Magyar Nemzet, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-01 / 231. szám

■ !?, IJF SÍ - - Mi­jiyar Nemzet . Világtörténelmi fordulópont Vannak a történelemben dá­tumok, amelyek az idő múlásá­val nemhogy veszítenének je­lentőségükből, de évről évre fontosabbak és nemzetközi ha­tásukat minden esztendőben erőteljesebbnek érezzük. Ily.:a emlékezetes nap október else­je, a Kínai Népköztársaság ki­kiáltásának évfordulója. Kína évezredes fennállásának legna­gyobb eseményét ünnepeljük ebben a dátumban és az újkori Világtörténelemnek azt a for­dulatát, mely az októberi szo­cialista forradalom után a leg­mélyebb és a legpozitívabb ha­tást gyakorolja az emberiség sorsára. Kilenc év, történelmi mér­tékkel mérve rendkívül rövid idő. Ez alatt a kilenc év alatt történtek olyan alapvető vál­tozások a hatszáz milliós kínai nép életében, az ország társa­dalmi és gazdasági struktúrá­jában, amelyek a nemrég még félfeudális és félgyarmati or­szágot a mai értelemben vett nagyhatalom, még­hozzá szo­cialista nagyhatalom rangjára emelték. Bámulatos sikerrel valósították és valósítják meg azt a programot, amelyet a né­pi forradalom győzelme után Kína Kommunista Pártja a jogf­osztottságból felszabadult tömegek elé tűzött. Az első ötéves tervben — 1953—1957 — lefektették Kíná­ban a szocialista iparosítás alapjait. Ez alatt 825 nagyipari objektumot építettek az or­szágban, s olyan gyors ütem­ben fejlesztették az ipart és a mezőgazdaságot, hogy az első ötéves terv befejezése után gyakorlati feladatként tűzhet­ték ki: a legfontosabb iparcik­keik termelésében tizenöt év alatt utol kell érni Angliát. Eszerint tehát Kína másfél év­­tized alatt eljut az iparosítás­nak arra a fokára, amelyet Anglia egy évszázad leforgása alatt ért el. Ha figyelembe vesszük, már­pedig figyelembe kell vennünk a fejlődés eddigi ütemét, akkor teljesen reálisnak látszik az a feltevés, amelynek a kínai saj­tó az utóbbi hónapokban han­got adott. Az ugyanis, hogy több iparágban, így a gépgyár­tás és a vegyipar területén ezt a célt jóval hamarabb, néhány év leforgása alatt is elérik. Ugyanez vonatkozik Kína szo­cialista mezőgazdaságára is, amely most a népi kommunák szervezésével még erőteljesebb lendületet kapott. Már az idén rekordtermést takarítottak be, s ezzel Kína a búzatermelés­ben megelőzte az Egyesült Ál­lamokat — termése kétmillió tonnával szárnyalta túl Ame­rikáét , és a Szovjetunió után világviszonylatban a második helyet foglalja el. A Kínai Népköztársaság eredményeit nem lehet túlér­tékelni. Vonatkozik ez nem­csak rohamos gazdasági fejlő­désére, hanem kulturális for­radalmára és nemzetközi te­kintélyének növekedésére is. Kínában a népi hatalom előtt a lakosságnak több mint a 80 százaléka írástudatlan volt. Maga az a tény, hogy csupán az utóbbi néhány év alatt har­mincmillió ember tanulta meg a betűvetést és jelenleg 77 és­­fél millióan járnak az írás­olvasás tanfolyamaira, mutat­ja azt a mélységet, ahonnan kilenc évvel ezelőtt elindultak, és érzékelteti azt a magassá­got, amelyre az emberiség egy­negyedét kitevő ország az álta­lános műveltség útján eljut-­­ hat. A szakemberképzésre, a Kínában lezajló technikai forradalomra mi sem jellem­zőbb, mint az, hogy a napok­ban avatták fel az ország első atomreaktorát, amely a Szov­jetunió segítségével épült és a­­ kínai munkások kezemunkája. Ezzel Kína belépett az atom­korszakba. Nem szorul bizonyításra ezek után, hogy egyrészt lakos­ságának számánál, másrészt pedig annál fogva, hogy Kína modern nagyhatalom, nélküle nem oldható meg a világpoli­tika egyetlen vitás kérdése sem. A Kínai Népköztársaság­nak a szocialista táborban be­töltött szerepe, növekvő tekin­­télye az ázsiai-afrikai orszá­gok előtt, nem utolsósorban pedig az a körülmény, hogy a kínai kormány egyenes vonalú, következetes békepolitikát folytat, mind sürgetőbbé teszi Kína elismerését, olyan nagy­hatalmak részéről is, amelyek­nek hivatalos körei mind a mai napig megakadályozták a népi Kínát a valóságos nem­zetközi szerepének megfelelő hely elfoglalásában. Eléggé sokatmondó körülmény, hogy Kína ENSZ-tagságának kér­dését legutóbb épp India kül­döttsége terjesztette elő. A ja­vaslat megindokolásakor Kris­­na Menen rámutatott, hogy több mint ezermillió embert képviselő 29 ország ismerte el eddig a népi Kínát, s a föld­kerekség lakosságának 64 szá­zaléka támogatja felvételének rendezését. Sőt éppen az utóbbi hetekben tapasztalhat­juk, hogy egyesek már Wa­shingtonban is, főként azon­ban egyre többen Londonban felismerték, mennyire tartha­tatlan a dullesi "két Kína" koncepció. Mindenki tudja, az Egyesült Államok illetéke­sei is, hogy Kína csak egy van, és ez a 600 milliós Kínai Népköztársaság. A csangkai­­sekista politikai hulla fel­á­­támasztására irányuló ameri­kai kísérletek éppolyan re­ménytelenek, amilyen ész­szerű­tlenek. Az amerikai diplomáciának ez a képtelen erőlködése s az evvel kapcsolatos agresszív lépések élezték ki napjaink­ban a távol-keleti helyzetet. A Kínai Népköztársaság fenn­állása óta több ízben félre­érthetetlenül kijelentette, hogy saját területének tekinti Tajvant és a partmenti szige­teket és az általa alkalmas­nak tartott időpontban fel­szabadítja, mintegy befejező aktusaként a győzelmes népi forradalomnak. Kínának ezt a jogát egyébként mind a tör­ténelem, mind pedig az utóbbi évtizedek nemzetközi szerző­dései vitathatatlanná teszik. Az amerikai imperialista körök azonban láthatóan nem akarják, tudomásul venni a történelmi tényeket, mint ahogy a Kínai Népköztársa­ság létét sem hajlandók el­ismerni. Az persze, hogy Washington nem lép diplomá­ciai kapcsolatba Pekinggel, nem változtat a Kínai Nép­köztársaság helyzetén és nem befolyásolhatja fejlődését. Épp így: az a körülmény, hogy Kína és a partmenti szigetek kérdését nemzetközi ügynek tüntetik fel, nem változtat azon, hogy ez a probléma a kínai nép belügye, s megol­dásának módjáról és idejéről a kínai kormány dönt. Az egész szocialista tábor, minden bék­eszerető ország tá­mogatja az egységbe tömörült hatszázmilliós kínai népet igazságos harcában — jelen­tette ki az évforduló előesté­jén Csou En-laj, az államta­nács elnöke. A magyar nép, amelyet szoros barátság és testvéri érzés fűz Kína népé­hez, a magáénak érzi ezt a megállapítást. A kölcsönös barátságot és a megbecsülést még fokozta népünkben az a segítség, erkölcsi és anyagi támogatás, amelyet a legnehe­zebb napokban, az ellenfor­radalom után kaptunk a Kí­nai Népköztársaságtól- Tud­juk, hogy Kína gazdasági si­kerei, erejének gyarapodása a szocialista tábor s benne a mi erőnk növekedését is jelentik. A mai történelmi évfordulón ezért is köszöntjük testvéri barátsággal a kínai népet, te- t­o­vábbi nagy eredményeket ki-­, varrva grandiózus terved meg-­, valósításához. I . A szovjet sajtó a francia népszavazásról | A külpolitikai helyzet *—■ ! A FRANCIAORSZÁGI NÉPSZAVAZÁS eredményét rész­letesen kommentálják a moszkvai lapok. Minden elfogulatlan ember előtt világos — írja a Pravda —, hogy a szeptember 28-i népszavazás a demokrácia és a reakció közötti harcnak csupán egyik szakasza volt. A harc folytatódik, bárhogyan alakuljon is a helyzet Franciaországban a népszavazás után. A Pravda leszögezi, hogy a népszavazás eredményeire a magyarázatot elsősorban azokban a körülményekben kell keresni, amelyek között a népszavazást megtartották. Az országban gyakorlati­lag megszűnt a parlamenti rendszer. A reakciós propaganda fékevesztett zenebonájában csak kevés választó ismerhette ki magát, és győződhetett meg arról, hogy az új alkotmány a "sza­badság, egyenlőség, testvériség­" hangzatos frázisával kezdődik ugyan, de a korlátlan hatalom rendszerének törvényesítésével végződik. Az Izvesztyija hangsúlyozza, hogy a francia népszavazás más eredménnyel végződött volna, ha a baloldali erők egysé­gesen léptek volna fel, ha a szocialista párt és a radikális párt vezetői nem árultá­k volna el ismét a demokráciát azzal, hogy a diktatúra szekértolóinak visszataszító szerepében léptek fel. A Trud cik­kében kiemeli: »A IV. Francia Köztársaság meg­halt, de a köztársaságot támogató erők tovább harcolnak a reakció azon mesterkedése ellen, hogy Franciaországra rárak­ják a fasizmus jármát.­ A Krasznaja Zvjezda megállapítja, hogy Franciaország átélt forradalmakat és átélte a reakció uralmának időszakát is. Végeredményben azonban minden al­kalommal a haladó erők diadalmaskodtak-Daniel Mayer, az Emberi Jogok Ligájának elnöke, a fran­cia baloldali radikálisok és szocialisták, valamint a kisebb bal­oldali csoportok képviselőiből alakult Demokratikus Erők Uniója nevében kijelentette: -A népszavazás után inkább, mint bármikor, szükséges, hogy meglegyen a baloldalnak az a mágneses sarika, amely a kommunista párt oldalán holnap ma­gához vonzza mindazokat, akik tegnap még ,igen’-nel szavaz­tak, de akiknek a jövő csalódást hoz.­ Robert Verdier, az Auto­nóm Szocialista Párt egyik vezetője nyilatkozatában hangsú­lyozta, hogy az algériai probléma súlyosságának láttán, ma ép­pen úgy, mint­ tegnap, a legfontosabb a demokráciához hű bal­oldali erők szövetségének megteremtése. A francia Baloldali Szocialista Unió szintén nyilatkozatot, adott ki a népszavazás­ról. A nyilatkozat megállapítja, hogy a népszavazás eredménye nem old meg semmit, csak még nehezebbé teszi az algériai probléma rendezését, súlyosbítja Franciaországban a fasizmus veszélyét. Emiatt­ azoknak, akik »nem«-mel szavaztak el az "igen- hívei közül azoknak, akik később jönnek rá, milyen tévedést követtek el, közeledniük kell egymáshoz, hogy szem­­beszálljanak a közvetlen veszéllyel. Az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának New York-i képviselője, Abd­el Káder Csanderli sajtónyilatkozatá­ban hangoztatta: -Ha valaki azt reméli, hogy a világot meg­győzheti arról: négyévi háború után, amelyben a francia had­sereg statisztikai adatai szerint az algériaiak naponta átlag száz embert vesztettek és a franciáknak csak nyolcszázezer katoná­val biztosítható jelenléte mellett az algériaiak 98 százaléka sza­vazott egy olyan alkotmányra, amely még csak nem is vonat­kozik rájuk — ez már határos az elmebajjal. Most már a fran­cia kormány feladata, hogy visszavonja expedíciós hadtestét Algériából, ahol úgy látszik, a lakosság 98 százaléka a köztár­saság hűséges híve.. A DPA jelentése szerint a szabad algériai kormány tagjai Kairóban megbeszélést folytattak a francia népszavazásról, majd utána magánjellegű beszélgetéseken kijelentették, hogy a szavazási eredményt nyilvánvalóan meghamisították. A kor­mány tagjai hivatalosan nem nyilatkoztak. Az A­ Massza című kairói lap hasonló véleményen van: "Algériában egy bátor nép forradalmi harcot vív és azt akarják elhitetni, hogy ott min­denki de Gaulle alkotmányának híve? Ez lehetetlen! Nyíltan megmondjuk, hogy a népszavazást bizonyára meghamisították­­— írja a lap. a Közép-Keleten, majd a Tá­vol-Keleten megfelel a State Department előzetes elképze­léseinek, és hogy a veszélyes helyzeteket a State Depart­ment külpolitikája szándéko­san idézte elő. Az agressziós előkészületek Miből látjuk ezt? a Közép- Keletről szóló beszámoló ak­kor hangzott el, amikor az ira­ki fordulat még nem történt meg, de a 6. flotta már moz­gásban volt a Földközi-tenge­ren és a libanoni partraszállás esélyeivel fenyegetőzött. Egy héttel előbb hallgatta meg a szenátusi bizottság a távol-ke­leti helyzetről szóló beszámo­lót. Ott viszont már nagy ará­nyokban folyt a csangkajsekis­­ta haderők egy harmadának összpontosítása Kimor szige­tére. A közép-keleti beszá­moló kiemeli a Libanonnak, Jordániának és Iraknak adott katonai és technikai segítséget, majd Irakról szó szerint a kö­vetkezőket mondja: Irak is ak­tívan közreműködik a bagdadi paktumban. Nekibátorítottuk Irakot, hogy folytassa ezt a magatartást, egyéb intézkedé­sek mellett azzal is, hogy ka­tonai segítséget biztosítunk számára. A távol-keleti USA-prog­­ramról szóló beszámoló össze­gezi a State Department kül­politikájának az ottani térség­ben az elmúlt tíz év alatt el­ért eredményeit, felvázolja perspektíváit. Fő eredményét és a leglényegesebb kilátást ebben a meglepő mondatban foglalja össze: A Kínai Köztár­saság továbbra is szilárd és hatékony szövetséges és állan­dó kihívás a kommunista Kí­nának a kínai nép feletti ura­lom tartós megerősítésére irá­nyuló kísérleteivel szemben. Ismerteti ugyan a beszámoló az USA kapcsolatait az összes távol-keleti országgal, de egye­dül Csang Kaj-sekre vonat­kozóan állapítja meg, hogy szi­lárd és hatékony szövetséges. Mindezt éppen abban az idő­ben, amikor Csang Kaj-sek haderőinek nagyobb egységei települtek át a szárazföldi Kí­na tőszomszédságába, a part­menti szigetekre, Kimojra és Macura. A State Department doku­mentumai alapján a következő tények világosak: 1. A State Department szó­használatával élve az Egye­sült Államok külpolitikai alapelvét a kihívás politikájá­nak lehet nevezni. Szövetsé­geseinek, szilárd és hatékony szövetségeseknek azokat te­kinti, akik maguk is a kihí­vás politikáját alkalmazzák. Szövetségeseit általában abból a szempontból értékeli, hogy mennyire alkalmasak helyze­tüknél és szándékaiknál fogva a kihívás politikájának érvé­nyesítésére. Ezt a politikát joggal lehetne ugyan provo­katív és agresszív jelzővel il­letni, mivel azonban a State Department jobban szereti a "kihívás" kifejezést, azért megmaradok annak haszná­lata mellett. 2. A háborús veszély a Kö­zép-Keleten nem az iraki nép forradalma következtében állt elő, hanem ezt a veszélyt a State Department kihívási po­litikája fokozatosan építette ki az arab népek nacionalista mozgalmai ellen a jordániai, libanoni és iraki szövetsége­seknek adott katonai segély­­lyel és az­ amerikai—angol be­avatkozás ígéretével. 3. A távol-keleti háborús ve­szély nem augusztus 23-ával alakult ki, hanem fokozatosan halmozódott fel a Csang Kaj­­seknek adott katonai és poli­tikai segítségben, amely a ki­hívó politika alkalmazására bátorította Csang Kaj-seket. 4. A Közép-Keleten és Tá­vol-Keleten kialakult helyzet szoros kapcsolatban áll egy­mással. A kapcsolatot a State Department kihívási politi­kája adja. A két területen­ egymással párhuzamosan in­dult el a kihívás előkészítése. Miután a katonai beavatko­zás a Közép-Keleten megtör­tént, a kihívási politikát rob­banásig fokozták a Távol-Ke­leten, hogy a közvélemény fi­gyelmét eltereljék a Közép- Keleten, Libanonban és Jor­dániában tartózkodó amerikai és angol csapatokról. 5. Ez a kihívás­ politika jel­lemzi a State Department külpolitikáját nemcsak a Kö­zép- és Távol-Keleten, hanem általában minden nemzetközi vonatkozásban. A magyar kor­mánynak erről egészen friss tapasztalatai vannak. Az USA budapesti követsége sajtóat­taséjának jelenlétében rende­zett sajtókonferenciáin öt be­szervezett amerikai kém mon­dotta el, hogy milyen akna­munkákra készítették fel őket az USA hivatalos és illegális szervei Magyarország állam­rendje ellen. Annak ellenére, hogy a budapesti amerikai követség diplomatája is jelen volt az adatok feltárásánál, az amerikai szervek még csak kí­sérletet sem tudtak tenni az ismertetett adatok cáfolására* 6. Ez a kihívási politika viszi sok tekintetben zsákutcába az ENSZ­­jelenlegi közgyűlését is és idéz fel nagyon súlyos ve­szélyt az ENSZ értelme és léte ellen. Miután az amerikai küldöttség megakadályozta a kedvező határozat­hozatalát­ Kína képviseletének megvitat­­tását illetően, a State De­partment most azzal fenyege­­tőzik, hogy a varsói tárgyalá­sok sikertelensége esetén az ENSZ állásfoglalását fogja igé­nyelni a távol-keleti helyzet kérdésében. Amilyen mértékig folytatja a State Department kísérletezéseit hogy az ENSZ-et kihívási politikájá­nak eszközévé tegye, olyan mértékig sodorja magát az egész szervezetet egzisztenciá­lis válságba. Gondolom, senki sem téte­lezi fel, hogy a Kínai Népköz­­társaság képviselete ellen ki­erőszakolt közgyűlési határozat után, amíg azt az ENSZ jóvá nem teszi, bármilyen illetékes véleményt is tudna nyilvání­tani az ENSZ bármely szerve a távol-keleti helyzetről. A kihívási politika célja Mi ellen irányul a kihívási politika? A mai nemzedék át­alakuló világban él. A világ különböző pontjain a haladás és a reakció erői mérkőznek egymással. Délkelet-Ázsia és Afrika széles területein nagy néptömegek most jutottak el a nemzeti öntudatra ébredés fokára. Amin Európa és Ame­rika népei a múlt században átmentek, a nemzeti öntudat­ra ébredés élményeit, életük új korszakét most élik át Af­rika és Ázsia nagy lakosságú országai. A kizsákmányolt népek vég­leg le akarják rázni a gyar­matosítás minden formáját. Nemcsak politikailag akar­nak függetlenek lenni, ha­nem földjük kincseit, munká­juk gyümölcseit is maguk akarják élvezni. A State De­partment aszerint mozgatja a 6. flottát, a 7. flottát, aszerint irányítja katonai segélynyúj­tását, és aszerint ígéri gazda­sági segítségét, hogy hol moz­dul meg erőteljesebben a nép­tömegeknek ez a haladó moz­galma, de korántsem azért, hogy a haladásnak segítsen. A kizsákmányolás és gyar­mati elnyomás ellen küzdő né­pek nem Amerikától várnak segítséget. Az ilyen népek. A magyar külügyminiszter nagyjelentőségű beszéde az ENSZ-ben New Yorkból jelenti az MTI. Az ENSZ közgyűlése hétfőn folytatta a nemzetközi kérdé­sek­ megvitatását. A közgyűlés ülésén a többi között felszólalt dr. Sik Endre, a Magyar Nép­­köztársaság külügyminisztere, a magyar ENSZ-küldöttség ve­zetője. Sik Endre a következő beszédet mondotta: Elnök úr! A nemzetközi hely­zet mindazon kérdései, ame­lyek közgyűlésünket foglalkoz­tatják, szoros kapcsolatban vannak az Amerikai Egyesült Államok külpolitikájával. A helyzet és egyes égető kérdések reális megértésének előfelté­tele tehát az amerikai külpoli­tika jó és helyes megértése. Azt hiszem, mindenki számára világos, hogy az amerikai kül­politikát legjobban azok értik, akik csinálják. Világos tehát, hogy magyarázni is ők tudják a legmeggyőzőbben. Ha enged­jük, hogy a State Department saját magát magyarázza, akkor mi is jobban megértjük a State Department külpoliti­káját és a kritikus helyze­teket, amelyek háborús ve­széllyel árnyékolják be a vilá­got, az ENSZ-t pedig zsákut­cába juttatták. Beszéljen tehát a State De­partment. Hivatalos amerikai dokumentumokból idézek, a State Departmentnek, az ame­rikai külpolitika hivatalos ok­mányaként kiadott bulletinjé­ből. Az ez év július 2-án meg­jelent bulletin két beszámoló szövegét ismerteti. Mindkét beszámoló a szenátus külügyi bizottságában hangzott el. Az egyiket Mr. William M. Rount­­ree, a State Department kö­zép-keleti, dél-ázsiai és afri­kai ügyekkel foglalkozó he­lyettes államtitkára tartotta az Egyesült Államok közép-keleti, afrikai és dél-ázsiai politikájá­ról — a dátum is fontos —, ez év május 8-án. A másikat vi­szont — ugyancsak a szenátus külügyi bizottságában május 2-án — Mr. Walter S. Robert­­son tartotta, aki a State De­partment távol-keleti ügyei­nek helyettes államtitkára. Ez az előadás természetesen az USA távol-keleti politikájával foglalkozik és címe: Az USA politikája és programja a Tá­vol-Keleten. Ebből a két dokumentumból a napnál világosabban kitűnik, hogy a veszélyes helyzet előbb

Next