Magyar Nemzet, 1960. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-02 / 27. szám

2 hagyták a zendülők táborát. A zendülő vezért és kíséretét teherautókon egy Algírtól nyugatra fekvő kis faluba szál­lították, ahol ejtőernyős tá­maszpont helyezkedik el. Még nem tudni, mi a szándéka a francia hatóságoknak. Egyes hírügynökségi kommentárok lehetségesnek tartják, hogy a zendülőkből külön rohamo­s­­tagokat állítanak fel és bevetik őket az FLN elleni harcba. Ortiz állít­ólag elmenekült. Sorsáról még nem érkezett je­lentés. Az algíri rádió, amely reggel óta csak híreket és indulókat közvetít, közölte, hogy Algír­ban­­a helyzet nyugodt, az élet visszatért a normális meder­be­.. Az algíri eseményekkel egy­idejűleg hétfőn délelőtt teljes sikerrel járt a francia szak­­szervezetek sztrák f­elhívása. Tizenegy és tizenkét óra között a dolgozók egységesen­­beszün­tették a munkát, hogy így fe­jezzék ki tiltakozásukat az al­gíri zendüléssel szemben. Párizsban bezárták a föld­alatti állomásait és leállt az autóbuszforgalom. Az egyórás sztrájkban 13 millió francia dolgozó vett részt. Közzétették Kína és Burma barátsági és megnemtámadási szerződését Pekingből jelezi az Új Kína. Vasárnap Pekingben és Ran­­gunban egyidejűleg közzétet­ték a január 28-án megkötött kínai—burmai barátsági és megnemtámadási szerződést. A Csou En-laj és Ne Vin alá­írásával ellátott szerződésben a két fél kötelezi magát, hogy minden vitás ügyét bé­kés tárgyalásokon rendezi, nem támadja meg a másikat, nem vesz részt ellene irányuló katonai szövetségben, a két ország az egyenlőség, a köl­csönös előny és be nem avat­kozás jegyében fejleszti gazda­sági és kulturális kapcsolatait. A szerződés tíz évre szól, de a záró rendelkezéseknek megfe­lelően mindaddig érvényben marad, amíg a két fél egyike fel nem mondja. Vasárnap Pekingben és Ran­­gunban egyidejűleg közzétet­ték a Kínai Népköztársaság és a Burmai Unió január 28-án Pekingben aláírt egyezményét a határkérdésről. Az egyez­mény, amely a békés együtt­élés öt alapelvéből indul ki, megállapítja, hogy Kína és Burma kormányai paritásos alapon közös bizottságot léte­sítenek, amely megvitatja és megoldja a konkrét határkér­déseket, helyreállítja a határ­jeleket és a jelenleg fennálló kérdések megoldása után szer­ződéstervezetet készít el. „Szabadság és egység” Befejezte munkáját az afrikai népek értekezlete Tuniszból jelenti az MTI. Az afrikai népeik második ér­tekezlete befejezte munkáját. Mint Prozsogin, a Pravda kü­­löntudósítója a záróülésről adott jelentésében megál­lapítja, az értekezletet a Szabadság és az egység jegyében tartották, de eb­ből a két szóban foglalható össze az értekezleten hozott és valamennyi afrikai nép kö­veteléseit visszatükröző hatá­rozatok értelme is. Az afrikaiak millióit képvi­selő, több mint 180 küldött je­lenlétében hétfőin kezdődött értekezlet vasárnapi záróülés­sén több határozatot hozott. Az általános politikai hatá­rozat a hírügynökségek jelen­tése szerint megállapítja, hogy az afrikai nemzeti felszabadí­tó mozgalom nagy sikerei el­lenére még mindig húsz afri­kai ország sínylődik gyarmati sorban. A határozat egyenlő jogokat követel minden afri­kai nép számára, síkraszáll ez idegen csapatoknál egész Afrika területéről való kivo­nása és minden katonai tá­maszpont felszámolása mel­lett. Határozottan elítéli a Dél­­afrikai Unióban, Kelet- és Kö­­zép-Afrikában folytatott faj­gyűlölő politikát és a Szahará­ban tervezett francia—nyugat­német atomfegyverkísérletet. Afrikának — hangzik a hatá­rozat — a szabadság, az embe­riesség és a függetlenség tér­­ségévé kell válnia. A második határozat a kon­tinens rokonszenvéről és támo­gatásáról biztosítja az algériai népet. A több mint harminc országot, illetve területet kép­viselő küldöttek javasolják, hogy minden független állam, ismerje el az ideiglenes algé­riai kormányt és nyújtson tá­mogatást Algériának. A hatá­rozat élesen elítéli a francia hadsereg algériai kegyetlen­kedéseit s ugyanakkor aggo­dalmát fejezi ki a gyarmatosí­tó ultrák akciói miatt. Az így kialakult helyzet azzal a ko­moly veszéllyel fenyeget, hogy a háborús konfliktus egész Észak-Afrikára kiterjed. Az értekezlet felkéri a független afrikai államokat, hogy küld­jenek az algériai népi erők tá­mogatására önkéntes brigádo­kat Algériába. Az értekezlet, tekintettel az Algériában ki­alakult súlyos helyzetre, felhí­vással fordult az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, hogy tegyen meg minden tőle telhe­tőt az algériai béke helyreál­­lítására és Algéria független­ségének biztosítására. Ugyanakkor üzenettel fordult Eisenhower elnökhöz és az amerikai kongresszushoz is. Ebben nyomatékosan kéri, hogy az Egyesült Államok ha­ladéktalanul szüntesse meg Franciaország gyarmati, de kü­lönösen algériai politikájának erkölcsi, anyagi és politikai tá­mogatását. A francia hadsereg ugyanis amerikai fegyvereket használ az algériai felszabadí­tó hadsereg ellen és Francia­­ország amerikai gazdasági és diplomáciai támogatása elhúz­za az algériai háborút. Az értekezlet határozatot ho­zott afrikai szakszervezeti köz­pont alakításáról, amely nyit­va áll minden afrikai szakszer­vezet előtt. Ennek alakuló ülé­sét májusban tartják Casa­blancában. Az értekezlet gazdasági vo­natkozású határozata indítvá­nyozza a független afrikai ál­lamoknak, hogy vívjanak fo­kozott harcot az imperialista országoktól való gazdasági függőségük megszüntetéséért, fejlesszék együttműködésüket, emeljék a nép életszínvonlát és építsék ki az afrikai orszá­gok iparát. Hajtsanak végre földreformot, korszerűsítsék a földművelést és mindent te­gyenek meg Afrika gazdasági függetlenségének megteremté­sére. Javasolja a határozat a független afrikai államok kö­zött a vámkorlátok megszünte­tését, Afrika-közi részvénytá­r­­saságok létesítését, kölcsönös fizetési egyezmények megköté­sét, egy általános afrikai beru­házási bank alapítását stb.­­Egy határozat síkraszáll Ke­nya haladéktalan függetlenné nyilvánítását és Jomo Kenyát­­ta szabadon bocsátása mellett. Ugyanakkor követeli a bebör­tönzött nyaszaföldi vezetők szabadlábra helyezését is. A határozat támogatja a délafri­kai árucikkek bojkottálását­­ . Az értekezlet állandó igazga­tó bizottsága márciusban tart­ja ülését Akkrában. Az ülés­szak részvevőői elfogadták azt a javaslatot, hogy 1961-ben Guineában afrikai ifjúsági ta­lálkozót szervezzenek. Az afrikai népek a következő, harmadik értekezletét DPA je­lentés szerint 1961 januárjában Kairóban tartják. Kuba diplomáciai kapcsolatot akar létesíteni a Szovjetunióval . Havaiánból jelenti a TASZSZ. Raul Roa kubai külügyminisz­ter, aki európai és afrikai kör­útja után hazatért Havanába, újságírók kérdéseire válaszol­va külpolitikai kérdésekkel is foglalkozott. Mint a Noticias de Hoy közli, a külügyminisz­ter arra a kérdésre, hogy Kuba fel akarja-e venni a diplomá­ciai kapcsolatokat a Szovjet­unióval, így válaszolt: " Sok ország, beleértve az Amerikai Egyesült Államokat is, diplo­máciai és kereskedelmi kap­csolatban áll a Szovjetunió­val. A külügyminisztérium tervbe vette, hogy minden or­szággal, s így a Szovjetunióval is diplomáciai kapcsolatot lé­tesít. A (Vamdenberg, AFP) Az Egyesült Államokban techni­kai nehézségek miatt elhalasz­tották a­­Discoverer 9­ mes­terséges bolygó vasárnapra tervezett kilövését. A felbocsá­tás új időpontját később hoz­zák nyilvánosságra. Magyar Nemzet Vorosilov Madraszban Madraszból jelenti a TASZSZ: Vorosilov, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának Elnökségé­nek elnöke és Kozlov első mi­­niszterelnökhelyettes vasár­nap ellátogatott a körülbelül hetven állami és magánvállal­kozást egyesítő madraszi kis- és kézműipari központ kiállí­tására. A dolgozók mindenütt szívélyesen üdvözölték a s­ov­­jet vendégeket. Kliment Vo­rosilov további eredményes munkát kívánt a kis- és kéz­műipari központ munkásainak és mérnökeinek. Vasárnap egyébként Jekatyerina Furce­va is Madraszba érkezett. Vasárnap 250 000 ember gyűlt egybe Madrasz egyik ha­talmas terén, hogy köszöntse a városban tartózkodó Vorosilo­­vot, Kozlovot és Furcevát. A rendkívül lelkes hangu­latú gyűlésen Hadar, Madrasz állam főminisztere üdvözölte a szovjet vendégeket. Meg­köszönte azt a nagy segítséget, amellyel a Szovjetunió hozzá­járul India iparosításához. Madrasz polgármesterének be­széde után Vorosilov, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke mondott beszédet. A szovjet és az in­diai himnusz elhangzása után a tér még sokáig hangos volt az indiaiak és az oroszok test­vérek­ felkiáltásoktól. Kasszemet meghívták Indiába Bagdadból jelenti a TASZSZ. A bagdadi rádió hétfőn közölte, hogy Nehru indiai miniszter­­elnök meghívta Abdel Kerim Kasszemet, az Iraki Köztár­saság miniszterelnökét Indiá­ba. Kasszem elfogadta a meg­hívást és kijelentette: az első adandó alkalommal élni fog a lehetőséggel, hogy a két ország baráti kapcsolatainak elmélyí­tése céljából látogatást tegyen Indiában. " Gronchi elnök a szovjet nagykövettel tárgyalt Rómából jelenti az MTI. Giovanni Gronchi, az Olasz Köztársaság elnöke vasárnap délután fogadta Szemjon Ko­­zirev szovjet nagykövetet. A látogatás Gronchi elnök feb­ruár 6-tól 13-ig tervezett moszkvai látogatásával volt összefüggésben. Izraeli katonák felrobbantottak egy elhagyott szíriai falut Jeruzsálemből jelenti a Reuter. Izraeli katonák hétfőn a tüzérség négy órán át tartó tüzének védelmében felrobban­tottak egy szíriai faluig a de­­militarizált övezetben fekvő Khirbet el Traffikot, amely tizenkét éve elhagyatottan állt. Az 1956 évi agresszió óta ez volt a legnagyobb szabású iz­raeli­­akció­. Jeruzsálemből jelentették, hogy a hétfőre virradó éjjel végrehajtott katonai művele­tek során három izraeli meg­halt, hét megsebesült. Damasz­kuszi közlés szerint a szíriaiak vesztesége két halott és négy sebesült volt. Egy szóvivő azt mondotta, hogy Khirbet el Twaffikot visszafoglalták az izraeliektől. A fegyverszüneti vegyesbi­­zottság elnöke a­­ tűzszünet meghosszabbításának elfogad­tatására törekszik. Az izraeli fegyveres erők azonban to­vábbra is riadókészültségben vannak, a szíriaiak pedig meg­erősítéseket irányítottak a ha­tárincidensek színhelyére. »Ágyútűz az izraeli—szíriai határon«, »Agyúink izraeli állásokra tüzelnek« — ilyen és hasonló címek alatt foglalko­zik az egyiptomi sajtó a hatá­ron történt eseményekkel és ismerteti az első szíriai hadse­reg parancsnoksága szóvivőjé­nek nyilatkozatát. A nyilatko­zat szerint izraeli katonák ja­nuár 29-én több ízben gépfegy­­vertüzet nyitottak szíriai pa­rasztokra. Szíriai pásztorok két tehene áldozatul esett. Mind­ezek miatt az első hadsereg úgy érezte, nem tehet mást, mint hogy viszonozza az izra­eliek tüzelését az arab parasz­tok védelmében.* Neves anti sz­em­élyiszírek filtalkozása a nácizmus ellen Londonból jelenti a TASZSZ: Hatvan, ismert angol közéleti személyiség — parlamenti kép­viselők, szakszervezeti veze­tők, írók, művészek — nyilat­kozatot tettek közzé, amelyben élesen elítélik a nyugat-német­országi fasiszta kilengéseket és a Bundeswehr atomfelfegy­verzését -Elítéljük azt a politikát, amely lehetővé tette, hogy egykori náci vezetők fontos tisztségeket tölthessenek be a hadseregben, a bírói szervek­ben és a kormányhivatalok­ban* — hangzik a nyilatko­zat.­­Üldözik és a düsseldorfi bíróság elé állították a nyugat­német békebizottság vezetőit, a belügyminiszter be a­karja tiltani a Nácizmus Üldözöttei­nek Szövetségét, ugyanakkor a legnagyobb türelmet tanúsít­ják a nácibarát szervezetek, valamit az antiszemitizmus és militarizmust propagáló nagyszámú sajtóorgánum iránt* — állapítja meg a nyi­latkozat, majd tiltakozik az el­len, hogy az angol kormány rakétafegyvereket szállítson Nyugat-Németországnak. A nyilatkozat rámutat: Adenauer tiltakozik az ellen, hogy a csúcsértekezleten meg­vitassanak bármilyen javasla­tot, amely a fegyveres erők.­ kölcsönös visszavonására irá­nyul. A csúcsértekezlet mun­káját — hangsúlyozzák a nyi­latkozat szerzői — csak akkor koronázhatja siker, ha Anglia olyan politikát folytat, amely a német kérdést az általános leszerelési terv keretében kí­vánja megoldani.. .* A nyilatkozat aláírói között lord Boyd-Orr, Stephen Swingler és S. Davies parla­menti képviselőik, Sidnie Han­ton, a londoni egyetem pro­fesszora, White professzor, Al­bert Offord, a Királyi Társa­ság tagja és még sok ismert személyiség neve szerepel. Szovjet gazdasági segítség Afganisztánnak Moszkvából jelenti az MTI. A közelmúltban Kabulban szovjet—afgán gazdasági meg­állapodást írtak alá. A megállapodás értelmében a Szovjetunió technikai segít­séget nyújt egy Jalalbad kör­zetében létesülő új öntöző­­rendszer építéséhez. A mintegy 70 kilométeres csatornahálózat csaknem 26 000 hektár föld, közötte mintegy 20 000 hektár szűzföld mezőgazdasági meg­művelését teszi lehetővé. Az öntözőrendszeren kívül a Szov­jetunió segítségével 11 000 ki­lowatt kapacitású erőművet, több hidat és vízvezetéket is építenek. A közelmúltban kötött gaz­dasági megállapodások értel­mében a Szovjetunió technikai és anyagi segítséget nyújt Af­ganisztán nyugati területén egy új műút építéséhez. Szov­jet segítséggel épül Kabul re­pülőtere és Afganisztán több más közlekedési létesítménye. Súlyos bányaszerencsétlenség Japánban Tokióból jelenti az MTI. Hírügynökségi jelentések sze­rint vasárnap hajnalban heves robbanás után beomlott a ja­pán Hokkaido szigeten levő ju-Ibak­i szénbánya fő aknája. A szerencsétlenség idején 62 bá­nyász tartózkodott mintegy 1000 méter mélységben. Ké­sőbb kilenc bányásznak sike­rült magát kiszabadítania, ki­lencet pedig a mentők hoztak a felszínre. A mentést megne­hezíti az erős gázömlés. Újabb jelentés szerint a beomlott bá­nyában tűz ütött ki. .Kedd, 1960. február 1. Araiba hittük mögött van MR. HOOVER HIVATALA Ismét megszólalt Edgar Hoo­­ver, az FBI (az Egyesült Álla­mok titkos politikai nyomozó szolgálata) nagyhatalmú veze­tője. Ez alkalommal terjedel­mes jelentést terjesztett a sze­nátus elé, amelyben beható részletességgel elemzi a nem­zetközi helyzetet, az ameri­kai—szovjet viszonyt, az Egye­sült Államok belpolitikai prob­lémáit. A Hoover-féle jelentés min­den részletében még nem ke­rült nyilvánosságra, a New York Herald Tribüne cikké­ből azonban kiviláglik, hogy vezető amerikai politikai kö­rökben igen nagy jelentőséget tulajdonítanak tanulmányának és a szenátus különböző albi­zottságai teljesen hiteles for­rásként szándékoznak felhasz­nálni az abban foglaltakat. Nem érdektelen a továbbiak­ban az sem, hogy egyes ame­rikai sajtószervek mit láttak szükségesnek már eddig is publikálni Hoover elgondolá­saiból. A címszavak között az első helyet foglalja el az FBI főnök fejtegetése, amely sze­rint Hruscsov amerikai láto­gatása "­veszélyforrásokat" te­remtett az egyedül elfogadható életforma apostolai számára.­­A szovjet miniszterelnök amerikai útja eddig ürősnek vélt gátat tört át, megnyitotta az Egyesült Álla­mok polgárai előtt a szocializ­mus elfogadhatóságának gon­dolatvilágát* — írja Hoover. Ez az aggodalom eluralkodott bizonyos más amerikai politi­kai körökben is. Ezt támasztja­­alá a Harvard-egyetem Ful­­bright szenátor védnökségével működő nemzetközi kutató­­központjának tanulmánya is, amelyet néhány nappal a Hoover-jelentés után adtak ki. Fulbrighték lényegében szin­tén az FBI elgondolásait tük­rözik, legfeljebb más fogalma­zási módszerekkel. Leszögezik: »A szovjet államférfiak, min­denekelőtt Hruscsov érveinek közvetlen feltűnése az Egyesült Államok nyilvánossága előtt olyan tényező, amellyel szá­molnunk kell és valószínű, hogy ennek kapcsán felül kell vizsgálnunk eddigi külpolitkai vonalvezetésünket...« Az FBI és kapcsolt részeinek tevékenységét elemezve szem előtt kell tartanunk, hogy ez a szinte felmérhetetlen befolyá­sú szervezet milyen rohamsze­rűen fejlődött, és terjesztette ki befolyását az elmúlt évek­ben. A jelenlegi organizáció alapjait tulajdonképpen még Palmer igazságügyminiszter fektette le, amikor nyíltan fél­retéve a Negyedik Alkotmány­kiegészítést, amely védelmet biztosított a törvénytelen le­tartóztatások ellen, kiadta az utasítást: "Igazságügyi szer­veink tevékenysége a radikális szervezetek ellen irányul. Le kell tartóztatni minden tisztségviselőjüket, az összes aktív tagokat.. .* A Palmer-akció "levezetésénél* buzgalmával különösen kitűnt a miniszter egyik fiatal helyettese, Edgar Hoover, aki később a Smith-perek, a Ro­­senberg per és több más ha­sonló, a judikatúra minden alaptételét meg­csúfoló eljárás fő szervezője lett. Maga az FBI, amint azt em­lítettük, jelenleg formálisan az Igazságügyminisztérium egyik szerve. Utóda a korábbi Division of Investigation-nek, melyet F. Stone igazságügy­­miniszter szüntetett meg és helyébe jóval nagyobb hatás­körrel — politikai nyomozás, operatív szolgálat, személyazo­nosság megállapítása, ipari,, büntetőjogi vizsgálatok — a jelenlegi organizációt iktatta be az Egyesült Államok köz­­j jogi struktúrájába. Az FBI ha­táskörére jellemző, hogy még a kommunistaellenességéről köz­ismert Barth nevű amerikai publicista is a következőket állapította meg róla: "Mr. Hoover az egyetlen hivatalnok, akinek költségvetési kérését mindig vita nélkül fogadják el. 1924-ben 2 millió 242 ezer dollár volt a költségvetési ke­rete, 1939-ben 6 millió dollárt kapott, 1951-ben 57 millió dol­­­lárt tett ki megajánlása, jelen­leg pedig az FBI büdzséje már túlhaladja a 100 millió dol­lárt.* Elmer Larson szerint a titkos­szolgálat az Egyesült Államokban több hadosztályra való teljes foglalkoztatású és rendszeresen fizetett "mellék­foglalkozású" ügynököt alkal­maz és ugyanakkor szoros el­lenőrzést gyakorol a nyugat­német, angol spanyol, kanadai, brazíliai stb., hasonló ügynök­ségek felett. Együttműködik a katonai kémszervezetekkel, a Central Intelligence Agency­­vel, amely a külföldi kémkedés felelős szerve, az Amerikaelle­­nes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság­gal, a sajtóval, a rá­dióval és nem utolsó sorban a munkáltatói szervezetekkel. Hoover az egyetlen személyi­ség az Egyesült Államokban, akit a kongresszusi bizottságok "kinyilatkozásoknak" kijáró tisztelettel hallgatnak és a tit­kos­szolgálat vezetője már tel­jes mértékben elfogadtatta azt a nézetet, hogy az FBI bírá­lata a felségsértés egy formája, vagy az Egyesült Államok iránti hűtlenség egyenes kife­jezése. Hogy ez az organizáció már mennyire túlnőtt formális keretein, azt illusztrálja az alábbi epizód: amikor Howard McGrath igazságügyminiszter még Truman idejében kényte­len volt korrupciós botrányai miatt lemondani, utódja McGrannery addig nem foglal­hatta el állását, amíg azt azája tartozó­ FBI meg nem erősí­tette. A kör teljességéhez tartozik a Chamber of Commerce-nak, a Kereskedelmi Kamarának, más szóval, az amerikai mono­poltőkések egyik leghatalma­sabb érdekképviseletének és az FBI-nak a szoros együttműkö­dése, a kamara javasolta elő­ször a hűségvizsgálat útján történő tisztogatást a kor­­mányszerveknél. Ez a kereske­delmi szerv indítványozta, hogy vizsgálják ki a kommu­nista befolyást Hollywoodban. A Chamber of Commerce "fejlődésére" jellemző, hogy 1946-ban még az úgynevezett hűségtestületek felállításért küzdött, ma viszont már odáig jutott, hogy kifogásolja a hű­ségtestületek engedékenységét és követeli, hogy ezeket a tes­tületeket is vizsgálják felül. Az említett akcióknál a Chamber of Commerce mindenben az FBI-re támaszkodik és a két szerv együttműködése a teljes megértés jegyében zajlik. Nem érdektelen ugyanakkor, hogy a titkos­szolgálat még a mono­póliumok legfelsőbb irányítói­nál is alkalmazza a szelekciót. Erre jellemző Cyrus Eaton esete, aki bár egyike az Egye­sült Államok dúsgazdag ipar­mágnásainak, mégis fekete listára került Edgar Hoovernél, egyszerűen azért, mert kifejtette, hogy in­dokoltnak látja a kele­ti—nyu­gati gazdasági kapcsolatok fej­lesztését és ésszerűtlennek tartja az embargó fenntartá­sát . jól ismert akciók ismere­tében és tekintettel arra, hogy Hoover és partnerei milyen sokrétűen ágyazódnak be az amerikai államgépezetbe, a politikai és a gazdasági életbe, vitán felül áll, hogy a nem­zetközi kibontakozást ez a spe­ciális amerikai struktúrába té­nyező nem utolsó sorban las­sítja. SOL összetűzések Portugéi­­ában a rendőrség és a tüntetők között Párizsból jelenti a TASZSZ. Mint az AFP jelenti, Oportó­­ban (Portugália második leg­nagyobb városa) vasárnap összetűzésre került sor a rend­őrség és a tüntetők között. A tüntetést az 1891-es köztársa­ságpárti felkelés évfordulója alkalmából az ellenzék a Sala­­zar-féle hatóságok tilalma el­lenére szervezte meg. Az ösz­­szetűzés során többen meg­sebesültek, köztük Arlindo Ví­­cente, aki a legutóbbi elnök­­választásokon az ellenzék je­löltje volt

Next