus kirobbantására. A professzor szerint új agresszív csoportosulás van kialakulóban, amely Japánt, Dél-Koreát és Tajvant foglalná magában. Az angol Manchester Guardian ismételten amellett száll síkra, hogy a csang kajsekisták "csöndben húzódjanak vissza" a partmenti szigetekről. Ez a véleménye egyébként Morse amerikai demok­rata szenátornak is, aki kijelentette: "Nem szabad, hogy Csang Kaj-sek amerikai fiatalokat küldjön meghalni a kínai partok­hoz közel fekvő sziklákra, csak azért, mert ő ezeket erődít­ménnyé építette ki.« Hammarskjöld beszéde a genfi atomkonferencián Genfből jelenti az AP. Hat­vanhat nemzet körülbelül 3000 küldöttje nagy érdeklődéssel hallgatta végig Hammarskjöld ENSZ-főtitkár megnyíló beszé­dét az atomenergia békés fel­használásával foglalkozó II. nemzetközi konferencián. A főtitkár világméretű együttműködést sürgetett az atomenergia békés felhasználá­sában s rámutatott arra, hogy az­ atomenergetika fejlődésé­nek számos területe nemzetkö­zi megegyezést tesz szükséges­sé, így az egész világra kiter­jedő szabványokat kell elfo­gadni az atomerőművek és fi­nomító üzemek biztonsága ér­dekében. Az ENSZ-főtitkár fel­szólította az egybegyűlt tudó­sokat, hogy "értékeljék reális módon" a világ energiaproblé­májának megoldását az atom­fúzió segítségével. "A gazdasá­gos atomerőművek megterem­tésével kapcsolatos problémák — véleményem szerint — bizo­nyos szempontból ma nagyob­bak, mint három évvel ezelőtt­ — állapította meg Ham­marskjöld. Utána érintette azt a kérdést, milyen fontos a kis nemzetek számára annak isme­rete, hogy mely problémák foglalják el a főhelyet Hammarskjöld a továbbiak­ban hangsúlyozta­, hogy milyen fontos az egyes országok kutai. tásai körül kialakított titkoló­ í­rás fokozatos megszüntetése. Ezután Francis Perrin, a­z Moszkvából jelenti a TASZSZ. A Szovjetunió külügyminiszté­riuma augusztus 30-án jegyzé­ket juttatott el az Egyesült Ál­lamok moszkvai nagykövetsé­géhez. Eszerint a Szovjetunió kormánya kész 1958. október 31-én az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselőivel együtt tárgyalásokat kezdeni olyan egyezmény megkötésé­ről, amely egyszer s mindenkor­­ra megszüntetné az atom- és hidrogénfegyverkísérleteket, s a kísérletek megszüntetésének megfelelő ellenőrzését biztosí­taná. Mint a jegyzék rámutat, a szovjet kormány véleménye szerint ilyen tárgyalások meg­Londonból jelenti a TASZSZ. A Brit­ Szakszervezetek Szö­vetségének Főtanácsa felhívás­sal fordult a kormányhoz, hogy haladéktalanul mondjon le az október 31-ét megelőző idő­szakban a Karácsony-szigete­ken tervezett nukleáris fegy­verkísérletekről. A főtanács francia atomenergia-főbiztos, a konferencia elnöke mondott beszédet, tartására a legalkalmasabb hely Genf lenne. A tárgyalá­sok elnyújtásának megakadá­lyozására a szovjet kormány javasolja, hogy időtartamukat már előzőleg korlátozzák. A szovjet kormány a maga ré­széről két-háromhetes időtar­tamot javasol. A jegyzékhez mellékelve el­juttatták az Egyesült Államok nagykövetségéhez Hruscsov nyilatkozatának a szovjet la­pokban augusztus 30-án megje­lent szövegét, amely ismerteti a szovjet kormány álláspontját az Eisenhower elnök augusztus 22-i nyilatkozatában foglalt kérdésekben, arra is felszólítja a kormányt, hogy az általános leszerelés kérdésétől függetlenül tárgyal­jon a kísérletek megszünteté­séről, mégpedig ne csak egy évre, mint az angol kormány javasoltja, hanem a hosszabb időszakra­­. Szovjet jegyzék az Egyesült Államokhoz A bri szakszervezeti tolanács felhívása az angol kormányhoz: Haladéktalanul szüntessék be a nukleáris fegyverkísérleteket Az Egyesült Államok és Anglia még október vég­e előtt függessze fel nukleáris kísérleteit A japán kü­lfigyminiszer nyilatkozata Tokióból jelenti az AFP. Fuzsijama japán külügymi­niszter követelte, hogy az Egyesült Államok és Anglia még október vége előtt füg­gessze fel nukleáris kísérle­teit. Fuzsijama ezt a kijelen­tését a pápán visonalban tet­te, válaszul arra az angol— amerikai elhatározásra, amely szerint a két ország ez év ok­tóber 31-től kezdve felfüggesz­ti kísérleteit. A vietnami miniszterelnökhelyettes a tajvani feszültség okairól Hanoiból jelenti az Új Kína. Truong Chinh, vietnami mi­niszterelnökhelyettes kijelen­tette, hogy a tajvani feszültsé­get az Egyesült Államok im­perialista körei okozták. A mi­niszterelnökhelyettes hangoz­tatta, az amerikai imperialis­ták támogatták a Csank Kaj­­sek-klikket abban, hogy provo­kációkra használja fel Kimoj és Macu szigeti támaszpontjait. »­Kimoj és Macu, éppúgy, mint Tajvan, Kínához tartozik. A két sziget felszabadítása Kína belügye.* A Vietnami Demok­ratikus Köztársaság kormánya és népe lelkesen támogatja a Kínai Népköztársaság kormá­nyának határozott intézkedé­seit, amelyeket az amerikai imperialisták és a Csang Kaj­­sek-banda kihívásai ellen ho­zott. Ugyanakkor a vietnami kormány és nép követeli, hogy az amerikai imperialisták hagyják el Dél-Vietnamot, von­ják ki csapataikat Dél-Koreá­­ból, az angol és az amerikai csapatok hagyják el Jordániát, illetve Libanont. "Szilárdan hisszük, hogy a 600 milliós testvéri kínai nép, amely a békeszerető ázsiai né­pek és az egész békeszerető vi­lág rokonszenvét és hatalmas támogatását élvezi, győzedel­meskedni fog igazságos küzdel­mében és visszaszerzi területé­nek valamennyi részét. Szilárd meggyőződésünk az is, hogy Vietnam és Korea ismét egy­séges lesz és az arab népek is felszabadulnak* — mondotta a vietnami miniszterelnökhelyet­­tes. Kijárási tilalom és nagyarányú­­ letartóztatások Tajvanon Pek­ingből jelenti az Új Kí­na. A Csang Kaj-sek-klikk az Egyesült Államok tajvani ka­tonai parancsnokságának uta­sítására szombaton virradóra kijárási tilalmat rendelt el Taj­van különböző városaiban és ugyanekkor nagyarányú letar­tóztatásokat hajtott végre. Csang Kaj-sek katonái, csendőrei és rendőrei lezárták az utcákat, igazoltatták és megmotozták a járókelőket. Sok házba betörve, álmukból riasztották fel az embereket és a lakasokat átkutatták. Tajpeji jelentés szerint csak magában Tajpejben 700 em­bert tartóztattak le, mint "gyanús elemeket", ezek közül számosat súlyosan bántalmaz­ni. Mint a Reuter jelenti, Mc­­Carty vezérőrnagy, az ameri­kai 12. légier­ő parancsnoka be­jelentette, hogy a parancsnok­sága alatt álló egységekből a hangsebességnél gyorsabb lök­­hajtásos gépek sietnek most Formozára, az ott állomásozó amerikai egységek megerősíté­sére. A vezérőrnagy nyilatko­zatát felolvasó tájékoztatási tiszt kijelentette: a koreai há­ború óta most történik első íz­ben, hogy a 12. légierőhöz tar­tozó repülőgép­eket, küldtek a Távol-Keletre. Az Al Ahram egyiptomi lap Port Said-i jelentése szerint angol csap­a­tszállító hajó ha­ladt át pénteken a Szuezi­­csatornán. A hajó 2000 angol katonát szállított Ciprusról a Tainjfc-Katenre.

Next