Magyar Nemzet, 1959. november (15. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-01 / 257. szám

A­­*1­80 fillérMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA ma Vasárnap 1959. november­­ XV. év, 257. szám Egy „utópia99 megvalósul Halottak napján gondol­junk azokra a halottakra, akik ma is élnének, ha az emberi­ség már korábban eljutott vol­na odáig, hogy képes megaka­dályozni a háborút. Elmond­­hatjuk-e, hogy ma már itt tar­tunk? Talán még nem egé­szen, de a fejlődés , a szo­ciális eszmék és a technikai vívmányok fejlődése — már a kezünkbe adta e sorsdöntő kérdés megoldásának kulcsát. Amikor a második világhá­ború után a szocialista orszá­gok népei, egyetértésben a vi­lág haladó közvéleményével, kiadták a b­ékeharc jelszavát és a békevilágmozgalom meg­teremtésével hatékony szerve­zeti formát adtak e harcnak, tulajdonképpen először ra­gadták meg a béke megvalósí-­ tásának ügyét gyakorlati ol­dalról. Az ellentmondás, ami e fogalompárban rejlik: béke és harc — rejti egyben a si­ker kulcsát. A másik döntő té­nyező, mely olyan befolyással van a világpolitika alakulásá­ra, hogy a háború elkerülhe­tősége a realitások sorába ke­­­rültt a szocialista országok nemzetközi pozíciójának meg­erősödése. Ez a tényező lénye­gesen megváltoztatta az erővi­szonyokat, mégpedig a béketá­bor javára. A szocialista or­szágok fejlődésében benne van a békepotenciál növekedése is. A béke ügye és a szocialista országok fejlődése nemcsak úgy függ össze, hogy a szocia­lista országok népgazdaságfej­­lesztési terveinek megvalósítá­sához béke kell, hanem meg­fordítva úgy is, hogy a béke biztosításának döntő feltétele a szocialista tábor erejének növekedése. Hruscsov ebben az összefüggésben mondotta a XXI. kongresszuson, hogy a Szovjetunió s valamennyi európai és ázsiai szocialista or­szág gazdasági terveinek meg­valósítása reális lehetőséget teremt a háborúnak, mint a nemzetközi kérdések megoldá­si eszközének kiküszöbölésére. A tartós béke biztosítása azonban nemcsak a jövő kér­dése, hanem a máé is, köz­vetlen napi politikai értelem­ben. Ebben az értelemben Hruscsov amerikai látogatása két jelentős lépéssel vitte elő­re a béke ügyét — nem szá­mítva a­­harmadikat, vagyis azt, hogy a két vezető nagyha­talom viszonyának kedvező alakulása is hatással van a béke ügyére. Ezúttal azokról az eseményekről van szó, ame­lyek közvetlenül érintik a bé­ke vagy háború kérdését. Ebből a szempontból lénye­ges mozzanata a Camp David­­ben folytatott tárgyalásoknak, hogy az Egyesült Államok el­fogadta azt az alapelvet, amely szerint a vitás nemzetközi kérdéseket nem erőszakkal, hanem békés tárgyalások út­ján kell megoldani. Ennek az elvnek elismerése belekerült a Hruscsov—Eisenhower tárgya­lásokról kiadott közös közle­ménybe is . E nagy horderejű alapelv deklarálása az Egye­sült Államok részéről termé­szetesen még nem hárítja el a nehézségeket a békés rendezés útjából, de azért egy lépés elő­re, s vitathatatlan győzelme a szovjet diplomáciának. A Szovjetunió ugyanis már ré­gebben javasolta a nyugati hatalmaknak, hogy kölcsönö­sen kötelezzék magukat: a vi­tás nemzetközi kérdéseket nem erőszakkal próbálják megoldani, hanem tárgyalások útján. Mind ez ideig az ame­rikai kormány kitért e javas­lat elfogadása elől, s csak most első ízben, a Camp Da­­vid-i tárgyalásokról kiadott közös közleményben járult hozzá e fontos alapelv elfo­gadásához. A másik esemény, amely egyébként szorosan összefügg a békés rendezés alapelvének deklarálásával, az általános és teljes leszerelésre vonatkozó szovjet javaslat benyújtása az ENSZ-ben. A szovjet javaslat indokolása — mint ismeretes — a rendelkezésre álló hadi­eszközök abszolút romboló ha­tása, s egy ilyet­ eszközökkel vívott háború végzetes követ­kezményei mellett, felhívja a figyelmet arra, hogy a jelen­leg fennálló legsúlyosabb szo­ciális és gazdasági problémák rendezésére milyen hatásos lehetőségeket biztosítana, ha háborús eszközök felhalmozá­sa helyett az erőforrásokat érté­­kés fejlesztésre s az elmaradt országok megsegítésére hasz­nálnák fel. Ha figyelembe vesszük a feszültséget okozó problémák természetét és azo­kat a perspektívákat, amelye­ket a rohamtempóban fejlődő technikai tudományok tárnak az emberiség elé, megérthet­jük, hogy a fegyverkezési ver­seny nemcsak végzetes irány­ba befolyásolja a nemzetközi helyzetet, hanem leköti azokat az energiákat is, amelyeknek ésszerű felhasználásával a leg­súlyosabb kérdések megoldha­tók lennének. Az általános és teljes leszerelés tehát nemcsak a háború kirobbantásának ve­szélyét hárítaná el, vagy leg­alábbis a minimumra csökken­tené, hanem szabaddá tenné azokat az energiákat, amelyek meggyorsíthatják az emberiség általános fejlődését, s a civili­záció vívmányait eljuttathat­ják a földkerekség minden pontjára. Igaz, hogy egy ilyen nagy­vonalú békekoncepciót csak olyan állam vezetői dolgozhat­tak ki, amelyben nincsenek ki­zsákmányolók, nincsenek be­folyásos érdekeltjei a fegyver­kezési üzletnek, s amely soha­sem igyekezett a civilizációs vívmányokat más országokkal szemben kiváltságok biztosí­tására felhasználni. Ebből a szempontból nehezebb hely­zetben vannak a tőkés orszá­gok vezetői, feltéve, hogy ko­molyan fontolóra veszik a bé­ke stabilizálásának a leszere­lésben rejlő lehetőségeit, s az erőviszonyok mai állása mel­lett, legalábbis a józanabb ele­mek részéről kétségkívül van ilyen törekvés. Hiszen egyetlen állam politikáját sem lehet függetleníteni a társadalom szerkezetétől. Márpedig a tő­kés országok társadalmi szer­kezete olyan, hogy a nagy monopóliumok — közvetve vagy közvetlenül — az összes hatalmi posztokat és eszközö­ket kezükben tartják. Ennek ellenére a tőkés országok ve­zetőinek is fel kell figyelniük arra az alapvető változásra, amelyet a tudomány fejlődése indított el a hatalom eszkö­zeinek területén is. Az atom- és rakétafegyve­rek korában — számbavéve a még fel nem tárt lehetőségeket is — többé nem döntő, hogy milyen tömegű fegyveres erő­vel rendelkezik valamelyik állam. A döntő hatalmi ténye­ző — természetesen világvi­szonylatban — egy ország tu­dományos felkészültsége és technikai potenciálja. A nagy hadseregek, a flották és tá­maszpontok a hadipotenciál­nak sokkal kisebb részét jelen­tik, mint amennyibe kerülnek. Az úgynevezett katonai egyen­súly döntő tényezői ma egé­szen más természetűek, mint akár csak néhány évvel ez­előtt. Nyilvánvaló, hogy ezt a nyugati vezetők is látják. Más kérdés persze, hogy képesek-e, s milyen mértékben levonni e felismerés konzekvenciáit. Persze, hogy mikor és hogyan vonják le e konzekvenciákat, nem pusztán józan belátás kérdése, hanem elsősorban a viszonyok kényszeréé. A fejlő­dés iránya és tempója, amely megfelel a szocialista orszá­gok gondolkodásának és társa­dalmi viszonyainak, már eddig is "befejezett tények" elé állította a nyugati hatalmakat. Minél tovább ragaszkodnak elavult hatalompolitikai el­képzeléseikhez, annál többször s a világpolitika, valamint a gazdasági verseny annál több pontján fognak kínosan szem­betalálkozni a tényekkel. Vi­szont minél előbb látják be, hogy a háború nemcsak végze­tes módja a problémák meg­oldásának, hanem teljesen al­kalmatlan s fölöttébb primitív módja is, mely egész barbár­ságával nemcsak korunk esz­ményeinek mond ellent, ha­nem tényleges erőviszonyai­nak is, annál előbb juthatunk el oda, hogy az emberiség megszabadul a háborús fe­nyegetéstől. Mindenesetre biztató jel, hogy az ENSZ politikai bizott­ságában közös szovjet—ame­rikai javaslat alapján, a világ­­szervezet tagjai egyöntetűen állást foglaltak a leszerelés megvitatása mellett. Biztató jel az is, hogy ebben a lépés­ben a világsajtó Camp Dávid szellemének hatását látja. Per­sze arra még nehéz lenne fe­lelni, hogy mikor és hogyan jutunk el ezen az úton a le­szerelés megvalósulásáig. De odáig már eljutottunk, hogy a hivatásos pesszimisták sem merik többé "­merő utópiának" nevezni a leszerelést. A lé­nyeg azonban mégiscsak az, hogy a szocializmus országai­nak fejlődésében, nemzetközi befolyásuk növekedésében máris megvan a biztosíték, hogy el fog jönni az idő, ami­kor a leszerelés "Utópiája" tényleg megvalósul, s ez az idő nincs is messze már. Padi Ferenc Moszkvai tudósítónk telefonjelentése a Legfelső Tanács üléséről Hruscsov az új nemzetközi légkörről és a Szovjetunió külpolitikájáról Szovjet felhívás a világ parlamentjeihez: szorgalmazzák a leszerelés megvalósítását A külpolitikai helyzet A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐ TANÁCSA befejezte több­napos munkáját. A gazdag programból nehéz kiemelni bármit is, mégis leginkább Hruscsov külpolitikai beszámolóját előzte meg a legnagyobb nemzetközi érdeklődés. A nagy nyugati la­pok már az ülésszak megnyitása előtt terjedelmes, előzetes kommentárokban foglalkoztak a Szovjetunió legfelső államha­talmi szervének munkájával. A szovjet miniszterelnök beszéde több nemzetközi kérdés­sel foglalkozott. Beszámolót adott az amerikai útról, de Gaulle­­lal esedékes eljövendő tanácskozásairól, de fejtegetéseinek ten­gelyében mindenképpen az az általános és teljes leszerelési terv állott, amelyet Hruscsov személyesen terjesztett be az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Egyébként több más jel is utal arra, hogy a szovjet diplomácia e kérdés megoldását tartja napjaink legfontosabb feladatának. Gromiko külügyminiszter is mindenekelőtt erről beszélt és részletesebben kifejtette a moszkvai álláspontot a leszereléssel szorosan összefüggő ellen­őrzésről. A Legfelső Tanács vitáinak befejeztével felhívást in­tézett a világ valamennyi parlamentjéhez és arra szólította fel őket, hogy szorgalmazzák az általános és teljes leszerelés meg­valósítását. Ez a gondolat már eddig sem maradt visszhang nélkül, de külön nyomatékot kapott az angol alsóház most folyó felirati vitájában. A munkáspárti képviselők hatásos érvekkel alátá­masztott felszólalásaikban sürgették a Nyugat vezetőit, hogy vegyék nagyon komolyan a szovjet leszerelési elképzeléseket, sőt Macmillan konzervatív párthívei közül is akadtak, akik a Szovjetunióban szerzett személyes tapasztalatok alapján ha­sonló következtetésekre jutottak. A Legfelső Tanács vitája más vonatkozásokban is élénk figyelmet keltett Angliában. A Times szombati vezércikkében felhívta a figyelmet arra, hogy a szovjet költségvetés vissza­tükrözi Hruscsovnak a XXI. pártkongresszuson elhangzott ígé­retét: a Szovjetunió a termelés tekintetében az elkövetkező tizenöt évben a világ első helyére kerül. A nagybefolyású angol lap összehasonlítást tesz a tudományok és a technológia fejlesztésére fordított szovjet előirányzatok és az amerikai ra­kétaprogram között. Az eredményt korántsem tartja hízelgő­nek az Egyesült Államok számára. Végső következtetésként a Times megállapítja: »A világ hamarosan látja majd, hogy a békés, virágzó Szovjetunió gyorsan megszerzi a vezető szere­pet nemcsak az űrrepülésben, hanem sok más vonatkozásban is.« Hruscsov külpolitikai beszéde­­ a Legfelső Tanács ülésén Moszkvai tudósítónktól: Nagy nap volt szombaton a Kremlben. A Legfelső Ta­nács harmadik ülésszakának utolsó napján kezdték meg a külpolitikai vitát, amelynek vezérszónoka Hruscsov mi­niszterelnök volt. Már az ülés előtt félórával zsúfolásig meg­teltek a diplomaták és a kül­földi tudósítók részére fenn­tartott páholyok. A képvise­lők, a hallgatóság és a vendé­gek feszült figyelemmel hall­gatták végig a miniszterelnök egy és háromnegyedórás be­szédét, amelyet több alkalom­mal szakított félbe a tapsvi­har. A beszédet egyébként a szovjet rádió is közvetítette. Mindazok, akik az ülésterem­ben vagy a szovjetország bár­mely sarkában a rádiókészü­lék mellett hallgatták végig Hruscsov expozéját, tudták, érezték, hogy ez a beszéd a legfőbbről, a legfontosabbról szól: az emberiség békéjéről. Hruscsov megállapította, hogy a legutóbbi idő­ben észrevehetően javult a nemzetközi helyzet. A feszültség lényegesen enyhült, kedvezőbbek a lehetőségek a béke megszilárdítására. Nyugaton kezd felülkereked­ni a helyzet józanabb értékelé­se — mondotta. — Arra a kö­vetkeztetésre jutnak, hogy a katonai erőre alapuló számítá­sokat a lomtárba kell tenni, a különböző társadalmi rendsze­rű államoknak ésszerű alapon, békésen együtt kell élniük. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és a szocialista táborhoz tartozó többi ország békeszerető politikája olyan utat nyitott meg az emberiség előtt, amelyen haladva a tár­sadalom háborúk nélkül, a bé­kés együttműködés alapján fejlődhet. Ki mellé áll az úristen ? Szólott a nyugati hatalmak korábbi, szélsőségesen hideg­­háborús politikájáról, arról a törekvésük­ről, hogy gumibot segítségével oldják meg a nem­zetközi problémákat. A nem­zetközi ügyek efféle kezelé­sét egyszer "felszabadító po­litikának", máskor a “­Vissza­ szorítás politikájának" nevez­ték, de a lényeg ugyanaz volt. Hiszen “"felszabadítani" vala­kit, aki azt nem kéri és nem kíván efféle “­felszabadulást", tulajdonképpen annyi, mint erőszakkal ráerőszakolni má­sokra a maguk rendszerét. Még egyetlen nép sem kérte és soha nem is fogja kérni, hogy a kapitalista urak "sza­badítsák fel" a szocialista rendszer alól, amelynek javait és előnyeit a népek már felis­merték, és vezessék vissza a kapitalista kizsákmányolás rendszerébe.­­ A kapitalista kizsákmá­nyolás alól felszabadult népek közül egyetlen egy sem fe­jezte ki azt az óhaját, hogy "szabadítsák meg" a gyárak­tól és üzemektől, attól a jogá­tól, hogy maga rendelkezhes­sék államának minden kin­csével, úgy rendezze be éle­tét, ahogyan akarja. Egyetlen szabad nép sem kívánta még soha, hogy élete felett az a maroknyi csoport rendelkez­zék, amely kifosztja, a maga számára sajátítja ki a­ nép munkájának gyümölcseit. Úgy látszik azonban, hogy ezt nem akarják megérteni azok az emberek, akik sok ország­ban még a nép kizsákmányo­lásából élnek.­­ Amikor ezek az emberek "visszaszorításról" beszéltek, akkor nem arról volt szó, hogy udvariasan felkérnek valakit, húzódjék össze, adja át a he­lyét. Arról volt szó, hogy ka­tonailag közvetlenül beavat­koznak a szocialista és a többi békeszerető államok ügyeibe. A szovjet miniszterelnök ez­után emlékeztetett az ameri­kai kongresszus szánalmas emlékezetű határozatára a “►rab népek hetéről", amelyben kimondották, hogy "imádkoz­ni kell a felszabadulásért". — Mint láthatják — foly­tatta —, a "visszaszorítás" po­litikájától a dolog eljutott addig, hogy imádkozni kell. Ámde mire vezethet ez? Ha a nyugati országok politiku­sai imádkozni fognak az is­tenhez a szocialista országok népeinek "felszabadításáért", mi majd azért imádkozunk, hogy az isten szabadítsa meg az ő népeiket a tőkés uralom­tól. S ekkor nehéz helyzetbe kerül az úristen. Hogyan ha­tározzon? Világos, ha az em­berek többségének oldalára áll és demokratikus álláspont­ra helyezkedik, akkor dönté­se a mi javunkra, a szocializ­mus javára kedvező. A békés együttélés elve any­­nyi, mint be nem avatkozás a belügyekbe, egyértelmű a köl­csönös engedményekkel, a kompromisszumokkal, a felek egymáshoz való alkalmazkodá­sával az államközi viszonyla­tokban, a béke fenntartása és megszilárdítása végett. Ideoló­giai kérdésekben azonban szó sem lehet engedményekről. — Bízunk igazságunk erejé­ben — hangsúlyozta Hruscsov — s hittel hirdetjük az egész világnak a szocialista igazsá­got, a szocializmus előnyeit. Hruscsov határozottan visz­­szautasította a burzsoá köz­életi személyiségek állításait, amelyek szerint a Szovjetunió c­upán taktikai célokat követ, amikor a békés együttélésről beszél. Az amerikai tárgyalások értékelése — A marxizmus a munkás­­osztály győzelméhez sohasem tartotta szükségesnek a há­borút — mondotta. — A tör­ténelem arról tanúskodik, hogy nem a kommunisták, hanem az imperialisták idézték elő a háborúkat. A szovjet Minisztertanács elnöke kifejtette, hogy véle­ménye szerint Macmillan angol miniszterelnöknek a Szovjetunióban tett látogatása jelentős szerepet játszott a szovjet—angol kapcsolatok megjavulásában és az egész­ségesebb nemzetközi helyzet kialakulásában. A szovjet és az amerikai kormányfő kölcsönös látogatá­sára vonatkozó megállapodás­ról Hruscsov kijelentette, hogy az messzemenő lépés volt a nemzetközi feszültség általá­nos enyhüléséhez. Eisenho­wer amerikai elnökkel folyta­tott beszélgetéseit úgy jelle­mezte, hogy azok lényegesen hozzájárultak az egyetemes béke megszilárdításához. — Igen nagyra becsüljük e beszélgetéseket — jegyezte meg. A szovjet—francia viszony Hruscsov kifejezte azt a re­ményét, hogy de Gaulle-lal sorra kerülő találkozása hasz­nos lesz a szovjet—francia kapcsolatok fejlődése és az egyetemes béke megszilárdu­lása szempontjából. Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet—francia kapcsolatok remélhetőleg normálisan fej­lődnek majd, de megjegyezte, hogy Franciaország részvétele a szovjetellenes katonai töm­bökben, rányomja bélyegét a francia kormány politikájára.­­ A szovjet dolgozók azt kí­vánják, hogy Franciaország nagy és virágzó hatalom le­gyen, békében és barátságban szeretnének élni a francia néppel — hangsúlyozta. Hruscsov nagyra értékelte de Gaulle és Debré realitáso­kon alapuló kijelentéseit, ame­lyeknek értelmében az Odera —Neisse-határ megváltoztat­hatatlan. Mint a szovjet kormányfő kijelentette, az algériai kérdés rendezésében fontos szerepet játszhatnak de Gaulle-nak azok a javaslatai, hogy az ön­­rendelkezés alapján oldják meg a kérdést, már­ tudni­llik akkor, ha a javaslatok nem maradnak csupán szavak. Ez a

Next