Magyar Nemzet, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-01 / 204. szám
IV . • Miivar Xiim iúj -6° fillér HulgJUl lHyilIUC/l XViT’a04-“4” A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Húsz év Néhány nappal ezelőtt Gdanszkban. Európának azon a pontján állottam, ahol ma húsz éve, 1939. szeptember elsején eldördült a második világháború első puskalövése. Hajónk lassan haladt a kikötő végeláthatatlan mólói, doktorai között Westerplatte, a lengyel hősiesség legendás hírű színhelye felé. A ragyogó napfény szikrázva verődött viszsza a csodálatosan újjáépített óváros falairól, a korszerű sokemeletes lakótömbök tetőiről. A kikötőben szinte a világ minden nemzetének hajói vártak a kirakodásra, vagy éppen indulásra készen búcsúztak az ismerős partoktól. Brazil és holland, szovjet és norvég, amerikai és ceyloni gőzösök hatalmas testének visszfénye színpompásan keveredett a csillogó víz tükrén. Minden a bekért hirdette! Mikor azonban kissé jobban szemügyre vettem a hoszszan elterülő város kígyózó utcáit, a hajó fedélzetéről itt is, ott is komoran az égnek meredő romokon, elüszkösödött családi otthonokon, porba döntött iskolákon, templomokon akadt meg tekintetem. Igen, ezen a földön száguldott végig először két évtizeddel ezelőtt a hitlerista hadigépezet gyászt, pusztulást, szenve- I dést és tengernyi kiontott vért magával hozó rohamhadosztá lyainak barbár serege. Láttam Varsót, Szczecint és a többi lengyel várost. S ha eddignem tanultam volna meg, mi a háború, a szörnyű világégés befejezése után másfél évtizeddel még mindig látható romhalmazok rádöbbenthettek, mit jelent, amikor a fegyvereké a szó. A történetírók a legalaposabb részletességgel feltárták már a második világháború előzményeit, a példátlan méretű katasztrófa kirobbantásához vezető okokat. Az államférfiak, diplomaták, hadvezérek memoárjai felidézték a színfalak mögött lefolyt titkos tanácskozásokat, az öt év és nyolc hónapig tartó harc valamennyi mozzanatát. Írók és költők a világ minden nyelvén megelevenítették élményeiket, megpróbáltatásaikat. Mindenütt az iskolákban tanítják, hogy az egész világtörténelem legnagyobb háborújában hetvenmillió ember pusztult el — hétszer annyi, mint az első világháborúban, és legalább harmincmilliónyian váltak rokkanttá, munkaképtelenné. Az emlékezés napján — úgy érzem — nem az ismert adatok, a köztudott tények felsorolása szükséges, hanem ennél sokkal lényegesebb: a tanulságok levonása, s az összehasonlítás a múlt és jelen világpolitikai helyzete között, s a jövő távlatainak megmutatása. A második világháború elkerülhetetlenné vált, mert a vilmosi német birodalom egykori legyőzői maguk egyengették a fasizmus útját, tudatosan készítették elő a porosz militarizmus feltámasztását. Ennek az útnak okszerű folytatása volt csupán München, a szégyenletes behódolás- és megalkuvás-sorozat legkiemelkedőbb állomása. 1939-et megelőzően a nyugati tőkés körök mindent elkövettek az akkor még egyedüli szocialista állam, a Szovjetunió elszigetelésére. Százszorosan bebizonyított, megcáfolhatatlan történelmi tény, hogy szántszándékkal terelték a hódításra éhes, zsákmányra vágyó hitleri hadtesteket kelet felé. Az azután már a sors iróniája — és milyen keservesen fizettek érte —, hogy a számításokba némi hiba csúszott: a berlini diktátor súlyos csapásokat mért a nyugati országok lakosságának ártatlan millióira is. A háború könyörtelen dinamikája ráébresztette a nyugati politikusokat is arra, hogy csak az áldozatok legnehezebb terheit vállaló, hős szovjet néppel szilárd szövetségben vehetik fel a küzdelmet a létüket fenyegető résszel szemben. Mennyivel másképpen alakult volna azonban az emberiség sorsa, ha erre, a felismerésre előbb jönnek rá. A győzelmet követő boldog napokban minden józan érzésű, igazi, tartós békére vágyó nép joggal hitte és remélte: a második világháború kitöréséért felelős körök tanultak a történelmi leckéből és soha többé nem követik el korábbi, végzetesnek bizonyult hibáikat. Sajnos, nem így történt. Az atlanti szövetség tagságának ürügyén ismét fegyvert adtak a betini revansisták kezébe. A történelmi mértékkel nem is olyan régen szétvert horogkeresztes légiók — ezúttal más zászlók és jelvények alatt, átszabott egyenruhában — újra hajlandók lennének kelet felé menetelni. Céljaik, sőt jelszavaik sem változtak, még kevésbé a mögöttük csoportosuló monopolista érdekeltségek összetétele. Annál nagyobbat változott azonban a világ! A nemzetközi erőviszonyok döntően megváltoztak a kommunizmust és szocializmust építő népek nagy, testvéri családjának javára. A világhelyzet, a történelmi adottságok merőben különböznek a húsz év előtti állapotoktól. És ebben rejlik az alkotó jövő biztosításának legfőbb lehetősége. Természetesen rendkívül korai lenne ma még arról beszélni, hogy a száz- és ezermilliók feje felől végleg száműztük az újabb háború rémét. Vannak, hatnak és erőteljesen működnek még az Atlantióceántól a Tajvani-szigetekig azok az erők, amelyek önző anyagi érdekeik szolgálatában készek bármikor igénybevenni a legborzalmasabb tömegpusztító fegyvereket is. Ugyanakkor nem lebecsülhető, kényszerű átértékelési folyamat tanúi is lehetünk több vezető nyugati államban, örvendetes jelenség kétségkívül, hogy a közvélemény szilárd békét követelő sürgetése áthatolt már számos nyugati kancellária párnás ajtóin, sokáig mesterségesen elzárt falain. A világ két vezető nagyhatalma, a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormányfőinek küszöbönálló kölcsönös látogatása általános megelégedést kelt minden ország széles társadalmi rétegeiben. Persze Hruscsov és Eisenhower személyes, őszinte eszmecseréitől nem szabad csodákat várni. A bonyolult nemzetközi problémákat lehetetlen egy csapásra megoldani. A népek nem is gondolnak valamiféle varázsütésre létrejövő általános megegyezésre valamennyi kérdésben. A két hét múlva összeülő kormányelnökök tanácskozásait csupán az első, nagy alkalomnak tekintik a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének zavartalan, tényleges megvalósítása felé. A találkozó feltétlenül kezdete lehet az egészségesebb, enyhültebb nemzetközi légkör kialakításának. Az annyi szenvedésen átment emberiség pedig éppen azt követeli a felelősségteljes államférfiaktól, hogy ne feledjék a múlt tanulságait. Szenvedélyesen keressék a megbékéléshez vezető módozatokat. Éljenek a kínálkozó lehetőségekkel. Csaknem hatesztendős világháború és a hosszú hidegháborús korszak után adjanak tartós békét a világnak. Ebben a nemes törekvésükben maguk mögött érezhetik Keleten és Nyugaton egyaránt minden nép őszinte támogatását áltas hárai? Hruscsov beszéde washingtoni látogatásáról és Adenauer válaszüzenetéről A külpolitikai helyzet VASÁRNAP FOLYTATÓDTAK CHEQUERSBEN az amerikai elnök és a brit miniszterelnök tanácskozásai. Az eszmecserék minden bizonnyal igen sok kérdést felöleltek. Erre utal legalábbis, hogy a hét végét kisebb megszakításokkal hivatalos tanácskozásokkal töltötték és ebbe bevonták a két külügyminisztert, valamint néhány más szakértőt is. Eisenhower és Macmillan hétfő reggel visszatért Londonba, ahol a délelőtti órákban a Szent Pál-székesegyházban istentiszteleten vett részt, majd az amerikai elnök fél tizenkettőkor fogadta Castiella spanyol külügyminisztert. A kora esti órákban folytatódtak a brit—amerikai tárgyalások, majd az elnök és az angol kormányfő a miniszterelnökség fogadótermében "kandalló melletti csevegést" folytatott a televízió közvetítése számára. Az esti órákban Macmillan vacsorát adott Eisenhower tiszteletére és ezen már részt vett a francia Riviéráról sürgősen Londonba utazott Churchill is és lord Attlee, valamint Eden. Az angol és a külföldi újságírók meglehetősen zúgolódtak amiatt, hogy tájékoztatásuk igen szegényes. James Hagerty, a Fehér Ház sajtótitkára és az angol külügyminisztérium szóvivője csupán tréfálkozik a tudósítókkal és a lényeg helyett az étrendekről számol be. Ezért a kommentárok is inkább feltevésekre és kiszivárgott értesülésekre épülnek. Pamela Matthews, a Reuter külpolitikai hírmagyarázója szerint a két államférfi megállapodott abban, hogy Hruscsov amerikai és Eisenhower moszkvai látogatása között nem tesz kísérletet a csúcsértekezlet megtartására. Matthews úgy tudja, hogy a külügyminiszteri értekezlet folytatását illetően Eisenhower és Macmillan álláspontja “rugalmas*. Úgy értesült továbbá, hogy a megbeszéléseken szó volt Adenauerról és de Gaulleról is és állítólag "bíznak abban*, hogy a francia elnökmegfelelően oldja meg az algériai kérdést. Igen figyelemre méltó Drew Middletonnak, a New York Times diplomáciai munkatársának londoni jelentése. Szerinte az Egyesült Államok és Anglia olyan közös politika felé halad, amely kilátásba helyezi magasszintű megbeszélések sorozatát a szovjet vezetőkkel és ezzel párhuzamosan részletes keleti—nyugati tárgyalásokat a leszerelésről, az atomfegyverkísérletekről és olyan fontos kérdésekről, mint például Berlin jövője. A Kelet és a Nyugat feszültségének enyhítésére irányuló kezdeményezés körvonalai már kialakultak Eisenhower s Macmillan legutóbbi beszélgetésein — írja Middleton. Mint diplomáciai körökben mondják, e körvonalak igen általánosak, mert még csak a két vezető között kerültek szóba. Az amerikai és az angol kormány, úgy látszik, hisz a feszültség enyhítésének lehetőségében és úgy látja, hogy a látogatáscsere sokat ígér — fejezi be jelentését a New York Times munkatársa. Ezeknek az értesüléseknek némileg ellentmondani látszik az angol Daily Express kommentárja, amely szerint Eisenhower azt szeretné, ha a nyugati hatalmak nyilatkozatban fejeznék ki szándékukat a NATO megerősítésére és arra, hogy atomfegyverekkel szerelik fel Nyugat-Németországot. Adenauer helyesli ezt a tervet, Macmillan viszont ellenzi. Meg kell jegyezni, hogy a Daily Express-nek ezt az értesülését ez ideig más források nem erősítették meg. jük majd azt az elválasztóvonalat, amely közöttünk a nemzetközi helyzet megoldást sürgető kérdéseinek megítélésében fennáll, és lépéseket tehetünk a nemzetközi feszültség enyhítésének, a szovjet—nyugatnémet viszony megjavításának útján. Megoldhatók a világpolitika fő kérdései . Szeretnék, ha a Német Szövetségi Köztársaság kormánya részletesebbenkifejtené javaslatait olyan fontos kérdések megoldását illetően, mint a leszerelés, a háború maradványainak felszámolása, országaink együttműködésének fejlesztése. Véleményünk szerint — ha a másik fél is úgy akarja — ezek a kérdések nem megoldhatatlanok. Megoldhatók, ha a nyugati hatalmak őszintén óhajtják az égető nemzetközi problémák békés rendezését. — Szeretnék hinni, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormánya a maga részéről valóban elő kívánja mozdítani a nemzetközi feszültség enyhítését — mondotta Hruscsov és megígérte, hogy válaszolni fog Adenauer üzenetére. Beszédében Hruscsov a Szovjetunió gazdasági és kulturális fejlődésének kérdéseivel, a hétéves terv feladataival is foglalkozott. Kifejtette, milyen nagy erőfeszítések történnek az SZKP XXI. kongresszusán, valamint a párt Központi Bizottságának júniusi ülésén hozott határozatok végrehajtására, milyen széleskörű mozgalom fejlődött ki a szovjet városokban és falvakban a hétéves terv határidő előtti teljesítéséért. A Szovjetunió gazdasági sikerei — Sikeresen teljesítjük és túlszárnyaljuk azokat a feladatokat, amelyeket a XXI. pártkongresszuson megerősített hétéves terv ír elő — mondotta. — Az ipar ez év első hét hónapjában 105 százalékra teljesítette termelési tervét, termelése a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 12 százalékkal növekedett. "Az említett időszak alatt tíz százalékkal több beruházást eszközöltünk, 16 százalékkal több lakást építettünk. Sikeresen teljesítik a szovjet dolgozók a munka termelékenységének növelésére és az ipari termelés önköltségének csökkentésére vonatkozó feladatokat is. • A mezőgazdaság helyzetét jellemezve Hruscsov megállapította, hogy az egész néphez hasonlóan, a mezőgazdasági dolgozók is jól kezdték a hétéves tervet. A kolhozok és a szovhozok növelik a szemestermények és az ipari növények termelését. Sikeresen fejlődik a közös állattenyésztés, jelentősen növekedett a hús, a vaj, a tej és más termékek termelése és felvásárlása, ami kedvezően hat a lakosság ellátásának javulására. Hruscsov a továbbiakban kijelentette, hogy a Kazahsztánban és Szibériában megművelt szűzföldek az idén jó termést hoztak. — Országunk helyzete ma igen jó — mondotta. — Ez annak az eredménye, hogy a nép megbonthatatlan egységben sorakozott fel szeretett kommunista pártja mögé. Solohov együtt utazik Hruscsovval Hruscsov ezután Mihail Alekszandrovics Solohov írói munkásságát méltatta. — Az utóbbi években — mondotta — Mihail Alekszandrovics nemegyszer tett utazást külföldön kiváló eredménnyel. Mindenütt mint a legnagyobb szovjet írót, mint a szovjet kultúra képviselőjét fogadták. — Önök tudják, hogy Eisenhower elnök meghívására hamarosan az Amerikai Egyesült Államokba utazom. Meghívom erre az útra Mihail Alekszandrovicsot. Azt hiszem, neki is hasznos lesz, ha közelebbről megismeri a mai Amerika életét. Százával érkeznek a Hruscsovot meghívó levelek a Washingtoni szovjet nagykövetségre Washingtonból jelenti a Reuter. Az amerikai szovjet nagykövetségre, a külügyminisztériumba és a Fehér Házba tovább özönlenek a levelek, amelyeknek írói arra kérik a szovjet miniszterelnököt, hogy amerikai utazásakor látogasson el hozzájuk. Több üzletember és klub küldött a szovjet miniszterelnöknek meghívást kérik, mondjon beszédet és vegyen részt a tiszteletére rendezendő villásreggelin, illetőleg ebéden. k. * Hruscsov Solohovnál Gyűlés Sztanyica Vesenszkajában Moszkvából jelenti a TASZSZ. Hruscsov vasárnap felesége és leánya társaságában Solohov neves író meghívására Sztanyica Vesenszkajába (Rosztov terület) érkezett. A fogadtatás után gyűlést tartottak, amelyen társadalmi szervezetek vezetői, továbbá Solohov és Hruscsov mondott beszédet. Hruscsov beszédének jelentős részét a nemzetközi helyzet kérdéseinek, a békés együttélés problémájának, a szovjet és az amerikai kormányfő közelgő találkozásainak szentelte. Hangsúlyozta, hogy jó szándékokkal utazik az Egyesült Államokba, azzal a hő óhajjal, hogy előmozdítsa a nemzetközi feszültség enyhülését, a béke megszilárdulását. A nemzetközi helyzet jó — Hajlandók vagyunk olyan intézkedésekre — mondotta —, amelyeknek segítségével fel lehet olvasztani a hidegháború jegét és amelyek lehetővé teszik, hogy a népek fellélegezzenek. Reméljük, az Egyesült Államok kormányát szintén hasonló elgondolások vezetik. — Minden józan gondolkodású ember előtt világos — folytatta a szovjet kormányfő —, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok megjavulása nemcsak a Szovjetunió és az Egyesült Államok népeinek, hanem minden ország népének, a nagy és kis népeknek egyaránt hasznára lenne, mert a népek nem akarnak háborút, hanem tartós békére vágynak. — Ma a szó szoros értelmében minden embert érdekel és foglalkoztat a világ békéjének biztosítása. Joggal tekintik ezt a kérdést a nemzetközi élet fő problémájának. Hruscsov a továbbiakban rámutatott, hogy a nemzetközi helyzet — ha a fő kérdést, a béke fenntartásának lehetőségét tekintjük — már nem rossz, sőt azt mondhatni, hogy jó. Adenauer válaszáról Hruscsov beszélt Adenauer nyugatnémet kancellárnak a szovjet kormányfő augusztus 18-i üzenetére adott válaszáról is. — Első olvasásra — mondotta Hruscsov — ez a válasz kedvező benyomást kelt. Elsősorban meg kell állapítanunk, hogy e válasz hangneme tartózkodóbb és ebben a vonatkozásban lényegesen különbözik a bonni kormány dokumentumainak eddigi stílusától. — Adenauer üzenete igen fontos kérdéseket érint. Kifejezi azt az óhajt, hogy jussunk jobb megértésre e kérdésekről országaink együttműködésének fejlődése érdekében. Ha e szavakat tettek követik, akkor feltehető, hogy átléphet- e Londonból jelenti az MTI. Az Economist írja a német kérdésről: " A nyugatnémet politika alapja a rossz viszony a Kelet és a Nyugat között, állandó jellemvonása: makacs bizalmatlanság a Kelet és a Nyugat bármilyen megbeszélése iránt. Bonn nem fogadja el Lengyelország jelenlegi határait, sőt nem létesít diplomáciai összeköttetést azokkal a kelet-európai országokkal, amelyek elismerik a keletnémet államot. Most azonban azt tapasztalhatta, hogy a lengyelek megmagyarázták Nixonnak a határkérdést, emlékeztetve arra, hogy húsz évvel ezelőtt német csapatok nyomultak be Lengyelországba. Bonn azzal, hogy folyton hidegen hátat fordít a keleti országoknak, szinte kihívja a tárgyalást a németek feje fölött. Nixon látogatása következtében sok német kérdezi: nem jött-e el az idő a változáshoz legalábbis a lengyelekkel és csehekkel való diplomáciai kapcsolatokat illetően? Az Adenauer-korszak kudarcának fő oka az volt, hogy nem hangolta össze a Nyugat és a Kelet törekvéseit. A közép-európai feszültség enyhítésének feltételei: a két német állam ellenségeskedésének csökkentése, továbbá azoknak a határoknak rögzítése és elismerése, amelyeket Nyugat-Németország vonakodik elfogadni és végül a Németország haderejét korlátozó intézkedések, amelyek jelentékenyen csökkentenék Németország cselekvési szabadságát, és amelyek véget vetnének Bonn azon követelésének, hogy a többi NATO-hatalommal teljes katonai egyenjogúságot kapyon. Az angol Economist a német kérdésről