Magyar Nemzet, 1959. november (15. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-28 / 280. szám
4 Magyar Nemzet OLVASÁS KÖZBEN A detektívregény halála Száz esztendős sincs még a detektívregény, s már halódó műfaj. Elhervadt Sherlock Holmes dicsősége, és a mesterdetektíveké. Egyre több paródiája születik, egyre több támadás ostromolja — a gúny és nevetés éppúgy eltemeti, mint egykoron a lovagregényt. Az olvasó alacsony ösztöneire számító, irodalmon kívüli műformák között a detektívregény a tisztesebbek közé tartozott. Nem kendőzte célját, nyíltan és szemérmetlenül tört izgalmak keltésére, sárga, kék, színes borítókba öltözött, mintha jelezte volna: méreg! — és mellőzte a művészi igényt, a pedagógiai szándékot s az erkölcs nemesítésének kötelezettségét. Becsületesebb volt a "bestsellernél", alimonádénál, mely az irodalom, az emberábrázolás látszatát bitorolja; adta, amit ígért: brutalitást, veszélyt, könnyű és bűnös szórakozást. Megengedhette az őszinteség fényűzését. Különös irodalmi és társadalmi helyzet terméke volt, szerencsés körülmények növelték hatósugarát A tizenkilencedik század polgári világa milliókra szabadította rá a sivár hétköznapok unalmát. A munkát örömtelen robottá fokozta le, a küzdelmet egyhangú harccá a megélhetésért — ezen a szikes talajon könnyen kivirágzott a bűn olcsó romantikája. A műveltebb nyugati országokból száműzték az anafabetizmust, a betű közkincs lett. De az olvasáshoz nem adatott műveltség és kultúra. A betű szomjúságát a zsurnalizmus és a detektívregény lőréje oltotta-csillapította. Az irodalom, a magas irodalom méla megvetéssel tekintett le e vásári szórakozásra. Pedig felelőssége is volt: a gyengének látszó vetélytárs az irodalomtól elhagyott területeket hódította meg. A tömegtől elszakadt, vájt fülűeknek szóló irodalom és művészet, mindig az alpári műformák titkos és akaratlan szövetségese. Ez a helyzet szinte kijelölte és megteremtette a dekrektívregény helyét és népszerűségét, mondhatni a betű világán belüli kulturális bűnözés lehetőségét. Ez a kultúrban álcázott s nehezen tetten érhető. A detektívregényben a rossz bűnhődik — ez alapszabály —, sőt látszatra másról sem szól, mint a gyilkosság, rablás és méregkeverés leleplezéséről. Ügyessége a detektívregénynek azonban épp abból áll, hogy képmutató morálja ellenére vonzónak rajzolja a bűnt A gyanút lehetőleg a tettesről tereli el — ezért a bűnöst már eleve csalóka jellemként festi. Jellem és bűntett összefüggését a leleplezésnél ezért csak elhallgatott tények, utólag gyártott matematikai képletek szerint állíthatja elő. Vagyis: a detektívregény, mint műfaj, kizárja a mély emberábrázolás lehetőségét. Nem azt keresi ugyanis, hogy miként lesz valakiből gyilkos, hanem azt, hogy a gyilkosság minél magyarázhatatlanabb, váratlanabb, nehezen megfejthetőbb legyen. A művészi emberábrázolás sorsokat követ s belső logikájuk alapján festi e sorsok pályáját, végeredményét. A detektívregény a végeredményből indul el, a megfejtett egyenletből — ezt bontja elemeire, tagjaira, hogy aztán újra összerakhassa, összeilleszthesse. Az öröm, amivel a detektívregény szolgál (ha ezt kisiskolások tudnák!), elsősorban matematikai, logikai. A keresztrejtvény és a példatár izgalma feszül benne, a megkönnyített gondolkodásé, mely kijelölt úton, s alig egy lépéssel hátramaradva halad bozorkányos vezetője, a szerző mögött. Ezért is pihentet, ezért is szórakoztat — ha kis adagban fogyasztjuk, mint a méregből készült gyógyszereket. A ponyva mérgezését ersze elsősorban politikai és társadalmi változások közömbösíthetik — a szellemi színvonal emelésével, egy értelmes, belső izgalmában nemes élet megteremtésével. Pontosabban: ez a változás adhatja meg a végső döfést a halódó detektívregénynek. Mert a műfaj — jó néhány híradás a tanulság — már a nyugati országokban is hanyatlik. öt kiváló író detektívregény-paródiája jelzi talán e hanyatlást a legérzékletesebben. Az egyik Graham Greene: "A mi emberünk Havanában" című új regénye, a másik Friedrich Diirrenmatt: "Az ígé ret" című paródiája. Mindkét író azonos tételből indul ki: az élet logikája — mutatják meg — túlnő a merev elképzelésen, bonyolultsága diadalmasabb a primitív matematikánál, szereplői eleven emberek, nem sakkfigurák. G reene groteszk fintorral a képtelenségig fokozza a detektívregényt. Mi lesz, ha a regényes fantázia valósággá válik — erről az oldalról kezdi ki a ponyvaképzeletet. Hőse a titkosszolgálat ügynöke, és kitalált jelentéseket küldözget főnökeinek nem létező katonai akciókról és tervekről. Ezek a kitalált jelentések azonban lavinát indítanak el, nagyszabású kémtevékenység kezdődik a semmi körül: gyilkosságok, vad összecsapások, verekedés, bosszú, s mindezt a fantázia szülte életre. Jaham Greene figyelmeztetése mélyen időszerű. Azt sugallja, hogy a ponyva legnagyobb veszedelme, ha képzeletvilága behatol a valóságba, ha már a valóságot, a mindennapokat alakítja, ha a rontás, amit az emberi lélekben végez, szinte megteremti az életben a detektívregény sosem volt, kitalált világát. Az ígéret” Dürrenmatt regénye az érem másik oldalát világítja meg. Hőse a tökéletes matematikus, a puritán, egyszerű, hivatásának élő detektívfelügyelő, dr. Matthai, aki pályája csúcsán egy bűntett nyomozásába őrül bele: tökéletes elképzelését megcsúfolja a véletlen. A felügyelő egy kéjgyilkosság tettesét üldözi. A rendőrség számos gyanúok alapján már letartóztatta a véres gyilkosság egyetlen tanúját, egy házalót — s az öngyilkos is lesz a cellájában. Az ügyet hivatalosan lezárták — Matthai azonban sejti, hogy nem a házaló volt a tettes, s kilépve állása kötelékéből, magánnyomozásra adja a fejét. A gyilkos — számítja ki — csakis gyenge elméjű, roppant növésű beteg ember lehet, aki pirosszoknyás, szőkecopfos kislányokra vadászik. Horgot vet tehát a bűnözőnek — magához vesz egy kislányt, felöltözteti a korábbi áldozatokhoz hasonlóan, s szinte az országúton áll vele esztendőkig, hogy a "halat" magához csalogassa. A kislány valóban megismerkedik egy csábító férfival: a felügyelő riasztja a rendőrséget, napokig állnak lesben , de a tettes nem bukkan fel. regény végén kiderül: a felügyelőnek volt igaza. A gyilkos valóban nem a házaló volt, hanem egy félbolond kertészlegény, akit azonban a várt leleplezés előtt negyedórával elütött egy teherautó. A felügyelő hiába bukkant rá a tettesre, kifogott rajta a logika bilincseinek fittyet hányó véletlen. Dürrenmatt a "detektívregény rekviemének* kereszteli művét, melyben a felügyelő k önnön logikájának áldozata lesz. S valóban rekviem: búcsú a műfajtól, ahol logika és valóság, élet és képzelet kényszerházasságban éltek, s igazából sosem találtak egymásra. Szűkül a kör a detektívregény körül. S nem kell már hozzá mesterdetektív, hogy a »kettest« kiderítsük és leleplezzük. Ungvári Tamás .Szombat, 1959. november **. Két új magyar vígjáték a Déryné Színházban 1. „Csókot kérek!” Régi papirosra telepedett por emlékeztet egy kicsit a gyümölcsök hamvára. Ezt a hasonlóságot aknázza ki leleményesen Rácz György, amikor »Csókot kérek« című, ma játszódó vígjátékának alapötletét Szigeti József nyolcvanas évekbeli énekes játékából, aki Csókon szerzett vőlegény i-ből meríti. Nem szégyen ez — Molnár Ferenc is hozzányúlt a darabhoz a századfordulón és ügyes sikert kerekített belőle az ifjú Vígszínház számára. Vannak darabok, amelyeket bottal se lehet agyonverni. Meg aztán Szigetié nem is szolgált rá az ilyen bánásmódra: ötlete jó színpadi ötlet, cselekménye fordulatos, szerepei színesen játszhatók, meglátszik rajtuk, hogy színész tolla alól kerültek ki. Rácz György nem tagadja vígjátékának rokonságát Szigeti darabjával, sőt nyílt színen, becsületesen hivatkozik az ükapára, mikor játékának hátterében egy mai falujáró színtársulattal — amely kétségtelenül a Déryné Színház — éppen aCsókon szerzett vőlegényét játszatja, előterében pedig a társulat jókedvű, fiatal színésze öt furfangos csókkal szerez magának menyasszonyt a színésznőről hallani sem akaró mamától. Az öt csókot öt különböző alakban cseni el a zord tanárnőtől, bő alkalom nyílik hát a színpaddal, mint színpaddal való mulatságos, a színészéletet megvillogtató játékra és bő alkalom a komédiázásra. Ez is volt a cél: a Déryné Színház falusi közönségének megmutatni egy kicsit a Déryné Színház színészeinek munkáját egy kedvesen, mai módon komédiázó, magával a színjátszás gondolatával tarkán ellabdázgató vígjátékban. Rácz György mutatványa sikerült, még csak azt sem lehet mondani róla, hogy itt egy falusi méretekre csökkentett Molnár Ferenc zsonglőrködik kedvenc témájával, a színházzal, a színésszel, a játékkal játszadozva. Nem, ennél Rácz György kamaradarabja sokkal több, tisztább és becsületesebb: szemfényvesztés helyett rányitja a színházhoz kevésbé szokott falusi szemet a színházra, s ezt végig szórakoztatóan, ízlésesen, igényesen és írói erőfeszítését nem nagyobb feladatokra zsugorgatva, hanem erre a kisebbre is jókedvűen és szívesen elpazarolva teszi. Az egykori, jócskán elporosodott darab helyén ma itt működik és hat melegen egy hamvas vígjáték. A Déryné Színház három tagja: Feleki Sári, Mártonfy Marianne és Nyerges Ferenc játssza a kamaravígjáték szerepeit Csongrádi Mária rendezésében. A legmutatósabb szerep a cselekmény szerkezete folytán persze a színészé, aki öt profilban mutathatja meg alakító készségét, mint agyafúrt szerelmes. Nyerges színesen karakterizálja a figurákat, s ami egy ilyen, pipacskodásra sok lehetőséget adó szerepben nem kis érdem: mértékletesen és tapintattal. Fiatal színész létére meglepően jó típusokat vonultat fel, jó színpadi ökonómiával fokozva komikumukat. Feleki Sári az anya szerepében finoman árnyalt vígjátéki eszközökkel él. Játékának rétegeiben éppúgy megtalálható a tanárnői karakter szigorú vasérce, mint az özvegyi emlékek színvonulata és az anyai érzések aránya. Legkevesebb módja az összetettebb ábrázolásra a leány szerepét játszó Mártonfy Mariannenak van: csak az öröm és a durcásság pólusai közt leng a figura mutatója, s a fiatal színésznőnek még kevés színpadi gyakorlata van ahhoz, hogy ezt a kedélybeli utat változatosan tegye meg. Színészi eszközei között egyelőre a baj van túlsúlyban, de ez még mozdulatlan ahhoz, hogy a játékosság apró rezdüléseitől felszikrázni is tudjon a színpadi és a belső fényekben. Mátrai-Betegh Béla ISaim brasheri:* A GYERTYA 0 hám, ittmaradtam köztetek, ós most lánggal égek, sercegek, 9 O hogy fényem nektek adjam át 5 9 s nappá tegyem az éjszakát. 9 o Maholnap tán elolvadok, 6 a lobogva égek, lángolok, 9 a hogy sugározzam utatok, X s egymásra találhassatok. 5 X 4 Maradok, égve értetek, 2 o s önönmagam emésztve meg. 5 § A tűz nem árthat: elemem. 9 ó Nem alkotom ki sohasem, o y lánggal lobog bennem a vágy. 9 9 Nektek fényesedül tovább! a 9 S ha egy napon megolvadok, 9 X ne higgyétek, hogy meghalok: X 5 akkor élek csak igazán, O 5 az igazi fény a hazám, 2 p a lelketek. Én ott vagyok, o 9 idegennek ne tartsatok... 2 9 Megvetve dijat és babért, ó 9 égek, égek az Emberért, 9 hogy szítsam keble szent füzét... ? 9 S hamvvedtem az Emberiség! 6 (Jékely Zoltán fordítása) 9 X * Az albán költészet klasszikusa, Naim Frasheri (1846—IBOC) 9 9 versei Albánia felszabadulása után váltak igazán a nép közkincsévé. a Ooooooooooo-ooooooooooooooooooooooooooooooooc ltanyi/et uáucleulá Megalakult a népfront olvasómozgalmának társadalmi bizottsága Hatvan könyvszerető embert — írókat, művészeket, munkásokat, pedagógusokat, egyetemi tanárokat és tömegszervezetek képviselőit — hívott meg péntek délelőtt a Hazafias Népfront Országos Elnöksége a központi népfrontklubba, hogy ünnepélyesen megindítsa a népfront olvasómozgalmát és a meghívottakból megalakuljon az olvasómozgalom társadalmi bizottsága. Ortutay Gyula, a népfront országos elnöksége nevében mondott megnyitó szavaiban arra kérte a megjelenteket, hogy fesztelen baráti beszélgetés formájában vitassák meg a mozgalom feladatait, célkitűzését és munkamódszereit. A kérés eleven, termékeny vitát eredményezett. Ortutay Gyula emlékeztetett arra, hogy a haladottabb termelési módszerek térhódításával, a szocialista fejlődés következményeképpen széles társadalmi rétegeiknek növekszik a szabad ideje. Művelődési politikánknak, benne az olvasómozgalomnak is tekintetbe kell vennie ezt a folyamatot, és a soron következő feladatokon túl 10—15 évre előre kell kidolgoznia munkatervét. Szekeres Pál, a Művelődésügyi Minisztérium könyvtári főosztályának vezetője a helytelenül kihasznált szabadidő veszélyeiről beszélt. A felszólalók gyakran idézték a könyvtárak igénybevételének és a könyvforgalomnak biztató statisztikai adatait, hozzátéve, hogy ezek a felszabadulás óta megtett fejlődésről tanúskodó adatok további feladatokra köteleznek. Bíró Vera, a minisztérium közművelődési főosztályának vezetője arról szólt, hogy a könyvtáraik és a könyvkiadás fejlesztése mellett a társadalom erőit is mozgósítani kell. Hegedűs Géza élénk figyelemmel kísért felszólalásában arról beszélt: legyen a könyv, az olvasás mindenütt téma, kellemes kötelesség, és alakuljon ki a köztudatban egyfajta hiúság: mennyi könyved van? Aki olvas, legyen az olvasás agitátora — mondotta. Bóka László az olvasómozgalommal kapcsolatos feladatként jelölte meg könyvkiadásunk kötelességét: gondoskodjék arról, hogy klasszikusaink — mintegy magyar nemzeti könyvtárként — állandóan kaphatók legyenek. Szólt az élő irodalom és az olvasóközönség szoros kapcsolatáról, sürgette az írók és közönségük minél gyakoribb és elmélyültebb találkozásait, ő is, Szabó Pál, Földes Mihály és mások is szóltak arról: nem arra kell várni, hogy az emberek kérjenek könyvet olvasni, hanem fel kell keresni őket, asztalukra tenni, figyelmükbe ajánlani egy-egy kitűnő művet, amely a legjobb propagandistaként kedvet ébreszt majd a további olvasásra. A mai irodalom közönségkapcsolatairól szólt Barabás Tibor is, aki a sajtó, rádió, TV és a filmhíradó munkájával kapcsolatban tett észrevételeket és olvasmányos irodalmi néplap kiadását sürgette. Csűrös Zoltán mondta ki: az olvasómozgalom célja legyen a mai, modern irodalom olvasótáborának megteremtése. A közel kétórás tartalmas megbeszélés befejezéseképpen Ortutay Gyula javaslatára megválasztották a mozgalom kilenctagú operatív bizottságát, amelynek tagjai, a hivatalos szervek és a mozgalmat segítő tömegszervezetek képviselői. A társadalmi bizottság legközelebbi tanácskozására az operatív bizottság konkrét terveket és javaslatokat fog kidolgozni. (*■) 2. Pletykafészek A Pletykafészek, Boross Elemér háromfelvonásos vígjátéka ezt a találó alcímet viseli: Pesti történet. Témái, humora, problematikája és megoldásai valóban jellegzetesen pestiek. Tréfái, csattanói frissen követik egymást és biztosan, kellemesen szórakoztatnak. Mondanivalóit színesen és szórakoztatón szövi bele a mese laza fonadékába. A szerteágazó, olykor széteső vidám történet az elé a nehéz feladat elé állította Csongrádi Mária rendezőt, hogy az előadás műfaja tekintetében döntenie kellett A szerző ugyan vígjátéknak nevezi művét, de át- meg átszövi bohózati elemekkel, a »csodafúró« alakjában a szatíra elemeit érinti, a meseszövés és tréfálkozás módjában pedig a kabarétréfa bevált sémáit alkalmazza. Az előadás így az egyszerű, könnyed tréfálkozás hangnemét választotta és ez eredményesnek bizonyult. Ebbe a hangulatba leginkább Gerbár Tibor játéka illeszkedett, aki a "csodafúrót" testesítette meg gúnyos humorral. Érdekes színfoltja volt az előadásnak Szilágyi Marcia, a faluról jött mama alakítója, aki ízes játékával feledtetni próbálta, hogy a cselekményben nincs lényeges szerepe. Vereczkei Zoltán, Kassai Éva korrekt, biztos játékukkal érdemelnek említést, Gyulányi Éva sok jóindulattal igyekezett a nem alkatához illő figurát megformálni. A nevettetést nagy kedvvel végző színészek érdeme lesz, ha a darab Budapesten és más városokban sikert arat, de a falusi közönség számára még így is alighanem idegen marad. Zay László A Balaton fényei és virágai Halápy János festményei a Fényes-teremben Halápy János, aki több mint egyévtizedes hallgatás után áll most a közönség elé, ötven évet töltött a Balaton mellett, ötven éve csodálja örökifjú szívvel, betelhetetlen szemmel a tündéri tó fényjátékait, hallgatja szívverését, ezer hangját, nádasainak zizzenését, haragjának fenyegető moraját, a hajnalok és alkonyok lenge, pasztellfátylakba burkolt édes csendjét s hallja az atmoszféra anyagtalan, súlytalan lebegését. Számára a Balaton egy egész életet betöltő festői téma. Kiállításának minden darabja arról vall, hogy Halápy nem riportere a Balatonnak, hanem igaz megértője, áhítatos tisztelője, ihletett költője. Nem véletlen, hogy képzőművészetünk két nagyrangú alakja, Egry és Kmetty fogadta barátságába. S a két homlokegyenest ellenkező festői módszer, egyfelől Egry attmoszférikus oldottsága, másrészt Kmetty János rendet kereső, konstruktív szemlélete próbál Halápy művészetében szintézisre jutni. Festői érzékenysége, életismerete, derűs kedélye, kiváló ízlése minden alkotására rányomja a művészi érték fényjelét. Színeinek lángját olykor izzással lobbantja fel, hogy tolmácsolja az élmény szavakkal kifejezhetetlen voltát, máskor pedig ezüstös csillogással, gyöngéd fényekkel ringatja ecsetjét a víztükör felületén. Újszerű és mégis ismerős világ a Halápyé. Ismerős, mert dédelgetett Balatonunk pannóniai levegőjét, megunhatatlan szín- és fényjátékait árasztja felénk és újszerű, mert egyéni a fütyörészve festő művész könnyed rímekben kifejezett mondanivalója. Képzőművészetünknek abban a díszes fejezetében, mely Mészölytől kezdve Egryig, Csók Istvánig, Bernáth Aurélig anynyi mestermű, örökítette meg a Balatont, most Halápy is helyet foglal. (d. m.) seb msm□ VVIvVIII lIlllllllKRnllI MBW® 99MH9 IHHHBIIHM IHIMII ••»■■■■■■ SSBSWHS IWlOHIsHHISf Mesterházi Lajos regényéből készült izgalmas magyar film Korhatár nélkül SZÉLES VÁLTOZATBAN: Szikra (dn.), Dózsa, Hunyadi NORMÁL VÁLTOZATBAN: Szabadság (XL kér. dn.), Munkás, Táncsics, Tátra, Szabadság (IV. ker.) mozik műsorán