Magyar Nemzet, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-01 / 179. szám
Méltó törvényhozói feladatok A parlament az évszaknak megfelelő uborkaszezon hagyományait sutbadobva, két napon át olyan kérdésekről tárgyalt, amelyek joggal tarthatnak számot arra, hogy majdan a történelem is megemlékezzék róluk. Elsősorban nem arra gondolok, hogy a kormány ez alatt a parlamenti ülésszak alatt számot adott a törvényhozásnak arról, milyen munkát végzett a múlt évi költségvetés végrehajtásában, mire fordította és hogyan használta fel azokat a súlyos milliókat, amelyeket az országgyűlés a múlt esztendőben számára megszavazott. Ez rendes — hogy úgy mondjam —, szokásos törvényhozói feladat, amelyet nemcsak a plénum, hanem az ülésszak előtt a bizottságok is majd két héten át vitatták a minisztériumok munkáját. Érthető, hogy az érdeklődés a zárszámadásnak is szólt, de ezúttal nemcsak annak. Ebben a parlamenti ülésszakban ez az érdeklődés olyan törvényalkotási feladatnak is szólott, mint a polgári törvénykönyv megalkotása, amit már semmiféle túlzással sem lehet szokásos, sablonos, törvényalkotói munkának nevezni. Olyan feladatot oldott meg a törvényhozás ennek a törvénynek a meghozatalával ezen a kánikulai ülésszakon, amelyet még a több, mint száz évvel ezelőtti első magyar parlament állított feladatként a törvényalkotók elé. A szabadság rövid ideig tartó napsugara akkor csak annyi ideig süthetett a képviselők tanácskozására, hogy a feladatot épen csak kitűzhette, magát a megoldást a szabadságharcot, majd a kiegyezést követő kapitalista fejlődés rögtön belökte a végnélküli viták posványába. A kapitalizmus azt már nem engedhette meg, hogy a földesurak és tőkések anyagi viszonyainak szándékosan összekuszált szövevényét napirendre tűzze a szép Duna-parti palotában. Most több évig tartó országos vita után, amelyben tevékenyen részt vett a Hazafias Népfront, a parlament elé került a polgári törvénykönyv. Igaz, hogy a mágnások és a bankárok időközben kikerültek a parlamentből is, meg a gazdasági életből is. Így az ő anyagi kötelmeiket a mi parlamentünkben már értelmetlen dolog lett volna megtárgyalni, miután azt a magyar nép újkori történelme már alaposan és részletesen megtárgyalta és lesújtó ítéletet hozott róla. Így vált lehetségessé, hogy a dolgozó emberek társadalmának tulajdonából származó jogokat és kötelességeket, a dolgozó emberek személyi tulajdonából fakadó jogi problémákat világos, közérthető kódexben foglalhatta össze a törvényhozás testülete, miután a nép megteremtette azokat a társadalmi és termelési viszonyokat, amelyek a polgári törvénykönyv meghozatalának történelmi előfeltételei. Az országgyűlés azonban nemcsak egy régen esedékes feladatot oldott meg, hanem ugyanakkor kitűzött egy másikat, amelyre a történelmi jelző alkalmazása éppúgy méltó, amely szintén nem kevésbé időszerű és többé egyáltalában nem elodázható, s amelynek lehetőségét szintén ugyanazok a megváltozott társadalmi termelési viszonyok adják, amelyeket a magyar nép nem kevés küzdelemmel teremtett meg magának, csakúgy mint a polgári törvénykönyvét. Erről a második időszerű feladatról a zárszámadási vitában Kállai Gyula államminiszter emlékezett meg, amikor a közeljövő feladatairól szólott. Az oktatási reformról beszélt — a többi között —, Kállai Gyula, a törvényjavaslatról, amely szintén hosszú és gondos előkészítő munka után kerül majd belátható időn belül az 1957 novemberében megválasztott országgyűlés elé. Ki ne emlékezne diákkorából a bölcs mondásra, amelyet tanárai latinul gyakran fejére olvastak, ha éppen nem akart kellő szorgalommal tanulni: Non scolae, sed vitae discimus. A diákok azonban sohasem szerezhettek érvényt e közmondás vitathatatlan igazának. Nem is mindig saját hibájukból, hanem az érvényben levő oktatási rendszer következményeképpen. Ők mindig az iskolának tanulták a rengeteg évszámot és sohasem az életnek. Végső soron azonban még az iskolarendszer sem volt ennek a legfőbb oka, hiszen az is csak következménye volt a társadalom általános helyzetének. A munka megbecsülésére nyilvánvalóan nem lehetett nevelni egy olyan társadalomban, amely semmire sem becsülte a munkát, viszont mérhetetlenül tisztelte a tőkét, amelyet egyébként szintén a munka hozott létre. Valamikor az érettségi jelentősége sem az volt, hogy nagyobb felkészültséget adott a munkához, hanem jogot a karpaszomány viseléséhez. Nem munkaképessé, hanem párbajképessé tette azokat az ifjakat, akiket a társadalom méltónak tartott arra, hogy megnyissa előttük a kaput, amelyen át a Horthyrendszerben az érvényesülés uralkodói osztályának útján elindulhatott valaki. Aki párbajképes volt, azt tisztelte a társadalom, aki dolgozott és munkájával megteremtette a javakat, többi között a társadalom csúcsán levő kevesek vagyonát is, azt megvetette és sokkal jobban üldözte őket, mint azokat, akik nem voltak hajlandók egy szál karddal kiállni valamilyen politikai vagy erkölcsi nézet helyességének eldöntésére. Ezeken a néhai erkölcsi illemtani szabályokon ma már minden józan magyar ember szívből nevet és a tőkések magántulajdonát érthető okokból is már csak az egykori tőkések tartják szentnek, de ahhoz, hogy az iskola valóban az életre neveljen, arra az életre, amelyben a mai és a később felnövekvő nemzedék tényleg él és alkot, még sok mindent kell megtennünk már csak azért is, hogy ne csak művelt orvosokat, mérnököket, hanem művelt munkásokat is neveljünk. Bár korszerű, a mai követelményeknek, a tudomány mai állásának ismerete nélkül ma már nehezen képzelhető el művelt orvos, mérnök, csakúgy, mint művelt munkás. Mi pedig azt szeretnénk, hogy a fiatalság tényleg az életre nevelődjék és erre készülve tanuljon az iskolában is. Sok évszázad elavult társadalmi intézményét tette félre az élet néhány esztendő alatt, azért, mert a dolgozó emberek nem hajlandók többé sötétségben, butaságban, szegénységben és műveletlenségben élni. Sok új intézményt alkotott a mi rendszerünk, amelyek eredmnnyesen viszik előre a haladás szocialista gondolatát. Az iskola is reformra szorul. Nagy hozzáértéssel, tudással és lelkiismeretünk szavára hallgatva, végre kell hajtani ezt a reformot is. Megtisztelő feladata ez nemzedékünknek, amely nem párbajképes, nem karpaszomány viselésre alkalmas fiatalokat akar képezni, hanem olyan ifjúságot, amely a korszerű műveltség birtokában, a munka tiszteletében áll majd csatasorba a magyar jövendőért. Gál György Jelentés a genfi tárgyalásokról Nyugati hírügynökségek szerint a szovjet és a nyugati szakértők pénteki ülése egy és háromnegyed óra hosszat tartott, és 13 óra 15 perckor ért véget. A tárgyalás, amely elsősorban a Berlinnel összefüggő kérdésekkel foglalkozott, egyelőre nem hozott eredményt. A szakértők jelentést terjesztenek a külügyminiszterek elé, s a miniszterek döntik el, érdemes-e újabb szakértői tanácskozást tartani. Grotewohl: Eljön a német egyesítés napja Berlinből jelenti az ADN. Otto Grotewohl, az NDK miniszterelnöke beszédet mondott Schmirhauban egy nagygyűlésen, amelyen 6000 munkás jelent meg. Kijelentette: a nyugati hatalmak hiába alkalmazzák a huzavona taktikáját, mégis megtörténik majd a német békeszerződés aláírása. Elérkezik a nap, amikor az egész német nép újra egyesül, békében élhet és dolgozhat. Grotewohl hangsúlyozta: a Szovjetunió, valamint az NDK kormánya is arra törekszik, hogy a vitás kérdéseket tárgyalások útján oldják meg, s a kölcsönös megértésnek ezen az útján haladnak majd ezután is a legnagyobb türelemmel és kitartással. Homokra épülő légvárak az Adenauer-kormánynak azok a tervei, hogy a német kérdést erő felhasználásával oldják meg. Ezek a tervek veszélyesek. "Mi azonban nem vagyunk egyedül, mögöttünk áll a 950 milliós szocialista tábor" — hangoztatta Otto Grotewohl. Beszédét azzal fejezte be, ha a nyugati hatalmak és Bonn ezután is elutasító magatartást tanúsítanak a német békeszerződés kérdésében, akkor az NDK békeszerződést köt a Szovjetunióval és mindazokkal az országokkal, amelyek készek e szerződés aláírására. A» nv .1 .A (uranlMi« ►•) / i* tfi Magyar Nemzet * A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • A szakértők tanácskoztak pénteken Genfben a nyugat-berlini kérdésekről Grotewohl a német békeszerződésről A külpolitikai helyzet GENFBEN FOKOZÓDOTT AZ ÉLÉNKSÉG, a pénteki nap nagy részét a szakértők tanácskozása töltötte ki. Délelőtt féltizenkettőkor a francia küldöttség villájában találkozott a négy nagyhatalom szakértői küldöttsége, hogy megvitassa, milyen fegyvertípusokat tarthatnak a megszálló hatóságok Berlinben. A munka fontosságát mutatja, hogy a szakértői csoportokat az értekezlet küldöttségeinek helyettes vezetői, a külügyminiszterek legfőbb tanácsadói vezették. A szovjet küldöttség élén Zorin külügyminiszterhelyettes jelent meg, az amerikaiakat Merchant, az angolokat Hancock, a franciákat Luce vezette. A szakértők jelentést készítenek és azt a miniszterek elé terjesztik. A négy külügyminiszter egyébként délután négy órakor találkozott Gromiko villájában. A munka állását illetően eltérőek a vélemények. Az Associated Press szerint lehetséges, hogy a szakértőket utasítják: az értekezlet lezárása után folytassák munkájukat. Amerikai körök szerint, ha nem sikerül közelebb jutni a berlini megállapodáshoz, a nyugatiak be akarják fejezni a tanácskozásokat. Ezt azonban nem a tárgyalások megszakításával tennék, hanem indítványoznák, hogy az értekezletet bizonyos időre napolják el. A francia AFP ezzel szemben azt emelte ki, hogy Genfben most bizonyos pozitív jelek észlelhetők. A nyílt ülések helyett a nagyhatalmak képviselői zártkörű megbeszéléseken igyekeznek komoly munkát végezni. Másrészről olyan értesülések is vannak, hogy a szakértők megvizsgálják a nyugat-berlini propaganda- és felforgató tevékenység kérdéseit is és azt, hogy milyen módon lehet fenntartani Nyugat-Berlin összeköttetését Nyugat-Németországgal. Jellemző tény egyébként, hogy a bonni delegáció ismét aknamunkába kezdett. Brentano kérésére Brandt nyugat-berlini polgármester váratlanul Genfbe érkezett, és a bonni diplomácia irányítója, a hírek szerint, azért rendelte oda őt, hogy közösengyúrják meg" a nyugati külügyminisztereket. A bonni küldöttség tagjai egész éjjel emlékiraton dolgoztak, s ebben rögzítik álláspontjukat a nyugat-berlini kérdésben. Brandt délelőtt először Brentanóval vitatta meg az emlékirat tartalmát, majd délelőtt féltizenegykor találkozott Herterrel, és átadta neki a memorandumot. Az AP értesülései szerint Brentanót különösen a legutóbbi 48 óra fejleményei nyugtalanították, és aggódva fordult Herterhez: igaz-e az a hír, hogy az amerikai külügyminiszter a nyugati javaslatokkal párhuzamosan hajlandó tárgyalási alapul elfogadni az új szovjet javaslatokat is. Ugyancsak a genfi értekezlet aláaknázását célozta Adenauer csütörtöki lépése: az esti órákban másfélórás megbeszélést folytatott az úgynevezett menekültszervezetek vezetőivel. Ezek a vezetők azonosak azokkal, akik az elmúlt hetekben a »szudétanapok« és adunavölgyi sváb ünnepségek megrendezésével féktelen revansista kampányba kezdtek. Adenauer azt mondotta nekik, hogy a genfi értekezlet lefolyásalehetetlenné tette a diplomáciai kapcsolatok problémájának felülvizsgálását egyes szocialista országokkal, sőt"egyetértett amenekült vezetőkkel" abban, hogy Németország keleti határainakrendezése" még nem befejezett probléma. A Pravda pénteki genfi kommentárjában élesen bírálja azt a nyugati álláspontot, hogy nem hajlandók csökkenteni a Nyugat-Berlinben állomásozó csapatok létszámát. Rámutat arra, hogy a világ közvéleménye a genfi értekezlet alatt meggyőződött: sok fontos kérdésben meg lehet egyezni. A megállapodás elé tornyosuló akadályok eltávolítása nem is olyan nehéz, s még csorbát sem ejtene a tárgyalófelek tekintélyén. A józan emberek nem értik és nem helyeslik a nyugatiak makacs ragaszkodását a nyugat-berlini csapataik változatlan létszámához. Nem értik, miért nem akarják e csekély hozzájárulással előmozdítani a feszültség eloszlatását. Ezen el kell gondolkodniuk a nyugati külügyminisztereknek, keresniük kell a megegyezés útját-módját, s nem az értekezlet meghiúsításának gondolatát kell forgatniuk fejükben — fejezi be a Pravda. Az amerikai alelnökvisszaérkezett Moszkvába Moszkvából jelenti a Reuter és az AP. Nixon, az Egyesült Államok alelnöke szibériai és uráli körútja után péntek délután helyi idő szerint 17 óra 05 perckor visszaérkezett Moszkvába. Nixon alelnök és a kíséretében levő személyiségek — a TASZSZ jelentése szerint — pénteken a Szverdlovszk közelében levő Belojarszkojeba látogattak és megtekintették a falu mellett épülő atomvillamoserőmű munkálatait. Az építkezés a tervek szerint 1961-ben fejeződik be és az erőmű ugyanabban az évben már ipari áramot ad. Nixon kérdéseire válaszolva az építkezésvezető szovjet mérnökök elmondták, hogy az atomvillamoserőmű első részlegének teljesítőképessége kétszázezer kilowatt lesz. A mérnökök angol nyelvű tájékoztatót adtak Nixonnak. A tájékoztató részletesen ismerteti az épülő erőmű terveit és működésének alapelveit. — Én ugyanúgy, mint önök — jelentette ki az amerikai alelnök —, az ilyen erőművek építését tartom a leghasznosabb módszernek az atomenergia felhasználására. A beszélgetés végén Nixon sok sikert kívánt az építkezés dolgozóinak. — Lehetséges — mondotta —, hogy a kitűzött határidő előtt fejezik majd be a munkát. Azt tapasztaltam, hogy az önök országában mindenki a hétéves terv hat, sőt öt év alatt való teljesítéséről beszél, így bizonyosra veszem, hogy önök 1961 előtt befejezik az építkezést. Nixon az uráli bányászok között Severdlovszkból jelenti a TASZSZ. Mint már közöltük, Nixon amerikai alelnök és kísérete csütörtökön látogatást tett az uráli iparvidéken, elsősorban Gyegtyarszkban, az uráli rézérclelőhelyek egyik központjában. Itt az egyik rézbánya igazgatója villásreggelin látta vendégül az amerikai alelnököt és kíséretét. Nixon pohárköszöntőt mondott, s Vorosilovra és Hruscsovra ürítette poharát. Muravjov, a szverdlovszki városi tanács elnöke Eisenhower elnökre mondott pohárköszöntőt. Kijelentette, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok népeinek kölcsönös megértését és a béke megszilárdítását úgy lehet elérni, ha megszüntetik az idegen területeken levő amerikai katonai támaszpontokat, megteremtik a barátság és a kölcsönös megértés légkörét. Georgij Zsukov, a Külföldi Kulturális Kapcsolatok Állami Bizottságának elnöke azt a reményét hangoztatta, hogy Nixon látogatása nyomán erősödni fog a béke és a két ország népeinek barátsága. Nixon válaszában kijelentette, hogy a kölcsönös megértéshez a gyanakvás megszüntetésére, a súrlódási felületek csökkentésére van szükség. Ennek legrövidebb útja a két ország népeinek és vezetőinek fokozottabb kapcsolata. — Ez nem jelenti — mondotta Nixon —, hogy az egyik fél győzze meg a másikat elveinek igazságáról. Ez azt jelenti, hogy módot teremthetünk a békés versenyre. A villásreggeli után Nixon és kísérete lement az egyik bányába. Az egyik aknában Nixon beszélgetést kezdett a bányászokkal. Megkérdezte: Nyilván nehéz a munkájuk? — Nem mondhatnám — válaszolta az egyik vájár —, jó gépeink vannak. Az egyik bányász megkérdezte az amerikai alelnöktől: "Miért tart a nemzetközi feszültség? Miért nem jutnak valamilyen megegyezésre a vezetők? Hiszen a háború idején barátok voltunk." — Véleményem szerint — mondotta Nixon — a feszültség enyhítésének egyik útja a személyes kapcsolatok megteremtése. Országaink között természetesen politikai nézeteltérések vannak. Nekünk azonban olyan légkört kell teremtenünk, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői háború nélküül igyekezzenek rendezni a vitás kérdéseket. Mi ezért fogunk dolgozni. Egy másik munkás megkérdezte, mivel magyarázható, hogy a Szovjetunió javaslatai ellenére mindeddig nem egyeztek meg a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésében? Nixon megismételte, hogy az Egyesült Államok nem egyezik bele a kísérletek megszüntetésébe "megfelelő garanciák nélkül", de hozzáfűzte: bízik benne, hogy a Szovjetunió óhajtja az idevágó megegyezést. — Most tárgyalunk erről a kérdésről — mondotta befejezésül Nixon. Az Izvesztyija Nixon látogatásának pozitív jelentőségéről Moszkvából jelenti a TASZSZ. Az Izvesztyija »Megfigyelő« aláírással kommentálja Nixon amerikai alelnök szovjetunióbeli látogatását. Mint a cikkíró megállapítja, a szovjet közvélemény nemcsak az Egyesült Államok moszkvai kiállításának hivatalos megnyitásában látja Nixon útjának értelmét. Az amerikai alelnöknek módja van találkozni a szovjet emberekkel, eszmecserét folytathat a szovjet állam vezetőivel. Ezek a találkozások elősegítik, hogy az amerikai politika irányítói jobban megismerhessék a szovjet valóságot, jobban megérthessék a szovjet embereket, de egyúttal elősegítik a szocialista államról és politikáról alkotott bizonyos elfogult elképzelések eloszlatását is. A szovjet közvélemény szerint — emeli ki az Izvesztyija — az amerikai alelnök látogatásának meg lesz az eredménye: hozzájárul a szovjet—amerikai kapcsolatokban felgyülemlett bizalmatlanság és gyanakvás eltüntetéséhez. A szovjet emberek — folytatja a lap — örömmel fogad.