Magyar Nemzet, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-19 / 221. szám
Madar Nemzet ■Péntek, 1958. szeptember 19. LE * » KÖNYVESPOLC*-sal mimmiimiimiinimimiimmiiiHimmiimiiniiniiiwiimniHnimer Bán Imre: APÁCZAI CSERE JÁNOSRÉGI BÁSTYÁK, Bán Imre. — akinek Apáczai Csere János című hatszáz oldalas munkája most jelent meg a Sőtér István szerkesztette Irodalomtörténeti Könyvtár második köteteként (Akadémiai Kiadó kiadása) — az irodalomtörténetíró oldaláról közeledik Apáczai Csere János alakjához és életművéhez. Abból indul ki, hogy irodalomtörténetírásunk eddig indokolatlanul és érthetetlenül mellőzte Apáczai Csere János igazi jelentőségének meghatározását és a Magyar Encyclopaedia beható elemzését. Alig akadt olyan irodalomtudósunk, aki lelkiismeretesen foglalkozott volna Apáczai Csere Jánossal, mint íróval; aki időt és fáradságot szentelt volna műveinek modern stíluskritikai vizsgálatára; aki irodalomtörténészként összegezte volna az íróról, a filozófusról, a pedagógusról és a természettudósról szóló szakvéleményeket. Bán Imre azzal az elhatározással dolgozott öt éven át könyvén, hogy meg akarja teremteni a régóta esedékes "irodalomtörténeti szintézist". Az az érzésünk, hogy Bán Imre nagyon értékes és nagy elismerést érdemlő munkát végzett, s műve az Irodalomtörténeti Könyvtár kimagasló értékei között kaphat majd helyet, de — az *■irodalomtörténeti szintézist* nem tudta megteremteni, legfeljebb nagy mértékben elősegítette annak későbbi megvalósítását! Hibának tartjuk, hogy a könyv túlságosan mozaikszerű és itt is, ott is a részletek útvesztőibe téved. Bizonyos, hogy a szaktudósok ilyenkor is sokat profitálhatnak, de a laikus olvasók, bármennyire műveltek, nem látják meg a fától az erdőt! Hiányoljuk továbbá, hogy a szerző nem fordított elég gondot tudományos művének művészi kompozíciójára és művészi megírására. Ennek az lett a következménye, hogy műve, sajnos, nem elég ►•olvasmányos*. Bán Imre meggyőzően mutatja meg, hogy a Magyar Encyclopaedia azok közé az irodalmi eszközzel megírt tudományos könyvek közé tartozik, amelyektől egyenes út vezetett a francia polgári forradalom teoretikusának korszakalkotó művéig, a Rousseau-féle Társadalmi szerződésig. Ugyanakkor ez a döntő pillanatban kiadott Magyar Encyclopaedia — bár nem gyakorolt jelentőségének megfelelően közvetlen hatást — modern értelemben vett értekező prózánk kialakulásának egyik legfontosabb eseménye! A finom stílusanalízis egyik különösen megkapó részlete, amikor Bán Imre összehasonlítja Apáczai Csere János nyelvezetét egyfelől Pázmány Péter, másfelől Alvinczi Péter, Medgyesi Pál, Geleji Katona István és Diószegi Bónis Mátyás nyelvezetével. Hangoztatja, hogy Pázmány remek prózája sok tekintetben felülmúlja Apáczaiét, de a Magyar Encyclopaedia megalkotója többre és nehezebbre vállalkozott, mint a harcoskedvű esztergomi bíboros. »Pázmány ragyogó nyelvművészete megmarad a falusi nemes szemléleteinek körében, Apáczai pedig tankönyvével a haladó tudományosság eredményeinek akar polgárjogot szerezni magyar nyelven. Nem éri el Apáczai Csere János a protestáns hitvitázók egy részének erejét, bőségét és fordulatosságát sem, de ezek végeredményben szinte semmivel sem tértek le a protestáns egyházi stílushagyomány alaposan kitaposott országútjáról, a Magyar Encyclopaedia viszont új ösvényt akart vágni.* Nem feledhetjük el, hogy a Magyar Encyclopaedia megteremtője nem kisebb feladatra vállalkozott, mint a modern polgári tudományosság »fogalomkészletének* és ► szókészletének* kialakítására. Sokkal többet tett tehát, mint azok, akik — pedig ez is elég jelentékeny tett! — csupán azzal szereztek érdemet, hogy — a latin helyett — magyar nyelven közvetítették külföldről hazánkba a kor eszméit és tudományát. Érdekes Bán Imre művének az a zárófejezete is, amely a Magyar Encyclopaedia „utóéletével foglalkozik, és amelyben helyet kapott az is, hogy miképp értékelték Apáczai életművét az utóbbi évtizedek magyar írói. Bán Imre szembeszáll Németh László drámájának azzal a beállításával. Három nemzedék költészetét foglalja össze ez a kivételesen szép kiállítású kötet, melyet Dobossy László állított össze, és melynek illusztrációi is (Picasso, Braque, Láger, Toulouse, Dufy stb.) az új francia költészet formanyelvének megértését szolgálják. Műfordítói vállalkozásnak meg éppen kiemelkedő ez az antológia: Képes Géza, Rónay György, Weöres Sándor, Sípos Gyula, Justus Pál, Jékely Zoltán, Somlyó György, Rába György, Károlyi Amy, Kálnoky László, Jankovich Ferenc, valamint Illyés Gyula és Szabó Lőrinc — a kortársi magyar költészet eszközeihez idomítják ezt a formanyelvet, s ezzel egy új kifejezési művészet forrásait nyitják meg líránk számára. A századforduló tájékán kezdődik az a költői fejlődés, mely az új francia líra képeit és módszereit kialakítja. Supervielle első verseit, André Breton lírájának egy részét, a fiatal Eluard-t és Aragon-t, de még a számunkra csak most felfedezett Saint-John Persé-et is Mallarmé és Valéry kezdeményezésének folytatóiként látjuk még. De a legfiatalabb költők, a húszas években született nemzedék, mely a szimbolizmus és a szürrealizmus tanulságait is magába szívta, egy új, tisztultabb — ha akarjuk,klaszszikusabb* — eszményt követ már. Charles Dobzynski, a kötet legfiatalabb költője, aki Apollinaire és a szürrealizmus vívmányait egybeolvasztja ezzel a tisztuló, kivilágosodó költői nyelvvel, valóságos új ars poeticát fejt ki, Nezvalnak szóló verses levelében: Nem új kaland ma már, ami felfoghatatlan A szürrealizmus ott van a kirakatban Az én ifjúságom szemében ez halott Keressünk kincseket más égtájak alatt. Dobzynski itt Nezvalra hivatkozik, kinek a*eszmék harcában új utat Irányító radarként egész néped mutat* —s lírájában a szocializmus eszméi megférnek a formabontó korszak kifejezési vívmányaival. Ez a formabontás ma már befejeződött; a kötet költői közül Cocteau még éppúgy felmutatja tanulságait, mint Queneau vagy Desnos. De a tisztulás, a formai klaszszicizálódás törekvései már jó korán megkezdődnek a francia lírában, azoknál a fiataloknál, akik a Verlaine— hogy Apáczai nemcsak egészségileg omlott össze, hanem emberileg és tudományosan iselnyomorodott* volna. Ez a nézet Szily Kálmán pozitivista szemléletének örökségeként befolyásolta helytelen irányban a drámaírót. Sós Endre Rimbaud-korszak mögé nyúlnak vissza mintáikért. Patrice de la Tour du Pin lírája például csaknem •►konzervatívnak* hat az útkeresés vad, sokat kockáztató kísérletei mellett De gyengédsége, bensősége, szemlélődő révülete és érzéki színessége egy újfajta belső monológ születésére figyelmeztet. Ez a monológ a harmincas évek tudatát, nosztalgiáit és szorongásait világosabban fejezi ki, mint az idősebbek lírája. Ugyanily visszatérést mutat a hagyományhoz Pierre Emmanuel is, de inkább csak a formákban, mert a hitleri korszak szörnyűségei nála mintegy átmenetileg nyitották meg a konkrét mondanivaló forrásait: az ő igazi hona az elvontság marad, a metafizika és az álom határmezsgyéje. A második világháború után a francia lírán éppúgy uralkodóvá válik a metafizikai-filozófiai hangnem és magatartás, miként a prózán is. Túlságosan absztrakt, túl kevéssé érzékletes formanyelv válik uralkodóvá a regényekben és a költeményekben. Aragon és Eluard költészetének új, szocialista korszaka mentes csak ettől a jelenségtől, s kétségtelenül világnézeti okok mozdítják elő náluk az egészséges lírai fejlődést. Az elvontság felé haladó francia költészetben kívülük még csak a néger költőiség olyan megszólaltétól jeleznek helyes és mégis fölfedező utakat, aminek Senghor, vagy Damas. Ősi, barbár pompa és képzelet termékenyíti meg náluk a túlságosan intellektuálissá váló francia lírát: egy távoli, talányos világ poézise az ő művükben valamely újszerű, éppen nem egzotikus, hanem inkább egyetemes igényű humanizmus költészetét alakítja ki. De beleárad az új francia lírába a dal, a népi chanson sugallata is: Prévert lírájában az ötlet, az életkép, a tréfás paradoxon, s a párizsi mindennapok valósága áll szemben a kortársi elvontságokkal. Az új francia líra költői nyelve, mostani, letisztuló, s a valóban lényegesre irányuló törekvéseivel a haladás, a béke, az új társadalom igényének kifejezésére vált alkalmassá. Eluard és Aragon költészete éppúgy bizonyítja ezt, mint a fiatal Dobzynskié. A magyar líra bizonnyal meríteni fog e formanyelvből, melyben egy új költői korszak eredményei sűrűsödnek össze. (Magvető Kiadó.) Sőtér István MAI FRANCIA KÖLTŐK ■BsasaaaamBaM Riportfilm a béke elleni aknamunkáról A Budapest Filmstúdió a heti híradó különkiadásában megörökítette azt a sajtókonferenciát, amelyen Gyáros László, a kormány szóvivője ismertette a budapesti amerikai követség hazánkat és békénket veszélyeztető aknamunkáját. A felvevőgép lencséje sorra szemügyre veszi a figyelő, jegyzeteket készítő újságírókat, a hazaiakat, a baráti sajtó képviselőit és a nyugati lapok és hírügynökségek fagyos arcú tudósítóit. Az ő kezükben alig láttunk papirost és tollat, csak a szemük figyelt s az ajkuk rendült meg egyszer-egyszer. Közben a szónoki emelvényen a kormány szóvivője olvassa a tényeket feltáró, kémtevékenységet leleplező adatokat. A szónok képe eltűnik, a hangja hallatszik, a kép pedig azokat mutatja, akik e nagyszabású kém- és izgató tevékenység mögött állnak. S a szó kíséretéül látjuk a technikai eszközöket, a karórába szerelt mikrofont, zsebmagnetofont, a miniatűr filmfelvevőt. Megdöbbentően emlékezetes a filmnek az a technikailag is ügyesen megoldott montázs-sorozata, amely az Egyesült Államoknak az egész világra kiterjedő, imperialista háborúval fenyegető katonai és kémtevékenységét idézi fel, eredeti riportfelvételekből öszszeállítva. Nincs is szükség a riportfilm kissé megszokottnak tűnő keretére, népünk pezsgő, munkás életét ábrázoló, gyerekek mosolyát mutató képekre, hogy a néző meggyőződjék róla: ezek az erők, a diplomata-munka leple mögé rejtőző, békénk ellen áskálódó kémek mindnyájunk ellenségei, az ellenük vívott küzdelem, hazafiság. A Kulturny Zivot, a Szlovák Írók Szövetségének lapja közli Dienes András Petőfikutató cikkét, amelyben nemrégiben tett szlovákiai tanulmányútja eredményét ismerteti. Dienes, amint azt a Magyar Nemzetben megjelent cikkében ismertette, az egykori Túróc megyei Necpál község anyakönyvében megtalálta Petőfi anyjának, Hruz Máriának és az egész Hruzcsaládnak három nemzedékre visszamenő anyakönyvi bejegyzéseit it diaxaljöri vásztárbaji Vidéki útjaim során megint meglátogattam kedves városomat, és ugyan mely város volna ez, ha nem Eger? Isten tudja, mi köt engem annyira ehhez a vén városhoz '■— mert hiszen, ha történelmi emlékű várfalakról beszélünk netalán, hát itt van Buda, nézhetem ezt napestig és méghozzá kevesebb költséggel. Ezeket a várfalakat is mászták elégszer mindenfajta hősök; ami pedig a híres bort illeti (amivel e Heves megyei város iránti különös rokonszenvemet egyesek esetleg meggyanúsítanák), hát ihatom én elégsegri a bort a budapesti vendéglőkben is. Nem kell ahhoz Egerbe menni, ahol nem kevésbé olyanokat lehet inni (egyes vendéglátókban), hogy, ha Dobó evvel itatta volna a kritikus pillanatokban hőseit, hát — ha egyébként nem buzdította volna őket a dicső ügy — ezektől a boroktól ugyan nem nagyon lelkesültek volna. No, mindegy, a város varázsa visszavont, e jobbára műemlék barokk és renaissance házak közé; az utcákon pompázó virágok körébe, amelyek talán sehol sem olyan színesek, mint itten; abba a kifejezhetetlen, mégiscsak egyedülálló történelmi áramkörbe, ahol, ha a mecset vas körerkélyén hirtelen feltűnne a roppant turbánú müezzin, talán nem is csodálkoznánk, és ahol az ímficamító, ha nem is éppen ►► macska*, de oroszlánköveken, mintha még Balassi Bálint uram lova patáinak pengését hallanám. Mert: -Vitézek, mi lehet szebb dolog a végeknél* — és mintha Eger mégiscsak végvára volna valaminek, ami elzsongató romantika, pihentető ódonság, emlék, meg mit tudom én: elég, hogy egy év után, vándorlásaim során, ide zarándokoltam újra és így elmondok evvel kapcsolatban egyetmást.. Idegenforgalom és férőhely. Ez a legelső, ami eszembe ötlik, és amit eszembe ötöltetnek a körülmények mindjárt, ebben a Dobóval és Gárdonyival, a szőlőhegyi Bacchussal és a pompás gyógyvizek nereidáival büszkélkedő városban. E városba csábítják a vendéget és joggal gyűlik az idegen, a magyar és külföldi, és a városnak még mindig egy szállodája van, valami turista férőhelyen kívül! így aztán jön a magánszállás, ha ugyanaz is akad, és ha akad, annak sokféle körülménye... E sorok íróját például a szálloda egyik derék és igen készséges embere kiszállásolta egyik magánházhoz; e sorok jámbor írója letelepedett és kipakolt; eme aktusa után a háziasszony, egy közben betoppant platinaszínű hölgy jelenlététől hirtelen dobói bástyás magaslatokba lendülve, kijelentette, hogy (amire szegény utas pihennivágyóan kérte), a telefont éjszakára nem viszi ki, (hogy képzeli!* — vágott bele a platina hölgy), ő fenntartja a jogot, hogy akkor ugráljon ki s be a kiadott szobába, elvégre is az övé az, amikor neki tetszik. Ha pedig a lakónak nem tetszik, fizessen azonnal ötven forintot, a napi házbér fejében, és menjen. Nos, szegény lakójelölt a város vendéglátó viszonyait mélabúsan végiggondolva, kifizette az ötven forintot és elment. Elment bolyongani hajlék után, a többi bolyongóval, akik idejöttek, a jóhiszemű és derék propagandától fellelkesítve .. . Hát ezen a férőhelyhiányon segíteni kellene mégis valahogy! A látogató egyre több, a szálloda nem gyarapodik, és a helyzet e téren egyre ríostohább. Evvel aztán el is mondtam minden kedvezőtlent, amit mondhattam erről a városról, amely úgy ragyog, pírlik, sürög és él, egyre erőteljesebben él, a szép szeptemberi nyárutó szakában. Anti viszont maradéktalan öröm. Maradéktalan öröm a város kulturális életének fejlődése. Ennek a fejlődésnek egyik fő központja a Népújság. Eme újság köré csoportosulnak a város és a megye írói, költői, publicistái. A csütörtöki és vasárnapi irodalmi melléklet gyűjti, szelektálja, lelkesíti, levegőhöz juttatja az írókat. Tavaly, éppen egy éve, beszélgettem velük először; már egytől egyig túl voltak 1956 őszének (a mi budapesti íróinkban oly szomorú zenebonát, zűrzavart és fejvesztettséget keltett) hatásán. Itt ülnek körülöttem: Gyurkó Géza, a társaság lelke, Herbst Ferenc, Fazekas István, Pap Miklós és a többiek. — bocsánat ezért az utálatostöbbiek* szóért, de nem futja a papirosból mind megemlíteni — és elmondják a terveket. Megtudom, hogy az egri írócsoport Irodalmi Színpad-ot alakított, az Eger városi kultúrház égisze alatt. A Gárdonyi Géza Színház (amely egyébként nívós színházi programot hirdet) művészei adnak elő az Irodalmi Színpadon. A TIT irodalmi szakosztálya, amely írókból alakult, gondoskodik a mindenkori anyag összegyűjtéséről, nívójáról és a közönség szervezéséről. Nagy szerepe van, mint látom, a megyei és városi pártbizottságnak a kulturális élet fellendítésében, és ha a Hazafias Népfront is gyarapítaná, egyébként más téren oly hasznos érdemeit, a kulturális tekintetben is itten, még nagyobb lépéssel haladnának előre a szocialista kultúra derék egri harcosai. Az egri, illetőleg a Heves megyei írók egyébként egy antológia kiadására készülnek, amely, kellően és szigorú válogatásban (és ebben való közreműködésünket, mi pestiek, szívre tett kézzel ígérjük), reprezentálná ennek az írói csoportnak erejét. Nem akarnak ők terhelni senkit, még a papírt is összeszerezték ehhez az antológiához, nyomdájuk is van. A Népújságnak nagy érdemei vannak abban is, hogy ez az antológia létrejöhet. * Ezekkel a jó impreszsziókkal távoztam Egerből, azzal az érzéssel, hogy a dolgok, egy évvel ezelőtti látogatásom óta, igen nagyot lendültek, és hogy Eger egységes, magatudatos és egészséges irányba haladó irodalmi élete bizony példamutató lehetne mifelénk is... Eger nemcsak a múlttal elandalító látványossági attrakció, régi vitézségen fel-felsóhajtó, honfibút elmerengető műhely, hanem lüktető, eleven, haladó, mai város, amely teremti az újat és kegyelettel istápolja a megőrizni való dicső régit. Láttam, már nagy emlékű várát is restaurálják, a borpincék pedig az új bor dicső bevonulására készülnek, amely számtalan akós hordói lefelé gurulásénak ágyú dörgésével, mint egy új Dobó, bizonyára szétveri a régi pogány italhelyzetet és megérdemelt győzelemre segíti az újat, az Egerhez méltó igazit. Fodor József Hazaérkezett Moszkvából az Operaház utolsó csoportja A Moszkvában hatalmas sikert aratott Magyar Állami Operaház ének-, zene- és tánckara, valamint műszakiak és a statisztéra csütörtök délután érkezett haza Budapestre. Fogadásukra megjelent a Nyugati pályaudvaron Rózsa Irén, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének főtitkára, Ferencsik János, az Állami Operaház főzeneigazgatója, s az Operaház több művésze, valamint a Művelődésügyi Minisztérium több képviselője. Ott volt a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének több tagja. Ízelítő egy eszmélő világ művészetéből Az Egyesült Arab Köztársaság gellérthegyi nagykövetségén, a nagyterem alig néhány négyzetméteres vetítővásznán egy egyiptomi film képei peregnek. Dallamos arab beszéd hallik, s közben, kiáltva tolmácsolja a dialógusokat Seif El Din Chawkat, a hazánkban tartózkodó, magyar származású egyiptomi filmszakember. Az első sorban a nagykövet és munkatársai, mögöttük újságírók, az egyik széken a főszereplő, Yahya Y. Sahin. Fárasztó munka közben, roskasztó nyomorban, szerelem szövődik a szép Fathma és a szemrevaló Abd El Charib között. Mennyi veszedelem les erre a szemérmes szerelemre! Még nincs együtt az asszonyváltság díja, a leányt tehetős kérő környékezi, a fiúra szemet vet a gazdag földbérlő lánya. Társadalmi osztályok, osztályerkölcsök, morális és vallásos megkötöttségek csapnak össze, felszított szenvedélyek harcolnak a filmben.A szerelmesek falujá*-ban, amelyet a jelenlevő Seif El Din írt, Ahmed Din El Din neves egyiptomi rendező forgatott és a két főszereplő: Magda, a legkedveltebb egyiptomi színésznő, és az itt vendégeskedő Yahya Y. Sachin. A vásznon kapu nyílik előttünk: nemcsak egy egzotikus világba pillanthatunk be, egy ébredő nép problémáival ismerkedhetünk, de ízelítőt kapunk abból a művészetből is, amely ezek között a súlyos problémák között fejlődik, és tesz erőfeszítéseket, hogy az arab szabadság útján szolgálatát elvégezze. Négyszázmilliós arab és muzulmán nézőközönség várja ezeket a filmeket, többségükben még elmaradott, írástudatlan emberek, őket kell felrázni, tanítani. Amikor kígyóznak a lámpák, a jelenlevők sorra gratulálnak a művészeknek. Nem udvariasságból, őszintén teszik, mert a kész mű, amely előttünk lepergett, lenyűgöző a maga lendületes tempójával, ■fűtött szenvedélyességével. Beszélgetni kezdünk róla: egyikünk a színészek szép alakításait boncolgatja, a másik a társadalmi problémákra érzékeny mesét dicséri, a harmadik a művészi színvonalat, más a forgatókönyv erényeiről beszél, vagy a mindvégig tartott feszültségről, az erkölcsi tanításról, az operatőr sikerült képeiről. Ez a film azt mutatta meg, hogy a fiatal, sok gonddal küzdő egyiptomi filmgyártás magas művészi színvonalon támogatja a nemzeti célkitűzéseket és elismerésre méltó alkotásokat produkál. Reméljük, a most folyó tárgyalások eredményeként nemsokára a magyar mozikban is láthatjuk majd ezt a jól sikerült filmet. Zay László Szeptember 25-én lesz Viski —Baróti: ►►Juvenália« című operettjének ősbemutatója a Szegedi Állami Nemzeti Színházban. VÁSÁRLÁTOGATÓK FIGYELMÉBE! MODERN és STYLBÚTORT ÜLŐ- és FEKVŐ GARNITÚRA T előnyösen vásárolhat a BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ V. boltjaiban V., Kossuth Lajos u. 1. V., Szent István krt. 3. VII., Tanács krt. 3/b. VIII., József krt. 17. &&&a4Q cogs a I BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ V. KIVÁLÓ VÁLLALAT