Magyar Nemzet, 1960. augusztus (16. évfolyam, 182-206. szám)

1960-08-02 / 182. szám

t kozó követelését. Beszéde vé­gén kijelentette, hogy a kon­góiak azért nem vesztették el bizalmukat az ENSZ-ben. Hammarskjöld sápadtan hallgatta Gizenga szavait, majd rövid válaszában kije­lentette: “Nem tehetünk ma­gunkévá olyan álláspontot, amely véleményünk szerint nem felel meg a népek előtt vállalt felelősségünknek. Nem kezdhetünk olyan tevékenysé­get, amely a világ békéjét fe­nyegetheti." Ezután utalt a kongói vezetőkkel folytatott tárgyalásaira, amelyeket biz­tatónak nevezett és hozzátet­te, reméli, hogy a jelentkezett nehézségek ellenére az ENSZ teljesíteni fogja feladatát. Lumamba meglátogatja az afrikai országokat Az AP megjegyzi, hogy a kongói miniszterelnökhelyet­tes beszéde rávilágít az ENSZ és a kongói , kormány állás­pontjának eltérésére,­ amely az elmúlt napokban mind na­gyobb lett. Lundula vezérőrnagy vasár­nap átvette hivatalát, az át­szervezett kongói hadsereg fő­parancsnoka tisztét. Landulát, aki a kongói karhatalom fő­törzsőrmestere volt, négy hét­tel ezelőtt nevezték ki kato­nai főparancsnokká, de az el­múlt hetek incidensei folytán csak most tudott eljutni jadot­­villei otthonából Leopoldvil­­lebe, hogy a parancsnokságot átvegye. Reuter jelentés szerint Lu­­mumba elfogadta Tunézia, Marokkó, Guinea és Ghána meghívását és ezeknek az or­szágoknak útbaejtése után ér­kezik vissza Leopoldvi­­­lébe. Kongóból érkezett jelenté­sek szerint a kongói katonák vonakodnak fegyvereiket a be­vonuló ENSZ-csapatoknak át­adni. Bukavuban, Kivu tarto­mány fővárosában a helyőr­ség többszáz katonája, a fegy­veres imperialista elnyomás elleni küzdelem részvevője, megtartotta fegyverét, újab­ban pedig csatlakozik hozzá­juk a Katanga tartományból a belga katonaság önkényes­kedése elől elmenekült több­száz kongói katona. Az amerikaiak és a belgák szabotázsakciói a leo­pold villei repülőtéren Meg akarták akadályozni a szovjet gépek leszállását Moszkvából jelenti az MTI. Nyepomnyascsij, a Pravda kü­lön tudósítója Akkrából kelte­zett külön cikkében beszámol arról, hogyan hajtják végre feladatukat a Kongóba küldött szovjet repülőgépek. Mint is­meretes, a szovjet repülőgépek gihánai csapatokat szállítottak az ENSZ fegyveres erőinek székhelyére, Leopoldvillébe. A szovjet repülőgépek eddig már huszonhatszor haladtak át az Egyenlítő felett és több mint 100 000 kilométer utat tettek meg rendkívül nehéz időjárási körülmények között Afrika egén. “•Az Akkra—Leopoldville út­vonalon a szovjet repülők nem egyszer találkoznak előre nem látott körülményekkel — írja a tudósító. — Nemrégiben pél­dául Jevgenyij Kalinovszkij és Konsztantyij Jeszapov re­pülőgépei nehéz időjárási kö­rülmények között elvesztették rádiókapcsolatukat földdel, a gépek kérték, hogy a leopold­­villei repülőtér adja meg a le­szállási feltételeket. A repülő­tér, amelynek rádióadóját az amerikaiak kaparintották ke­zükbe, így válaszolt: “Eresz­kedjenek 1500 méteres magas­ságbaEzután kellett volna megadni a leszállási engedélyt, de a legkritikusabb pillanat­ban­ a repülőtéri rádióadó el­hallgatott. Nem válaszolt a szovjet gépek fedélzetéről ér­kező kérdésekre. A gépek a felhőkben egyik kört a másik után írták le, nem tudva, mi történt a repülőtéren. Alek­szandr Tulenyev pilóta, aki Leopoldvillében tartózkodott, a rádióállomásra sietett és ke­zébe vette a mikrofont, hogy segítsen gépeinek a leszállás­ban. Ebben a pillanatban azon­ban kikapcsolták a rádióadó erősített adását, s a tartalék­adó szintén nem működött.­" Mint a Pravda tudósítója be­számol erről, a gépek ennek ellenére sikeresen leszálltak. Ez azonban már nem az első olyan eset volt, amikor a "­pil­lanatnyi üzemzavar" csaknem komoly balesetet okozott. Ugyancsak a kritikus pillanat­ban hallgatott el például a re­pülőtéri rádióadó — amely ak­kor a belga ejtőernyősök ke­zén volt — az egyik szovjet gép leszállása közben. Ennek következtében a gép csaknem összeütközött egy másik repü­lővel. Csupán a szovjet pilóta­­gyors kézibelépése akadályozta meg a könnyen végzetessé vál­ható balesetet. A Pravda tudósítója beszá­mol arról, hogy D. Dixon gha­­nai honvédelmi miniszter nagy elismeréssel szólt a szovjet re­pülők kiváló teljesítményéről. A miniszter elmondotta: a ghanai nép örömmel fogadta a szovjet repülőket, az általuk nyújtott segítséget.­­A szovjet repülők munkája rendkívül fon­tos számunkra — jelentette ki Dixon —, mi, gihánaiak szabad és független országnak akar­juk látni Kongót. Tudjuk, hogy a Szovjetunió szabadságot és függetlenséget akar minden afrikai ország számára. A New York Times a KGST budapesti ülésszakáról A szocialista országok rendkívül gyorsan fejlesztették gazdaságukat A New York Times hétfői számában a KGST budapesti ülésével foglalkozott — közli az AP.­­ A lap hangsúlyozza, hogy a kelet-európai országok gondos terveket dolgoznak ki a hosszú gazdasági versenyre a nyugati országokkal. Az Egyesült Államok számára szintén rendkívül fontos a gazdasági fejlődés, mivel a Szovjetunió és a szocialista or­szágok a legutóbbi időben rendkívül gyorsan fejlesztették gazdaságukat, amivel viszont pszichológiai és propaganda­előnyökhöz jutottak — véleke­dik a New York Times, majd keserű hangon panaszkodik, hogy az Egyesült Államok kis­méretű gazdasági fejlődést tud felmutatni. Míg a Szovjetunió ipari termelése 1960 első felé­ben 10 százalékkal növekedett, addig az Egyesült Államoké v­égeredményben csökkent — hangoztatja a lap. A moszkvai magyar nagykövet Mikojannál Moszkvából jelenti az MTI. Anasztasz Mikojan, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­ső elnökhelyettese hétfőn fo­gadta Révész Gézát, a Ma­gyar Népköztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Mikojan baráti beszélgetést folytatott a nagy­követtel. Nyugatnémet provokációk az NDK határán Berlinből jelenti az ADN. A nyugatnémet határőrség az utóbbi napokban újabb provo­kációkhoz folyamodott a Né­me­t Demokratikus Köztársaság határain, hogy határincidense­ket idézzen elő. Július 25-én Mühlhausen környékén egy nyugatnémet egyén provokálni próbálta az­ NDK határőreit. Hasonló provokáció történt a Ketten és a Gotthards között vezető úton is. Aznap három nyugatnémet provokátor hatolt be az NDK területére és halá­lás fenyegetéssel támadt a ha­tárőrökre. Július 26-án Heili­­genstadt térségében két nyu­gatnémet polgári egyén pró­bált határincidenst provokálni. Mint hivatalos NDK-közle­­mény megállapítja, a­­ Német Demokratikus Köztársaság ha­tárőrségének magatartása eredményeként mindezek a provokációk kudarcba fullad­tak. A közlemény hangsúlyoz­za, hogy a provokációs kísérle­tek következményeiért az ér­telmi szerzőkre hárul a felelős­ség. Magyar Nemzet ■Keddi 1960. augusztus 1 Malinovszkij marsall napiparancsa A szocialista tábor hatalma reális erő az agresszorok megfékezésére Moszkvából jelenti a TASZSZ. Malinovszkij, a Szovjetunió marsallja, honvé­­védelmi miniszter, vasárnap napiparancsot adott ki a hadi­flotta hagyományos ünnepe alkalmából. A Szovjetunió és az egész szocialista tábor megnöveke­­dett hatalma, a népek fejlődő békemozgalma — hangzik a napiparancsban — reális lehe­tőségeket nyújt az agresszorok megfékezésére, egy új világ­háború megakadályozására. A nyugati hatalmaknak hazánk­kal és az egész hatalmas szo­cialista tábor országaival szemben vak gyűlöletet táp­láló agresszív körei, feldü­hödve a Szovjetunió és a többi szocialista ország nemzetközi tekintélyének és befolyásának megnövekedésén, kétségbe­esett erőfeszítésekhez folya­modnak, hogy fenntarthassák az imperialista monopóliumok számára kedvező hidegháborús légkört és az esztelen fegyver­kezési hajszát. Ilyen körülmények köze­pette — állapítja meg a napi­­parancs — a kommunista párt és a szovjet kormány állhata­tosan és következetesen foly­tatva békeszerető lenini kül­politikáját, minden szükséges intézkedést megtesz a szovjet állam védelmi képességének még fokozottabb megszilárdí­tására. A Pravda Eisenhower beszédéről A népek világméretű szavazása a szocializmusnak kedvez Moszkvából jelenti a TASZSZ. Majevszkij a Pravda nemzet­közi szemléjében megjegyzé­seket fűz­ Eisenhower elnöknek az amerikai Köztársasá­gi Párt chicagói kongresszusán el­hangzott beszédéhez. Eisenhower elnök chicagói beszédéről szólva Majevszkij emlékeztet rá, hogy az elnök holmi világméretű­­szabad vá­lasztások" követelésének szó­noki fogásához folyamodott. — A Nagy Októberi Forra­dalom óta már ötödik évtizede folyik a nép szavazása arról — írja Majevszkij —, hogy a kapitalizmusban vagy a szo­cializmusban akarnak-e élni. Ezalatt több mint egymillióva ember lépett a szocializmus zászlaja alá. Megszületett és hatalmas erővé vált a szocia­lista világrendszer. A szocia­lizmus eszméi Keleten és Nyu­gaton az emberek millióinak gondolkodását hódították meg. Ázsia, Afrika, Latin-Amerika népei harcba indultak az impe­rialista szolgaság ellen. A né­pek már régóta szavaznak ar­ról a kérdésről, szocializmus legyen-e vagy kapitalizmus és e szavazás nem a kapitalizmus javára üt ki. Az USA két föld alatti nukleáris robbantásra készül Stockholmból jelenti az UPI. Dr. Geraldt W. Johnson, az amerikai földalatti nuk­leáris kísérleti program mű­szaki irányítója, aki részt vett a Helsinkiben tartott nemzet­közi geofizikai kongresszuson, hazafelé vezető útján kijelen­tette, hogy az Egyesült Álla­mok a közeljövőben két föld alatti nukleáris robbantást tervez. Mint a Svéd Távirati Iroda jelenti, Johnson azt mondotta, hogy a kísérleti robbantásokat Új Mexikóban és Alaszkában tervezik. Dahomey független lett A Szovjetunió elismerte az új köztársaságot Cotonouból jelenti az­ AP és az UPI. A francia kormányt képviselő Louis Jacquinot ál­lamminiszter és Hubert Maga dahomeyi miniszterelnök va­sárnap délután aláírta a Da­­homey függetlenségéről szóló ratifikációs okmányokat, s ez­zel az ország függetlenséget kapott­­ a Francia Közössé­gen belül. Dahomeyben a füg­getlenséget vasárnap éjfélkor kiáltották ki és 101 ágyúlövés üdvözölte az eseményt. Nyikita Hruscsov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke táviratot intézett Hu­bert Magához, a Dahomey Köztársaság miniszterelnöké­hez. A szovjet kormányfő köz­li, hogy a Szovjetunió függet­len államként elismeri a Da­homey köztársaságot és kész vele diplomáciai kapcsolatot létesíteni. A Szovjetunió népei — írja Hruscsov — őszinte szívvel sok sikert kívánnak Dahomey népének fiatal, független álla­ma építésében és megerősíté­­ssében. Reméljük — hangsú­lyozza a távirat —, hogy az a barátság és az a gyümölcsöző együttműködés, amely a Szov­jetunió és más afrikai orszá­gok között fennáll, a Szovjet­unió és a Dahomey Köztársa­ság között is ki fog fejlődni. Li Szín Man pártja egy mandátumot szerzett a dél-koreai választásokon Szakadás jelet a többségi pártban is Szöulból jelenti az UPI, az AP és Reuter. Dél-Korában a teljes készenlétbe helyezett 36 000 főnyi rendőrség nem volt képes megakadályozni a választási incidenseket és tün­tetéseket, ezért a hadsereg né­hány egységét küldték segítsé­gükre. Huh Csang miniszterel­nök kijelentette, hogy a kor­mány nem szándékszik az inci­densek miatt általános csapat­mozgósítást elrendelni, vagy visszaállítani a statáriumot. Tizennégy választókerület­ben voltak zavargások. A le­tartóztatottak száma 322-re emelkedett. Az incidensek al­kalmával körülbelül 100 sze­mély sebesült meg, legnagyobb részük rendőr. Az említett 14 választókerület közül tizenhá­romban pótválasztásokat tar­tanak augusztusban. A képviselőház 233 mandá­tuma közül 219-nek dőlt el a sorsa. Ebből 174-et a demokra­ták jelöltjei szereztek meg. A hivatalos demokrata­ jelöltek­kel szemben három nemhiva­talos demokrata­ jelölt győzött a választásokon, ezeket beve­szik a pártba és ennek követ­keztében a mandátumok szá­ma 177-re emelkedik. A liberális párt — Li Szín Mán pártja — az újabb jelen­tések szerint is csak egy man­dátumot szerzett, de a megvá­lasztott függetlenek között van 11 volt liberális párti kép­viselő. Az AP értesülése szerint a legtöbb szavazatot szerzett De­mokrata Párton belül szakadás jelei mutatkoznak. A pártban kialakult két irányzat hívei vasárnap külön-külön megbe­szélést tartottak. Az egyik csoport, amelynek élén Jun Bo Szung áll, bejelentette, nem tartja teljesíthetőnek John Csang-nak, a párt elökének azt az igényét, hogy az új kormány miniszterelnöke le­gyen. A ciprusi választások eredménye Nicosiából jelenti a Reuter. Az ötventagú ciprusi képvi­selőház harmincöt görög man­dátuma közül Ma­kariosz érsek Hazafias Frontja harmincat, az Akel (kommunista párt) ötöt szerzett meg a vasárnapi szavazáson. A törököknek járó mandátumokat a dr. Kücük támogatását élvező koalíció ti­zenöt jelöltje kapta. A függet­lenek egy mandátumot sem tudtak szerezni. A Makariosszal szembenálló ciprusi Demokratikus Unió — amelynek vezetője John Kle­­■ridesz ügyvéd — bojkottálta a képviselőházi választásokat, mert állítása szerint “a merev választási rendszer előre meg­határozza a végeredményt”­. Jövő vasárnap a képviselő­­ház tagjai után a huszonhat tagú görög és a harminc tagú török kamarát fogják megvá­lasztani. A parlament három háza megválasztásának le kell bonyolódnia augusztus 16-ig, a függetlenség kikiáltásának idő­pontjáig. Amig a si­itek mögött van „RÓZSANYÍLÁS” A DÉL-KOREAI SZEMETES KOSÁRBAN A Li Szin Man bukása óta eltelt időszak első választása lezajlott Dél-Koreában. A kép­viselőház 233 mandátuma kö­zül 219-nek dőlt el a sorsa, eb­ből 174-et a demokrata képvi­selők szereztek meg. Tizen­négy választókörzetben a libe­rális jelöltek elleni tüntetés miatt augusztusban pótszava­zást kell tartani. Az egykori ellenzék tehát győzedelmeske­dett: Huh Csang hivatalnok­kormánya továbbra is hatal­mon marad. A számszerűség­ben megnyilvánuló fölény azonban nem a demokrata párt népszerűségét tükrözi, hanem a kompromittált liberális párt népszerűtlenségének következ­ménye volt. A győzelemben ezenkívül szerepet játszott a rendőrség és a hadsereg be­avatkozása, az elégedetlenség erőszakos elfojtása is. Huh Csínng és kormánya már ideiglenes hatalmának legelső heteiben bizonyságot tett amellett, hogy a társadal­mi változások előmozdítása ép­pen olyan távol áll tőle, mint elődjétől. A Times akkoriban megjegyezte: “Dél-Koreában demokráciát várni annyi, mint szemetes kosárban rózsa nyí­lására lesni." Ez a megállapí­tás azóta tökéletesen beigazo­lódott. Az ország elsősorban politikai szabadságjogokat és sürgős gazdasági intézkedése­ket követelt. Ami az első kér­dést illeti, néhány korlátozott engedményre valóban sor ke­rült. De május 7-én a külön­böző baloldali erők — a hala­dó párt, a szocialista párt, a független munkapárt — Szöul­ban összehívott közös gyűlését a rendőrség szétzavarta. Min­den olyan megmozdulás, amely az ország állapotának alapo­sabb bírálatával lépett fel, az erőszakkal találta magát szem­ben. Li Szin Man hat és félmillió munkanélkülit (az ország la­kosságának csaknem egyhar­­mada!) hagyott örökül. Az el­múlt tizenöt évben Dél-Korea vetésterülete egy­harmadára csökkent, s hússzor akkora­ ösz­­szegű behozatalra kényszerült, mint a kivitel értéke. Az ipari munkások reálbére, az 1936-os szinthez viszonyítva, a felére csökkent. Ez az ijesztő gazda­sági hanyatlás haladéktalan intézkedéseket tenne szüksé­gessé. De erre nem került sor, hiszen a kérdés lényege abban áll, hogy a földesúri rendszert és az Egyesült Államok által diktált fegyverkezési hajszát megszüntetik-e vagy sem. A France Observateur e problémával kapcsolatban rá­mutat: "A demokraták és libe­rálisok hajlandók arra, hogy elfeledkezzenek hajdani viszá­lyukról, összefogjanak, s meg­akadályozzák, hogy bárki is felvesse a társadalmi struk­túra, nevezetesen a földbirto­kok komoly kérdését." A lap ugyanakkor azt is hangsúlyoz­za, hogy az Egyesült Államok állást foglalt: támogatja a “mérsékelt" hivatalnok-kor­mányt, »amelynek feladata to­vább vinni Li Szin Man után a folyó ügyeket«. Valóban az “ügyek" lényegi­leg ugyanabban a mederben folynak továbbra is. Csang erőfeszítései arra irányulnak, hogy bizonyos morális jellegű engedmények és meg nem va­lósított ígéretek köntösébe burkolva, átmentse a régi rendszer lényegét. Ezt nemcsak a belső gazdasági és politikai kérdések tekinte­tében elfoglalt álláspontja mu­tatja, hanem az Egyesült Álla­mokhoz való viszonya és Korea kettéosztottságának kérdésé­ben tanúsított magatartása is. Az újraegyesítéssel kapcso­latban egyetlen megnyilatko­zás sem hangzott el az új kor­mány részéről. És ez természe­tes is, ha figyelembe vesszük, hogy semmilyen lépés sem tör­tént az amerikai támaszpon­tok és haderők csökkentésére, illetve felszámolására, sőt nemrég rakétalövedékekkel nagyszabású USA-hadgyakor­­latot tartottak az országban. Több ezer amerikai katonát és tisztet irányítanak a demarká­ciós vonalnál elhelyezett had­osztályok megerősítésére. Az Egyesült Államok dél-koreai nagykövete pedig még a Vá­lasztások előtt kijelentette, nem szabad, hogy a választá­sok balra tolódást eredményez­zenek. A rendőri apparátus felfejlesztésére az Egyesült Ál­lamok külön segélyt folyósí­tott. Az Egyesült Államok ve­zetői a jelek szerint tehát meg­felelőnek tartják a hivatalnok­kormányt arra, hogy a régi h­sztimanista külpolitika folytonosságát biztosítsa, de az elűzött diktátor önfejűsége és annak kockázatai nélkül. “Ha az amerikai vezetés és tanács­adás — írja a Die Weltwoche — nem válik valamivel hatá­­rozottabbá (noha feltűnésmen­tesen), akkor az a körülmény, hogy a koreai politikusok egy­­re-másra papír-intézkedéseket hoznak és ide-oda manőverez­nek, a csalódott nép újabb, még elkeseredettebb és való­ban veszélyes felkelésére ve­zethet." Az Egyesült Államok tehát a Japán és Törökország eseté­ben alkalmazott politikával —■ amely a rendkívül népszerűt­len vezetők menesztésén és új, de lényegében amerikai befo­lyás alatt álló kormány hata­lomra ültetésén alapszik —­ igyekszik áthidalni a dél-ko­reai válságot. Ehhez a terv­hez nyújt teljes támogatást Csang kormánya. A dél-koreai választásokon lényegében csak egy pártra lehetett szavazni — a demokrata pártra. Ami a h­­sziamanista liberális párt kép­viselőit illeti, a kormány ket­tős politikát folytatott velük szemben. Egyrészt nyíltan je­lölteket állított közülük, hogy ezzel kihasználva a tömegek­ben felhalmozott gyűlöletet, el­vonja a figyelmet a demokra­ta párt elleni elégedetlenség­ről, másrészt pedig az úgyne­vezett függetlenek közé jó né­hány h­sztumanista képviselőt csempészett be. A dél-koreai közvélemény előtt mindinkább világossá vá­lik, hogy a demokrata párt sem jobb, mint a liberális. A forradalmi erők élcsoportja, a diákság már május végén ülősztrájkban követelte a hi­vatalnok-kormány lemondását és elsősorban Csang távozását, akinek Li Szin Man megszök­­tetésében játszott szerepe min­denki előtt nyílt titok. Azon­ban a most lezajlott szavazás megmutatta a haladó mozgal­mak gyengeségeit is. Neveze­tesen azt, hogy a kispolgári és diák-értelmiségi körök előtt nem áll teljesen világosan, milyen célkitűzéseket kövesse­nek és ezek megvalósításához milyen eszközökre van szük­ség. A paraszti tömegek moz­dulatlansága és az ipari mun­kásság viszonylagos passzivi­tása szintén olyan tényező, amely negatívan befolyásolja a dél-koreai haladó erők hely­zetét A demokratapárti vezetés­sel az országnak egyetlen fő kérdése sem oldódott meg. A problémák gyökeres orvoslásá­nak sikeressége a jövőben azon múlik, hogy sikerül-e helyes mederbe terelni az értelmiségi és kispolgári körök tevékeny­ségét és megmozgatni a pa­raszti és munkástömegeket. Sigrai Gábor Újabb náci tömeggyilkos került rendőrkézre Dortmundból jelenti az UPI: Dortmundban letartóz­tatták Friedrich Tillmannt, egy ifjúsági otthon vezetőjét, akit azzal vádolnak, hogy 60 000 ártatlan ember meggyil­kolásában bűnrészes. Till­­mann segédkezett Werner Heyde hírhedt náci orvosnak, Hitler úgynevezett “kegyes halál" programjának végre­hajtásában.

Next