Magyar Nemzet, 1960. április (16. évfolyam, 78-102. szám)

1960-04-02 / 79. szám

4 Egy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN Kogan és Fischer Annie BULGÁRIA zeneélete az elmúlt másfél évtized leforgása alatt már valóban jelentős eredményeket mondhat magáénak. Nemrégen nyílott alkalmunk megismerkedni a Bolgár Rádió Szvetoszlav Obretenov kórusával és meggyőződhettünk arról, hogy e legszélesebb körű, legdemokratikusabb zenei műfaj Bulgáriában soha nem látott fellendülését, valóságos virágkorát éli. Ugyancsak néhány héttel ezelőtt hallottuk a jó felkészültségű, igen muzikális hegedűművész, Emil Kamilarov játékát , az elmúlt héten pedig az Avramov vonósnégyes Bartók-termi estje bizonyította, hogy a bolgár hangszeres muzsika fejlődése a legnagyobbreményekre jogosul. Mozart A-dúr (K. 464.) és Beethoven a-moll (op. 132.) műveinek ízléses és tartózkodó előadása után a vendégkvartett érdekes újdonsággal szolgált: Ljubomir Pipkov, a nálunk csupán kórusműveiből ismert, nagy tehetségű bolgár zeneszerző I. vonósnégyesével. Pipkov otthonosan, fölényes biztonsággal mozog e kényes faktúrában. Művével a kitűnő hatáslehetőségek egész sorát nyújtja az előadóművészek számára. Első, aszimmetrikus ,bolgár ritmusban” tartott Allegro-tételét az egyéni invenció és a népzenei hangvétel magasrendű szintézisének éreztük: a tánc mámorában zakatoló (ún. ostinato) basszus felett erőteljesen vezetett keleties, de ugyanakkor modern zenei anyag hangzik fel. A harmadik (Lento) tétel mélyenhangó, tömören felrakott melódiája tragikus hangvételével gyászindulóra emlékeztet, míg a művet megkoronázó negyedik (Vivace) tételt ismét a bolgár-ritmus űzi-hajtja elementáris erővel a végkifejlés felé. LEONID KOGAN szovjet vendégművészünk hegedűestjén Bach C-dúr szólószonátájának előadásával hatalmas feladatot vállalt, de bízvást elmondhatjuk, hogy teljesítménye egyenes arányban állott vállalásával: ezt a művet évek óta nem hallottuk ilyen grandiózus megoldásban. Különösen a mű második tételét éreztük újjászületettnek Kogan játékában, ezt a szinte már kíméletlen konzekvenciájú »szonáta-fugát« A hatalmas kontrapunfoitikus építmény minden részlete szinte szemeink előtt bontakozott ki és nyerte el végleges helyét a művész formálóerejének engedve, ekkor revelálódott előttünk első ízben Kogan művészete a maga teljességében. A szólóest többi műsorszáma Kogan hegedűjátékának új és új erényeit csillantotta meg a közönség előtt. Szymanowski Notturnójában megcsodálhattuk hegedűjének fátyolos színezetű kantilénáját, impreszszionista szépségét, a Tarantellában viszont fékezhetetlen temperamentuma ragadta el a hallgatóságot. Kemény, minden részletében kiművelt technikával és mámorosan felizzított előadásban hangzott el Ravel Tzigane-ja, Kogan estjének egyik fénypontja. Ez alkalommal mély húrjának tömör zengése és az abszolút felszabadult, gátlásmentes muzsikálókedv felejthetetlen élménnyel gazdagította a közönséget. Külön köszönet illeti meg Andrej Mitnyiket a Richard Strauss-szonáta ragyogóan megoldott zongoraszólamáért (itt a fősúly az ő játékára esett), valamint a többi szám fölényesen biztos kíséretéért. A RÁDIÓZENEKAR ritka vendég koncerttermeinkben. Így azután a közönséggel való közvetlen találkozás nem mindig éri el a rádióadások szokott magas színvonalát: a pódiumrutin hiánya gyakran a szuggesztivitás rovására megy. Ez történt a Lehel György vezette kiváló együttes Erkel Színházbeli estjén is. Pedig elnagyoltságról csupán Brahms: Szerelmi dalkeringőinek alkalmával beszélhetünk: a közreműködő Rádió-énekkar ugyanis meglehetősen bizonytalanul formálta meg az egyes frázisokat. De Liszt: Les Preludes és Ravel: La Valse című művei technikailag hibátlanul szólaltak meg — bár az utóbbiban kissé sokallottuk a rézfúvók és ütők erőteljes hangsúlyozását. Lehel György kisebb indiszpozícióval küzdött — ezt azonban könnyen megbocsáthatjuk neki, mivel az utóbbi időkben valóban kitűnő produkciókat hallottunk tőle. (Talán elég, ha a Rádiózenekar januári hangversenyén elhangzott Csajkovszkij V. szimfóniára emlékeztetünk.) Az indiszpozíció ellenére számos kiváló részletmegoldás őszinte örömmel töltött el bennünket, különösen a Les Preludes hatásos kódája. Az est keretében Fischer Annie immár klasszikussá vált produkciójával, Schumann amoll zongoraversenyével szerepelt. Ezt az előadást valóban nem illetheti kritika, legfeljebb hódoló elismerés. Az első tétel csak Fischer Annie keze alatt nyeri el azt a kettős egységet, amely lényegi eleme: abszolút koncentrációját biztosítja a lényegében egytémás építkezés, de ez az egy téma a lehető legtöbbrétű, szinte már a rapszódia határát póroló feldolgozásban részesül. Az alapdallam arc- és alakváltását most is a magam teljes gazdagságában, a külön- féle érzelmi rétegek szeszélyes, fluktuálásában követhettük nyomon egészen a kóda indulószerűvé fokozott feltorv 1 nyozásáig. De ugyanilyen élményszerű hatást tett a lassú-1 tétel, valamint a Finálé, ahol a kényes zenekari kíséretet. Lehel György nagy biztonsággal látta el. JEANNE-MARIE DARRE( Grieg a-moll zongoraversenyét adta elő a Lukács Miklós vezényelte Állami Hangversenyzenekar kíséretével. Darré egyike leghűségesebb vendégművészeinknek, gyakori szereplésekkel örvendezteti meg fővárosunk hangversenylátogató közönségét. Játéka soha nem téveszti el hatását, mivel hatalmas rutinnal és technikai biztonsággal, »nagyvonalúan* zongorázik, emellett előadásában van valami különösen vonzó »charrae*, ami nagyobb részt a francia zongoristák sajátja. Grieg koncertje bőséges lehetőséget nyújtott, hogy pianista erényeit teljes fényükben ragyogtassa. Nem törekedett virtuóz produkcióra (tempóit általában véve kissé lassúnak éreztük), viszont annál szebben sikerültek a helyenként mármár a szalonzenére emlékeztető lírikus részletek. Az est keretében elhangzott Hindemith-művet, a Mathis a festő című szimfonikus költeményt csak részleteiben éreztük megoldottnak. Az utolsó tétel felépítésbeli tisztázatlanságai zavaróan hatottak, de a második tételű angyal-énekes valóban megható volt. Pernye András Solti György, a neves magyar karmester, aki jelenleg Los Angelesben vezényel több koncertet, lemondott a frankfurti Operaház főzeneigazgatói állásáról és a nyáron elfoglalja helyét a hamburgi Filharmonikusok élén.és A Győr-Sopron megyei tanács és a karnagyi klub április 9-én és 10-én Sopronban megyei felszabadulási dalos találkozót rendez ki Ion Popescu Gopo világhírű román rajzfilm-rendező, akinek Rövid történet és A hét művészet című alkotásai nálunk is sikert arattak, most Homo Sapiens címmel készíti emberkéje további történetét. Később Az elveszett munkanap címmel tervez rövidfilmet, majd a kozmosz meghódításáról készít egész estét betöltő filmet. IW’lissé szoknya 245,—Ft-tól Igf Női körömcipő 200,—Ft-tól ! Gyermek öltöny 170,—Ft-tól Gyermek krepp nylon 3/4-es zokni 22,—Ft-tól Magyar Nemzet Csak a borbély mert előjönni a patkoló kovács pincéjéből — ahol négy-öt utcabeli család szorongott —, fel a csillagos éjszakába. A városka békésnek tűnt, különösen ez a hepehupás negyed, a csillogó borbély tányérral, a kovácsok pléhlovacskájával, a platánnal s az árokkal az út mentén, melyein egy rozzant fahíd nyútt át. A borbély elsétált a hídig, rátámaszkodott a korlátra és nézte azt a pirosságot, amerről tompán hallatszott az ágyúszó. Szakállas, beesett arca megnyúlt, háta begörnyedt, a foga vacogott a hidegtől, de a tiszta kék szemével úgy figyelt, mint akinek fontos dolga van itt. Egy másik ember is állt a hídon. A köves házból jött ki, jól megtermett, tohonya, pirospozsgás férfi, tokás állat. Szecső, rendőrségi tisztviselő, szürkés, seszínű felöltőjében, s ő is nézte azokat a fényeket. — Valaha ki tudtam számolni, hány kilométerre ágyúztak — mondta eltűnődve a borbély. — A villanás és a dörgés közötti időből lehetett tudni ... maga nem tudja? — Én?! — hökkent meg a nagy ember. — Hát voltam én katona az első háborúban? Én voltam orosz hadifogoly? Mi voltam én? Egy számkukac e rendőrségen, gazdasági ember, hisz tudja maga is ... — Tudom — felelte a borbély. Nem néztek egymásra, fújták vacogó lehelettel a cigaretta füstjét s csak valahol messze találkozott szemük sugara, ott a piros égalján. A borbélyé, akit nem egyszer elhurcoltak éjszaka a detektívek, mióta hazajött orosz hadifogságból s nem hagyott fel a bolond gondolataival és a tisztviselőé, aki az épület ellenkező szárnyában dolgozott, a rendőrségen, nem ott, ahová a borbélyt vitték. A nagy ember aggodalmasan sóhajtott. — Mit gondol meddig tart még? A borbély éppen számolt: — Egy... kettő . ., három ... négy . i, öt... hatt... hét... Mit mond? — Mennyire lehetnek még az oroszok? A borbély megvakarta állát, s közben mindig csak előre nézett. — Nem tudom én sem biztosan ... De ha az a vonal elesik, akkor simán bejönnek a városba, mert innét már elmenekült a védelem ... Talán holnap_s holnapután ... S alig észrevehetően elmosolyodott bele a kék szemével abba a pirosságba, miközben vacogott a foga a hidegtől. A tisztviselő köhécselt, a tompa messzi zengések után kicsit megrengett mindig a föld is, de csak olyan mélyről, távolian. — Mondja csak Gál úr — szólalt meg egyszerre — milyen ember voltam én? — ... Három... négy... öt... hat... — motyogta a borbély, aztán közbevetőleg ismételte meg, mindig oda előre nézve — ... hogy milyen ember? ... hát olyan számkukac . .. vagy hogy mondta az elébb ... Nem igen ismertük mi egymást. A nagy ember lélekzetviszszafojtva figyelt minden szóra. Most még nem tudta hányadán áll. — Mért? Volt tán nekünk valaha bajunk egymással? A kis borbély, aki válláig sem ért, csak fürkészett tovább előre. — Hát egymással nem volt. — Hát akkor kivel? — No, nem úgy értem, csak úgy nekem volt külön bajom, de maga azt sem tudhatta, mert nem a közvetlen szomszédban lakott, hanem ideát a túloldalon, a rendőrségen meg nem ott dolgozott, ahova engem vittek.. . A nagy ember gyors aprókat szívott a cigarettából s úgy beszélt tovább. — Hát csak hallottam, mint más. De hiszen bejártam olykor az üzletbe is ... talán goromba voltam? Mondja meg, Gál úr, ha úgy gondolja, mondja meg, durváskodtam én? A kis borbély, mintha motyogott volna számokat újra, aztán felelt egy idő után: — Nem volt goromba sohase, én köszöntem, maga visszaköszönt, beszélni mag nem igen beszéltünk... A nagy ember valahogy furcsán érezte magát. — De mégis mondja már meg, Gál úr, milyen ember voltam én a maga szemében. A borbély fogta két kezével a korlátot, a pirosságról lenézett egy percre az árokba. — Az én szememben? Hát semmilyen ... hogy is mondjam csak ... olyan szűkszavú, nem nagyon beszédes ... ezért is nem ismertem jobban. Tudja, hogy hozzám sok szegény ember járt be, az én műhelyem mindig ismert volt arról. Olyan emberek, akiknek sok a bajuk. Meg olyan kis inasgyerekek, akiknek nagyra nőtt a hajuk, de pénzük nemigen volt rá, hogy lenyirassák. Tudja, hogy én lenyirtam ingyen, mert mit csináljon az ember, ha már úgyis ilyen rossz hírben áll. • — Maga nem akarja megmondani, Gál úr, hogy mégis a maga szemében ... — Várjunk csak — felelte fázósan a borbély —, mondom azt is, hiszen azt mondom éppen ... Szóval a szegény ember sokat panaszkodik, sokat sóhajtozik, az ilyen ember beszédes. Tudja, hiszen bejár maga is, azok mindig csak beszéltek. Maga meg mindig csak hallgatott, hallgatott. Hát ilyen ember volt, baja úgy nem volt senkinek magával... A nagy, pirospozsgás férfi nyelt egyet s csak azután mondta csendesen: — Állami ember voltam, nem akármiféle ... az ilyennek vigyáznia kell a szájára.« A borbély bólogatott. — No, persze, persze, én csak úgy természetre mondom, hogy nyugodt volt, nem jött ki a sodrából... De hát a maga szíve nem arra való volt, hogy mutogassa... — Jó, jó — dörmögött a nagy ember —, dehát ez még nem bűn, hogy ki mennyire mutatja ki a szívét... Ezt semmilyen törvény nem szabhatja meg, nem üldözheti rendszabállyal .. . akármilyen a világ... A borbély fürkészve nézte a messzi ég alján a párosságot, aztán eltűnődve mondta: — Rendszabállyal ezt nem is lehet... igaza van ... Csönd volt egy ideig, aztán előrelépett a nagy pirospozsgás ember, közvetlen a hídkorláthoz. Mintha közelebbről hallatszana, Gál úr... hallgassa csak... A borbély fennhangon számolt: — Egy... kettő ... három... négy... öt... Igen, úgy tűnik, most csak ötig tudtam számolni a villanás után. A tisztviselő tenyerébe fogta homlokát s megdörzsölte néhányszor. — Az ember nem tesz mást, csak számol, számol egy dohos irodában, aztán hazamegy a családjához, közben köszön feszesen a feljebbvalóknak, odabiccent minden köszönőnek és úgy érzi a végén, mintha valami bűnt követett volna el.. . Mert egyforma volt az arca, mert nem állt le minden sarkon beszélgetésre, nem nevetgélt ... De azért én is egyszerű ember voltam — emelte fel hangját —, itt laktam magukkal a városszélen, s nem is jutott volna soha más nekem... Milyen legyen hát az ember, Gál úr, maga sok mindenen átment, akkor mondja meg maga, milyen legyen? A kis borbély beesett arcával még mindig azt a nagy pirosságot nézte s csak annyit mondott: ■— Vidám... És titokzatosan elmosolyodott. ÖRVÖS LAJOS: Beszélgetés a hídom Megérkezett a Mojszejev-együttes Többhetes magyarországi vendégszereplésre pénteken délután Budapestre érkezett a Szovjetunió Állami Népi Táncegyüttese, a világhírű Mojszejev-együttes. A vendégek fogadására megjelent a Nyugati pályaudvaron Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Gyáros László, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, Szecsődi László, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos és kulturális osztályának helyettes vezetője, A. A. Sztarcev, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének tanácsosa, Aczél György üdvözölte az együttest, amelynek nevében Igor Mojszejev, a Szovjetunió Lenin-rendes népművésze mondott baráti köszönetet. Az együttes ma este a csepeli sportcsarnokban kezdi meg vendégszereplését. Új kiváló és érdemes művészek A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hazánk felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából, kiváló művészi teljesítményei elismeréséül a Magyar Népköztársaság kiváló művésze kitüntető címet adományozta Bulla Elma Kossuthdíjas, érdemes művésznek, a Magyar Néphadsereg Színháza tagjának, Rózsahegyi Kálmán színművésznek, a Nemzeti Színház örökös tagjának, Tímár József Kossuth-díjas érdemes művésznek, a Nemzeti Színház tagjának. A Magyar Népköztársaság érdemes művésze kitüntető címet adományozta az Elnöki Tanács Domanovszky Endre kétszeres Kossuth-díjas festőművésznek, a Képzőművészeti Főiskola igazgatójának, Benkő Gyula színművésznek, a Magyar Néphadsereg Színháza tagjának, Olthy Magda Kossuth-díjas színművésznek, a Nemzeti Színház tagjának, a Színház- és Filmművészeti Főiskola igazgatójának, Komlós Juci színművésznőnek, a József Attila Színház tagjának, Mányai Lajos színművésznek, a Nemzeti Színház tagjának, Marton Endre Kossuth-díjasnak, a Nemzeti Színház főrendezőjének, Vaszy Viktor karmesternek, a szegedi Nemzeti Színház igazgatójának, Gács Rezső bűvésznek , (Rodolfo), Kunffy Lajos festőművésznek és Koródy András karmesternek, a Magyar Állami Operaház tagjának. A kitüntetéseket Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke péntek délelőtt az Elnöki Tanács fogadótermében nyújtotta át. Dobi István a kitüntetések átnyújtásakor beszédében hangsúlyozta: felszabadulásunk ünnepe a legjelentősebb alkalom arra, hogy elismerésünket fejezzük ki és a nép köszönetét tolmácsoljuk azoknak az alkotó- és előadóművészeknek, akik a magyar kultúrát nagyszerű képzőművészeti alkotásokkal, klasszikus és mai művek hű tolmácsolásával, emlékezetes színészi alakításokkal gazdagították. A kitüntetések átadásakor jelen volt Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, valamint Benke Valéria művelődésügyi miniszter, dr. Orbán László, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos és kulturális osztályának vezetője, Aczél György, a művelődésügyi miniszter első helyettese, az MSZMP Központi Bizottságának tagjai. A kitüntetett művészek nevében Benkő Gyula mondott köszönetet. A pécsi Nemzeti Színház április 6-án rendezi meg második balett bemutatóját. A műsorban ezúttal Casella Korsóját, Debussy Egy faun délutánját, Kabajevszkij Komédiások és Sugár Rezső Adsz és Galatea című táncjátékait adják elő. NAPLÓ Április 2 A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége Széchenyi István halálának 100. évfordulója alkalmából április 7-én délután 5 órakor ünnepi ülést rendez az MTA dísztermében. Rusznyák István akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének megnyitója után Ortutay Gyula akadémikus Az élő Széchenyi címmel tart előadást. A Petőfi Irodalmi Múzeumban április 9-én kiállítás nyílik Magyar írók arcképei a XIX—XX. században címmel. A kiállításon közel 200 festmény, grafika, szobor, portré és plakett kerül bemutatásra, melyeket az írók hozzátartozói, a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Galéria, a Nemzeti Múzeum történeti osztálya, számos vidéki múzeum és magángyűjtő bocsátott rendelkezésre. Csütörtökön megérkezett Szófiába a Magyar Néphadsereg ének- és táncegyüttese, mely pénteken fellépett a magyar felszabadulási évforduló tiszteletére rendezett szófiai ünnepségen. Huang Thien-hsziang, a Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának tagja, az ifjúság lapjában üdvözli a Kínában tartózkodó KISZ-együttest, meleg hangon értékelve e látogatást. Néhány nappal ezelőtt az Állami Bábszínház művészei a Kistext Gyárba látogattak, ahol baráti eszmecsere után részleteket adtak elő egyik felnőtt műsorukból. Április 1-én, pénteken megnyitotta kapuit a teljesen újjáépített Lenin körúti Kamara Varieté. Az intim kis színház új színnel gazdagítja Budapest művészeti életét, tágas előcsarnok, kényelmes, korszerűen berendezett nézőtér fogadja az új színház közönségét, s a művészek számára is kényelmes öltözők épültek. *■ Több mint 500 pályamunka érkezett be a Jelenkor pécsi irodalmi és művészeti folyóirat tehetségkutató pályázatára. A müncheni Bajor Állami Operában május 3-án lesz az ősbemutatója Werner Egk új operájának, a Columbusnak. Szombat, 1960. április 2.